Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-09-09 / 36. szám
A JÖVŐ KÉRDÉSE egyre nagyobb kényszerítő erővel tör be jelenünkbe. A természeti erők és , tartalékok hatványozott mértékben növekvő fogyasztása, az emberiség anyagi és szellemi javainak igazságtalan elosztása, a létszükségleti javaknak és az emberiség szaporodásának aránytalansága, .a fegyverkezési verseny - nvel járó mértéktelen energia- oazarlás olyan helyzetre és fejlődésre mutatnak, amely semmiképpen sem tartható fenn huzamosan. Bár, a' jövővel foglalkozó tudomány, a futurológia megállapításai és előrejelzései sok tekintetben ellentmondásosak és vitatottak, az alig lehet kétséges, hogy amennviben a tudományos technikai fejlődés irány- és ütemváltozás nélkül, egyenes vonaliján é= gyorsuló tempóban halad tovább, akkor az embert és világát rövid időn belül helyrehozhatatlan károsodás éri, sőt talán végzetes katasztrófa fenyegeti. Az emberiség létkérdése tehát ma már nem is az, hogy merre tart az emberiség, hanem az. hogy merre kell tartania: milyen irányba kell feilődnie a tu- dómánvnak és technikának, hogy az emberiség jövőjét hosszú távon biztosítsa. EZ A KÉRDÉS volt a témája annak a konferenciának, amelyet az egyesült államokbeli Bostonban, ennek Cambridge nevű városrészében július 12—24-ig rendeztek. A konferencia rendezője - az -Egyházak Világtanácsának Egyház és Társadalom Bizottsága, amelynek elnöke Mar Paulos Cregorios indiai ortodox metro- polj.la, igazgatója Paul Abrecht amerikai teológus és tanácsadója David Rose amerikai atomfizikus professzor. Ez a konferencia volt az EVT ez évi munkaprogramjának legjelentősebb eseménye. Jelentőségéhez mértek voltak a keretek és az arányok. Az összes résztvevő száma 900 körül járt: ezeknek kissé több mint fele nyugat-európai és amerikai, a többi jórészt a harmadik világból jött, és csak'6% a szocialista országokból. A konferencia befogadó gazdája a világhírű Massachusetts Technológiai Intézet, az Egyesült, Államok egyik tudományos fellegvára. Egész atmoszférájával diktálta a konferenciának azt a célját, hogy az egyházak képviselői és a teológusok közvetlenül konfrontálódjanak a tudomány és technika mai kérdéseivel. Ezt a célt szolgálta a konferencia szinte egyedülálló összetétele is. A hivatalos delegátusok több mint fele ugyanis a tudomány és technika magas színvonalú, képviselője volt, másik fele teológus és egyházi ember, valamint a politika, közgazdaság és társadalomtudomány képviselői, kb. egyenlő arányban. Ilyen konferencia talán még nem Is volt, amelyben az egyházi emberek ennyire kisebbségben lettek volna. Döntő módon határozta meg a konferencia irányát a „Hit—tudomány—jövő” főtémával összefüggésben elhangzott 43 előadás is, amelyek közül csak nvolcnak az előadója volt teológus és egyházi ember, a többit természettudósok, technológusok, biológusok szociológusok stb. tartották. Tréfás-komolvan jellemezte a konferenciának ezt az arculatát a humoros faliújság egyik cikke, mondván: „Ebben az intézetben maidnem olyan nehéz hitről beszélni, mint leszerelésről a Pentagonban.” MIÉRT ÉRDEKLI az egyházakat a tudomány és a technológia?' Ezt a témát kapta Philip Potter, az EVT főtitkára a konferenciát bevezető előadásához. Az igazság az — mondotta —-, hogy az egyházakat még kevéssé érdekli ez a téma. Miután felbomlott a hit és tudás középkori egysége, az egyház emberei és a tudomány -i képviselői gyanakvással, sőt elHittel és tudománnyal a jövőért Ökumenikus konferencia Bostonban megszüntetését, a hit és a tudomány közös harcát az igazságos társadalomért. AZ EREDETI PROGRAMON TÜL ismételten és nyomatékosan szóba került a nukleáris leszerelés kérdése. Nem kétséges, hogy ez is szorosan összefügg a konferencia témájával, hiszen a fejlett országokban a tudósok és a technikusok egész seregét foglalkoztatja a hadiipar. Közkívánatra a programba iktattak egy esti fórumot, amelyen Kyrill orosz ortodox metropolita sokoldalúan világította meg a nukleáris leszerelés kérdését. Az ügy tovább gyűrűzött. Tudósok és teológusok egy csoportja „Tudomány a békéért” címen, határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben követelik az ENSZ leszerelési akcióinak támogatását, a SALT II sürgős ratifikálását, a nukleáris fegyverek eltiltását, a békés termelésre való áttérés elindítását, és a kölcsönös bizalom erősítését. Örülünk annak, hogy ezt a dokumentumot a konferencia egyhangúan fogadta el. A KONFERENCIA ÉRTÉKELÉSE további gosdos munkát igényel. Egy bizonyos: az emberiség jelenének és jövőjének súlyos kérdéseire nem adott válaszokat ez a konferencia. Ez azonban nem negatív eredmény. Szégyel- nünk kellene, ha a konferencia hatnapi előadáshallgatás és hatnapi tárgyalás után kijelentette volna, hogy amit a tudomány és a technika emberei nem tudtak megoldani, arra mi keresztyének megtaláltuk a megoldást. Ellenben az EVT már azzal is nagy lépést -tett előre, hogy a hit es tudomány képviselőit összehozta, és a hit embereit szembesítette a tudomány és technika kérdéséivel, az emberiség jelenének és jövőjének égető problémáival. Reméljük, hogy ez a vállalkozás tovább hat egyházainkban, és ösztönzést ad a hit és a tudomány embereinek további dialógusára. Mert jó a konferenciának az az elvi megállapítása, hogy a hit és a tudomány nem egymást kizáró lehetőségek, és jó az a gyakorlati következtetés is, hogy a hit és a tudomány embereinek együtt kell működniük az emberiség jövőjéért. Prőhle Károly kusok és teológusok számára egyaránt. Egymás mellé és egymással szembe kerültek a tudomány és technika optimista és pesszimista szemléletei. A Massachusetts Technológiai Intézet Énekkari szolgálat a megnyitó’ ünnepségen lalkozik a „felelős társadalom” kérdésével, illetőleg az 1975. évi nagygyűlés óta „az igazságosabb és feiintartbatóbb világtársadalom keresésével”. A konferencia témáját tehát abba az összefüggésbe kell állítani, hogy a hit, a tudomány és a technika mennyiben járulnak hozzá az igazságosabb és fenntarthatóbb világtársadalom megvalósításához. A TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA ilyen társadalmi összefüggését azonban nem minden előadó'látta ilyen világosan. R. H. Brown ausztráliai csillagász védte a tudomány autonómiáját. Vele szemben nyugati tudósok, mint J. R. Ravetz angol tudományfilozófus, továbbá a szocialista tábor képviselői, mint E. Petric jugoszláv szociológus, valamint a harmadik világ képviselői és az ifjúsági tagok nyomatékosan hangot adtak annak a nézetüknek, hogy a tudomány és a technika nem semleges terület, hanem olyan hatalom, amely politikai, gazdasági és társadalmi erők» eszköze lehet, és káros vagy jó hatásuk nagyrészt attól függ, hogy milyen erők szolgálatában állnak. A nairobi nagygyűlésről ismert Ch. Birch ausztráliai biológus a bibliai teremtéshitből kiindulva hangsúlyozta, hogy a világ nem lehet az ember cselekvésének, kiszolgáltatott tárgya, mert az ember a teremtettség része és felelős gondozója, akinek kötelessége megvédeni az életet, nemcsak az emberét, hanem minden élőlényét. Bibliai képet használva szemléltette a társadalmi kérdés jelentőségét, mondván, hogy csak „az ökológiai szempontból vállalható és szociális értelemben igazságos világtársadalom” lehet az az „új bárka”, amely megmentheti az emberiséget a technikai világkatasztrófától. ELLENTMONDÁSOS volt sok kérdésben a tudósok véleménye, és ez újra világossá tette, milyen nehéz a modern tudománv és technika által felvetett kérdésekben a konkrét állásfoglalás etiprofesszorai is vitatkoztak egymással. D. H. Staelm mülioldter- vezó professzor a műholdaktól, Th. Sheridan, az alkalmazott pszichológia professzoré a komputerektől remél segítséget az egyre bonyolultabb kommunikációs kérdések megoldásában. J. Weizenbaum. komputerelméleti professzor viszont halaszthatatlanul szükségesnek tartja, hogy az emberek kijózanodjanak a tudomány és technika iránti abszolút bizalmukból, mert ez elszakítja őket a realitásoktól, és hamis reménységbe viszi őket. Genetikusok, mint J. King és K. Lebacqz rámutattak a génmanipulációk kockázatára, de arra a lehetőségre is, hogy talán majd ezen az úton lehet az emberiség genetikai problémáit megoldani. A vita különösen éles volt a nukleáris energia kérdésében. D. Rose atomfizikus az atomerőművek viszonylagos veszélytelenségét és nélkülözhetetlenségét bizonygatta. Viszont J. Rossel svájci fizikus a nukleáris energia ellen- őrizhetetlenségére és a jövendő nemzedékek veszélyeztetettségére hívta fel1 a figyelmet. Végül is az egyik munkacsoport határozati javaslatot terjesztett elő a nukleáris moratórium ügyében, amely szerint 5 évig nem szabad új atomerőművet üzembe helyezni, és ezalatt a meglevő atomerőműveket kell kiértékelni biztonság és rentabilitás szemontjá- ból. A helyzetre jellemző, hogy a plénum a határozatot hosszú vita után aránylag kis szótöbbséggel fogadta el. EGYOLDALÚ is volt a konferencia bizonyos szempontból. Konkrét problémái: a hit és a tudás viszonya, a fejlődés határa, a környezetszennyezés, genetikai kísérletek stb. jellegzetesen nyugati környezetből származnak. Ezt a tényt a harmadik világ képviselői erősen érzékelték, és részben hallgatással, részben tiltakozással reagáltak. De állásfoglalásuk nem volt egységes. Az indiai C. T. Kűrien szerint a fejlődés határáról szóló beszéd a bőségben élő társadalom neurózisából fakad: „Ha minden olajkút kimerülne, ha minden szenet és rezet elhasználnának, és minden energiaforrás kiapadna, a szegények ezt túlélnék!” Mások — és ezek voltak többségben — a tudomány és technika igazságtalan elosztását bírálták, és követelték a harmadik világ nagyobb részesedését. Ismét mások óvtak a nyugati tudomány és technika átvételétől, mondván, hogy azzal együtt lényüktől idegen értékrendszerek uralma alá kerülnének. Egyoldalúság mutatkozott abban a tekintetben is, hogy a nyugati és a szocialista világot egyszerűen egybevették a tudomány és technika problémái szempontjából, s a konferencia résztvevőit alig lehetett kimozdítani ebből a megrögzött szemléletből. Ebben az összefüggésben a konferencia egészéhez képest szerény, de létszámunkhoz képest jelentős eredményt könyvelhetünk el, amennyiben lehetőséget kaptunk arra, hogy a konferenciára készült magyar tanulmányt a plénum elé terjesszem, és bevezetésként szóljak a keresztyénmarxista együttműködés tapasztalatairól,. valamint a szocializmus kétségtelen eredményeiről: arról, hogy a szocializmusban a tudomány és a technika alkalmazásának, a terrriélé'mek és a fogyasztásnak nemcsak határt, hanem sokkal inkább irányt szab az a tény, hogy nem a profiton, hanem az emberek szükségletein tájékozódik. így a bevezető előterjesztés, valamint a magyar ta- tulmány természet- és társada- lomtuöománvi részei a konferencia hivatalos dokumentumává lettek, amelyet sokszorosítottak és percek alatt elkapkodtak. LEGRADIKÁLISABB CSOPORT volt a tudományos pályára készülő fiatalság. Számukra az EVT a bostoni konferencia előtt a közeli Wellesleyben rendezett előkonferenciát, s az ifjúsági delegátusok ennek eredményeit a konferencia elé terjesztették. Követelték a tudományos kiképzéssel együtt megfelelő szociális értékek átadását, a militarista érdekek tudomány és technika feletti uralmának megszüntetését, a transznacionális korporációk kizsákmányoló tevékenységének Eltemették dr. Palotay Sándort Dr. Palotay Sándor — a Szabadegyházak Tanácsa elhunyt elnökének — temetése, augusztus 15-én a Farkasréti temetőben nagy részvét mellett történt. A Ssabadegyházak Tanácsa tagegyházainak népes serege és lelkipásztori kara mellett, a testvéregyházak vezetői is nagy számban megjelentek. A társadalmi szervek, amelyeknek Palotay Sándor elnökségi tagja volt, az Országos Béketanács, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága és a Magyarok Világszövetsége képviselői is megjelent a temetésen az Állami Egyházügyi Hivatal részéről Straub István elnökhelyettes, dr. Pozsonyi László főosztályvezető, dr. Völgyesi Mátyás főosztályvezető, Madai András főosztályvezetőhelyettes és Fűzfa Imre egyházügyi titkár. A gyászistentiszteleten Palotay Sándor végakarata szerint az Ökumenikus Tanács elnöke, D. Dr. Bartha Tibor református püspökelnök hirdette az igét. Dr. Nagy József teológiai professzor -tartott emlékbeszédet. Az állana* szervek képviseletében Turóczy Bertalan, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának titkár- helyettese szólt. A Szabadegyházak Tanácsa alelnökei közül Szakács József, a H. N. Adventista Egyház elnöke látta el a liturgusi szolgálatot, a sírnál is ő mondott búcsúszót. Laczkovszki János', a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Hecker Frigyes a Metodista Egyház szuperintendense imádsággal szolgált. A Szabadegyházak Tanácsa Egyházzenei Tanfolyamának énekkarát Beharka Pál és Lukács Géza vezette. Az igehirdetés, a megemlékezés és a búcsúzás, az énekek és általában a gyászistentisztelet Palotay Sándor életművéhez méltó végtisztességtétel volt. Az elhunyt egyházvezető munkásságának eredményeit, fáradozásának gyümölcseit még sokáig élvezni fogják az általa több, mint 20 éven át vezetett evangéliumi közösségek. . Emlékét megőrizzük. * lenségesen néztek egymásra. Ez- az idő azonban elmúlóban van. A tudósok ma jobban érzik társadalmi felelősségüket különösen Hirosima és Nagaszaki óta. Az EVT pedig kezdettől fogva fog
