Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-08-20 / 34. szám
é öKumené <$> öKumené ^ öKumené „...hogy mindnyájan egyek legyenek...” Harminc éves az Egyházak Világtanácsa „Dicsérjük Istent, Jézus Krisztus Urunk Atyját, hogy szétszórt gyermekeit összegyűjtötte” — így kezdődik az 1948-ban, Amszterdamban fogalmazott üzenet. Megalakult az Egyházak Világ- tanácsa. Jó ez az alaphang. Mentes emberdicsőítéstől. Istennek tulajdonítja, hogy annyi viszály, nézeteltérés, egymás eretneknek tartása után létrejött egy szerv, amely összefoghatja a keresztyén felekezeteket, amelyben egymást testvérnek tekinthetik, együtt imádkozhatnak, tervezhetnek, cselekedhetnek, hogy így tegyék hitelessé Uruk evangéliumát. „Isten népének összegyűjtése a tulajdonképpeni témája az ökumenikus mozgalomnak” — írja az ökumené nagy veteránja és szakértője, W. A. Vlssert Hooft, a 30 éves évforduló alkalmával. Isten gyűjti össze az egyetlen Pásztor köré nyáját a négy égtáj felől. A szétszóratás az ítélet jele, az összegyűjtés a kegyelem aktusa. Harminc év után elmondhatjuk: a legnagyobb eredmény az, hogy az EVT fennmaradt, változó világunkban, gyorsuló korunkban 30 év már történelem. Különböző gazdasági, kulturális, politikai háttérből és felekezeti tradícióból jött egyházak ma is fórumként, találkozási helyként is- rtierhetik el és használják. Előzmények Amikor az EVT 1948. augusz- tus 23-án kimondta megalakulását, hosszú ideje érlelődött gyümölcs ért be. Amszterdam 1948 már eredménye és nem kezdete századunk ökumenikus törekvéseinek. A gyökerek messze a múlt századba nyúlnak vissza. A keresztyén Ifjúsági Egyesületek vVi- lágszöveíségief'rflár■ 1855-ben Párizsban kimondta: egyesíteni kellene mindazokat, akik Jézus Krisztust a Szentírás szerint Urnák és Megváltójuknak tartják. — A misszióban dolgozók között a századforduló táján egyre erősödött annak tudata, hogy csak összefogással lehet eredményes munkát végezni. — Az első világháború alatt és után a sok nyomorúság, valamint a béke utáni vágy is összehozta az egyes felekezetek képviselőit. Hatott még más tényező is: tanitásbeli közeledés, egymás jobb megismerése, akcióegység. De a három eredeti motívum ma is mozgatórugó az ökumenikus mozgalomban: az ifjúságért érzett felelősség, a küldetéstudat és a béke- vágy. Fejlődés 1948-ban 44 ország 147 egyházának 351 delegátusa volt jelen, az amszterdami nagy hangversenyteremben és a Nieuwe Kerk- ben. Azóta megnőttek ezek a számok. Erans,ionban (1954) 174 tagegyház. Üj-Delhiben (1961) 197, Uppsaíában (1968) 235, Nairobiban (1975) 285 tagegyház képviseltette magát. Nemcsak a számok növekedtek. Új és új világjelenségek. kérdések jelentkeztek. ezekre valamiként a világ keresztyénségének válaszolnia kellett. Jó, hogy volt már egy közös szervezet, amely hallatta hangját, megmutatta felelősség- érzetét az emberiség világméretű, égető kérdései iránt is, nemcsak egyházi belső ügyekkel kapcsolatosan. Míg Amszterdamban Észak- és Nyugat-Európa és Észak-Amerika egyházi képviselői voltak jelen jórészt, ma már mind az öt világrész megfelelő arányban képviselteti magát. Míg 1948-ban anglikán és protestáns vezető embereké volt a hangadó szó, azóta az ortodoxia is teljes súlyával képviselteti magát (1961) és a Vatikán sem zárkózik el mereven. ha nem is vált hivatalos tagegyházzá a római katolikus egyház (1968). Amszterdamban fehér emberek között előfordult néhány színesbőrű is. Ma már természetes, hogy mindenféle színű keresztyén együtt van, sőt a főtitkár sem fehér ember. Az idők során jelentős ökumenikus szervezetek olvadtak be az EVT integráns szerveként, mint pl. a Nemzetközi Missziói Tanács. Klasszikus nevek, jelentős személyiségek Az amszterdami ülésen M. Boegner francia egyházi elnök és G. Fischer canterbury érsek elnökölt. J. R. Motf, az ökumenikus mozgalom nagy öregje és D. T. Niles, a harmadik világ fiatal reménysége prédikált. J. Mackay szavai szerint, hogy igazi egyházak legyenek az egyházak, misz- sziói és imádkozó egyházaknak kell lenniük. Ezt a meghatározást azóta sok mindennel kiegészítették a kor követelményeinek és kérdéseinek megfelelően. Az ügyvezető főtitkároknak nem kis feladatot jelentett összefogni, koordinálni és intézni a jelentkező ügyeket. Nevük szolgálatuk sorrendjében a következő: W. A.Vis- ser’t Hooft (1948—1966). dr. Eugen Carson Blake (1966—1972), dr. Philip Potter (1972—). Felsorolni sem lehet a jelentős egyházi emberek nevét, akik az EVT révén váltak ismerőssé szerte a világon és szolgálhatták Krisztus ügyét világméretekben. Magyar részvétel Hazai protestantizmusunk kezdettől fogva képviselte magát. Már az előkészítés munkájában is jelen volt, azóta is tanulmányi munkákban, konferenciai hozzászólásokban, előadásokban, testvéri kapcsolatok ápolásában, ökumenikus rendezvényekben tevékenyen vett részt. Ez a mupka nem volt hiábavaló. Sokat kaptunk az EVT-n keresztül a világ keresztyénségétől, de valamit mi is adhattunk hozzáiárulásként, amire mások gondolnak hálásan. Kritikai hangok Az elmúlt harminc év során sok bírálat is érte az EVT-t. Intézményesítette az eredeti mozgalmakat, bürokratikussá vált. a genfi központ elszakadt a tagegyházak életétől, néha illetéktelenül avatkozott be egy-egy helyi problémába, elsekélyesedett, megtorpant eredeti lendülete. Valóban sokszor támadt feszültség, nézeteltérés, krizis. Mindezt lehet azonban a való élet jelének is tekinteni. Egy nyugtalan világban, ha csak az egyház nem lenne nyugtalan, úgy az gyanús lehetne. Életidegen. Az EVT-nek valóban akadt sok kísértése 30 év alatt. Vigyáznia kellett, ne legyen a világ egyik felének szócsövévé (Nyugat), ne kötődjék egy társadalmi berendezéshez, gazdasági rendszerhez, maradhasson igazán az egyházak világtanácsa. Nyílt fórumot jelenthessen és pe irányító szuperegyházat. A tágkeblűségre tudatosan kellett törekednie, hogy misszió és humanizáció, hit és keresztyén életgyakorlat, lelki és testi szolgálat éppen úgy összetartozhassanak, mint az egyes ember iránti felelősség és az egész emberiség iránti cselekvő szere- tete. Az EVT hatása és jövője Egyes felekezetek, helyi, egyházak és gyülekezetek, egyes keresztyének életére beláthatatlan, meghatározó jelentőségű és hatású volt az EVT léte és szolgálata eddig is. A hang- és légkörváltozás úgy érzékelhető igazán, ha századunk elejéről való egyházi sajtótermékeket lapozgatunk. Szűk- keblűség, kicsinyesség, felekeze- tieskedés, békaperspektíva ezernyi jelével találkozunk. Ma híveinkben és gyülekezeteinkben az ökumenikus gondolkodás és élet- gyakorlat megszokottá vált. E sorok írója maga is sokat köszönhet az EVT-pek, hiszen a megalakulás évében egyik első ösztöndíjasa volt. Életére és szolgálatára meghatározó segítséget kapott a 30 év előtti ösztöndíjial. azóta is egy világméretű, élő. szolgáló nagy család tagjának tudja magát. Az évforduló alkalmából együtt imádkozunk sok százezer keresztyénnel szerte a világon, hogy minden megtorpanás, erőtlenség ellenére is az EVT betölthesse hivatását a jövőben is, hogy még- látszódjék rajta. Jézus imádkozott értünk, hogy mindnyájan egyék legyünk. Hafenscher Károly Mátyás Ferenc: GYAKRAN LÁTOM ŐT Kiskoros emlékkönyvébe Gyakran látom őt, gyűrt párnáját, melyen szövi jövendőnk álmát, alvó fejét, a bölcső-börtön rácsai között, virágkürtök fújták hírét a szülőhelyen, hogy kotródjon a köd, félelem. Az a nap még dehogy jelezte, hogy száz év született egyszerre, — s szlovákból a legmagyarabbnak ő, hogy kimondja majd: rab nem vagy. Gyakran látom, amint imádott, főkötős Mária anyjához bújik, s néz, — több az a szavaknál, ajka szögletén forr a dac már. Bölcsőhelyén mi most úgy állunk, mint ott, ama három királyok, s tudván: földrengés várta jöttét, s szellemét soha meg nem törték. Szülőházának ablakából látott már láthatatlan távol. Gyakran csapong csókra sóhajtón, szerelemben, — de vele megy Danton. Fejét emelve újra ébred, s Carlvle könyvének ereiével veri az első ritmust, érted, szabadság, hogy célod elérjed. S a császári sas fekete árnya, mintha máris vállára szállna, tollászkodik, elhagyja fészkét, s vele szállnak az éhes vércsék. Gyakran látom az álomképet, s darócpalástban látlak téged, Szilveszter, elítélt reménység, amelyben mindig összeégtél. Most nézi: valéság-e álma, ébredés-e hosszú halála, hogy ne mocskolja tovább szégyen, s a küszöbünkre visszatérjen, — védelmedben huszadik század, ha minden országban föltárnád. (Megjelent a „LÉGÜK VÉN YBEN” című kötetben, 1976.) Elhunyt VE Pál pápa Lapzártakor vettük a hírt, hogy életének 81. évében elhunyt VI. Pál pápa (polgári nevén: Giovanni Battista Montini), a római katolikus egyház feje. Mire e sorok megjelennek, bebalzsamozott holtteste már a Szent Péter-bazilikában nyugszik. Nagy felelősségű szolgálatot vett át nagynevű elődjétől, XXII1. János pápa halálát követően 1963. június 21-én. Olyan korban volt irányítója 15 éven át a keresztyénség ma is egyik legnagyobb tömeghatású felekezetinek, amelyben további jelentős lépések és események történtek az emberiség békés jövője, a tudomány és a haladás kibontakoztatása, az igazságos társadalmi és gazdasági rend megvalósítása, a világ sok színű, nyelvű, fajú, vallású, világnézetű embersokasága egymás megértése és kölcsönös segítése érdekében. VI. Pál pápa sokszor adta tanújelét annak, hogy érti ennek a kornak a gondjait és sürgetését, a keresztyének és egyházak felelősségét. Mert bátor döntéseket is hozni, mint például, amikor Európa népeinek biztonságáról és együttműködéséről volt szó, amikor a világ békeszerető és haladó erői összefogtak a szabadságáért küzdő vietnami nép megsegítésére, vagy újra felrémlett egy hivök és nem hívők életét egyaránt veszélyeztető világégés lehetősége. Egyházpolitikai területen is kész volt a valóság számbavételére. Tárgyalásokba bocsátkozott és egyezségeket fogadott el, amelyeknek célja az volt, hogy rendeződjenek a kapcsolatok szocialista államok és ott élő katolikus egyházak között és a katolikus hivő emberek jó szívvel vehessenek részt társadalmuk közös összefogásaiban. Ebből a szempontból nagyon jelentős volt Kádár Jánossal való találkozása is. Egyházában pápasága idején, ha lelassultak is, de nem szűntek meg azok a folyamatok, amelyek a római katolikus egyház megújulását célozták és ugyanez mondható el a különböző egyházak között megindult, az egyházaknak egymáshoz közeledése és a világért végzendő közös szolgálata kérdéseiről folytatott dialógusokról is. Mindazért, amit egyháza jó szolgálata és az emberiség jövője érdekében hitünk szerint Istentől kapott ismerettel és erővel tett, mi is tisztelettel és kegyelettel adózunk VI. Pál pápa emlékének, és mint kortársak és a Krisztusban összetartozók osztozunk a katolikus egyház gyászában. István királyra emlékezünk NAGY SAJNÁLATUNKRA ANONYMUS, a névtelen, de egészen biztosan magyar jegyző krónikáját, „A magyarok tetteirői”-t az országalapításnál befejezte. A krónika — ha nem is vehető hiteles történetírásnak — meseszerűen írja le honfoglalásunkat, elragadó bájjal, mintha nem is véres események árán sikerült volna hazát teremteni. Az egész inkább hasonlít számcsatában, mint különböző népektől kemény harcok árán elhódított új otthonra. Szent István csak az utolsó sorokban nyer említést: „S midőn szent István király az élet igéit hirdeté és a magyarokat keresztelé, akkor Thonuzoba hitben gyenge lévén, nem akara lenni keresztyénné ...” E villanásnyi jelenet azonban feltárja a térítés nagy munkáját, amely hosszú századokon keresztül elsődleges érdemként tapadt a nagy uralkodó nevéhez. A keresztyén történetírás nyilvánvalóan ebben látta elsősorban István király nagyságát, holott számtalan más cselekedete messze felülemelte kortársain, hiszen döntésein múlott a déli és északi szlávság közé ékelődött, a nyugati és keleti nagyhatalmak közé szorult kicsiny népnek uJLözlénelmi jövendője. Ebben az összefüggésben nem kicsinyelhetjük le a keresztyénség elterjesztését sem, de nem becsülhetjük le egyéb politikai és államalapító intézkedéseit. A TÖRTÉNELEMKUTATÁSNAK VELE KAPCSOLATBAN vannak még homályos pontjai, akadnak még kérdések, amelyekre egyértelmű választ nem adhatunk, de annyi bizonyosnak vehető, hogy rendkívüli érzélckel építette fel a Duna-medencében a magyar államiságot, s ez az intézmény évszázadokon keresztül dacolni tudott az idők megpróbáltatásaival. Valószínűleg az lett volna a honfoglaló ősök sorsa is, mint egyéb Keletről jött, a népvándorlás lökéseinek engedelmeskedő népszilánkoknak, ha nem illeszkedünk szokásainkkal, természetünkkel, kultúránkkal és vallásunkkal a középori Európa rendjébe. A „magyar pestis", amely öt-hat évtizeden keresztül rettegtette Nyugatot, amikor megtalálták az orvosságot ellene, s amikor éppen a tőlünk való félelem létrehozott egy új világbirodalmat — a német-római birodalmat — már előrevetette megsemmisítésünknek, ill. kiűzetésünknek árnyékát. A körülbelül 200 ezer lelket kitevő török—mongol magyarság, törzsi szervezetével aligha képezett volna jelentős ellenállást egy komoly felszámolási kísérletnek. A dolog rendkívül bonyolult volt ahhoz, hogysem egyszerűen katonailag megoldást lehetett volna találni, a kérdés megoldásához egy igazán hozzáértő és az átlag fölé magasan emelkedő egyéniségre volt szükség, aki azután politikailag, gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan olyan változást tud előidézni, amely biztosítja népének szerepét az új hazában. ISTVÁN KIRÁLY A NAGYOK KÖZÖTT IS NAGY VOLT. Uralkodása négy évtizede alatt e túlnyomó többségében nomád népből a korszak kulturális színvonalának, gazdasági, társadalmi viszonyainak megfelelő „modern államot" hozott létre. Talán a frank birodalom hasonlítható ezzel össze, egyfajta monarchia, amelynek élén az auguszlinuszi „Isten kegyelméből való uralkodó” állt, a középkori monarchiák mintaképe, s amelyben az állam ugyanúgy egybeforrt az egyházzal, mint akkor egész Nyugat-Európában. A teokratikus berendezést nem mérhetjük mai mértékkel. A maga idejében ez minőségi változást jelentett a régihez képest, s a minőség mindenkor haladó. Ma — éppen kevés emlékünk alapján — nehezen tudjuk rekonstruálni. hogyan hajtotta végre István az államalapítás félelmetesen nagy művét. De az igaz, hogy tőle származtak azok a nemzeti intézményeink, amelyek egészen a hűbériség megszűnéséig fennmaradtak. Az első alkotmány, az ország népének rendekre való tagozódása, a vármegyei rendszer, az egyház szervezete stb. Mindezek a magyar történelem egyik leghatalmasabb egyéniségévé emelik őt. Rédey Pál A lengyel evangélikusok zsinata A neutronbomba gyártása és elterjesztése ellen foglalt állást a lengyel evangélikus egyház Varsóban tartott tavaszi zsinata. Határozata támogatja az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség és az Európai Egyházak Konferenciája leszereléssel kapcsolatos állásfoglalásait. Felhívással fordul elsősorban az amerikai evangélikusokhoz. hassanak oda. hogy az amerikai kormány álljon el a neutronbomba előállításától. Janusz Narzynski püspök jelentésében szólt a „családegyesítés” problémájáról is. Jó jelnek mondta, hogy az NSZK-ba utazó, illetve kivándorló evangélikusok száma 1977-ben 506-tál 1600-ra csökkent az előző évhez képest. Ügy vélte, hogy a kivándorlási hullám ái-t egyháznak és államnak egyaránt. Arról nem is szólva, hogy a kitelepülök gyakran nagy nehézségekkel állnak szemben új hazájukban.
