Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-09 / 36. szám

Mindennapi kérdések

Elég az, hogy magyar evangélikusok vagyunk?

Néhány hete nyitotta meg kapuit az Evangélikus Országos Múzeum Budapesten. Szerény méreteiben is hűen mutatja be egyházunk sorsát, életét a reformációtól napjainkig. Az egyes korokra legjellemzőbb és legbecsesebb emlékeken keresztül tárul a látogató elé egyházunk négy évszázados szolgálata. Ebben kitűnik, hogy a magyarországi evangélikus egyház legjobbjainak, de nagy tömegeinek is mélyen a gondolkodásába, életszemléletébe ivódott a haza sze- retete és az a készség, hogy a szeretett hazáért, az itt élő népért szolgálatot vállaljanak, áldozatot hozzanak, felemelkedését előmozdítsák.

A MAGYAR EVANGÉLIKUS EGYHÁZNAK MINDIG DRÁGA KINCSE VOLT az evangélium, de drága volt ez a haza és ez a nép is, amelyet az evangéliumból fakadó hittel és szeretettel szolgálni akart, nagy áldozatok árán, nagyon nehéz időkben is. Méltán becsüljük ezért múltunk értékeit, mert magyar evangélikusnak lenni az évszázadok során azt jelentette, hogy ezt a hazát ha kellett kultúrával, ha kellett tudománnyal, ha kellett politikával, ha kellett vérrel szolgálták. Persze voltak kísértések is, amikor a magyarságot soviniszta, más népeket lebecsülő nacionalista módon fogták fel, és az egyházi hovatartozást más felekezetekkel szemben igyekeztek érvényre juttatni, mégis bátran vállalhatjuk, hogy egyházunk történetének legszebb hagyományai, igazi múltbeli értékei sokkal többet nyomnak a latba. Hitüket valló, egyházukhoz hűséges, népüket, hazájukat szerető lutheránus elődeink a történelem folyamán szép tartalmat adtak és megbecsülést szereztek ennek a névnek: magyar evangélikus.

EGY RÉGI LATIN MONDA SZERINT Róma városát éjszaka akarta az ellenség meglepni. A rajtaütés nem sikerült, mert a városban levő éber libák meghallották a gyanús zajt és hangos gágogásukkal felverték az őrséget. így felkészülten fogadták és visszaverték az ellenséget. Ettől fogva nagy becsülete lett a libáknak Rómában. Később aztán túlságosan rátartiak lettek a liba-utódok és ha valaki óriási önérzetük okát kérdezte, ezt válaszolták: hiszen Rómát mentették meg az őseink. A kis tanmese — Krilov írta — emberi magatartásról, az elődök érdemeivel hencegő, saját teljesítmény nélküli felfuvalkodottságról szól.

SZERETETTEL ŐRIZZÜK MŰLTUNK ÉRTÉKEIT és becsüljük azoknak az emlékét,, akik a maguk korában, történelmi helyzetében hűségesek voltak az evangéliumhoz és másokkal együtt áldozatos részt vállaltak a haza és nép függetlenségének, anyagi és szellemi felemelkedésének szolgálatában. Megtették, amire Isten hívta őket- De nem helyettünk. A múltbeli értékek nagyrabecsülése nem ment fel egyetlen ma élő evangélikust sem az alól a szolgálat alól, ami ma vár rank. Itt a helyünk, és most kell elvégeznünk tiszta szívvel és tiszta kézzel Istentől ránk bízott szolgálatunkat a ma élő, a holnap szocialista társadalmát építő népünk körében. Magyar evangélikusnak lenni önmagában nem rang és nem örökölt kiváltság. Nem adhat olyasfajta hamis önbizalmat, mintha másoknál, más vallásúaknál, más világnézetűeknél, más néphez tartozóknál különbek volnánk. Nem vagyunk és nem is akarunk különbek lenni senkinél, de méltónak kell lennünk az elődök hűségéhez és hazaszeretetéhez.

A MUNKA TÁRSADALMÁBAN EGYEDÜL A BECSÜLETES HELYTÁLLÁS, a közösségért tanúsított áldozatkészség, a társadalmat anyagilag és erkölcsileg gyarapító, tettekkel igazolt hazafiság adhat rangot. Egyházi közegben és a mindennapi élet „világi” régióiban, a családban, a munkában, a társadalom közösségében egyformán érvényes és időszerű Jézus útmutatása: aki közöttetek nagy akar lenni, a legyen mindenkinek a szolgája. Jézus nem ismer el semmiféle más nagyságot, egyedül a szolgálat nagyságát. Ezt azonban megköveteli a mai magyar evangélikustól.

Baranyai Tamás

Bach-sorozat a Várban

KÉTHETENKÉNT HÉTFŐ ESTE, már 6 óra tájban megélénkül a Bécsikapu téri templom környéke minden nyáron. Jönnek a Bach-sorozat hallgatói... jMegszólítok közülük valakit. Beszélgetés közben elmondja, hogy 1962 óta — mióta megindult a TIT-sorozat — minden alkalommal ott van. Azt is megtudom tőle, hogy a műsor gerincét szinte végig Bach művei alkották. Elmondhatjuk, hogy Bach és az orgona „tartja bűvkörében” ezt a közönséget. Olykor ugyan szerepeitek más zeneszerzők és más hangszerek is, de ez nem tudta elhomályosítani Bach és az orgona elsőbbségét. A hallgatóság jórészt fiatalokból áll, de sok a felnőtt is közöttük. A „Peskó rajongók" — mondja a megkérdezett zeneértő barátunk, — tudatosan keresik a barokk muzsikát, amit ő „andaxin-muzsiká- nak” nevez.

Az utolsó előtti koncertre gyülekezünk. Ebben az évben kizárólag Bach-művek szerepelnek minden második hétfőn, és augusztus 27-én volt az utolsó hangverseny. Az évek során kialakult törzsközönségből többen kottával a kezükben hallgatják az orgonamuzsikát. Mások pedig a zeneszámok között elhangzó magas színvonalú zenei ismertetést jegyzetelik.

HANGVERSENY ELŐTT SIKERÜLT PAR SZÓT VÁLTANOM Hollerung Gáborral, aki a most folyó sorozat anyagát összeállította és aki a zenei ismertetést adja.

— A négy este műsorát úgy állítottam össze — mondja többek között — hogy minden alkalommal egy-egy határozott szempont érvényesüljön. Első alkalommal pl. az újonnan kibővített orgona hanghatásainak bemutatása volt a cél. Ezt szolgálta a c-moll trió szonáta bemutatása, amely egymástól elütő színeket követel, a korálelőjátékok. melyeknél a dallam különböző színekkel való kiemelése a fontos stb. A záró este a „Die Kunst der Fuge” fog szerepelni.

Ezzel kapcsolatban egy szakmai kérdést vetek fel:

—r Miért nem fejezte be Bach a gyűjtemény utolsó fúgáját?

Hollerung Gábor válaszában újszerű megvilágításba helyezi a kérdést. De érdekes fejtegetéseinek a rohanó idő véget vet. Fél hét van. Kezdődik a hangverseny.

BELÉPÜNK A TELE TEMPLOMBA. Csaharnar megszólal az e-moll prelúdium és fúga. Peskó Györgn játéka csupa energia és határozottság. Lendületes tempójával ».tömör egésszé varázsolja az óriási méretű prelúdiumot. A

A TURKUI DÓM HÉTSZÁZÖTVEN ÉVES

Finn nemzeti műemléknek számít a turkui dóm. Finnország legrégibb városában a közelmúltban ünnepelték 750. éves fennállását. Turku ennyi idő óta püspöki székhely is. Ma a finnországi evangélikus egyház mindenkori érseke a turkui püspök.

A dómot a jubileumra való tekintettel az elmúlt két év során

teljesen felújították. Lengyel szakemberek is részt vettek a restaurálási munkálatokban, melyeknek összköltsége közel 19 millió finn márka volt. Ennek kétharmadát a finn állam bocsátotta rendelkezésre, egyharmadát pedig a turkui evangélikus gyülekezetek fedezték.

METODISTÁK ÉS EVANGÉLIKUSOK PÁRBESZÉDE SVÉDORSZÁGBAN

A svédországi metodista egyház legutóbbi évi konferenciáján elhatározta, hogy ökumenikus párbeszédet kezdeményez a svéd evangélikus egyházzal. Hasonló párbeszédekre már korábban is sor került, ez a döntés azonban újabb érdeklődésről tanúskodik.

Olof Sundby érsek már az elmúlt évben kinevezett egy bizottságot a metodistákkal való párbeszéd folytatására, még akkor, amikor' a metodista egyház ' még csak általában nyilatkozott a kérdésről.

Öve Fosse metodista lelkész szerint az egyházak előtt álló feladatok oly nagyok, hogy lehetetlen az egyházaknak külön munkálkodniuk.

A svéd metodista egyház mintegy 7000 tagot számlál.

fúgában szárnyaló futamok és a virtuóz tempó ragadja meg a hallgatót.

Az első szám utáni ismertetésben a toccata sajátosságairól hallunk. Nevezetesen, hogy ezt a formát a kötetlenség és a virtuozitás jellemzi. Ennek illusztrálására szólal meg a Dór-toccata és fúga. A virtuóz darab hallgatása közben feltűnik' az újonnan készült első manuál csillogása is. A hosszú fúga nem hat fárasztóan, mert a regisztrálás színes, gazdag és változatos. A „fantázia” fonna bemutatására szolgál a g-moll fantázia és fúga. Itt a színes, érces hangok, majd a hatalmas hangtömegek nyűgözik le a hallgatót. Remekül építi fel a fantázia modulációs szakaszát. Ez a néhány ütem a színekkel, hangerővel ' való gazdálkodás iskolapéldája.

Végül az Esz-dúr prelúdium és fúga ismertetésére kerül sor. Az Esz-dúr prelúdium Bach orgona- miséjének prelúdiuma, nyitánya. Ez az orgonamise Luther kátéénekeiből áll. 3 részes a prelúdium, 3 részes a fúga és 3 „b”-s a hangsor ti. az Esz- dúr. A hármas szám világosan utal a Szent- háromságra. A fúga az orgonamise lezárása.

Ezek után szólal meg hatalmasan. ércesen, tömören az Esz-dúr prelúdium. A pedalhangok magasztosan alapoznak. A prelúdium második, majd harmadik témájánál feltűnik a kibővített orgona hangparádéja. Monumentális hatású a zárófúga.

Peskó György nagyvonalúan, hatalmas arányokban gondolkozik, regisztrál, építkezik. Lendületes tempóval teszi tömör egész- szé a hosszabb lélegzetű Bach- műveket. Nem vész el a részletekben. Csak örülhetünk annak, hogy most egy kibővített, színekben, dinamikában teljesebb orgonán szólaltathatja meg a zeneirodalom remekeit. A TIT-HANGVERSENYEK A BÉCSIKAPU TERI TEMPLOMBAN előadássorozatot jelentenek, ahol az élő zene kapcsolódik az előadás szövegéhez. Ez adja meg ezeknek az alkalmaknak sajátos hangulatát, de jelentőségét is. A csaknem 20 éve folyó zenei munkához, amely hazai orgonakultúránk fejlődését szolgálja — őszinte szívvel kívánunk további sikereket.

Gáncs Aladár

Ellentétes összetartozás

Rónay György: \ párduc és a gödölye

„A legkeresztyénebb regény” — ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet valaki erre a műre. Elolvasása után igazat kellett adnom a megállapításnak. A regény keresztyén volta nem abból adódik, hogy itt-ott emleget templomot, papot, istentiszteletet, imádkozást és a Bibliát, és mindezeket nem is elmarasztaló értelemben. Ettől még nem lesz keresztyénné egy írás. Témája, tárgya, tartalma és szóhasználata tekintetében lehet egy szépirodalmi mű ennél sokkal „vallásosabb” színezetű, és mégsem keresztyén. Rónay György regényét azért tartom én is igazán keresztyén műnek, mert nem is általában keresztyén, hanem jézusi. A szerző Jézustól tanulta, tanulhatta ' azt a két nagy igazságot, amit kibont könyvében

Áz első nagy igazsága az, amit már a cím is kifejez, hogy egymáshoz tartozik, összetartozik a párduc és gödölye. Ézsai- ás próféta kapcsolta ugyan össze e két állatot, melyek egyikének a léte halálos fenyegetés a másik számára, a másiké pedig a pusztító ösztön ébresztgetője az egyikben. Ezért a próféta csupán annak a reményének ad kifejezést, hogy eljön az az idő egyszer, amikor együtt lesznek és együtt maradnak, és egy kis gyermek is elég lesz terelgetésükre, mert többé, nem erővel és hatalommal kell a békét köztük fenntartani. Jézus volt viszont az. aki a jövendőre vónatkozó ígéreteket és reményeket jelenidejűsítette, s Rónay regénye is. A párduc és gödölye jelen idejű összetartozását ábrázolja: a párduc nem árthat a gödölyének, a gödölye pedig képes szolgálni a párducnak.

A második, jézusi igazság Rónay regényében, hogy miközben a világot megnyerni igyekszik az ember, elveszítheti az életét, amikor viszont mindent elveszített és a legteljesebb mértékben vesztessé válik, akkor még megnyerheti lelkét, életét, életének értelmét. A Párduc asztalához, amikor még tekintélye és hatalma birtokában volt, nem ült le az üzemi étkezőben egy gépírólány sem, mondván, hogy „Stoll bíró nem ember”,

viszont magára talál és emberré lesz a szó igazi értelmében időelőtti nyugdíjaztatása és vidéki magányába való fél- reállítása idején, amikor egy fiatal újságíró segítségével elindítja élete óráját „visszafelé” és az emlékezés, az önvizsgálat s a magafeltárás által megszabadul múltjától, amire kell és lehet is bocsánatot kapnia; jövőt nyer, amiben szabad reménykednie; és éli, élheti jelenét úgy, mint aki tudja: van valami dolga ebben a világban.

Párduc és Gödölye, Stoll Aurél és Kende Pál egy alföldi jezsuita gimnáziumban osztálytársak a 20-as években. A jó növésű, okos. ügyes és erőszakos Stoll Aurélt, akinek híres jogtudós az apja a budapesti jogi karon. Párducnak nevezték társai. A törékeny,. ügyefogyott, gyenge tanuló, szeplős képű, vörös hajú Kende Pepit — mivel, ha felszólították, bégetésszerűen nyögdécselt — Gödölyének. '

Három jelenet elevenedik meg Stoll szeme előtt Balaton-parti emlékező magányában, ami kettőjük egymáshoz tartozását tanúsítja. Gimnazistaként futballoztak a városszéli marhalegelőn. Kende Pepi a kapus. Gorillapózban várja a labdát, ahogyan a nagy kapusok képein láthatta. Stollnak passzolják, hogy ő rúgja kapura. Ö előbb ráérősen, magabiztosan. Pepi rémületét pánikká fokozva többször megforgatja labdát cipője orrával a legelő trágyájában, s úgy lövi a Gödölye arcába az alsósok „Hajrá Párduc, jól van Párduc” kórusától kísérve. A háború utolsó éveiben bírósági szobájában kereste fel Kende Pál Dr. Stoll Aurélt, s félénk rebegéssel kérte, hogy szóljon egy szót zsidó felesége és kislánya érdekében. „Meggondolatlanul házasodtok, s aztán más kockáztassa értetek magát” — leckézteti fölényesen a bajba levőt. „Szerettük egymást, te ezt nem ■ érted, agglegény maradtál” — válaszol az csendesen. „Majd utána nézünk” — rázza le magáról Párduc a Gödölyét, aki hazaérkezve már nem találja otthon családját. Az ötvenes évek elején Stoll Aurél utazik Öhátra, mert Kende Pál vasúti forgalmistában keresi a bűnbakot, aki miatt annyi bíró közül éppen neki kellett egy törvénytelen statáriális ítéletet kihirdetnie és végrehajtatnia. Félelemből nem utasította vissza, bár néni értett egyet. Ahhoz azonban elég bátorságot érez magában, hogy megbosszulja azt, aki ebbe belerántotta. A Gödölyére gyanakszik. A találkozás első perceiben rá kell döbbennie, hogy Kendének semmi köze az ő szégyenteljes ügyéhez, s azt is meg kell tudnia, hogy ellenkező előjellel ugyan, de Gödölye is minden életfordulójánál elsőre őrá, a Párducra gondol.

Egy újfajta Párduc-Gödölye találkozást szeretne Stoll kezdeményezni, amelyben bocsánatot kérhet Kendétől az előzőekért. A bocsánatot elnyeri a már téren és időn kívül levő Kende Fáitól abhan a formában, hogy az egeytlen hagyatékaként halála előtt letétbe helyezte az óháti tanácsnál a Bibliáját a majd egyszer biztosan odajövő Stoll Aurél számára. A jelző Ézsaiás 11,

6-nál volt: „Együtt tanyázik majd..» a párduc a gödölyével... és egy gyermek terelgeti őket...”

Ez azonban már Stoll bíró életének ahhoz a részéhez tartozik, amikor megtalálja önmagát és megnyeri az életet, miután előzőleg mindent elveszített. Nem egyedül jut erre, hanem több ember segítségével, akik direkt módon vagy emlékükkel működnek közre. Köztük van Moldi Péter újságíró, aki miközben Stollt faggatja, részesévé válik

a bíró életének, mint fiú az apának, és részt ad neki a maga életében, mint részt ad a fiú az apának. Stoll bíró most mindent átadhat valakinek, amit átélt, tapasztalt és szenvedett. Ez a félszeg, félénk, ügyefogyott, olykor el is piruló fiatalember várja és igényli ezt az átadást, és ezzel megváltja magányától a bírót. Moldi Péter lesz Stoll Aurél életének első igazi társa és tanúja, hiszen anyját nem is ismerte, apja rideg és távolságtartó volt, , barátság, szerelem és gyermek pedig egyáltalán nem lett osztályrészévé.

Most először tapasztalja meg és vallja is be magának, hogy szüksége van valakire ahhoz, hogy önmaga egyáltalában létezhessen. Kell, hogy valakit megszólíthasson: Te, — hogy igazán és tartalmasán kimondhassa: Én. Hogy csak egy társ és tanú segítségével fejtheti meg az ember és értelmezheti a saját életét! Stoll most először érti meg és éli át, hogy kölcsönös egymásrautaltságban — elfogadni tudásban és adni akarásban — folyik az emberi élet. Moldi Péter újságíró-történész látogatásainak varasa lett Stoll Aurél életének tartalma: amíg várunk, élünk — mondja.

A regény történelmi időkben játszódik, és az ilyen idők kritikus helyzeteiben csak szembeszökőbben vall az emberi jellem arról, ami egyébként is benne van. így Rónay regénye sem csupán egy bizonyos történelmi pillanatban érvényes igazságot mond el, hanem általánosabbat. Valami olyat, hogy párducügyességű és gödölye-ügyefogottságú emberek, mi valamennyien, elkerülhetetlenül és elvitathatatlanul összetartozunk. Minden párducnak megvan a maga gödölye párja, és minden gödölyének a maga párduca, és talán mindenki számára az ellentétes párja képviseli az élet nagy kihívását, aminek jegyében; kell élnie, életét elvesztenie és életét megnyernie.

Takácsné Kovácsházi Zelma