Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-09-03 / 36. szám
Templomépítők utódai élnek ma is Téten Parókiát építettek és templomot renováltak A háborús bűncselekmények nem évülnek el KÖZEL NEGYVEN ÉVE, 1939. SZEPTEMBER 1-Sk, HAJNALI 4 ÓRA 45 PERCKOR a német hadsereg rárontott Lengyelországra. Ezen a napon Hitler rádióbeszéde a következő, a katonai erőszakot hazug módon indokló, bejelentést tartalmazta: „A lengyel kormány fegyveres erővel akarja megoldani a kérdést. Lengyelország többé nem akarja tiszteletben tartani Németország határait. Arra, hogy véget vessek ennek az esztelenségnek, nem látok más módot, mint azt, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljak.” Ezzel a nappal és ezzel a bejelentéssel kezdetét vette a második világháború. A történészek természetesen nem alkalmazkodnak ilyen percnyi pontossággal a háború kitörésének idejéhez. Azt is mondhatnánk, hogy még pontosabbak, mert egy láncolat összefüggésébe helyezik a hatesztendős világégést. Eszerint a Távol-Keleten Japán 1931. évi betörése Észak-Kínába, folytatódott az 1936—1945-ig tartó japán— kínai háborúban. Ennek a láncolatnak egyik szeme Olaszország Etiópia elleni háborúja (1935), amely az 1943-as olasz kapitulációval fejeződött be. És ugyanígy törvényszerű kapcsolatot látnak a spanyolországi német—olasz intervenció (1936—1939) és az 1945-ben történt németországi vereség között. Így azután a második világháború 1931—1945-ig tartott, s az 1939—1945-ig tartó háború ennek a szakasznak pusztán egy része, de a legszörnyűbb része volt. GYÁSZNAPNAK MÉGIS AZ 1939. SZEPTEMBER 1-ÉT TARTJUK, mert ettől a naptól már semmiféle erővel, ráhatással nem lehetett megakadályozni vagy elszigetelni a hitleri agressziót. 1939. szeptember 1-nek nemcsak, olyan jelei voltak, mint a távolkeleti, vagy az olasz—abesszin, esetleg a spanyol polgárháború. Ezek a helyi háborúk „előcsatározások”, erőpróbák voltak, azaz más szóval a fasiszta erők fitogtatása. A mérkőzés, a ,,nagy leszámolásra való készülés” korábban, és csak bizonyos fokig ezekkel a háborúkkal párhuzamosan ment végbe. Hitler uralomra jutásával szinte egy időben indult meg Németország újrafelfegyverzése, a német gazdaság hadipotenciálra való áthangolása. A német termelés, gazdasági élet ez időtől egyetlen végső cél érdekét szolgálta: a világot radikálisan újrafelosztani, az angol és amerikai konkurrenciát letörni, a világuralmat megszerezni és leigázni a Szovjetuniót, az imperializmus fő akadályát. Ez a cél csak háború útján volt elérhető. 1939-re maximálisra fokozódott a német hadipotenciál, meg lehetett indítani az offenzívat, s a célt eszközök válogatása nélkül, mihamarabb kellett elérni. Nem Hitleren múlott, hogy a „villámháborúból” hat keserves esztendő lett, és hogy a fantasztikumot meghaladó cél vele együtt megsemmisült. Negyvenöt évvel korábban tehát, amikor Hitler uralomra jutott, megindult egyfajta pokoli gépezet. Berlinben indították be ezt a gépezetet, s előbb-utóbb, a józanság és előrelátás ellenére, az egész világ áldozatává lett. Éppen úgy, mint Vilmos idejében, az első világháború előtt. Mert amikor a szarajevói pisztoly eldördült, már régen készen álltak a szövetségi rendszerek, állig fel voltak fegyverezve az államok, így történhetett meg az, hogy huszonnégy óra alatt egyetlen fronttá változott Európa. 1939-ben valami hasonló ment végbe. S hogy nem csaptak azonnal össze a szövetségi rendszerek, annak mélyrenyúló politikai okai voltak. Tény viszont, hogy Lengyelország elözönlésekor még meg lehetett volna roppantam az agresszor gerincét. A KÉT HÁBORÚ FEGYVERKEZÉSI ELŐZMÉNYEIT nem ok nélkül emlegetem. Valakik tehát elindították az ördög szekerét, az esztelenséggel határos fegyverkezési hajszát, s világunk kétszer :s beleégett. S nem látunk-e valami hasonlóságot a mi időnkkel? Ha felvetjük a kérdést, mi végre a fegyverkezés, ilyen választ kapunk: „védekezni kell”. E varázsszó porhintés a politikailag tájékozatlan nyugati tömegek szeme közé. Eddig csak a szocialista tábor merte kimondani az igaz szót: a fegyverek háborúhoz kellenek, s a fegyverkezés feltétlenül háborúhoz vezet. Évek óta figyelem ezt a pokoli versenyt. A tudósok kimutatását, hogy pl. termonukleáris bombákból akkora készlet van már, hogy 6 —7-szer el lehetne pusztítani földünket — mintha nem lenne elég egyszer?! —, s újabb meg újabb tömegpusztító fegyverekhez jutnak a hadseregek — most utoljára a neutronbqmbához. Meg lehet-e állni ezen a lejtőn? Ügy tűnik megdermed minden józan gondolat! S mintha már semmi foganatja nem lenne bizonyos körökön túl a kérő, követelő szónak. Jóllehet mindenki pontosan tudja, mekkora a kockázat. Kiéleződtek az ellentétek. Kelet és Nyugat között elakadt a bizalom. Nem hisznek egymásnak államok és politikusok. Felvethetjük-e ,a kérdést: hát nem tanult a világ a két háború kegyetlen leckéjéből? A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ÖTÖDIK ESZTENDEJÉBEN, 1943. OKTOBER 30-ÁN Moszkvában a Szovjetunió, Anglia, az Egyesült Államok és Kína képviselői közös nyilatkozatot adtak ki, amelynek lényege, hogy a német birodalom és a náci párt vezetőinek felelősségre vonása a szövetséges kormányok közös döntése alapján fog történni. A moszkvai nyilatkozat alapján 1945. augusztus 8-án Londonban egyezményt kötött Anglia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok az európai tengelyhatalmak háborús főbünö- seinek megbüntetésére. A londoni egyezmény 6. cikke többek között kimondja: nemzetközi katonai törvényszék elé kell állítani a) a béke elleni bűncselekmények, b) háborús bűncselekmények, c) az emberiség elleni bűncselekmények elkövetőit. Ez volt a világon az első eset, hogy nemzetközileg felelősségre vonták az agresszort, a béke megsértőjét, az emberiség ellen elkövetett példátlan bűncselekmény elkövetőit. A londoni konvenció hosszú évtizedek múlva is éreztette hatását. Még a legutóbbi időkben is felelősségre vontak ennek alapján náci bűnösöket. Más szóval az egyezmény nem évült el. De tegyük fel a kérdést, nem a béke elleni merénylet történik akkor, amikor NATO- országok a fegyverkezést korlátlanná fejlesztik? Amikor egyes nyugati katonai és politikai körök részéről hidegháborús izgatás történik, holott a világ végre megízlelte az enyhülés áldásait? Nem kellene az egyezményt kiterjeszteni előzetes végrehajtásra? És nem lesz késő az egyezmény szellemében ítéletet hozni akkor, amikor már elpusztult a világ? 1939. SZEPTEMBER 1. SÚLYOS LECKÉNK VOLT. Tanuljunk belőle! Tanuljuk meg előre használni eszünket! A gondok legalább olyan veretesek, mint 1939 előtt voltak. Közös érdek a leszerelés, a haderők csökkentése, a fegverkezési verseny megállítása. A közös érdek kapcsoljon egybe mindannyiunkat tiltakozásra. Össze kell fognia valamennyi békeszerető erőnek, jóakaratú kormánynak és az egész emberiségnek, hogy megakadályozzuk a pusztító erők elszabadulását. „., Redey Pál Az utóbbi évek során szép számmal olvashattunk beszámolókat lapunk hasábjain arról, hogy Eszaknyugat-Dunántúl valamely gyülekezete jubileumi ünnepséget tartott, templomot renovált, lelkészlakást épített. Ezek a híradások egyrészt arról tanúskodnak, hogy mélyen a lelkekbe gyökerezett az evangélium, amelynek tiszta magvát ezen a területen először a reformáció idején vetették el népükhöz és Krisztusukban hűséges, sok próbát megélt lelkipásztorok. Arra is tanúk meggyőződésünk szerint ezek az események, hogy talán éppen e lutheri szellemiségnek a talaján ezek a gyülekezeteink hamar megértették a felszabadulás utáni teológiai -felismeréseinket, egyházi vezetőink útmutatása alapján megtalálva az együttélés módját az új társadalom helyi adottságainak megfelelően, képesek voltak megújulni, megerősödni, élni és szolgálni. Végül ezek a hírek közvetlenül is utalnak arra, amire Falvakon, tanyákon című cikksorozatunkban is újra és újra rámutathattunk, hogy a szocialista gazdálkodási rendszer milyen anyagi megerősödést hozott falcainkban élő hittestvéreinknek és ezzel gyülekezeteinknek is. Enélkül aligha volna elképzelhető még a mindenképpen érté-: 'kelendő gyűléseknek . társadalmi munkavállalások figyelembevételével a számszerűségében és az anyagi ráfordításban meglepően nagy építéssorozat, amelyre aligha volt példa valamikor is magyarországi evangélikus egyházunk történetében. TÉTEN IS A TEMPLOMÉPl- TÖK UTÖDAI ÉLNEK, ahogy ezt az új lelkészlakás építésének és a 200 éves templom renoválásának mérlegét megvonó jelentésében az építkezés motorja és a munkában is mindig elől járó Kardos József, akit éppen húsz évvel ezelőtt hívott meg lelkészéül a téti gyülekezet, megállapíthatta azon az ünnepségen, amelynek igehirdető szolgálatát D. dr. Ottlyk Ernő. az Északi Egyházkerület püspöke végezte, s amelyen egyházkormányzatunk tagjai közül jelen volt dr. Karner Ágoston országos főtitkár, dr. Nagy István, fejér—komáromi egyházmegye esperese, Bárány Gyula esperes, számos lelkész, köztük a téti gyülekezet több mint négy évtizeden át hűséges lelkipásztora Lukácsi Dezső s a templomot megtöltő hálaadó gyülekezet, amely a fent leírtakat igazolva közel egymillió forintos áldozatot vállalt s ezért igyekezetükre felfigyelve a közegyház is kinyújtotta feléje segítő kezét hazai és külföldi adományok juttatásával. AZ EVANGÉLIUM HIRDETÉSE FOGLALTA EL ennek az ünnepségnek a központi helyét is. Ottlyk Ernő püspök prédikációjában az ajándékozó, az emberért mindent odaadó Istenről tett bizonyságot. Az Atya eleve megtervezte szeretete cselekedeteit az emberért. A világot szépnek és gazdagnak teremtette. Az emberi bűn az oka annak, hogy az emberiség kétharmada éhezik. Odaszánta Isten az emberért egyszülött Fiát is, hogy örök életünk és üdvösségünk lehessen. A Szentlélek munkája is értünk emberekért van, benne az egyház léte is. Isten teremtő, adakozó áldozatot hozó szeretete viszontszere- tetet provokál. De ezt Isten az embertárs, a testvér felé fordítja. Azt szeressük, azt szolgáljuk. Amikor az evangélium közel hozza hozzánk Isten áldozatos szere- tetét, akkor az önző, irgalmatlan, kapzsi, irigykedő vagy közönyös szív megújul és megértjük, hogy a mi életünk értelme is a szolgálat a Jézust követő úton. Ez az út az emberi együttélés területeire vezet, hogy családban, gyülekezetben, munkahelyen, társadalmunkban magatartásunk ezt az odaszánó szeretetet tükrözze. Erővel, hittel .és hálásan szolgálhatunk, mert Isten szeretete kiapadhatatlan forrás. SZALMATETÖS JOBBÁGY- KUNYHÓKBÖL INDULTAK annak idején az elődök Mária Terézia uralkodása idején templomot építeni — mondotta a későbbiek során a kerület püspöke, amikor az ünnepi közgyűlésen elsőként köszöntötte az ünneplő gyülekezetét és lelkészét. Most a templom előtt legalább 30 gépkocsi várakozik, s a minden igényt kielégítő modern parókia egészen jól beleillik a falu összkomfortos, gazdagon berendezett házai sorába. Mindezek bizonyságai annak a jólétnek, amelyre a szocializmusban önmagára és útjára lelt parasztságunk eljutott, miközben államunk legfőbb vezetősége mindehhez a béke biztonságos hátterét is megteremtette. De a hármas ünnep eredményei mögött ott van az a közegyházi tudat ís, amely közös teológiai alapjainkon épülve az összetartozás szellemét erősíti egyházunkban. Karner Ágoston főtitkár köszöntő beszédében elemezve a téti hármas ünnepség hátterét, de egyáltalán gyülekezeteink életének elevenségét, építő kedvét, még egy fontos jelenségre emlékeztetett. Arra a bizalomteljes jó viszonyra, amely jellemzi államunk és egyházunk kapcsolatait s ami akkor kezdődött el, amikor közel harminc évvel ezelőtt meg-1 született a szocialista magyar állam és egyházunk kapcsolatát új alapokra helyező egyezmény. A jólét növekedésén, új házak, lelkészlakások, templomok épülésén túl a legnagyobb gazdagságunk nemzeti egységünk, amelynek erejével egész hazánkat együtt építjük. Az együttépítés öröméről szólt Bárány Gyula esperes is, akinek eddigi rövid egyházkormányzati szolgálati ideje alatt sok ünnepben lehetett része a rábízott egyházmegyében. Isten szeretete és békés életünk eredményes hétköznapokkal és boldog ünnepekkel ajándékoz meg bennünket. Kiváltságos alkalom, hogy elsőként köszönhetjük meg egyházunk vezetőinek és a magyar egyházak küldöttségének, hogy a Keresztyén Békekonferencia prágai ülésén újra jó szolgálatot végeztek egyházunk, népünk és az emberiség békés jelenéért és holnapjáért MENNYIT ÉRTETTEK MEG MINDEBBŐL az éppen hazánkban turistáskodó és odavetődő külföldi hittestvéreink, köztük sűrűn fényképező riporter kollégám — nem tudom. Tudták-e például, hogy az az alacsony ember, aki átutazóban, másnap Moszkvába készülve, néhány percre közénk toppant ebéd közben, és akit püspök, téti öregnénék és fiatalok körülölelgettek, hazai zenei életünk külföldön is egyre inkább értékelt tálentumosa, Szokolay Sándor volt. Azt gondolom, az ujjongó ének, a meghatott és örvendező arc, a tele templom, az együtt ünneplők boldogsága szótár és tolmács nélkül is egyenesben közvetíthető. M „ ÜJ ADMINISZTRATÍV Az Egyházak Világtanácsa pénzügyi és adminiszratív ügyeinek vezetésére Wesley Kenwor- thy kapott megbízási Wesley Kenworthy szakember ezen a területen és aktív tagja a britme- thodista egyháznak. 1961-től egy londoni b'iztosítóvállalat titkára és VEZETŐ AZ EVT-NAL adminisztratív vezetője volt és szakembernek számít a nemzetközi viszontbiztosítás területén. Wesley Kenworthy családos, négy gyermeke van, Aprilis 15-től dolgozik az EVT-nél, mint pénzügyi és adminisztratív főtitkár- helyettes. Csorba Győző: Várak Teknőbe fürösztött a konyhakövön befűtve a tűzhely izzott a tető csúszott keze rajtam szappansíkosan a víz a fejemről szemembe szaladt arcom tenyerével mosdatta körül loeskolta le rólam a gyönge habot majd rossz lepedőben, karjára emelt ágy végin a dunyhát földobta s a lágy zughelyre vigyázva letett s betakart Volt váram azóta sokféle de ily kőbiztos erős vár többé sohasem („ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEK”, 1978. könyvnap.)
