Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-12-31 / 53. szám

Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XLIII. ÉVFOLYAM 53. SZÁM 1918. december 31. Ára; 3,50 Ft Ev végi csendes számadás Amikor néhány hónappal ezelőtt ennek a cikknek a megírását el­vállaltam, gyermekkorom szilveszter estéi jutottak az eszembe. Az egyik budapesti, zsúfolásig megtelt templomban ilyenkor mindig a halkszavú, hófehér hajú, csillogó aranykeretes szemüvegű idős espe­res prédikált, utána felolvasta az elmúlt esztendő gyülekezeti statisz­tikáját. Az egyszerű számok emberi életekről szóltak: olyanokról, akik az év folyamán léptek be az életbe, olyanokról, akik a templom oltára elöl együtt indultak el a közös életútra, olyanokról, akiket a halál elragadott közülünk, olyanokról, akik bűnbánó szívvel térde­peltek az úrvacsorái oltár köré, olyanokról, akik részt vettek gyüle­kezetünk anyagi terheinek hordozásában. Ilyenkor, az elmúló esz­tendő küszöbén mintha néhány pillanatra az élet és az elmúlás kü­szöbén álltunk volna meg. AZ ÉV VÉGE. AZ ESZTENDŐ UTOLSÓ NAPJA A SZÁMADÁS IDEJE. Most is megállunk néhány pillanatra és hátratekintünk. Ilyenkor sok mindent észreveszünk, jobban látunk, mivel életünk lüktetésében, rohanásában sokszor csak nagyon kevés idő jut erre. Jó, hogy ilyenkor megállunk, jó, hogy az év végén, az esztendő utol­só estéjén, vagy utolsó óráiban akár csak néhány pillanatra is el­csendesedünk. Hófehér hajú, az életük delén igencsak túljutott, vagy nagy hajú, talán szakállas, a szolgálatukat most kezdő lelkészek, zsúfolt templomok nagy gyülekezeti, vagy kis szórványok égő hitű hívei. Kicsik és nagyok, lelkesek és talán megfáradtak. Jó, ha az esztendő végén egy kicsit megállunk és csendes számadást készí­tünk. Vájjon mit mutat ez a számadásunk? MIT MUTAT A SZÁMADÁSUNK AZ ISTENNEL VALÓ KAP­CSOLATUNKBAN? Hányszor hangzott az evangélium szava a gyü­lekezetben, amikor távolmaradtunk és hányszor, amikor ott voltunk ugyan, de bezártuk a szívünket az ige előtt. Hányszor hívogatott a megtérített úrvacsorái oltár és mi elfordultunk tőle. Vájjon erősö­dött-e a hit bennünk az elmúlt esztendőben? Vagy tudtunk-e elcsen­desedni Isten előtt, hogy Ö szóljon hozzánk, hogy ne a magunk gon­dolatai töltsék el a szívünket és életünket, hanem Ö legyen az Üt a szürke hétköznapok felett is? Lehet, hogy nem jutottunk előbbre a hit útján egy lépéssel sem és így múlt el fölöttünk ez a háromszáz­hatvanöt nap. Lehet, hogy talán meggyengült a hitünk és ahelyett, hogy égne és lángolna, csak pislákol, s nemcsak másoknak nem tud utat mutatni, de mi is csak botorkálunk a sötétben. — Ha úgy lát­juk, hogy nagyon hiányos ez a számadás az Istennel való kapcsola­tunkban jó alkalom az esztendő vége: könyörögjünk Szentlélekért. ÉS VAJON MIT MUTAT EZ A SZÁMADÁS A DIAKÓNIAI TEO­LÓGIA VONATKOZÁSÁBAN?' Lelkészek és gyülekezeti tagok va­jon előbbre jutottunk-e éppen Jézus Krisztus, az Űr és Szolga példá­ja nyomán a diakóniai teológia megértésében, szívvel lélekkel, teljes élettel való élésében? Vajon felelősséget hordozunk-e egymásért, a gyülekezetünk másik tagjáért, vagy éppen csak úgy élünk egymás mellett, hogy nem tudjuk egymás örömét és bánatát, hogy nem se­gítünk a másik embernek és mi sem kérjük a másik ember segítsé­gét. Vajon átéreztük-e a felelősséget hazánkért, a szocialista társada­lomért, amelyben élünk és a világért? És vajon tettünk-e valamit is a boldog holnapért, hogy több legyen a megértés, az egymás segíté­se? — Ha úgy látjuk, hogy hiányos ez a számadás ebben a vonatko­zásban is: könyörögjünk Szentlélekért. MIT MUTAT EZ A SZÁMADÁS A SZERETETÜNKBEN, AZ EM­BEREKKEL VALÓ KAPCSOLATUNKBAN? Úgy érzem, hogy ami­kor idáig jutottunk a számadásban, összeszorul a szívünk. Vajon hány embert veszítettünk el az elmúlt év folyamán úgy. hogy a halál el­ragadta őket mellőlünk és mi egyedül maradtunk? De vajon hány embert veszítettünk el úgy, hogy nem szerettük eléggé, hogy nem nyújtottuk ki a kezünket feléje, hogy nem emeltük fel, hogy nem simogattuk meg, hogy nem töröltük le a könnyeit? Vajon mit mutat ez. a számadás a családunkban? Házastársak .szülök és gyermekek között, amikor egy-egy otthonban sokszor két-három generáció él együtt. Vajon megtaláltuk-e a közös hangot, vajon megtaláltuk-e egymás szívét? És vajon hány ember él a világon, akiért nem emel­tünk szót, akinek sorsán nem indult meg a szívünk azért, mert talán távol él tőlünk? Sok ember éhezik, sok ember kiszolgáltatottságban retteg sok helyén a világnak. Vajon szóltunk-e, tettünk-e valamit az emberek közötti igazságosság, a béke érdekében? ÉS MIT MUTAT EZ A SZÁMADÁS A MUNKÁNKBAN? Lehet, hogy jó eredményeket mondhatunk a magunkénak, előbbre jutot­tunk a megbecsülésben, érdemekben, anyagiakban, de az is lehet, hogy kudarcok, bukások, mulasztások átélése teszi nehézzé számunk­ra az elmúlt esztendőt. Vájjon tudtuk-e lelkesedéssel, szívvel-lélek- kel, felelősséggel végezni a munkánkat, a hivatásunkat, megoldani feladatainkat, vagy csupán pénzszerzési hajszává lett minden, amit csináltunk? ÉV VÉGI CSENDES SZÁMADÁST KÉSZÍTÜNK, Egyházunkban, gyülekezeteinkben, családi otthonokban és a szivünkben. Ha úgy látjuk hogy rossz, hiányt mutató ez'a számadás az Istennel való kapcsolatunkban, a diakóniai teológia vonatkozásában, a szerete- tünkben az emberekkel való kapcsolatunkban, a munkánkban, afe- lelösséyhordozásunkban, akkor ne az elkeseredés legyen urra az életünk, az év végi számadásunk felett, hanem az őszinte bűnbánat, a bűnbocsánat keresése. Isten bocsássa meg nekünk mindazt, amit nem végeztünk el, amit hibáztunk, elrontottunk. Ne fogadkozások­kal. hangos szavakkal zárjuk ezt az év végi csendes számadást, ha­nem könyörgéssel: Isten adja mellénk az év végén, óév estéjén is egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, aki Űr és Szolga, aki nekünk is Urunk és nekünk is szolgálni akar, hogy ö vezessen át az év végi csendes számadásból, az óév tizenkettedik óraijtéséipl az új eszten­dőre: buzgó hitre, őszinte szeretetve, meg nem fáradó felelősséghor­dozásra. Az év végi csendes számadás idején imádkozzunk az ern- mausi tanítványok szavával: „Maradj velünk, mert esteledik, s nap is lehanyatlott már!” Ha Ö van és lesz velünk, akkor tudunk neki élni, neki szolgaim az emberek között az'új esztendőben is. , ' ~ . Harkányi László Dr. Káldy Zoltán: el Ami előliünk van Lapunk november 1.9-i számában beszámol­tunk az Országos Presbitérium november 4-én tartott ünnepi üléséről. Az ünnepi ülést munka­ülés követte, melyen dr. Káldy Zoltán püspök je­lentést terjesztett elő az 1978. esztendő esemé­nyeiről. Püspöki jelentésének második részében, 31 pontban jelölte meg az egyházunk előtt álló fel­adatokat a következő évekre vonatkozólag. Elő­terjesztésének ezt a részét az alábbiakban kö­zöljük: Püspöki szolgálatom 20. jubi­leumán úgy érzem, tartozom egy­házunknak felvázolni legalább néhány, vonásában azokat a fel­adatokat, amelyeket a következő években magam előtt látok és gyünk róla győződve, hogy az evangélium kellős közepe az a Diákónos Krisztus, Aki szolgál bennünket és igényli azt, hogy rajtunk keresztül szolgálhassa embertársainkat. szórványlelkészekre van szükség, akik nem szenvelegve és mártír- kodva végzik szolgálatukat a szórványokban, hanem boldogan és hivatástudattal. 11. Meg kell vizsgálnunk, hogy nincs-e szükség teológiai levelező tanfolyam elindítására a lelkész­utánpótlás jobb biztosítása, to­vábbá több gyülekezeti ú. n. lai­kus-munkás önképzésének segí­tésére. 12. A Lelkipásztor c. jól műkö­dő lelkészi folyóiratunkban to­vábbi erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy olyan cikkek jelen­jenek meg. amelyek még jobban a konkrét lelkészi szolgálatokra, azoknak sokféleségére irányulnak és olyan meditációk lássanak napvilágot, amelyek jobban se­gítik a lelkészeket olyan igehir­detések elkészítésében, amelyek a mai embernek szólnak, a mai kérdésekkel vannak össze­függésben és indítást tudnak ad­ni a gyülekezeti tagoknak ami társadalmunkban való szolgála­tára is. 13. Az Evangélikus Élet nyil­vánvaló minőségi növekedésével l)r. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelő megnyitója az Országos Presbitérium ülésén amelyek megvalósítását munka­társainkkal, lelkészeinkkel, pro­fesszorainkkal együtt szeretnék kimunkálni. A feladatokat pon­tokba szedve, csak egy-két mon­datban jelölöm meg: 1. Állam és egyház viszonyá­ban — mint erről már előző ün­nepi előadásomban szóltam — tovább kell keresnünk azokat a területeket, amelyeken az Egyez­mény szellemében szélesíthetjük együttmunkálkodásunkat népünk, javára, a fejlett szocialista tár- sadálpm felépítésére. Ezzel együtt erősítenünk kell azt a bizalmi légkört, , amelyben már most élünk és együtt dolgozunk. 2. Tovább kell erősíteni és szé­lesíteni a Hazafias Népfronttal, az Országos Béketanáccsal és honismereti munkaközösségekkel való kapcsolatainkat. Meg kell vizsgálnunk, hol vannak hiányái ennek a munkának és mi az aka­dálya annak, hogy több , lelké­szünk nehezebben tud kapcso­lódni a Hazafias Népfront helyi csoportjának munkájához. 3. Egyházpolitikai és politikai síkon az ideológiai különbözőség fenntartása mellett egyértelműen kell továbbhaladnunk, semmiféle ■ lazítást nem szabad megenged­nünk és fáradoznunk kell azért, hogy egyházunk egyházpolitikai és politikai kérdésekben való ál- lásfoglalálását magukévá tegyék a presbiterek és gyülekezeti ta­gok egyformán. Ezzel együtt tá­mogatnunk kell és segítenünk kell a szocialista demokrácia to­vábbi építését. 4. A diakóniai teológia tovább­fejlesztéséért és elterjesztgséprt még az eddiginél is összeiögofrí tabban kell dolgoznunk. . Még nem aknáztuk ki teljes mérték­ben a szentírási alapot a diakó­niai teológia továbbépítése érde­kében. Gondolnunk kell Pál apostol leveleinek, de a többi apostoli levélnek további feldol­gozására a diakóniai teológia fejlesztése^ érdekében. 5. Változatlanul ellene vagyunk a teológiai pluralizmusnak, kü­lönböző teológiai irányok hazai földön való meghonosításának, mert úgy látjuk, hogy ezzel szét­forgácsoljuk erőinket. Meg vá­6. Annak érdekében, hogy dia­kóniai teológiánkkal ne különül­jünk el a világ evangélikusságá- tól, szükséges néhány legújabb külföldön megjelent teológiai könyvnek — éspedig diakóniai teológiánkat gazdagító írásnak—, fordításban való megjelentetése. 7. Teológiai Akadémiánkon még az eddiginél is tudatosabban kell szem előtt ■’tartani és a taní­tásban érvényesíteni a diakóniai < teológiát. 'Nein arról ván szó, hogy valamennyi tárgynál erő­szakoltan a . diakóniai teológia terminológiáját használják, ha­nem; az a feladat, hogy . Vala­mennyi tárgyat a. diakóniai teo- ; lógia alapállásából, annak meg­közelítésével és céiküuzésévef ta­nítsák; Alig lehet kikerülni a Teológiáról a gyülekezetekbe úgy, hogy a fiatal lelkészek ne érvé­nyesítenék tudatosan igehirdeté­sükben és minden munkájukban a diakóniai teológiát. 8. Többet, tudatosabban és na­gyobb szeretettel kell foglalkoz­nunk a segédlelkészek, az utá­nunk jövő nemzedék teológiai, egyházpolitikai és politikai kép­zésével. Nem tudja az evangéliu­mot prédikálni az a segédlelkész, aki nem ismeri a társadalmi fej­lődés törvényeit, nem látja an­nak tudatformáló erejét és nem gondol arra, hogy ő nem általán ban az embernek prédikál és szolgál, hanem annak az ember­nek, aki a szocialista társadalom­ban él, amely tudatát formálja. 9. A Lelkészi Munkaközössé­gekben még az eddiginél is job­ban kell fáradozni azért, hogy a diakóniai teológia szempontjai I szerint közelítsék meg a témá­kat. Idévónalkozólng is érvényes, hogy nem a diakóniai szónak, mint szónak a használatáról és ismételgetéséről van szó, ellen­ben egy alapállásról, amelyből vizsgáljuk a feldolgozandó té­mát és keressük, hogy a téma feldolgozásával hogyan segúhet- - jük egyházunkat és - benne gyü­lekezeteinket a szolgálatban. 1.0, A teológiai hallgatókat és segédlelkészeket sokkal, tudato­sabban kell nevelni a szórvány- szolgalatra, tudva, hogy egyha­zunkban mindenekelőtt olyan egy időben — és ezt mindany- nvian örömmel tapasztaljuk —, tovább kell fáradozni azért, hogy a lap még gyülekezétszerűbb le­gyen és a gyülekezetek hangja benne érvényesüljön. 14. Elő kell készíteni az Agen­da új kiadását. Nemcsak arról van egyszerűen szó. hogy a meg­levő Ágendát megváltoztatás nél­kül adjuk ki újra. hanem való­ban új Agenda kiadása szüksé­ges. Nincs szó a liturgikus ren­dek valamiféle ismételt megvál­toztatásáról, mert ezt a gyüleke­zeteink alig bírnák el. Ellenben, arról van szó, hogy az Agenda megjelenése .óta diakóniai teoló­giánk nagymértékben továbbfej­lődött és ezt nem tükrözi jelen­legi Ágendánk. Az imádságok is gyakran régiesnek tűnnek és el­veszítették ma már frissességü­ket. Valószínűnek tartom, hogy a kazuálék rövidítése is örömöt, okozna lelkészeinknek és gyüle­kezeteinknek egyaránt. 15. Tovább kell folytatni nz Országos Énekeskönyv szerkesz­tését és lehetőleg olyan ütemben kell. a munkát elvégezni, hogy 1981. őszére az énekeskönvv olyan példányszámban jelenhes-. sen meg, hogy gyülekezeteink túlnyomó része azt bevezethesse. 16. Üj Konfirmációi Kátét kell kiadni, amely jobban alkalmaz­kodik a konfirmandusok színvo­nalához, mellőzi a teológiai ne­héz terminológiát, elvontságot és gyakorlatiasabban közelíti meg a nehéz teológiai kérdéseket is. 17. Tovább kell folytatni első­sorban az újszövetségi könyvek' exegéziseinek kiadását azzal a .Célkitűzéssel, hogy legkésőbb jí98p-jg'.í valamennyi újszövetségi könyv magyarázata rendelkezés­re álljon. Közben néhány ószö­vetségi írásmagyarázatot is el kell készíteni és ki kell adni. 18. Az Ágostai Hitvallás 450 éves jubileumára. 1980-ra ünnepi kiadványt kell közrebocsátanunk, amely - tartalmazza . a,z, Ágostai Hitvallásnak ’ egyházunk .életében való szerepét az elmúlt évszáza­djukban és a jelenben. 19- 1983-ra Luther születésének SOO. évfordulójára elő kell készi­s-% (Folytatása a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents