Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-05-21 / 21. szám
GYERMEKEKNEK „írok nektek, ifjak...” Válaszlevél barátomnak Harangozó Gyermekkorom legszebb élményei közé tartozik, amikor Józsi bácsi, gyülekezetünk öreg ha- rangozója néhányunknak megengedte. hogy harangozás alkalmával felmehettünk vele a toronyba. Csodálkozó áhítattal néztem, hogyan fog hozzá gyülekezetünk régi, hűséges szolgája a harangozás műveletéhez, amit hosszú szolgálata alatt volt alkalma jól begyakorolni. Mert a harangozásnak is, éppúgy, mint az istentiszteletnek megvolt a maga szertartása. MÉG MOST IS ELŐTTEM VAN, amint Józsi bácsi egy pillanatra megállt a harangkötél mellett, áhítatos arccal összekulcsolta a kezét és rövid fohászban Isten áldását kérte munkájára. Akkor még általános szokás volt, hogy az emberek a mezőn, a kertben, vagy altár a .műhelyben munkájuk megkezdése előtt soha sem feledkeztek meg erről az áldást kérő. fohászról. A néhány pillanatig tartó imádság után Józsi bácsi áhítatosan megfogta a harangkötelet és nagy szakértelemmel megindította a nagy harangot. Valóban szakértelem szükséges a harangozáshoz, mert nem mindegy, mennyire engedjük fel, mikor és milyen erővel húzzuk meg a harangkötelet. A harangszó egyenletessége, szép tiszta csengése függ ettől. Józsi bácsi szakértelme azonban akkor tűnt ki igazán, amikor mind a két harangot egyszerre szólaltatta meg. Jobb kezében a nagy, bal kezében a kis harang kötelével, mint egy karmester dirigálta a harangok zenekarát. Egyszer azután arra is sor került, hogy Józsi bácsi kezembe adta a harangkötelet. No nem úgy, hogy kezdjem el a harangozást, hanem először csak menet közben, mert a harang egyenletes megindítása és elállítása nagyobb szakértelmet igényelt. Persze később erre is sor került, miután Józsi bácsi, mint egy igazi mester bevezetett a harangozás művészetének minden titkába. ÉRTHETŐ, HOGY MI GYEREKEK A HARANGOZÁSNAK csak ezt a romantikáját láttuk. Csak később értettem meg, hogy Józsi bácsi harangozol szolgálatának e romantikája mellett mennyi fáradsága volt. Pontosnak kellett lennie, hogy szinte másodpercnyi pontossággal délben szólaljon meg a harang. Az istentiszteletre hívogató harangszónak is megvolt a pontos ideje. A pontosság mellett Józsi bácsinak állandóan készenlétben kellett lennie. Sohasem tudhatta, mikor kell a „lélekharanggal” hírül adni a falu lakóinak, hogy gyülekezetünkből hazahívott valakit az élet és a halál Ura. Emellett különösen temetések alkalmával fizikailag is fárasztó volt a sok harangozás. Akkor még az volt a szokás, hogy háztól temettek, s a halottat nemcsak a gyülekezet, hanem a harangozó is végigkísérte utolsó útján. Ilyenkor Józsi bácsi nagyon hálás volt nekünk gyerekeknek, hogy segítettünk neki a hosszú és fárasztó harangozásban. MA MÄR A LEGTÖBB GYÜLEKEZETBEN VILLAMOSÍTVA VANNAK a harangok. Nem kell kézi erővel húzni a harangokat, hanem csak be kell kapcsolni a villanymotort, s máris szólnak a harangok. Legtöbb helyen ma már nincs is külön harangozó, hanem egy-egy soros' presbiter, vagy a lelkész családjának egy- egy tagja kapcsolja be és ki a templom harangjait. A harangozás régi romontikája megszűnt, de a harangok hívogató, Istenre figyelmeztető szolgálata ugyanaz maradt. . Képes Biblia Jesus mondásai 2. MAI KÉRDÉSEINK: 1. Jézusnak melyik mondása jut eszünkbe a képről? 2. Hol van megir- Va? 3. Kikre célzott Jézus akkor e mondásával és kikre vonatkozik ma Jézusnak e mondata? Beküldési határidő: 1978. május 28. Válaszotokat levelezőlapon a következő címre küldjétek be: Evangélikus Elet Szerkesztősége, 1088 Budapest, Puskin u. 12. Minden helyes felelet egy pontot ér. A legtöbb pontot elérők a sorozat végén értékes könyvjutalmat kapnak. LELKÉSZEK LELKIGONDOZASA Lelkészeknek is szükségük van lelki gondozóra. Ez az eredménye annak a lelkészkonferenciának, melyet a Württemberg! (NSZK) egyházban tartottak „Lelkigondozás a lelkészcsaládban” címmel. A Bad Bollba-n tartott háromnapos tanácskozáson feltűnően sok fiatal lelkész jelent meg feleségestül. Előtérben volt az a kérdés, hogy a lelkész vajon és hogyan tud megfelelni annak a szerepének, hogy mások segítője legyen, és hogy nrncs-e abban a veszélyben, hogy feledje, maga is segítségre szorul. A csoportos megbeszéléseken egyöntetű volt az a vélemény, hogy a lelkészeknek is van szükségük lelkipásztorra. Helyeselték az esperesek lelkipásztori feladatának komolyan vételét, de jónak tartották azt is, ha a lelkésznek nem feletteséhez kell ilyen problémáival fordulnia, ezért állást foglaltak amellett, hogy a lelkésznek lelkész is lehet lelkipásztora. Helmut Class püspök arról szólt, hogy a lelkészeket bátorítani kell arra, hogy másokra figyeljenek, és hogy olyan pásztorokként szolgáljanak, akiknek gondjuk van az egészre, de az egyesiül sem feledkeznek meg. Olvasva leveled szinte láttam azt a lombhullatós őszi estét, mikor tollat ragadtál. Tudom, a dátum a leveleden, s vele egybevetve a kalendárium, tavaszt jelöl, de soraid közül mégis nem a tavasz életet fakasztó lebelete, hanem a közelgő tél kabátot begomboló jeges fuvalma lepett meg. Mindazonáltal örülök levelednek. Nem a tavaszban fogant ősznek, hanem az őszinteségednek; nem a kiúttalanságodnak, hanem annak a mégiscsak fiatalos élni akarásnak, ami papírt tett eléd, tollat adott kezedbe, s bélyeget ragasztott a nekem címzett borítékra. Hiszen Te is, velem együtt, fiatal vagy, s nem az a normális, hogy törésünk van, hanem ha lendülésünk, nem az, hogy fázunk, hanem, hogy melegünk van, így tavaszelőn különösen is. És kigomboljuk a kabátunkat ... A BARÁTSÁGRÓL KÉRDEZEL. Azt írod: ismerősöd regi- mentnyi, haverod ölnyi van, de barátod még egy maroknyi sem, talán csak egy. (Mert hát most levelet is csak nekem tudtál írni.) Válaszom erre: gazdag vagy! Mert millióan élnek körülöttünk, lók ugyan kalaplengetve köszöntik egymást reggelente, s mosolyognak egymásra utcán, munkahelyen, csak éppen olyan egyedül élnek gondolataikkal, érzéseikkel, mint az ujjam, s még levelet sincs kinek írniuk. Hogy relatív ez a gazdagság? így igaz. Hogy nem ez leime a normális? Ez is igaz. De még mindig jobb szegényes gazdagságban élni, mint gazdag szegénységben sor- vedni. Így hát nincs aggodalomra okod, mert van barátod — ha egy is. Legfeljebb azért — s joggal —, hogy sokaknak nincs egy sem ... NO DE MARADJUNK MAGUNKNÁL (s talán így eljutunk másokhoz is). Azt írod: nem tudsz mit kezdeni a haverjaiddal, azt sem tudod, kik ők. Nézd, nekem nincsenek haverjaim. Csak távolabbi és közelebbi ismerőseim, majd a barátaim, rokonaim, családom. Ne koncentrikus köröknek képzeld e viszonylatokat, mik körém rakódtak, mint évgyűrűk a fára. Nem héjazat ez, miben csak egyik-másik, réteget áttörve, abból kilépve lehet az azon kívülibe jutni. Nem, nem kell robbantani ahhoz a családot, hogy baráthoz jussunk, s nem kell megszűnnie a rokoni törődésnek, hogy ismerőseink "legyenek. Inkább e kapcsolatok, mint langyos, párás éjjelek teliholdját a holdudvar, vesznek engem körül, melyben a páracsep- pek mozognak közelebb, távolabb. Volt idő, mikor — gondolj gyermekkorodra — a szülők körét érezted magadhoz legközelebb, .majd máskor a barátokét, rokonokét; mikor mit hoz az idő. De mindez mégis ott áll észrevéve, észrevétlen életed mellett, körülvesz, átfog, áthat, egyszer örömként, máskor gondként, de mindenképpen életed színeként, gazdagítva azt. A szülő, rokon, barát — ha tényleg az — ebben közös; melletted áll. támaszod, ha kell, s bár lehet, hogy nem szád íze szerint szól, de mindig javadat munkálja. ÁM NE FELEDD: TE IS BARÁTJA VAGY A BARÁTODNAK. Nemcsak igényelni, elfogadni kell a barátságot, de nyújtani is. Sőt először nyújtani, hogy legyen kit elfogadni. S lesz! Nem egy, nem kettő; száz és millió, ki vágyva vágyik, hogy valaki megérintse, megszólítsa, felvegye ügyét, s átérzett felelősséggel hordozza azt túlszárnyalva teret, időt, generációkat. Nemcsak szűk körű, intim kapcsolat hát a barátság, mi a választottak kiváltsága, hanem emberségünk hivatása, mit közösen tölthetünk be, egyszerre gazdagítva s gazdagodva általa. — Az hát a barátod, kit komolyan veszel, s ki komolyan vesz téged, kiért vállalni tudsz, s ki vállalni tud érted, nem szabva hozzá mértéket, feltételeket. Ez az, mi megkülönbözteti a barátot a havertól. Nemcsak Te, én sem tudom ki ő. De hogy milyen, azt igen. Hozzánk csapódik, s míg a barát beépülve életünkbe gyarapítja, kiteljesíti azt, a haver valami függelékként lebeg kívülünk, vagy kölöncként ránkrakódva leterhel, Nem mi, hanem státusunk, pénzünk, dicsfényünk érdekli, ha van, s nem ránk, hanem Önmagára figyel, hogy dörgölőzve üggyel-okkal kicsiholjon belőle magának valamit: S mindez tart addig, amíg van pénzünk, pozíciónk, összeköttetésünk, s nincs priuszunk, idegbajunk, betegségünk. ÍGY HAT NE TÖRŐDJ SOKAT A HAVEROKKAL, hanem figyelj azokra, kik Rád figyelnek, s komolyan veszik életük és életed. Lásd, így szól Németh László: „Aki anyját, gyermekét, barátját, hazáját komolyan vette, akármit hoz később ez a viszony, azzal, hogy komolyan vette, gazdagodott.” És máshol — ne feledd! —; „az ember úgy nő, mint a fa — gyökérzetével, kapcsolatai szertetapogatódzó rostjaival. Minél több és épebb kapcsolattal szívja a világot, annál magasabb lombot vethet.” Köszöntelek uj FoHil| Brun6 A legkisebbek között Káldy Zoltán püspök Tolna-Baranyában (2) Kék ég és ragyogó tavaszi napsütés kísérte utunkat, amikor folytatva egyházlátogató utunkat Tolna-Baranyában D. dr. Káldy Zoltán püspökkel elkanyarodtunk a főútvonalról, ahol tábla jelezte: Pálfa. KEDVES SIÓPARTI FALU, kertekben virágba borult fák, fóliasátrak. Országos hírű tsz van itt, szorgalmas emberek, s közöttük egy maroknyi evangélikus. Magyarnyelvű gyülekezet, sokféléi vándoroltak ide az ősök. Egy részük sárszentlőrinci kirajzás. Sokáig fiók-gyülekezet volt és Sárszentlőrinchez tartozott. Már az úton ünneplőbe öltözött embereket látunk, a kezükben vitt énekeskönyv elárulja, hogy evangélikusok és a templomba igyekeznek. A lelkészlak előtt presbiterek fogadnak megilletődött szóval. Egy mosolygó kisleány szép szegfűcsokrot nyújt át a püspöknek. A templom elé lépkedve megmutatkozik a vakolat hiányossága, szükséges volna a renoválás. A templomban népes gyülekezet fogad. Az igazi ökumenikus gondolkodás jegyében itt vannak reformátusok lelkészükkel együtt és római katolikusok is ugyancsak a plébánosukkal együtt. A SZÓSZÉKRE LÉPŐ PÜSPÖK a nap igéjét olvassa fel: Jn 10, 2?—29-et. Annak hallgatása közben körülfut a tekintetem, mert ugyanez az ige olvasható körben a falakon. Az igehirdetés bevezetésében utal is erre az egyház kerület püspöke, majd arról szél, hogy mit ad Jézus a gyülekezetének. Ismeri a nyáját. Számon tartja és senki sem kallódhat el. A Pásztor szemmel tartja népét és nem lehet kikerülni a látóköréből. A keresztségben sajátja lettem, a kereszten pedig vérét ontotta értem. Drága vagyok néki, ezért néki nem mindegy üres-e a helyem a templomban. Ajándéka, hogy igéjét adja a nyájnak. Ez az ige életet, békességet, bűnbocsánatot ad. Benne sorra szólít meg itt mindenkit. El ne múljon ez a megszólítás válaszod nélkül. Ajándéka az is, hogy kezében tart és senki sem vehet ki az ő kezéből. Csak önként lehet elmenni tőle. Ez a kis gyülekezet is az ő kezében van és ő meg is akar kezében tartani. Az igehirdetés második részében arról szólt az igehirdető, hogy mit igényel a Jó Pásztor a nyájától. Igényli, hogy hallgasson a szóra, hogy élje szeretetét. Ez a szeretet nemcsak a vallásos emberek, hanem minden felebarát felé nyitott szeretet és kész a segítségre. Igényli továbbá, hogy a nyáj kövesse őt. Ez a követés, hogy az ő szeretetével szeressünk. Gyermekeinket, ifjainkat, öregjeinket, hiszen erre szükségük van. Ez a segítő szeretet az ő követése. Az istentisztelet végén egymás mellett állt az oltártérben az egyházkerület püspöke, Sólyom Károly az egyházmegye esperese és dr. Kiss Béla helyi lelkész és hangzott az áldás: Áldjon meg Téged az Ür és őrizzen meg Téged. .. Az istentisztelet következő közgyűlésén előbb a helyi lelkész, majd a református gyülekezet lelkésze, végül a helyi plébános mondott meleg köszöntést D. dr. Káldy Zoltán püspök és a gyülekezet felé. A köszöntések után itt is t.áié- koztatást kantunk egyházunk életéről és nemzetközi kapcsolatai ról. DÉLUTÁN UTUNK KÖLESD- RE VEZETETT. Ez a község is a Sió mentén van. Sajtüzeme es élénk átmenő lorgaima pez.sgőb a életet mutat. A gyülekezet azonban kicsi, A századfordulón még számottevő létszámú, azóta állandóan fogyó gyülekezet. A lelkész- lakás udvarán Mogyoróssy Gyula lelkész, Weigel Ottó felügyelő, aki egyúttal az egyházmegyének is felügyelője, fogadnak a presbitérium élén. A dombon álló templomhoz felvezető ut elég romantikus, a templom előtti térről azonban nagyon kedves körpanoráma bontakozik ki. A község nagyon szép fekvésű település szelíd dombok között. A templomba lépő püspököt itt is egy kisleány alkalmi verssel és virággal köszönti. A templomot majdnem megtölti a gyülekezet, akik között itt is vannak a többi felekezetekböl is szép számmal. D. dr. Káldy Zoltán igehirdetése bevezető szavaiban így szólította meg a kölesdi gyülekezetét; országos egyházunk szívére öleli ezt a kis gyülekezetei is, mint drága gyermekét, akivel szent közösségben vagyunk, akiért felelősséget érzünk. Jézus ezzel a gyülekezettel is kapcsolatot létesít, ebben a személyes kapcsolatban vagyunk élő gyülekezet. Alti meg akar nála maradni, azt Ő megtartja, annak örök életet ad. Krisztus követése azt jelenti, hogv úgy beszélni gondolkodni, szeretni, szolgálni mint ő családban, hazában és társadalomban. A közgyűlésen Weigel Ottó felügyelő köszöntötte Káldy Zoltán püspököt, majd Tasnádi Vilmos református lelkész. Morvái Imre plébános, végül dr. Kiszler Gyula a Hazafias Népfront községi szervezete, valamint az ugyancsak jelenlevő Szabados Ferenc községi vb-elnök nevében köszöntötték egyházunk püspök-elnökét. Mogyoróssy Gyula lelkész őszinte és hiteles képet adott beszámolójában a gyülekezetről. A püspök beszámolójában utalt arra, hogy az egyházban nem a mennyiség, hanem a minőség volt mindig a döntő. Hiszen ha 180 evangélikus igazán szereti egymást, szereti ezt a falut, ezt a társadalmai és szolgál benne, akkor az igen jelentős. Majd itt is utait arra a nagyobb közösségre, amelyben hazánkban mintegy félmillió evangélikust, világviszonylatban pedig közel 80 millió evangélikust ölel egybe. A lelkészcsaláddal töltött egvüttlét után egy szép nap sok emlékével ' gazdagabban tértünk haza a csillagfényes tavaszi éjszakában. __m —y /
