Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-02-19 / 8. szám

é SKumené & öKumené © öKumené Hol tart ar ÍVSZ—Vatikán között folyó hivatalos dialógus? Több, mint tíz éve folyik ma­gasszintű, hivatalos párbeszéd a Vatikán és a Lutheránus Világ- szövetség között. Már a II. Vati­káni Zsinaton — ahol az LVSZ részéről is voltak jelen hivatalos megfigyelők — döntés született a a nem katolikus keresztyénekkel történő két- és több oldalú hiva­talos párbeszéd felvételére. Az LVSZ-el 1967—1971 között zajlott le a dialógus első fá­zisa, melynek eredménye az azóta gyakran emlegetett és az egyház- történetbe Máltai riport néven bevonult dokumentum. Az evan­gélium és az egyház címszó alatt jórészt klasszikus teológiai kérdé­sek kerültek elő azzal a céllal, hogy tisztázódjék: a négy és fél évszázados külön úton maradt-e közös tanítás, hasonló életgyakor­lat? A tárgyaló felek meglepetés­sel és hálaadással állapították meg: sok a közös kincs. „A bi­zottság tagjai munkájuk végezté­vel csak hálás örömmel tudnak visszatekinteni ennek az igazán testvéri találkozásnak tapasztala­tára. Még az ellentétes meggyőző­déssel és véleményekkel kapcso­latos viták is megéreztették ve­lünk, a mélyebben alapuló közös­ségünket és együttes felelősségün­ket közös keresztyén öröksé­günkért.” — A második fázis 1973— 1977-ig tartott. Ezt megelőzően 1971-ben Oslóban, majd 1972-ben Parapatban az LVSZ Végrehajtó Bizottsága arra az elhatározásra jutott, hogy a dialógust gyakorla­ti síkra kell terelni, fel kell tér­képezni a jelenlegi tényleges helyzetet nemzeti szinten. E cél­nak megfelelően nemcsak egyhá­zi vezetőket és világhírű teológiai professzorokat, hanem gyakorló lelkészeket és nem lelkész jelle- - gű tagokat' is beállítottak a mun­kába. öt évre terveztek — azóta négyszer találkoztak és némi ké­réssel, de két végleges dokumen­tumot a közeljövőben tudnak nyilvánosságra hozni. Jelenleg a harmadik fázis következik. A Közös Bizottság összetétele A hatvanas évek közepén meg­állapodás jött létre, hogy mind a Vatikán, mind az LVSZ részéről hat-hat tagú bizottságot állítanak össze ég a tanácskozásokon jelen lehetnek a vatikáni egységtitkár­ság és az LVSZ genfi központja ré­széről illetékes tisztségviselők. Az evangélikus fél az LVSZ szerve­zetének és összetételének megfe­lelően jelölt egy német, egy skan­dináv, egy amerikai, egy európai kisebbségi, egy latin-amerikai és egy ifjúegyházi helyet, illetve de­legátust. A főtitkár, a felekezet- közi kapcsolatok titkára és egy­két teológiai szakértő vett részt a tárgyalásokon. Az 1973—77-es cik­lusra a kisebbségi egyházi helyre engem jelöltek ki. Mandátumunk lejárt 1977-ben, a Dar es Salaam-i világgyűlés után közvetlenül, az új Vb előülésén mandátumunkat meghosszabbították egy követke­ző ciklusra. Ma az evangélikus hivatalos bizottság tagjai: Her­mann Dieztfelbinger ny. püspök NSZK, dr. Lars Thunberg igaz­gató, Svédország, dr. George Lindbeck professzor, Egyesült Ál­lamok, dr. Hafenscher Károly lel­kész, Magyarország, dr. Bertoldo Weber lelkész, Brazília, Pontas Nasution tanár, Indonézia és egy újonnan választott tag: Isaac Nsibu, teológiai tanár, Tanzánia. A vatikáni fél vezetője Hans Martensen püspök, Koppenhága. Eddig tagok voltak: a mainzi ér­sek, a padeborni segédpüspök, egy lengyel professzor, egy francia és egy német egyetemi tanár, vala­mint az észak-amerikai püspöki konferencia titkára. Az Egység Titkárság részéről Mons. Charles Moeller, dr. Heinz Schütte, Stje- pan Schmidt páter. A vatikáni fél néhány tagjával találkoztunk Dar es Salaamban is, ahol meg­figyelőként vettek részt, illetve Märtensen pöspök előadást tar­tott. Eddigi ülések 1973-ban Svájcban az LVSZ genfi központjában, 1974-ben Ró­mában egy kolostorban ülésez­tünk. 1976-ban Franciaországban Strasbourgban, 1977-ben Pader- bornban, NSZK, folyt a tárgyalás. Legközelebb ez év őszén találko­zunk. A modern konferencia-tech­nika minden áldásával felszerelt üléseken először diplomata udva- riasságú, később baráti, majd test­véri légkör alakult ki. Ezt nagy­ban elősegítette a közös reggeli és esti istentiszteletek sora. Felvált­va prédikáltunk. Két év óta ven­dégekként jelen vagyunk római katolikus testvéreink eucharisztia ünneplésén s ők ott vannak a mi úrvacsorái istentiszteletünkön. Amivel a Közös Bizottság eddig foglalkozott Egyes részlettémákon kívül 5 téma mindig előkerült: 1. A Mál­tai riport visszhangja. 2. Helyi rk—ev. kapcsolatok bemutatása. 3. Az eucharisztia kérdése, közelebb­ről az áldozat. 4. A lelkészi szol­gálat érvényességének kérdése, különös tekintettel a püspöki szol­gálatra. 5. Egységmodellek kér­dése a felekezetek életében. A té­mákat egyesek és albizottságok terjesztik elő és az előterjesztése­ket jegyzőkönyve rögzített vita és szavazás követi. •Mi várható? A Közös Bizottság egyetlen tag­ja sem szívesen bocsátkozik jóslá­sokba. Ez felelőtlenség lenne. Az irányvonalakról lehet talán mon­dani valamit. — Várható a hosz- szútávú dialógus. Mindkét fél er­re rendezkedett be. A II. Vatiká­ni Zsinat utáni sürgetések, naiv váradalmak, felületes látványos­ság ideje lejárt. Ez nem jelenti azt, hogy semmi sem történik. — Várható, hogy az eucharisztia és lelkészi szolgálat kérdéseinek le­zárása után a Máltai riport egy másik témájának kibontására ke­rül sor, pl. Az egyház és világ kapcsolata (II. téma). Ugyanabban a világban élünk római katoliku­sok és evangélikusok, azonos fel­adataink vannak egy-egy társa­dalmon belül, egy-egy kontinen­sen s az egész emberiségben. Az az evangélium, amelyben mind­két fél hisz a valóságos világra irányított jó hír. Világ iránti fele­lősségünk, missziónk, a globális környezetvédelem, békeharc, faji egyenlőség, művelődéshez és való­ban emberi élethez való jog mind­két felekezet tagjainak állandó feladatot ad. — Várható az Ágostai Hitvallás közelgő jubileumi kapcsán e hit­vallás római részről történő új­raértékelése. — Várható, hogy mindkét egyház — a maga sajá­tos módján — szorgalmazza a ma­gasszintű párbeszéd regionális és nemzeti szintű ismertetését. Tájé­koztatja híveit, véleményüket ké­ri, gyakorlatukat számba veszi. A Magyarországi Evangélikus Egyház már sokat tett e téren: közöltük sajtónkban a hivatalos sajtótájékoztatókat. Megjelentet­tük a Theológiai Szemlében (1974) a Máltai riportot. Ugyanakkor sajnálatos módon egy sor sem jelent meg erről a magyar római katolikus sajtóban. Meggyőződé­sem, hogy a hivatalos dialógus kölcsönös alapos ismerete előbb­revinné a közeledés ügyét itthon is. Bizonyára túl a társadalmi kö­zös feladatvállalásokon hitünk dolgaiban és egyházi életgyakor­latunkban is tudnánk egymástól tanulni már a közeljövőben is. így lennénk összhangban a ma­gasszintű hivatalos dialógussal, amely az LVSZ és a Vatikán kö­zött folyik immár több mint egy évtizede? Hafenscher Károly Demény Ottó: A MEZŐBEN Kígyó simul a lábadhoz: Aranykor! Az oroszlán nyakára dőlve alszol. A mezőben bárányok, farkasok, de nem tesz kárt egyik a másikában. Nyugalomgörgető boldog évadok szállnak. A végtelenig osztható kenyerek és halak csodája: Ezért legyetek hasonlatosak... A Hegyi Beszéd is erre tanít a nyíl, hurok és kőbalta korában, ím, letagadja ujjai nyomát a nyakról, amit éppen fojtogat. S térképein megannyi zászló egy-egy kiirtandó falu. Tenyerével leföd egy népet. Kalapjával a kontinenseket Érzékeled a szónaillatot? Igen! Mocskával elkeverve. A mezőt nem kíméli senki. A mező mindig újra zöldül. ÁLOM A HAVON című kötetből. 1976. HATVANHÉT MISSZIONÁRIUS Féltucat afrikai államban Nem világrengető eseményről tudósítjuk olvasóinkat, de számunk­ra mégis eseményszámba ment külügyminiszterünk, Púja Frigyes af­rikai körútja. Amint az tudott, január 10-től február 2-ig kereken fél tucat afrikai államban tett látogatást, s maga a látogatás diplo­máciai értéke magasan felülemelkedik a szűkszavú és szerény kom­münikén. ■ MIT KERES MAGYARORSZÁG AFRIKÁBAN? — vethetnénk fel a kérdést, hiszen valójában Közép-Európának kicsiny állama va­gyunk, s múltunkban néhány magyar Afrika-kutató és Afrifca-vadá- szon kívül alig járt honfitársunk e roppant földrészen. Jogos a kér­dés, mivel mostanában egyre gyakrabban vehetjük annak hírét, hogy az Elnöki Tanács elnökétől kezdve a legmagasabb szintű állami képviselők fordulnak meg hivatalosan Afrikában, és valami egészen új színezetű politikai, gazdasági, kulturális kapcsolat bontakozik ki szemünk láttára a kontinens egyes fejlődő országai és hazánk között. A MAGYAR DIPLOMÁCIAI TEVÉKENYSÉG KISZÉLESEDÉSÉ­NEK lehetünk tanúi. S ez örömmel tölt el bennünket. Régen elmúl­tak azok az idők, amikor mint kis kelet-európai elszigetelt államot tartottak nyilván bennünket, amikor a világ államainak lakossága a térképen sem találta meg hazánkat, s nem tudták, hogy Európában, Ázsiában vagy Afrikában kell-e keresni azt az országot, amelynek Budapest a fővárosa. A világ azon az úton halad, hogy a kis országok közül talán éppen hazánk lesz az egyik legismertebb. S ennek nem kis mértékben aktív és jót munkáló külpolitikánk a magyarázata. Igaz, nyelvünk elszigetel a világ valamennyi népétől, de a nemzetkö­zi érintkezésnek ma már nem csupán a nyelv az egyetlen kifejező eszköze. Ezt mutatja ez a példa is. E sorokban sem értékeljük túl a látogatás eredményét, mégis egy­két gondolattal kommentáljuk a hat afrikai országban lefolyt kül­ügyminiszteri szolgálatot. Az első gondolatunk az, hogy Etiópia, a Kongói Népi Köztársaság, Tanzánia, Mozambik, Angola és Nigéria, az utóbbi kivételével, az úgynevezett .,frontországok'’ közé tartozik. Ez annyit jelenít, hogy a gazdasági, társadalmi átalakulás problémáin kívül és túlmenően szinte valamennyiben még heves felszabaditási harc dúl, némelyeknek a külső támadásoktól kell államiságukat és társadalmi rendszerüket megvédelmezniük. Ezek az államok sokat hallottak nemzetközi fórumokon és egyéb helyeken a szolidaritásról, az erkölcsi, pólitikai és diplomáciai segítségről. A szocialista orszá­goktól kaptak is ilyet. A látogatásnak ez a mostani gesztusa is túl utal a szavakon, a tényekre teszi a hangsúlyt. És amikor „bővülő kapcsolatokról” szól a nyilatkozat, akkor e mögött konkrét segítség húzódik meg. MAGYARORSZÁG A SZÓBAN FORGÓ ORSZÁGOKAT, amelyek területe összeségében nagyobb Európánál, nem tudja gazdasági ne­hézségeiből kisegíteni. Ehhez gyengék és kicsinyek vagyunk. De ne­hézségeik mellett nem megyünk le érzéketlenül. Szolidaritásunk vi­szont mégis kézzelfogható segítséget jelent. Külügyminiszterünk nyilvánvalóan túl a politikai kapcsolatokon, gazdasági téren is keres­te a segítségnyújtás lehetőségeit. Egy-kettő ezekből nekünk is eszünkbe jut. Tudott dolog, hogy afrikai diákok tanulnak egyete­meinken, hogy gyógyszer- és orvosellátási nehézségeiken segítünk, ipari létesítményeikhez, mezőgazdaságuk fejlesztéséhez, szakembere­ket küldünk. De sok egyéb téren is adjuk, ami erőnkből telik. És ezen túlmenően ott’ állunk mellettük felszabaditási harcukban, a tár­sadalmi viszonyaik védelmében. Ezért becsülnek meg bennünket, s ezért szólnak elismeréssel a Ma­gyar Népköztársaságról. S a békéért, biztonságért, enyhülésért foly­tatott következetes külpolitikánk szinte „modell” az afrikai népek egy része előtt. A magyar diplomáciának csupán egy „hétköznapját” mutattuk be e három hétben. De ez az afrikai látogatás is összefügg a nagy egész­szel: jó szolgálatot kívánunk tenni a népek között. Riport a riporterről Beszélgetés Chrudinák Alajossal (Folytatás az 1. oldalról) használja fel. A vallás is eszköz lett politikája kezében. Tudnunk kell, hogy itt a lakosság 98 szá­zaléka etnikailag egyiptomi, vagyis nem arab, amelynek nagy része átvette az iszlámot. A kop­tok pl. a korábbi államosítások­hoz jó szívvel adták szavazatu­kat. A mohamedán—kopt feszült­ség tehát mesterkélt. — És Libanonban? — Itt a francia gyarmatosítás szektásította a keresztyéneket. Az ún. maroniták privilégizáltsága a gyarmatosítók érdeke volt. Az egyszerű emberekben semmiféle vallásos megkülönböztetés nincs. De amikor a politikai-gazdasági érdek úgy kívánta, a maronitá- kat szembeállították a lakosság szegényebb rétegeihez tartozó mohamedánokkal. A Közel-Kele­ten a vallásüldözés ismeretlen fo­galom volt mindaddig, míg a po­litika fel nem használta a vallást bűnös céljai érdekében. Így az­után Libanonban a középkorra emlékeztető embercsonkításig fa­jult a dolog. Egyszóval politikai kérdés ez mind Izraelben, mind egyéb arab országokban. — Volt-e valamilyen különle­ges élménye, amely bennünket közelebbről érdekelne? — Igen. Szíriában jártam két olyan keresztyén faluban — Ma- lulában és Szednajában —, ahol még ma is az ősi arám nyelven, Jézus nyelvén beszélnek. Szed- naiában van egyébként a világ második legrégibb apácakolosto­ra. — Ezek rendkívül érdekes ada­tok és tények számunkra. Tájé­kozódásunkat elősegítik. Mi a kö­vetkező terve? — Nyugat-Szaharába utazom, s a POLISARIO-ról, az ottani füg­getlenségi mozgalomról készítek riportfilmet. Mennyi mindenről faggattam volna még szívesen! De már szó­lították a vágóterembe, mert Chrudinák Alajos, ez a szimpa­tikus, mosolygós fiatalember az egyik legjobban elfoglalt ripor­ter' Rédey Pál SEGÍTSÉG az indiai természeti CSAPÁS UTÄN Néhány nappal, az indiai ter­mészeti katasztrófa után a Lu­theránus Világszövetség világ- szolgálati osztálya megkezdte a segélyezést az érintettek részére. A segély összege 200 000 amerikai dollár lesz. Az intézkedéseket a helyi, indiai evangélikus egyház szerveivel és felelőseivel együtt foganatosítják. A múlt év november 19-én cik­lon pusztított India délkeleti partjain, szökőár keletkezett és mindez több mint 30 000 ember­életet követelt áldozatul. Az evangélikus egyház elnöké­nek, Samuel W. Schmitthennr jelentése szerint Guntur városá­ban kereken százezer ember, a lakosság fele, lett hajléktalan. Őket a pályaudvarokon, iskolák­ban és más nyilvánus épületek­ben helyezték el. Számos terület­ről csak hetes késéssel érkeztek a hírek. A Lutheránus Világszövetség összehangolja akcióit más se- .gélyszervekkel, így az indiai álla­mi szervekkel, a Nemzetközi Vö­röskereszttel, az Egyházak Világ- tanácsával, az Oxfaimmal, a kato­likus segélyszolgálattal és az Egyesült Nemzetek Szervezetének segélyszervéveL millió nyugatnémet márka. Most központi stábjuk megerősítését szervezik: a svájci Max Sträubli lelkész, aki jelenleg Kamerunban misszionárius, Európába jön, hogy Helmut Grundmann lelkész, fő­titkár helyettese legyen. Az 1954-ben megalapított Euró­pai Baptista Misszió, melynek székhelye újabban Bad Hom­burgban (NSZK) van, 67 misszio­náriust foglalkoztat, elsősorban nyugat-afrikai államokban. A szervezet évi költségvetése 1,3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents