Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-12-31 / 53. szám

Atl VASÁRNAP IGÉJE „Kriszíusérí járva követségben...” 2 Kor 5,18—20 Karácsony fénye ragyogja be Pál apostol szavait. Jézus Krisztus születése, emberré válása felől érthető az az evangélium fogalmazás, amelyikben visszacseng a betlehemi ének: ,,Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!” KRISZTUSÉRT LETT MÁS A VILÁG KARÁCSONY ÓTA. mert „Isten megbékéltetett minket önmagával Krisztus által”. Az eszten­dő utolsó vasárnapjának igéje nem fenyegetéssel, ítélettel, hanem a szeretet és békesség szavával akarja zárni a mögöttünk levő évet. Még akkor is ez Istennek döntő szava, ha néhány szóval késpbb vétkeinkről, mulasztásainkról, lázadásainkról és önzésünkről van szó. NEM SZABAD TEHÁT ELFELEJTENÜNK KARÁCSONYT, nem szabad beskatulyázni az esztendő bizonyos idejére, néhány napra szűkítve az idejét. Azt sem szabad gondolnunk, hogy minden rend­ben van akkor, ha mi „megtartjuk” karácsonyt, önmagában az ün­nep. a fények és hangulatok, a család és a szeretet sokféle jele úgy nyeri el igazán értelmét, ha mögötte meglátjuk az első karácsonyt: Isten békéltetett meg minket dnnmagával. Nem mi készítjük évröl- évre karácsonyt, nem mi „tartjuk meg” az ünnepet, hanem. Isten ké­szítette el számunkra. Ebbe az isteni előkészületbe beleérthetjük mindazt, amit az Ószö­vetség jelent, a választott nép, Izrael története. Ide tartoznak be­le a próféták és a zsoltárok, a messiási várakozás megannyi szép kifejezői. Ma pedig a gyülekezet és egyház, a széles Ökumene az a te­rület, ahol Isten megszólaltatja igéjét, megbékélésre hívó szavát. Isten munkája a gyülekezet számára elindítást, útra készítést je­lent: .,Krisztusért járva követségben...” Pál apostolról tudjuk, hogy a karácsonyi örömhírnek. Krisztusban számunkra megjelent békél­tető evangéliumnak az ügyében utazott fáradhatatlanul. Jézus ügye, az evangélium fénye ugyanis nemcsak egy népnek szólt. Izrael zárt, az idegenek számára csak különböző nehézségek­kel megközelíthető vallásából kitört Jézus és tanítványait az egész világra, minden néphez küldte. Megszúkíti mindenki Isten bél:es­sége örömhírét, aki azt gondolja, ez csak nekem, ez csak az én lel­kemnek, csak az én családomnak, csak az én gyülekezetemnek és csak a keresztyéneknek szól. „Isten Krisztusban megbékéltette a vi­lágot önmagával...” KÖVETSÉGBEN, KRISZTUS KÉPVISELETÉBEN KÜLD MIND­NYÁJUNKAT ISTEN: „reánk bízta a békéltetés igéjét”. Az apostoli szó. az első tanúk nyomán nemzedékek hosszú sora indult el az ige hirdetésében. Tanítványainak azt ígérte a Mester, hogy „aki titeket hallgat, engem hallgat”. Ez a méltóság nem a személynek, hanem az ügynek, az evangéliumnak szól: „Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk ...” Az esztendő utolsó vasárnapján vizsgáljuk meg életünket, hogyan és mikor voltunk Isten követei a békéltetés szolgálatában. Idén a mai vasárnap az esztendő utolsó napja is, amikor szilveszterkor kü­lönösen is szokás visszatekinteni, mit tettünk jól és mit hibáztunk. Ett az emberi számonkérést az teszi komollyá, hogy a ránk bízott példázatbeli tálentumokat. a nekünk adott ajándékokat számon fog­ja kérni a mennyei Atya. Mielőtt azonban számonkérné'.' most elin­dít és küld. ajkunkra adja a békéltetés igéjét: „Krisztusért kérünk” bek üljetek meg az Istennel!” AT, LEHET A REMÉNYSÉGÜNK, hogy ahol egy szív megbékél Istennel, qtt olyan új világ keletkezik, amelyikben összehajolnak a haragosok is és megbocsáfítnak egymásnak a veszekedök. Karácsony után, karácsony óta minden tanítvány Jézus nyomában a megbéké­lés, a békéltetés követe. A kérdést ne úgy tegyük föl magunknak, ki szeret engem és számolgassuk csalódottan, hányán nem méltók arra. hogy kapcsolatot tartsunk velük. Ügy kérdezzük meg magunktól, kit tudok én igazán szeretni, ki az, akihez nekem kell odalépnem, ki az, akin csak én tudok segíteni. Tőlünk várja az Isten, hogy a másik ember számára Krisztussá, segítővé, békességgé, útmutatóvá vál­junk. Boldogok azok a szolgák, akiket ilyen munkában talál! Harmati Béla — SZÜLETÉS. Horváth Bélá­nak és Maróti Edit Máriának szeptember 28-án második fiú­gyermekük. született. Neve: BEN­CE. A gyermekben Maróti János acsai lelkész és felesége negye­dik unokájának örvend. — NAGYSZÉNÁS. 1978. de­cember 10-én műsoros szeretet- vendégség volt a gyülekezetben, amelyen Ponicsán Imre kiskő­rösi lelkész és Németh Pál oros­házi segédlelkósz szolgált. Két gyülekezet öröme és hálaadása rv Agfalvi tornyunk kétmázsás köve... „Március 11-én, délután 4 óra után 41 méter magas tornyunk zárókövének kétharmad része egy hatalmas vihar alatt lezuhant. A kötömeg nagyobb része az úttest­re, a templom melletti autóbusz- megálló mellé esett. Kisebb része a tetőn át a templom belső te­rébe hullott. Szerencsére szemé­lyi baleset nem történt..így kezdte jelentését Weitler Ödön, a gyülekezet lelkésze. A nagy kő hatalmas gondhul­lámot támasztott a lelkész és a gyülekezet szívében. Honnan sze­geznek 40 méteres létrát, hogy az életveszélyessé nyilvánított to­rony zárókövét pótolják? Vajon kik mennek fel oda? Elképzelni is nehéz! Mint Nemeskéren, vagy több más gyülekezetünkben, itt is arz Országos Műemléki Felügyelőség jött segítségül. Dr. Tiiinger Ist­ván igazgató engedélyével az egy­házközség kérésére és megbízá­sából megindult a munka. Orosz József mérnök — hatalmas ösz- ■zeget takarítva meg — kidugó állványt tervezett. A bátor bri­gádtagok a szédítő magasságban és a még meglevő zárókő leesé­sétől tartva dolgoztak. Elkészült a toronymanka. A kakas is megszépült. A toronyóra ember nagyságú számlapja is megújult, a torony belsejével együtt. Sőt még a templombelső is új ruhát kapott a karzatig. Lelkész és gyülekezet nem zsebre tett kézzel leste lentről a félelmetes munkát, hanem amit tudtak segítettek. Trinkl András festőmester. Huber Mátyás egy­házfi és még sokan dolgoztak, fáradoztak azért, hogy hazánk legnyugatibb evangélikus temp­loma sebeiből meggyógyuljon. A gyülekezet vállalásához a Gyü­lekezeti Segély nagyobb összegű segítséget adott. Az Állami Biz­tosító is teljesítette kötelességét. A munka pedig minden nehézsé­gével és áldásával az Országos Műemléki • Felügyelőség vállán dyügodott. Tisztes, nagy munkát végeztek! Ünnepi hálaadó istentiszteletre érkezett Ágfalvára D. dr. Ottlyk Ernő püspök kíséretével —, hogy. a gyülekezet tagjaival és a ven­dégekkel együtt még egyszer fel­nézzünk a szép, magas toronyra — megköszönve jóakaratú em­berek munkáját és még feljebb tekintsünk gondolatainkban Is­tenre, hálát adva megsegítő ke­gyelméért. „Erős vár a mi Istenünk!” — „Dicsérd én lelkem a dicsőség örök királyát!” — énekelte ma­gyarul és németül, egyszerre, két nyelven, de egy szívvel a temp­lomot megtöltő gyülekezet. Az egyházkerület püspöke magyarul ^és németül hirdette a zsoltár örömteli vallomását: „Urafh. sze­retem házadat, ahol laksz, dicső­Az ágfalvai templom séged lakóhelyét!” (Zsolt. 26. 8). Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség részéről Havassy Pál igazgató Kriszí György és Orosz József mérnökök vettek részt a gyülekezet ünnepén, Az ünnepi közgyűlésen Weltler Ödön lelkész számolt be hálás köszönetmondással a nagy gon­dot és munkát jelentő renoválás­ról. Ottlyk Ernő püspök az or­szágos egyház és az egyházkerü­let üdvözletét tolmácsolta. Ha­vassy Pál igazgató kérte a gyüle­kezetei, hogy a megújított és az ősöktől örökölt templom épületét becsüljék meg, őrizzék meg „kar­bantartó” szeretettel. Sümeghy József espereshelyettes a Győr- Soproni Egyházmegye gyülekeze­teinek testvéri, nagy családi kö­szöntését hozta. Isten, aki mindent jóra fordít? hat, ezzel a kővel is összegyűj­tött minket ezen a vasárnapon, az örök élet beszédének meghál­lására és alkalmat adott nagyon sokaknak segítésre, testvéri sze- retetre, becsületes építő munká­ra, egymás terhének hordozásá­ra. Sümeshy József Imádkozzunk! Istenünk, mennyei Atyánk! Az esztendő utolsó vasárnapján hála­adással állunk meg Előtted és megköszönjük minden áldásodat. Kö­szönjük, hogy hirdettetted közöttünk és az egész világon békességed evangéliumát. Tégy minket békességed eszközévé a magunk helyén, hogy rajtunk keresztül szereteted fénye ragyogja be környezetünket. Áldd meg gyülekezetünket, egyházunkat, földön élő egész keresz­tyén népedet, hogy meg ne fáradjunk békességed szolgálatában. Amen. Püspöklátogatás Bánj alván D. dr. Ottlyk Ernő az Északi Egyházkerület püspöke Ágfalvá- ról, Bánfáivá egykori anyagyü­lekezetéből érkezett a sopron— bánfalvi templom elé. A gyüle­kezet otthona a település köze­pén helyezkedik el (az egykori falu ma Sopron egy része). Ha az őszi pompájában .díszlő hegyko­szorúra néztünk, az az érzésünk támadt, hogy nemcsak a szép kis . torony vonzza az emberek figyel­mét pontos órájával és , három csengő szavú hangjával, hanem a természeti adottságok is erre terelik a falu népét, a látogató­kat. Ezen a vasárnapon, amikor a templom és újonnan épített to­rony felavatásának tízéves évfor­dulóját ünnepelte a gyülekezet, megtelt, a templom és a veleegy- heovitott gyülekezett terem. Az érkező püspököt a gyülekezet gondnoka. Steinwenger Frigyes köszöntötte. Az Erős vár a mi Istenünk kezdetű éneket a gyülekezet tag­jaiból alakult alkalmi fúvószene­kar vette be és kísérte. A kezdő oltári szolgálatot a gyülekezet lelkész.e, Foltin Brúnó végezte magyar és német nyel­ven. A következő éneket is a kétnyelvűségnek megfelelően ki­ki' a maga nvelvén énekelhette. Ottlyk Ernő püspök igehirdeté­sének alapjául az előírt ige első versét választotta: „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat. önnia- gunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért” (2 Kor. 5,7). Igehirde­tésében arra mutatott rá, hogy az alapige igazsága hogyan érvé­nyesült- különböző korokban. Mit jelent Krisztust hirdetni ma? Vannak, akik szükségesnek tartanák, hogy az evangéliumot ötvözzük a kor eszmeáramlatai­val, ideológiáival. Mások viszont visszavonulnak belső érzelmi kö­rükre, mintha nem kellene Krisz­tust hirdetnünk mindenkinek. Krisztusról ma elsősorban csele­kedeteinkkel kell bizonyságot tenni. Ahogy ő megtett fnindent értünk, úgj’ kell nekünk is min­dent megtenni egymásért, hogy a másik ember Krisztusává le­gyünk. Az igehirdetés gondolatmene­tét Foltin Brúnó lelkész németül ismertette a németajkú gyüleke­zeti tagok számára. A fúvószene­kar után újabb meglepetést je­lentett a 18-tagú gyülekezeti ve­gyes kar éneke, melyet Foltín Brúnó vezetett. Németül a Lobe den Herren című Bach-korált énekelték, magyarul pedig a Kor. énekeskönyv 13. számú éne­két adlak elő: Dicsérjük Istent (710. ének). Végül újra megszó­lalt a fúvószenekar, hogy beve­zesse és kísérje az utolsó éneket: Áldd meg. édes Istenünket ■ Bejöttünket, kimentünket. .. Unser Ausgang segne Gott, unser Eingang glechermas­sen ... Joób Olivér Reményik Sándor ismeretlen szilveszterestje Reményik Sándor (1890—1941) az első világháború alatt, 1917. december végén Désen vonult be a katonasághoz. A már fiatal korától gyenge szervezetű költőt frontszolgálatra alkalmatlannak nyilvá- nitották. Mint jogász, irodai beosztásban teljesített szolgálatot. Az Európa szállóban lakott. 1917 szilveszterestéjéről későbbi sógor­nőjének. Imre Ilonkának egyik levelében így számolt be: Dés, 1918. jan. 1. ... Vajon hogyan töltötték az ó-év es­téjét?... Én elmondom a magamét, ta­lán é'-dekli: d. e. vagy 2 órát az irodában töltöttem egyenruhában. 8-kor elmentem á „Hungária” éttermébe vacsorázni, ott ültem 10-ig. Közben rengeteg nép gyűlt, cigányzene, stb. Ültem magánosán, gub­basztva egy asztalnál, mint egy vén ba­goly. Gondoltam, valahogy mégis csak nekem is kellene búcsúztatnom az ó- esztendőt: rendeltem hát egy kis borocs­kát, hátha benne van csakugyan az „igaz­ság”. De nem volt benne. Csak erős szív­dobogás volt benne az én számomra .. Később kávéházba ment, majd a „tel­jesen néptelen utcára”. „ ... Friss hó hullott, tisztán, szépen, halkan; gyengén fagyott, körüljártam egyszer a piacon. Csend volt. valami cso­dálatos hangulat. Zene alig-alig hallat­szott, elhalón, messziről. Akkor lassan fölmentem a szobámba, tűnődtem kicsit, gyertyavilágnál megírtam ezt a verset, pontosan harangozáskor lefeküdtem, s elaludtam, olyan nyugodtan, mint réges- rég nem .. Szilveszter 1917. lm számodra az utolsó parancs, Már felpakolva köpeny, hátizsák, A jeladás lesz: tizenkét ütés, Vén vitéz: Ö-év, az Idő elbocsát. Már felpakolva köpeny, hátizsák, A fegyver nem, a fegyvert itthagyod, Ahová Te mégy, öreg katona, Ott nincs se harc, se tűz, se rohamok. Örülj, vigadj, vén cimbora, Te ma Innen a semmiségbe siklasz által, Ki hátul jön, az ajtót tegye be. Te itthagysz minket minden nyavalyánkkal. Int a .kapu, amelyen át kimégy. Hol vén Páliadra több terhet nem rónak, Emeld öreg a sipkádhoz kezed És tisztelegj az örökkévalónak! Dés, Európa-szálló, 1917. dec. 31. éjjel. Reményik Sándor Közreadja: Imre Mária Hossáfüzés Az eddig ismeretlen levél és vers el­mélyíti képünket a költőről. Érzékeny idegrendszere, alkati szomorúsága, a vi­lágháborús háttér hogyan tett volna lehe­tővé 27 éves fiatal férfihoz „illő” vidám búcsúzást az ó-évtől?! Ha el is múlt a szülőföldjét fenyegető közvetlen háborús veszély, amely több mint egy évvel aze­lőtt őt is — amiképpen Adyt — lelke mé­lyéig megrázta (Hogy is volt?, A mene­külő című versei) —. de fájt neki a hábo­rú öldöklése és a népek szembenállása. Ebből az időből származó versei a vér és a halál jegyében látták a masírozó me­netszázadokat ( Holt-tenger felé, A kato­nák). Egy orosz hadifogollyal találkozva, „üzenetnek” veszi őt arról, „hogy ím ott is jók a népek, Ott is szelídek, komoly- kékszeműek ■.(Nikola)). Háborúelle­nessége ebből az ismeretlen verséből is elénk lép. A vers az elmúló óévet vén vitéznek szimbolizálja, aki kapja a parancsot az indulásra. Érthetően adódik a történeti helyzetből a kép. hiszen háborús év múlt el. De a fegyvert le kell tennie az eszten­dő szimbólumának, a „katonának”, mert a „semmiségben" — a vers utolsó szava alapján így is mondhatjuk: az örökké­valóságban — „nincs se harc, se tűz, se rohamok”. Az óév távozik, de itt marad „minden nyavalyánk": ez a költő alapérzete. Isten, mint az Örökkévaló jelenik meg előtte; felsejlik, mint a történelem Ura. hiszen a múló év szimbólumkatonájának Öelőt- te kell „tisztelegnie”. Még messze van Reményik Sándor életében Az én lelki- pásztorom című vers születése, amikor meghallja az evangéliumot, és lelkében „lassan éretté remegnek A szók: “Kegye­lem és.békesség nektek.«” Ezt a szomorú szilvesztert mégis nyu­godt álmúvá varázsolja Isten két ajándé­ka: a frissen hulló hó békét árasztó han­gulata az éjszakai kihalt utcákon — ki ne tapasztalta volna meg ezt már közöt­tünk az életében?! —, és e vers megírása. A születő verssorok nem egyszerűen a kimondás megkönnyebbülését és az alko­tás csendes örömét hozták. A költő szá­mára az évtő] búcsúzó vers mások fájdal­mának megszólaltatásává is vált. Aho­gyan ugyanabban az esztendőben írt égjük versében vallja: „Uram rövid pásr évre add csak A szavak csengő színezüst­jét, . .. Hogy csendbe rejtsem, álomba ze­néljem Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak. (Imádság. — Kiemelés a köl­tőtől.) • Veöreös Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents