Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-04-24 / 17. szám

GYERMEKEKNEK. Egy magyar prédikátor Sorozatunk utolsó tanítójának jóvoltából végre hazatérünk hosszú, csaknem kéthónapos európai „tanulmányi kirándulá­sunkról”. Üjra magyar földön já­runk, mégpedig Mátyás király uralkodásának idejében. S ha összehasonlítjuk ezt a birodalmat azokkal a nagy európai országok­kal, ahol a már megismert taní­tóink éltek, tehát például Itáliá- val vagy Franciaországgal, büsz­kén állapíthatjuk meg, hogy nincs mit szégyenkeznünk. Má­tyás király országa minden te­kintetben állja a versenyt a mű­velt, fejlett Európával. Ezt bizo­nyítva a nagy tanítók sorában fel tudunk vonultatni egy magyar szerzetest is, Temesvári Pelbár- tot. MÁR A NEVE IS ELÁRULJA, hogy minden bizonnyal Temes­vár a szülővárosa, de hogy ponto­san melyik évben született nem tudjuk. Az első hiteles adatot a krakkói egyetem anyakönyvében találjuk róla 1458-ból, amikor is ott végezte tanulmányait. 1483- ban már Budán találkozhatunk vele, ahol a hittudományi főisko­lán tanít. Emellett sokat ír, es nem is hiába, mert igen olvasott, népszerű szerző volt korában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint­hogy könyvei összesen 114 ki­adást értek meg. DE MIRŐL ÍR ez a híres ma­gvar tanító, és mit tanulhatunk tőle mi? Talán legnagyobb vál­lalkozása „A hittudomány arany rózsakertje” című négy kötetre tervezett mű, amit ma hittudo­mányi lexikonnak neveznénk. Sajnos 1504-ben bekövetkezett halála nem engedte, hogy befe­jezze ezt a nagyszabású alkotást, így a mű továbbírása tanítvá­nyaira maradt. Számos prédiká­ciója viszont egészében ránkma­radt, s ezekből sok mindent tud­hatunk meg tanításáról éppúgy, mint magáról a korról, amelyben élt. Jellemzi ugyanis igehirdeté­seit, hogy azokban gyakran fog­lalkozik korának problémáival. Egy nemrég elhunyt egyháztörté­nész például ilyen címmel írt ró­la tanulmányt: „Nemes és job­bágy Temesvári Pelbárt prédiká­cióiban”. S valóban egyik igehir­detésében többek között ezt a bá­tor kijelentést olvassuk: „a vér szerinti nemesség önmagában tartalmatlan cicoma”. Pontosab­ban fordítva: „a testi nemesség üres név”. De minek fordítani?! Joggal kérdezhetitek, hiszen ma­gyar prédikátorról van szó. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a középkorban vagyunk, amikor a hivatalos egyházi nyelv a latin. Így az ő igehirdetései is latinul maradtak ránk, de magyarul is elmondta őket. EGY MÁSIK PRÉDIKÁCIÓ­JÁBAN számunkra is izgalmas, s talán eddig nagyon „mainak” tartott kérdést vet föl: „Miért nem történik mostanság annyi csoda, mint történt az ösegyház- ban?” Biztos ti is gondoltatok már arra. hogy mennyivel köny- nyebb volna hinni, ha mi is szemtanúi lehetnénk a jézusi cso­dáknak. De ha azt nézzük, hogy Jézus mindenkitől elhagyatva hal meg a kereszten, nagyon ne­héz megválaszolni a kérdést hogy hol maradtak a csodák, ál­talunk irigyelt, szemtanúi?! Te­mesvári Pelbárt i6 többek között éppen erre mutat rá, amikor arra tanít minket, hogy ha csak cso­dák alapján vagyunk „hajlandók ' hinni, akkor egész hitünk elveszti lényegét. Mo6t húsvét után pár nappal még fülünkben csenghet ezzel kapcsolatban a feltámadott Ür szava: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek” (János 20, 29). Gáncs Péter CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Czégényi Ká- rolyné, sz. Róth Sarolta, az Evangélikus Élet hűséges olvasó­ja hosszú betegség és sok szenve­dés után 76 esztendős korában március 19-én Kőszegen elhunyt. Az elhunytban Keveházi László esperes, pilisi lelkész felesége édesanyját gyászolja. „Tudom, hogy az én Megváltóm él!” — Vári Rudolf, a budahegyvi- déki gyülekezet több évtizeden át hűséges tagja a rákoskeresztúri szociális otthonban rövid szenve­dés után 80 éves korában el­hunyt. Temetése március 19-én volt a Farkasréti temetőben. — özv, Horváth Gáborné, sz. Takács Mária türelemmel viselt hosszú betegség után 87 éves ko­rában elhunyt. A tárnokréti gyü­lekezet buzgó tagja, az Evangéli­kus Élet hűséges olvasója volt. Temetése nagy részvét mellett március 31-én volt Tárnokréti­ben. „Élek pedig többé nem én, hanem én bennem a Krisztus”. Olvassuk együtt Péter első levelét 3, 7: Keresztyén férfiak A keresztyén rabszolgáknak szóló intelem után következett a keresztyén asszonyok, majd most a keresztyén férjek helyes maga­tartásának a vázolása. Az Újszö­vetség leveleiben másutt is talá­lunk ilyen — későbbi megjelölés szerint házitáblának nevezett — etikai gyűjteményt. A ház tagjai­hoz intézett életszabályokban az Újszövetség írói gyakorlati taná­csokat adnak különböző állapotú hívők életfolytatásához. A Pé- ter-levéllel összehasonlítva, a többi újszövetségi házitáblában még a gyermekekhez, a szülőkhöz és a rabszolgák uraihoz 6zóló fi­gyelmeztetéseket is találunk. E házitáblák formai kerete megfe­lel a kor nem-keresztyén etikai tanítási szokásainak, a tartalmuk már jellegzetesen újszövetségi: ahogyan ez az őskeresztyén ha­gyományban kialakult. Innen köztük az egyezések a levelekben. Mindegyikre jellemző a meglevő társadalmi berendezkedés érin­tetlenül hagyása, a konzervatív szemlélet, amint alább is látni fogjuk. Viszont az adott rendet belsőleg hatják át keresztyén szempontok alkalmazásával1, és teszik a szeretet szolgáló helyévé (vö. Kol 3, 18—4,1; Ef 5, 22—6,9). „Ugyanígy” — ezzel a szóval köti össze szerzőnk a házitábla eeves részeit (lásd 3.1-ben is) —, „férfiak, megértőén éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel". Az eredeti szöveget ezzel a szabad fordítással közelíti meg magyar Bibliánk. Pontosabban: „ ... az asszonyi edénnyel, mint gyengébbel”. Az együttélés éppen az itt található egyik görög szó alapján világosan a házasságbeli nemi életre vonatkozik (ugyanez a szóhasználat Thessz 4,4-ben is) A levél az asszony alárendeltsé­gének korabeli rendjén nem akar változtatni, de felhívja a keresz­tyén férjek figyelmét, hogy fele­ségük nem lehet kiszolgáltatva érzéki önkényüknek. Nem bán­hatnak vele úgy, mint csupán ösztöneik, vágyaik kielégítésére szolgáló eszközzel. Törődjenek azzal, hogy a női nem gyengébb alkatú, érzékenyebb, finomabb. Sőt a „megértőén” fordítás mö­gött az Isten ismeretére, akara­tára való figyelésre utaló szó áll. A házasélet legbensöbb terüle­tén a feleség iránti gyengédség és figyelem nem pusztán a szeretet követelménye, hanem Isten igaz ismeretéből fakadó magatartás: „Adjátok meg nekik a tisztele­tet” — folytatja a levélíró. S ez­zel a nőt a férfi mellé, sőt fölé emeli a mindennapok immár teljes szélességű együttélésében. Korabeli alárendelt helyzetéből a férj megbecsülése. értékelése, tiszteletteljes bánásmódja révén így magasodik fel az Újszövetség gondolkozásában az asszony. A levél nem a nő emberi értékeit Misericordia Domini A húsvét utáni második vasárnap régi latin neve a bevezető zsol­tár első két szavából ered: „Az Űr kegyelme (misericordia Domini) betölti a földet” (Zsolt 33, 5). Ezt a vasárnapot ma már inkább „a jó Pásztor vasárnapja” néven szoktuk emlegetni, mert a felolvasásra kerülő és az igehirdetés alapjául szolgáló igék mindegyike arról szól, hogy az Űr népének hűséges Pásztora. Még húsvétra tekintünk vissza, és azért adunk hálát, hogy Jézus, a jó Pásztor, életét adta értünk, legyőzte a legnagyobb ellenséget, a halált. De már arra figyelünk, hogy ez az élő Krisztus hogyan szolgálja javunkat ma, itt, ebben az életben. Pásztorolt gyülekezet vagyunk. Urunk gondoskodik egész életünkről, testi-lelki javainkról. Hálál adunk Istennek azokért, akikre rábízta a pásztorolás szolgálatát: lel­készeinkért, igchirdetőinkért, püspökeinkért, espereseinkért, egész egyházunk és gyülekezeteink vezetőségéért, mert általuk gyakorolja Isten kegyelmes, gondoskodó szeretetét az egyházban. A halált legyőző és az embereknek ma is szolgáló jó Pásztortól azonban még ennél is többet tanultunk: azt, hogy Isten az embere­ket egymásra bízta. Ezért még külön is érdemes újra figyelni az int- roitus-zsoltárra, amely arról szól, hogy „az Űr szeretetével tele van a föld”. Isten gondoskodó, kegyelmes szeretetéröl abból is tudomást szerezhetnek az emberek, ha azoknak a szeretetét és gondoskodását tapasztalják, akik a feltámadott, élő Krisztust jó Pásztoruknak vall­ják. Rajtuk keresztül is terjed az egész földön Isten szeretetc. Ezt a pásztori szeretetet, ezt a szolgálatot adjuk tovább ma a konfirmáció­ban is, és ebből vállal részt egyházunk sajtószolgálata is. veszi itt számba, hiszen nem is szabadulhatna a Szentírásban ta­lálható hagyományos teremtett- ségi különbségtevéstől. Más síkon nyeri vissza a keresztyén nő a férfival egyenlő méltóságát: „örököstársaitok az élet kegyel­mében” — mondja a levél a fér­jeknek a feleségükről. Férfi és nő együtt öröklik Isten kegyelméből az örök életet. Az Újszövetség Isten felöl nézi a két nem azonos értékét: a kegyelem egyaránt hull mindegyikre. A Krisztus-hitben ezért tűnik el minden rangbeli különbség férfi és nő között — ahogyan Pál vallja (Gál 3, 28). A férjekhez szóló mindkét fen­ti figyelmeztetéssel — túl egymás javán, a házasság harmóniáján — az Istennel való kapcsolat zavar­talanságát akarja biztosítani a szerző: „hogy a ti imádkozástok ne ütközzék akadályba”. A házas- élet gyengédsége és a feleség tisz­telete nemcsak a házasság bol­dogságát szolgálja, hanem az Is­tennel való közösségüket is segí­ti. illetve a hiányuk akadályozza — ez rejlik a gondolat mélyén. Ha a házasfelek egymással nin­csenek rendben, ez gátolja külön- külön és együtt is az Istennel va­ló kapcsolatukat. Még általáno­sabb igazság is következik a mon­datból: az emberekhez és az Is­tenhez való viszonyunk nem füg­getlen egymásból, hanem nagyon is hatnak egymásra. E mély ér­telmen belül, az imádkozásra vo­natkozó szavaknak gyakorlati szempontból többféle jelentésük lehet: nem tudnak együtt imád­kozni (a közös imádságnak per-' sze nem a közelmúltban nálunk is gyakorolt formája lehetett ak­kor!); saját imádságaikat belülről gátolja a ro66z házastársi vi­szony; imádságaik nem érkeznek el az Istenhez, nem találnak meg­hallgatásra. Lehetetlen úgy befejeznünk az olvasott egyetlen vers tanulmá­nyozását. hogy észre ne vegyük, az azóta eltelt századokat átugor­va mennyire találkozik jelenünk házasságfelfogásával. Még a szá­zadunk elejére is jellemző euró­pai képmutató és önző férfier­kölcs uralma után most kerül elő­térbe a házasság partneri felfogá­sa, s a házasságban többek között a kölcsönös örömszerzés gondola­ta a testi kapcsolatban. Egy lé­péssel ott megy túl a mgi keresz- tyénség az olvasott versen: a nő emberi értékeit, különleges te- remtettségi ajándékait és a férfi­val egyenrangú helyzetét valljuk az életben, s mi is mindent meg akarunk tenni, hogy ők is elérjél^ a teljes emberséghez méltó éle­Veöreös Imre Arccal Dar es-Salaam felé A közeli heteikben azok, akik érdeklődéssel fordulnak a világ lutheranizmusa felé, gyakorta fognak találkozni Dar es-Salaam ■nevével, ahol a Lutheránus Vi­lágszövetség (LVSZ) június 13— 25-ig fogja a soron következő vi­lágkonferenciáját tartani. Dar es-Salaam Tanzánia fővárosa. Az alábbi sorokban szeretnénk be­mutatni azt a kelet-afrikai álla­mot, amelynek fővárosa a világ­gyűlésnek néhány napra helyet ad. Nehéz feladatra vállalkozunk, ha nem akarunk szokványos dol­gokat ismertetni és csupán lexi­kális adatokat közölni. Hiszen egész Afrika, ezen belül Tanzá­nia is rendkívül nagyfokú válto­záson, mondhatnánk forradalmon megy keresztül, s megállapítása­ink talán e sorok megjenése pil­lanatában már elévültek. Az Af- rika-kérdést egyébként is nehéz nekünk európaiaknak megérteni. Gondolkodásunk túlságosan kon­tinensünk szabályaihoz igazodik, s a fekete földrész vallási, társa­dalmi. történelmi, politikai, gaz­dasági élete nem a mi elveink, szabályaink értelmében megy végbe. Lényegében alig egy-két dolog természetes előttünk, e eze­ket elöljáróban le is szögezzük. TANZÁNIA ÉPPEN TÍZSZER AKKORA, mint hazánk, lakossá­gának száma azonban 1965-ben szinte megegyezett Magyarország lélekszámúval. (Ma kb. 15 millió.) Legtöbb afrikai ország gazdasági helyzete nyomorúságos, jellemző rájuk a monokultúrális mezőgaz­dasági szerkezet. így Tanzániára is. Ha azt a képet rögzítjük ma­gunkban, hogy a legtöbb afrikai állam ipari, vagy mezőgazdasági forgalma alig ér fel hazánk vala­melyik nagyobb, — mondjuk Miskolc, vagy Győr — forgalmá­val. akkor némiképpen megköze­lítettük az igazságot. Tanzániáról sem mondhatunk ennél többet. Ennek a katasztrofális helyzet­nek a gyökerei mélyen vissza­nyúlnak a múltba. Itt Tanzániá­ban egykor félelmetes rabszolga­vadászat és kereskedelem dúlt, majd ezt a korszakot felváltotta a német és angol kolonializáció, s e súlyos csapásokat aligha tudta ki­heverni a másfél évtized óta füg­getlen állam. Mindezt értjük, hiszen ilyesmi­ről bőven esett szó eddig lapunk­ban is. Problematikussá előttünk a kérdés 1961-től vált. amikor is Afrika nagy része, közte Tanzá­nia, — akkor még Tanganyika, — teljesen felkészületlenül jutott függetlenséghez. A több, mint száz törzs között, — igaz, hogy a bantu a legnépesebb, — mégis­csak azonnal adódott „nemzeti­ségi kérdés”. Természetesen vi­gyázzunk, nem európai értelem­ben véve! De gazdasági, kulturá­lis, vallási, politikai és mindenek felett társadalmi kérdés még in­kább. 1962-BEN OLYAN IRÁNYEL­VET jelentettek be, hogy Tanga- nyikában egy fajta „afrikai-szo­cializmust” fognak megvalósítani. De ki értette meg ezt a 95 száza­lékában analfabéta tömegből, és melyik „osztály” vagy „párt” volt hivatva ennek a mágikusan értelmezett eszmének a megvaló­sítására? Azok a brosúrák, ame­lyek ezt a bizonyos afrikai szo­cializmust propagálták, köztük Nyerere írása is, a „családra”, az ősi sejtre tették a hangsúlyt és et­től várták az új világ kialakulását. És itt azonnal két bonyolult fo­galommal kell tisztában lennünk. Az utóbbit próbáljuk először megérteni ahhoz, hogy megköze­líthessük az előzőt. Ez a család. Van erre egy tipikusan afrikai kifejezésünk, az ujamaa (ejtsd: udzsama). Az ujamaa jelent csa­ládi közösséget, de bizonyos fokig törzsi közösséget is, jelent együttélést, fel és lemenő rokon­sági kapcsolatot, de jelent esz­mei közösséget is. Ma már szó van ujamaa-faluróL és így gaz­dasági közösség, sőt politikai kö­zösséget is értünk rajta. Az ujamaa-nak zárt, szigorú erköl­cse van. Az egyed csak az ujamaa-ban érzi biztonságban magát. Hagyománya, vallása, kultúrája meghatározó jellegű. Számunkra az ujamaa bonyolult képlet. Nem újkeletű, korábban is megvolt. A klánok, törzsek . ujamaa-kban éltek, s benne min­den közös volt. A mi fogalmaink szerint talán a nemzetség őskö­zösségéhez áll közel, ma pedig a falusi szövetkezeti forma közelíti meg. AMI PEDIG AZ AFRIKAI SZOCIALIZMUS KÉRDÉSÉT il­leti, azt abban közelítjük meg, ha a célkitűzések közül az együtt­élésre és a termelt javak egyenlő elosztásának elvére figyelünk fel. Mind az együttélésnek, mind pe­dig a javak egyenlő elosztásának bonyolult háttere van. Az előző­höz a „falusítás”, egyszerűen a letelepítés, és némi tervszerű mezőgazdasági termelés beveze­tésének kérdése tartozott, míg az utóbbinál bizonyos államosítások kérdése került homloktérbe. 1962—1967-ig ebből a programból alig valósult meg valami, noha különböző külföldi kölcsönök és segélyek álltak rendelkezésül. Eközben (1964) történt a két állam, Tanganyika és Zanzibar egyesülése Tanzánia néven, de a fent vázolt programot a gyakor­latba átültetni korainak látszott. Nyerere, akinek Mwalimu, tanító melléknevet adták, maga is rá­jött, hogy „osztály”, „párt” nél­kül ezt a kolosszális programot megvalósítani lehetetlen. 1965-től azután a TANÚ (Tanganyikai Af­rikai Nemzeti Unió) pártja lett az, amely ezt a célkitűzést ma­gáévá tette. (Ennek megfelelője, de radikálisabb a zanzibari Afro- siraki párt, több párt nincs is Tanzániában.) 1967-IG LÉNYEGÉBEN NEM NYERT MEGOLDÁST az afrikai szocializmus. Ekkor született meg az Arusha-deklaráció. (Arusha város Északkelet-Tanzániában.) A deklaráció többek között újra hangsúlyozza a szocializmust és d függetlenséget. Ez annyit jelen­tett a gyakorlatban, hogy a fő termelési ágak állami ellenőrzés alatt vannak, s a lakosság változó bevételeit ki kell egyenlíteni. Ez a kiegyenlítés az ún. „elit-osztály” rovására történik. Elit osztályon, a fehér földbirtokosokat, az arab és ázsiai származású jobb módú kereskedők csoportjait kell érte­nünk. A deklaráció sietteti a me­zőgazdasági szektor fejlődését a technika alkalmazásával. A vi­déki fejlődés alapbázisa az ujamaa-falu. Ez á közösség most már politikai-gazdasági jellegű és így az ujamaa lesz az afrikai szo­cializmus megvalósítója. Az 1964-ben államosított föld­birtokokon kellett tehát letelepí­teni és létrehívni a szocialista tí­pusú szövetkezeti és állami gaz­dasagokat, az ujamaa-falvak so­rát. A nagy beruházásokat első­sorban erre fordították, az Arus- ha-program második fázisa len­ne az ipar. EBBŐL AZ EGY-KÉT RÉSZ­LETBŐL IS LÁTJUK, milyen bo­nyolult problémával állunk szem­ben Tanzániával kapcsolatban. E sorokon keresztül ízelítőt adtunk abból, hogy európai nevelteté­sünk, gondolkodásunk alapján aligha közelíthetjük meg őket. Tanzánia nem nyújt könnyű hát­teret a világszövetség munkájá­hoz. (Folytatjuk) Dr. Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents