Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-09-17 / 38. szám

„írok nektek, ifjak .. GYERMEKEKNEK. Ülj az utolsó helyre! Lk 11, 1—11 Mindenki szeret jó helyen ülni. Ezért van olyan nagy tolongás a pályaudvarokon, autóbuszok és villamosok megállóiban. A fel­szálló utasok nagyon sokszor nincsenek tekintettel sem az öregekre, sem a betegekre, még a kisgyermekes édesanyákra sem. Milyen visszataszító, amikor fia­talok és gyermekek is részt vesz­nek ebben a durva tolakodásban. Jézus mai igénkben arra tanít, hogyan viselkedjünk emberek között, nem csak utazás közben, hánem az élet minden területén. EGYSZER JÉZUST ebédre hív­ta meg a farizeusok egyik veze­tője. Többen is hivatalosak vol­tak. Volt közöttük egy vízkóros beteg ember is. Jézus megkér­dezte a farizeusoktól és az írás­tudóktól: Szabad-e szombat na­pon gyógyítani, vagy nem? De azok hallgattak. Ekkor megfogta a beteget, meggyógyította és el­bocsátotta. A jelenlevőknek pe­dig ezt mondta: Ha közületek valakinek a fia, vagy ökre szom­baton esik kútba, nem húzza-e ki azonnal? Azok azonban sem­mit sem tudtak felelni. Amikor pedig Jézus észrevet­te, hogy a meghívottak hogyan válogatják a fő helyeket, egy példázatot mondott el nekik: Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a fö helyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. Ha odamegy hozzád a házigazda, aki meghívott téged is és az érdemesebb személyt is és így szól hozzád: Engedd át ennek a helyet! — akkor szégyenszem­re az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem, ha meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre, hogy az. aki meghívott téged, így szól­jon hozzád: Barátom, ülj feljebb! — s akkor becsületed lesz min­den asztaltársad előtt, mert aki felmagasztalja magát, megalázta- tik, aki pedig megalázza magát, felmagusztal tátik. JÉZUS EZZEL A PÉLDÁZAT­TAL ARRA TANÍT, hogy az ő gyermekei minden helyzetben úgy viselkedjenek, hogy tekintet­tel legyenek másokra, elsősorban a kisebbekre, a betegekre és a gyengékre. Aki csak önmagára gondol, és minden gondja az, hogyan szerezze meg magának a legjobb helyet — a legbiztosabb előnyt — az észre sem veszi, hogy vannak körülötte segítségre szoruló, erőtlen beteg emberek. Arra sem gondol, hogy jöhet olyan idő. amikor maga is beteg lesz és maga is segítségre szorul. Különösen a fiatalok és a gyer­mekek szoktak gyakran megfe­ledkezni erről. Amikor Jézus azt mondja, hogy ülj az utolsó hely­re. azt akarja, hogy legyünk elő­zékenyek és szerények, hogy alá­zatos szeretettel becsüljük meg embertársainkat és legyünk ké­ssek mindig segítem azoknak, akik rászorulnak segítségünkre. Nemcsak vonaton, villamoson, vagy autóbuszon, hanem az élet minden területén. Ezzel az elő­zékeny, szerény és alázatos ma­gatartással nemcsak az emberek megbecsülését nyerhetjük el, ha­nem így leszünk Isten előtt is kedvesek. Selmeezi János Ismerjük meg egymást Jiíii Nagyon várom a vasárnapot Nyíregyházán sok evangélikus él, ezért több templomunk is van. Az én szüleim és nagymamám a nagytemplomba járnak. Nagyon szép ez a templom. De nekem legjobban a harangjáték tetszik, ami kívül a toronyóra alatt van. Tizenkét pici harangból áll és mindén órában eljátssza a „Jö­vel Szentlélek Úristen” kezdetű éneket. A nagytemplommal szemben van a gyülekezeti terem. Itt van a gyermek-istentisztelet és a gyermckbibliakör. Nagyon várom mindig a vasárnapot. Igaz elég messze lakunk és én még csak alsó tagozatos vagyok, öcsém pe­dig most végezte az első osztályt, ezért vagy anyukám, vagy apu­kám kísér el minden vasárnap. A gyermek-istentiszteletet min­dig más és más pap bácsi tartja, utána van a gyermekbibliakör, ezt mindig Klárika néni szokta megtartani. Már nagyon sok bib­liai történetet megtanultunk. Tudjuk a Tízparancsolatot és sok éneket és imát. Nagyon sze­retem a szép színes bibliai képe­ket és a Képes Bibliát. Le is szoktam rajzolni néha a történe­teket egy rajzfüzetbe. Én nagyon szeretek rajzolni és lyszínezem a rajzokat. Van már új fordítású Bibliám is, karácsonyra kaptam. Főleg apukám szokott belőle fel­olvasni, de azért már én is ol­vastam. Most nagy az izgalom a gyer­mekbibliakörben, mert csinál­tunk bábokat, amikkel bibliai történeteket szeretnénk lejátsza­ni, és ha elég báb lesz, szeret­nénk elmenni a szeretetotthonba, az idős nénikhez és az „ÉL1M”- be is — ahol beteg gyerekek van­nak — és ott is eljátszani bibliai történeteket. Persze most a nyári vakáció­ban sok gyerek nyaral és így ke­vesebben vagyunk. örülök, hogy nyáron is volt gyermekbibliakör, mert idén nem mentem nyaralni, csak kirándul­tunk a kistestvéremmel és a szü­leimmel. petrilla László Nyíregyháza FELTŰNÉST KELTŐ LELETEK A SINAI-FÉLSZIGETEN Ikonokat és 47 ládányi bibliai kéziratot, egyházi atyák köny­veit. valamint a korai keresz- tyénség idejéből való egyéb ira­tokat, melyek eredete a negyedik századba nyúlik vissza, találtak a Sinai-félsziget Szent Katalin kolostorában. Agourides athéni professzor közölte Martin Hegéi tüibingen: újszövetségi profesz- szorral, hogy egy turistalátogatás alkalmával az orthodox szerzete­sek fél órán át mutattak neki részleteket a leletből: „47 kar­tondoboz papirusz- és pergamen- töredékekkel. jól őrizve, rendez­ve, hozzáerősített feliratokkal.” A professzor adatai szerint ezek között liturgikus tekercsek is vannak, két doboz bibliai szöveg, valamint az egyházi atyáktól való írások. Szenzációként emlegetik a meg­talált ikonokat, melyeket rész- I ben nagyon régi eljárással fes­tettek, éspedig olyannal, mely csak a negyedik századig volt szokásos. A korai egyháztörténet kutatása szempontjából értékes leletet véletlenül találták építke­zés közben. Egy fal lebontásánál bukkantak egy korábban isme­retlen helyiségre, melyben a sok ikont és a régi kéziratokat tar­talmazó zárt ládákat találták, A Sinai-félsziget kolostora klasszikus lelőhely. 1844 és 1859 között itt bukkant kalandos- kö­rülmények között a közel 3000 görög nyelvű bibliai kézirat egyik legjelentősebbjére, a Codex Si- naiticusra (4. szd.) Konstantin Ti schendorf lipcsei teológiai pro­fesszor. A szerzetesek eddig még csak néhány görög szervet értesítettek bizalmasan a már két évyel ez­előtt megtalált képekről és szö­vegekről. Az emberiség nagy családja „Szó és valóság” „Uram, segíts minket, hogy valóban higgyünk az emberiség testvériségében és ne csak beszéljünk róla!” Cikkem megírásakor komoly figyelmeztetést, útmutatást kap­tam Richard Tatlock mai angol író fenti című imádságából. Va­lóban igen sokat beszélünk, írunk az emberiség nagy családjáról, de vajon nem marad-e gyakran csu­pán tetszetős szóvirág ez a sokat sejtető kifejezés. Mi a valóság? Elég a közös eredet', egy vérből való teremtettségünk ahhoz, hogy ezt a mintegy négymilliár­dos tarka tömeget családnak ne­vezzük? Nem hiszem, azt viszont vallom, hogy azzá lehet! Ho­gyan? íme, egy-két fontos állo­más a családdá formálódás út­ján: „Láss, ne csak nézz!” Szó szerint értem a méltán új­ra népszerű Szörényi—Bródy szám tartalmas címét. Nézni so­kat nézzük a nagy család életét, sikereit és tragédiáit egyaránt. A világra nyílt nagyszerű ablak, a televízió jósoltából í gy gombnyo­másra ott vagyunk Argentínában a labdarúgó VB-n, Havannában a VIT-en. szomorú szemtanúi le­hetünk fegyveres konfliktusok-’ nak, merényleteknek, pusztító természeti katasztrófáknak, szin­te együtt tesszük meg az első lé­péseket a Holdon, bepillantást nyerhetünk űrállomások lakóinak életébe éppúgy, mint primitív törzsek kőkorszaki napjaiba. Közhely már, de igaz: kicsivé zsugorodott bolygónk, nincsenek távolságok, legalábbis a híradás- technika, a közlekedés számára. De vajon az emberszívek kö­zött is így szűkülnek a szakadé­kok?! Jó ötven évvel ezelőtt Tóth Árpád még keserűen veti föl a drámai kérdést „Lélektől lélekig’’ című versében: „ú, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szívek! A Sziriusz van tőlem távolabb Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?” S vajon ki tudja lemérni, hogy azóta csökkent-e valamit ez a csillagnyi távolság. Néha úgy tű­nik vajmi keveset. A milliós vá­rosokba tömörülő emberek néha magányosabbnak érzik magukat a tömegben, mint letűnt száza­dok remetéi. De ez csak az érem egyik oldala. Ugyanakkor soha nem látott méretekben nyújtanak egymás­nak kezet kontinensek, népek és fajok. Nemcsak látványos, ki­emelt alkalmakra gondolok, mint amilyen egy olimpia, egy VIT, vagy egyéb kulturális, sport- stb. rendezvények. Hiszen ezek igen gondosan előkészített, jól szerve­zett ünnepi találkozók, amolyan demonstratív rendezvények. De mi van a hétköznapokban?! Itt. is sok örvendetes jelét láthatjuk a „családtagok” egymásra találá­sának. Igen megnőtt az egymás iránti őszinte érdeklődés. Ezt bi­zonyítja a széles körű vágy egy­más nyelvének, kultúrájának, ha­zájának és életének megismeré­sére, melynek konkrét következ­ménye az egyre növekvő kölcsö­nös idegenforgalom. S eközben megtanulunk lassan nemcsak bámészkodva nézelődni a közeli és távoli „családtagok portáján”, hanem látni, meglátni egymás örömeit és gondjait. Ezt a felelős közeledést olyan jelen­tős világszervezetek' és egyezmé­nyek segítik, mint az ENSZ, a helsinki dokumentum és nem utolsósorban egyházi világszövet­ségek, a Keresztyén Békekonfe­rencia stb. Élesztik és éberen tartják felelős lelkiismeretünket, hogy addig nem lehetünk igazán családdá,'míg számos testvérünk üres gyomorral fekszik le estén­ként, s nélkülözi mindazt, ami minden embernek, minden csa­ládtagnak alapvető joga. Láss, ne csak nézz, s közben ne feledkezz meg egy sajátos ke­resztyén „jogról” sem. hogy imádkozhatsz! Imádkozó keresztyéneket gyak­ran megkísért a kétség, könyör­gésük mintha csak a mennyezetig jutott volna és onnan visszahull anélkül, hogy a Címzett meghal­laná. Én most egy másik kísér­téstől óvnék. Néha imádságaink nem néznek túl a szoba falain, a kerítésen, az országhatárokon. Pedig igazán csak akkor hiszünk komolyan az emberiség testvéri­ségében, mindannyiunk összetar­tozásában, a nagy család megva­lósulásában, ha imádkozni is tu­dunk érte. Nem végezheti el ezt helyettünk a lelkész az istentisz­telet végén, amikor az ún. öku­menikus imádságban Isten elé viszi az egyetemes emberi kérdé­seket. Nekünk mindannyiunknak lehet, szabad, sőt küldetésünk, szent kötelességünk mindezekért imádkozni, Például így is lehet: „Isten. Te adtál nekünk életet, amely egyúttal közös feladat Is. Taníts minket, hogy belássuk, milyen mértékben nyugszik életünk-embertársaink bátorságán, kezdeményezésén szorgalmán és készségén. Tégy minket hálássá az I emberek hűségéért, figyelmessé mások ínségére és kitartóvá irántuk tanúsítandó felelősségünkben.” Gáncs Péter Naplórészlet iidiilésiinkről a Nemei Demokratikus Köztársaságban Április 30. Levelek indulnak a Déli Evangélikus Püspöki Hiva­talból a következő gyülekezetek lelkészeinek: Baja, Budapest­Pestlőrinc, Csabacsűd, Egyházus- kozár, Gerendás, Irsa, Kecske­mét, Marcalgergelyi, Nógrád, Örimagyarosd, Súr. Ebből meg­tudták az érintett lelkészek, hogy egyházunk vezetősége javaslatára az Állami Egyházügyi Hivatal segítségével üdültetésben lesz ré­szük. Jünius 11. Budapesten találko­zunk. Az egyik csoport gyorsvo­nattal Prágán keresztül az NDK déli részébe, Tabarzba utazik. A másik csoport a Ferihegyi repü­lőtérről indul MALÉV-géppel Berlinbe. Erről számolunk be. 11 ezer méter magasan és 850 kilométeres óránkénti sebességgel megyünk. Berlinben meleg fogad­tatásban van részünk. Vendéglá­tás, eligazítás után máris a pá­lyaudvaron vagyunk. Gyorsvo­nattal megyünk Sassnitzig, az NDK egyik északi határállomá­sáig. Itt szakadó esőben ülünk az üdülő buszára. Ezt a záport le­számítva végig „jó” időnk volt. Rügen szigetén vagyunk, az Északi-tenger partján, Juliusruh- ban. Csoportunk tagjai: D edinszky Tamás és felesége, Kovács Etel­ka, Nobik Erzsébet, Huley Alfréd és felesége. A velünk együtt levő német csoportban pedig többek között 3 berlini léikész felesé­geikkel. A ház neve: Béke-háza. Tény­leg békében és hasznosan töltöt­tük időnket. A ház gondnoka feleségével és munkatársaival mindent megtet­tek, hogy jól érezzük magunkat. Otthonunktól 1500 kilométerre vagyunk. Más az éghajlat is. A tenger 12 fokos. Legfeljebb jel­képesen „megmártózni” tudunk. Partján a „kosarakat” úgy állít­juk be, hogy a mindig fújó hűvös széltől védjen. Ismerkedünk vidékkel, néppel, gyülekezetekkel, egyházi szoká­sokkal. Az üdülőnkben egyik nap ismerkedési est. Máskor vetített­képes bemutató Rügen szigeté­ről. Június 17. Egész napos köruta­zás a szigeten. Műemlékekkel is­merkedünk. Június 20. Egész nap Rostock­ban vagyunk. Az NDK legna­gyobb kikötője. Új városrészeket nézünk meg, majd a hajózási múzeumot látogatjuk. Kis hajó­ról megnézzük az összes ki- és berakó tengerjáró hajót. Templo­mukban az 500 éves oltárt és a hajózási díszítést látjuk. E nap végén a vacsorán megjelenik és utána is hosszan velünk marad Macht Roland megyei-körzeti ál­lami egyházügyi titkár. Tájékoz­tat a helyi egyházakról, a nők és ifjúság helyzetéről, lakásépítési programról, Egyben érdeklődik egyházunk intézményes diakóniai munkájáról. Június 26. Züssowban egyházi szeretetintézményt látogatunk meg. Itt Thorbahn Joachim gaz­dasági igazgató kalauzol végig. 280 beteget gondoz 100 ápoló. Munkaterápiával igyekeznek gyó­gyítani. Visszafelé Stralsundban, a tengeri múzeumban a tenger állatvilágában gyönyörködünk. Bűcsúestünkön éjfél utánig be­szélgetünk. Új német ismerősein­ket érdekli életünk, helyzetünk. Június-28. Utazás Berlinbe. In­dulásig 1400 km-t utaztattak. A pályaudvaron találkozunk a ta- barzi csoporttal. Együtt mara­dunk a hátralevő két napig. A múzeumi negyedben a Pergamon Múzeumot mutatják meg. Majd városnéző busszal mindent sze­retnének megmutatni házigaz­dáink: a fővárost, az épülő vá­rosrészeket. A Népi Kamara székházát belülről is megtekint­jük: márvány, aluminium és kü­lönleges üveg ötvözet. A tv forgó tornyából az egész várost és kör­nyékét látjuk. Kalb Hermann ál­lamtitkár-helyettes munkatársai­val velünk ebédel. Köszönt min­ket a kormány és az államtitkár­ság nevében. Ismerteti a meg­osztott Berlin problémáit. Kitér az állam és egyház közötti kap­csolat fejlődésére. Köszönetét mond egyházunk vezetőségének, hogy a magyar evangélikus egy­házzal való kapcsolat is segített az ottani kérdések megoldásá­ban. Tóth Szöllős Mihály esperes — a tabarzi csoport vezetője és tolmácsa — köszöni a vendéglá­tást. Diakóniai teológiánkból ere­dő nemzetközi kötelezettségeink­ről szól. Június 30. Újra MALÉV-gépre szállunk. A német városok a ma­gasból tenyérnyivé zsugorodnak. Egy óra múlva már arról beszél­getünk, hogy a Dunát látjuk-e. Aztán újra lent vagyunk szép fő­városunkban. Rövid búcsúzkodás és minden irányban megyünk haza, gyülekezeteinkbe. Július 1. Újra otthon. Három hét sok emlékével és tanulságá­val. Csak a közös alkalmakról szólt a fenti naplój-észlet. Az egyéni beszélgetésekből egy rész­let: a vonaton kérdezi valaki: van-e nálunk konfirmáció? Zse­bemből kivett fényképet muta­tok az idei konfirmandusokról. Ügy vélem hasznos volt üdülé­sünk. Huley Alfréd Megjelent az EGYHÁZI TÖRVÉNYEK II. kiadása Ára: 32,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents