Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-09-10 / 37. szám
Lelki kérdésekről beszélgetünk Mi „lakik’* bennem? — Nemrég ezt olvastam a Bibliában: „Isten igéje lakik tfennetek" (1 Jn 2,14). Mit jelent az, hogy az ige „lakik” bennem? János ezt olyan magától értetődőnek mondja,'pedig ... — Megvallom, bennem nem lakik gyakran az ige. Néha, rendkívüli helyzetekben, rácsodálkozom magamra: jé, hát én vagyok ez, aki olyan türelmetlen, aki úgy kiabál, olyan zúgolódó?! Bennem sokszor a félelem, a harag lakik, nem az ige és nem Krisztus, ahogy nemrég az Útmutató esti igéjében olvastam: „Lakozzék Krisztus hit által a szivetekben” (Ef 3,17). Amikor ma űrhajók és űrszondák távoli bolygókat kutatnak — ugyanakkor sok tudomány kutatja az egészen közelit: mi van az emberben. Egy döbbenetes film futott néhány évvel ezelőtt. Hát- borzongató a rendezése. „Válás olasz módra.” Megmutatja egy férfinak, egy unatkozó férfinak a gondolatait. A férfi néz, és egyszerre a vásznon megjelenik, hogy mit gondol a feleségéről. És megmutatja, hogy először gondolatban öli meg. S a gondolat, amely belé fészkelte magát, tetté lett. Nemcsak a lélektan és az orvostudomány, de a modern filmművészet is igazolja, amit Jézus így mond: „Mert belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések.” Emiatt a „belülről” miatt döntő, hogy mi vagy ki vett szállást a szívemben. Hadd utaljak arra a régi, ismert elbeszélésre, amely szerint egy nagy városban szörnyű betegség tombolt. Sokan haltak 'meg, míg egyszerre csak arról a Mesterről beszéltek városszerte, aki biztos gyógyszert hozott. A gyógyításért nem pénzt kért, hanem azt, hogy a meggyógyított házában lakhasson. Az elbeszélés szól egy fiatalemberről, aki szintén meggyógyult és boldog órákat élt át a nála lakó Mesterrel. Ekkor öröm volt a szívében és áldott szolgálatokat végzett. De eljött az idő, amikor — alig vette észre — nem volt számára többé fontos Jézus — hiszen Ö volt a gyógyító Mester —, s akkor milyen üres, szeretetlen lett az élete. — Értem az elbeszélés üzenetét. Valóban, én is átéltem már, hogy boldog órák és szolgálatok után egyszerre csak üresség, nyugtalanság lett bennem. — Ügy gondolom, hogy a szív sohasem lehet üres, mert olyan, mint a mágnes: mindig magához húz valamit, ha az igét nem, akkor a zúgolódást, az önzést és sok mást. — Eszembe jut a magvető példázata, mely szerint a mag — Isten igéje — néha a tövisek vagy sziklák közé hull, s csak ideiglenesen fejti ki hatását, mert hamarosan megfojtja azt az élet gondja és a gazdagság csábítása. A szívünk valóban nerh áll üresen sohasem. Jó dolog, ha Isten igéje bűnbánó, szomjas lélekbe hull, és ott marad. Akkor történik az, hogy hiszünk. Hisszük, hogy Isten hatalma és szeretete öleli-át életünket, kicsi korunktól fogva minden úgy történt, hogy az ö céljai és tervei valósulhassanak meg. Aki ebben bizonyosságra jut, Istent magasztalja minden körülmények között, minden helyzetben. És ez a hála visz minket az emberek felé a szolgálat útjain. Egy utazó leírását olvastam, aki megnézte a mamertini börtönt, ahonnan Pál írt néhány levelet. Egy sötét barlang ez, falain csorog a víz. A foglyokat egy lyukon eresztették le oda. Elgondolta az utazó: ezen a kövön térdelt és dicsőítette Istent az apostol. Nem ezt mondta — mivel Krisztus élt benne —: „De hát, Istenem, miért hoztál ebbe a sötét verembe? Még annyi ország van, ahová szeretném elvinni az örömhírt. Hogy tehettél velem ilyet, Istenem?” Nem így szólt, hanem így: „Te szerető Atyám vagy! Ti pedig, akiknek írok, mindenkor hálát adjatok!” — Az világos, hogy Jézus, az ige, nem Ibusz-vendég akar lenni nálunk, hanem állandó lakó. De az ember mindig vizs- gálgassa magát: bennem la- kik-e vagy nem? \ Ne magunkra nézzünk, hanem szüntelen Jézusra! De az nem lehetséges, hogy úgy teszünk, mintha Krisztus csak néhány gondolatot akarna szívünkre helyezni, kicsit felüdíteni, megnyugtatni kívánna. Ö mindig azokat az alapokat kérdezi, amelyekre életünk épül. Ahogyan a gazdag ifjúval kapcsolatban történt, aki pompás emberpéldány volt, de élete alapja homok volt: hiányzott belőle Isten és az emberek szeretete. Az igeolvasás mindig azt jelenti: keze félrerántja a függönyt és megmutatja: új életre van szükségem. Az emberből mindig sugárzik valami. Vagy pozitív, vonzó, mert benn® lakik a hit bizonyossága. Vagy negatív, taszító, mivel békesség nélküli, ige nélküli. Mondják. hogy ha valaki nem tudná a Curie-házaspár nyugvóhelyét a párizsi terrvtőben — a Geiger-féle számlálóval odatalálna, mert sejtjeik ma is sugároznak". Ha az ő találkozásuk ilyen maradandó nyomot hagyott bennük egy fizikai anyaggal kapcsolatban — mennyivel hatásosabb, ha a menny és föld Urával kerülünk igazán közösségbe. Ha a ma élő keresztyének Öt így tudnák sugározni • • ’ Görög Tibor KRISZTUS HARANGJA Vannak akik éhezve nyüszítnek s tűrnek esőt födéltelenül, mind több száj hörgi: rajta, feszítsd meg! Senki se tudja, kihez menekül. Vannak örökké sebzett szívűek, nem segít rajtuk szó csak a tett! Mostoha sorsuk jármához hűek, kerüli őket a szeretet. Tele a testük régi fekéllyel, üldözi őket a puszta lét: gyilkol a nappal, gyilkol az éjjel, számukra sehol nincs menedék S vannak ezerszer megtagadottak, egyetlen vigaszuk a hasis, panaszaikból rendre kifogytak... értsd meg a hallgatásukat is. Nézd a sebet és szánd meg a könnyet, Századok hagyták itt örökül: bozótok mélyén gerincük tört meg s kínjaikon más nem könyörül. Bőséged poharát tele töltöm, adj hamar inni a szomjúhozónak,-s kenyér is légy az éhező földön: áldjanak ott, hol élve halódnak! Esti Gyula AZ EGYHÁZI EGYÜTTMŰKÖDÉSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE — SZOMBATHELY. Az elmúlt időszakban Weitler Sándor mesz- leni lelkész szeretetvendégségen népszerű zeneesztétikai bevezetés után Bach-művek bemutatásával a Bach-muzsika megkedvelteté- sét és megértését igyekezett elősegíteni. — Dr. Nagy István tatai lelkész, a Fejér-komáromi Egyházmegye esperese igehirdetéssel szolgált, majd vallásos esten „Kirakat egyház — szolgáló egyház” címmel előadást tartott. — Her- nád Tibor veszprémi lelkész ugyancsak igehirdetéssel szolgált a gyülekezetben, vallásos esten pedig a népi hagyományok egyházi megbecsülése érdekében fáradozott előadásában. — Kiegészült a gyülekezet presbitériuma. Űj presbiterek lettek: Csite Mária, Farkas Gézáné és dr. Csep- regi Gyula. — MARCALIGERGELYI. Szeptember 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakor istentisztelet és közgyűlés keretében iktatja be a gyülekezet új. ielkészét, Kovács Etelkát D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke és Síkos Lajos, a Veszprémi Egyházmegye esperese. Ezen a napon lesz a gyülekezet új parókiájának á felszentelése is. — BENCZŰRFALVA. Igehirdetéssel szolgált a gyülekezetben Rónay Zoltán balassagyarmati lelkész, egyházmegyei gyülekezeti segély előadó. A kis gyülekezet tagjai 10,— Ft-os lelkenkénti átlagos adománnyal segítették a gyülekezeti segély munkáját. — PILIS. Szeptember 10-én, vasárnap délután. 4 órakor ünnepi istentisztelet és közgyűlés keretében szenteli fel és adja át rendeltetésének dr. Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke a gyülekezet új gyülekezeti házát. A Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Bizottsága Montreux-ben (Svájc) tartotta idei ülését a tavasszal. Dr. James A. Scherer (Chicago), a bizottság elnöke, a bizottság fő feladatának az alábbiakat nevezte: az egyházak támogatása hosz- szú távú missziói feladataik közös megtervezésében, folyamatos misszió, a nem keresztények között és a névleges keresztyének „újraevangélizálása”. Az amerikai dollár árfolyamának csökkenése következtében Scherer szerint a bizottság terveit a belátható jövőben szigorú korlátok között kell tartani, bizonyos tevékenységeket csökkenteni kell, másokat pedig törölni vagy elhalasztani. A nagygyűléstől kapott feladatnak tekintendő a misszió előtérbe helyezése, de változatlanul törekedni kell az egyes egyházak önállóságának elérésére. Az egyházi struktúrák fontosak, mondotta Scherer, de nem lehet abszolútizálni őket. „A 21. századhoz közeledünk és meg kell tanulnunk, hogy olyan misz- sziói struktúrákat teremtsünk, melyek tekintettel vannak a világ egységére, és nem a kolonializ- mus és neokolonializmus régi világát idézik fel.” . r All VASÁRNAP IGÉJE Hazug istentisztelet Ámósz 3, 21—24 NEM AZ ÜNNEPLÉST ÉS AZ ISTENTISZTELETET KÁRHOZTATJA a próféta. Hiszen Izrael népének ünnepeit s azok megtartását Isten törvénye rendelte el. Az áldozati szertartásokat s azok bemutatásának módját a legaprólékosabban előírja az óstetamentumi törvény s ez az ősi hagyomány Mózesre nyúlik vissza. Félreértés az, hogy a próféták el akarták volna törölni a templomi istentiszteletet, a kultuszt s helyébe valami mást akartak hozni. Hanem az volt a baj, hogy mindezt: az ünneplést és az istentiszteletet Izrael fiai kisajátították maguknak! A ti ünnepeiteket vetem meg, a ti áldozataitokban nem gyönyörködöm — ez Isten kemény szava. Nem a „liturgiával” van tehát baj. Hiszen harsogva zúg az ének, ércesen hangzik a hitvallás, szépen prédikál a pap, áhítatosan száll ég felé az imádság. Csak éppen mindez öncélú és gyümölcstelen. Nem következik belőle semmi. Nincsen folytatása a hívek, a gyülekezet életében. Meg sem látszik a hétköznapokon ennek az istentiszteletnek a hatása, önmagának tartott a gyülekezet istentiszteletet, önmaga „épülésére” és igazolására. Hogy ezzel letudja „vallásos kötelezettségeit”, hogy eleget tegyen a „törvény” követelésének, hogy — még elgondolni is szörnyű — „kifizesse” az Istent. Akkor, Ámósz korában, áldozati oltárok égreszálló füstjével, a szertartások pontos elvégzésével, ami néha komoly anyagi erőfeszítéssel is járt. S ma „templomozással”, egyházfenntartói járulékkal, adakozással. Mindez jó, szükséges és áldásos, ha nem marad el természetes gyümölcse: az irgalmasság, a szeretet szolgálata, az élet istentisztelete. „ÁRADJON A TÖRVÉNY, MINT A VÍZ”, követeli a próféta. S éppen ez hiányzik. Az istentiszteletben. Isten népe ünnepi összejövetelében. Isten igéje élő vizének kell felfakadnia. A megítélő, de fel is emelő, az útmutató és vigasztaló, az eligazító s erőt adó ige, Isten szava hozzánk. S ennek ki kell áradnia ebből az összejövetelből, messze túl a templom falain. Isten népének csatornává kell lenni, amelyen keresztül ez az ige kiáradhat, elérhet másokat is. Ez a misszó egyik vetülete. Azonnal hozzá kell azonban illeszteni a másikat is. A kiáradó ige átalakítja a gyülekezet életét, megtermékenyíti — hiszen forrásvíz! — s ez a megújult, gyümölcstermő élet, mint az ige hatása, szétárad a gyülekezet határain túl is, az emberek közé, a társadalomba. Üdít, éltet, frisiít — mint a tiszta viz. Az a bizonyos pohár víz, amit Jézus nevében adunk. Vagyis: irgalmasság, szeretet. Mert a törvény betöltése, vagyis, veleje, magva: a szeretet. Jézus mondotta: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. A „LEGSZEBB” ÜNNEPI ISTENTISZTELET, GAZDAG LITURGIA, buzgó éneklés, művészi színvonalú egyházi zene, s persze a leggondosabban felépített prédikáció is értelmetlen, Istennek nem kedves, ha belőle hiányzik a szeretet és irgalmasság áradása, a gyógyító, életeket újító erő. Épp az igazi istentisztelet, a teljes evangélium és törvény hirdetése indíthatja el Isten népét a szolgálat útján s tarthatja meg azon. Nem csatornája, hanem gátja, akadálya az ige kiáradásának Isten népe, ha a rábízott kincset önmagának akarja megtartani, ha magának való, bezárkózott, befelé forduló életet él, ha csak önfenntartásán szorgoskodik. Posvánnyá, bűzlő mocsárrá lesz a megrekedt életvíz, amitől megvetéssel fordul el Isten. Mindezt nem önmagunkból kell kierőltetnünk, hiszen Isten igazsága árad, „mint a bővizű patak”. Vagyis csak el kell fogadnunk Isten kinyújtott kezét, magához ölelő szeretetét. Pál apostoltól tudjuk, hogy Isten igazsága: minket magához fogadó, megújító, életet teremtő erő. Éppen ezzel akar Isten megajándékozni az igazi istentiszteletben, amelyben először is ő szolgál nekünk, a mi Szolga-Urunk. Evangéliumával, testének-vérének ajándékozásával, közösségbe fogadó szeretetével. Isten igazsága kiáradásának is gátat vetünk azonban, ha magunk akarjuk megszervezni, megvásárolni — mintha lehetne! — azt, amit ingyen, ajándékként felkínál nekünk. A HAMIS ISTENTISZTELET KÍSÉRTÉSE, VESZEDELME minden időkben fenyegeti Isten népét. Csak a „törvény és igazság”. Isten igéjének, éltető szeretetének kiáradása óvhat meg tőle s teremthet belőlünk kedve szerint való, neki s Őt a felebarátban szolgáló nepet _______________ Grod Gyula IM ÁDKOZZUNK! Ür Jézus Krisztus, Te szereted a világot, amelyért életedet adtad. Tedd istentiszteletünket kedvessé előtted és tedd egész életünket istentiszteletté. Mozgasd meg képzelőerőnket, mutass lehetőségeket, adj szárnyakat erőnknek, hogy szolgálatunkat a világban betölthes- sük. Tégy bennünket találékonnyá s áldozatkésszé a szeretet gyakorlásában. Hadd legyünk nevednek hiteles bizonyságtevői. Ámen. ÖKUMENIKUS CSÜCSTALÁLKOZÖ: CHANTILLY A Párizs melletti Chantillyben áprilisban megtartott első ökumenikus csúcstalálkozó, melyen az európai keresztyén egyházak képviselői vettek részt, felhívással fordult az európai keresztyénekhez, hogy fáradozzanak a békéért és a felelős politikusokhoz, hogy „vessenek véget a fegyverkezési verseny szörnyű fokozásának”. A protestáns, orthodox és anglikán tagegyházakat összefogó Európai Egyházak Konferenciája és a római katolikus Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa által rendezett ökumenikus találkozó két témájáról •— egység, béke — folytatott tanácskozás eredményét a Nyugat- és Kelet- Európa egyházaihoz és népeihez intézett „Üzenet” foglalja össze. A dokumentum hangsúlyozza a különböző egyházaknak a „mély megoszlás” ellenére is meglevő összetartozását. Az egyház „teljes közösségét” ugyan különbözőképpen határozzák meg és különbözőképpen törekednek azt elérni, de mindnyájan reménykednek benne. Az Üzenet hangsúlyozza: „Nincs Krisztuskövetés az egységre való készség nélkül.” A békével kapcsolatban a dokumentum rámutat az egyház egysége és az emberiség egysége ■közötti összefüggésre. Felhívja a keresztyéneket, küzdjék le a „békétlenség gyökereit”, melyek a gazdagság, hatalom és érvényesülés utáni vágyból tevődnek ösz- sze. A konferencia résztvevői — köztük 31 katolikus püspök Európa 23 nemzeti püspöki konferenciájából és 40 EEK-delegátus 26 nyugat- és kelet-európai országból — együttesen követelik „az elrettentés egyensúlyának a bizalom egyensúlyával való felcserélését”. A reformáció óta ez volt az első alkalom, hogy a katolikus egyház püspöki rangú képviselői az összes többi egyházak képviselőivel együtt tanácskoztak.
