Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-07-09 / 28. szám

/ \ A boldogság útja Diakóniai nap a Fejér-Komáromi Egyházmegyében Ez volt a témája annak a Dia­kóniai Napnak, melyet a Fejér— Komáromi Egyházmegye gyüleke­zetei tartottak május utolsó va­sárnapján a pusztavámi gyüleke­zetben. A reggeli órákban gyülekező vendégek és otthoniak Puskás Já­nos helyi lelkész áhítatát hall­gatták a gutaütött meggyógyítá- sának története alapján. A bol­dogság útja Jézus megbocsátó szeretetével kezdődik el. Boldog az, akinek bűne megbocsáttatott! De mi következik azután? Erre adott feleletet az istentisztelet igehirdetése, melyet Tóth-Szöllős Mihály kecskeméti lelkész, a Bács-Kiskun Egyházmegye espe­rese, mint vendég végzett ezeh a napon. Mk 9, 50 alapján arról szólt, hogy boldogság soha nem lehet magunkban, csak úgy, ha másoknak élhetünk és szolgálha­tunk. Jézus követői úgy töltik be hivatásukat, hogy „mindenki szolgálójává” lesznek — ezt je­lenti a só hasonlata Jézusnál — és ez a szolgálat mindig a béke szolgálata. Igen nagy a keresz­tyének felelőssége is abban, hogy az „éljetek békességben egymás­sal” valóban igazságos társadal­mi rendet, minden embernek egyforma jogot és becsületes munka nyomán biztos megélhe­tést jelentsen valamennyi föld­részen. mindenféle színű, fajú, világnézetű embernek. Dr Nagy István fejér—komá­romi esperes arról tartott elő­adást, hogy a bűnbocsánatot ka­pott ember közösségbe került Jé­zussal!* Jó ebben a közösségben élni, mert ez szeretetközösség. Itt érezzük meg, hogy „az Ige test­té lett” — belépett a történelem­be, a mi életünkbe is. Jó dolog „otthon lenni” ebben a ' közös­ségben, észrevenni, hogy vannak emberek mellettünk is! így a ' többiek között lesz a szeretetkö- zösségből bizonyságtevő közösség, ahol szóval és élettel egyaránt folyik a bizonyságtétel. Sokat kell tenni ezért a közösségért. Mi^van a bibliaolvasásunkkal, az' isten- tiszteleti közösségünkkel, vagy az úrvacsorái közösséggel? A bűn­bocsánatnak univerzális távlata van: belefér minden ember. Is­ten nem mond le senkiről. Ezért hív bizonyságtételre, hogy az evangélium terjedjen és jusson e! minden emberhez. Délután folytatódott a prog­ram. Először énektanulással han­golódtak a szívek az ige üzene­tére és kiderült, hogy van még mit tanulni a 700-as énekekből. Ezután Tóth-Szöllös Mihály es­peres folytatta a sort előadással, melynek címe ez volt: Boldog — akit Ura a rábízott szolgálatban talál. A „rám bízott szolgálat” sokszor nem „nagy ügynek” tű­nik és megoldása sem látványos eredményt hoz. De Urunk éppen abban a „kicsiben” való hűséget nézi. A ránk bízott szolgálat elő­ször is a család közösségében jut nekünk feladatul. Házastár­sak úgy nézzenek egymásra, hogy rám van bízva a férjem vagy a feleségem. És ne csak a szülők gondoljanak arra, hogy a gyer­mekük rájuk van bízva,' ae a gyermekek is így nézzenek szü­léikre — különösen ha mar idő­sebbek és valóban rászorulnak segítő szolgálatukra. A ránk bí­zott gyermek pedig nemcsak ke­nyeret és ruhát igenyel, de min­dent meg kell tennünk azért, hogy i higgyen és a hitben meg is maradjon. Van ránk bízott lei­adat a társadalomban is. Körü­löttünk és velünk „új közössé­gek” alakulnak: munkatársi, új lakótelepi, alkalmi közösségek. Ne húzzunk ki a közösségből, hanem vigyük bele a „só ízét” a másokért való élet és szeretet szépségét. Mivel a bűnbocsánatót elnyertük, azért semmit nem kell tennünk, minden energiát bele a „ránk bízott szolgálatba”. A következő előadó Asbóth László hántai lelkész volt, aki azt mutatta meg, hogy a bűn­bocsánat ' egész emberi életünket formálja, nem csupán a lelki élétünket. Jézus szeretetével nem kívülről nézzük világunkat, ha­nem bele vagyunk ágyazódva. Az Ö szeretete mindig nagyobb öle- lésű. Tőle megtanuljuk: van en­nek a mi világunknak jövője, de azt is, hogy van a mi szolgála­tunknak világtávlata. Mindenkor van helye az irgalmas szeretet gyakorlásának. A befejező áhítatot Kajos Já­nos ny. lelkész tartotta Jn 13, 15—17 alapján. Megtaláltuk-e ma a boldogság útját? Jézus így mondja: Boldogok lesztek: ha tudjátok ezt — ha cselekszitek! Ügy szeretnénk boldogok lenni, hogy ne kellene érte tenni, fá­radozni. Pedig ezt a tudást és is­meretet nem lehet kihagyni. De nem elég csak tudni: cseleked­ni is kell. Jézus adott hozzá pél­dát: tevékeny szolgálat legyen az életünk. Nincs hozzá erőnk? Pünkösdi szentlélek egyháza vá­gyunk! Vesztek erőt! — ez ne­künk is szól. Kérni kell. Azt szeretnénk, ha innen most csupa boldog embert küldhetnénk el — kérjétek a Szentjeiket! A szívekbe és vesékbe mi nem látunk bele. De azt láttuk egy­máson, hogy megérintett a „bol­dogság szele” sokakat, mindnyá­junkat. Már régen vége volt a programnak, de még mindig nem akart vége szakadni a testvéri beszélgetésnek, a találkozás örö­mének. Tóth-Szőlős Mihály — HALÁLOZÁS. Erdélyi Já­nos. a pápai gyülekezet buzgó presbitere, az Evangélikus Élet kezdettől fogva hű olvasója 62 éVes korában hirtelen elhunyt. Temetése június '12-én volt a gyü­lekezet nagy részvéte mellett. A vigasztalás igéjét Síkos Lajos pá­pai esperes hirdeti?: ......de az Is­te n veletek lesz!” — Özv. Fekete Jánosné, az ir- sai gyülekezet buzgó tagja, la­punk hűséges olvasója 84 éves korában hirtelen elhunyt. „Oda­menekültünk, hogy belekapasz­kodjunk az előttünk levő re­ménységbe”. Istentiszteleti rend Budapesten, 1978. július 9-én Deák tér de. 9. (úrv) Trajtler Gábor, de. 11 (úrv.) Harmati Béla, du. 7 Ta- kácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Muntag Andorné, du. 6. Muntag Andorné. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. üllői út 24. de. tél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Tha- ly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Ifj. Feren- czy Zoltán. Váci út 129. de. negyed 10. Ifj. Ferenczy Zoltán. Frangepán u. de. 8. Ifj. Ferenczy Zoltán. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Vi­rágú Gyula. Soroksár üjtelep de. fél 9. Virágú Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest d,e. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV- telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos­palota Nagytemplom de. 10. Rákos­szentmihály de. fél 11. B^iráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál. Mátyás­föld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ko­sa Pál. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ko­sa Pál. " Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil de. fél 11 (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Koren Emil. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Mik­lós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII.', Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Nyirő József, de. 11. Nyirö József, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Bu­dakeszi de. 8. Ruttkay Elemér. Pest- hidegkút de. fél 11. Liska Endre. Mo- dori u. 6. de. 10. Filippinyi János. Ke­lenföld de. 8. (úrv.) Ruttkay Miklian Géza. de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi üt 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. (úrv.) Rőzse István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Törökbá­lint du. fél 5. Rőzse István. Csillag­hegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. — SZÜLETÉS. Ponicsán Péter­nek és feleségének Paor S. Erzsé­betnek első gyermekük született. Neve: PÉTER. A keresztelést 'a gyermek nagyapja. Ponicsán Im­re kiskőrösi igazgatólelkész végez­te. „Az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm”. — ELTARTÁSI szerződést kötne gondos ápolást igénylő idős személlyel egyedülálló fiatal leány. „Külön szo­ba” jeligére a kiadóhivatalba. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztalyanak lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszán: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 160,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 28211 ISSN 0133—1302 73.2137 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Ahogyan tehát átadtátok tag­jaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvényte­lenség szolgálatára, úgy most ad­játok át tagjaitokat az igazság szolgálatára) hogy szentek legye­tek” (Rm 6, 19). VASÁRNAP. — „Csak a te in­telmeidben gyönyörködöm, azok az én tanácsadóim” (Zsolt 119, 24 — Zsid 13, 21 — Mk 8, 1—9 — Zsolt 65, 2—14). Sokszor vagyunk tanácstalanok és jövünk zavarba, mert életutunk nem mindig nyíl­egyenes és még ritkábban tükör­sima. A zsoltáríró tapasztalatai alapján tudja már, hogy csak egyedül Istennek van módja éle­tünk egészére, végső céljára nézve éltető tanításokat, tanácsokat ad­ni. De hétköznapi rövid távjain- kon is csak Ö tanácsolhat. Isten beszéde és a benne megnyilvánuló erő olyan á számunkra, mint az iránytű. Ez az iránytű a szolgálat területeit mutatja. HÉTFŐ. — „Az én kezem feszí­tette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő”' (Ézs 45, 12 — Zsid 1, 2 — Mk 8, 10—21 — 1 Sám 9, 15 — 10, 1). Életünk bár­melyik szakaszában legtöbben szívesen emlékezünk vissza az atyai házra, mert otthonunk volt, a biztonságunk, óvóhelyünk. Ott elrejtőztünk gyerekkorunkban, de felnőttként ki kellett onnan lép­nünk. De tekinthetjük ?z egész nagy világot is otthonunknak, minden seregét, a csillagvilágot, a Földet, mert ez az egész a meny- nyei Atya alkotása. Ha a meny- nyei Atya építményének tudjuk felfogni a világot, máris ottho­nunknak tekinthetjük, ahol Isten szeretete adja meg a biztonságot minden benne bízónak. 1 KEDD. — „A pogányok örökös­társaink, velünk egy test, és ve­lünk együtt részesek is az ígéret­ben is az evangélium által” (Ef 3, 6 — Ézs 2, 3 — Rm 6, 12—18 — lSám 10, 17—27). Az ú. n. pogá­nyok bevonása a mennyei örök­ségbe Isten hatalmas szeretetét mutatja. Azért is, mert a pogá- nyoknak nem volt lenyűgöző, szembetűnő érdemük, mint a vá­lasztott népnek, , Izraelnek sem. Mégis kiáradt feléjük az Isten sze­retete, az ember felé az evangé­lium által. Nekünk sincsenek ér­demeink, mégis örököstársak va­gyunk, mert az ígéret mindenki­nek szól. Kiváltja-e mindez belő­lünk az Isten iránti hálát és em­bertársaink iránti szolgálatkész­ségünket? SZERDA .— „Hiszen jól tudjá­tok, hogy egyetlen nyerészkedő­nek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában” (Ef 5, 5 — Zsolt 119, 36 — Lk 11, 33—36 — 1 Sám 13, 1—14). Az anyagiasság, nyerész­kedés, haszonlesés rendkívül ve­szedelmesek ránk nézve, mert ra­vasz módon ejtik fogságba az em­ber lelkét, értelmét. A bálvány­imádás veszedelmébe sodorhatnak bárkit. Igaz,. hogy az ember fel- világosultságában megtagadja a múlt babonás népszokásait, de a megszűnt és megszüntetett bálvá­nyok helyére újak tolakodnak: nyerészkedés, anyagiasság. Áll­junk az ige reflektorába, nem fo­goly-e már a szívünk, értelmünk nem rabszolga-e, mert különben az örökséget veszélyeztetjük, azt tesszük kockára. CSÜTÖRTÖK. — „Ö rám tette a jobbját és így szólt: Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő” (Jel 1, 17—18 — Zsolt 27, 1 — Mk 9. 42—50 — 1 Sám 15, 1— 31). Egyik legnagyobb ellensé­günk a félelem, képes fel- és el­emészteni a lelkünket és a testün­ket. Van aki az élettől fél, van aki a haláltól. Az a legszerencsétle­nebb, akit egyaránt szorongat az életfélelem és a halálfélelem. A félelem szétdarabolja az embert, mindig mindenét fél-be vágja, s az állandó erőfelezés miatt az em­ber széteső lesz. Isten Jézus Krisztusban megszólalt, s ettől a felező, feldaraboló félelemtől kí­ván megszabadítani, hogy ő az el­ső és az utolsó, azaz: körbe öleli az életünket. PÉNTEK. — „Törekedjetek, a szent életre, amely nélkül senki sem láthatja meg az Urat” (Zsid 12, 14 — Zsolt 119, 10 — Rm 12, 1—2 — lSám 16, 1—13). A szent élet az ige szerint nem szerzete­si magány, nem félre vonulás, ha­nem éppen az élet sűrűjében vég­zett állhatatos, kitartó, hűséges szolgálat. A szolgálat, azaz a szent élet aktivizálódott, akcióba len­dült szeretet. De ez csak akkor jön létre bennünk, ha Isten Lel­ke áthat bennünket. Lelkűiét, lel­kiség kérdése, hogy segítünk-e másoknak. Hogyan láthatjuk meg az Urat? Mert megváltott minket, nem nekünk kell kiharcolnunk az üdvösségünket, így szabadított fel mindnyájunkat a szeretetre, szol­gálatra, azaz a szent életre. SZOMBAT. — „Ne legyen köz­telek varázslást űző, se jelma­gyarázó, se kuruzsló, vagy igéző! Mert utálatos az Ür előtt mindaz, aki ilyet cselekszik” (5 Móz 18, 10. 12 — 1 Pt 5, 8—9 — 1 Kor 9, 24— 27 — 1 Sám 16, 14—23). Meglepő tény az, hogy Isten szavára, út­mutatása iránt annyiszor vagyunk nagyot hallók és szeretetét milyen nehezen vesszük észre, de majd­nem országos vándorlás indul meg e modern századunkban egy- egyi kuruzsló, csillagjós, igéző, ha­lottlátó felé. Isten mondja, hogy ez utálatos előtte. Miért hiszünk hamarabb ámításokban, mint Is­ten szavában? Talán mert az ámí- tók hízelgőbbek? Hamarabb mondják azt, amit hallani szeret­nénk? De Isten előtt az utálatos­ság. Hallgassunk inkább az ő sza­vára és kövessük az ő útját. Ribár János — HARANGÖNTÉST, javítást, szol- gáltatást. le-, és felszerelést, vasállvá­nyok és könnyű hú z á sú koronák ké­szítését, átalakításét, vállalja ..Slezák László aranykoszorús harangöntö utó­da és fia”, Gombos Lajos harang­öntő mester. 2162 örbottyán, Pf. 2. Egy színésznő önéletrajzi írásában mély ihletettség- gel és áhítattal idézi a szeretet igéjét: „Ha az embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érez vagy pengő czimbalom. Es ha jö­vendőt tudok is mondani, és minden tit­kot és tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, ugyannyira, hogy hegyeket mozdítok ki helyökről, szeretet pedig nincs én bennem, semmi sem vagyok” (1 Kor 13, 1—2). A színésznőt rég láttuk színpadon. Csupán a. hangja, az a feledhetetlen, me­leg búgású szava hallható olykor régi rá­diófelvételeken, s látható hajdanvolt fia­talságában, ha felújítják valamelyik filmjét. Évtizedekig ő volt a pesti szín­padok rossz asszonya, aki perzselt és láz­ban égett, aki körül indulatok gyúltak és életek törtek ketté egyetlen roppanás­sal. De ő ki akart törni ebből a sablon­ból, unta a kommersz sikereket. Benne élt az önmegvalósítás vágya, hogy igazi önmagát vigye az emberek elé, többet adjon sikamlós szövegeknél és álmatag közhelyeknél. A bizonyságtételre vágyó színésznőt, aki évek óta remeteként él budakeszi otthonában kiszolgáltatva egy oxigcnpalacknak, Mezei Máriának hív­ják. Sokféleképpen kereste az utat.. Voltak szárnyaló sikerei és szánalmas buktatói. Találkozott jószándékkal és gáncsosko- dással. Ez az örökkön vibráló, nyugtalan ember azonban, a színész, mindig talált módot arra, hogy felvillantsa igazi énjét. Sokszor kételkedtek abban, amit csinált, egy felfokozott eufóriás idegállapotnak könyvelték el, ám ő hajthatatlan volt. A szüntelen lobogás emésztette. 1944-ben az egyre hatalmasodó gonoszság és ember­telenség elől a Tátrába utazott, hogy megtalálja végre önmagát. S a hegyek között a csendben, a magányban, a szik­rázó tiszta természetben megérintette, amire vágyott. Egyik vallomásában így ír erről: „A csodára vártam, ami meg­gyógyít és lábra állít, ami megvigasztal és erőt ad, arpi világosságot gyújt a sö­tétségben és célt mutat a jövendő élet­ben. S én nem vártam hiába. Megkap­tam a Csodát: Hitet kaptam. Én a refor­mátus, de ateista apám hit nélkül felnőtt színésznő lánya — hivő lettem.” S itt fogant a hegyek közti barangolása közben az irás is, melynek címe: „Hoz­tam valamit a hegyekből”. Mit 'mond el ebben? Egyszerűen fogalmazva annyit: hogy a jók, a tiszták és szegények töb­ben vannak, mint a rosszak, szennyesek és gazdagok. Hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél, s az élet célja ’ nem lehet más, mint magunk felejtő szeretettel dol­gozni a másikért is, a közösségért, s tisz-- ta fegyverekkel harcolni az igazságos, békés, boldog jövőért. Így fogalmazta meg e kitárulkozásának lényegét a szí­nésznő, akit körülrajongtak, aki népszerű volt, akit az autogramkérők hada ostro­molt, akinek fényképe filmplakátokon és képes lapokban hetenként megjelent, akit irigyeltek és utánozni próbáltak, de aki mégis kérlelhetetlenül üresnek érezte maga körül a világot, s az életnek egyet­len értelmét kereste, a szeretetet. A hitéből bőkezűen mindenkinek akart adni. Azoknak is, akik elfogadták, azok­nak is, akik nem. Éjszakai lokálokban zsoltárokat énekelt, Istenes verseket mondott, a „Hoztam valamit a hegyek­ből” című önvallomását a háborúból még alig ocsúdó Budapesten 1946-ban mondta el a pasaréti református templomban, s részt vett Alcsúton egy evangélikus hit- mélyítő konferencián, ahol mélyen szí­ven ütötte a figyelmeztetés: — Hány méltatlan embert eresztettél már be az életedbe? Az ajtód mögött vá­rakozó, megfáradt, tőled' megfáradt Krisztust mikor akarod végre behívni? S ettől a pillanattól kezdve úgy érezte, nincs egyedül. A színész exhibicionista alkat. Sóvá­rogja a sikert, az elismerést. A művész magába vonuló, hogy gyarapítsa benső értékeit. Ilyen Mezei Mária is. A szí­nészt megöli a közöny és irigység. A mű­vészt érleli. Nemesíti, gazdagabbá teszi az érzelemvilágát. Mezei Máriának sok­szor kellett vizsgáznia a közönség és ön­maga előtt. Voltak keserű évei, amikor úgy érezte csalódott a színházban, a kö­zönségben és önmagában. Amikor kétsé­gek gyötörték. S aztán újra meg újra erőre kapott, sokszor kezdett szinte min­dent elölről a hegyekben szerzett hittel. Olyan szenvedéllyel, ahogy csak igazi művészek tpdják megvalósítani önmagu­kat. Mezei Máriának most a budakeszi ott­honában is, az oxigénpalack kényszerű társaságában, távol a masztix illatú szín­háztól, a felvevőgépek halk surrogásától, az érzékeny mikrofonoktól, a zsoltáros. Istent kereső élete ad erőt. Magányában azonban még sincs egyedül, mert erős, elszakíthatatlan szál fűzi a világhoz: a szeretet. Ágh Tihamér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents