Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1977-10-02 / 40. szám
Kettős örömünnep Kondoroson Hálaadás betakarítás idején A falu jó része alig vette észre, hogy aratás van. A kombájnok már korán reggel elhagyták a falut. Csak az elcsendesedő estében tűnt fel villogó lámpájuk és erős hangjuk, ahogy hazatértek. Ilyenkor vált érezhetővé valami az aratás izgalmából. Rövid, kiáltássá erősödő kérdések próbáltak áttörni a motorzajon: Megy? Fizet? Jó? Ígér? Ad? — A felelet legtöbbször csak egy-egy fejbólintás volt, ami válasz is, köszönés is lehetett, de a kiszáradt torkokból tulajdonképpen nem is várt senki hangot. A csodálkozás még inkább fokozódott, amikor kiderült, hogy a súlyos jégkár ellenére eddigi legnagyobb termését adta a határ, hektáronként közel 50 mázsa búzát. Hihetetlennek tűnt, mintha mese lenne. Az egykor kaszával aratók emlékezetében a leggazdagabb termés is Csak a fele volt. Elismerő hangsúllyal ismétlődött a mondat: „Más élet ez!" AZÓTA ELTELT KÉT HÓNAP S ITT AZ ŐSZI BETAKARÍTÁS. A falu apraja nagyja munkában van. Szedik a burgonyát, szállítják a cukorrépát és tart a szüret. Ostordurrogtatástól hangosak a reggelek, s néha egy-egy valódi puskalövés is felhangzik, ahogy riasztják a seregélyeket. A kocsikon hordók rázódnak, a szüretelni indulók kezében vödrök csörömpölnek, s az emberek kíváncsian tudakolják egymástól, hogy ki mikor s mennyit préselt. A szőlősgazdák azt mondják, hogy ebben az évben ez a harmadik „szüret” az országnak ebben a részében. Az elsőt megtartotta a tavaszi fagy, a másodikat a nyári jégverés, s amit ők meghagytak, az a gazdáé, ha gondosan permetezett s meg tudja őrizni a seregélyektől. Mégis van szüret itt is. A levelek mögé bújt fürtökből a reméltnél több hordó telik meg. ' A TELI HORDÓ A FALUSI EMBER KÖZTUDATÄBAN MINDIG A BŐSÉG JELE VOLT. A bőség megtapasztalásának azonban igen nagy kísértései is vannak. Mindig voltak teli hordós elégedetlenek, akiknek a sok is kevésnek tűnt, s kielégíthetetlen kapzsiságuk állandó zúgolódásban tört felszínre. Voltak elbizakodottak és kérke- dők, kik sohasem értették meg, mert nem is akarták megérteni, hogy a munka erédménye, a gyümölcstermés mindig ajándék. A bőség kísértése még ma is eredményezhet bezárt szivet Isten előtt és a bezárt szívet a segítségre szoruló felebarát előtt, SOK VIDÉKI GYÜLEKEZET ÉLETRENDJÉHEZ HOZZÁTARTOZIK AZ ARATÁSI HÁLAADÓ ÜNNEP MEGTARTÁSA, a helyi szokások külsőségében sokféleképpen színezhetik ezt az ünnepet. Díszíthetik fonott búzakoszorúk a templomot, az oltárra helyezett kosárban lehet mindabból a termésből, amit a szántóföld és a kert adott, szalaggal diszíteit üvegben állhat az új bor, de legyen feldíszített a templom, vagy egészen dísztelen, tartalmában ez az ünnep Isten iránti helyes hálaadásra tanít. Figyelmeztet bennünket keresztyéneket, hogy kenyerünket, anyagi javainkat hálával kell fogadnunk Istentől. Akkor is, ha a munka nehezét gépek végzik el helyettünk, akkor is, ha a fejlődő mezőgazdaság egyre nagyobb terméseredményeket ér el. Hálával tartozunk magáért a fejlődésért, a fejlődést biztosító rendért, a további fejlődés ígéretét hordozó célkitűzésekért, az ország egészét szolgáló tervekért, melyeknek a legfélreesőbb falu lakossága is részese és munkása lehet, a munka és kereseti lehetőségekért, mert a rajtuk keresztül nekünk jutó kenyér számunkra mindig Isten ajándéka marad. Isten gondviselő szeretetének ajándéka. AHOGY ÉLELMÜNKRE ES RUHÁZATUNKRA ÉLETÜNK MINDEN NAPJÁN SZÜKSÉGÜNK VAN, úgy hálaadásunk sem korlátozódhat egyszeri, ünnepi alkalomra, annak egész életünket át kell hatnia. — A hálaadó élet tudja az anyagi javakat is olyan eszköznek tekinteni, melyekkel kifejezheti Isten iránti háláját. A hálaadó szív tud ellentállni a tékozlás és az öncélú vagyongyűjtés kísértésének, s a hálaadó lélek telik meg-őszinte örömmel, ha tud segíteni és használni munkájával és anyagi javaival embertársainak és az öt magúba fogadó nagyobb közösségeknek. AMIKOR ARATÁSI HÁLAADÁSRA HÍVNAK A HARANGOK, szivünk őszinte hálájával dicsérjük Istent, hogy ebben az esztendőben is megkaptuk kenyerünket, és életfolytatasunk tanúskodjék arról, hogy a helyes hálaadás kinyitja a szívet az ajándékozó Isten előtt, és kinyitja a szívet az embertárs előtt is. Magyar László Ur. Biiív Graham látogatása Magyarországon Augusztus 28-án. verőfényes vasárnapon, a megszokottól eltérő időpontban kondultak meg a kondorosi evangélikus templom harangjai. V4 10-től negyed órán keresztül — a püspök megérkezéséig — minden harangütés mintha fokozódó erővel adta volna hí- ’ rül: a gyülekezet hálaadó örömünnepre készül. A templomhoz érkező gyülekezeti tagok visszaemlékeztek a két évvel ezelőtt történt szomorú eseményre. A templom súlyos viharkárt szenvedett. Magasba ívelő karcsú tornyát kiszakította helyéről a viharos szél és a templomkertbe vágta. A lezúduló oromfái átszakította a templomtetőt, majd a mennyezetet, és súlyos rombolást okozott a templom belső terében. Döbbenetes látvány volt! Aliik akkor megálltak a templom mellett, amelyik úgy festett, mintha bombatalálat érte volna, azok közül sokaknak szemében könnyek jelentek meg. És nehéz kérdések formálódtak. Lesz-e ebből a templomból valaha is templom, kitárulnak-e újra kapui a gyülekezet előtt? Lesz-e segitség a helyreállításához, hiszen a gyülekezet legnagyobb .anyagi áldozata mellett sem képes egyedül megbirkózni a nagy feladattal. Ki gondolta volna akkor, hogy a püspök által templomszentelésre kijelölt vasárnapon, augusztus 28-án, az arra a napra rendelt egyik ige éppen ez lesz: „Az Űr letörli a könnyet minden arcról” (Ézs 25. 8), ahogyan ezt Deine Károly, a gyülekezet lelkésze is kiemelte az ünnepi közgyűlésen elmondott szavaiban. S hogy örömünnepre, mégpedig kettős örömünnepre indulhatnak el a gyülekezet tagjai és örömükben is velük osztozó környező gyülekezetekből is" sokan. A GYÜLEKEZET ELSŐ NAGY ÖRÖME AZ VOLT, hogy két év Után újra kitárultak a templom kapui, A második örömöt a helyi lelkész két fiának. Deme Dávidnak és Károlynak lelkésszé avatása jelentette. A GYÜLEKEZETBE ÉRKEZŐ KALDY ZOLTÁN PÜSPÖKÖT a gyülekezet vezetőinek és tagjainak élén Deme Károly lelkész köszöntötte. Örömmel jelentette, •hogy a templom renoválásának első üteme, a belső tér felújítása befejeződött. A második ütemben a templom külsejének rendbehozatalára, és a torony felépítésére kerül sor. A harmadik ütemben pedig a kibővített, 22 regiszteres orgona beépítésével fejeződül be majd a templom teljes renoválása. — Azután a püspök ünnepélyesen megnyitotta a templomot a 'hívek és a vendégek serege előtt. A belépők szívét öröm töltötte el, amikor látták a szépen rendbehozott, derűs színekre festett templom belsőt, a gyönyörű csillársort. amely nagyban emeli a templom szépségét. Trajtler Gábor lelkész, orgonaművész kezei alatt felcsendült — elektromos orgona segítségével — az ..Erős vár a mi Istenünk” kezdetű ének dallama. S ezzel kezdetét vette az ünnepi istentisztelet. A TEMPLOMSZENTELÉST ÉS A KÉT IFJŰ LELKÉSZ FELAVATÁSÁT Káldy Zoltán püspök végezte Fabiny Tibor teológiai tanár és Deme Károly lelkész segédletével. A felavatandó lelkészek által választott ige — 2 Kor 12, 9 alapján prédikált. „Vidul a Magyarországi Evangélikus Egyház szíve azon. mert Isten gondoskodik arról, hogy evangélikus egyházunk gyülekezeteiben a lelkipásztori szolgálat tovább folytatódjék ... A kondorosi gyülekezet Istennek adhat hálát azért, hogy lelkészének két fia e templom oltára előtt felavatásra várhat ... E tény mögött ott van az édesanya imádsága és az édesapa lelkészi szolgálata ... A két fiatal lelkész jó igét választott felavatására. mert ebben az igében érezhető a keresztény ember életének és szolgálatának kht pólusa közti feszültség. Pál apostolt egyfelől hatalmába kerítette a megtapasztalt mennyei látomás, másfelől ugyanakkor érezte testi gyengeségéi is. Ragaszkodjatok ti is az evangélium igazságához, ugyanakkor ne szakadjatok el a földi feladatoktól, hanem segítsétek az emberek földi problémáinak megoldását is. A megtapasztalt isteni kegyelem megtanít bennünket mindenért hálát adrű. Bízzátok magatokat erre az isteni' kegyelemre, amely nektek, szüléiteknek, gyülekezeti tagoknak, professzoroknak, püspököknek és mindenkinek elég”. A TEMPLOMSZENTELÖ ES LELKÉSZAVATÓ ISTENTISZ- TELE UTÁN tartott ünnepi közgyűlésen, amelyet dr. Rohály Pál egyházközségi felügyelő nyitott meg, Deme Károly lelkész ismertette a templomrenoválás eseményeit. A jelenlévők szíve hálaadással telítődött meg Isten iránt, hogy a gyülekezet nem maradt magára súlyos gondjaiban. Megtapasztalta, hogy erkölcsi és anyagi segítőkészséggel mellette állt az egész ' Magyarországi Evangélikus Egyház. Egyházunk vezetősége a Gyülekezeti Segélyből jelentős adományt utalt ki a gyülekezetnek. A Lutheránus Világszövetség és a Gustav Ádolf- Werk segélyéből is nagy összegű adományt kapott a gyülekezet. Több hazai gyülekezet segítsége, az Állami Biztosító magas össze— Szentiiáromság után a 17. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Lk 14, I—II: az igehirdetés alapigcje: 1 Kor 12, 12—26. — VECSÉS. Szeptember Il-én szeretetvendégség keretében tájékoztatta a gyülekezetei egyházunk anyagi kérdéseiről Szemerei Zoltán országos egyházi pénztáros ezen a címen: Mit kell tudnunk a közegyházi járulékokról? — KELEN TÖLU. Október 1-én, szombaton délután fél 6 órakor szeretetvendégség lesz a gyülekezetben, amelyen Szirmai Zoltán fasori lelkész tart előadást „Korunk Jézus-képe” címmel. — SZÜLETÉS. Szabó Józsefnek és feleségének, Princz Gizellának. a pestimrei gyülekezet kántorának augusztus 8-án első gyermekük született. Neve: MELINDA. — Ruttkay Levente bakonyta- mási-bakonyszentlászlói lelkészeknek szeptember l-én Pápán harmadik gyermekük született. Neve: VERONIKA. — HÁZASSÁG, ifj. Klenovics Imre és Bátidi Katalin augusztus 27-én tartották esküvőjüket a gyé- kényesi templomban. Az esketési szertartást Hegyháti János iharos- berényi lelkész és Bándi István gyékényesi lelkész, a menyasszony édesapja végezte. „Hagyjad az Urra a te utadat és bízzál benne, majd ő teljesíti”. gű kártérítése s nem utolsósorban a helyi gyülekezet tagjainak jelentős adakozása biztosította a több millió forintot kitevő renoválás anyagi fedezetét. Ezenkívül a gyülekezet tagjai közül sokan kétkezi munkájukkal, mintegy 150 ezer Ft értékben, nagy buz- gósággal vettek részt nemcsak a takarításban, hanem a nehéz fizikai munkában is, hiszen csak a leszakadt mennyezet kiképzéséhez kb. ezer mázsa betonanyagot kellett felemelni. A templombelső Forray Gáspár kőműves mester és a festő-mázo- lók jó munkáját dicséri, akik Tusnádi Károlynak. a Békés Megyei Tervező Vállalat megbízottjának műszaki ellenőrzése mellett szép munkát végeztek. A TEMPLOMRENOVÁLÁS ISMERTETÉSE UTÁN Káldy Zoltán püspök és Mekis Ádám esperes köszöntötte a gyülekezetei és a két felavatott lelkészt. — Majd a közgyűlés után fehér asztalok' mellett, közebéden folytatódott és záródott a kondprosi gyülekezet kettős örömünnepe. — HALÁLOZÁS. Soós Pal a győrsági gyülekezet hosszú ideig hűséges presbitere 82 éves korában Győrságon elhunyt. Temetése szeptember 2-án volt Kisbaboton nagy részvét mellett Böröcz Enikő lelkészi munkatárs szolgálatával. Az elhunytban Káldy La- josné, sz. Soós Edit, a győrsági lelkész felesége, édesapját gyászolja. — özv. Gölniczvölgyi Bélámé, sz. Pieg'er Berta, a sátoraljaújhelyi gyülekezet hűséges tagja, lapunk buzgó olvasója 79 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 7- én volt nagy részvét mellett. „Alii mindvégig állhatatos marad, az üdvözül”. — Mészáros Gyula, arányokleveles ny. tanító, a szentesi gyülekezet presbitere elhunyt. Augusztus 24-én szeretteinek és a gyülekezetnek nagy részvéte mellett kísérték utolsó útjára a szentesi evangélikus temetőben. A temetésen — a gyászjelentésben álló'ige alapján: Ama nemesí harcot meghurcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam — Halasy Endre lelkész szolgált. Mészáros Gyula élete utolsó éveiben fogott hozzá és be is fejezte a nagymágócsi templom oltárképének festését. Élete utolsó alkotása mély Krisztus-hitének hű bizonysága. • — HALÁLOZÁS. Merényi Márton, a péteri gyülekezet több évtizeden -át volt presbitere és felesége, Merényi Mártonná, lapunk hűséges olvasói, elhunytak. A MAGYARORSZÁGI SZABADEGYHÁZAK TANACSA meghívására szeptember 3-án Budapestre érkezett dr, Billy Graham neves evangélista, az Észak-Amerikai Egyesült Államokban működő Billy Graham Evangélizáló Társaság munkatársainak kíséretében. Elkísérte magyarországi szolgálati útjára felesége is. Billy Graham látogatása során résztvett és szolgált a Szabadegyházak Tanácsához tartozó egyházak és gyülekezetek különböző alkalmain Budapesten és vidéken. Alkalma nyílt arra is, hogy találkozzék és megbeszélést folytasson a magyarországi egyházak v ezető személyiségeivel, D. dr. Bartha Tibor püspökkel, a református Zsinati Tanács elnökével, dr. Cserháti József római katolikus pécsi püspökkel. D. dr. Káldy Zoltánnal, egyházunk püspök-elnökével, akivel együtt szolgált a baptista Teológiai Szeminárium tanévnyitóján. A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZA K ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK elnöksége fogadást adott a hazánkban tartózkodó vendégek tiszteletére, amelyen D. dr. Bartha Tibor, a Tanács elnöke köszöntötte Billy Grahamot és kíséretét. ACZÉL GYÖRGY. A MINISZTERTANÁCS ELNÖKHELYETTESE szeptember 9-én Miklós Imre államtitkárnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének társaságában a Parlament épületében fogadta dr. Billy Grahamot, akit elkísért dr. Palotay Sándor, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke is. — Ezt megelőzőleg. szeptember 5-én Miklós Imre államtitkár Straub István elnökhelyettes és dr. Pozsonyi László főosztályvezető jelenlétében hivatalában fogadta a vendéget. DR. BILLY GRAHAM ELUTAZÁSA ELŐTT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT tartott hazai és nemzetközi sajtótudósí lók előtt, amelyen melegen értékelte a Szabadegyházak Tanácsának vendég- fogadó szeretetét, az illetékes állami vezetők segítőkész figyelmességét, a magyarországi egyházak életének és sokrétű szolgálatának megismeréséhez kapott bőséges lehetőséget. Elismerőleg szólt népünknek a szocialista társadalmi rendben elért eredményeiről. amelyekről itt tartózkodásának rövid ideje alatt tapasztalatokat szerezhetett. Kifejezte azt a reményét, hogy látogatása nemcsak a különböző országokban és társadalmi rendben élő egyházait egymás megismerését és megértését segítheti elő, hanem a kölcsönös megismerés által segítheti a népek, országok, különböző társadalmi rendelt kapcsolatainak további jóirányú fejlődését is; Povázsay Mihály Ady Endre: ISTENHEZ HANYATLÓ ÁRNYÉK (..Mint az árnyék, mikor elhanyatlik. el kell mennem és ide s lova hányattatom, mint a sáska”. Zsoltárok könyve 109.) Akaratomból is kihullasz, ■Én akart, vágyott Istenem. Már magamat sem ismerem S Hozzád beszélni rontás fullaszt. Üldöztetésimben kellettél S kerestelek bús-szilajon S már-már jajomból kihagyom Neved, mely szebb minden neveknél. Szent Képzelés, örök hit-balzsam, Ki létlenül is leglevőbb Meghajlok szent Színed előtt S akarom, hogy hited akarjam. Megűzeték s nem nyugszom addig. Míg hitedet meg nem nyerem, Mert kockán van az életem, Mint árnyék, mikor elhanyatlik. S hányattatom, miként a sáska, Mert csak Teneked van erőd S mert nem láttam régen előbb: Nem szabad hinni senki másba. i I