Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-09-24 / 39. szám

Szülő nélküli gyermekek

„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyöriü-e inéhe gyermekén?” Ézs 49, 15

Amit Ézsaiás még a lehetetlenség példájaként , emlegetett, azzal sajnos szomorú valóságként nézünk szembe a számok és tények tükrében.

A GYERMEK- .ÉS IFJÚSÁGVÉDŐ INTÉZETEK naponta fogadják be az olyan kiskorúakat, akik ideiglenesen, vagy ténylegesen állami gondozásba kerülnek. A humánus alapokra építő szocialista állam mindent megtett az elmúlt évtizedek során s tesz meg a mai napig is azért, hogy ezek a gyerekek ne sodródjanak a társadalom elveszéssel fenyegető peremére. Attól kezdve, hogy megszüntette pl. a „törvényes” és „törvénytelen” igazságtalanul határt vonó és megbélyegző kategorizálást, jól felszerelt intézetek, iskolák, műhelyek sorát hozta létre, nevelők és szakemberek sorát állította szolgálatba, hogy tegyék meg, ami megtehető emberileg a hiány pótlására, odáig, hogy segíti a felnövekedett fiatalokat beleilleszkedni a társadalom nagy családjába, a közös munkában való jókedvű résztváHalasra. Mégis nagyon nehéz feloldani az ő életükben azt a gyakorlati és belső feszültséget, hogy a csak az enyém, a csak hozzám tartozó szülőt jól szervezett és programozott, anyagi adottságokkal rendelkező óriási apparátus váltja fel.

Az elmúlt évben 34 424 volt a nevelőotthonokban, illetve nevelőszülőknél elhelyezett állami gondozottak száma hazánkban. Igen, ez a nem kis szám odafordítja a figyelmet azokra az esetekre, amikor megfeledkezik csecsemőjéről az anya és nem könyörül méhe gyermekén!

Ismerős csengetés: két hosszú, egy rövid. Nyúlánk kamaszfiú, kezében rojtosra sodort papír, értesítés kollégiumi lehetőségről. „Na, fiam, maradsz a nevelőszülődnél, vagy kollégista leszel?” És a fiú. áld egy a 34 424-ből, tanácstalanul annyit felel; „Én . elhatároztam. hogy azt teszem', amit tetszik mondani,” Egv azok közül, akinek 15 éve kiutalnak, lehetőséget adnak, elintéznek, de aki nem emlékszik a szüleire, aki nem ismeri, az anyuka eltussoló cinkosságát, a kamaszoknak is kijáró becézgetést, a „beszéljünk. mint férfi a férfivel” apai varázsát, aki csak névről ismeri testvéreit.

Az 1979. ÉV AZ UNESCO ÁLTAL A GYERMEKEK ÉVÉVÉ nyilvánított esztendő lesz. A kérdés az, hogy valóban tudja-e minden gyermek, hogy kinek a gyermeke ő? Érzi-e azt. hogy

nemcsak az „állam” gyermeke, mint elvont és jól szervezett mechanizmusé, hanem az államot alkotó egész társadalomé?

Fontos kérdés az állami gondozott gyermekek sorsának, életénél?: alakítása, anyagi-erkölcsi támogatósa, de annak érdekében. hogy minél kevesebb legyen a szülő nélküli gyermekek száma, a kulcskérdés, a megelőzés. Megelőzése a házasságon kívüli születéseknek, megélőzése az ösz- szetartozás nélküli erkölcstelen családi életnek, megelőzése a céltalan és környezetet semmibe vevő, normák nélküli léhaságnak. Megelőzése annak, ahonnan szülő nélkülivé lesznek a kicsinyek. Hiszen bármennyi szellemi, anyagi s gyakran lelki erőfeszítés történik is az állami gondozottak érdekében, kétségtelen és szomorú tény, hogy a szülő nélkülivé válás keserűsége egy életen keresztül is aligha feloldható. Legalábbis az a tény. hogy magasabb az állami gondozottak között a pszichésen sérült, deviáns viselkedésű, a normálistól eltérő, az élet veszélyeinek kevésbé ellenállni képes gyermek erre enged következtetni.

TÉVES LENNE AZONBAN AZT GONDOLNI, hogy a szülő nélküli gyermekek közé csak kizárólag az „állami gondozottak” számítanak. Ténylegesen nem ide tartoznak-e azok a családon belüli gyermekek, akiknek . a két szülő mindent megad, kiteremt és nyújt, de a partnerség kockázatát, fáradságát és szépségét már nem vállalja.

Szülő nélküli gyermekekről szóltunk. De nekünk, , keresztyéneknek az a meggyőződésünk, hogy igazán szülő nélküli gyermekek valójában nem is léteznek. HiszenMsten, kinek teremtő és gondviselő rendjébe a földi szülő nélküli gyermekek is beletartoznak, nem feledkezik meg gyermekeiről. Édesatyaként gondolkodó szeretőiébe fogadja őket.

■ Mint ahogy kinyilatkoztatására és hitvallásainkra épülő meggyőződésünk szerint mindabban a jó törekvésben is, amit államunk és társadalmunk részéről tapasztalunk. ez a gondoskodó szeretet valósul meg. Lehet-e szebb feladat a keresztyén emberek számára, mint hogy ők is reprezentánsai. illusztrációi legyenek ennek a pazarló szeretetnek? Azok felé különösen, akikre életükben kevés szeretetet pazaroltak éppen azok a szerencsétlen szülők, akik elfeledkeztek gyermekeikről.

B. Plagányi Erzsébet

Falvakon, tanyákon

A nagyváros árnyékában I.

Természetes, hogy egy-egy kör- nyék életében fontos szerepet töltenek be a központi települések. A környező falvak lakóinak szemében ezeknek a helységeknek a jelentőségét korábban elsősorban az ügyintézés, a vásárlás, az isko- lábajárós adta meg.

A legutóbbi évtizedekben azonban az iparosodás következtében a munkahelyek száma elsősorban a nagyobb városokban nőtt meg. A jobb megélhetés reményében megindult a vándorlás: közelebb a munkahelyhez. Így ismerkedhetünk meg egy új fogalommal: agglomaráció, amely magyarul a népesség felszaporodását jelenti.

AZ TÖRTÉNT UGYANIS, hogy Budapest és a jelentősebb ipari városok (Miskolc, G^őr, Pécs stb.) körül elhelyezkedő községek lakóinak száma megduzzadt ugrásszerűen állandó és ideiglenes lakosokkal, akik a város ipari üzemeiben vállaltak munkát, de lakóhelyként a városközeli települést választották. Ezek a falvak gyűrűként fogják körbe a városokat. Budapestet például több mint 40 ilyen község öleli körbe.

Hangsúlyoznunk kell, hogy ez természetes jelenség. A nagyvárosi üzemek, a közlekedés, a kereskedelem a munkalehetőségek széles skáláját kínálják a munkavállalóknak.

Ezek a falvak épülő települések. Gomba módra nőnek ki az új házsorok, s itt-ott már új lakótelepek házoszlopai merednek az ég felé.

EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETEINK KÖZÜL jó néhány él eb-, ben a körzetben. A bevándorlók között pedig evangélikus embereket is találunk, így a jelentkező kérdések egyszerre érintik a régi lakókat és a telepeseket. S ahhoz, hogy megtalálják az együttélés és együttmunkálkodás helyes útját és módját, gondoljunk végig néhány kérdést

SOK ÚJ ARC TŰNIK FEL a

városok körüli községekben egy- egy esztendőben. Idegenként próbálnak szerencsét. Sokuk mögött már néhány év munkásszálláson töltött emlék, a hétvégi ingázás viszontagsága van. Gyakran találkoztak s találkoznak még ma is bizalmatlansággal, amikor albérlőként, ágybérlőként próbáltak helyet találni, S úa ennek ellenére beválnak a számításaik, hozzák a családot is — miután otthon eladták a régit — házat, jószágot és búcsút intenek a Nyírségnek. az Alföldnek, a szülőföldnek. Betelepülőkké válnak. Ez azonban nem minden esetben- jelenti azt is. hogy a település befogadta őket.

Kora reggel népesek az utcák. A vasútállomásra, az autóbuszhoz igyekeznek — sokuk ölében kisgyerek. Utaznak. Este ugyanígy — vissza. Nap mint nap. Ezt teszi pl. Maglód munkaképes lakosságának 90%-a, Csömörön a 80% és így tovább.

De nemcsak a lakosok száma növekszik sebes ütemben, hanem a lakóházaké is. Az ágybérlők- albérlők — ahogyan kialakul munkájuk biztonsága, megszilárdul társadalmi érzetük, gyökeret vernek, házépítésbe kezdenek.

MEGVÁLTOZOTT EZEKBEN A FALVAKBAN az emberek gondolkodásmódja is. Másként néznek a környezetükre — bizonyos értelemben nyíltabban, de ugyanakkor zárkózottabban, mint ennek előtte.

Űj a helyzet' abban az értelemben is, hogy a lakás különvált a munkahelytől. Erdei Ferenc úgy mondta ezt: a termeléstől megszabadított lakás, lakótelep. Ez azonban sok, gyakran nehezen áthidalható lelki gondot is jelent az embereknek.

Nézzünk csak falvainknak arra a részére, ahol napközben szinte nem mozdul semmi! Nincs jele az életnek. Vacsorázni és aludni járEVANGÉL1KUS ÖVODÁK AZ NDK-BAN

Háromszáznál több evangélikus óvoda van az NDK-ban. A legkisebb tartományi egyházban, Anhaltban, egymagában 300 gyerek jár a 12 óvodába. Ugyancsak itt nyitottak legutoljára (1975) új

egyházi óvodát. Az óvodák a helyi gyülekezethez tartoznak és az egyház, a diakónia és a szülők hozzájárulásából tartják fenn őket: A gyülekezetek által alkalmazott óvónőket egyházi intézményben képezik ki.

nak haza az itt lakók. Alvóvárosok ezek. Alvók abban az értelemben is, hogy alig kap jelentőséget a családi asztal, hiszen az étkezés aszerint történik, ki mikor érkezik haza. De / alvó abban az értelemben is, hogy alig-alig érdeklődnek az emberek egymás felől. Szerencsére a gyerekek — azok gyerekek maradnak bárhol is vannak! Ok találkoznak egymással óvodában, iskolában, utcán, hazafelé és tájékoztatják egymást. Sok felnőtt tőlük tudja meg, hogy például a vele egy utcában lakók, honnan is kerültek a faluba. így cserélődnek ki. a családi események hírei. Ezt mondják el otthon is — ha szüleiknek van energiájuk a beszélgetésre !

Talán inkább van-e idejük? Bár a munkahely néhány kilométerre bennmarad a városban, de az idő — pénz! Helyesebben: az idő eltöltése pénz — igy is, úgy is.

AHOL A HÁZ KÖRÜL VAN LEHETŐSÉG a munkára, ott hasznosan telik az idő. Ezt teszik azok is, akik munkájuk után odahaza segítenek idős szüleiknek a ház körüli munkákban. Ez nemcsak hasznos, hanem segítség is.

Sokan mellékfoglalkozás és másodállás után néznek. Nemcsak az anvagiak miatt, azért is. Sokan csak azért teszik ezt. mert nem tudnák kitölteni másként az idejüket.

Sok apa és anya van, aki gyermekével tölti el a szabad idejét. Sokan tanulnak, kulturáltan szórakoznak. művelődnek.

A TÁRSADALOM EGÉSZÉNEK, de főként a környéknek jelentenek azonban gondot azok. akik szabad idejüket italozássá:, randalírozással, hangoskodással, durvasággal töltik. Lehet, hogy légüres teret próbálnak kitölteni magukban, amit a lehetőségadottság és az igényszegénység okoz bennük.

MINDEZEK EGYÜTT IS, kü- lön-külön is azt a feladatot jelentik. hogy az egymásért hordozott felelősség nem alhat el soha. A hatalmas, az eg'ész ország és társadalom számára hasznos fejlődéssel együttjáró nagyarányú mozgásban sem szakadhatunk el egymástól, s nem szabad elszigé-. telődnünk — még a nagyváros árnyékában sem! Detre János

Vajda Lajos emlékkiállítás

NYÁRVÉGI KÉSŐ DÉLUTÁN NAPFÉNYE ragyogja be a Duna-partot és Pest háztető rengetegét, amikor kilépek a Magyar Nemzeti Galéria épületéből a Vár kiszögellő mellvédjéhez. A történelem ítél — villan belém a ragyogó panoráma láttán a régi igazság. A fiatalon, S3 éves korában, megvetetted és nyomorultul meghalt művész életműve most az ország legjelentősebb kiállítótermeiben három hónapon át fogadja a nézők ezreit. 1940 őszén, hatheti munkaszolgálatból reménytelen tüdöfolyamattal bocsátották el a festőt. Nyolchónapi kórházi szenvedés után odahaza meg utoljára végignézhette képeit, melyekkel hazánkban a legnagyobb lépést tette a modern művészet útján. A nemes kiállítóhely, a budavári gyönyörű kilátással, méltó az utókor felismeréséhez és Vajda Lajos egyedülálló alkotásához.

A szeptember végéig tartó kiállítás rendezőjének, Haulisch Lenkének az érdeme. hogy rögtön a belépéskor nagyított fényképfelvételeken és a művész csoportosított rajzain találkozhatunk azokkal a helyi motívumokkal, amelyek az 1934—1936-os évek alkotásain végigvonulnak. Ezek a képalkotó elemek Szentendre és a szomszédos Szigetmonostor magyar és délszláv vonásokat hordozó házainak a formái, díszítései,- ablakok, ka- pudiszek, templomok, tornyok, sírkövek, feszületek, valamint az ottani korabeli életmód egyszerű tárgyai, tányér, kés, parasztszekér. Gyermekrajzhoz hasonló fel- dolgozási módjában, a motívumok jelképes alkalmazásában a művész legközelebbi rokona a svájci Paul Klee, századunk egyik legeredetibb és' leg jelentősebb ’festője. Vajda Lajos tudatosan akarta megvalósítani a festészetben,, amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak: a .

népművészetre építeni, s közben összekapó solni a különböző népek primitiv művészetét a legmodernebb művészeti törekvésekkel. Ezeknek az éveknek rajzai, festményei meglepő egyszerűséggel és mélységgel éreztetik meg az őt körülvevő kis világot, emberi életét.

Megelőző párizsi éveiből hozta magával az ún. móntázstechnikát: merőben különböző, időben és térben egymástól távol eső * képszeletek összeillesztését egyetlen képpé, művészi és gondolati egésszé. Ezt a képépítő eljárást francia és orosz filmrendezők nyomán Párizsban még fotómontázsokon alkalmazza: a kiállításnak ezek a darabjai, képes újságok kivágott részleteiből összeállitott képek, megragadó erejűek, akár a Háború, vagy a Kivégzés című. Az utóbbin édes alvó csecsemő képe kerül közvetlenül a kegyetlen borzalom mellé. Később rajzain, festményein találkozunk a montázsmegoldással. A Barátok című szénrajzán a két fej egybejátszása mélyértelmüen jelzi azt a barátságot, amely Bálint Endrével összefűzte, de minden igazi barátság lényegét is.

IKONOS JELLEGŰ OLAJFESTMÉNYEI á szentendrei szerb templomok ikonjainak a hatására keletkeztek, mármint ezeknek a képeinek a festői stílusa. Ezzel a keleti keresztyén, zárt, szigorú és hihetetlenül kifejező erejű festői módszerrel alakokat, arcokat jelenített meg sejtelmes mélységgel: Az Ikonos önarckép tizenkét év óta kísér, mióta először láttam Szentendrén. Most meg alig tudtam .elszakadni a. Felfelé mutató ikon-önarckép című ugyancsak nagyméretű pasz- telltöl. Joggal mondja ezt a képet a katalógus előszava a „modern emberábrázolás remekének". Az árnyszerű figura mögött az árnyéka is dereng. Felemelt kezének két ujja az ikonfestészet évezredes hagyománya szerint van megformálva, de kiemelkedve a képen, a fej felé mutat. Nincs ebben öndicsőítés, sem blaszfémia: inkább arra a titokra mutat a homályban lebegő, sejtelmes hatású egész kép összefüggésében, ami a művész bensejében van. s végeredményben minden ember külön belső világát jellemzi.

A maszkok kora következik ezután, az 1938-ik esztendő. Az indítást op e tárgyú képekhez a primitív népek kultikus maszkjai adták. Az ábrázolt maszkok között vannak félelmetesek is, a kor sűrűsödő viharfelhőinek megfelelően, de a többségük inkább csak különös, furcsa: Virágmaszk, Szivárványmaszk, Zöld bohócmaszk. Jelzik a festőnek a legrégibb népi művészeten való ámulását, ahogyan jellemző módon szó járásában, is gyakorta előfordult a „furcsa” megjelölés.

A legnagyobb talány a művész utolsó korszaka. 1940-ben. utolsó alkotó évében lázas sietséggel, egymás után készítette monumentális szénrajzait olcsó csomagolópapíron. A színek elmaradtak. A fekete vonalak a tompa fehér alapon elegendő volt neki. hogy kifejezze végső mondanivalóját. Különös alakzatok vannak ezeken a képeken. Néhol felbukkan ugyan egy szem. madárcsör. A felület itt-ott levelek erezetére, állatok szőrzetére emlékeztet. Alapjában véve azonban nem mások e ;rajzok, mint egymásba szövődő

„furcsa” formák sajátos technikájú ábrázolásai. Nem a külső világ korabeli kezdődő rémségei ,szövetik a festővel a sűrű vonalkázásé rajzokat. A képek ezt a magyarázatot nem fedik. Közelebb járunk a festő alkotói titkához, ha figyelünk pár évvel régebbi, egyik leijeiére, amelyet feleségének írt: .,... a konkrétból, a ’valóV ból kiindulva keresem a dolgok ősformáit”. Ennél mégis tovább kell ásnunk. A képek aláírása a festő szándéka felől nem igazíthat el, mert legtöbb képét cím nélkül hagyta. Magukat e nagyszabású rajzokat szemlélve, amit sugallnak, ebben ragadhatjuk meg: a szerves és szervetlen Világ, emberi, állati, növényi, ásványi lét egyetlen nagy összefüggésben áramlik: a felszín zűrzavara, káosza ellenére mégis rend van a létben, ahogyan a képeken minden vonalka a helyén van —, s az élet feltartóztathatatlanul megy tovább, amint a formák burjánoznak a rajzokon.

A FESTŐNEK NEM VOLT BELSŐ KÖZE tételes valláshoz. De ebben a végső mondanivalóban arról tesz tanúságot, amit mi a dolgok, történések mélyén Isten rendjének vallunk, és ahogyan az élet jövőjébe reménységgel tekintünk. Bennünket, keresztyéneket, az is rokonit vele. hogy életsorsának az alakulása közelhozta és annyira összeforrasztotta művészetét keresztyén jelképekkel és az ikonok ősi keresztyén sugárzásával.

Képeit sohasem irta alá — közli róla feljegyzéseiben felesége, Vajda Júlia. — Sóvárogva gondolt azokra a korokra, amikor a művészek közös műhelyekben dolgoztak. Nem a zseni volt az ideálja, hanem az ismeretlen alkotó.” Nem ez a belső magatartás tehet igazán szolgálattá minden ■munkát bármilyen területen, az egyházban is'?! Veöreös Imre