Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-29 / 30. szám

GYERMEKEKNEK Három felszólítás Mt 7,7—11 „írok nektek, ifjak...” I iiiie|»elui — tudni kell • • Örök törvények - időszerű üzenetek Az egyszerű felszólító monda­tot soha nem lehet félreérteni. Ha felszólítanak bennünket vala­mire. mindig világosan megért­jük, mit kell tennünk. Mai igénk­ben Jézusnak három ilyen vilá­gos felszólítását hallhatjuk. KÉRJETEK! Ha valamire szükségünk van, valamilyen mó­don ki kell fejeznünk. Néma gyermeknek anyja se érti a szavat — mondja a közmonds. A kis gyermek, aki még nem tud be­szélni, sírással fejezi ki, ha meg­éhezett. A nagyobb gyermekek mar szavakkal mondják el kéré­seiket. Jézus ezzel a felszólítás­sal arra biztat, hogy bátran és bizalommal forduljunk Istenhez minden kérésünkkel. Amint szü­léink teljesítik kéréseinket, ugyanúgy ad meg Isten mindent azoknak, akik kérik tőle. A kérés nem követelés, vagy parancs* Szüléinktől sem követelhetünk semmit és nem parancsolhatjuk meg nekik, hogy ezt, vagy azt te­gyék. Ha ezt megpróbálnánk, egészen biztos visszautasítanának bennünket. Istentől is csak alá­zatosan kérhetünk, tudva azt. hogy nem érdemeljük meg kí­vánságunk teljesítését. Isten azonban éppúgy szeret bennün­ket, mint ahogy szüléink szeret­nek, ezért minden kérésünket tel­jesíti. Ezért mondja Jézus: Kér­jetek, és adatik nektek! Mert aki kér, mind kap. KERESSETEK! Ha valaki el­veszít valamit, akkor a keresésé­re indul és addig keresi, míg meg nem találja. Minél értékesebb dolgot veszítettünk el. annál na­gyobb buzgalommal keressük azt. Azonban nem csak pénztárcát, gyűrűt, vagy bicskát veszíthe­tünk el. Elveszíthetünk ennél ér­tékesebb dolgot is: a hitünket, a szeretetünket, a Dékességünket. Ezek elvesztésével még nagyobb kár ér bennünket, mint amazok­kal. Azért mindent meg kell ten­nünk, hogy amit elvesztettünk, azt megtaláljuk. Soha se szabad belenyugodnunk abba, ha meg­keményedik a szívünk, ha nem tudunk szeretni és megbocsátani, ha veszekedés és feszültség van körülöttünk. Teljes erőbedobással kell igyekeznünk arra, hogy hi­tünket, szeretetünket és békessé­günket újra megtaláljuk. Ez a megtalálás soha sem véletlen. Is­ten maga adja meg nekünk, ami­fe kitartóan vágyakozunk és amit szorgalmasan keresünk. Ezért mondja Jézus: Keressetek és találtok! Mert aki keres talál. ZÖRGESSETEK! Régen a la­kások ajtaján nem volt csengő. Ha valaki be akart menni egy házba, annak zörgetnie kellett, hogy a bent levők meghallják és kinyissák az ajtót. Sokszor elő­fordul, hogy nem nyitnak ajtót azonnal. Vagy nem hallják meg a csöngetést, vagy el vannak va­lamivel foglalva. Ilyenkor még egyszer, vagy előfordul, hogy még többször is meg kell próbál­kozni a csengetéssel. A buzgó imádság is olyan, mint a zörge- tés. Imádsgunkkal Isten szívének ajtaján zörgetünk. Isten hallja ugyan a zörgetést, de nem min­dig siet ajtót nyitni. Ki akarja próbálni, hogy van-e bennünk elegendő kitartás és buzgóság. Ha olyan helyre megyünk, ahová nem sok kedvünk van menni, örülünk, ha az ajtó zárva van, és csöngetéskor nem siet senki megnyitni azt. Ha azonban vala­hova nagyon be akarunk jutni, akkor másként van minden. Is­tennél a kitartó imádság mindig meghallgatásra talál. Ezért mondja Jézus: Zörgessetek és megnyittatik nektek! S. J. ORGONAMUZSIKA J. S. BACH MÜVEIBŐL :ímmel orgonaest lesz július 30-án, hétfőn este fél 7 órakor a Bécsikapu téri templomban BACH c-moll prelúdium és fúga, Kánon-variációk, Hat korálelőjáték (Schübler) C-dúr prelúdium és fúga. Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Előadók: Tóth Anna és Hollcrung Gábor Jegyek ára: 15 Ft. „ ... A munka egészséges kö­rülmények közt nem teszi tönkre az embert; a szabad idő azonban, ha nem jól használja föl, tönk­re teheti ” — mondja Németh László, s úgy tapasztalom igaza van. A szabad időnkben, ünnep­lésünkben ember voltunk, em­berségünk a maga egészében vizs­gázik. S ha ezen a vizsgán meg­bukunk — bár nem állít róla ki senki bizonyítványt — e bu­kás sérülését magunkban hord­juk, tovább cipeljük életünk so­rán. így tekintve valóban „ve­szélyes” lehet ünneplésünk. Pe­dig hányszor nem'sikerül az?! Én „hiszek” az ünnepekben. Hiszek abban, hogy van, lehet­séges és elérhető a felszabadító, boldogító, örömteli ünnep és ün­neplés mindannyiunk számára. Az ünnep „feldob”, inspirál, új lendületet ad hétköznapunknak. MINDEN EGYES ÜNNEPÜNK LÉNYEGÉT TEKINTVE TALÁL­KOZÁS. Nem egyszerűen a múlt­tal, az ünnep apropóját jelentő történelmi, egyháztörténeti ese­ménnyel — azzal is! — de fő­ként a mával, a mai élettel, min­denekelőtt pedig önmagunkkal — ebben a világban. Az ünnep — éppen szabad idő voltában — a csend, a nyugalom alkalma, „szünet” a megszokott és fárasz­tó életfolyás ritmusában. Ebben a voltában pedig kikerülhetetlen alkalmat teremt arra, hogy a percek pergése szövetén kiraj­zolódjék lényünk rajzolata ön­magunk előtt is. Meglássuk, bé­kességben, vagy hadilábon ál- lunk-e önmagunkkal: jelente­nek-e számunkra társaságot oa- ját gondolataink, lesz-e csen­dünknek nyugalom a társa, s pi­henésünknek boldog békes­ség? ... De nemcsak önmagunkkal, ha­nem embertársainkkal is szem­besít az ünnepek alkalma. Az igazi ünneplést valahogy mind­nyájan szeretteink, barátaink társaságában tudjuk leginkább elképzelni. Ezt a közösséget és annak sokáig emlegethető élmé­nyét, hangulatát azonban nem elég várni, remélni — arra ké­szülni kell! Éspedig nemcsak be­vásárlással, hanem lényünk egé­szével, hogy a kínálni valón túl önmagunkat is adni tudjuk egy­másnak. A közös ünneplés lé­nyege ugyanis abban áll, hogy emberi szívek, életek kötetlen örömben rányílnak egymásra, s összefonódnak az egymás szere- tetében, megértésében és építé­sében, gazdagodva és gazdagítva. Az ünnepeink, önmagunkkal és embertársainkkal való talál­kozásaink élményeinek felemelő, gazdagító volta azonban nem egy nap, óra vagy pillanat véletlen sikerén múlik. Nem lehet ünnep­rontás nélkül szembenézni ön­magunkkal úgy, hogy ne végez­nénk hétköznapi dolgainkat, munkánkat jó rendben, lelkiis­meretesen, s nem lehet felsza­badult, vidám közösségben ün­nepelni, ha mindennapi kapcso­lataink nem egymást építők, tisz­Gyennekek imádkoznak Expander! kaptam Édesapa expandert vett nekem. Jézus! Rettenetesen vágytam rá. és nem is reméltem, hogy megkapom. Erős akarok lenni, ezért szerettem volna expandert. Jézusom, most adj kitartást a gyakorláshoz! Segíts nekem, hogy az erőmet mindig jól használjam, ne rombolásrá, hanem jóra, segítésre. Hadd lássák a felnőttek, milyen erős vagyok és örüljenek nekem és az erőmnek! Ámen. Iák, őszinték. Hétköznapjaink eredménye és vizsgája ünne­pünk: itt gyökerezik, és innen szökken szárba. HITÜNK SZERINT AZONBAN MINDEN ÜNNEPÜNK ÉS ÜN­NEPLÉSÜNK SIKERÉNEK VÉG­SŐ GYÖKERE, háttere, alapja és záloga: találkozás a teremtő és szerető Istennel. Azzal az Is­tennel, aki elsősorban nem az ünnepek, hanem a hétköznapok Istene, aki mindenekelőtt erejé­ben, cselekvő szeretetében gond­jaink, problémáinK közt akar tá- maszunKká, segítőnkké lenni; Egyszóval éppen ott, ahonnan kinő. kibomlik az ünnepek szép­sége. S teszi ezt úgy, hogy min­dig újra szólít, közösségre hív bennünket önmagával. A hétköz­napok sorában ennek a hívó szó­nak, a vele való közösségnek kiemelt alkalma az éppen álta­la adott ünnepek lehetősége pa­rancsa jegyében- szenteld meg az ünnepnapot! Jelenti ez egy­felől az ünnep munkaszünet, szabadidő voltát, a pihenés szük­séges alkalmát, de ugyanakkor — és főleg! — az ő lényének, szeretetének elfogadását is, mely minden egyes ünnepünkben a Jé­zus Krisztus által adott evan­géliumban közelít hozzánk. Min­dig nagy élmény egy-egy jól si­került találkozás, mikor minden­ki azon fáradozik, hogy önmagát adja az alkalom öröme, boldog­sága kiteljesedéséért. Isten min­dig így siet felénk igéjében, cse­lekedeteiben: teljes önmagát nyújtva értünk égő szeretetben. Felkészült az ünneplésre Jézus­ban elvégzett tettével adva el- mulhatatlan hitelt annak. Épp ezért Isten vendégségébe menni nem elpocsékolt idő, hangulat és élmény nélküli unalom. Az ő társasága még sohSsem mondott csődöt.Rajtunk múlik csak: en­gedjük-e, hogy ő adjon tartal­mat ünnepeinknek és ünneplé­sünknek. Olyan tartalmat, mely előkészíti, összefogja, megtisztít­ja és megtermékenyíti ünnepe­ink önmagunkkal, barátainkkal, szeretteinkkel való találkozásai­nak alkalmait a hétköznapi fel­adatvégzéseink és kapcsolataink gyökeitől az ünnepek és ünnep­lés kibomló virágaiig. iíj. Foltin Brúnó A soproni nagy pestis-vész Félelmetes csapásként jelent­kezett a középkorban és az új­kor elején a pestis, vagy aho­gyan másként hívták, a fekete halál. Háborúknak vetett véget, városokat, országokat tizedelt meg. Védekezési lehetőség alig volt ellene. Kizárólag a fertőzés terjedését próbálták lokalizálni azzal, hogy elszigetelték a jár­vány sújtotta vidéket és a még érintetlen területek félelmükben elzárkóztak. De ha felütötte fe­jét a fekete halál, nem volt se­gítség. Egész családok pusztultak ki, a halál nem kiméit fiatalo­kat, öregeket, az emberek tehe­tetlenül néztek szembe sorsakkal. Mondják, hogy a keringő-ütem keletkezése is a pestissel függ össze. A 17. század bécsi nagy járványának idején született, amikor harmonika muzsikával kísérték ki halottaikat a bécsi polgárok, könnyezve és ismétel­ve a sorokat: „O, du lieber Augustin, alles ist hin”. Ez a népdal tehát, jellegzetesen 3'4- es ütemével akkor keletkezett volna, s csak a 19. század során — miután a Strauss fivérek klasszikus szintre emelték —, került a „Hof”-ba, s lett az ud­vari bálok nyitótánca. SOPRONT A FEKETE HÁ­LÁL VALÓSZÍNŰLEG TÖBB­SZÖR MEGLÁTOGATTA, de olyan súlyosan, kegyetlenül és kérlelhetetlenül aligha, mint 300 évvel ezelőtt. 1079-ben. A város lakosságát Heimler Károly erre az időre 6000-re becsülte s ebből 2512 személyt temettek el né­hány nap alatt. Borzalom, pánik és kétség lepte meg az Ikva- parti várost, a papok nem győz­ték a temetést végezni. Az evan­gélikus egyház anyakönyvi be­jegyzései szerint Sovitsch Kristóf és Bart János Konrád lelkészek egész családokat temettek egy- időben. Egy-egy név mellé a, b, c, d, jelzéssel tüntették fel, hogy több személyről volt szó egy családban. Hanns Tschanyi Magyar Kró­nikája írja le legrészletesebben a járvány előzményét és lefo­lyását. Idézzük a krónikát! „A Rába környékén már ter­jedt a pestis járvány s ezért eb­ben az 1679. esztendőben a Pó- csi-kapu (Magyar) előtt tartot­ták meg a Margit-napi vásárt. (Margit napja június 10-e. A szerző.) Jobb lett volna, ha ezt a vásárt a Pócsi-kapu előtt sem tartják meg, mert az emberek kimeritek a városból és megfer­tőzött emberek is utaztak ide Magyarországból. Senki sem tud­ta, hogy kik ezek az emberek és honnan jöttek. Ámbár a város kapujára ki­írták azoknak a helységeknek a nevét, amelyek lakossága nem jöhetett be a városba, mert szi­gorúan megbüntetik, ki tudhatta azonbon azt, hogy az emberek saját községüket is letagadják és más községet neveznek meg. a krónikák tükrében Az emberek összegyűltek és meg­fertőződtek. Voltak olyanok is, akik a vásár után 8 napra meg­haltak. Betegségüket nem akar­ták bevallani, csak a tapasztalat mutatta meg, hogy pestis volt. Azok az emberek, akik a bete­geket látogatták, szintén megbe­tegedtek és hamarosan meghal­tak. A kórházban terjedt először, majd később minden házban volt pestises beteg. Sok szép fi­atal asszonynép, terhes anya és házaspár pusztult el, miután semmiféle szer nem segített. Nagy félelem támadt erre az emberek között és a városból biztosabb helyekre menekültek, hogy életben maradjanak. Eg­genberg hercegnő udvari papjá­val és egész udvartartásával a Fertő-tó mellett Rusztra mene­kült. Nálunk ezalatt dühöngött a pestisjárvány. Szeptember és október hónap­ban 1500-an haltak meg. Ez év­ben az evangélikus temetőben 1378 embert, a katolikusoknál a Szt. Mihály temetőbe 1030-at te­mettek el. A kórházból és az ápoldából mindkét felekezetböl 108-at. Ez összesen 2516 személy. Ezeknek az Üristen adjon békés nyugalmat és boldog feltámadást az örök életre. Vigasztalja meg mindazokat, akik a halálesetek miatt bánatosak!” ÍME, A TSCHANY-KRŐNI- KA LEÍRÁSA. Már valamivel szűkszavúbb Payr György és Payr Mihály krónikája. Több gondot fodít a város egyéb prob­lémáira: „Ebben az évben a sző­lő nagyon szépnek mutatkozott, és nagy termésre volt kilátás. De a sok eső miatt lemaradás jelentkezett, sok elrohadt és ké­sőn lehetett szüretelni, úgy hogy a reménylett termésnek csak a felét tudták betakarítani... Eb­ben az évben a bor-tizedet is csak karácsonykor vetették ki, melynek különben márciusban kellett volna megtörténnie. Eb­ben az évben volt a „halálozás” —, pestis —. mikor is 2516 sze­mély halt meg. Született 126, házasságot kötött 56 pár...” A GEIGER-FÉLE KRÓNIKA is aránylag röviden tudósít: „A télen olyan nagy volt a hó, hogy a környező helységekből majd mindtől el voltunk vágva. Nagy hideg volt.. A pestisben elő­ször egy zsidó halt meg, akit rövidesen többen követtek. En­nek ellenére senki sem akarta elhinni, hogy pestis ütötte fel a fejét és egymást tovább látogat­ták az emberek. Ezáltal elterjedt a járvány. Oly borzalmasan el­uralkodott, hogy a végén min­denki menekülni kényszerült a városból. Eggenberg hercegnő Rusztra költözött, ahol a király engedelmével ugyanúgy tartha­tott istentiszteletet, mint itt. Szeptember, október hó folya­mán 1500 embert ‘ ragadott el a járvány ..” Eggenberg hercegnő, az evan­gélikus nagyasszony jelentős sze­mélye volt a városnak s valószí­nűleg a krónikások maguk is evangélikusok voltak. A járvány 1. Lipát abszolutizmusának a de­rekán robbant ki. A katolikus Eggenberg herceg udvari befo­lyása révén elérte, hogy evan­gélikus hitvese Sopronban, saját palotájában. Lang Mátyás ud­vari papjával istentiszteleteket tarthasson. A palota első emele­ti erkélyén ma is látható a „szó­szék”, ahonnan Lang prédikált. Az idős hercegné a város pol­gáraival együtt menekült a feke­te halál városából. (Nem sokkal a járvány után meg is halt, de két év múlva, 1681-ben a sopro­niak visszanyerték nyilvános is­tentiszteleti jogukat.) ELNÉPTELENEDETT TEHÁT A VÁROS, s a járvány a lakos­ságnak majdnem a felét kiir­totta. Pedig a kor egyik nagy városáról volt szó! (Berlinnek pl. ebben az időben, a harminc­éves háború után alig volt 8000 lakója.) A halálozási adatokból pedig arra tudunk következtetni, hogy 1679-ben a lakosságnak mintegy hetven százaléka evan­gélikus volt. Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents