Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-12-03 / 49. szám
A Csehszlovák Szocialista Köztársaságbeli Szlovák Evangélikus Egyház vezető püspökének, dr. Jan Michalkonak a meghívására, december 2—5-ig egyházunk delegációja tesz látogatást testvéregyházunknál. A magyar delegációt D. dr. Káldy Zoltán püspökelnök vezeti, tagjai: D. dr. Ottlyk Ernő püspök, Mekis Adóm püspökhelyettes és dr. Muntag Andor, a Teológiai Akadémia dékánja. A programban gyülekezeti szolgálat szerepel, valamint megbeszélések egyházaink kapcsolatáról és ökumenikus feladatairól. Egyházunk delegációja Szlovákiába utazik A Lelkipásztort Iköszöntjük, testvérlapunkat, egyházunk teológiai és lelkészi szak- folyóiratát abból az alkalomból, hogy az Országos Béketanács a békemozgalomban végzett eredményes munkáért elismerő oklevéllel tüntette ki a lap szerkesztőbizottságát. A dr. Nagy István esperes szerkesztésében megjelenő folyóiratunk, miközben jól tükrözi magyarországi evangélikus egyházunk egyházpolitikai törekvéseit és kiemelkedő szolgálatot végez diakóniai teológiánk továbbadásában és kibontakoztatásában, tudatosan és eredményesen segíti a világméretű küzdelmet á társadalmi haladásért és a világ igazságos békéjéért. Örömmel hallottuk testvérlapunk szolgálatának értékelését az emléklap átadásakor úgy az Állami Egyházügyi Hivatal és a Béketanács jókívánságait tolmácsoló dr. Pozsonyi László főosztályvezető és vele együtt jelenlevő Grnák Károly osztályvezető megnyilatkozásaiból, mint Országos Egyházunk sajtószolgálata felelős vezetőjének D. dr. Káldy Zoltán püspökelnöknek az elismerő szavaiból. A- lap szerkesztőiének, munkatársainak szolgálatára ezúton is kívánjuk Isten áldását. Adventi elkötelezettség Advent, egy űj egyházi esztendő kezdete, jézus közénk jövetele fontos esemény, teljes figyelmünket igénylő mérföldkő a keresztyén ember életében. Maga az ünnep csendesen, szinte észrevétlenül köszönt ránk. Az első kis ádventi gyertya fénye mozgalmas életünk felfokozott fényei között parányinak látszik. Nincsenek ünnepélyes külsőségek, a nagy eseményeknek kijáró mozgalmasság. Hamarosan ráébredünk ntégis, hogy milyen nagy ajándék -ráz újabb kegyelmi idő, a J ézusvárás újabb áldott lehetősége. A szószékeinken ezen a vasárnapon megszólaló ige Názáretbe kalauzol el bennünket, ahol Jézus egész fiatalsága során rendszeres látogatója volt a zsinagógának. Hire már megelőzte és amikor beszélni kezdett, minden szem nagy várakozással függött rajta. Mégsem lett igazán ünnep a názáretiek szántára Jézus érkezése és igehirdetése. Nem tudták megragadni a nagyszerű pillanatot, az Istentől készített alkalmat. Mást vártak, várakozásukban csalódtak. SEMMI BIZTOSÍTÉKUNK NINCSEN ARRA, hogy mi, mai keresztyének nem járunk-e ugyanígy. Jézus híre a mi számunkra azt jelenti, hogy sokat tudunk már Jézusról, sokat beszélünk is Öróla, de hogy szava tud-e megújító, életfordulatot, megtérést eredményező szóvá és erővé válni bennünk és körülöttünk, az attól függ, hagy valóban felismerjük-e öt és hallgatunk-e szavára. A reáfüggesztett szemek és a kíváncsi várakozás önmagában még kevés: Őt magát kell komolyan vennünk! Először is abban, hogy közöttünk is, népe, övéi között is elvégezhesse a próféta szolgálatát. A próféták mindig népük lelkiismeretének és Isten akaratának őszinte megszólaltatói voltak. Szavuk sokszor keményen csendült, mert minden hamisságot, képmutatást, Isten akaratának megkerülését elítéltek és világosan meghirdették, mit kíván Isten népétől. Ezért született meg a mondás: „egy próféta sem kedves a maga hazájában”. JÉZUST VÁRNI, ADVENTET ÜNNEPELNI ma is csak úgy lehet, ha komolyan vesszük Jézus „új parancsait”, amelyekkel a felebaráthoz küld és szolgálatra rendel. Ez a szolgálat nem egyszerűen együttérzést, az emberek égető gondjainak részvéttel való megértő szemlélését jelenti, hanem a tőlünk elvárható teljes erőfeszítést igényli, hogy segítsük megváltoztatni mindazt, ami bűn, ami igaztalan, ami életeket veszélyeztető, ami közösséget károsító. Ha arra gondolunk, hogy ádvent szemlélődő, kizárólag belső világunkra, lelkiekre korlátozódó időszak, tévedünk, mert Jézus prófétai megszólalásában egyszercsak megjelenik az egész világ, szegények és foglyok, vakok és megkínzottak és még sokáig folytathatnánk a sort embertelen és igazságtalan társadalmakban élők, mások dúská- lása közepette éhenhalólc, hatalmi harcokban életüket vésztők, karácsony közeledtén is szeretet nélkül didergők sorával. JÉZUS PROGRAMJA MEGDÖBBENTŐEN IDŐSZERŰ MA IS és nekünk Jézus kezévé és lábává, szemévé és fülévé kell válnunk, ha valóban azt akarjuk bizonyságtételünkkel és keresztyén életünkkel kifejezni, hogy az Ö tanítványai vagyunk és Ö számunkra is „prófétává” tudott válni. A kis ádventi gyertya fénye Jézus szavával együtt sokkal mesz- szebbre világít, mint gondoltuk. Közel — s távolban egyaránt odaesik a fény. ahol segíteni kell. ahol emberibbé lehet tenni az emberi életet és megélni a jézusi szeretet melegét. Bűneink, szerétetlensé- geink, kishitűségünk közepette halljuk meg először mi magunk az örömhírt: Jézus az Űr Leikével jön közénk, hogy megújítson, fáradékony szívünket új hitre és új, a mai kor nagy kérdései között is érvényes szeretetve élessze. ERRE A MEGŰJlTŐ JÉZUSRA VAN SZÜKSÉGÜNK, hogy hittel és reménységgel hirdessük és éljük meg az ádventi örömhírt: Jézus eljön közénk is, az Ürnak kedves esztendeje kezdődik most is, az új egyházi esztendő kegyelmi idejével. ' . Szirmai Zoltán Békekongresszus előtt A Béke-világtanács tagjaiként is szolgálóit Lapunk néhány héttel ezelőtt egy cikksorozatot indított, hogy segítséget adjon híveinknek a december 1—2. köpött Budapesten tartandó IX. Magyar Békekongresszusra való felkészüléshez. Munkatársaink közül voltak, akik arról írtak, hogy miképpen szolgálnak a béke ügyében a gyülekezetekben, mások a Magyar Országos Béketanácstoan folyó munkájukat ismertették, de szó volt a Keresztény Békekonferencia keretében. folyó A MAGYAR ORSZÁGOS BÉKETANÁCS kezdettől fogva igen jelentős segítséget adott a Béke-világtanácsnak. Alig volt a Béke-világtanácsnak olyan megmozdulása és akciója, amelyben az Országos Béketanócs ne lett volna ott és ne erősítette volna a békemozgalmat. MEG LEHETNE KÉRDEZNI TŐLEM, hogy milyen alapon veszek részt a Béke-világtanács munkájában. Szívesen felelek az Még akkor sem, ha a békét nyert emberek láncszerűen ösz- szeíognak. Azt is felismertem, hogy nem elegendő a lelki (spirituális) béke sem. Nagyon jó, hogy van lelki béke a szivemben, de ezzel még nem lehet megfékezni a háborús erőket. Ugyancsak felismertem, hogy nem lehet a béke ügyét elintézni azzal sem, hogy majd „Isten eljövendő országában” lesz béke (eszhatológia), addig pedig úgysem lehet békét teremteni. A földi béke megteremtése emberi erőfeszítéseket, döntéseket és összefogást is igényel. NAGYON EMLÉKEZETESEK MARADNAK számomra azok a szolgálatok, amelyeket a Békevilágtanács tagjaként végezhettem. 1970. október 15—november 4-e között egy öttagú delegáció tagjaként a Közel-Keleten járhattam. A delegációban én voltam egyedül a keresztyén egyház tagja. Azért mentünk a Közel-Keletre, hogy kifejezzük szolidaritásunkat az arab néppel, amely részben elvesztette hazáját, másfelől számos területét. Jártunk Szudánban, Egyiptomban. Szíriában, Jordániában és Irakban. Látogattunk menekülttáborokat. Ekkor találkoztam és beszélgettem Husszein, jordá- niai királlyal, al-Bakr iraki elnökkel és sók más jelentős politikai saenjélyiséggel. Nicosia 1977. november 19—20 EGY FÉL ÉVVEL KÉSŐBB, Parlamenti képviselők nemzetközi konferenciája Ciprusért Dr. Káldy Zoltán püspök felszólalása munkáról is. Én azt a feladatot kaptam, hogy írjak a Béke-vi- lágtanácsban folyó szolgálatomról. Szívesen vettem ezt a témát, mert nagyra becsülöm a Békevilágtanács munkáját és megtiszteltetés számomra, hogy több több mint tíz év óta — háromszor újraválasztva — végezhetek itt szolgálatot. MEGGYŐZŐDÉSEM SZERINT A BÉKE-VILÁGTANÁCS munkájáról nem kell külön szólnom. Nem sok magyar ember lehet, aki e nagyon jelentős béke-szervezet munkáját ne ismerné. Mégis megemlítem, hogy 1979-ben lesz harminc éve, hogy a Békevilágtanács Párizsban első nagygyűlését tartotta. Ezen jelen volt többek között dr. Vető Lajos, egyházunk püspöke is. Azért alakult meg annak idején a Békevilágtanács. hogy összefogja és szervezze szerte a világon azokat az erőket, amelyek a békéért és haladásért küzdenek. Azok, akik a Béke-világtanács létrehozásában szerepet játszottak, úgy látták, hogy nem szabad megismétlődnie az emberiség történetében a világháborúnak — ismert, hogy a második világháború ötvenmillió ember életét követelte —, hanem szervezetten kell harcolni azok ellen, akik új világháború kirobbantására törekszenek *és össze kell fogni minden jóakara- tú embert a béke megvédésére. A Béke-világtanács felbecsülhetetlen munkát végzett az elmúlt három évtizedben, össze tudta fogni a békeerőket. Agitált, aláírásokat gyűjtött, szervezett és minden alkalmat megragadott arra, hogy az emberekben tudatosítsa a béke védelmének szükségességét. Nem kell külön bizonyítanom, hogy mit jelentett a Béke-világtanács munkája a koreai és vietnami háború idején és még nagyon sok más esetben. (A stockholmi első és második felhívás támogatása.) ■ ilyen kérdésre. Elsősorban azért, mert magam is meg vagyok róla győződve, hogy minden békeszerető embernek és szervezetnek össze kell fognia a béke szent ügyéért. Bármennyire nagyra értékelem az egyház szolgálatát és bármilyen bizonyos vagyok az evangélium erejében, békét munkáló hatalmában, mégis azt vallom, hogy csak evangélium-hirdetéssel és csak az egyház békemunkájával nem lehet a hat világrészt átfogó békét megteremteni. Elsősorban azért nem, mert a 4,5 milliárd emberből a földön csak 1 milliárd keresztyén. Ebben az ügyben pedig minden ember, tehát a 4,5 milliárd emberiség érdekelt. Nemcsak érdekelt, hanem mindenkinek vallására és világnézetére való tekintet nélkül bele kell adnia erkölcsi erejét ebbe a munkába. Elsősorban erkölcsi erejét, de ezen túlmenően szellemi és fizikai erejét is! Azt a 3.5 milliárd nem keresztyén embert pedig csak részben érheti el a keresztyén egyház. Csak egy olyan világszervezet tudja őket is átölelni, és belevonni a békemunkába, amely a keresztyén egyházon felüli, DE MÉG MÁS MEGFONTOLÁS is arra indított, hogy részt vegyek a Béke-világtanács munkájában. Felismertem, hogy nem elég az egyéni (individuális) békét elérni. Vagyis bármilyen drága kincs a Jézus Krisztustól kapott béke — éspedig a személyre szóló béke — ez még nem oldja meg a világ békéjét. 1971. március 20—31. között egy háromtagú delegációval — amelyet ugyancsak a Béke-világtanács küldött ki — jártam három északi állam fővárosában. Koppenhágában, Stockholmban es Oslóban. A delegáció egyik tagja. a francia legnagyobb szak- szervezet, a CGT egyik titkára volt. Két ügyben mentünk ezekbe a fővárosokba. Egyfelől hangsúlyoztuk az össz-európai biztonsági konferecia összehívásának szükségességét. Akkor ezért még küzdeni kellett és csak később jött Helsinki! A másik feladatunk az volt, hogy a Béke-világtanács budapesti kongresszusára hívogassunk dán, svéd és norvég békeszerető embereket. A HARMADIK SZOLGALATOM a Béke-világtanács keretében Ciprussal függ össze. 1976. október 29—31-e között az NSZK-beli Frankfurtban részt vettem a ..Ciprussal való szolidaritás világkonferenciáján”. Az volt a cél, hogy segítsük az agresszió alatt szenvedő Ciprust és szót emeljünk annak függetlenségéért, szuverenitásáért és területi sérthetetlenségéért. Ezt követte két szolgálatom Cipruson. 19 77 februárjában részt vettem Nicosiában a parlamenti képviselők világkonferenciájának előkészítésében, maid még ugyanebben az esztendőben, november 19—20-án a parlamenti képviselők világgyűlésén. Most pedig evangélikus egyházunk nevében szívből köszöntjük a IX. Magyar Békekongresszust. Jó munkát kívánunk, melyben mi is részt kívánunk venni. Káldy Zoltán WOLFGANG TEILLHAAS PROFESSZOR HETVENÖT ÉVES A göttingeni egyetem korábbi rendszeres teológia professzora Wolfgang Trillhaas október 31-én töltötte be 75. életévét. Trillhaas 1946 óta tanított a göttingeni egyetemen, 1950—1952-ig pedig rektora is volt. Legismertebb könyvei közé homilektikája, dogmatikája és etikája tartozik.
