Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-10-08 / 41. szám

GYERMEKEKNEK. Égy különös esküvői vacsora Mt 22, 1—14 ISTENHEZ VALÓ KAPCSO­„írok nektek, ifjak...” „Jó kezességi ember szerelnék leant” I Gondolatok egy új könyv kapcsán LATUNKAT, Istennel való kö­zösségünket Jézus többször is hasonlította lakodalomban, vagy régi kifejezéssel szólva menyeg­zőben való részvételhez. Ezzel elsősorban azt hangsúlyozta, hogy Istennel együtt lenni, ve­le együtt járni éppen ' olyan öröm és boldogság, mint részt venni egy esküvői vacsorán, együtt örülni a vőlegénnyel, a menyasszonnyal és az egész csa­láddal. Mai példázatunkban azonban Jézus azt mutatja még, hogyan viselkednek sokan az es­küvői vacsora meghívottjai kö­zül. Vannak, akik különféle kifogá­sokra hivatkozva el sem fogad­ják a meghívást. Lássuk, mire is hivatkoznak a példázat sze­rint: Hasonló a mennyek orszá­ga a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szol­gáit, hogy hívják össze a meghí­vottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mindjátok meg a meghívottaknak: íme elkészítet­tem a vacsorát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden ké­szen van. Jöjjetek a menyegzőre! De azok mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe.’ A töb­biek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. Jézus ezzel elsősorban arra utalt, hogy Izrael népe. javaré­sze hosszú évszázadokon át vis­szautasította Isten hívó szavát. Ma is sokan vannak gyülekeze­teinkben, akik különféle elfog­laltságra hivatkozva maradnak távol az istentiszteletről, biblia­órákról. JÉZUS ÍGY FOLYTATTA A PÉLDÁZATOT: Mikor a király ezt meghallotta, ezt mondta szol­gáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek tehát a ke- resztutakra és akit csak találtok hívjátok el a menyegzőre. Ki­mentek a szolgák az utakra, ösz- szeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt és megtelt a lakodal­mas ház vendégekkel. Jézus ez­zel arra utalt,. hogy mivel Izrael népe elutasította a meghívást. Isten a pogányok közül hívott el magának gyülekezetei. ISTEN MA IS MINDENKIT HÍV. Aki elfogadja a hívást, an­nak kell, hogy megváltozzon az élete. Jézus a példázat csattanó­jával mindezt így fejezi ki: Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meg­látott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve. így szólt hozzá: Barátom, hogyan jö­hettél be ide, hiszen nincs me­nyegzői ruhád? Az pedig hallga­tott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg ke- zét-iábát. és vessétek ki a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan van­nak az elhívottak, de kevesen a választottak. Jézus tanításából és a keresz­tyénélet tapasztalatából tudjuk, hogy azok. akik örömmel elfo­gadják Isten hívását, arra is erőt kapnak, hogy megváltozzon az életük. o , A nyári hónapokban került a könyvesboltokba Nyerges Agnes írása, a „Mai fiatalok?”. A szerző- azt dokumentálja sok érdekes adalékkal, hogy a fiatalok egy- egy adott kör felnőttjei szemé­ben mindig „mai” fiatalok vol­tak. Ez a mű főtémája. Szó esik a tanulásról, a szexről, divatról, zenéről, nyelvi kérdésekről — mindig színesen, érdekesen iz­galmasan. Jóleső érzéssel olvas­tam a könyvben Luther szavait két találó idézetben is. E könyv töDbszöri olvasása, tanulmányo­zását ajánlatosnak tartom. . Közösség és egyéniség „Ami bennük végbemegy, he­ves vágyakozás, hogy kifejezzék magukat, megmutassák belső ér­tékeiket.” — írta Arisztotelész több mint ,300 éve. Ebben az idé­zetben, mint az egész könyvben is az egyénnek — aki jelen eset­ben fiatal — a közösséghez való viszonya fogalmazódik meg hát­térként. Nem a megoldása, csu­pán a porbléma. Tulajdonképpen ez indította el gondolataimat. Miért is beszélnek annyit a „fia- taiság”-ról ennyire általánosan, sablonosán? Hiszen minden em­ber külön, massal nem azonosít­ható egyéniség. A fiatal is. Én is te is. A valóságban nincs „át­lagos” fiatal. Csak felületes, rög­tönítélő vélemény mondathatja: „Ezek” vagy „ilyenek” a mai fia­talok! Az igazság az, hogy ilye­nek is, meg olyanok is, és még ezerfélék. Mégis vannak közös jellemzőink, mint ahogy minden kor fiatalságára voltak. Hallat­lan nagy jelentőségű ez, jólesik az összetartozás érzése, észre ve­hetjük azonban azt is, hogy ez óriási veszélyforrás! Mi magunk alakíthatjuk ki a már említett sablon-fiatalság képletet. Előt­tünk áll a közösség és egyéniség problémája. Megoldásra var. Személyes megoldásra, az enyém­re és a tiédre, külön-külön. Sodródás? Sodródás másokkal, igényte­lenség, az önmegvalósítás hiánya — sokat hallani, olvasni ezekről. Tele vagyunk vele, mégis sajnos sok az ilyen fiatal. Divathóbort, utánzási mánia, sztárkultusz, nagy haveri kör — a hétköznapi valóság szavai. Nemcsak elméleti sablonok, a gyakorlati hatásuk nyilvánvaló. Néha végzetes is lehet, mint ahogy regények, fil­mek. is ábrázolják. (Sodrásban, stb.) Mit érek vele, ha feladom magám, alkalmazkodom környe­zetemhez, úgy viselkedem tár­saim közt, ahogyan — úgy ér­zem — elvárják? Mit érek vele, ha nem hasznosítom adottságai­mat, nem mutatom ki őszinte ér­zéseimet, csak azért, mert nem divat, mert kinevetnek? Mért nem mutatom meg magam őszintén? Külön úton? Külön úton járni éppúgy kel­lemetlen, mint sodródni. Még a zsenik sem igazi külön-utasok, mert csak emberi közösségekben felismerve és ott. de csakis ott alkotva lángelmék. A magány, de ugyanígy az együtt élők társas-magánya is nyomasztó szegénység. A vágy mindig meg­marad a közösségre, a belső ér­tékek kifejlesztésére, ami egye­dül maradva lehetetlen. Nincs is értelme -a magányban olyan értékeknek, mint türelem, meg­értés, jókedv. A nevető magá­nyos maga is nevetséges. Jól tu­dom, a csendre, egyedüllétre, meditációra nagy szüksége van minden embernek, különösen az alakuló, érő fiatalnak. De nem lehet elbújni sem. Az élet közös­ségi embereket kíván. Elzárkóz­va mindenkit megfigyelni, meg­hallgatni — ez még nem közös­ségi élet. Mért nem mutatom meg magam másoknak? Megoldás felé „Jó közösségi ember szeretnék lenni” — így egy 14 éves kis­lány. A vágy megvan. Emberi közösségeink is adottak: iskola, munkahely, család, s még sorol­hatnám. Találékonyság, lelemé­nyesség kell csupán kifejleszte­ni adottságainkat, hasznossá ten­ni magunkat emberi kapcsola­tainkban. Felismerni lehetősé­geinket, mások ránk-szorultsá- gát, gondjait. Nincs egyetemes, mindenkire érvényes megoldási formula. Csak a feladat egyete­mes: Fiatalok, találjatok maga­tokra! Sikerül-e tevékenyen, és nyitottan élni közösségeinkben, sikeriil-e közöségi emberekké, felnőttekké válnunk? A kérdésre a jövő adja meg a választ. A jövő, amit mi, mai fiatalok is alakítunk önmagunk­nak és másoknak. if j. Seben 'István Ismerjük meg egymást! Örömmel veszünk részt Kicsi gyülekezet tagja vagyok. Itt három területről jönnek ösz- sze a gyermekek: Rákoscsabáról, Pécelről és Isaszegről. A gyer­mekbibliakört szombat délutá­nonként tartjuk. Ilyenkor bibliai történeteket tanulunk. A törté­netből mindig kiválasztjuk a legjelentősebb képet és azt leraj­zoljuk. A rajz fölé pedig egy mondatban odaírjuk a történet mai üzenetét. Minden alkalom­mal kapunk egy „tálentumot”, ami egy kis papírkorong. Eze­kért a „tálentumokért” lehet az­tán választani karácsonykor és a tanév végén a gyülekezet aján­dékaként a sajtóosztály kiadásá­ban megjelenő könyvet, faliké­pet. könyvjelzőt stb. A szorgal­masabban járók jobban járnak, mert többet és értékesebbet vá­sárolhatnak. Minden hőnapban egyszer kö­zös gyermek-szeretetvendégség is van. Ilyenkor mind a három csoportból összejövünk, * tehát Rákoscsabáról, Pécelről és Isa- szegről is. Év végén, június ele­jén, amikor a tanévnek vége és a gyermek-bibliaórások is — többi iskolatársukhoz hasonlóan — vakációra mennek, még egy „búcsú” szeretetvendégségen át­ismételjük az egész évi anyagot. jEzt a három csoport közötti já­tékos vetélkedő formájában ren­dezzük. Karácsonyra és húsvétra ün- ünnepséggel készülünk a gyüle­kezet számára, pl.: verseket ta­nulunk. bibliai történeteket ját­szunk el stb. A felnőttek ezt nagy szeretettel fogadják. Örömmel veszünk részt / a gyermekalkalmakon és sok él­ményről számolhatunk be szü­léinknek. Ilyen élmény volt az a képrejtvény is, ami az Evangé­likus Életben hetente megjelent. Többen is közülünk próbáltuk helyesen megoldani a feladatokat és izgalommal vártuk mindig az újabb képeket és kérdéseket. Kö­szönjük ezeket és kérjük szépen a folytatást! S végül hadd mutassuk be a péceli gyülekezet elmúlt eszten­dőben megújított templomát úgy, ahogyan azt Lembacher Tibor péceíi konfirmandusjelölt látja és megrajzolta. Pongrácz Zsuzsi Pécel LELKÉSZHIÁNY FENYEGET SVÉDORSZÁGBAN Sven Lindegard vaxjö-i svéd evangélikus püspök kijelentette, hogy a svéd evangélikus egyház­nak rövid időn belül lelkész­hiánnyal kell szembenéznie an­nak ellenére, hogy a teológiai fakultásokon az utóbbi években emelkedett a teológiai hallgatók 6záma. A svéd evangélikus egy­házban a legutóbbi években 45%-kal csökkent a lelkészek száma. Míg a női lelkészek szá­ma növekedett, a férfiaké fo­gyott, pedig az állami hozzájá­rulás a teológiai hallgatók tanu­lásához növekedett. Jelenleg 4500 rendes lelkésze van a svéd evan­gélikus egyháznak, köztük 275 nő. Egy magyar turista törökországi benyomásai A modern népvándorlás autó- áradatuval sodródtunk Traban­tunkkal az E5-ÖS úton, Jugoszlá­vián és Bulgárián át Isztambul felé. Félelmetes autóforgalom, korszerűtlen útviszonyok és ne­héz terep teszik minden percben próbára az autóvezető figyelmét és idegeit. Könyörtelen útvonal ez. Koszorúk, keresztek és szerte az út mentén heverp autóroncsok jelzik egy-egy közlekedési drá­ma színhelyét. Nem török földön találkoztunk először törökökkel, mert a nyu­gat-európai országok rendszámát viselő autók barna bőrű utasai mind „igazhitűek” voltak. Ven­dégmunkások, akik talán egész évi munkájuk eredményét hoz­ták haza a rogyásig megrakott, néha nagyon ütött-kopott autóik­ban. BULGÁRIÁT ELHAGYVA hosszan megy az út a török—gö­rög határ mentén, s egyszer csak, mint egy délibáb, úgy tűnik az ember szeme elé Edirne, az egy­kori Drinápoly látképe, II. Sze- lim szultán fehérlő mecsetjével, égre mutató, kihegyezett ceruzá­hoz hasonló karcsú minarettjei­vel. Ez a város nagy szerepet játszott az ozmán birodalom ki­alakulásában. 1452-ben itt gyűj­tötte össze hadait II. Mehmed, hogy egy évvel később, döntő rohammal bejusson a bevehetet­lennek hitt falakon Konstantiná- polyba. Innen indult hadba a török nyugat felé is, hogy vesze­delmet és 150 éves elnyomást hozzon hazánkra, de ez a másfél század eltörpül a 480 év mellett, melyet a környező balkáni né­peknek kellett elszenvedniük. „Sehol sem gyönyörködtem Konstantinápoly látképénél szebb látványban” — írta Lord Byron, Isztambul egyik nagy szerelme­se. aki nagy utazó lévén, elfo­gultság nélkül írhatta ezeket a sorokat. A Boszporusz két part­ján fekvő, ötmilliós város, mely­ben két világrész találkozik egy­mással, páratlan fekvésű. Ennek a találkozásnak a konkrét jelké­pe a két földrészt néhány éve összekötő, hatalmas és mégis ke­cses vonalú, az Erzsébet-híd stí­lusában épült függőhíd. A más­fél kilométer hosszú függesztett íve a legendás hírű anatóliai Üszküdárt köti össze Isztambul Galata nevű európai negyedével. A SZÉLSŐSÉGES ELLENT­MONDÁSOK VÁROSA ISZTAM­BUL. A világhírű kincsgyűjte­ményt magában rejtő Topkapi szeráj, mely a szultánok palotá­ja volt, a fedett bazár arannyal, ékszerrel rakott üzletsorai, a lu­xus lakónegyedek, paloták és villák a város gazdag arcát mu­tatják. De nem kell a peremvá­rosok nyomornegyedeit fölkeres­ni ahhoz, hogy a másik arcát is megismerjük. Ehhez elég körbe­járni a történelmi városrész, az egykori Konstantinápoly még megmaradt, Theodosius-féle vá­rosfalait, melynek omladozó ka­zamatáira és köveire úgy épül­tek rá a viskók és nyomorta­nyák, mint a tengerparti sziklá­kon megtapadt kagylók. A metropolis autóforgalma a nyugati nagyvárosokéval vetek­szik, csak a közlekedés korszerű­sége marad el attól évtizedekkel. A nyugat-európai vendégmun­ka konjuktúrájának visszaesésé­vel az amúgy is nagyarányú munkanélküliség csak nőtt Tö­rökországban. A nyomorúságos kis teázók előtt százával üldö­gélnek a javakorban levő férfiak egy csésze tea mellett. A terek fáinak árnyékában sokan alusz- szák ki egy éjszakai alkalmi munka fáradalmait. Százak és ezrek járják az utcákat vizes­kancsóval a kezükben, egy-egy pohár vizet kínálva a járókelők­nek a rekkenő hőségben, „szim- lit”. a rábaközi perechez hasonló süteményt árulva, vagy éppen olcsó bőrárut, népi hangszert, képeslapot és megannyi mást. Ezeknek az utcai árusoknak a nagy része 10—12 éves gyerek, akik már fiatalon megtanulják az üzletelés és alkudozás forté­lyait, mert itt csak a tapasztalat­lan külföldi nem alkuszik az árura. S az ezernyi bazárt és üz­letet látva, az embernek az a benyomása támad, hogy Isztam­bulban legalább minden tizedik ember — ha nem is közvetlenül — üzlettel foglalkozik. A VÁROS ÁRNYOLDALAI MELLETT, melyek nagyon szem- betűnőek, dominál az, ami év­századok óta vonzza ide a turis­tákat a világ minden tájáróL Az antik Bizánc keresztyén művé­szetének páratlan emlékei mel­lett ott találjuk az ozmán művé­szet alkotásait, melyek előtt a műértő csodálattal adózik. A 16. századi mecsetek belső terét fal­tól falig borító süppedős szőnye­geken mezítláb körbejárva, e számunkra különös és mesés művészet és légkör hatására szo­katlan érzés ejti rabul a látoga­tót. A számunkra idegen vallási légkör, Allah és Mohamed vilá­gának a légköre valami miszti­kus érzést vált ki. Az ozmán bi­rodalom összetartó ereje volt ez és még ma is nagy hatással van a török emberek életére, erkölcsi szokásaikra. Isztambulról csak töredékeket adhat egy ilyen rövid beszámoló. Az igazi hangulatát, mesés, szí­nes világát csak ott járva élheti át az ember. Ezért nem csodál­koztam azon a holland házaspá­ron, akik az egyik kempingben szomszédaink voltak és már har­madszor zarándokoltak el ebbe a városba, mely mindig tud nyúj­tani valami újat, még nem látot­tat az ide látogatónak. KÉT HÓNAP TÁVLATÁBÓL visszagondolva a törökországi él­ményekre újra számban érzem az anatóliai kis vendéglő ételei­nek sajátos ízeit, fülembe cseng a Boszporuszon közlekedő hajók szirénajelzéseinek különös zené­je, a müefinek magas hangon éneklő beszéde, a török nyelv sok „ü”-je. Magam elé idézem a mosolygósra váló arcokat, amint a beszédünkről fölismerik, hogy magyarok vagyunk és kérdezik: „magyeri, magyeri?” Mert szám­talanszor tapasztaltuk, hogy irántunk valami kivételes rokon- szenvet tanúsítottak, s a kapcso­latteremtés után Rákóczit, a ma­gyar futballt, közös történelmi múltunkat emlegették, amire mi azért az idők távlatából sem gondolunk vissza ilyen barátsá­gos arccal, de feledve a múlt homályába hanyatló rossz emlé­keket, jólesett a mai törökök ba­rátsága. Szívesen szorítanék újra kezet Melih Eürgen egyetemi hallgatóval szülővárosában, aki önzetlenül csatlakozott hozzánk és szorgalmasan magyarázta tört angolsággal a Boszporusz-parti látnivalókat. „ Koszeghy Tamas

Next

/
Thumbnails
Contents