Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-06-03 / 22. szám

Azért foglalkozunk egy közös cikkben a görög és a magyar ortodoxokkal, mert — mint látni fogjuk — ezeréves történelmünk során kettőjük sorsa elválaszthatatlanul összefonódott.

AZ EDDIG MEGJELENT CIKKEKBŐL ISMERETES, hogy a honfoglaló magyarok először a keleti keresztyénséggel ismerkedtek meg. A későbbi századok folyamán azonban a magyar ortodoxok vagy közvetlenül olvadtak be a katolicizmusba (XIV— XVI. sz.), vagy pedig ruszin és román hittestvéreikkel együtt fogadták el a római uniót, és lettek így görög katolikusokká (XVII—XVIII. sz.).

Érdekes megfigyelni, hogy amiként a honfoglalás korában is a magyar jellegű ortodoxia születése bizánci, tehát görög hittérítők munkájának volt az eredménye, éppúgy a XVIII. sz. végén kezdődő újjászületése a hazai görögöknek volt köszönhető. Ebben az időszakban telepedtek le hazánkban nagyobb számban görög kereskedők, akik országszerte 32 egyházközséget hoztak létre. Egyházközségeik lelki és dogmatikai kérdésekben (in rebus spiritualibus et dog- maticis) kezdettől fogva a hazai szerb, majd később román püspökök joghatósága alatt is voltak, csupán nyelvi, iskolai, anyagi és alapítványi ügyeik intézésében élveztek bizonyos autonómiát.

Más nemzetiségű hittestvéreikkel ellentétben — akik számbelileg sokkal erősebbek voltak náluk, úgy hogy helyenként egész falvakat is önállóan népesítettek be, tehát belterjes nemzetiségi életet folytathattak —, a görög ortodoxok lélekszáma sohasem volt nagy, másfelől pedig szinte kizárólag városokban, tehát szór- ványszerűen éltek, ami természetes módon siettette elmagya- rosodásukat. Ez a magyarázata annak, hogy egyedül a görög ortodoxok érezték a szükségét annak. hogy hitéletüket magyar köntösbe öltöztessék, ha ortodoxáéi) úkat az elm-agyarosodásisal akkoriban szinte elkerülhetetlenül együfetjáró- hAtehagyástól meg akarják menteni.

ÍGY LÁTTAK NAPVILÁGOT A XVIII. SZ. VÉGÉTOL olyan magyar nyelvű ortodox kiadványok, amelyek dokumentálják a magyarrá váló görög ortodoxok akkori útkeresését. Valamennyinek az előszavából, ajánlásából az csendül ki, hogy a Magyarországon élő görög ortodoxok csak úgy maradhatnak meg hitükben, ha azt magyar nyelven teszik hozzáférhetővé híveik számára. Öt ilyen könyv maradt ránk: 1. „Igaz vallástétele a Napkeleti Közönséges Ekklésiának ... stb.” (Miskolczi Miklós kiadása. Pest, 1791); 2. „lmádságos könyvets- ke ■.. stb.” (Karapács Demeter kiadása, Pest, 1795); 3. „Kis Katekizmus ... stb.” (Georgievits Aaron kiadása. Győr, 1801); 4.

„Evangyéliomok és Epistolák ... stb.” (Stériady Theodor kiadása. Vác, 1802); 5. „Orthodox hitvallók Imakönyve ... stb.” (Po- povics János kiadása. Karcag— Nagyvárad, 1861). Az egyszerűség kedvéért mellőztük a barokkosán terjedelmes teljes címek idézését.

A magyarrá váló, de * hitéhez továbbra is ragaszkodó ortodoxia gondolata tehát már akkor sem volt valamilyen agyrém, vagy romantikus illúzió, amilyennek a hazai ortodox hierarchia mindvégig tekintette. A túlsó oldalon, a római unióba szakadt egykori ortodoxoknál, a görög katolikusoknál is heves belső csatákat idézett elő a magyar liturgikus és hitéleti nyelv bevezetése, de végül is — előbb, mint az ortodoxoknál — diadalt aratott.

A görög ortodoxok a könyvek kiadásakor még nem gondoltak a magyar liturgikus nyelvre, hanem a görög liturgiát analógnak vélték a római katolikusok latin miséjével. Csupán magyar nyelvű vallásos tárgyú könyvekre, esetleg magyar igehirdetésre és hitoktatásra törekedtek. Ez azonban nem csökkentette nemzeti meggyőződésüket, amely mór a múlt század derekán kétségtelenül magyar volt. Egyik korábbi cikkünkben mór volt szó az 1868. évi IX. törvénycikkről, amely elismerte a karlócai szerb metro- póliából kivált nagyszebeni ro<^i öKumené ^ öKumené öKumené & Görög és magy ar orlhodoxok hazánkban

azért született felszámolja.

újjá, hogy őket

mán metropolis önállóságát. Ugyanez a te. biztosította to- vaobra is a görög eredetű egyházközségek addigi autonómiáját is, „se nem szqrb, se nem román ajkú híveknek” keresztelve el őket (9. §). Ennek előzménye

volt a szóban levő gyülekezeteknek a magyar országgyűléshez intézett memoranduma, amelyből csak egy mondatrészletet idézünk: .......ezen javaslatnak törvé

nyre emelése által szerb vagy románokká declaráltatnának a honnak olyan fiai is, kik nem olyanok és olyanokká lenni sem kedvük, sem akaratuk, akik csak vallásukhoz ragaszkodnak, de külön nemzetiséget nem igényelnek, hanem született magyarok, és a hazafiúságban valamint eddig, úgy ezután is magukat felülmúlni senki által nem engedik”. így lettek tehet a magyarrá vált görög ortodoxok az országgyűlés jóvoltából „a görögkeleti vallási se nem szerb, se nem román ajkú hívei”. Nemcsak akkor, de jóval később sem lehetett magyar ortodoxokról beszélni, sem az elmagyarosodott hazai nemzetiségiek, sem a nagyritkán más egyházakból az ortodoxiába áttérő magyarok ese-' lében.

EMLÍTETT KORÁBBI CIKKÜNKBEN ARRÓL IS VOLT SZÓ, hogy Trianon (1920) után erőteljesebben kezdett jelentkezni a nyomasztó kisebbségből kikerült magyar nyelvű és jellegű ortodoxia. Ilyen minőségében azonban nem talált elismerésre egyetlen magasabb ortodox egy- • házi fórum részéről sem. Az sem jelenthetett megoldást, hogy 1940—41. években a nacionalista

magyar kormányzat a kárpátaljai ruszin, a részben elmagyarosodott román, valamint a görög eredetű és újonnan alapított más magyar egyházközségekből egységes egyházi szervezetet akart létrehozni. Ez a szervezet a háború befejeztével széthullott, s visszaállt a korábbi állapot.

Az első ortodox egyházi főhatóság, amely a magyar jellegű ortodoxiát nem tekintette képtelenségnek, a Moszkvai Patriarchátus volt Miután a magyar ortodoxok hiába folyamodtak a konstantinápolyi pátriárkához, és hiába a budai szerb püspökhöz —, mindkettő csak a régi status quót és a görög istentiszteleti nyelvet volt hajlandó elismerni —, kérésük meghallgatásra talált Alexij moszkvai patriarchánál, aki az addig kánoni főhatóság nélkül tengődő magyar ortodox gyülekezeteket 1949-ben jurisz- dikciója alá fogadta. Ugyanakkor esperességet alakított ki belőlük, és megadta nekik a magyar istentiszteleti nyelv jogát.

Ettől kezdve a magyar ortodox egyházközségekben jogszerűen is megindult a magyar nyelvű istentiszteleti élet, amelyet korábban az illetékes egyházi fórumok csak hallgatólagosan megtűrtek. A legális és közérthető magyar liturgia és igehirdetés megvalósulása nyomán, megszűnt a gyülekezetek lemorzsolódása, sőt lélekszámúk némi gyarapodást is mutat. Mindamellett azonban, a magyar ortodox egyházközségek templomaiban nem halt ki a görög liturgia sem. Egyrészt hálás kegyeletből a templomai apitó görög ősök iránt, másrészt pedig az időnként jelentkező újabb görög hívek lelki

szükségleteinek kielégítésére. így a magyar ortodox templomokba belépő mai görög ortodoxok is otthon érzik magukat. Ez az új állapot nyilván megnyugtatóan hat a hazai ortodox nemzetiségekre is, hiszen láthatják hogy a magyar ortodoxia nem

A HAZAI ORTODOX EGYHÁZI SZERVEZETEK KÖZÜL elsőként a magyar ortodox espe- fesség lépett be a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsába (1962), s azóta is aktívan vesz részt annak munkásságában, mind felekezetközi, mind békeszolgálati téren. Adottságainál fogva pedig alkalmassá lett arra, hogy minél behatóbban ismertesse meg a magyar ökume- nével az ortodoxia belső világát.

Dr. Berki Feriz

Garai Gábor:

DAVID KÖNYVE

A bizalom hét pontja

Mindig azokat becsültem, akik igazságuk és erejük tudatában bátran és fenntartás nélkül tudtak békejobbot nyújtani, akik a kéznyújtás pillanatában nem feszegettek kínos kérdéseket, nem szabtak teljesíthetetlen feladatokat. Tudom, a történelem is respektálta a nagylelkűséget, s megvetette a kicsinyeskedöket. Igen, a történelem, amely főként korunkban rendkívül szigorú szemmel vizsgálja a politikai eseményeket, nem egyszerűen krónikát .ír, hanem súlyosan értékel is. Tudom azt is, koránt sem úgy festenek a dolgok, hogy bizonyos igazságok csak évtizedek, esetleg évszázadok múltán kerülnek napvilágra és csak a következő nemzedékek —, ha ugyan lesznek ilyenek — meditálhatnak azon, miképpen lehetett vagy kellett volna cselekedni az adott szituációban. A történelem ma szabadtéri színpad, a játék nem zárt színfalak, befizetett nézők előtt bonyolódik. Meglesheti még a kicsi gyermek is, s jaj annak, aki elhibázza a lépést.

Egyszóval sokan, nagyon sokan éber lelkiismerettel nézzük, figyeljük a nagy színjátékot. Sokan gyermekded kíváncsisággal, még többen idegenül, értetlenül, mások fásultan, közönbösen, ismét mások egyszerűen tehetetlenül. Egy dologban azonban közös a látásunk: soha még történelmünk során nem ment így bőrünkre a játék. S ezt abban az összefüggésben írom le, hogy soha ennyire nem élt az emberiség ilyen életbizonytalanságban, mint napjainkban, a 20. század második felében. Ez az alaphelyzet már egy sereg elmélet szülőanyja lett. És most semmi kedvem ezeket az elméleteket boncolgatni inkább a korunkat jellemző lehetetlen állapotból való kiútról ejtenék néhány szót.

ADOTT TEHÁT EGY ÁLLAPOT, AMELYRE ÁLL, HOGY PUSKAPOROS HORDÓN ÜLÜNK. Adatok vibrálhatnak előttünk a puskaporos hordó méreteiről, milyen pusztításra képes, milyen, közel sistereg a gyújtókanóc. stb. Jelzések, információk ostromolják az egyszerű embereket arról, hogy növekszik a veszély, óhatatlanul katasztrófa előtt állunk, menthetetlenek vagyunk. Nincs egy talpalatnyi terület, ahová elmenekíthetnénk életünket, kultúránkat, nincs egy Robinson-sziget, ahol átvészelhetnénk a leselkedő végzetet, évtizedek óta fokozatosan romlott helyzetünk.

Ezek a rideg tények. A gyakorlatban ez úgy fest, nőnek a katonai kiadások, korszerűsödnek a tömegpusztító fegyverek. Mennyiségi és minőségi fejlődésük csak sötétítik az amúgy is sötét eget tetettünk. A gondolkodó ember egyre gyakrabban veti fel a kérdést: tényleg reménytelen már minden próbálkozás? ölbe tett kézzel várjuk a megsemmisítő véget?

1

Ma sem tudom, hogy történt az velem.

Mint a gyermek, ki a veszélyt nem érti,

és a tigris szemébe félelem

nélkül nevet (míg mellette a férfi

vacogva tör-zúz, vagy fenségesen

odébbáll) — nem sejtettem, mit cselekszem ...

Csak megcéloztam, — s eldőlt csendesen.

Ti hívtatok, — miért magam mentegessem!

2

Megtettem a harcban, amit tehettem; de végre már — hisz meghalt Góliát! — lakomáitokon hadd énekeljem a teremtett világ diadalát: azt, hogy szemünkből a tavasz kiserken, bár hályogos az őszi szürkület. . .

De harci dalra biztattok szüntelen.

S lantom teszem le, nem fegyveremet.

3

Pedig lantos szerettem volna lenni.

Daloltam mindig, terelvén a nyájat.

Most fölvitte dolgom az Isten: ennyi bölcs előtt tátogathatom a számat!

De keserves dicsőségem besároz, s az étekfogók, hallom mit fecsegnek:

— Mondják, az Ür ültette asztalához, azért választották meg énekesnek.

4

És dalaimról mindig ők ítéltek, kik megsiketültek már a zsivajban s ezt szigorúan titkolták; — a vének hátam mögött susogták, hogy ne halljam:

— Vegyük meg jó szívén e jó bolondot (tényleg azt hitték, mit sem sejtek én!); ráfogjuk majd, ő a bölcs, ő a boldog,

s helyettünk mindent elvállal szegény.

5

Lelkemben még a pásztorokkal élek, de tüzeiktől immár elszakadtam; leültettek asztalukhoz a vének,

\ de nékik azért csak pásztor maradtam.

S megvigasztal bár, hogy nincs más hatalmam, csak ez: józan ésszel s kézzel cselekszem.

De rossz álmaimban kell most kivalljam: ítélek is majd! — másként nem menekszem.

6

Örökké csak a filiszteusok!

S az intelem: hogy álljak meg a hitben.

Pedig és Saul elől bújdosok,

hogy meg ne öljem. — Fölkente az Isten.

S barlangba rejteztem, míg berkeinkben a leánder s a szőlő kivirágzott.

És bennetek reméltem. Tudtam: úgysem magam váltom meg a beteg világot.

(Megjelent a József Attila-dijas költő „BIZALOM” című kötetében. 1977.)

NOS, ÉN ÜGY LÁTOM. MÉGSEM REMÉNYTELEN A HELYZETÜNK. És ezt azért merem leírni, mert rendkívül sokoldalúan történnek kísérletek a feszültség feloldásához és egyre gyakoribbak azok a kezdeményezések, amelyek a jövőre — a jövőnkre —. nézve új perspektívát nyithatnak. Itt van pl. a Varsói Szerződés tagállamainak budapesti üléséről közzétett hét pont. Mondhatnék többen, ilyen, s hasonló pontok, javaslatok születtek már. S lett abból valami? Igen, a szkeptikus polgár így veti fel a kérdést. Én azonban azokat becsülöm, akik fenntartás nélkül tudnak békejobbot nyújtani. S ezt úgy érzem, hogy a világ egyik legerősebb katonai blokkja, a Varsói Szerződés, békejobbot nyújtott nemcsak katonai partnerének, hanem valamennyi európai államnak. Első esetben? Nem! S volt a többinek foganatja? Igen! S itt elgondolkodhatunk. Mert jegyezzük meg, évekkel ezelőtt ugyancsak Budapestről indult el egy kezdeményezés, amelynek végállomása Helsinki lett. Nos, azoknak, akik szkeptikusok, szeretném hangosan elmondani: Helsinki sohasem született volna meg, ha a szocialista tábor nem kezdeményez!

Legalább ilyen jelentősnek tartom a május derekán közölt hét pontot. S ehhez hozzáteszem, érdemes lesz megjegyeznünk a dátumot és újra elolvasnunk a Közleményt, mert hosszú időn keresztül ez lesz a nemzetközi politika vezérszólama. A hét pont már előretekint az 1980-as madridi értekezletre, ahol az európai biztonság és együttműködés kérdésének kiszélesítése szerepel majd.

A HÉT PONT LÁTSZATRA SEMMI ÚJAT NEM TARTALMAZ. Azokat a kérdéseket summázza, amelyek leggyakrabban szerepelnek a katonai problémák közül, a hadászati, nukleáris fegyverek betiltása, fegyverkezési verseny megszüntetése, haderőcsökentés, leszerelés dolgaiban. Mégis akad új vonás a Közleményben. Elsősorban a hangvételt húzzuk alá! A Varsói Szerződés tagállamai erejük teljes tudatában nyújtottak békejobbot. Ha kritikusnak mondjuk történelmünk jelenlegi szakaszát, akkor kritikus órában. Egyre-más- ra érkeznek pozitív válaszok a Közleményre. Tehát nem volt felesleges, célszerűtlen éppen 1979. május 15-én kinyújtani a békejobbot. '

Feltűnően sok konkrét javaslat szerepel a Közleményben. Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy olyan konkrétumok bőven, amelyeknek diplomáciai előkészítése már olyan stádiumban van. hogy csak a pont hiányzik a mondat végéről. Természetesen akad olyan is, amely a következő idők erőfeszítésén múlik. Pl. .szerződéskötés arról, hogy európai állam elsőként nem alkalmaz egymás ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvert, bejelentik kölcsönösen a nagyobb szárazföldi, légi, tengeri katonai mozgásokat, stb.

A LEGSZEMBETŰNŐBB AZONBAN A BIZALOM FOGALMÁNAK GYAKORI EMLÍTÉSE. Ez nem véletlen! Tudnunk kell, hogy Helsinki bizalomból született, s Helsinki legnagyobb eredménye, az enyhülés szintén bizalomból vált valóra, s jövőt csak bizalommal lehet munkálni. A békejobb újra való kinyújtása a bizalom legnagyszerűbb jele. Az biztos, hogy egy-egy ilyen ünnepélyes hangvételű közlemény nem fogja megváltani a világot a félelemtől, az életbizonytalanság érzetétől. De az még biztosabb, hogy csak ilyen bizalomfakasztó lépésekkel közelíthetjük meg a végső célt, a békés együttélést. Addig pedig fenn is, lenn is, államfői és diplomáciai szinten csak úgy, mint a tömegek szintjén lankadatlanul ébren kell tartani a tudatot: a nagy veszélyt el lehet hárítani, ha mindenki akarja. Mi keresztyének, akik semmilyen kérdésből nem kapcsoljuk ki a gondviselő Űristent, áldását kérjük a bizalom eme hét pontjára. Rédey Pál