Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-04-16 / 16. szám
I — Húsvét után a 3. vasárnapon az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Pt 2, 11—20; az igehirdetés alapigéje: Mt 18, 11—14. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Április 30-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet FEHÉR KÁROLY alsósági lelkész. — RÁKOSCSABA. A Rákoscsaba—Pécel—Isaszegi Társegyházközség lelkészének, Gáncs Péternek a beiktatása április 15-én, szombaton délután 4 órakor lesz a rákoscsabai templomból. A beiktatást Virágh Gyula, a Pesti Egyházmegye esperese végzi Igét hirdet dr. Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke. — PETERI. Március 5-én Keveházi László, a Pest megyei Egyházmegye esperese szolgált a gyülekezetben. Igehirdetésében János 12, 20—26 alapján arról szólt, hogy a szolgálat útja Jézus szolgálatának elfogadása és Jézus útjának mai folytatása. Arról is beszélt', hogy a gyülekezeteknek mindenütt be kell kapcsolódniuk az országos evangélikus egyház mai diakómai szolgálatába. Az istentiszteleten az esperes új másodfelügyelőt, jegyzőt, és számvevőszéki elnököt, továbbá nyolc új presbitert iktatott be. A többi tisztségviselő megbízatását a gyülekezet meghosszabbította. Érdemes figyelni arra, hogy a nyolc beiktatott új presbiterből hét asz- szony. Ök az élső női presbiterek a Péteri gyülekezetben. — MENDE. Február 2G-án a gyülekezet presbitériuma ünnepséget tartott a gyülekezeti teremben abból az alkalomból, hogy Detre László lelkész negyven éve hirdeti Isten igéjét a gyülekezetben. Jelen voltak a presbiterfeleségek is. Az ünnepséget a gyülekezet kántora nyitotta meg az apostoli üdvözléssel és az ünnepség ezt követően a „Jövel Szentlélek Űristen” kezdetű énekkel folytatódott. Buriusz Mihály, a gyülekezet felügyelője az egyház- tagok nevében megköszönte a hosszú és hűséges munkát;Detre László lelkésznek, aid hosszú időn keresztül a Pest megyei Egyházmegye esperese is volt. Befejező szavaiban köszönetét mondott a mendei gyülekezetben eltöltött szolgálatáért, majd Isten áldását kérte további mun.káiára. Ezt követően a presbiterfeleségek nevében Szántai Jánosné mondott köszöntést, aki negyven szál szegfű átadásával fejezte ki szerete- tüket, majd a gyülekezet kántora a fiatalok nevében mondott köszönetét. A gyülekezet lelkésze megköszönte a jókívánságokat, majd röviden megemlékezett a gyülekezetben eltöltött negyvenéves munkájáról. A negyvenéves munkáját két részre bontotta. Az első két évről nem a legkö-ny- nyebb. volt a megemlékezés a számára, amikor a gyülekezet anyagi helyzete nem a legmegfelelőbb volt. Az utána következő 38 évre már boldogan emlékezett, elsősorban azokra a tisztségviselőkre, akik segítőtársai voltak, de nem utolsósorban a presbitériumra és a. gyülekezet minden tagjára. — MISKOLC. A gyülekezetben istentiszteleten és szeretetvendóg- ségben szolgált Bálint László malomsoki lelkész és felesége, Varsányi Vilma lelkészi munkatárs. Ez alkalommal keresztelték meg Balicza Iván miskolci segédle] készek gyermekét, KLÁRÁT. — Virágvasárnap Magyar László ■ nyíregyházi lelkész szolgált a gyülekezetben igehirdetéssel és szeretetvendégségen „Keresztyén nevelés a családban” címmel előadással. A KELENFÖLDI GYÜLEKEZET március hónapban három régi, buzgó, példamutató és áldozatkész tagját veszítette el. — Március 9-én id. Góhér László presbitert kísértük el utolsó útján — 81 éves korában — meg- árvult családjának - tagjaival.- Nemcsak a Farkasréti kápolna építését támogatta lelkesen, hanem a gyülekezet pénzügyi bizottságában is tevékenykedett és szinte minden gyülekezeti alkalmon részt vett hűségesen. — Március 14-én temettük dr. Bo- rostyánkőy László ny. ügyvéd, volt egyházközségi felügyelőnket 84 éves korában — gyermekei gyászában osztozva. A templom- építés idejétől kezdve bekapcsolódott a- gyülekezeti életbe és mint egyházi ügyész is sok hasznos szolgálatot végzett, — Március 29-én pedig óz v. dr. Sch’valm Amadéné, Hultenberg Tora, 95 éves korában elhunyt, svéd származású testvérünktől búcsúztunk a Farkasréti temetőben. Szerényen és csendesen segítette a szeretetszolgálatot a gyülekezetben és a kistarcsai Papnék Otthonában. Hálás szívvel emlékezünk rájuk Isten szavának bizonyosságával: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énben nem, ha meghal is él!” (Jn 11, 25.) Istentiszteleti rend Budapesten, 1978. április lS-án Deák tér de. 9. (úrv.) Taikácsné Kovácsházi Zelma, de 1L. (urv.) Korte- kamgas finn püspök, du. 6. Harmati Béla. Fasor de. Hl. (konfirmáció), Szirmai Zoltán, du. 5. Xij. szeretet- vendégsóg, du, 6. Muntag Andorné. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (konfirmáció) Veöreös Imre, du. 5. Szeretetvendégség: Görög Tibor. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 1)0. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr- László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Üjpest de. lő. Blá- zy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágú Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matúz László. Kispest de. 10. Kispest-Weker- letelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota, MÁV- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos- palota-NagytempIom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferendzy Zoltán. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Foltin Brúnó, de. fél 11. (német) Zsigmondy Árpád. de. 11. (konfirmáció, úrv.) Koren Emil, du. 6. Foltin, Brúnó. To- rockó tér de. fél 9. Koren Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor. de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsav Vilmos u. 11. de. 9. de. H, du. fél 7. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Munoz Frigyes.. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (konfirmáció, úrv.) Bencze Imre. du. í>. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11, du. 6. Szeretetvendógség. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. — 1939—1944-IG a kőszegi evangélikus leánygimnáziumban tanultam. Ha valakinek van ezen években kiadott, nélkülözhető évkönyve, szívesen megvenném. Szikszayné Szőnyi Margit, 8049 Csurgó, Gyógyszertár. — EZÜSTFENYŐ-, KARÁCSONYFA- TELEP létesítéséhez 8—14 cm-es államilag ellenőrzött, valódi ezüstfenyő csemete százanként 350.— Ft-ért. szakszerűen csomagolva, postán utánvéttel kapható. Németh Jenő, 9444 Fertő- szentmiklós, Petőházi u. 1. — DIPLOMÁS evangélikus házaspár Budapesten eltartási szerződést kötne. Varga György, 1089 Bo. Korányi S. u. 4. I. 9. Telefon: 339-075. — ORGONÁHOZ Sípok, villanyfújtató eladó. Érdeklődés levélben. Budapest XIX., Zalaegerszeg u. 44. Bus- sányi. — SOPRONBA kirándulóik, vagy ott üdülni szándékozók festői környezetben, mérsékelt áron szállást kaphatnak. (Napi 40.— Ft, egyházi alkalmazottak és családtagjaik nia<pt 20.— Ft.) Cím: Evangélikus üdülő, 9400 Sopron, Zerge u. 9. — GYENESDIASI üdülőnk ebben az esztendőben is rendelkezésére áll a pihenni vágyóiénak. Ellátás felnőtteknek naipi 1O0,— Ft. a szülőkkel együtt nyaraló 6 éven aluli gyermekeknek napi 50,— Ft. Lelkészeknek, főfoglalkozású egyházi Alkalmazottaknak és feleségüknek, illetve 10 évnél idősebb tanuló gyermekeiknek az ellátás napi 55.— Ft. 10 éven aluli gyermekeiknek naiM 30,— Ft. Az üdülő . egész évben nyitva. Üdülésre jelentkezni lehet legkésőbb május 1-ig. Evangélikus Üdülő, 8315 Gyenesdiás, Béke u. 57. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2 Kor 5, 11). VASÁRNAP. — „Egymás terhét hordozzátok: így teljesítitek a Krisztus törvényét” (Gál 8. 2 — Zsolt 37, 28 — Jn 16, 16—23a — Zsolt 36, 6—11). Krisztus törvénye Krisztus magatartásából körvonalazódik előttünk: mások bűnét hordozta, életét adta az övéiért. Krisztus segítségével tudjuk mi is elhordozni mások terhét, egymás terhét. Kölcsönös teherviselés ez, Tőle tanulható teherviselés. Erősödjünk meg Krisztusban, hogy el tudjuk viselni egymást, elhordoz- ni egymás bűnterhét is. Vannak — ezen túl — az élet más terhei alatt görnyedő embertársaink, segítsük őket is., HÉTFŐ. — „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok!” (1 Kor 15, 10 — 1 Krón 29, 12 — Jób 38, 1—11 — Ef 4. 25—32). „Sorsszerű” adottságokkal van tele élelünk: szüleinket nem magunk választottuk, születésünk idejét és helyét sem magunk határoztuk meg. Istentől kaptuk mindezt ajándékba. Tőle való — sok minden más mellett —■ értelmünk, érzékeink, de ö tesz Krisztus által gyermekeivé is. Ajándékait meg kell köszönnünk, meg kell becsülnünk! KEDD. — „Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt. aki szól” (Zsid 12, 25 — Ézs 50. 10 — Jób 38, 31—38 — Ef 5. 1—8). Urunknak fáj a visszautasítás, szíve mégis értünk dobog: vissza akar tartani attól, hogy végleg elutasítsuk őt. Figyeljünk hát szavára, amikor szerete- téről akar meggyőzni, s amikor követésére szólít fel. SZERDA. — „Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk” (1 Kir 8. 58 — Gál 5, 16 — 1 Jn 4, 7—14 — Ef 5, 9—14). Istenhez hajlított szívünk diktálja lépéseinket: el ne kerüljük. hanem menjünk oda a felebaráthoz, Istenhez hajlított szívünk diktálja lépéseink ritmusát is: sietnünk kell. hogy időben érkezzünk. Isten útján érhetnek meglepetések, váratlan szolgálatok, de az út vége bizonyos: az atyai ház nyitott ajtaja. nunk, nem elég csak elindulni édesanyánk köszöntésére, a beteg szomszéd ápolására, a Krisztus sokféle szolgálatára. Állhatatosságra, hűségre van szükségünk, hűséget Jézus szeretete és példája biztosít. PÉNTEK. — „Mór nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” (Gál 4, 7 — Mai 3, 17 — 2 Kor 5, 16—21 — Ef 5, 22—33). Jogfosztott szolgából örökséget elnyert fiává fogad az Atya. Nem magától értődő ez az örökbefogadás.-nem is érdemeljük meg szeretetét. Aki örökös, becsülje meg az örökhagyót s akaratát. Meg kell tanulnunk megbecsülni az örökséget Is: az égi koronát, az atyai ház tiszta levegőjét, újjáteremtettségünket, s azt, hogy szolgálatra méltatott s alkalmassá tett Urunk. A szolga kényszerből szolgál, a fiú hálás szere tétből. SZOMBAT. — „Lásd meg tehát Isten jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban” (Róm 11 22 — Zsolt 57, 4 — Róm 1. 18—25 — Ef 6. 1—9). Akkor igazán az enyém az Istennek bármely ajándéka, ha használom, ha mások javára kamatoztatom. Ha magam is jóságos vagyok, sokszor erőt véve is önmagámon, önzésemen, azzal bizonyítom: ismerem az ő jóságát. Viszont elveszíthetem Isten ajándékát, ha nem vele, ha például nem maradok meg „ebben a jóságban”. Zászkaliczky Pál evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésén felel: Mezősi György Felelős Kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VII!.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszáir.laszán: 5t6—20 412—VTT1 Előfizetési ár: egy évre 180,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25211 ISSN 0133—1302 CSÜTÖRTÖK. — „Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőiére és beteliesítőiére!” (Zsid 12. 1—2 — Neh 9. 31 — ApCsel 17, 22—23 — Ef 5. 15—21). A szolgálat útját végig kell jár78.1067 Athenaeum Nvómda. Budapest Rotációs maeasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató — Mindig mosolyognod kellene, az áll jól neked'. — így mondta édesanyám, amikor savanyú arcot vágtam. — Azt szeretem benned, hogy olyan vidáman tudsz énekelni!-.— mondta egyik barátom. — Jó neked, hogy a bajok között sem vészied el.hitedet —, mondta egyik munkatársam. — Uram, adj nekem olyan szívet, amely mindig mindennek örülni tud — kérem Istenemtől. Nem dicskvésböl írtam e sorokat. Az egész csak olyan próbálkozás, mint amikor a zenekar hangol. Itt is, ott is felhangzik egy akkord, egy futam rezgeti meg a húrokat, egy trombitaszó hív, a másik válaszol, az oboa is megszólal, dobpergés, a cselló fájdalmas-mély hangja, minden csak próbálkozás a nehéz részek ismételgetése, de mindegyik hangban benne vibrál már az alapmotívum. Az az első négy mondat, a mosolyról, a dalról, a vidámságról és az imádságról, magában hordja már a mondanivalót. De mindegyik magában nem elég, csak ,együtt, egymásba fonódva, harmóniába szedve mondhatják el a lényeget: örömmel élni! Az örömről nyújtok át néhány sort. Ajándék lenne mindazoknak, akik szomorú szívvel járnak, akik mindenben csak a rosszat, a kétségbeejtöt látják, akik azt hiszik, bele kell kövesülni a fájdalomba, el kell bújdosniok az emberek elöl, akik gyanakvássak nézik a másikat és nem igyekeznek benne meglátni a jót, akik elrohannak az élet mellett és nem látják, hogy a sziklán, tenyérnyi földbe fácska kapaszkodik, hogy a cserépházba kényszerített növény hogyan hozza évről-évre az új levelet, az új virágot, hogy mennyi a kisgyermek, a jö- ^vö magyarjai, hogy a tegnap még feleÖrök örömben lötlenek hitt fiatal leányok, hogyan válnak gyermekükért aggódó édesanyákká, hogy a vasárnapi erdőben mennyi kiránduló családdal találkozhatunk, apa-anya közrefogva kicsinyét ott sétál az erdőben, ,boldogan nézve a gyermek felett egymásra. Mennyi öröm! És itt van az évről-évre ránkszakadó csoda: a természet örök megújulása. Fliakarodott a hó. a tavaszi szél végigszántott erdőn, mezön, hegyi utakon, megérintve a száraz lombok tetejét és máris kibújt a sok kicsi zöld fej, melenget a nap, életrecsalogatja a fehér, lila, sárga virágokat. Azt hittük, hogy mindent elsepert az őszi búcsú, hogy minden élet kifagyott a holtnak ható faágakból, s most megszámlálhatatlan rügy dagad ifjú és vén ágakon. Jönnek a madarak. Ki korábban, ki későbben. Benépesülnek a fészkek. Mennyi hang, mennyi próbálkozás, milyen csodálatos trillák, sztakkátók, búgás és csicsergés, csipogás és pityogás, serény kopogtatás. Évről-évre nem tudok betelni ezzel az örök megújulással. Ezzel a halottnak vélt élövé ébredt világgal! Milyen beszédes bizonyíték a kételkedők felé! Milyen öröm! Már reggel kezdődik. A sötétségből kilép a világosság. Kinyitod a szemed és elfogadod a rád virradt napot. Uram, felébredtem, élek, új napra virradtam. Tedd össze a kezed, örülj az új napnak, adj hálát, hogy Isten szeretete megújul a földön minden reggel. „Kora reggel pedig, még szürkületkor felkelvén, kimérne és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék”. „És kora reggel hozzá méné vala az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban„És kora reggel a hétnek első napján a sírbolthoz mentek napföl- keltekor.” Az asszonyok már akkor is korán keltek, reggel siettek a sírhoz, de Jézus már várt rájuk, mert ő már szürkületkor „felkelt”. Mária ment elsőnek, ő találkozott Vele először. Korán reggel Öt keresni: öröni. amely velünk marad egész napunk folyamán. Munkába indulsz, örülsz, hogy van állásod, kenyered, egészséged. Mész a rohanó emberek között és nézed, hol lehet segítened. Valakit felemelsz, egy terhet átvehetsz, egy fejet megsímogathatsz, valikit elkaphatsz a veszély elől, másokat magad elé engedsz. Mennyi lehetőség! És milyen öröm. hogy még Te adhatsz, erős vagy, van felesleged, van lelki tartalékod is, jut belőle másn.ak is. Mész az utcán s érzed, itt a tavasz, benne van a virágok illatában, színében, a patak csobogásában, amint a mohos sziklára locésan, a lombok között mókus, huncut, feje hol itt. hol ott bukkan ki. És a sok fehér gomba, hogy megbújik a fák védelmében, fehér sapkáját fejére húzva. Hogy is hívták? És máris iskoláséveid sokasága fog körül, amikor minden növény latin nevét is tudni illett. Emlékektől vidám szívvel rovod az utat, a tavalyi nyár emlékei visszajárnak. Csendes falusi esték, béka kuruty- tyol, szerelmes kakukk hívogat. És eszedbe jut. hogy megijesztett az éjszaka madara amikor kézilámpásoddal arcába világítottál. Mennyi fény a fűben; a jánosbogárkák apró mécsesei, szétszórva az út mellett és felettünk az ég lámpásai, a csillagok, amelyeket valaha Őseink is úgy néztek, mint most mi, de álmukban sem jutott eszükbe, hogy oda ember is eljusson. És ha halomban áll asztalodon a munka, ha egész éjjel ott állsz a gép mellett, ha a traktor megállás nélkül jár, ha plusz munkát végzet, tedd örömmel és nem lesz már nehéz. Ha gondolataidat nem a féltékenység, az irigység, a harag köti le, •tisztábban látod magad körül a világot. Észre sem veszed és már itt az este. Hazaindulsz. Megtetted a kötelességedet. Vidám vagy. Nem nyom semmi. Éhes vagy. Fogyaszd el vidáman azt. amit az asztalodra tesznek, örvendeztesd meg te is a tieidet. Egy szál virággal, egy kedves szóval, közös olvasással, együtt-já- tékkal. Próbálj újra gyermekké válni. Lépj túl a sértéseken, ne válaszolj te is ingerlékenyen, ha idegesen szólnak hozzád. ne vidd otthonodba az utca hangját, örülj szobádnak. Nézz ki ablakodon, lásd meg mennyi fény ragyog feléd a környező házakból. Nem vagy egyedül, ott is emberek laknak, olyanok mint Te. Tanítsd meg őket is örülni, mutasd meg nekik a Te életedet, mondd el. hogy jutottál lépésről-lépésre ehhez az erőhöz, a szívbéli tisztaságból született életörömhöz. Lényegre mutató Örömteli élet maradj velünk, teljesedjél ki bennünk, ölelj mindenkit karjaidba, maradj velünk, amíg az éjszaka álomvilágát járjuk és engedd, hogy a sötétségből az új nap felé már szürkületben induljunk el, hogy elsőként találkozhassunk Vele és egész életünket ennek a pillanatnak a csodája ragyogja be olyan harmóniában, amelyet szavakkal kifejezni nem lehet, csak érezni örök örömben. Gyamathy Irén