Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-22 / 29. szám

Mindig csak a másik? Az asszony akit mellém adtál, ő adott a fáról, és így ettem. (1 Móz. 3, 12) AZ EMBER KÖZÉRZETE NEM CSAK ATTÓL FÜGG milyen az egészségi állapota, hanem attól is, hogy milyen „légkörben” él, mi­lyen a viszonya a másik emberhez. Ha emberi kapcsolataink tartal­masak és harmonikusak,.akkor jól érezzük magunkat, ellenkező eset­ben viszont rosszul. Kinek-kinek vannak tapasztalatai arról, hogy családban, munkahelyi közösségben, vagy éppen egy vasúti fülkében összezárva másokkal, kedélyállapotunkat mennyiree meghatározza a másik „milyensége”. Egy jól összeverődött kedélyes társaság kelle­messé teheti a mégoly zötykölődő utazást és feledtetni tudja velünk a kevésbé komfortos körülményeket is. A hatás persze mindig kölcsönös. Amiképpen mások hatnak rám, én is hatok a másikra. Minden embernek van valamilyen „kisu­gárzása", ami hatással van környezetére. Ingerültségünk másokat is ingerel, nyugalmunk másokat is képes megnyugtatni és megfor­dítva. Nem csak szavakkal tudunk hatni egymásra, hanem maga­tartásunkkal is. A METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉSEK FIGYELMEZTETNEK MINKET a várható frontbetörésekre, vagy fokozott napkitörések­re. Ezekre többé-kevésbé fel szoktunk készülni, mert ami ott fönn a magasabb légkörökben lejátszódik, az hatással van a földi viszo­nyainkra. A mi „kitöréseink” vagy „mikro-frontátvonulásaink" vi­szont legtöbbször készületlenül érik környezetünket, éppen a mellet­tünk élőket, egymással összezártakat és — kitör a vihar családi per­patvar vagy munkahelyi veszekedések formájában. A vihar elmúltá­val pedig marad a sértődés, a haragtartás és a lelki károsodás egyéb formái. .„A pokol — a többiek.” — Mi is éppen úgy vagyunk ezzel az igaz­ságtalan megállapítással, mint Sartre drámájának elkárhozott hősei. Szerintünk is kapcsolataink megromlásáért elsősorban a másik a fe­lelős, mert ő kezdte, ö a hibás, vele nem lehet kijönni. Ezt még tetéz­zük azzal is, hogy az ellenünk elkövetett vétkeket konzerváljuk, jég­páncélba fagyasztjuk, legkisebb lehetőséget sem ffagyva ezzel a má­siknak a közeledésre. ISMERŐS EZ A KÖLCSÖNÖS VÁDASKODÁS A BIBLIÁBÓL IS, ahol Ádám és Éva bűnbánat helyett egymást vádolva rejtőzkö­dik az Isten elöl, mert egyiknek sem tiszta a lelkiismerete. Nagyon nehéz azt eldönteni, ingerült állapotban pedig szinte lehetetlen, hogy ki volt a hibás és ki kezdte. Sokkal emberibb azon fáradozni, hogy helyrehozzuk azt amit együtt rontottunk el. A megromlott kapcsola­tok rendezését az akadályozza igazán: nem ismerjük el, hogy az adott esetben mi hibáztunk. Szakonyi Károly írja „Porcelán baba” c. könyvének borítóján: „Az ember alapvető konfliktusa élményem szerint az, hogy társas lény voltát a személyisége igen erősen ellenpontozza. Nem tudunk magányosan élni, kapcsolódásra vágyunk egy másik emberrel, em­berekkel — a társadalommal. Ám ugyanakkor, természetünkből ere­dően magányosak is vagyunk. Minden személyiség egy lényegében megbonthatatlan, kegyetlen szigorúsággal zárt egység. Csakhogy egyazon akarattal és szenvedéllyel kíván megmaradni falain belül, valamint elvegyülni falain kívül. E kettősség okozza a konfliktus ja­vát.” AZ EMBER TEREMTETTSÉGÉNÉL FOGVA TÁRSAS LÉNY, ezért nem tudunk magánosán élni. „Észak-fok, titok, idegehség” sze­mélyiségünk szeretétre vágyik, és mert törékeny „porcelán figurák” is vagyunk, ezért sokkal több kímélettel és tapintattal kell törőd­nünk egymással. „Arról fognak megismerni titeket, hogy az én tanitványaiyi vagy­tok, hogy egymást szeretni fogjátok.” Jézus tanítványainak valami olyat kell továbbadniuk, amit ők is ajándékba és kegyelemből kap­hatnak meg. Megváltójuk kiapadhatatlan szeretetéböl, abból napon-, ként feltöltekezve kell élniük és szeretetük kisugárzásával gyógyíta­niuk az életet mérgező, már-már gyakran krónikussá váló szeretet- hiányt. Minden betegség addig félelmetes igazán, amíg fel nem talál­ják hatásos ellenszérumát. A szeretetlenségnek — hála Istennek — van ellenanyaga: a szeretet, amely ha igazi, akkor védelmet tud nyúj­tani és tud hatásosan gyógyítani is. Vagy úgy, hogy kellő önismerettel és tapintatos magatartással elébe megy a bajnak, vagy úgy. hogy megbocsát, ha kell még 77-szer is. Veczáo Pál Mindennapi kérdések KOTIMAA Útkosben jegy estem A föld és a mag A Finnországi Evangélikus Egyház félhivatalos lapjának szá­mító iap, a „Kotimaa” („Haza") októbertől kezdődően az eddigi heti két alkalom helyett három alkatommal fog megjelenni. A „Kotimaa”-t 1905-ben alapí­tották. Tulajdonosai különböző egyházi szervezetek. Egyházi irányzatoktól és politikai pártok­tól független országos lap, mely állást foglal egyházi és társa­dalmi kérdésekben. Példányszá­ma: 70 000. Főszerkesztője • 1977 óta Erfcfci Kario. aki Teológiai Akadémiánk tiszteletbeli dokto­ra. A szélvédő üvege csodálatosan viliódzó tájképet varázsolt elém. Érő búzatáblák aranyfényét, er­dőfoltok zöldjét, a vasárnap dél­utánok nyugalmát nyújtózó fal­vak utcáit. Pápa felé tartottam, hogy rátérve a nyolcas főútra el­jussak Ajkára egyházmegyei saj­tónapot tartani. Akkor találkoztam különös stopposaimmal. Nem messze az egyik vasúti állomástól álltak az országút szélén, öregasszony fej­kendősen, meg a párja ünnepi fekete kalapban, mellettük a ré­gi-régi lomtárakból ismert fonott utazókosár. Az asszony intett, bi­zonytalan szégyellős mozdulattal. Megálltam, besegítettem az uta­zótáskát is. Újraindítás közben igazítottam a hátrapillantó tük­rön. hogy szemügyre vegyem ün­nepélyesen megilletődött arcukat. AZ ORSZÁGOS BÉKETANACS Tudományos Bizottsága kötetet adott ki „Tudósok — Korunkról: A gyermek védelme és jogai ha­zánkban” címmel. Ebben a kötet­ben „Békére való nevelés” cím­mel jelent meg Ottlyk püspök írása. AZ NSZK-BELI ARNOLDS­Illendőerl bemutatkoztam, s ak­kor kaptam a választ ami miatt különös autóstopposoknak mond­tam utasaimat. Elmondták, hogy Nyugat-Németországból jönnek, mivel ott kinn élnek több mint harminc esztendeje. A falu állo­másán szálltak le a vonatról, s tudják, hogy vasárnap nem jár busz, azért intettek, s most kö­szönik a fuvart. Amikor a falu nevét mondták, ahová igyekez­nek, emlékeztem rá, hogy élnek német származású családok ott. Meg azt is gyorsan végiggondol­tam, hogy vagy tíz kilométerrel meghosszabbítják az utamat. De nem bántam. Eszembe jutott egy évtizeddel ezelőtti élményem. Né­metországban járván, egy szere­tetotthonba vetődtem, ahol be­vittek egy hazulról elszármazott idős asszonyhoz. Kérdezte, hogy DÉMIA 1979. 4. számú kiadvá­nyában Ottlyk püspök tanulmá­nya jelent meg a magyar egyhá­zak legújabb kori történetéről. A kötetben dr. Bartha Tibor refor­mátus püspök, dr. Profile Károly evangélikus és dr. Makkai László református professzorok írásai is megjelentek. újra eljövök-e, s mikor azt mond­tam, hogy valószínű, egy gyűrött ötmárkást nyomott a kezembe. — Arra kérem, hogy hozzon nekem egy nylonzacskó magyar földet. — Nem kérek én azért öt már­kát — mondtam, talán kicsit sér­tődötten. — Tudja, nem akartam meg­sérteni, de fontos, nagyon fontos nekem, mert a koporsómba lesz. Megérkeztem a két öreg stop­possal a faluba. Az öreg ember csak most szólalt meg először. Hát az Isten áldja meg a szíves­ségéért, mi már itthon lennénk. A visszapillantó tükörben láttam, hogy még sokáig integettek. Ügy álltak ott az út szélén, mint két hazarepülésben elfáradt öreg ma­dár. * Pápa előtt, Csóton éles a ka­nyar. Vissza kell venni a sebes­séget, de bizony, leállva is nehe­zen veszi észre az ember, hogy egy apró falusi ház oromzatán felirat csalogat: Emlékszoba. Csó­ton volt a feledésbe merült, de az emlékszobával feledhetetlenné tett hírhedt fogolytábor. A tábort tulajdonképpen az első világhá­ború alatt hozták létre, orosz ha­difoglyok voltak a barakkokban. Rettenetes hírét mégis a Tanács- köztársaság leverése után vitték szét szerte a hazában, sőt a hatá­rokon túlra. Az Oroszországból hazatérő hadifoglyok átmenő ál­lomása volt itt. Hosszú napokig vizsgálták, vallatták őket, hogy nem vettek-e részt az októberi forradalomban. Azt vizsgálták, hogy nem „fertőzöttek”-e. s bi­zony a testi vallatás szörnyű esz­közeit is őrzi ez a kis múzeum. A Drót címmel kézzel irt illegá­lis újságot is írtak. Lapoztam a foglyok jegyzékét. Egyik barakk névsorában különös név: Morhács Márton evangélikus lelkész, Mor- hácsné és leányuk. Hogyan került ide egy evangélikus lelkész? Nem tudom. Hiszen annyi mindent kell még kiderítenünk ... A csóti kanyar után újra érő búzatáblák várják a korai és kö­zeli aratást. A szögesdrótok, a lá­gerbarakkok helyén búza. Pápa felé közeledve, elgondolkodom a búzaszem csodáján. A csóti fo­golytábor lakói szenvedve, har­colva álmodtak egy tisztességes világról. S a gondolat és a tett búzaszeme szemem, szemünk előtt kalászba érik. * Azért az ajkai sajtónapról el­késtem. Na nem a stoposok miatt, még nem is a csóti pár perc hát­ráltatott, hanem egy váratlan de­fekt. A lehető leggyorsabban ro­bogtam végig az ipari városon, amely néhány évtizede még falu volt. Ahogy igyekeztem felfelé a templomdombra, hónom alatt a sajtóosztály kiadványaival, ének­szó ütötte meg a fülemet. Meg­vártak az ajkaiak. Köszönet érte nekik, mert hát a könyvek be­mutatása is magvetés volt. , Ruttkay Levente Tanulgatunk egy éneket Assisi Ferenc emlékének Poverello. Krisztus kicsiny szegénye, látod, szállnak a századok, de a te gazdag szegénységed századok ködén átragyog. Felénkzeng szereteted, örömöd. Tanulgatjuk Napéneked. Jó, akinek annyi testvére van á mdndenségben, mint neked! Bátyád a nap. nénéd a hold, testvéred minden csillag fenn az égen... a tűz, a víz, a levegő ... minden atom a mindenségben. Virág, csicsergő kismadár és leprás beteg ... Mennyi testvér! Csali segítettél és ragyogtál és békítettél és szerettél! Szívek gyultak lobogó lángra, mert a tied is lúhgga.1 égett. Krisztusod szent szeretetével átölelted a mindenséget. Ahogy ö szívére ölelt... ahogy követted lábnyomát! Gazdagságod felénikragyog tűnő évszázadokon ét. Hiszen mi is gazdag szegényeik, a te kis testvéreid lehetünk, ha Jézus Krisztus lesz utunk, igazságunk és életünk. Túrmezei Erzsébet D. dr. Ottlyk Ernő püspök írásai HAIN-I EVANGÉLIKUS AKA­A Móra — centenáriumra A búzamezők balladája Amikor Móra Ferenc születésének 100. évfordulójára a megírás után. több mint félszázaddal újra megjelent a végtelenül sokoldalú és mindenben kimagaslót alko­tó író (mellesleg: régész, könyvtáros, mu­zeológus, újságíró, lapszerkesztő) talán legjellegzetesebb regénye, az Enelc a bú- zamézőkről. kicsit félve vettem a kezem­be: vajon meglelem-e benne azt a va­rázst. ami egykor lenyűgözött? Van-e mondanivalója ma a mi számunkra ? Amikor rég kombájn arat a búzamező­kön; amikor a valaha legnagyobb kincs, a föld vonzereje oly messze tűnt; amikor a' kis tanyai „bórembukkok” már nem sodródnak úttalan utakon a hóvihairban iskolába tartva, hanem kollégiumokban tanulnak, hogy felnőve a város felé in­duljanak; a kenyeret pedig ők is. mások is könnyedén elhajítják, ha kicsit száraz, hiszen van belőle elég —, mond-e törté­nelmi emlékeztetőnél többet ez a regény ? EMLÉKET KERESTEM. ÉLETET TA­LÁLTAM, a műalkotás időtlen érvényű, öntörvényű létét. A népballadák prózá- hagi elmondott kései rokonát; Amely ko­rának valóságát is hordozza, de úgy száll a költészet magasába, mint a pacsirta, földön fészkel, de égbe tart. Mert ez a — első megjelenés után oly sok nyelvre lefordított — regény nem­csak arról szól, hogy a háború, évekkel a befejezése után is áldozatokat szed; nem is csak arról, hogy a szegény ember számára a föld és a kenyér mindennél fontosabb; hanem a lelki ismeret félelme­tes hatalmát is hirdeti, annak az erőnek a munkálkodását ábrázolja, mely ,a görög sorstragédiáktól a balladákig mindenütt jelen van a jobbra hivatott, de elbukó hősök lelkében. Ez az időtlen érvényű és kitűnő lélek- rajzzal megformált belső dráma kor és környezet valóságában zajlik. Mátyásnak, a kacskarlngós eszű öreg tanyásgazdának a fia eltűnik a háborúban, az első vi­lágháborúban. Hazatér azonban kenyeres pajtása, Ferenc, és feleségül veszi Etelt, az özvegyet Nem lehet boldog, mert óri­ási teher nyomja a szívét: együtt szök­vén bajtársával, a hadifogságból, nem osztotta meg vele utolsó darab kenyerét, s az — hite szerint — éhen is halt az er­dőben. Amikor a holtnak eleven hire tá­mad, nem meri ugyan remélni a hír va­lóságát. de feleségének elmondja, ami a szívét nyomja. Az asszony eszét veszti, elnémul a világ számára, csak a csordá­kul. meg a tó tükrén megjelenő Máriát követi. ARCHAIKUS NÉPI IMÁDSÁGOK HANGULATÁT hordozó részek ábrázolr ják Etel „szent asszonnyá” válását, s a szépségesen szép szövegrészek oly isme­rősek most már, amióta Erdélyi Zsuzsan­na Hegyet hágék, lőtöt lépek c. kötetében annyi változatot összegyűjtött belőlük számunkra. Ismerős jelenség a „látóasz- szon.y’” is, a szegény zavarodott Etel irá­nyítója, szinte őse annak a putnoki asz- szonynak, akiről nemrég filmet láttunk. Amikor a fiatalok drámája beteljese­dik (Etel a tóba vész. Ferenc felakasztja magát), valóságos hír érkezik a holtnak vélt fiúról. És itt lép előtérbe a regény realista vonala: a nehéz munkától, örö­kösen fenyegető nyomortól szerfelett ra­cionálissá vált öreg parasztember csak földje, tanyája árán tudná hazahozatal a fiát. Ha koldusbotra juttatná magát és unokáit Ám ő a föld mellett dönt, ma­radjon csak ott a fiú, ahol van. Búza ott is terem, dolgozni ott is lehet. De akinek földje nincs, mire virrad az? És bedobja a várva várt levelet a tóba. „SZ1ROMSZÉK, CS. MÁTYÁS TA­NYÁJA 1927” — így keltezte művét Mó­ra Ferenc, és a szépnevű tanya mintha jelkép is lenne: szőttesek, hímzések, fa­ragások sziromszépsége fonódik finoman össze a népi bölcsességgel abban a fáj­dalmak töviseit nevelő időben, amelyet az évszám jelöl. S amely jóllehet, rég messzetünt. hatásaival sokáig jelen van az utódok idegrendszerében, reflexeiben, talán még az annyit kárhoztatott szer­zési vágyban, anyagiasságban is. A mű azonban maradandó, mert mint kagyló a tenger zúgását, úgy hordozza magában, örök elevenen, az ábrázolt életdarabot Írói kéz illette ezt az életdarabot; a szü­lőföld komor valósága pedig az író em­berségén, érzelmeket leplező iróniáján szűrődik át; s abban a tökéletes szépségű magyar nyelvben ölt formát, amely csak prózánk legjelesebb alkotásainak sajátja. (Magvető) Bozöky Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents