Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-03-05 / 10. szám

öKumené öKumené ^ öKumené ^ Jézus Krisztusnak Kimbangu Simon próféta által a földön alapított egyháza — Zaire Nőnapi gondolatok Minden időben azoknak a csoportjába tartozni jó, érdekes és izgal­mas, akiknek eleiében korszakalkotó változás folyik. Az ilyen korsza­kok az önmagukra eszméiéinek a kora; a saját erők és képességek felismerésének és kipróbálásának a kora; a tevékenység határai kito­lásának a kora. Nem könnyebb, sőt nehezebb az ilyen korszak a szó­ban forgó közösség számára, mint a korábbi megszokott, rutinos vagy megalkuvó korszak volt. De a mozgásban és fejlődésben levők szá­mára „minden percben új, izgalmas az élet” (Ady). Ilyenformán nem könnyű, de jó nőnek lenni ma a magyar társa­dalomban és hazai evangélikus egyházunkban. JÖ NŐNEK LENNI MA A MAGYAR TÁRSADALOMBAN, mert a társadalmi fejlődés felszabadítja a nőket külsőleg függőségükből az­által, hogy lehetőséget kínál számukra a munkamegosztásban való részvételre, sőt hangsúlyozza a női munka nélkülözhetetlen voltát; hiszen, ha egy nap a nők mind „otthon maradnának”, meg sem tud­na indulni a napi élet. A társadalmi fejlődéshez a tudat formálása is hozzátartozik, hogy belsőleg is megszabaduljanak a nők a kisebb­rendűség érzésétől, az „én úgysem tudom azt”, „egy nő úgysem képes arra”, „legjobb megmaradni a fözökanál mellett” életszabályoktól, és bátorságot nyerjenek arra, hogy kipróbálják képességeiket, erejüket, adottságaikat, s szerezzenek magasabb képesítést, igényeljenek alko­tó jellegű munlcát, és ne álljanak meg lemondóan előbb, minthogy képességeik vagy objektív tényezők vetnek határt nekik. S JÓ NŐNEK LENNI MA HAZAI EVANGÉLIKUS EGYHÁ­ZUNKBAN azért, mert az igehirdetést és egyházi közvéleményt for­máló teológiai gondolkodásban olyan átalakulás ment végbe, ami új horizontot nyit a női élet számára. Ez az átalakulás a diakónia teo­lógiájának megfogalmazása és o. szolgálatnak, mint egyetlen igazi emberi életcélnak a hangsúlyozása. Ez a teológiai gondolkodás Jézus Krisztus nagyságát és nagyságának megnyilatkozását abban látja, hogy egyértelműen az emberért, értünk élt, és az embernek, nekünk szolgál. S ebből a jézust magatartásból következik az a meggyőző­dés, hogy csak egyféle nagyság van és ez a szolgálatban való nagy­ság; és csak egyféle növekedés és kiteljesedés van és ez a több és a többeknek való szolgálat irányában való növekedés és kiteljesedés. Ez pedig azt jelenti ma a magyar evangélikus nő számára, aki a társadalomtól új 'érvényesülési lehetőségeket kap, hogy azokat a na­gyobb szolgálat lehetőségeinek tekinti. Nem azért lesz ezután életének tartalma a szolgálat, mert gyenge, kicsi, tudatlan, kiszolgáltatott és szolgálatra kényszeríthető, hanem mert nagyságának és növekedésé­nek tere a szolgálat területe. Ha valóban nagynak akar bizonyulni, akkor tág tere van arra, hogy a több ésazodaadóbb szolgálatban bi­zonyuljon nagynak. Folyik ma a verseny a két nem között, a férfiak és a nők között. A versenyszellem, az elsővé és naggyá válásnak a vagya mélyen gyöke­rezik az emberi természetben. Jézus sem akarta kiirtani, hanem jó irányba fordítani. S ha jézusi szellemben folytatjuk a nők és a fér­fiak versenyét, akkor nem lesznek áldozatai és vesztesei ennek, ha­nem mindenki nyer vele, egyházunk és társadalmunk, az egyes és a közösség. Mert miközben mindenki nagyságra, önmaga kibontakoz­tatására és formájának a kifutására törekszik, addig a másiknak, másoknak, a többinek, mindenkinek a javát és boldogulását szolgálja. Csak az ilyen emancipációban és női boldogságban hiszek. Takácsné Kovácsházi Zelma A politikai enyhülés Rovatunkban szeretnénk né­hány fiatal egyházat bemutatni, hogy Olvasóink előtt teljesebb le­gyen a kép a keresztyénség nagy családjáról és ízelítőt kapjanak abból, hogy milyen új jelenségek­kel találkozunk az ökumenében. A sort Zairével kezdjük. ÜGY KEZDŐDÖTT, MINT A BIBLIAI ELBESZÉLÉSBEN Sá­muel próféta elhívása. 1918-ban egy éjjel a huszonkilenc éves Kimbangu Simon az akkori belga Kongó déli részén fekvő Gombe- Lutete helység mellett hangot hallott: „Simon, Simon, én vagyok Krisztus, a te Urad. Az én népem hitetlen. Én téged tanúmnak vá- lesztottalak, hogy megtérítsd test­véreidet és mindenféle betegsé­get meggyógyíts!” A megszólított hivatkozott arra, hogy csak négy évet járt a baptista missziói is­kolába, nem alkalmas a prédiká­tori feladatra. A megismétlődő hí­vás elől Kinshasába menekült és ott vállalt munkát, majd vissza­tért feleségéhez és három fiához és Nkamba falucskában művelte a földet tovább, mint társad. 1921. április 16-án történt azután a dön­tő változás. Amikor reggel Simon a piacra indult, úgy érezte, hogy valami odaviszi akarata ellenére is ah­hoz a házhoz, ahol egy Nkianton- do nevű asszony haldoklott. Oda­lépett a beteg mellé, imádkozott, majd megragadta annak kezét: „Meggyógyítlak téged a názáreti Jézus nevében!” A beteg talpra állt és az ott levők nagy csodálko­záséra gyógyult volt. Mindenki azt hitte először, varázsló járt arra. A rákövetkező napokban a cso­dálatos gyógyítások egész sora kö­vetkezett. Kimbangu Simon pré­dikálni kezdett a csalás, az erő­szak, a házasságtörés ellen, népét a fétisek elhagyására és Jézus kö­vetésére szólította fel. Híre futó­tűzként terjedt és messzi vidékek­ről is tódultak hozzá az emberek. Magáról így vallott: „Nekem egy­általán nincs erőm. Krisztus maga az, aki általam cselekszik. Én csak eszköze vagyok, hogy akaratát te­gyem!” AKADTAK PROTESTÁNS MISSZIONÁRIUSOK, akik Simon prófétai működését a maguk te­vékenysége gyümölcseként üdvö­zölték. A belga gyarmati hivatal­nokok és a római katolikus egy­ház viszont a mozgalmat vallási köntösben jelentkező afrikai füg­getlenségi törekvésnek ítélték és igyekeztek a tömegösszejövetelek­nek véget vetni. 1921. szeptember 9-ón Simont elfogták és egy ka­tonai törvényszék halálra ítélte. A belga király az ítéletet életfogy­tiglani fegyházra mérsékelte. Har­minc évi keservesen rossz körül­mények között eltöltött börtön után Simon próféta 1952. október 12-én halt meg. A KIMBANGUISTÁK EGYHA­ZA AZ ÜLDÖZÉSEK VIHARÁ­BAN keletkezett. A próféta ne­vét kiejtőkre is deportálás várt. Lázadás címén 37 ezer családot zártak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 150 ezer ember halt meg közülük. A missziós iskolák­ból híveit és azok gyermekeit kd- tették, a mozgalomhoz tartozók nem vállalhattak állami vagy közhivatalt és az egyes vállalatok is igyekeztek kiszűrni a gyanús elemeket. A többségükben vala­milyen egyházhoz tartozó kórhá­zak nem vállalták a betegeik ke­zelését. 1959-ben, Kongó függetlenné válásával szinte egyidőben kap­tak Simon próféta tanítványai is szabadságot. Az üldözések évtize­dei alatt a szétszórtságban min­denütt új gyülekezetek keletkez­tek. Ma mintegy ötmillió hivővei a kimbanguista egyház a legna­gyobb ún. „fiatal” egyház Afriká­ban. Igyekeznek a saját lábukon megállni, anyagi terheiket maguk hordják, lelkészeiket maguk kép­zik és jelentős missziói munkát végeznek Zairében és Afrika más országaiban is. Iskolákat, kórhá­zakat és templomokat építenek. KIMBANGU SIMON EGYHÁ­ZÁNAK KÜLÖNLEGESSÉGE, hogy nem egy történeti keresztyén felekezet afrikai meghonosítására törekedtek, hanem Jézus Krisz­tus evangéliumát közvetlenül af­rikai nyelvre és afrikai életfor­mára kívánják lefordítani. Teoló­giájuk alaptételei nagyon egysze­rűek: Jézus Krisztust kell üdvös­ségünk egyetlen út jaként felis­mernünk és az Űr parancsainak a Szentírás alapján kell engedel­meskednünk. Ellenségeik azt ter­jesztették róluk, hogy Simon má­sodik Messiás akart lenni. Ez azonban nem igaz. Népe Keresz­telő Jánosaként megtérést prédi­kált, útkészítő volt. A kimbanguisták szigorú erköl­csi törvényeket írnak elő. Itt meg­látszik. hogy prófétájuk baptista gyülekezetből indult, de Zaire vi­szonyai között a legnagyobb egy­ház, a római katolikus egyház ta­nítása is hatást gyakorolt rá. A keresztség és úrvacsora mel­lett a házasságot is szentségnek tartják. Tilos számukra a szeszes ital, a dohány, a kábítószerek és a disznóhús élvezése. Istentiszte­leteken a nők tartoznak fedett fő­vel megjelenni és a gyülekezet Egy emelet ráépítésével bővítik a genfi ökumenikus központ épü­letét az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának határoza­ta szerint. Az ökumenikus köz­pontban vannak az Egyházak Vi­lágtanácsa irodáin kívül a Luthe­ránus Világszövetség, a Reformá­tus Világszövetség és még számos nem hordhat cipőt vagy más láb­belit, ha imádkozik. Táncolniuk sem szabad, ami annál különö­sebb, hiszen az afrikai hagyomá­nyos táncokat sok afrikai egyház az istentisztelet részeként gya­korolja. Fontos erkölcsi törvényük az erőszakmentesség, békés úton igyekeznek rendezni a vitás kér­déseket. Más egyházak keresztsé- gót elismerik, ők maguk a felnőtt keresztséget gyakorolják, de nem a baptista bemerítkezés módján, hanem kézrátételes „lelki kereszt­ség” formájában. Nagyon szeret­nek énekelni. 1969 ÖTA EZ AZ EGYHÁZ IS TAGJA az Egyházak Világtaná­csának. Fölvételi kérelmük be­nyújtásakor altadtak olyanok, akik megkérdőjelezték keresz- tyénségüket, hiszen nem tartoz­nak egyik nagy történeti feleke- zethez sem. Az, amit Kimbangu Simonról és követőiról tudunk, tanítson nagyobb mértékletesség­re, ha mások hitét és keresztyén- ségét tesszük mérlegre és búzdít- son több szeretetre és megértésre, ha a másik nem egészen a mi fa­zonunk szerint igyekszik követni nemzetközi egyházi szervezet he­lyiségei. A bővítést szükségessé teszi, hogy az EVT néhány — ed­dig másutt elhelyezett — osztálya is Genfbe költözött. Az új emele­tet arra a szárnyra építik, mely­ben Lutheránus Világszövetség kapott elhelyezést, a költségeket pedig egy telek eladásával fede­zik. kérdésköre állt annak a tanács­kozásnak a középpontjában, ame­lyet a Keresztyén Békekonferen­cia „Európai Biztonság” Albizott­sága tartott február 9—12. kö­zött az NSZK-béli Beienrodeban. Az ülés színhelye nevezetes hely, ugyanis a szállást adó „Se­gítő kezek háza” már nevében is az emberi összefogást jelképezi. Alapítójának, a haladó gondolko­dású H. J. Iwand lelkésznek pe­dig kifejezett célja volt, hogy ezen a helyen találkozhassanak olyan keresztyének, és más haladó vi­lágnézetek képviselői, akik tevé­kenységüket a béke és a megbé­kélés ügyének szentelik. A mostani tanácskozás házigaz­dája a KBK nyugatnémet regio­nális csoportja. A megbeszélés fő témája: „Az enyhülési politika Mwalimu Julius Nyerete, Tan­zánia elnöke írta az előszót ah­hoz a könyvhöz, amelyet Barbro Johansson 65. születésnapja al­kalmából adtak ki. Johansson asszony közel 30 évig működött Tanzániában. Először hosszú éve­kig misszionárius volt, azután ne­velőként és politikusként is szol­gált. Neve szorosan összefonódik a tanzániai nőnevelés kifejlődé­sével, ezenkívül volt a tanzániai parlamentnek tagja és Tanzánia svédországi követének tanácsadó­ja. A tiszteletére kiadott könyv címe „Vision and Service” (Láto­más és szolgálat) és Johansson asszony működését értékelő cik­keket tartalmaz. A szerzők között olyan személyiségek szerepelnek, mint J. E. F. Mhina, Tanzánia svédországi nagykövete, Olo/ Sun-dby svéd érsek, Josiah Kibira tanzániai püspök, az LVSZ jelen­legi elnöke és Ernst Michanek, a svéd állami fejlesztési hivatal vezetője. mérlege három év után — a belg­rádi konferencia értékelése”. A főtémához csatlakozó előadá­sokban és vitákban a résztvevők megtárgyalták a Helsinki Záró­okmány oan foglaltak megvalósí­tásáért foganatosított politikai és diplomáciai lépéseket, foglalkoz­tak a záróokmány állam- és nép­jogi szempontjaival. Felmérték a bécsi haderócsökkentési tárgyalá­sok jelenlegi állását. Sokoldalúan megvitatták azt a jelentős kér­dést, hogy a népektől jogtalanul elsajátított kultúrjavak vissza­szolgáltatása a jogos tulajdonos­nak mennyiben járul hozzá az enyhülés íokozásához, különös tekintettel a harmadik világ or­szágaira. Hazánkból az ülésen dr. Pröhle Károly, az Ökumenikus Tanács főtitkára vett részt. Nyérere elnök az előszóban Barbro Johansson asszonyt Tan­zánia politikai életének közeli barátjának mondja és különösen is Tanzánia szociális fejlődéséért hozott erőfeszítéseit méltatja. Barbro Johansson tanítónak készült Svédországban és 1946- ban ment Tanzániába. Újjáépí­tette és újra megnyitotta a leány­iskolát Kashashában és aktív sze­repet játszott az egyházi és poli­tikai életben. 1959-ben Mwanza választókerületben parlamenti képviselővé választották és részt- vett abban a küzdelemben — a TANÜ, a tanzániai vezető politi­kai párt tagjaként —, amely Tan­zánia függetlenségéhez, a gyar­mati rendszer felszámolásához vezetett. 1962-ben tanzániai ál­lampolgár lett. Később középis­kolai Igazgató lett Nyerere elnök felkérésére, majd a felnőttek ok­tatásával foglalkozott, közben pe­dig 3 évig Tanzánia svédországi nagykövetének tanácsadója volt. Demény Ottó: NŐK A MŰHELYBEN Majd megidézzük őket élő lesz minden pillanat gép fölé hajló fejüket kendő alá gyűrt hajukat kis vékony kiáltásukat ami a műhelyt fölveri lehet — sikoltó semmiség de jó volt látni hallani ahogyan belopták oda szavuk bujkáló sugarát a gépek döreje közé törékeny testük ritmusát s ahogy öregedtek — velünk — ahogy arcuk keményedett ahogy időnként elvesztettek egy-egy álmot s az éveket nővéreinkké szelídültek megértővé mindentudóvá titkainkat szívükbe ástuk bűneinket ők hagyták jóvá akár ha harsányan kiáltva a dörgő műhelyeken át vagy épp csak ránkvillantva csöndben arcuk megértő sugarát ÁLOM A HAVON című kötetből. 1976. BŐVÍTIK AZ ÖKUMENIKUS KÖZPONTOT SVÉD MISSZIONÁRIUS TANZÁNIÁI MEGBECSÜLÉSE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents