Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-12-03 / 49. szám
„írok nektek, ifjak...” GYERMEKEKNEK A rangrejtett király Mt 21, 1—9 A mai vasárnappal új egyházi év kezdődik. Az egyházi esztendőnek első négy hetét ádventnek nevezzük. Advent magyarul azt jelenti: eljövetel. Ádventben Jézus eljövetelére, hozzánk érkezésére figyelünk, közelebbről arra, hogyan jött el Jézus kétezer évvel ezelőtt, hogyan érkezik ma hozzánk, s hogyan jön majd el dicsőségesen újra a világ végén. Mai igék Jézus jeruzsálemi bevonulásának története azt mutatja meg, hogy jön Jézus ma hozzánk. ALÁZATOSAN ÉS RANGREJTVE. Jézus megtehette volna — hiszen volt rá hatalma —, hogy dicsőséges hadsereg élén, mint győztes hadvezér vonuljon be országa fővárosába. Sokan így is várták, ö mégsem ezt tette. Lássuk csak, hogyan is történt Jézus bevonulása: Amikor közeledtek Jeruzsálemhez és elértek Betfagéba, az Olajfák hegyéhez. Jézus elküldött két tanítványt és ezt mondta nekik: Menietek az előttetek levő faluba. és ott mindjárt találtok egy szamarat a csikóval együtt: oldjátok el és vezessétek hozzám. Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok, hogy az Ürnak van szüksége rájuk és azonnal elengedi azokat. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: Mondjátok meg Sión leányának: íme királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve. igavonó állat csikóján. A tanítványok elmentek és úgy tettek, ahogy Jézus parancsolta nekik. Odavezették a szamarat csikójával együtt, rá terítették felsőruháikat, Jézus pedig ráült. JÉZUS MA IS ILYEN ALÁZATOSAN ÉS RANGREJTVE JÖN HOZZÁNK: A Szentírás egyszerű történeteiben, a prédikáció, vagy gyermekbibliaköri tanítás egyszerű mondataiban, a keresztségben, ahol szintén egyszerű ige hangzik vízzel való öntés kíséretében, az úrvacsorában, ahol szintén egyszerű jegyeket az ostyát és a bort vesszük magunkhoz. Sokan nem is veszik észre ebben az egyszerű jövetelben, hogy a világ Ura közeledik felénk, s békét, örömöt és boldogságot hoz nekünk. Vannak azonban olyanok is, akik felismerik a rangrejtve érkező Jézusban a megígért szabadítok Jézus jeruzsálemi bevonulásáról így hangzik a további tudósítás: A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Űr nevében! Hozsánna a magasságban, HOGYAN ISMERTÉK FEL ezek az emberek az egyszerűen, alázatosan érkező Jézusban Isten Fiát? Ügy, hogy miközben Jézus bevonulását látták, eszükbe jutott Zakariás próféta jövendölése, aki szinte szóról szóra így jövendölte meg a Messiás érkezését. Ma is azok ismerik fel az igében és a szentségekben hozzánk érkező Jézust, aki figyelnek Isten szavára, akik olvassák a Szentírást, akik hallgatják az igehirdetést. De még valami szükséges ehhez: Isten Szentlelke. Isten azonban maga nyitja meg szemünket és értelmünket Szenttel kével, hogy a Szentírás történetei, az igehirdetés mondatai és egyházi életünk szent cselekményei mögött felismerjük az ő nagy szeretetét és a jeruzsálemi sokaság mintájára mi is örvendező lelkesedéssel fogadjuk a hozzánk érkező Jézust. S. J. Képek as ősatyák életéből 7. MAI KÉRDÉSEINK: 1. Az ősatyák történetének melyik jelenete jut eszünkbe a képről? 2. Hol van megírva a történet a Bibliában? 3. Előfordul ma is ehhez hasonló esemény a hivő emberek életében? Ha igen, hogyan? 4. írjátok le színesen, hogyan képzelitek el és hogyan mondanátok el kis testvéreteknek a történetet. Válaszaitokat december 17-ig küldjétek be a következő címre: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. A legtöbb pontot elérők a sorozat végén könyvjutalmat kapnak, a beküldött leírások közül pedig a legsikerültebbeket közölni fogjuk az Evangélikus Életben. NÖVEKVŐ ÖNTUDAT ÉS EGYSÉG AZ NDK-BAN Az NDK-beli evangélikus egyházak öntudata érezhetően növekedett, amióta szervezetileg önállókká lettek — mondotta Dr. Martin Kruse nyugat-berlini püspök újságírókkal folytatott beszélgetésében október végén. Az egyházszövetséghez tartozó evangélikus tartományi egyházak eközben közös álláspontokat dolgoztak ki, ami az NSZK-beli evangélikus egyházak viszonyában még nem valósult meg. Ez az eredmény kétségtelenül az adott helyzet egyértelműbb kihívásának is következménye. Kruse úgy véli, hogy az EKD-ban, tehát a nyugatnémet egyházakban nagyobb a partikularizmus és kisebb a közösség, mint -az NDK egyházközség egyházai között. Alaptalanoknak minősítette a nyugat-berlini püspök azokat a nyugati szemrehányásokat, melyek konformizmussal vádoljak az NDK egyházi vezetőit. Nem helyénvaló az NDK egyházi vezetők magatartása az NSZK egyházvezetők magatartásával mérni. Boidog 99S®i®n Minden kérdésben van egy tűrési határ, egy olyan pont, amit megközelítve égetővé, azonnal megoldandóvá válik számunkra az adott probléma. Ilyen ma például nemcsak a szakemberek, hanem mindannyiunk számára a tisztaság kérdése is utcáinkon, tereinken, erdőinkben. DE NEMCSAK ABBAN AZ ÉRTELEMBEN IZGALMAS a tisztaság kérdése, hogy már nemcsak előttünk vagy mellettünk ég, hanem lassan a talpunk alatt is a magunk termelte szemét, s ha így folytatjuk, „egy napon hamurakást markol üszkös tenyerünk a Notre Dame helyén, s egy tréfás fuvalom az Ermitage kormával tölti fel kifolyt szemüregünket.” (Simonyi I.), hanem ott válik a legizgalmasabbá, hogy a piszok, a szemét nem belső szenv- nyezettségünk egyik — nem mellékes — megnyilatkozása-e? Néha úgy tűnik, ma nem divat tisztának lenni. Az ifjúság egyes köreiben öltözködésben és testápolásban sem. De sokkal általánosabban, mintha kiment volna a divatból a tiszta száj, a tiszta érzés, a tiszta gondolat és tett. Nem igazán „belevaló” az. akinek legalább minden harmadik mondatában nem szerepel egy- egy fűszeres magyar „kiszólás”, viszont „jó fej” csak az lehet, kinek ez már a kötőszavává vált. Vannak, akik azt bizonygatják, hogy ma már nem divat igazából szeretni és szerelmesnek lenni, mással együtt érezni, hibát megbánni, igazán meghatódni, még kevésbé mindezeket kifejezésre juttatni. Olyan véleményt is hallunk, hogy nemcsak nem divat, de nem is kifizetődő ez a belső tisztaság. Aki egyszerűen gondolkodik, azt primitívnek vélhetik, aki világos, tiszta szót mond, az kellemetlenné válhat, ki őszintét, azzal visz- szaélhetnek; aki egyenes jellem, az túlságosan kiismerhető; aki hátsó gondolat nélkül cselekvő, az „bolond”, jobb esetben naiv, s nincs tisztában az élet farkastörvényével. Aki így, szavában, szívében, tettében tiszta, az sokak szemében lehet talán szeretetre méltó, de mégis lenézett, sajnálni való és szegény. JÉZUS AZONBAN ÉPPEN A SZEGÉNYNEK TARTOTT TISZTA SZlVŰEKRE, tiszta szájú, gondolatú, tettű emberekre mondja, hogy gazdagok. Gazdagok, mert boldogok. Azt a boldogságot bírják, amely reménységünk szerint egyre inkább a leg- konvertibilisebb érték a világunkban. Meglepő ez a jézusi értékítélet. Ám éppen e meglepő voltában akarja felrázni bennünk a tisztaság igényét, hogy ezen keresztül „Isten-látókká” tegyen bennünket e földi életünkben, s majd az ő országában. Mert a tiszta szí- vűek, életűek boldogsága végső fokon az, hogy meglátják az Istent. AZT AZ ISTENT, AKINEK TULAJDONA A TISZTASÁG. Az, amely ott ragyog világot teremtő szava nyomán a káosszal szemben megvalósult rendben is az atomok parányáitól a csillag- rendszerekig. de a maga teljességében mindenek fölött Jézus Krisztusban tapasztalható és látható meg. Benne Isten irántunk való tiszta szeretetét, tiszta jóakaratát. hátsó gondolat nélküli tiszta segítségét élhetjük át. éppen abban az értelemben, hegy megtisztítson, a maga tisztasága közelébe vonjon bennünket, hogy jó és boldog életünk, s örök életünk legyen. Jézus számára nem divat- vagy üzletkérdés a belső tisztaságunk, hanem létkérdés. Tudja: életünk károsodása nélkül ai. ö tisztasága mellett nem fér meg más. Ami életünkben ezzel nem egyezik, az nem modernség, génjeinkbe rakódott örökség vagy okosság. hanem szennyezettség. Ami pedig áttevődik ebből kapcsolatainkra, s a világra, az — a szemetelésnél sokkal veszedelmesebb környezetszennyezés. NE SZÉGYELLJÜK HÁT ÉRZELMEINK, GONDOLATAINK, SZELI,EMUNK ÉS SZÍVÜNK TISZTASÁGÁÉRT KÜZDENI, mert éppen e tisztaságunkban állunk rendeltetésünk helyén. Igenis boldogok a naivak, a gyermekien őszinték és bízni tudók, a nem komplikálok, az egyszerűek, a világos szavúak. nyílt tekinie- tűek, az egyenes úton járók. Hiszen ők nemcsak Isten tisztaságának részesei, de hordozói is. Annak a tisztaságnak, mely egykor — Jézus ígérete szerint — a maga teljes nagyságában befogadja őket. Addig pedig annál nagyobb boldogságban nem lehet részünk, mint Isterf munkatársának, eszközének lenni, amelyért küzdenek a világ legjobbjai is. az emberi élet, szellem és lélek tisztaságáért. Ifj. Foltin Bruno Megjelent Dr. Cserháti Sándor; A kolossébeliekhez és a Filemonhoz írt levél című kommentárja Ara: 127,— Ft Kapható a Sajtóosztályon A gyülekezet munkásainak Mélységes hála a történelem Ura iránt A történelem az élet tanító- mestere — mondja a latin közmondás. Mi keresztyének azonban ennél a pogány bölcsességnél többet is tudunk a történelemről. Hisszük, hogy a történelem eseményei mögött a világ Ura áll, aki sok-sok emberi bűn és tévedés ellenére is mindig úgy irányítja a történelmi eseményeket, hogy azok az emberek és népek javát szolgálják és az egész emberiség előrehaladását mozdítsák elő. Ebben a szolgálatban a történelem Ura választott népét, az egyházat is fel akarja használni, azért mindent megtesz, hogy az egyház ezt a szolgálatát minél hűségesebben betölthesse. Hogy ez mennyire igaz, azt népünk és egyházunk utolsó 33 évének eseményei plasztikusan szemléltetik. AMIKOR A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ VÉGÉN HAZÁNK FELSZABADULT a fasiszta elnyomás alól, akkor nemcsak népünk kapta, meg az újrakezdés lehetőségét, hanem egyházunk is. A felszabadulás előtt sokan azt hitték, hogy a régi rend megszűnésével az egyház életének és működésének a lehetőségei is megszűnnek. Ennek éppen az ellenkezője történt. A legtöbb helyen a felszabadító szovjet hadsereg parancsnokai adtak utasítást az istentiszteletek megtartására, a gyülekezeti élét megindulására. Egyházunk népe mindezt nagy örömmel és mélységes hálával fogadta. Egyházunk akkori vezetői azonban — elsősorban a régi társadalmi rendhez kötött világi vezetők — azt gondolták, hogy egyházunk útját ott folytathatja, ahol azt a háború előtt abbahagyta. Bűnbánat és a kialakuló társadalmi rend támogatása helyett mindent elkövettek a társadalmi átalakulás megakadályozására, vagy fékezésére. Elleneztek minden tárgyalást új, demokratikus rendünk képviselőivel azt remélve, hogy visszahozhatják a régi társadalmi és gazdasági rendet. E vezetők hatására még olyanok is visszariadtak a döntésektől, akik belátták, hogy az egyháznak meg keli újulnia és nem folytathatja régi útját. Isten azonban ebben a helyzetben is adott világosan látó lelkészeket, akiknek szolgálata és az egyház • közvéleménye arra késztette egyházunk vezetőit, hogy államunkkal tárgyalásokat folytassanak az egyház és az állam viszonyának rendezéséről. E tárgyalások eredményeként született meg az állam és egyházunk viszonyát rendező Egyezmény, amit egyházunk zsinata 1948. december 8-i ülésén ünnepélyesen erősített meg. Az Egyezményben egyházunk kifejezésre jutatta felelősségét népünk jólétének munkálásában és a béke megőrzésében, államunk pedig biztosította egyházunk szabad működésének kereteit és anyagi feltételeit. Az Egyezmény megkötése új légkört teremtett egyházunk és államunk viszonyában és meghatározó alapja lett mindmáig egyházunk szolgálatának szocialista társadalmi rendünkben. AZ EGYEZMÉNY ALAPJÁN KEZDŐDÖTT EL EGYHÁZUNK SZOLGÁLATÁNAK ÜJ SZAKASZA és alakult egyházunk szolgálatának mai diakóniai életformája. Ennek az életformának a lényege az, hogy a megváltozott társadalmi körülmények között is Jézus Krisztusnak nyomában járunk. Benne való hitünkről azonban elsősorban úgy teszünk bizonyságot, hogy az ő szeretetével szolgálunk. Segítjük népünket a szocialista társadalom felépítésében, a haladásban és az életszínvonal emelésében. Egyházunk haladó hagyományainak megfelelően népünk mellett állunk, de nemcsak népünk, hanem az egész emberiség békéjéért és boldogulásáért munkálkodunk. Mindezt azzal a szilárd meggyőződéssel tesszük, hogy így szolgáljuk legjobban az egyház Urának, Jézus Krisztusnak dicsőségét is. Az egyház Ura nemcsak elvezetett bennünket a szolgálat útjának megtalálására, hanem az úton való megmaradásban és szolgálatunk kiteljesítésében is megsegített minket. Egyházunkat többször is fenyegette a szolgálat útjáról való letérés veszedelme — gondoljunk csak az 1956-os ellenforradalom idejének nagy kísértésére — Urunk azonban megőrzött és megtartott bennünket a szolgálat útján. Éppen az ellenforradalom után bontakozott ki egyházunkban az az eszmélődés, amit diakóniai teológia néven ismerünk. Szolgálatunknak ez az új átgondolása tudatosította bennünk igazán, hogy amikor komolyan Vesszük társadalmi szolgálatunkat, tulajdonképpen a Jézus Krisztusba vetett hitünk komolyan vételéről tanúskodunk. A TÖRTÉNELEM URÁNAK ERRE, AZ EGYHÁZUNKAT VEZETŐ MUNKÁJÁRA egyházunk 1966. évi törvényalkotó zsinata Ünnepélyes Nyilatkozatában így emlékezik; „A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata mélységes hálával emlékezik arra, hogy a történelem és az egyház Ura a fasiszta embertelenségből, a nagytőkés-nagybirtokos rendszer igazságtalanságából és a felekezeti elnyomásból felszabadult hazánkban új élet lehetőségét adta egyházunknak és Szentleikével arra indította, hogy az Űr Jézus Krisztus követésében és az ő példája nyomán a szolgálat útját járja népünk és az emberiség közösségében.” A zsinat óta eltelt 12 év csak még jobban elmélyítette ezt a hálaérzésünket és meggyőzött bennünket arról, hogy e háláról soha nem szabad megfeledkeznünk, mert a történelem Ura iránti hála és engedelmesség ma is egyházi szolgálatunk legfőbb hajtóereje. Selmeczi János
