Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-02 / 35. szám

Jelek - jelképek - emlékek

Képzelem

Csodálatosan szép volt az a tavasz.

Mintha a. természet kárpótolni akarta volna az ostrom, a pince- élet szörnyű hat hetének minden szorongó félelmét, didergő ínségét, minden sötétségbe zsúfolt iszonyatát.

A FELSZABADULT ÉLETÖRÖM LÁZÁVAL ÁSTUK A KERTEKET és vetettük a virágok régi ágyasaiba is a krumplit. Pontosabban, nem is magát a krumplit, hanem ügyesen, héjastól levágott, csírás sarkát. Sajnáltuk, hiszen oly kevés volt, meg talán ki is lopják éjjel. Ha jól emlékszem, így is szépen termett A bombatépett barackfák pedig oly dúsan virágzottak, mint soha még

Rongyosak voltunk és mindig éhesek. Nagyon érettek, olyanok, akik gyerekfejjel jutottak oda, hogy azt hitték, már semmin se fognak csodálkozni. Mi aztán igazán tudtuk, hogy mi a háború, az ínség, a félelem és a halál. Egyik-másik háborús film készítői ugyancsak messziről nézhették annak idején...

Egyik reggel — ez még március közepén lehetett, mert csípős hideg volt — bokáig jártunk az utcán a röpcédulákban. Mondták, valami repülők szórták az éjjel, lőttek is rájuk. Csak egy-egy szó volt a két oldalán, reszketősre rajzolt vastag betűkkel: „reszkessetek”, a másikon meg: „visszajövünk”. De ezt már tényleg nem vette komolyan senki.

HA TANÍTÁSI SZÜNETBEN NEM KELLETT ROMOT TAKARÍTANI, akkor a napos iskolaudvaron — mert úgy ahogy volt már tanítás is az ablaktalan, csupa rom iskolában, ahol az első emeletre létrán mentünk, mert leszakadt a lépcsőház — furcsa játékokat játszottunk. Gépágyú lövedékéből ügyesen kiszedett robbanóanyagot — úgy hívtuk, hogy fekete makaróni — gyújtogattuk nagyítólencsével, s néztük, meddig repül a kis rakéta, arasznyi lángot lövellve maga után, míg csak hamuvá nem ég az egész. Volt osztálytársam, akinek annyi volt a lőszere, hogy egy kisebb ország hadseregét felszerelhette volna vele és formás kis kézigránát-gyűjteménye a garázs roncsaiból összetákolt kecskeól szénapadlására rejtve. Hogy mindezek ellenére hogyan maradtunk mégis életben, ma se egészen értem.

Iskolából jövet soha el nem mulasztottuk, hogy sorra bele ne másszunk a kiégett és szétlőtt tankokba, amelyek — keresztesek, csillagosok vegyesen — nagy összevisszaságban torlaszolták el az egyik budai utcát.

A külvárosokban azonban kinyitottak a fűszerüzletek. Ajtajukra krétával írták ki, hogy mi kapható: pótkávé, cipőfűző és (ez olyan volt, mint valami csúfolódás) mustár — néha más se. A Krisztinavárosban, a kiégett, üres üzletekben ügyeskedő üzérek darabszámra árulták és méregdrágán a kockacukrot és szemenként a szaharint. De akár kartonszámra is az amerikai cigarettát és csokoládét, aranyért persze. A kis patikamérleg, s pici üvegben a királyvíz ott. volt mellettük. Honnan szedtek egyszerre annyit, sose derült ki. Meg árultak mosószappant is, furcsa, kockás darabokban. Ennek eredetéről, illetve nyersanyagáról hátborzongató dolgokat suttogtak egyesek. Szuszogó kis gőzmozdony vontatta hosszú-hosszú hónapokig a Várnegyed romjait a Vérmezőre szállító vagonokat.

De a Duna túlsó partján már javában járták a villamosok és a Manónak nevezett pontonhídon, a Margit-híd roncsai mellett reggel hattól este hatig már bárki átgyalogolhatott Pestre.

FÁJÖ SEBEIT MELENGETTE A VÁROS, örültünk — talán akkor először és utoljára —, annak, és pusztán csak annak, hogy élünk, és félelem nélkül, és akkor mind tudtuk, hogy ez csoda. Tavasz volt, csodálatos, szépséges tavasz.

Valamilyen villamos, biztosi, hogy átment már a Kálvin téren is, mert ott, a Múzeum előtt, a megállóban láttam öt, az elíelejthet-et- lent. Aki még akkor is úgy meg tudott döbbenteni, hogy ma is fáj a lelkem, ha rágondolok.

Mintha még állt volna a tér közepén, csúnyán szétlőve a Danubius- szobor. Erre már nem emlékszem biztosan. De azt még most is tudom, hogy piszkos, foszló köcmadzaggal volt a nyakába akasztva az a tábla. Kartonpapír, cipőskatulya teteje lehetett, két oldalt még rajta a doboz széle és a felírás tétova, naigy betűkkel, kék posta - ir ónnal.

Combközéptől hiányzó mindkét lába csonkja rongyokba és autógumi-cafatokba bugyolálva. Nagyon piszkos zubbonya egyik ujja kar nélkül lógott a földig Fél szemén kötés volt és gyűrött-ellenzős katonasapkája alól szennyesen lógott a haja, borostás, beesett, holtsápadt arcába. Előtte, a járdaszigeten horpadt csajka a könyörado- mányoknaik. Keresetett.

ÉS A TÁBLÁN A FELIRAT, a soha el nem felejthető, a nagybetűs: KÉPZELJED MAGADAT AZ ÉN HELYEMBE!

A város azóta régen elfelejtette fájó söbeit. Lassabban talán, de a lelkeké is begyógyultak sorra. Jótékony felejtés mosta le mind a régi borzalmak képét az emlékezés festővásznáról. A bombatépett barackfáknak már az unokái is virágba borulnak, ha jön a tavasz.

De azt a táblát, a madzagosat, a kék betűsét már soha nem fogom elfelejteni.

Nem is alkarom Schreiner Vilmos

— Szentháromság után a 12. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oi- tári igéje: 2 Kor 3, 4—9; az igehirdetés alapigéje: Lk 16, 13—17.

— GALGAGUTA. A gyülekezet a megüresedett lelkészi állásra Lehoczky Endre lelkészt hívta meg. Beiktatása szeptember 2-án, vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében lesz. Az igehirdetés szolgálatát D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke, a beiktatás szolgálatát Garami Lajos, a Nógrádi Egyházmegye esperese végzi.

— KISKÖRÖS. A gyülekezet 36 éven át szolgáló lelkésze: dr. Murányi György egy esztendeje hunyt el Sieburgban (NSZK). Az évfordulóra fehér márvány sírkövet állíttatott a gyülekezet, amelyet a hozzátartozók, a gyülekezet tagjai, presbitériuma és énekkara tagjainak nagy részvétele mellett Ponicsán Imre, Seben István és Nagybocskai Vilmos lelkészek szolgálatával, avattak fel augusztus 5-én. — ..Megváltja éledet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.”

— HÁZASSÁG. Stinner Pál és Hubert Sarolta házasságát augusztus 4-én áldotta meg a csornai templomban a menyasszony édesapja: Hubert István lelkész.

— HALÁLOZÁS. Dr. Bruhács János, a pécsi gyülekezet áldott emlékű tagja, évtizedeken ál másodfelügyelője, a Tolna—Baranyai Egyházmegye 20 éven át felügyelője július 19-én váratlan hirtelenséggel elhunyt. Temetésén, amelyen a gyülekezet és az egyházmegye tagjai nagy számmal vettek részt augusztus 17-én Balikó Zoltán lelkész hirdette a vigasztalás igéjét. Erfüéke kitörölhetetlenül él háznépe, gyülekezete tagjai és barátai szívében. — „Feltámadunk!”

— Mihalik Márton, a terényi gyülekezet kántora rövid szenvedés után 52 éves korában elhunyt. 28 évig szolgált hűségesen. A gyülekezet nagy részvéttel kísérte utolsó útjára július 12-én. Koporsója mellett Rónay Zoltán balassagyarmati, a, templomban Polony Zoltán helyi lelkész, a sírnál Záborszky László szügyi lei- kéz szolgáltak. — „Uram, szeretem a Te házadban való lakozást és a te dicsőséged hajlékának helyét.”

Istentiszteleti rend

i

Budapesten, 1979. szeptember 2-án

Deák tér de, 9. (úrv.) Takácsné, Kovácsházi Zeima, ue. ll. (urv.) i±ar- mati Béla, au. 6. Haienscner Karoly, tasur üe. 11. (urv.) szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs Alaoár. Dózsa György ut í. de. fél 9. (úrv.) Szirmai Zoltán. Üllői ut 24. ae. fél 11. Kuttnay heverne, karácsony Sanuor u. ji—Ja. ae. 9. tiütmay heverne. KáKoczi út 57/o. ae. lü. (sziovak) Cseiovszky Ferenc, ae. 12. (magyar). Tnaiy Kaiman u. zs. ae. 11. Kédey Pál. Köbanya de. lü. (urv.) Vajaa Peter u. ae. fél 12. (urv.). Zugió üe. 11. (úrv.) Boros Karoiy. Hakos- taiva de. 3. Boros Karoly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Karoiy. Kassak Lajos út 22. de. ll. Benczúr haszio. Váci út 12». de. negyed lu. Drooina Erzsébet. Frangepan u. üe. 8. Drobina ük-zsebet. Újpest ae. lü. Blazy Lajos. Pesierzsebet ae. lü. Viragh Gyula. Soroksár Újtelep de. fel 9. Viragh Gyula. Pestlőrinc de. lü. Matuz Laszio. Pestlőrinc, Szemere-telep ae. háromnegyed 8. Matuz Laszio. Kispest de. Lü. Bonnyai Sándor. Kispest, 'wesene- teiep de. 8. Bonnyai Sándor.’ Pestújhely de. lü. Scnremer Vilmos. Raaos- paiota, MÁV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota, Nagy templom ae.

10. Rákosszentmihály de. fél ll. Karrier Ágoston. Sasuaiom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. dakota ae. lei 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rakoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de, lü. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Foltin Brúnó, de. fél 11. (német), de. 11. (urv.) Koren Emil, du. ü. Foltin Brúnó. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Koren Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. (urv.) Görög Tibor. XII. Tar- tsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődj László, de. 11. Csengódy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pestnidegkút de. fél 11. Rultkay Elemér. Moaori 8. de. 10. Lehel László. Kelenföld de. tí. Missura Tibor, de. fél 10. Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 8. Donáth László. Németvölgyi út 138. de. 9. Donath László. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy. de. 9. (úrv.). Budafok de 11. (úrv.). Csillaghegy de. fél lü. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél

11.

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Egynaz Sajtoosztaiyanak lapja Szerkeszti: a szerkesztő oizottság A szerkesztésen felel: Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányt László Szerkesztosee es kiadóhivatal: lütfö Budapest Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 112-074

Csekkszámiaszám: ölö—20 1L2—VII1 Előfizetési ár: egy évre 200.— Ft Árusítja a Magyar Posta index: 25211 ISSN 0133-1302

*4)

79.1902

Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„Megrepedt nádszálat nem tör el, és tustólgö mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igazságot (Mt 12, 2U).

VASÁRNAP. — „Isten nagyobb a halandónál. Miért perelte! vele, hogy egyetlen szóra sem ad választ? (Jób 33, 12—13 — Jak 5, 11 — Mk 7, 31—37 — Zsolt 71, 1—

16) . Nem minden imádságunk és nem minden Istenhez küldött sóhajunk teljesül! Istenünk hallgatása mégsem jelenti, hogy süaet voina panaszunkkal szemben. Ö már most tudja, hogyan és mikor fog segíteni. „Te szent akaratod legyen E földön miként mennyekben”. (27. ének 4. vers).

HÉTFŐ. — ’’Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.” (lJn 5, 13 — Zsolt 49, 16 — Mk 1, 21—28 — Jak 4, 13—

17) . Érdemes időt és erőt fordítani Isten igéjének olvasására, tanulmányozására és hallgatására. így vállnak napjaink, éveink tartalmasabbá, érdekesebbé és izgalmasabbá. Így lesz nyilvánvaló: nem pusztán a halál felé menetelünk... „Örökké! Örvendetes szó, szívet, lelket fölvidító!” (596. ének 1. vers).

KEDD. — „Ne legyen közietek mérget és ürmöt termő gyökér.” (5Moz 29, 17 — Róm 8, 6 — 2Kir 20, 1—7 — Jak 5, 1—6). Sajnos, a gaz eső nélkül is megél, sőt növekszik. — Már messziről észre sem vesszük, amikor a mellettünk élőnek elmegy a kedve az élettől, miattunk. De jó, hogy Isten nem hagy emiatt békén. „Ajándékozz meg engem jő szívvel, jó Atyám, Hogy boldogítva boldog Lehessek igazán.” (446. ének 2. vers).

SZERDA. — „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46, 11 — Jn 1. 18 — ApCsel 9, 31—42 — Jak 5, 7—12). A közmondás szerint is lassan járva tovább lehet jutni. — Vigyázzunk! önmagunkat hajszoló rohanásban hamar elveszítjük szemünk elől életünk Urát, erőforrását és célját. „Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik, Lelkem Istent úgy óhajtja, És hozzá fohászkodik.” (356. ének 1. vers).

CSÜTÖRTÖK. — „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretien ösvényeken viszem őket.” (Ezs 42, 16 — Jn 12, 46 — Mt 9, 27—34 Jak 5, 13—2(1). Az emberi élet minden területét figyelőknek és látni akaróknak szol ez a biztatás. Isten képes odafordítani tekintetünket, ahol ránk van szükség. „E főidőn annyi a könny És annyi itt a seo, Mi volna üoldogi- tőbb, ... Mint a sebet kötözni, Habár csak egyet is.” (446. ének 3. vers).

PÉNTEK. — „Csillag jön fel Jákobból, királyi pálca támad Izraelből.” (4Móz 24, 17 — Mt 21, 9 — Mt 8, 14—17 — Róm 9, 1—5). Jézus Krisztusban vált valóra ez az ígéret. Ahogy Ö közel hajol hozzánk, gyenge, bűnös emberekhez, — nincs ennél ragyogóbb és erőteljesebb találkozás az ember életében. „Tündöklő hajnali csillag, Örömkönnyek közt áldalak, Hogy nékünk felragyogtál.” (403. ének 1. vers).

SZOMBAT. — „Eljön az az idő — így szól az Ür — amikor fölépül az Űr városa.” (Jer 31, 38 — Mt 20, 6 — Ezs 35, 3—10 — Róm 9, 6—13). Isten nem végez fel- munkát! Hacsak nem rugaszkodom el szándékosan az ő hűséges kezéből, akkor ő, tervei szerint, mindig előbbre viszi életemet, egészen a célig. „Mind jó, amit Isten tészen, Tudja ő, mi szükséges.” (376. ének 3. vers).

Simonfay Ferenc

VENDÉGELŐADÁS

DEBRECENBEN

A Debrecenben augusztus 27— 31. között tartott református lelkészképző tanfolyam keretében az egyháztörténeti szakkonferencián egyházunk elnöksége megbízásából dr. Barcza Béla tesi lelkész előadást tartott „Az evangélikus és református egyház kapcsolatai a két világháború között” címen. Ezt követő- leg részt vett a teológiai doktorok kollégiuma egyháztörténeti szakosztályának ülésén is.

„Ne aggodalmaskodj'!”

Éppen elmerülten dolgoztam egy fontos munkán, amikor megszólalt. Letettem hát a tollat és figyelmesen hallgattam. Még kora reggel volt. A háziak aludtak, csak én ültem a veranda asztala mellett. Hallgattam és próbáltam kielemezni. Mi késztette dalra? Öröm. bánat, szerelem, boldogság? Azt hiszem boldog volt, mert nagyon pazarolta magából a dalt, olyan könnyedén, gondtalanul, mint akit úgy elönt a boldogság, hogy bele is halna, ha nem tudná elénekelni az egész világnak. Négyszer-ötször elénekelte a be- hízelgöen kedves dallamot, aztgn az elejét is és a végét is megtoldotta egy-egy újabb trillával. A félig teleírt lapok a papíron sza- motkéröen, befejezetlenül meredlek ram, de én csak öt néztem, a kis dalnokot, ahogy a diófa legtetején egy vékonyka ágon ült és tele torokkal énekelt még akkor is, amikor egy arra tévedt szellő jól meghintáztatta az ágat terhével együtt.

Reggel volt. Ünnepnap reggele. Lassabban indult az élet, mint köznapokon. Csak ami kezdettől elrendeltetett az ment változatlanul. Felénk fordult a nap éltető melege, mint sok millió év óta mindig, ránkderült a reggel. napra tárulkoztak a virágok és madárdal szólt az ág hegyén. Figyeltem a virágokat, ahogy színbeszéddel köszöntötték az új napot. A margaréták konfirmációs fehérben, a szarkaláb halványkékben és lilában, a napraforgók aranyosszínű sárgában, lehajtott fejjel, a rózsák szál- egyenesen, királynői pompában

ékeskedtek, szirmaik bársonyosan simultak egymáshoz, vagy kitárták szépségük teljes szín- pompáját.

És a többiek is. Az árnyékban születettek, a bimbóban szuny- nyadók. Mintha mind arra a dalra figyelt volna, amely onnan az ág hegyéről szállt alá. Nem is lehetett másra figyelni, csak erre az életigenlő dalba fakadt boldogságra, amely az egész teremtett világ szivébe akarta magát lopni, továbbadva a nagy csodát, amelyet naponként felfedez: élni jó, élni öröm, élni boldogság! Ne aggodalmaskodj, nézd az ég madarait, hogy rábízzak magukat Arra, akinek mindenre van gondja!

És bólintanak rá a sokgyűrűs kerti fák, hogy így igaz, mert ők már tudják, hisz megettek a kenyerük javát.

És kérdi Tőlünk is, tőlem is, tőled is: Miért aggodalmaskodsz, hogy mit hoz a holnap? Miért akarsz a jövőbe látni? Miért keresed titkaidat a csillagokban? Miért nyugtalan a szíved? Miért aggodalmaskodsz? Hallgasd a madarat!

— Adjon Isten jó reggelt — köszön rám a kerítés túloldaláról a szomszéd. Hallotta, hogy drágább lesz sok minden?

Számra tett ujjal jelzem, hogy halkabban és felmutatok a fára.

Megértőén bólint, azután átjön, mellém ül és már ketten hallgatjuk a kis életművészt. Az meg mintha megérezné, új dalba fog. cifrázza erősen. Köhin- teni sem merek, pedig nagyon kapar a torkom.

A háziak is ébredeznek.

— Mi az, miért keltél ilyen korán, nem tudsz te sose pihenni — korhol néném.

Az ágra mutatunk.

— Kapott-e fürdővizet? — kérdi tőlem számotkérőn.

Sietve felkapom a kiskannát, megtöltöm a kiszolgált szardi- niásdoboz-kádat.

Közben a többiek is ott vannak már a teraszon.

A kismadár felrebben. Lejjebb ereszkedik. A háztető, az esőcsatorna, és a kis kád: ezek az állomásai. Mély fejest ugrik a vízbe és percek alatt olyan mosakodást csap, hogy ázott ürgének néznénk, ha nem látjuk előtte.

Megrázza magát, egyszer, kétszer, aztán mar fenn van megint az ágon, a fa legtetején, ahonnal feljebb már nincs tovább.

Az egész család várakozva ül a tornácon, velünk a szomszéd is. Felébredtek mind a virágok, csak egy kis katicabogár nyúj- tóztatja meggémberedett szárnyait. Merő várakozás az egész díszes közönség.

A „művész” végignéz nedves ruháján, csőrével megigazítja nyakkendőjét, aztán egy-két taktus s már újra dalban buggyan ki boldogsága.

— Élni jó! Élni jó! Ne aggo- almaskodjatok! És mi ismerjük a folytatást is:

Jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szülcségetek.

Hallgatjuk. Négy felnőtt és két gyermek, nem szólva a szomszédról. És nincs szívünkben aggodalom.

Gyarmathy Irén

I