Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-03-19 / 12. szám
/I testvéri szeretet legyen maradandó! Nincs fájdalmasabb a keresztyén gyülekezet , életében, mint amikpr testvérek — hittestvérek — haragszanak, gyűlölködnek egymásra. Pedig milyen gyakran előfordul. Apró — vélt vagy jogos — sérelmek olykor évtizedekre elnémítanak két testvért s félelmetes haragtartásra kárhoztatják ‘önmagukat. Mintha elfelejtették volna, hogy Jézus személye, a belé vetett hit összekapcsol minket. Mintha elfelejtették volna, hogy Jézus személye által valóban testvérek lettünk. Mintha elfelejtették volna, hogy a Jézusba vetett hit a testvér, az embertárs iránti viszonyunk minőségi változását is jelenti. Szeretettől fakadó halála által új közösség részesei lettünk, s ezért nekünk is új kapcsolatot kell létesítenünk testvéreinkkel — naponta! AMIKOR A ZSIDÓKHOZ IRT LEVÉL ÍRÓJA ARRA BIZTAT, hogy a testvéri szeretet legyen maradandó a gyülekezetben, akkor nem törvényt akar elénk adni, nem is ideális képet szereibe rajzolni a gyülekezetről, hanem a keresztyén gyülekezet életének a valóságot írja le. A keresztyén gyülekezet akkor a testvérek közössége, ha benne a „filadelfia”, a testvéri szeretet megvalósul. Ha pedig harag, gyűlölet vagy a testvéri .szeretet elhidegülése jellemzi, megszűnik Jézus gyülekezete lenni. Ez az intés nem egy ember szava a többiekhez, nem is csupán az igehirdető figyelmeztetése a gyülekezethez, hanem Jézus akaratának megszólaltatása övéihez. Arról ismeri meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek. Nagy érték ez a testvéri szeretet. Figyeljünk a költő vallomásaira: „Dicsérlek, hogy sohasem hagysz árván f Testvéri szívek csodahídja / Ragyogó ívű szép szivárvány. / Rajta mindig angyalok járnak / Vigasztalva és bátorítva / Uram, testvéreimért áldlak”. CSAK ANNAK A GYÜLEKEZETNEK VAN VONZÁSA, amelyben ez a jézusi légkör uralkodik. Csak annak a gyülekezetnek van jövője, ahol a hittest- vérek szüntelenül Jézusból merítenek erőt a szeretetne. NEMCSAK AZ A TESTVÉRÜNK AZONBAN, akivel a közös hit örömében egy gyülekezetben élünk, hanem — tágabb értelemben — minden embertársunk. Ezért életünk minden közösségében érvényes az apostol biztatása: a szeretet legyen maradandó köztelek. Isten teremtménye mjnd'en eiiu bér. Ö egy vérből hívta .eletre az egész emberiséget. Ezért • festve-, rünk a távoli földrészeken élő fekete néger éppúgy, mint a világ bármely lakója, aki velünk együtt tölti földi küldetését ma még feszültségekkel teli bolygónkon. Az a mindeneket átölelő szeretet, amely által teremtett minket Isten s az a halalbaölelő szeretet, amely által teremtett minket Isten s az a halálbamenő szeretet, amely által megváltott mindnyájunkat, egybekapcsol minden emberrel. Személyiségünk adottságaiban különböző- vonásokat fedezhetünk fel. Más-más családi környezetben nőttünk fel, s ennek nyomait magunkon viseljük. Különböző érdeklődésűék vagyunk: van akit a technika bámulatos előrehaladása vagy éppen a sportesemények kötnek le, masokat esetleg az irodalom, a művészet kérdései hoznak lápba, A MI HAZÁNKBAN EGYÜTT ÉLtjNK MÁS VILÁGNÉZETŰ EMBERTÁRSAINKKAL. Sok közös feladat áll előttünk szocialista társadalmunkban: az emberért érzett felelősség, a nagyobb társadalmi igazságosságért vívott küzdelem, az egész lakott föld békés holnapjáért vállait nemes hare. Még ha a hit kérdéseiben különböző is gondolkozásunk. Emberi együttélésünk során azonban a hangsúlyt mindig arra kell helyeznünk, ami egybekapcsol minket más társunkkal. Nincs két olyan ember, akinek ne volna közös gondolata vagy azonos nézete. Igazat kell adnunk a lélekttan kutatóinak: minél több emberrel tartunk pozitív, kiegyensúlyozott kapcsolatot környezetünkben, annál 'harmonikusabb, boldogabb életünk. így nem hidegülnek el emberszivek, nem várnak közönyössé egymás dolgai iránt s nem lesznek egymás .farkasává. J. P. Sartre, a híres gondolkozó. írja egyik művében: a másik ember — a pokol. Milyen kiábrándító tapasztalata lehetett embertár- sáátöl. "■ Mennyivel' 'biztatóbb Luther vallomása, aki szerint a másik ejnber „Krisztusává” kell válnunk. Tehát segítő, boldogító jelenlétünkkel szüntelen arról kell tanüskodiriumk, hogy szívünkben a testvéri szeretet maradandó. Szebik Imre (A, zsidókhoz írt levél 13. részének néhány intelme alapján a következő számokban a személyes családi és társadalmi élet erkölcsi kérdéseit tesszük vizsgálódásunk tárgyává. — Szcrk.) Az íj Ember az evangélikus szupplikáclóról AZ ÜJ EMBER KATOLIKUS. HETILAP „Katolikus szemmel” rovatában Széli aláírással az alábbiakat olvashatjuk: „Karácsony táján módom volt más egyházak ünneplésébe is betekinteni. Különösen nagy hatást gyakorolt rám az evangélikus egyháznak az a szokása, hogy teológusaik már másodévtől kezdve kijárnak a különböző templomokba igét hirdetni. Ezt az alkalmat „szupplikálásra” is felhasználják, azaz anyagi támogatást kémek teológiai akadémiájuk és otthonuk fenntartására. Azt akarják, hogy a hívek személyesen is megismerjék, kik is lesznek a jövőben lelkipásztoraik, kikért hoznak anyagi áldozatot. Közvetlen és őszinte hangon beszélnek önmagukról és hivatásukról a teológia jelentőségéről és életük célkitűzéséről. Most az egyik ilyen igehirdetés! zárószöveg egy részletét idézem: — Feladatom az lenne, hogy most bemutassam a teológiát és magam. Az utóbbit, úgy gondolom, elhagyhatom, mert ifjú kortól kezdve tagja vagyok ennek a gyülekezetnek. A teológia fontosságát röviden két lényeges mondatban foglalom össze: eddigi életem legmerészebb vállalkozásának tartom, hogy a teológiát választottam. Nem mondhatom, hogy küzdelmek és néha csalódások nélküli volt az elmúlt három és fél esztendő, de abban mindinkább megerősödtem, hogy a teológusmunkát, a lelkészi hivatást „még az Isten kedvéért, is nehezen cserélném fel mossál.. — Célkitűzéseimet Eckehart, mester történetével mondom el. Megkérdeztek egy bölcset, hogy melyik a legfontosabb óra, melyet az ember megél; melyik a legjelentősebb, amivel találkozik; es mit tart . a legszükségesebb cselekedetnek? — A bölcs így feleit: A •legfontosabb óra mindig a jelen; a legjelentősebb ember mindig az, aki éppen előttünk áll; a legszükségesebb cselekedet pedig a szeretet. — Számunkra legfontosabb óra most ez az. istentisztelet, ahol egy akarattal gyűltünk itt össze Isten igéjének meghallgatására. A legjelentősebb személy a most előttünk álló Jézus, aki a legszükségesebb cselekvésre., a szereletre indít minket. Ezzel a szeretettel imádkozhm együtt a gyülekezettel, hogy Isten a jövőben is adjon hűséges lelkészeket. Az ő szeretete adjon erőt a gyülekezet minden tagjának, hogy Jézus ügyét jól képviselje a világban, ot.t ahol van és végül ez a szeretet indítson mindnyájunkat jókedvű adakozásra Isten ügyének javára” ÖRÜLÜNK. HOGY TEOLÓGIAI HALLGATÓINK SZUPP- LIKACIÖS SZOLGÁLATA nemcsak gyülekezeteinkben, hanem egyházunk határain túl is jó visszhangot vált ki. mutatva teológiai akadémiánk jó munkáját, és egész egyházunk jó szolgálatát. Ne hagyj fel a reménnyel! JÉZUS ÉLETÉNEK KÉT SZAKASZA ismertebb előttünk az evangéliumok lapjairól. Az egyik a bethlehemi jászoltól a golgotái keresztig, a másik a nyitott sártól a mennybemenetelig tart. Események valóságos zuhataga teszi mindkettőt emlékezetessé. Az egyház ünnepei nyomon kísérik életének történetét, számukkal és • nagyságukkal hangsúlyt adva az általa kapott megváltói kegyelemnek. De mi történt nagypéntek és húsvét között? Történt-e egyáltalán valami? Megszakadt a történés fonala a kereszttel és valami, új kezdődött a nyitott sírral? Lezárhatjuk-e életét a mozdíthatatlan kőye'l? S mint a zsidók, meg a rómiaiak a kővel és őrizőkkel pecsételjük le a titkot? El kell szakítani a hit köldökzsinórját Jézus sírba fektetésének drámájával? S e pillanattól kezdve Dante híres szakiírhatjuk a temető kapujára: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!?” / A NYUGHATATLAN HIT AZONBAN már az ősidőkben megszólalt. Hitvallásaink így tesznek bizonyságöt: Alászállt a pgklokra”. Hitünk ősei tehát megérezték és megsejtették, hogy Jézus megváltói munkája nem szakadt meg halálával, annak folytatása van. Alászállt a legmélyebb birodalomba, az elve- szettség, a kárhozat honába, a pokolba. Megkockáztatom hitvallásaink szövegét így fogalmazni: „alászállt a halottak birodalmába”. Ezt a birodalmat valóban elzárta tekintetünk elől a „mozdíthatatlan kő”. De tőle és általa sok mindent megtudhatunk róla. Ismét Dantét idézem: „Kézenfogva velem a titkok bús honába lépett.” Számunkra a halál, a temetők története csak akkor érthető, ha kézen fog, s bevezet bennünket a „titkok bús honába”. A hit tudata a keresztyénekben azért alakult így, mert ő vezetett bennünket a titkok bús honába. MIT TUDUNK ERRŐL A „HONRÓL”, a halottak birodalmáról? Ha nem ő fogja a kezünket, akkor azt, hogy megsemmisülés, enyészet, nincs tovább, végállomás, nihil. De ha kézenfogva Maija Kario emlékére Melegszívű finn barátunk. Maija Kario február 12-én Helsinkiben váratlanul meghalt. Az utóbbi hónapokbán titokban magyarul tanult, hogy tavasszal magyarul köszönthessen minket férje mellett. Meglepetésnek szánta. A meglepetés fájdalmasan más lett. Férje, Erkki Kario. a Koti- maa főszerkesztője, finnországi kapcsolataink egyik legbiztosabb személyisége, egyedül maradt. Közel egy éve, hogy — ki tudja .hányadszor — itt járt. Orvosa figyelmeztette: előbb feküdjön be a kórházba, azután utazzék. Maija döntött: előbb Magyarország, aztán a kórház. Döntése szívünket melegítette, pedig a programot fél sebességre kellett csökkenteni. A piliM esperesiktatást már alig tudta végigülni. Mégis min- ■*■850 mosolygott s férje pompás riportjának soraihoz- a meleget ö adta. Ízlése nagyon tapintatos és találó volt, mert szerette az embert. Mindig mosolygott, s szava jóízű volt, mert szerette az embert. Döntése az ember java volt, amikor háromévi teológiai tanulmányok után Helsinki szociális ügyeinek szolgálatába állt. Egészen magas szinten végezte. Szí- vt gyötréséig hűséges volt az emberhez. Az elsők között adta szolgálatát a haladó béketörekvéseknek. A finn egyház hivatalosan nem tagja a Keresztyén Békekonferenciának. Annál ótütőbb erejű, hogy az e területen felelősséget hordozó egyházi emberek külön szervezkedtek, nem kisebb személyiség vezetésével, mint Heik- ki Waris professzor. Az ő jobbkeze, s névtelenül a munka terhét1 hordozója Maija Kario volt. .Világgyűlésekre utazott fáradságot nem kímélve — pedig lett volna mit kímélnie: a szíve régóta beteg volt. Koren Emil vezet,akkor alvás, kezdete egy másik életnek, örökkévalóság küszöbe, előkészülete a dicsőségben való feltámadásnak, csirája az örök életnek. Ö alászállt ebbe a birodalomba, hogy a halottak is meghallják az evangéliumot, hogy kezébe vegye „a szegény Yorick” koponyáját és azt mondja: „lenni!”, hogy tenyerébe söpörje a porokat és életet leheljen belé. Alászállt, hogy oda is le vigye az életet. Nagyszombatnak roppant gazdag története van. A csönd hangos az evangéliumtól, s a bús hon a feltámadás vajúdásában sóhajtozik. DE VAN A NAGYSZOMBATI TÖRTÉNÉSNEK egy számunkra megfoghatóbb üzenete is. Azzal hogy őt sírba tették, temetőbe vitték, lényegében megszentelte a födlet, amelyből vétettünk. Őérte és azért, mert három egymást követő napon ott feküdt, szent és áldott a hely. Valamit megsejtett ebből Berzsenyi, aki ezt mondta: „Bizton tekintem mély sírom éjjelét Zordon, de ó, nem lelhet az gonosz. Mert a te munkád: ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják.” Ott feküdt tehát, ahol őseink, s magunk is feküdni fogunk. Általa megszentelt és áldott lett és lesz a hely. s a továbbiakban kezei takarják elszórt csontjainkat. Amióta ő ott járt, levehetjük Dante szavait a temető kapuiról. Reménységgel léphetünk be. Nem véletlen, hogy á keresztyén termelőik kapuin ezt olvashatjuk: „feltámadunk”. Nem véletlenül szólal meg a temetőkben a vigasztalás evangéliuma a feltámadás hit reménységével. A KÖ TEHÁT NEM ZÁRHATTA. LE olyan szorosan Urunkat, hogy mögötte ne folytatódjék a történés. És elvégezte szolgálatát a titkok birodalmában, majd kézen fogott bennünket, hogy megmutasson valamit abból, ami rejtett volt a tekintetek elől. Megmutatta a földbe vetett gabona-! magot. S amint ő feltámadott a halálból n, .úgy. ígértei, -r, >ni is : feltámadunk. És szent-lett az a hely. és az ő tanítványai örven— dezmek, mert tudják, hogy onnan az életbe vezet az út. jjédey Pál Porladó nemzedékek üzeneae A monumentálisnak igazán nem nevezhető orosházi Szántó Kovács Múzeum alig kétszobányi térben meghitt kiállítást tár a látogató elé. Nyomasztó múzeumi zsúfoltság sem riasztja a belépőt, Mégis a szakszerűen és jól kiválasztott anyag átfogó képet nyújt az érintett területről. A kiállításnak két vonatkozásban is köze van egyházunkhoz. Egy hagyományoson evangélikus, szlovák ajkú falu, Tótkomlós néprajzi emlékeit mutatja be. Az anyag gyűjtésében és összeállításában, pedig a falu egyik evangélikus lelkészéé, Koppány Jánosé a legfőbb érdem. Ö évtizedek óta figyeli és gyűjti a hagyományos paraszti élet szellemi és tárgyi dokumentumait.1 A KIÁLLÍTOTT NÉPRAJZI ANYAG nem több 100—150 évesnél Történelmi léptékkel mérve nem régi. Ennek ellenére a látogatónak az a benyomása, hogy egy rég elsüllyedt világ tárgyi emlékeit nézegeti. Olyan hirtelen változott a falu népének életformája, s vele együtt az igények és az ízlés is, hogy az elődök évszázados használati eszközeinek máról holnapra át kellett adniuk helyüket az olcsóbb, . praktikusabb gyári termékeknek. A meny- nyezetes ágyat felváltotta a reka- niié. a szabad tűzhelyet vagy csikótűzhelyet a palackos gázzal üzemelő tűzhely. Jobbik esetben nem kerülték tűzbe vagy, a szemétdombra, hanem a ház híjába vagy a fészerbe — porosodni. Csak egy-egy idős tótkomlósi őrizte meg a régi házbelsőt, amint azt néhány szép fénykép tanúsítja. . , Mivel ilyen gyorsan enyésző értékekről van szó, összegyűjtéI .süket nem tekinthetjük egy-két „megszállott” ember hobbijának.. Fontos, utolsó pillanatban történő, leletmentő kulturális fáradozás ez. Nem a régi iránti nosztalgiát igyekszik táplálni. A falusi életforma megváltozása visz- szafordíthatatlan. De a pusztulástól megmentett tárgyi emlékek élővé varázsolhatják az életmód tekintetében olyannyira különböző új nemzedékek számára a múltat, és ami ennél is fontosabb: biztosíthatják a szellemi folyamátosságot az egymásra gyakran idegenkedve tekintő nemzedékek között. A KIÁLLÍTOTT TÁRGYAK UGYANIS nemcsak a látogató múlt iránt felébredt kíváncsiságának kielégítését szolgálják. Üzenetet is közvetítenek az elődöktől a szemlélődő utódnak. Megható és megszégyenítő egyszerre, hogy az előttünk járók a létért való küzdelemnek a mienknél összehasonlíthatatlanul keményebb feltételei között is menynyire igényelték a szépet. A guzsalytól kezdve a kéménydíszig tetszetősnek kellett lennie mindennek, ami körülveszi őket. A jobb körülmények között élő utódok, mintha elvesztették volna a szépnek ezt a mindenre kitérje-' dő igényét és az ízlésnek ezt a biztonságát. De a kiállított tárgyak arról a kulturális nyitottságról is vallanak, amelyre a mi világunkban is egyre égetőbb szükség van. Szlovák eredetű díszítő elemek milyen békésen megférnek magyar népművészeti hatásokkal! Az idősebb olvasók emlékezhetnek még arra a nacionalista indíttatású néprajzi irányzatra, amely csak azt becsülte a parasztság kultúrájában, amit sajátosan magyarnak vélt. A kiál-. lítás Bartóknak és Kodálynak a népdalok terén felismert igazságát húzza alá: a nép, legyen származása szerint szlovák vagy magyar, kölcsönösen elfogadja és a maga leikéhez hasonlítja mindazt, ami szép. AZ ÍZLÉSSEL MEGFORMÁLT ÉS DÍSZÍTETT használati eszközök mellett, közvetlen természetességgel foglal helyet' a cizellált kötésű Tranosciusz, a szlovák ajkú evangélikusok szívhez nőtt énekeskönyve. Az egyik pin- gált tányéron pedig meglepődve olvashatjuk: Éljen Kossuth! Mindez olyan egy háziasságról tanúskodik, amely együtt járt a munka eszközeinek, az evilági élet tárgyainak, és ugyanakkor a nép érdekében politizálok megbecsülésével Köszönet mindazoknak, akik ezen a pár négyzetméteren úgy tudták bemutatni, egyetlen falu múltját, hogy az egyetemes érvényű üzenet közvetítőjévé válhatott. (A kiállítás márciusban még megtekinthető.) Cserháti Sándor
