Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-06-11 / 24. szám
Lelki kérdésekről beszélgetünk Örökösök is? A gazda körül reggel több ember áll. Várják a napi munka beosztását: te ezt teszed, te oda menj. Látszólag mindnyájan egyformák, — a munkában, az engedelmességben. Mégis van valami jelentős különbség a munkába indulók között: egy részük szolga, nóhányan pedig a gazda fiai. A szolgák a béréit végzik a munkát; ha rabszolgák, eladhatják vagy akár megölhetik őket. Számukra nem érdekes, hogy a gazdaság jól megy vagy rosszul. Velük ellentétben a fiák azzal a lelkesedéssel végzik munkájukat, hogy a szántóföld, a ház voltaképpen az övék, ők öröklik az egész vagyont, egykor az ő gyermekeik játszanak az udvaron, eszik a szőlőt. Sokszor nehéz ugyan a tűző nap, s néha elveri a jég a szépen induló termést, sok minden nem sikerül, — de arra gondolhatnak: apánk ő, aki a legjobb szándékkal rendelkezik, és a mi örökségünkről van szó. Ma arról beszélgetünk, hogy Isten gyermekei is ilyen örökösök. Lelkesen szolgálnak itt a földön, ahol minden a Gazdához tartozik, Istenhez. Gyakran nehéz itt, de az a bizonyosság él bennük, hogy Atyjuk van, és ez a földi út az örökséghez vezet, így szól az ige: „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk meg" (Rm 8, 17). — Attól félek, hogy a hasonlat itt is sántít. Egészen külön ügy a gyári munka, a vetés-aratás, mint a halál után elnyerendő „örökség”. — Nekem meg a tékozló fiú jut eszembe, aki előre kikérte és megkapta az örökségét az apjától. Talán az a vágy volt benne, ami sokszor mibennünk is: ne a végén kapjunk meg mindent, hamem jó lenne már itt a földön részesülni az „örökségből”? Mindkét hozzászólás a földi élet és az „örökség” összefüggése után kérdez. Az első azt mondja: nincs összefüggés a kettő kö- zfett. Jézus azonban Mt 25. végén összeköti az éhezőnek nyújtott kenyeret, a beteglátogatást az „örökség”-gel. És Pál is ösz- szekapcsolja a földi utat és az örök életet: „ha vele együtt szenvedünk” — és mellétehetjük: szolgálunk — „vele együtt dicsőülünk is meg”. Érdekes a Itékozló fiúval való képzettársítási Ha ebből a szempontból nézzük a példázatot, valóban magunk elé képzelhetünk valakit, aki büszkén grasszált az utcákon: „Ide nézzetek, úr vagyok. zsebemben az örökség!” Amikor az egyház itt a földön akar dicsőségben úszni, fitogtatni kincseit, — ez mindig a lelki csődbe vezet, ahova a tékozló fiú is jutott. Lássuk be, hogy mennyei Atyánk jól ismer bennünket: tudja, hogy az „égi előleg", a „több” minket azonnal elbizakodottakká tesz, elvisz Tőle és fölé gőgösít az embereknek. Victor Hugo, a nagy francia író, amikor habbygyűjteményébe egy trónszék került, ezt írta rá:„Hic nihil, alius aliquid” = Itt nincs semmi, másutt van a valami! Az egyház nem ülhet itt sohasem trónszékbe, előlegezve magának a menny dicsőségét. „Másutt” van a helye, ahol Jézus is járt: a segítő szeretet, a türelem útján. Az örökséget csak annak az újjáteremtett embernek adhatja majd Atyánk, akin már nem fog a bún, a kísértés. Jobb azt addig az Ö kezében hagynunk! — Újból visszatérve az első képhez, mit jelent számunkra a „szolgák” és az „örökösök” hasonlata? Egy napon a gazda házában nagy dolog történt: kihirdették, hogy minden szolgát fiává fogad a gazda, ha elfogadja ezt a sze- retetet. Mindig tudatosítanunk ■kell, hogyan lettünk fiák, örökösök. Jézus Krisztus ezért életét, vérét adta. Az „örökbefogadás”, az „örökség” — jogi kifejezések, de Isten gyermekei abban a tudatban élnek, hogy ők nem jog szerint fiák és örkötök, hanem szeretetből, kegyelemből. Ezért szolgálnak itt a földön hálából és ragaszkodásból. Napról napra az evangéliumból élnek. Nem „muszájból” dolgoznak, nem rabszolgái a „testnek”, az önzésnek, amiről Pál az előző versekben Ír. — Mit jelent az, hogy ,,meg- dicsőülünk”? Az örökség mégis valami trónra jutást jelent? Arról van szó, hogy Isten gyermekei itt a földön nincsenek ugyan dicsfényben, de azzal vigasztalják magukat, hogy majd a halál után kárpótolja őket a „dicsőség”? Valaritjféle nagyság? A Zebedeus-fiak és anyjuk előtt is ilyesmi lebegett; kiemelt helyen ülni Jézus mellett a dicsőségben. De Jézus azonnal lehűti az efféle ábrándozást, és beszél a szolgálatról, hiszen „az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon.” Mit kapunk hát örökségképpen majd? Azt amit „örököstársunk”, Jézus, ö már a „dicsőség”-ben van, s mit jelent ez számára? Most is szolgál, szeret! Közbenjár érettünk, Szentleikével megvilágosít, tanácsol. Az eredeti görög szó, a „doxa” nemcsak dicsőséget jelent, hanem első jelentése: ragyogás, fény. A szolgáló szeretet ott jut teljességre, ahogyan Jézusnál is ez következett. Az örökségbe jutás nem jelent rangot, nagyságot, uralkodást. Kettőt jelent. Azt kapjuk, hogy a „most még tükör által, homályos látás”-ból teljes világosság, fény lesz. Remélyik versére gondolok, aki azt írja: itt a földön a szőnyeg visszáját látjuk, a fonalak kusza összevisszaságát, — de majd akkor a színét is látjuk, mindent megértve. A másik, amit’ kapunk, hogy tökéletesen, beteljesedetten szerethetünk. Ez nem jelent tétlenséget, mivel a szeretet mindig tevékeny. Ahogy „örököstársunk”- nál is látjuk. Ügy gazdag, hogy másokat gazdagít; úgy van a fényben, hogy másokra sugározza azt. Unamuno spanyol keresztyén filozófus azt írja: ha az ember meg akarja tudni, hisz-e egy ember igazán, nem azt kell tőle megkérdeznünk, mondd el, mit hiszel, hanem azt: mi a reménységed embertársaidra, erre a világra és az örök életre vonatkozóan. .. Görög Tibor — Szentháromság után a 3. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: 1 Pt 5; 6—11; az igehirdetés alapigéje: Lk 7, 36—50. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Június 25-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. — SZÉKESFEHÉRVÁR. Május 21-én dr. Nagy István tatai lelkész, a Fejér—Komáromi Egyházmegye esperese szolgált igehirdetéssel a gyülekezetben. — KEMENESM AGASI. Május 14-én. pünpösd vasárnap negyvenéves konfirmandus találkozó volt. Az életük delén levő férfiak és nők boldogan vettek részt újra együtt az istentiszteleten s álltak a kegyelem oltárához, mert ez nagy megújulást jelentett számukra. Istentisztelet után a lelkészlakban kedves családi hangulatban számoltak be egymásnak a negyven évről, a benne velük és általuk történtekről. Azzal a vággyal búcsúztak, hogy bár- esak együt ünnepelhetnék meg annak idején az ötvenéves konfirmációi jubileumot is. — AJKA. Ruttkay Levente ba- konytamá.si lelkész, egyházmegyei sajtóelőadó beszámolt a gyülekezetben Sajtóosztályunk mum kájáréí és felhívta a figyelmet az írott betű bizonyságtevő szolgálatára. Az esten sokan vettek részt a leány és szórványgyülekezetekből is. Záporodra várunk! Ének szálljon égnek, mert itt a Szentlélek! Tárj elé kaput! És legyen virággal, zsendülő faággal ékes most az út! Fogadd őt, az. érkezőt, s betölt fénnyel, ragyogással, örömujjongással! Gyújtsd meg bennünk lángod, drága égi Zálog! Adj erőt nekünk! Isten győztes ujja, vezess el az útra, hol békét lelünk! Légy velünk, hogy életünk dúslakodjék kincseidben: szeretetben, hitben! Záporodra várunk. Öntözd meg egyházunk mezejét, ne késs! Hull a mag, az ige, de szent cseppjeidre szomjas a vetés. Akkor hoz majd százszoros jó gyürnölcsöt ért kalásza gazcjag aratásra. Benjámin Schmolek éneke Németből ford. Túrmezci Erzsébet Dallam: Jézus, életemnek... A látványtól a valóságig Lk 7, 36—50 Az idők folyamán már számtalan iró és művész próbálta meg azt, hogy valamilyen Jormában újra rögzítse ezt az újtestamentumi történetet, de ezek a vállalkozások a legtöbb esetben sikertelenek maradtak. Pedig az itt adott „téma” nagyon is hálásnak tűnik, mert' ahogy az ember lassan végigolvassa az evangélista találóan lényegre törő mondatait, szinte önmaguktól megelevenednek a nyomtatott sorok. Megelevenednek úgy, hogy szinte látjuk a maga jelentőségének tudatában majdnemhogy kérkedő Simon farizeust, halljuk az asztal mellé telepedettek méltatlankodó szavait s figyelmünket mindenképpen megragadja az a feszes fogalmazású leírás, amit a művészek a legtöbbször kíséreltek meg újból kifejezni: a bűnös nő sírva áll meg Jézus mögött „a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolta a lábát, és megkente kenettel”. EZ A „LÁTVÁNY" — minden kétséget kizáróan — úgyannyira megragadó, hogy a szavakat olvasó ember alig vonhatja ki magát a hatása alól és csak egy kevés képzelőtehetség kell ahhoz, hogy bárki kiszínezze, hangulatában még megragadóbbá varázsolja. Csakhogy pontosan itt van annak az oka, ami miatt sikertelenek maradnak azok a kísérletek, amelyek a történet pontos értelmezése helyett a látványt magát próbálják meg visszaidézni. Ezért, amikor ezen a vasárnapon ezt az igét olvassuk, halljuk, akkor mindenekelőtt ki kell vonnunk magunkat a külsöségességek hatása alól, hogy megismerhessük a történetbe foglalt egykori és mai valóságot. AZ EGYKORI VALÓSÁG SOKKAL SIVÁRABB, mint ahogyan azt az első pillanatban gondolnánk: a Lukács által meg nem nevezett asszony bűne, égésé életvitele olyan, hogy azt semmiféle módon, semmiféle eszközzel nem lehet megszépíteni vagy elfogadhatóvá tenni. Ennek a bűnnek — a prostitúciónak — nincs és nem is lehet „romantikája”, érzelmi tartása, de annál inkább vannak elviselhetetlen következményei: a betegség, a kitaszítottság, a kirekesztettség, a magára maradottság — ezek minden lelki és testi velejáróival együtt. S mindezekért az is nyilvánvaló, hogy az ilyen életutat megszakítani a lehetetlenséggel határos, külső segítség nélkül pedig egyenesen reménytelen vállalkozás.- Az, mert az ilyen életmódban felőrlődött akarat — az akarat hiánya — csakúgy meghiúsítja az új útra való térést, mint a kívülállók — itt a farizeusok — ítélgetö elzárkózása, azaz: szeretetlensége. Lukács nem jegyezte fel azt, hogy ez az asszony hogyan döbbent rá erre a megmásíthatatlan valóságra és égért csak azt olvashatjuk az előzményekről: az asszony „megtudta”, hogy Jézus abban a városban tartózkodik, ahol maga is él. Megtudta úgy, hogy most már azt is tudta, hogy mit kell, mit lehet cselekednie: a tőle megtagadott vagy az általa is elutasított szeretet minden jelével kell elárasztania a „vámszedők és bűnösök barátját”. AMI PEDIG EZUTÁN KÖVETKEZIK, az több mint tipikus: a maga kegyes életfolytatásának helyességében magabiztos Simon farizeus megbotránkozik — korántsem a látvány, hanem a valóságos tény fölött: Jézus odáig „alacsonyodik fe”, hogy nem utasítja el egy „bűnös” közeledését s nem taszítja el magától annak feléje nyújtott kezét. S ez az a pillanat, amely fellobbantja azt az igazi konfliktust, amiért az evangéliumi hagyomány megőrizte számunkra ezt az eseményt: az önmaga kegyességében öntelt ember képtelen elviselni azt, hogy Jézus nem öt, hanem a mindenki által megvetettet emeli föl magához, hogy nem az ó kegyességének látható (igy is lehet mondani: látványos) cselekedeteire, hanem ennek a bűnösnek a „lehetetlen magatartására” figyel fel. MOST CSAK AZT NE MONDJA KÖZÜLÜNK VALAKI, hogy ez a konfliktus — vele együtt ez a történet — csak a farizeusokra, csak a Jézus korában élt emberek kegyességére volt jellemző s velük együtt kihalt az egyházból, az egyház tagjaiból az önteltség, az önző magamutogatás, a szeretetlenség, a másképpen élők szorgalmatos ítélgetése, megszólása és az ezekhez hasonlók! Most csak nehogy tiltakozzék valaki: ö még soha sem gondolta, soha sem mondotta azt, hogy ha Isten meg is bocsát a rokonának, a szomszédjának vagy másnak, akivel éppen haragban van, 6 akkor sem fog megbocsátani, mert az egy „alávaló ember”! Ne tegye közülünk senki, mert erre nemcsak Simon farizeus magatartása a figyelmeztető, hanem. Jézusnak — a példázatban is kifejtett — a bűnösökhöz, a megvetettek felé hajló szeretete is. Ami pedig a bűnös nő Jézus iránti szeretetének külső jeleit illeti, azt mi már nem utánozhatjuk, nem ismételhetjük meg. Nem, de van ezer más módja annak, hogy Jézus iránti hálánkat, szeretetünket kinyilvánítsuk: ott van ő minden felebarátunkban, akiket látványosságok nélkül, valóságosan szerethetünk, szolgálhatunk. Vámos József IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Együtt valljuk minden hivő keresztyénnel: Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül az elsők mi vagyunk. Kérünk, tarts meg bennünket ebben az őszinteségben, hogy örömmel szolgálhassunk neked itt és az örökkévalóságban, az Űr Jézus Krisztus által. Ámen. — KISAPOSTAG. Pünkösd ünnepén teológusnapi szolgálat volt a gyülekezetben. A délelőtti istentiszteleten dr. Selmeczi János otthonigazgató hirdette Isten igéjét, Mikko Lahti finn ösztöndíjas -hallgató pedig énekkel szolgált. Délután Dunaújvárosban Varsányi Ferenc III. éfv. hallgató igehirdetéssel. Mosoni Edit III. évf. hallgató pedig beszámolóval és szavalattal szolgált. Az otthonigazgató a lelkészképzés szolgálatát foglalta össze, a finn ösztöndíjas hallgató a finn evangélikus egyház. Christoph Victor NDK- beli ösztöntdí.ias hallgató pedig a thüringiai evangélikus egyház üdvözletét tolmácsolta. Kisapos- tagon. a gyülekezeti estén az otthonigazgató „Pünkösd és az öku- mené” címen tartott előadást, a kíséretében levő hallgatók pedig beszámolókkal, énekszámokkal és szavalatokkal szolgáltak. A gyülekezet a teológusnap alkalmából 7342 Ft adománnyal támogatta Teológiai Akadémiánkat. — CSÖNGE. A gyülekezet új, .fehér oltárterítővei gyarapodott, amely három asszonytestvérünk, Finta Imréné, Szalóki Pálné és Fürdős Istvánná önzetlen munkájával készült és a konfirmáció alkalmával vették használatba. A bibliakör tagjainak adakozásából és munkájával pedig térelválasztó függönyt szereztek be, hogy a gyülekezeti terem a téli hónapokban alkalmasabb, melegebb legyen a bibliaórák. a konfirmációi előkészítők és a presbiteri ülések tartására is.
