Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-08-20 / 34. szám
Lelki kérdésekről beszélgetünk Maradni, vagy kimaradni'? Legutoljára arról beszélgettünk, hogy mit jelent úgy élni, ahogyan Jézus élt. Hangsúlyoztuk, hogy csak az a keresztyén ember tud „úgy élni. ahogyan Jézus éLt”, aki „Őbenne van” (1 Jn 2,6). Azóta levélben és telefonon többektől kaptam azt a kérdést, hogyan lehet „Jézusban maradni”, és egyáltalában, mit jelent „Benne lenni”. Azt írják ugyanis egyesek, hogy azt elhiszik, ha valaki „Őbenne van”, az tud is úgy élni, ahogyan Jézus élt. Ez „sikerülhet” egy-egy esetben, amikor éppen Benne vagyunk. De hogy lehet Benne is „maradni”, hiszen csak ez a folyamatos Benne maradás tudja biztosítani, hogy úgy éljünk, ahogyan ö élt. Levélíróink szerint abban nincs hiány egyházunkban, hogy egy-egy lélek „fellángoljon” egy jó igehirdetés vagy evangel izáció hatására, de ott már bajok vannak, amikor a „megmaradás”-ról van szó. Sok a „kimaradás” és kevés a „megmaradás”! Mai beszélgetésünket irányítsa ezért ez az ige: ..Mármost, gyermekeim, maradjatok meg őbenne” (1 Jn 2,28). — Mielőtt a „maradás"-ról beszélgetnénk, nem volna jó előbb néhány szót váltani arról, hogy mit jelent „Őbenne lenni”? Ez valamiféle „mennybe emelkedést” jelent? Valami „világ feletti téreken” való élést? Csak nem „disszidálás”-t a földről? , Már a múltkor is érintettem, és most újra hangsúlyozom, hogy „Krisztusban lenni" éppen nem jelenti a disszidálást a földről, a családból, az emberi közösségekből „mennyei régiókba”. Nem jelenti a mennybe emelkedést és nem jelent világ feletti téreken való bolyongást. János apostol — aki olyan sokat beszél a „Krisztusban való életről” — hús-vér embereknek írta leveleit. Olyanoknak. akik valóságos földi és nem égi gyülekezetekben éltek. Akik szülők vagy gyermekek voltak, és földi realitások között végezték munkájukat. Ezekről beszél úgy, mint akik itt a földön „Krisztusban vannak”. — Ezt most megértettem, hogy nem kell „mennybe ragadtatni”, esetleg eksztázisba esnünk, hogy „Benne lehessünk”. Ez lehetséges itt, a földön is. Miután azonban nem minden ember van ..őbenne”, akik benne vannak, hogyan kerültek „Bele”? Mindenesetre nem úgy. hogy addig^addig erőlködtek, végezlek „lelki gyakorlatokat”, mélyediek el magukba, provokálták Isten Lelkét, hogy ők is hadd „beszéljenek nyelveken”(l), míg végül is sikerrel járt a „lelki torna” és Krisztusba kerültek. Alulról nem vezet út sem Istenhez, sem Krisztushoz! Csak felülről lefelé! Azok, akik Krisztusban vannak, bizonyságot tudnak tenni arról, hogy ez a „Krisztusba kerülésük” egyes-egyedül Isten műve volt. Isten megragadta őket az irgalmas szeretetével és Krisztusba helyezte őket. Nem a „gondolataikat” emelte „fel” Krisztushoz, hanem őket magukat, testestül- lelkestül markolta meg őket szeretetével és egyszerre csak „Krisztusban” tudták magukat! Ez a „megmarkoló” szeretet egy- egy igehirdetésen keresztül érkezett meg. Az így érkezett szeretet hitet ébresztett bennük Krisztusban és vele együtt sze- retetet Isten iránt. Igen, így kerültek „Krisztusba”! — Ez most világos! De az még nem, hogy mit jelent „Benne lenni”. Mi ennek a tartalma, a lényege? Egyáltalában megfogható valami ebből, vagy csak afféle teológiai fogalom az egész? „Benne lenni” elsősorban azt jelenti, hogy bünbocsánatot kapni és bűnbocsánatból élni. Minden képet félre lehet érteni, amikor a hit dolgaiban szemléltetésre használjuk. Mégis, gondoljunk arra, hogy ha a bűnös ember „Krisztusba kerül”, akkor többé már nem a bűnös embert látja, hanem azt a Krisztust, aki érdemével betakarja a bűnös embert. Hiszen Benne van! Ez a „betakarás”, a „Benne levés”, a bűnbocsánat elnyerését jelenti. Ezzel együtt azt is tudjuk, hogy az így „megigazult” ember megmarad végig bűnös embernek (simul Justus simu! peccatori), aki naponta rászorul erre a „betakarítós”-ra Krisztus részéről. A hivő keresztyén — aki tehát Krisztusban van — ezért naponta bűnbocsánatiból él. De ez még nem minden ! „Krisztusban lenni” azt is jelenti, hogy Krisztussal életközösségben élni. A Benne való hiten keresztül az Ö élete, az ö ereje árad az emberbe. Mint ahogyan — megint kicsit sántít a hasonlat! — az édesanya vére árad a szíve alatt hordott gyermekébe. A példa azonban jól mutatja, hogy itt valóban „kö- zösség”-ről van szó. Ez a közösség szere letközösség! Krisztus szeretete „magába öleli” a Benne hivő embert és a maga szeretetét árasztja az emberbe, hogy viszont tudja szeretni Krisztust. Végül „Benne lenni” azt is jelenti, hogy már itt a földön részünk van az örökéletben. Tehát a „Benne levés” megízlelése az örökéletnek, amely majd a szín- ről-szinre látás idején teljesedik ki. ' — Mivel ilyen óriási ajándék „Krisztusban lenni”, különösen is égető kérdés számomra, a beszélgetésünk elején már felvetett probléma: hogyan lehet Krisztusban megmaradni? Nagyon sok a kísértés, amelyek azt célozzák, hogy „maradjunk ki” ebből a közösségből. Vagyis, szakítsuk meg az „életközösséget” Krisztussal. Hogyan tudunk mégis megmaradni Nála? Erre a valóban nemcsak égető, hanem életkérdésre csak a Szent- írásból kaphatunk jó feleletet. Az emberi tanácsadással nem sokra ' megy az, áld kísértések között van, vagy már meg is (Folytatás az 1. oldalról) várost dr. Zilahi/ Lajos képviselte. A szolgálatot végző püspök Ján. 6, 67—69 igéje alapján, mely a fiatalok meghívó kártyáján szereplő ige volt, szólt a népes gyülekezethez. Ebben az évben 9 fiatal lelkészt avatnak egyházunkban. Nagy szám ez, de még több, ami mögötte van. Több ez, mintha ugyanez mondjuk 1935-ben lett' volna ugyanígy. Mutatja, hogy az Istennek ma is van hatalma az ígéretét valóra váltania. Öröm ez Kondoroson, Orosházán egyaránt. Öröme ez közegyházunknak és a szülőknek is. Mondhatná most valaki nekik: csak pap lett a fiad? Csak pap, felelheti, de ez ma „méltóságot” jelent. Régen is kísértés volt Jézus szenvedő messiás mivolta, útja a kereszt felé. Akkor is lemorzsolódtak többen. Azért kérdezi Jézus : „Ti is el akartok menni ?” De Péter így felelt: „Uram, kihez mennénk, örök élet beszéd van nálad és mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten fia.” Ez a kérdés ma is hangzik e két fiatal felé is, hiszen most hárman kellett volna, hogy itt álljanak, de minden gyülekezet felé is. A legdrágább megoldás Jézus Krisztus, hiszen nála van az élet beszéde. Benne szebb lesz az életük, mert tudnak szeretni. megbocsátani, reménységgel élni, halni, túl látni a síron, tette az első lépést Krisztus cser- benhagyására. Négy igére hívom fel a figyelmet: 1. „Amit tehát kezdettől fogva hallottatok, az maradjon bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor meg fogtok maradni ti is a Fiúban és az Atyában” (1 Jn 2,24), Itt tehát az apostol ahhoz az evangéliumhoz való ragaszkodásra hív, amelyet a gyülekezet tagjai Krisztushoz való térésük idején hallottak. Az evangélium hatalom! Az. evangéliumnak megvan az a hatalma, hogy bennünket megtartson Krisztusnál és Krisztusban. Ha az ige bennünk marad, akkor maradunk Krisztusnál. Ne engedjük kirázni a szívünkből és fejünkből Isten igéjét! És ne essen ki kezünkből a Szentírás! — 2. Ehhez kapcsolódik a másik ige: ..Aki azt mondja: ismerem őt de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az Ö igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg. hogy Őbenne vagyunk” (1 Jn 2.4—5). Aki csak hallgatója, és nem megtartója az igének, az hosszú távon nem tud Krisztusnál maradni, mert a parancsolatok állandó áthágása „enerválttá” teszi és belefárad a „meg nem tartásba”. Nem a parancsolatok megtartása a fárasztó, hanem azok meg nem tartása! 3. A harmadik ige is igen fontos: „Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten őbenne” (ÍJn 4.16). Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Krisztusban csak akkor maradhatunk meg. ha szeretjük felebarátainkat. Éspedig gyakorlatilag! Segítjük őket minden gondjukban, problémájukban szűkebb és tágabb területen. Ez vonatkozik népünk és társadalmunk irányában végzett cselekvő szereiéire is. E nélkül csak kiesni lehet Krisztussal való közösségünkből. — 4. És végül idézzük beszélgetésünk eiején elhangzott igénket.“ „Mármost, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta és meg ne szégyenítsen minket eljövetelekor” (1 Jn 2,28). Ez az ige a reménység igéje. Jézus visszajön! Maradjunk Benne, hogy az örökélet miénk lehessen. A reménység is ösztönöz a Krisztusban való megmaradásra. — Eddig nem mondtuk ki ezt a szót. hooy hűség. Pedig, ugye végig erről volt szó? Igen, megmaradni Krisztusban, ezt jelenti: hűnek lenni Hozzá! Káldy Zoltán rögön. Ezt az evangéliumot bízzuk erre a két fiatalra. Ha hűséggel dolgoznak, drága gyümölcsöt kapnak munkájuk nyomán. Nagyszerű dolog annak a Krisztusnak szolgálni, aki Űr a bűn felett, de szolgál is alázattal. Ez a 'Krisztus akar rajtatok keresztül is szolgálni, szeretni. Ez a szolgálat beszéd is, de nem csak az, hanem hogy lássák meg rajtatok a Krisztus szeretetét ebben a világban. Ezt a szolgálatot hazánkban, népünkkel együtt élve és javára kell tudni végezni. Isten adjon erőt az ilyen szolgálatra, hogy hosszú évtizedek múlva is el tudjátok mondani Péter imént hallott hitvallását. A fiatal lelkészek vallástétele, esküje után a jelenlevő tizenkét lelkész és az oltárnál szolgálattevők egy-egy igével megáldották a két felavatott lelkészt. Az ünnepi szolgálat az ősi Confirma áldó szövegével, valamint a két újonnan felavatott lelkésznek a püspökkel közös záró oltári szolgálatával ért véget. Az egész nap maradandó emléke marad mind a kondorosi, mind az orosházi gyülekezetnek. Káldy Zoltán püspök és a kondorosi gyülekezetbeliek ezután együtt voltak a gyülekezet közebédjén mintegy háromszáz orosházi egyháztaggal. Jelen volt mint kedves vendég Gregor György megyei egyházügyi titkar is- Bcnkö István AH VASÁRNAP IGÉJE A lii( cselekedetek nélkül halott Ez 18, 1—9. AZ IGAZ EMBER CSELEKSZIK. Ezékiel próféciája fölé először is ezt a címet írhatnánk. Bennünk, evangélikusokban, akik még ismerjük és valljuk a „hit által való megigazulás” tanítását, és akik néhány vasárnappal ezelőtt egy másik prófétai igéből ezt hallottuk: „az igaz ember a hite által él” (Hab 2, 4), esetleg ellenkezést válthat ki ez a mondat. De mielőtt szembeállítanánk egymással a két kijelentést, gondolkozzunk el azon, hogy mi is tulajdonképpen a hit. Akik Lutherra hivatkozva tiltakoznak, figyeljenek arra, amit Luther mond: „A hit valami eleven, hatalmas, nagyszerű dolog! Mielőtt még kérdeznéd, hogy mit kell cselekedni, már meg is tette.” A hit tehát soha nincs „önmagában”, nem tud tétlenkedni, hanem mindig keresi, mit tegyen. A hitnek a természetéhez tartozik, hogy cselekszik — ahogyan minden élet jele a mozgás, a cselekvés. Nem lehet hitnek nevezni azt, ami nem él. Lehet, hogy vannak keresztyének, akik sokat tudnak beszélni a hitről. Lehet, hogy sokszor mi magunk is ilyenek vagyunk, mondogatjuk: „Én azért hiszek Istenben." Talán még fel is soroljuk hivő őseinket. De ez nem sokat segít, az ilyen, cselekedetek nélküli hit halott. Ezékiel szavaiból az a fontos üzenet csendül ki, hogy az Űr az élet Istene, és ö azt akarja, hogy mi is éljünk. Ehhez azonban élő, cselekvő hitre van szükségünk! Értsük így a vasárnap igéjét: az igaz ember, aki a hite által él. azzal lesz bizonyságot élő mivoltáról, hogy szüntelenül cselekszik. Persze nem akármit cselekszik. A prófétai ige azt is megmutatja, milyen a hit élete, mik a hit cselekedetei. t ÄZ IGAZ EMBER FELELŐS ÉLETET EL — ezzel kezdi. Az a gondolkodásmód, amelyet Ezékiel kortársainál, jó két és fél ezer évvel ezelőtt leleplezett, számunkra is ismerős. „Az apák ettek egrest, és a fiák foga vásott el tőle”, azaz: nem mi vagyunk felelősek azért, ami rossz van az életünkben, hanem őseink, elődeink. Ilyesféle gondolat sokszor megfordult már és megfordul a ma élő keresztyének fejében is. Mert persze nemcsak a hitvalló őseinket szoktuk emlegetni hanem azokat is akik a múltban elrontották az egyház helyzetét önzésükkel, haszonlesésükkel, azzal, hogy szemet hunytak háborúskodás, felekezeti viszálykodás, szegények elnyomása és kizsákmányolása felett, sőt sokszor maguk is támogatták mindezt. És sajnos, ez mind igaz: ilyenek is voltak az egyház életében. Jogosnak látszik az a gondolat, hogy ha valami nem megy jól az egyháznak, vagy az egyes keresztyéneknek a mai világban, annak ez az oka. Mai közmondással élve: mi isszuk meg a levét annak, amit elődeink elrontottak. Igénk nem engedi meg ezt a gondolkodást. Nem háríthatjuk át a mi felelősségünket elődeinkre. A Tízparancsolatnak az a mondata, hogy a féltőn szerető Isten megbünteti az apák vétkét a fiakon (2 Móz 20\ 5—6; 5 Móz 5, 9—10), a mindenkori „apák” felelősségét hangsúlyozza utódaik irányában! Nekünk kell felelős életet élni, komolyan venni, hogy Isten megbünteti a bűnt! Ha pedig valamiben Isten büntetését látjuk, magunkat kell megvizsgálnunk, a magunk hibájára kell rájönnünk. Ha meg látjuk elődeink hibáit, okulnunk kell azokból, és olyan életet kell folytatnunk, olyan döntéseket kell hozkunk, amelyekkel Isten dicsőségét s vele az egyház, a keresztyén emberek megbecsülését szolgáljuk, ami egyúttal jelenti az embertársaink javáért történő szolgálatot is. AZ IGAZ EMBER MÁSOKÉRT ÉL — ebben foglalhatjuk össze azt, amit a próféta olyan részletesen felsorol Isten követelményeképpen. Érdemes felfigyelni, hogy javarészt „világi” dolgok azok, amelyeket az Űr nevében számon kér és megkövetel. A házasság és a szexuális élet tisztasága; az agresszió, a kegyetlenkedés elitélése; tisztakezüség, becsületesség az anyagi javakkal való élésben; küzdelem az éhínség és szegénység ellen; a társadalmi és jogi igazság érvényesítése. Világos, hogy ezekkel a másokért való felelősséget hangsúlyozza, hiszen felebarátról, adósról, éhezőről, mezítelenről, peres felekről beszél. Már csak a felsorolás is mutatja, hogy itt nem csupán „ókori” problémákról van szó. Többek között ezek a mai világ égető problémái is, amelyekben éreznünk kell a mi felelősségünket is. De hát csakugyan a hit cselekedeteiről van itt szó? Hiszen a nem hívők is érzik ezt a felelősséget! Ha önmagukban állnának itt ezek a követelmények, azt mondhatnánk: semmi közük a hithez. De itt előttük az első parancsolat, az Űr iránti hűség követelménye, amely mutatja, hogy ez a prófétai ige az Isten népének, az egyháznak, nekünk, keresztyéneknek szól, és a hitet kapcsolja össze a cselekedetekkel. Igen, éppen a másokért élés az a terület, ahol hívők és nem hívők találkozhatnak, és együtt harcolhatnak a tisztább, jobb és iga- zabb életért. De így tanulhatjuk meg, hogy az élő hit annak a Jézusnak a követése, aki másokért áldozta életét. „HA VALAKI IGAZ, ... ÉLNI FOG” — mondja mai igénk. Isten igéje a cselekvő életet nevezi igaz életnek. A cselekvés ad értelmet az életnek, és egyben ezzel tanúskodunk arról is, hogy örök életre hívott el minket az Isten. Muntag Andor IMÁDKOZZUNK! Istenünk, Te igaz életre hívtál el minket. Azt akarod, hogv elő hitünk legyen, amely a jó cselekedetek gyümölcseit termi. Kérünk, adj nekünk ilyen cselekvő hitet, hogy egész életünkkel embertársaink javát szolgáljuk, és így kövessük Urunkat, Jézust. Add, hogy megtaláljuk mindig a helyünket és feladatunkat, és tudjunk mindazokkal cgyüttmunkálkodni, akik az emberekért élnek. Ámen. A LELKESZNÖK HELYZETE AUSZTRIÁBAN Heves vita után április közepén az ausztriai evangélikusok és reformátusok közös szinata olyan határozatot fogadott el, mely szerint a lelkészi szolgálatra felavatott nők ugyanazt a megjelölést használhatják, mint a férfiak. Vagyis férfi és női lelkészek megjelölése ezután egyaránt: Pfarrer, míg a nőké korábban ez volt: Pfarrvikarin. Heves és hangos vita folyt arról a javaslatról, melyet a reformátusok terjesztettek elő. s mely azt kívánta, hogy tőröljék az egyházi törvényekből azt a paragrafust, mely kötelezte a lelkésznőket a lelkészi szolgálatból való kilépésre házasságkötésük esetén. A vita résztvevői arról beszéltek, hogy ez diszkrimináció, és hogy cölibátust kívánnak a nőktől, de nem a férfiaktól. Támadták és kritizálták azt a rendelkezést is, mely szerint a gyülekezetek választhatnak ugyan női lelkészt, de ők maguk nem pályázhatnak gyülekezeti lelkészi állásra. Az említett javaslatokat a zsinat nem fogadta el, hanem egy bizottság elé utalta. Elkötelezve a szolgálatra
