Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-08-13 / 33. szám

„Hat napon át végezzétek munkátokat...”

<2 Móz 35,2)

VÉGEZZÉTEK MUNKÁTOKAT ..szól mindnyájunknak az isteni rendelkezés. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul a hetedik parancsolatra kell gondolnunk, amely szövege szerint: „Ne lopj!” Ez nemcsak azt jelenti, hogy ne tulajdonítsuk el a másét, hanem azt i is magában foglalja, hogy az ember dolgozzon. Becsületes, odaadó munkával kell megszereznünk kenyerünket, így szabad csak biztosítani családunk szükségletét, s így tudunk hozzájárul- ■ ni sok-sok ember életéhez. Én úgy érzem és hadd tegyem közzé, csak úgy esik jól igazán az étel és csak akkor tudom boldogan nézni gyermekeim vidám falatozását, ha tudom, hogy megfeleltem az isteni rendnek, vagyis, ha munkám jutalmát látom az asztalon. Így tesz bizonyságot a zsol- táríró is. amikor azt írja: ..Kezed munkája után élsz, boldog vagy és jól megy sorod.” (Zsolt. 128. 2.)

A munka ősképe tükröződött Isten cselekvésében is, amikor a Teremtő megalkotta rendezett világunkat. Azóta is „az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a mennyboltozat”. Ezzel kapcsolatban Jézus is így mutat magára: ..Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” Ez kötelez bennünket. Az értünk szolgáló Jézus példája sérkentsen minket is becsületes, lelkiismeretes munkára!

Munkavégzésünkkel kapcsolatban azt is látnunk kell, hogy Istennek a munkára rendelő akarata nem az emberre rákénysze- ritett parancs, hanem nagy és áldott lehetőség arra, hogy az ember — amíg ideje van — alkothasson!

..HAT NAPON ÁT VÉGEZZÉTEK...!” Isten munkára rendelő akarata rendszerességet, folyamatosságot igényel. A munkában tehát nem tarthatunk indokolatlan szünetet, ezzel ugyanis embereket károsítanánk meg. Elsősorban csalódunk tagjait, de másokat is. Vajon, gondolunk-e 'mind- nyáján arra, hogy. rossz, munkával. laza munkaerkölccsel is lehet lopni? Ne hagyjuk időnket kihasználatlanul! Naponként kér„Uram, minden nap Belőled kell munkában, szabadidőben, pihené

jük Istentől, a zsoltóríró szavaival: „kezeink munkáját tedd állandóvá”.- PIHENÉSRE IS LEGYEN IDŐNK! Ezt is elrendelte a Teremtő. Ugyanis az is olvasható megjelölt igénkben, hogy „a hetedik napot tartsátok szentnek, az Űrnak szentelt nyugalom nagy napja legyen az”. Tehát nemcsak a becsületes, rendszeres munka, hanem a pihenés is Isten rendelése. Igen, erőgyűjtésre van szükségünk, hogy dolgozni, alkotni tudjunk. Fáradt, elcsigázott ember a munka mezején csak nehezen tud teljes értékű munkát végezni.

A rendszeres pihenés mellőzése káros, s előbb-utóbb könnyen megbosszulja magát. Akik pedig éppen a munkaszüneti napokon akarják „ledolgozni” hátrányukat, magukat rövidítik meg.

Tartósabb pihenésre, hosszabb kikapcsolódásra is szükség van. Amikor e sorokat írom, sokan élvezik a Balaton vizét, járják vadregényes hegyeink ösvényeit, a minap — amint hallom — turisták jártak a falunkban. Magam és szeretteim is má jöttünk haza a „magyar tenger” mellől. Társadalmunk nagyszerű lehetőségeket biztosít a pihenésre. Ez Isten által megszabott rend is. Munka és pihenés, e kettőnek harmonikus, jó rendjére gondolok. Ha az ember bármelyiket elhagyja, vagy felcseréli, nemcsak saját magának és a közösségnek árt, de lényegében Isten parancsát is megszegi.

LEGYEN IDŐNK ISTEN SZÁMÁRA IS! E mondatot nem egyszerűen a harmadik parancsolat hozta ki belőlem. Nemcsak a pihenés napján kell időt szentelnünk nekünk, keresztyéneknek, az Istennel és gyülekezettel való együttlétre, hanem folyamatosan. Mégpedig azért, hogy erőt gyüjt- sünk az Isten- és emberszeretet- re, amely elsősorban szintén munkában valósul meg.

MUNKA ÉS PIHENÉS ISTENI RENDJÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSÉVEL kapcsolatban hadd idézzek soraim végén egy figyelemre méltó versrészletet:

élnem,

5 közben,

huszonnégy óráig.

Erre csak úgy vagyok képes, ha okosan szünetet tartok.

Szünetet Isten számára: magamnak is ez a legjobb szünet, mert felvidít és biztonságot ad.”

Péter Jenő

Falvakon, lám ákon

Falusi asszonyok városi goBacIJai

Falvainkon áthaladva sokunk számára ismerős kép: lebontásra ítélt, vagy félig már lebontott apró parasztház mögött épül. vagy már majdnem készen áll a szép, új, korszerű lakóház. Szinte jelképe is lehet ez mindannak, ami napjainkban falvaink életében végbemegy: megvan még a régi, de épül, alakul az új.

VÁLTOZÓ FALUKÉP: tornócos parasztház istállóval, gazdasági udvarral, veteményes kerttel, há- gyományokat őrző és ápoló, gazdálkodó öregekkel. És: kétszintes, okosan és ízléssel berendezett, komfortos lakóház nyírott pázsittal és gondozott előkerttel és olyan fiatalokkal, akik esetleg a városban dolgoznak, tanultak, talán diplomájuk is van. s gondolkodásukban. életstílusukban,

munkáról vallott felfogásukban egyre távolabb kerülnek a régi, megszokott falusitól. Persze senki se gondoljon arra, hogy ez a kettő egymástól ilyen jól és élesen elhatárolható. Legtöbbnyire együtt van még egy-egy csalód életében is. És épp ez az alakuló jelleg okoz sokszor gondot, képezi falun élő asszonyaink gondjait is.

Mások ezek. mint a nagyanyák emlékeiből mindig újra megelevenedő gondok. Azok egyértelműen kenyérgondok voltak: jut-e a nagy család asztalára napról napra kenyér? A gyerekekkel kapcsolatban: kiadják-e őket idegenbe mesterséget tanulni, vagy otthon szoktassák bele őket mielőbb a nehéz paraszti munkába. S a fiatalok családalapításának a gondja, amikor az amúgy is szűkös fedél alá még egy, esetleg több családnak is helyet kellett szorítani. Ma a gyermekkel kapcsai atban legtöbbször az a gond: továbbtanuljon-e középiskolában, vagy a sok divatos szakma közül melyiket válassza? S mindig újra visszatérő gond. hogy a mezőgazdaságban dolgozó szülők munkájának lesznek-e folytatói? És a szülők erejét felőrlő gond sokszor elsősorban azt jelenti, hogy gyermeküknek felépültön a szép. modern ház. már akkorra mire az családot akar alapítani. Az öregek újfajta gondjai között pedig sajnos gyakran találkozunk olyannal is, hogy az úi házba, esetleg a városba költözött gyerekek magukra hagyják idős, gondozásra szó-' ruló öreg szüleiket.

TEGYÜK FEL AKKOR A KÉRDÉST: ebben a változó, átalakulóban levő falusi életben könnyebb vagy nehezebb asszonyaink élete'! Nyilvánvaló, egyértelműen azt kell mondanunk, hogy könnyebb. A kicsinyek gondját részben átvállalják a korszerűen berendezett óvodák. Az iskolásokat a szülők számára legszorgosabb nyári munkák idején táborozni, üdülni viszik. A falusi áruházak áruválasztéka már sok helyen nem sokban különbözik egy-egy fővárosiétól. Napról napra el vannak látva friss tejtermékekkel, s a mirelitpultok segítik a korszerű, egészséges táplálkozást. Könnyebb a dolgozó asszonyok élete, mert a háztartások nagy része gépesített. Szép, sokszor luxussal berendezett fürdőszobák szolgálják a család tisztaságát és egészségét. Az is köny- nyíti asszonyaink helyzetét, hogy egyre többen találják meg otthon. a faluban, vagy a közeli kisvárosban a munkalehetőséget egy-egy, a gyárakból kihelyezett üzemrészben, háziipari klsz-ben.

De — és talán ez a legnehezebb kérdés: tudnak-e falusi asszonyaink jól élni az adott lehetőségekkel? Tudnak-e okosan élni? Néhány felmérés riasztó következtetéseit is idézem. Berkovics György: „A szerzés ördöge kárhoztatja a falusi embert az otthon dolgozásra — a szabad időt nem ismerő életformára.” Varga József így jellemzi a falu vasárnapját: ..A külső szemlélődót a vasárnap megtévesztheti, hogy nem is ünnep, hanem egyszerű

hétköznapon látja a falut. A különbség csak annyi, hogy a munka nem a .közösnek’, hanem a családnak szól... Ha csak dolgozunk, akkor mikor élünk, mikor kerülünk közelebb egymáshoz?”

SOKSZOR HALLUNK. OLVASUNK ARRÓL, mennyire közeledik egymáshoz falu és város, hogyan mosódnak el a különbségek. Mennyire nem lehetne már a városi élet szédítő rohanásával, lázas munkatempójával a falu csendjét, nyugodt. „ráérősebb” életét szembeállítani! S ez talán légjobban asszonyaink életén mérhető le. De nem volna jó, ha falusi családjaink, elsősorban asz- szonyaink átvennék sok városi család már szokásá lett helytelen életritmusát, amikor,például már nem jut idő a gyerekre, egy-egy« kérdés megbeszélésére. A gyerekre odafigyelést sokszor a számo- latlanul adott zsebpénz „pótolja”. S a hétvégét kitölti a szép lakás takarítása, vagy a bőséges, ünnepi ebéd elkészítése.

Jólesik látni falvainkban a szorgalmas munka eredményét, de azt is komolyan kell venni, hogy önmagunkkal szemben is vannak kötelességeink! Erőnkkel, energiánkkal vissza is lehet élni. A szerzés nem válhat életcéllá.

FALVAINK VÁROSIASODNAK. A cél: munkalehetőségben, ellátottságban és életszínvonalban mindenkit egyformán részesíteni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon a gondolkozás-, tudatváltozásra is szükségünk van. így életünk nemcsak ellátottabb. hanem ugyanakkor kiegyensúlyozottabb és tartalmasabb is lesz.

Keveháziné Czégényi Klára

TÖBB IDŐ A VALLÁSNAK, MINT A SPORTNAK

A svéd rádió felmérése szerint soha ennyien nem hallgatták a vallásos programokat, mint most. Érdekes adat, hogy a programban több idő jut a vallásos programokra. mint a sportra. A hét minden napján 09 perc a vallásos és 43 perc a sportprogramok időtartama.

A svéd lakosságnak mintegy a fele hallgat vallásos műsort egy átlagos hét folyamán. Ez csak valamivel kevesebb, mint azoknak a száma, akik egyéb programokat hallgatnak. A vallásos hallgatók csoportja körülbelül ugyanakkora. mint azoké. akik naponta hallgatják a híreket.

Több nő hallgatja a vallásos műsorokat, mint férfi, és a hallgatók korával növekszik a hallgatott idő. A 65—79 éves svédek egyharmada naponta meghallgat egy vallásos programot.

Balalonpart 1978 augusztus

TIHANY. A régi kolostorépület minden nyáron új kulturális élményt tartogat. A tihanyi múzeum három földszinti termében Borsos Miklós kiállítása fogad: ,.A kert”. A barna tónusú rajzok mind a múlt év termései. A művész elmondja a katalógus bevezetőjében, hogy tihanyi életük első két évtizedében az öbölben tehenek Hatója volt és lovak fürösztöje. „Lenyűgöző volt a delelő tehéncsorda ácsorgása. Es a lovas katonák nyári táborából jövő sokszor ötven lovas, szinte aktban, a paripák izgatott, spemet-lelket megbabonázó szépsége. Természetesen akkor ezeket rajzoltam. Az utóbbi években megváltozott az egész környezet... Minden helyet autók foglaltak el. a dombokat beépítették. A kertből sokszor hetekig nem mozdulok ki. mert nincs miért és nincs hová. Kolostorkert lelt. ahol. ha nem is kerengőben, de még a napi sétát is rovom. Tele van a kert élménnyel. Az ég. a felhők járása, színeződése, káprá- zata, a madarak élete a növények erőfeszítése a magtól a csiráig nap mint nap megújuló látvány... A látogatók, barátok, muzsikáló partnerek jönnek és mennek. A kertben átalakulnak a farmer- nadrágok drapériákkár, vagy a fürdőruhák aktokká. A hegedülő együtt muzsikál a madarakkal, a harmonium sípjai a vizen tükröződve zenélnek, a barátnők kotlát vagy képeskönyvet nézegetnek, fények és ezüstös árnyékok vibrálnak, minden átváltozik képpé. A .valóság’ csak elindítója a képalakitó képzeletnek.”

Szebben nem lehetne bemutatni ezeket a különleges rajzokat, mint az írásmüvé- szetben is kitűnő Borsos Miklós tollával. A művész szemében látomássá vált a kertjük társas élete. A valóságot áttün- deriesitö. elképzelt látványban az antik művészet formái elegyednek reneszánsz emlékekkel és a művész tömör, modern ábrázolási módjával, Magasrendű élvezet

szemlélni a mintegy kilencven rajz mindegyikét. Vagy negyvenet közülük a katalógus kitünően visszaad, érdemes beszerezni. A kiállításon tízegynéhány bronzszobrocska a rajzókkal azonos termákat mutat be, teljessé téve a főtéma — a kert — hangulatát.

A művészet teremtő erejét másképpen jeleníti meg a múzeum emeletén Bartha László festőművész kiállítása. Az utolsó húsz év terméséből ad összeállítást a tárlat. Tihany és a Balaton meghatározó jellegű a most hetvenéves művész festészetében. Mégpedig a téli befagyott tó látványa hozta el művészi stílusában a nagy fordulatot. A fényben és színekben játszó jégtükör késztette az ötvenes-hatvanas évek fordulóján, hogy elemeire fíontsa a látványt, és ezt a személyes élményt rendezze immár sajátos festői képpé. A jeges Balatontól nyert látási és képalkotó módot vitte azután tovább más témáira. Így jelenik meg előttünk bakonyi és erdélyi falu, az „öreg Tihany” az Islam világa, vagy Istría. Egyéni, kiváló művészet ez — a vendégkönyvbe irt elég sok értelmetlen megjegyzés ellenére. Rászorul közönségünk még a képzőművészeti nevelésre.

FÜRED. Egy most megjelent könyv lengte át ott töltött órámat. Lipták Gábor Ezüsthídját olvastam azokban a napokban. Az ezüsthíd és az aranyhid a Balaton fény tüneménye. Ezért adta az író a húsz évvel ezelőtt írt, nagy sikerű Aranyhid után most ezt a címet a folytatásnak. Mindkét könyvében a Balaton környékhez fűződő regék és valóságos események elbeszéléseit írja meg. A történetekkel még inkább megszeretteti ezt a tájat, mert megeleveníti a tópart természeti, történelmi, irodalmi emlékeit. Sőt, többet is tesz az ifjúságnak szánt, de a felnőttek szivéhez ugyanúgy szóló művével: a hazafiság lángját szítja fel bennünk.

Ezüsthíd Füreden — az új kötet első, hosszú elbeszélése. Az első füredi Anna- bál van a középpontjában, melyet a Horváth család rendezett másfél száz évvel ezelőtt Anna Krisztina lányuk kedvéért, de az elbeszélés a magyar reformkor, az 1820—1848 közötti évek egész történelmi izzását érzékelteti. Abban az időben itt Balatonfüreden, a kétemeletes. 105 szobás nagy sárga Horváth-házban jöttek össze a magyarság haladó gondolkozása vezéralakjai, hogy beszélgetésekben megvitassák az országra kiterjedő reformterveiket. Nem véletlenül figyelt fel a kis fürdőhelyre Becs kémhálózata.

Ügy adódott, hogy éppen az idei Anna- bad napján jártam Fürelen. Lipták Gábor színes mescszövésének fátylán át néztem meg magamnak újra a Horváth- házat, ma bányász üdülő-szanatóriumot, falán az emléktáblát a ház nevezetes múltjáról, és a Jókai-villában az egykorú ábrázolásokat a múlt századi Füredről. Ott határoztam el, hogy elolvasom Jókai eddig még nem ismert írását. A magyar Tempeföit. A belőle vett idézetek a falon indítottak rá. Például ez: „Sok szép tájékát bejártam hazámnak, voltam az Alföld végtelen rónáin, álltam a székely havasok csúcsain, de mindeniknél jobban megragadott a Balaton-vidék.”

SZEMES. Latinovits Zoltán emlékéért mentem el oda. Először szülei nyaralójához vetődtem, ahol élete utolsó napjait töltötte. Nem hiszem, hogy végzetes betegségeben túlzott jelentősége lett volna,

de nyomasztó lehet annak, aki önmagával küszködik: nincs kitekintés a házból a varázsos balatoni tájra. Az üdülőhely régi. falusias része kedves sétát kínált: platánsorral szegélyezett csendes főutca; nyolc évszázad építési múltját magába foglaló műemlék templom: szemben vele a kis evangélikus „imaház” (miért nevezzük annak? azért., mert kicsi? vagy mert nincs tornya? templom bizony az így is!): régi, szép, hatalmas barokk nemesi udvarház, hosszú, árkádos folyosóval ma általános iskola; egykori lovas postakocsi-állomás istállóépülete, műemlék, most postamúzeum.

És ekkor érkeztem a legutóbbi években épült művelődési házhoz. Tágas színháztermében széksorok, színpadot záró bordó függöny — és hallom megrendültén Latinovits hangját. Az Ady- lemezemröl ismerős. Magnóról szól: „Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié. Lennék valakié.” A terem három falán sorban nagyalakú fényképek: pillanatfelvételek Latinovits szerepeiből. így egyetlen mozdulatba rögzítetten talán a színpad foyamatosságánál is megragadóbban érezhetjük a színészi átélést és a kifejezőerőt. Az ember drámája is felsejlik. milyen fiatal arc, gondtalan tekintet a kezdő években, aztán az utolsó időkből két felvétel Latinovits Zoltán és Ruttkay Éva művészpár otthonában. A szemében már nyugtalanító ború.

Az emlékkiállítás június 24-én nyílt, halála egyéves fordulóján, és a nyár végéig látható. Közben, hetenként kétszer, a filmjeiből vetítenek is itt. A kiállításról kevesen tudnak de a fiatalok felfedezték. Míg körbejárok, egy fiatal pár fényképezőgépe kattog az őket megragadó több nagyítás előtt. Latinovits Zoltán nem hiába szerette Adyt: Ifjú szívekben élek”. Ez lemezének az utolsó verse.

Veöreös Imre