Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-07-16 / 29. szám

»» • A munka jutalma: aratás! .. aki arat, jutalmat nyer és az örök életre gyümölcsöt gyiyt... (Jn 4, 36) ILYENKOR NYÁR DEREKÁN, PÉTER-PÁL NAPJA KÖRÜL, most is amikor e sorokat írom egyre több tudósítás érkezik az ország különböző vidékeiről: meg­kezdődött az aratás, a holnap ke­nyerének betakarítása. Egyre több felől érkezik a hír: elindultak a kombájnok, aratógépek az arany­sárga gabonatáblák felé. Az ara­tás mindig igényes, nagy szerve­zettséget és fegyelmet igénylő munkáját mindenfelé alapos fel­készülés előzte meg. Természetes ez. hiszen egy esztendő munkájá­nak gyümölcsét kell begyűjte- nünk. Soha nem volt és nem lesz nagyobb örömhír az ország szá­mára, mint az. amikor az aratás végeztével hálás szívvel és re­ménykedve elmondhattuk: a hol­napi kenyér biztosítva van! AZ ARATÁS EGÉSZ NÉPÜNK ÖRÖME. Mert az eredmény, a cél- baérés, a megvalósulás, a végzett munka jutalma mindig örömöt vált ki az emberből. Minden jó aratás azt bizonyítja: érdemes volt becsülettel dolgozni, nem volt hiábavaló a sok verejték. Öröm ez és hálaadásra serkent, hiszen elmondhatjuk: ha voltak is károk, ha nem mindenhol egyfor­ma is a gyümölcstermés, országos szinten, egészében azonban jutal­ma volt munkánknak. Nagy öröm az is„ hogy békében munkálkod­hattunk és ugyanígy kezdhetjük a jutalom, az aratás munkáját is. Harminchárom évvel ezelőtt bom­bák aratták a határt. Ma, né­pünk békében, jó rendben te­kinthet vissza az elvégzett mun­kára. s reménnyel nézhet előre, a holnapra. Amikor mi így aratunk, erezzünk felelősséget és tegyünk meg mindent, hogy mindenhol ugyanígy, ilyen örvendező és bé­kében végzett aratás legyen. Hihetetlen változás történt az elmúlt évtizedek alatt az aratas- ban, a munkavégzésben. A fejlő­dés szinte szédítő tempója telje­sen megváltoztatta a munka és az aratás körülményeit. A lényeg azonban mindvégig megmaradt: ez pedig a becsületesen elvégzett munka az emberért naponként vállalt szolgálat. Mert az aratás tulajdonképpen nem más, mint begyűjteni az élethez szükségest, nemcsak magunk, de népünk, az emberiség asztalára”. Minden munkánkkal a - holnap kenyerét biztosítjuk. A munka alakítja át és építi a Föld kincseit úgy. hogy az az emberek számá­ra felhasználhatóvá legyen. A Föld megadja mindazt, ami szük­séges az embernek. A „nyersanya­got” biztosítja. A Föld nem ke­nyeret terem, de gabonát. Nem kész árucikkeket, de ahhoz nyers­anyagot. Nem kész energiát, ha­nem a Föld mélyén ehhez kincset rejt hitünk szerint. Isten úgy al­kotta meg a világot, hogy abban a gyümölcsért, az aratásért” min­denkinek dolgozni kell. A min­dennapi kenyérért naponta el kell végeznem a rámbízottakat. Amíg az ember nem vet. nem is arat­hat. Amíg a természet kincseit nem bányászom ki. addig belőle nem terem számomra hasznosít­ható eszköz. S ez a munka nem öncél, hanem egy társadalomért, sőt az emberiségért végzett szol­gálat. Ezért kell felelősséget hor­doznunk a javak igazságos elosz­tása. a másik ember, az éhező ke­nyerének biztosításáért is. Isten úgy teremtette ezt a világot meg­győződésünk szerint, hogy annak van annyi gazdagsága, hogy ab­ból mindenki jóllakhat. Az embe­riség többsége mégis hiányt szen­ved. Milliók számára ma még nem a nagyobb darab kenyér a céL ha­nem a létminimum. Több felelős­séggel tartozunk hát egymás ve­tése és aratása, társadalmi hely­zete és életszínvonala iránt. Nem arathatok teljes örömmel, ha tu­dom. hogy másnak nincs mit be- gyűjtenie — s ezért nem teszel? semmit! Solymár Péter A SAJTÓOSZTÁLY értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÚLIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG az iratterjesztés szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1-től augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. ' "■< ..... 11 Falvakon, tanyákon „Az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben? A falvakon, tanyákon élő gyü­lekezeteinkkel foglalkozó soroza­tunkban nemrég már írtunk a fa­lusi presbitériumokról. Az utóbbi években, lassan már évtizedekben a gyülekezeti élet­ben is megkezdték szolgálatukat — falun is. mint a városokban — a női presbiterek. Ez az örvendetes tény termé­szetesen összefügg azzal az álta­lános társadalmi fejlődéssel is, mely keretében előtérbe kerültek és egyre szebb eredményeket mu­tathatnak fel a nők egyenjogú­sítását célzó intézkedések. A fel- szabadulás előtt, de még utána is évekig, szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy a presbitérium­ban asszonyok is tevékenykedje­nek, ill. irányítsák és meghatá­rozzák a gyülekezet életét. Nem­csak „világi” téren, de egyházi összefüggésben is a vezetésbe, irányításba nem lehetett beleszó­lásuk. Társadalmunkban a nők szere­pét és lehetőségeit tekintve nagy változás történt: üzemek, intéz­mények, hivatalok vezetői közt, társadalmunk vezető testületéi­ben is egyre több nő vehet részt. Igaz ez akkor is, ha számuk még mindig kevesebb a kívánatosnál. A GYÜLEKEZETI PRESBI­TÉRIUMOKBAN IS egyre több nő hittestvér tevékenykedik. Részvételük ebben a munkában is egyre szélesedik. Ez a folyamat nagyon jó és szükséges is gyüle­kezeteinkben. Egyházunkban ezt a folyamatot korábban nemcsak Zimbabwében (Rhodézia) jú­nius elején fegyveres támadás ért egy missziói állomást Embakwe helységben, és azóta visszatérő téma, hogy hordjanak-e fegyvert a lelkészek. Egy pap, két paptár­sának, egy német és egy svájci lelkésznek a halála után, géppisz­tollyal' kényszerített menekülésre egy fegyverest. „Viszonoztam a tüzet az ő fegyvere torkolattüzé- nek irányában” — mondotta á pap, akit szintén horzsolt egy go­lyó. Collins páter, a támadás egy másik tanúja arról számolt be, nem jutott odáig, hogy pisztolyát használja. Női presbiterek szolgálata a társadalmi előítéletek gátolták, hanem sok esetben a Bibliára va­ló helytelen hivatkozás. A Bibliá­ra hivatkozók elfelejtették, hogy amikor Pál apostol a címben idé­zett mondattal az asszonyokat hallgatásra inti a gyülekezetben (1 Kor 14, 34—36), ezt ő is azért volt kénytelen tenni, mert alkal­mazkodni kellett korának felfo­gásához, társadalmi berendezke­déséhez, mely az asszonyokat szín- te „másodrendű” embereknek te­kintette, holott hite szerint, s ezt ki is fejtette: Krisztusban nincs férfi vagy nő. Ez a gondolkodás, felfogás, elő­ítélet, amely az egyházban is év­századokon át tükröződött, ko­runkra idejét múlta a gyülekezeti életben is. ISTEN ELŐTT MINDANY- NYIAN EGYENLŐK VAGYUNK. Egyformán részesedhetünk Jézus Krisztus keresztjéből felénk ára­dó szeretetből. Ennek az öröm­hírnek a gyakorlatban való meg­élése az is, hogy a gyülekezet­ben asszonyok is szolgálnak mint presbiterek, hisz a presbiteri tiszt sem nemhez szabott, hanem az a döntő, hogy e tisztség viselője hitben, szeretetben, egyházszere- tetben, egyéni életfolytatásban példa legyen mások számára is és kész legyen a szolgáló Jézus nyomdokain járni. Sokszor vetődik fel az a kérdés, tudnak-e az asszonyok valami újat, jobbat hozni, adni a gyüle­kezet vezetésében? Amit ezzel kapcsolatban írok, A római katolikus egyház ed­dig már tizenkét misszionáriusát veszítette el fegyveres összetűzés­ben. szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni a misszionáriusok fel­fegyverzéséről. Az anglikánok ré­széről Mashonaland püspök ki­jelentette: „Nem állapítok meg szabályokat. Én magam utazás közben nem viselek fegyvert, és nem is fogok viselni. Ez hagyo­mány az anglikán egyházban.” A zimbabwei metodista egyház ki­fejezetten elutasítja, hogy misz- szionáriusoknak fegyvere legyen, vagy hogy a missziói állomásokon fegyvert tartsanak lehet hogy egyéni és helyi meg­állapítás lesz, de talán érdemes elgondolkodni rajta ott is, ahol — nem elvileg, hanem gyakorla­tilag — más megoldásokat keres­nek a gyülekezet életében. A BIBLIÁBAN. DE KÜLÖNÖ­SEN IS A JÉZUS KÖRÜL TA­LÁLHATÓ ASSZONYOK maga­tartását vizsgálva azt állapíthat­juk meg, hogy melegebb, a szívü­kön is jobban átszűrt az a kap­csolat, mely Jézushoz köti őket. S ez érvényes — tapasztalatom sze­rint — az asszonyok, a nő presbi­terek szolgálatára, egyház és gyü­lekezet szeretetére nézve is. Je­lenlétükben melegebb, oldottabb egy presbiteri ülés légköre is. Jobban átszűrik — nemcsak ér­telmükkel — szívükön is a kü- lönbö ügyeket, szolgálatokat, problémákat is, mint korábban. A családi életben is tapasztal­juk, hogy sokszor az asszonyok talán reálisabban — de feltétle­nül más oldalról is — mérik fel a helyzeteket, eseményeket, mint á férfiak. Ezt lehet nevezni női, asszonyi ösztönnek is, én inkább úgy nevezem: Isten külön aján­déka az asszonyok számára. Ezt jó, ha tudjuk és a gyülekezet éle­tében és szolgálatában kamatoz­tatjuk is. KÜLÖN ÉRDEMES AZOKRA A SZOLGÁLATOKRA IS FI­GYELNI, melyet a női presbite­rek végeznek a gyülekezetben. Elsősorban a látogatásokra, külö­nösen is a betegek, egyedülállók, öregek látogatására gondolok. Természetesen lehet ezt a látoga­tást, segítségadást végezni pres­biteri tisztség nélkül is, de mint­ha minőségileg is mást jelentene, ha azt egy nőtestvérünk presbi- terként végzi. A látogató presbi­ter asszonyok már a gyülekezeti életben és a közegyházi ügyekben való tájékozottságuk alapján is jobban tudják tolmácsolni az egész gyülekezet, egyházunk nagy családja felelősséghordozását, se­gítségét, együttérzését. A MELEG. MEGÉRTŐ ÉS SE­GÍTŐ ASSZONYI SZIVEKRE, kezekre mindig szükség volt a gyülekezetekben. Róma fényében is láthatjuk, hogy nagy nyereség minden gyülekezet, presbitérium számára, ha ezeket a szíveket, ill. kezeket minél bátrabban igénybe vesszük. Ifj Kendch György RHODÉZIA: VISELJENEK FEGYVERT A LELKÉSZEK IS? Illyés Gyuln színdarabja „Dániel as övéi käst” Az övéi közt? Aligha van jobb helyen ez a 17. századbeli református prédiká­tor Dániel az övéi közt szűkebb hazájá­ban Gyula vidékén, mint a bibliai Dá­niel volt a babiloni fogságban, amikor oroszlánok vermébe vetették. Ezért e magyar Dánielre ugyanezt az áldást mondja apósa, a londoni pap, mint amit Dárius király mondott a bibliai Dánielre: Áldjon meg és őrizzen meg téged a te Istened! Kivel kellett megküzdenie ennek a magyar Dánielnek? Azzal a „fenti” birtokos rétéggel, amely a hitét és a rábízottakét a 17. szá­zadban siklusért áruba bocsátotta és szinte naponta cserélte, és azzal a „lenti” emberi szint alá nyomott jobbágynép­pel, amelyet állati közönybe süllyesztett a nyomor. Hogyan küzdött ez a magyar Dániel? Vakmerőén, mint Lúdas Matyi és meg­fontoltan, mint Bethlen Gábor. Szelíden, mint a galamb, és okosan-ravaszan te­keregve, mint a kígyó. S milyen célt ért el ezzel a magatar­tással? Mindent, amit kitűzött; sőt arra is ké­pes volt, hogy mindent elölről kezdjen, amikor sorsa a nullapontra visszavetette. így vált korszerű hőssé ma és követen­dő példává számunkra. Nem tragédia­hőssé, akit a megsemmisülésbe kellene követni, hanem vidám és humoros ko­médiahőssé, akit a mindennapokban kell és lehet követni: . hogy jól keringjen a vér, az ereken át, az ezredeken át s nem lanyhulóan, de egyre — mégiscsak! — derűsen, sőt — ha .törik-szakad egyre derűsebben, fölényesebben. A sorssal is kettőnkön áll a vásár!” De nézzük Dánielt, a népéj. és sorsu­kat! Sürgetve hívják haza Angliából Gyu­lára a három éve kint tanuló Dánielt, •akinek ott tehetségéhez és tudásához illő kiemelt parókiát kínálnak. A híváshoz ígéret kapcsolódik: új korszak kezdődik itthon a török és német dúlta, jezsuita kínozta, nádasba bújt nép számára, mert a kegyúr, a gróf a reformata religio, a reformáció híve lett. Nagy és reprezenta­tív istenházát építenek. Lesz védelem lesz szabadság, lesz pénz az építkezés­hez. S e templom és gyülekezet pásztora lesz Dániel. Dánielt angol menyasszonya és annak bátyja is elkísérik; ez utóbbi építész, aki a protestáns hitet kifejező új stílusban akarja megépíteni e székes- egyházat. Kérdéseire, hogy van-e tágas hely a templom érvényesüléséhez?, hogy lesz-e kő és fa?, hogy lesz-e értő mun­kás? —, csupa igenlő választ kap. Hely? Bőven van. Puszta itt minden. Kő és fa? Erdély kőhegyei és fenyveserdei küldik, a folyók szállítják. Szakmunkás? Szüle­tett házépítő itt minden ember. Mind maga rakja, életében többször is hordák dúlta-égette hajlékát. S mi lesz az ígéretekből? A gróf nem küldi a pénzt, így nincs kő és nincs fa. Dániel meggyőzi sógorát, hogy „honi anyagból”, paticsból mégiscsak építse meg templomát. Hogy mi az a patics? Bizonyos távolságba leszúrt karókat vesszőfonattal fognak össze, ezt trágyá­val sűrített vályoggal tapasztják be, majd fehérre meszelik. Az angol építész annyit fejlesztett e honi anyag alkalma­zásán. hogy míg addig embermagasnál feljebb nem tudtak ilyenből falat húzni, ő emeletnyire húzta. Végül mégiscsak minden kész. Sőt a templomszentelési ünnepre a nehézsége­ken felülkerekedő ember örömével és jó önérzetével készülnek. S aztán elmarad az ünnep. A gróf helyett levél érkezik tőle. Visszatért a római hitre és az „akié a föld, azé a vallás” szabálya értelmé­ben Gyula vidékének népe is római hitű. A templomot jezsuita rendfőnök jön majd fölszentelni. Dánielnek tehát nincs temploma, nincs eklézsiája... Vagy mégis? Gyülekezete van. Közsé­ge van, de az e hazában nem falut, tele­pülést jelent, hanem ember közösséget. Olyat, amely üldözéskor felszedi a „sá­torfáját”, és elmenekül erdőbe, nádas­ba... Dániel gyülekezete most éppen lápországi lakos. A gróf korábbi ígéretei­nek jegyében a községnek faluformájú települést álmodott és alapozott Dániel. Házakat kéménnyel és kemencével; ud­vart baromfival; köré gyümölcsöskertet és megművelt földeket a határba. S mi­lyen nehezen valósult az álom...! Mi­lyen nehéz volt a szunyogcsípte, féreg­marta, bőrükből füst- és csikaszszagot árasztó embereket kicsalogatni mohával bélelt vesszőkalyibáikból, dögmadárvijjo- gásos, üdére s toportyán látogatta vízi világukból, és felébreszteni bennük az emberi élethez való igényt és annak megteremtéséhez való kedvet. S mire sikerül és épül a falu a száraz dom­bokon s törik az ugart, addigra a grófi hit-köpönyegfordítás űzi is már vissza őket a lápországba ... Dániel pe­dig a harmadik lápországi nemzedéknek harmadik nemzedékbeli prédikátoraként — nagyapja s ápja után — kidőlt fűzfá­ról prédikál majd szószék helyett, és földről osztja úrasztala helyett a megtört kenyeret... Van olyan tragédia, amit csak komé­dia alakjában lehet elmondani. Ez is olyan ... Van olyan képtelen emberi szi­tuáció és szerep, amiben csak komédiáz- va lehet felülkerekedni és megfelelő vá­laszt adni. Ezé a Dánielé is ilyen ... Az író a maga komédiázva felülkere­kedő hajlamát is megörökítette e Dániel­ben, akiben emléket állít a saját család­jából egyetlen öelötte külhonban tanult prédikátor ősének. De beledolgozta hősé­be megalkuvásra merev puritán kálvinis­ta felmenői mellett a vidám, világigenlő, lírikuslelkű katolikusokat is. Mert nem egy modell testesül meg hősében, hanem az alkotó kezében olyan a modell, mint kohászéban az érc: összetöri és csak a kiolvasztható arany a gondja. A lényeg. Ez a lényeg pedig a „drámai hajtóerő a hős lelkületében, aki számára semmiféle üdvösség felé nem nyílik út. Hanem csak a hivatás felé. Amit lehet tragikusan is, humorosan is vállalni; így is. úgy is azt vallva: a többi nem az én dolgom.” Ebben pedig én a lutheri Istenre ha­gyatkozás bizalmát és hitét ismerem fel. Így a végkicsengésben a mi hangunk, az evangélikusoké is megszólal. (A színda­rabot a Gyulai Várszínház 1976-ban ját­szotta, s megjelent a szerző Embereljük meg magunkat c. kötetében.) Takácsné Kovácsházi Zelma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents