Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-12-31 / 53. szám
1 Óév igéje Lelki kérdésekről bessélgetünK Isten „ megbecsült ” gyermekei Van abban valami külön áhítatot keltő, hogy egy esztendő határmezsgyéjén ülünk le csendes beszélgetésre. Egy elszaladt évünk kerül mérlegre, és a jövőbe is próbálunk előre tekinteni. Így olvasunk egy igét. „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen. És ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya” (Jn. 12, 26) Azt hiszem, magától adódik három szó kiemelése : „szolgál”, „kövessen”, „megbecsüli”. — Ha szabad, én a végén kezdeném: „megbecsüli azt az Atya”. Istennek semmiféle „megbecsülését" nem veszem észre. Ebben az évben is annyi baj szakadt rám, — beteg voltam, meghalt • az édesanyám, munkahelyemen igazságtalanság ért. Pedig imádkozom, templomba járok. Jó, hogy mindjárt beszélgetésünk elején őszintén előjött egy fontos téma. Először is válasz- szűk külön a minket ért „bajokat”. Ha a munkahelyen igazságtalanság ér valakit, ha valóban lelkiismeretes munkát végeztünk és sérelem ért, vannak fórumok, ahová lehet fordulni. Gyermekkorunktól fogva hordozunk egy belénk oltott érzékenységet az igazság iránt. Ez helyes és jó. Nem szabad hagynunk, hogy emberekkel igazságtalanul bánjanak. (És nem csak a mi igazságunkkal törődjünk, hanem legyünk érzékenyek a másokat ért sérelemmel kapcsolatban is!) Persze, mindig abból kell kiindulnia Isten gyermekének, hogy gyarlóságunk, önzésünk miatt igazságkeresésünk nem működik pontosan. Az a finom műszer, hogy „mi jár neki, mi jár nekem” elromlott és rosszul mutat. Tehát ezt is figyelembe kell vennünk, amikor emberi síkon küzdünk az igazságért. De a „bajok” másik része: betegség, halál? De lehet-e mérnünk ezeken Isten „megbecsülését”? Passzol-e az imádsághoz, templomba járáshoz a betegség, megpróbáltatás ? — Valami megkülönböztetésnek kell lennie! Hiszen ha Isten egyformán kezeli a hívőket és a hitetleneket, akkor nem érdemes hinni! Most nagyon nyersen hangzott el az, ami sok hitben járó ember szívében ott van: legyen kivételezett a hivő ember! Teljesen rossz istenismeretből adódik ez. A pogány rómaiak fogalmaztak így: „do, ut des” = adok, hogy adj. Adok Istennek áldozatokat, imádságot, teljesítem a vallási előírásokat — ezért elvárom, hogy nekem itt minden jól menjen, ne legyek beteg, ne haljon meg senkim — különben Isten igazságtalan! Így valóban „nem érdemes” hinni! Ha valaki érdekből „hisz”, akkor igazában sohasem élte át, mit jelent kegyelemből a mennyei Atya tenyerén lenni, ezen a tenyéren milyen más betegnek lenni, milyen más elveszíteni valakinket! A hit azt érzi, hogy neki nem „jár” földi előny, jobb egészség, jobb állás, több pénz. Emlékszünk a 10 bélpoklos meggyógyí- tására? „Járt” az nekik, hogy a gyógyíthatatlan betegségből meggyógyuljanak? Nem járt! Egyik közülük milyen meghatódottan juttatja ezt kifejezésre: gyógyulása utón első útja Jézushoz vezeti. leborul előtte és hálásan megköszöni a csodát. — Azt gondolom, jó lenne beszélnünk még az első két kiemelt szóról is: „szolgál”, „kövessen”. Ügy gondolom, a hármat nézzük most már együtt: szolgálat, Jézus követése és az Atya megbecsülése. Földi utunk szépsége a szolgálat Jézus nyomdokain. Ez „jár” nekünk! S ha hivő életünkben hidegedés áll elő, vizsgáljuk meg: mennyi bennünk a szeretet Isten és az emberek iránt. Ez az elmúló év nem vádol-e bennünket, hogy mi vártunk másoktól szeretetet, kiszolgálást, nem pedig fordítva: mi vettük volna észre, hányán szomjasak a jó szóra, vigasztalásra, bátorításra. Jézus nyomában járni azt jelenti: önmagunkról elfeledkezve másokért élni. A keresztyénség megtett-e mindent csak ebben az évben . is azért, hogy kevesebb legyen az éhező a világon, s nagyobb legyen a népek közötti megértés? Nem sza- lasztottuk-e el az utolsó alkalmat, hogy a fehér keresztyének asztaláról eljusson a kenyér a „Lázárokhoz”? A keresztyén embernek a szolgálat „jár”! Nem kényszerből, hanem azért, mivel egész életére hálás Ura szerete- téért. így érkezünk el az „Atya megbecsüléséhez”. A „megbecsüli” szót jobban értjük, ha behelyettesítjük ezzel: „szereti”. Aki Jézus nyomában szolgálva szeret, azt szereti az Atya. Ez a szeretet két irányban hat ki. Az egyik, hogy földi életünkben belső, lelki segítséget kapunk mennyei Atyánktól mind a szolgálatban, mind a megpróbáltatásokban. Ez a belső ajándék mindennel fölér! És a másik: az örök élet! Ez sze- retetének jövőbeli kiteljesedése. A szolgáló Jézus dicsőségében való részvétel. Ez sem „jár”, hanem irgalomból kapjuk. így lépünk az új esztendőbe hát. Ezzel az imádsággal: Jézusunk, add, hogy valóban kövessünk, szolgálhassunk, s ha az évek véget érnek, Nálad lehessünk örökké! Görö& T.bor Dóm Hcldcr Camara: Egész a célig Nem — ne állj meg. Jól kezdeni: ieteni kegyelem. De nagyobb kegyelem jó úton megmaradni s el nem veszíteni a ritmust. Am a kegyelmek kegyelme: meg neon görbülni, 6 ha összetörtén, kimerültén is, de menni előre, egész a célig. fordította: Bodrog Miklós — A karácsony utáni vasárnapon az oltárterítö színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje Lk 2, 33—40; az igehirdetés alapigéje: 2 Kor 5, 18—20. — Óév este az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltári Igéje: Lk 12, 35—40; az igehirdetés alapigéje: Zof 2, 3. — Újévkor az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 2, 21; az igehirdetés alapigéje: Józs 1, 1—9. — MONOR. November 26-án férfiak számára tartottak szere- tetvendégséget. Az előadást, amelyet Marschalkó Gyula ve- csési lelkész tartott, élénk megbeszélés követte. — VECSÉS. December 3-án szeretetvendégség volt a gyülekezetben. A közösségi élet forrásai és áldásai címen Madocsai Miklós szolgált előadással. — IPOLYVECE. A gyülekezetben igehirdetés-sorozat volt a hétköznap esti istentiszteleten, „Advent Lukács evangéliumában” összefoglaló címmel. A kí- vül-belül renovált templomban minden alkalommal nagyszámú gyülekezet hallgatta Isten embereket megújító evangéliumának hirdetését. — HIBAIGAZlTÄS. Lapunk december 24-i számának 6. oldalán á „Nyugdíjba vonulás az Északi Egyházkerületben” című hírben névelírás történt. A név helyesen: Tóth János kemenes- magasi lelkész. — SÄTORALJAÜJHELY. December 10-én dr, Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatójának, valamint Bencze Imre, Laborczi Géza, Mosoni Edit és Sztankó Gyöngyi IV. évf. hallgatók szolgálatával teológusnap volt a gyülekezetben. A délelőtti istentiszteleten az otthonigazgató hirdette Isten igéjét, a teológusok pedig egy kvartett eléneklésével emelték az istentisztelet ádventi hangulatát. A délutáni szere bet- vendégségen, amelyre a szórványokból és a helybeli református testvérgyülekezetből is többen eljöttek, a gyülekezet vendégel „Ádventi várakozás” összefoglaló címen versekkel és énekszámokkal illusztrált színes programot adtak elő. — MEZŐLAK. A hat községre kiterjedő Veszprém megyei anyagyülekezet megalakulásának 40. évfordulóján, november 26-án dr, Fabiny Tibor teológiai akadémiai tanár hirdette Isten igéjét. Jelen voltak Békás, Dáka, Mi- hályháza, Nagyacsád és Pápade- reske filiáknak a képviselői is. A gyülekezet közgyűlése szeretettel köszöntötte a negyven éve közöttük szolgáló Tóth Sándor lelkészt. — „TEOLÓGUSHÓNAP”. Gyülekezeteink komoly felelősségtudattal törődnek a lelkészután,pótlással és minidig öröm számukra, ha a jövőt jelentő fiatalok szolgálnak közöttük. így kísérhetik figyelemmel felkészülésüket és a személyes kapcsolat révén közelebb kerülnek egymáshoz. A szupplikációk mellett a „teológusnapok” hasznos alkalmakat jelentenek az ifjú Timotheusok és a gyülekezetek számára egyaránt. A kelenföldi gyülekezetben a december „teológushónappá” lett. Az ádventi szeretetven- dégségen dr. Selmeczi János ott- honigazgató vezetésével „Egyház és teológia” címmel tartalmas műsorral szolgáltak a teológiai hallgatók. December 3-án, vasárnap dr. Fabiny Tibor teológiai tanáron kívül Donáth László Farkasréten. ifj. Bencze Imre a reggeli, Szabó Márta a gyermek, ifj. Magassy Sándor pedig' az • ifjúsági istentiszteleten hirdették az igét A három ádventi esten Fabiny Tamás, ifj. Hafenscher Károly és Lupták György, valalamint Szabó Izabella, Szabó Márta és Sztankó Gyöngyi _ szolgáltak igehirdetéssel. A gyülekezet tagjai hálás örömmel fogadták a teológusokat és az igeszolgálatokat Talán • Zofóniás 2,3 Evangélikus egyházi gyakorlatunkban az óév esti istentiszteletet óév esti hálaadásnak szoktuk nevezni. „Hálaadásra megyünk” — hallottam mindig gyermekkoromban. MOSTANI IGÉNK, több erre az estére kijelölt igével együtt az ítéletre, Isten igazságos haragja napjára figyelmeztet. Igénkben szembeötlő a talán szócska. Keressétek az Urat, törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatosságra, talán oltalmat találtok. Hát ez a talán is hálára kötelezhet bennünket, még ha feltételekhez van is kötve. IGÉNK UGYANIS „SZEMÉRMETLEN NÉPHEZ” SZÓL. Szemérmetlen nép az egyház népe, mert gyakran úgy éltünk, mint akik a maguk urai. Szemérmetlen nép vagyunk, mert életünknek és az egész teremtettségriek törvényt szabó akarata, törvénye, igazsága ellenére éltünk. Ezért kezdi a 2. fejezetet ezzel: „Szedd össze magad! Szállj magadba!” Ez a szemérmetlen magatartásunk anarchiához vezet mind egyéni, mind közösségi életünkben. Istennek pedig sokltal kedvesebbek vagyunk, semhogy tétlenül nézné. Ezért kell számolnunk a „harag napjával”, amikor ítéletével és hatalmával vet véget magatartásunknak. Nem mindenekfeletti uralmát félti tölünk. Irántunk és teremtett világunk iránti féltő szerétéiből teszi. MÁSRÉSZT AZ ALÁZATOSOKHOZ SZOL, akik még alázatosan éltek és tisztelték Istent és az ő akaratát, igazságát. Az alázatos szóra allergiásak vagyunk. Ügy érezzük emberi méltóságunkat sérti. A „mindenható urának” korlátlanul kiszolgáltatott és megalázott embert látjuk magunk előtt, aki kalapját forgatva áll zsarnoka előtt és szólni,sem mer, míg arra engedelmet nem kapott. Bátran beszélhetünk alázatosságról. Mert alázatosság kell ahhoz, hogy belássuk, határtalan gőg és elbizakodottság, úgy a magunk urai lenni, hogy kihívóan szembehelyezkedünk Istennel. Alázatosság kell ahhoz, hogy belássuk, milyen szemérmetlenség Isten irántunk „kegyes és jóságos” akarata ellenére dini a magunk jól felfogott érdeke, kedve, vagy makacs akarata szerint élni. Isten előtt meghajolni, akaratát, igazságát elfogadni nem megalázó. De nem is könnyű. Bizony ösz- sze kell szedni minden erőnket és akaratunkat, hogy belássuk, menynyi zűrzavart okozott saját életünkben, környezetünk számára, gyülekezeti közösségünknek. Alázatosság kell ahhoz is, hogy mindezért ne másokat okoljunk, hanem magunk felett mondjunk ítéletet. Az alázatosok előtt nyílik út: talán még oltalmat találunk. Ez a „talán” lehetőség, de nem feltételek nélkül. Keressétek az Urat mind, ti alázatosok. A magunkba szállás nyitott kapu az Istenkeresésre. Ám nemcsak a keresésre a megtalálásra is. Nem kell vaktában való utat járnunk. Az evangélium ismeretében jól tudjuk, hogy elébe jön a keresőnek. Sőt maga megy az elveszett megkeresésére. AT. ALÁZATOSOKHOZ SZÓL, KIK MAGUKBA SZÁLLTAK: Törekedjünk az igazságra! Vigyázat! Ne önigazságunkra! Arra az igazságra, melyet az Ür elénk szabott az élet törvényeként. Ez az igazság sokszor keresztezi önigazságunkat, törvényünket, mert ez sérti, sőt veszélyezteti a testvér, életét a társadalom rendjét, vagy emberi mivoltunkat. Az Űr igazsága „kegyes és jóságos” akarat mindenki és minden számára, Luther Mi Atyánk 3. kérése magyarázata szerint. Egyformán szolgálja mindenki és az egész teremtettség oltalmát, javát, boldogságát és üdvösségét. Továbbra is érvényben van azoknak is, akik magukba szálltak: törekedjünk alázatosságra. Arra az alázatosságra, mely magasan maga fölé emeli az Urat és személyében mélyen meghajlik előtte. Iránta való tiszteletből és szerétéiből cse- lekszi törvényét, igazságát. Bármikor kész arra is, hogy összeszedve magát, magába szálljon. De kész akkor is, ha önérdekéről lemondva, vagy éppen áldozatot hozva kell szabad utat, vagy elsőbbséget adni és biztosítani a testvérnek, vagy a társadalomnak. Kész erre törekedni: azaz magát tömi azért, hogy alkalmas eszköz legyen és szolgálja vele Isten mindenkit üdvözítő akaratát és igazságát. VAN MIÉRT ÖSSZESZEDNI MAGUNKAT ÉS MAGUNKBA SZÁLLNI. De van ok az örömre és hálaadásra is. Talán? — kérdezzük. Találtunk oltalmat ebben az évben is. Pedig haragja, napja esedékes lehetett volna. Talán! Óvatosságra int. Mert még, ha valóban sikerül is Istent megtalálni, igazsága szerint és alázatosan élni, végső sorban kegyelmétől függ. Kegyelme felöl azonban nem szabad bizonytalanságban lenni. Biztosítékunk van rá Megváltónkban. Jövőnk elé sem nézünk aggodalommal. Ezért ma este is hálával van tele a szívünk. Kovács Géza Imádkozzunk! Hálát adunk neked, Istenünk, hogy egy múló év utolsó estéjén igéd fényében vizsgálhatjuk életünket. Köszönjük gondoskodó sze- retetedet, amellyel ebben az esztendőben is megőriztél és igéddel tápláltál minket. Kérünk, ha éveink elfogynak, akkor is tarts meg kegyelmesen veled és Fiaddal, az Űr Jézus Krisztussal való közösségben Szentlelked által. Amen. — HALÁLOZÁS. Dr. Főző Jó- zsefné sz. Révész Ilona, túrái körzeti orvos özvegye november 12-én 76 éves korában váratlanul elhunyt. Az elhunyt leánya volt Révész János nagybányai esperesnek. Temetése november 16-án volt Túrán, nagy részvét mellett Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész szolgálatával. „Az Ür az éh pásztorom.” — Takács Kálmán a vönöcki gyülekezet 67 éves, valamint Verrasztó Sándor a vönöcki gyülekezet 66 éves hűséges tagja hosszú szenvedés után elhunyt A temetési szertartásokat Zügn Tamás vönöcki segédlelkész végezte. „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.” — Németh Béla ny. igazgató- tanító, aki hosszú időn keresztül az iharosberényi gyülekezet kántora. majd az ottani általános iskola igazgatója, nyugdíjas éveiben a révfülöpi gyülekézet gondnoka és kántora volt, 74 éves korában, november 28-án elhunyt. Benne Németh Géza csíkvándi lelkész testvérét gyászolja. Temetése december 4-én volt a nagykanizsai temetőben, A vigasztalás igéit a család és a nagy számmal megjelent tanítványok számára Fónyad Pál nagykanizsai lelkész hirdette. „Elég néked az én kegyelmem.” — HALÁLOZÁS. Büki Kálmán, a kecskeméti gyülekezet nagykőrösi szórványának alapító presbitere életének 83. évében Nagykőrösön elhunyt. Hamvasz- tás utáni temetése 1973, december 12-én volt a református temetőiben. „Egyedül benned reménykedem!” — Csorbái Gyula a diósgyőr- vasgyári gyülekezet hűséges tagja. egykori presbitere és gondnoka,. lapunk buzgó olvasója, életének 86. évében elhunyt. Temetése nagy részvét mellett volt a vasgyári temetőben. „Az igaznak emlékezete áldott.”
