Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-03-27 / 13. szám

XLII. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 1977. március 27. Ara: 2,50 Ft

ORSZÁGOS EVA N G É LIKUS HETILAP

,Szükséges és lehetséges

Visszhang két tanulmányra

9?

Az utolsó négy hónapban a Világosság című materialista világnézetű folyóiratban két nagyon jelentős tanulmány jelent meg a magyarországi egyházak és a szocialista állam viszonyáról. Az októberi számban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány miniszterelnökhelyettese írt cikket A szocialista álla in és az egyházak Magyarországon címen. A januári számban pedig Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal^ elnöke írt tanulmányt tJj típusú kapcsolatokról. (Az Állam és az egyházak kapcsolatának alakulása Magyarországon.)

Egyfelől e tanulmányok témái, másfelől a szerzőknek társadalmunkban élfoglalt pozíciója, arra hívnak és köteleznek bennünket, hogy nagyon nyitottan figyeljünk fel e két tanulmány tartalmára, gondoljuk azokat végig, és azok szem előtt tartásával is végezzük szolgálatunkat a szocialista társadalomban.

Ezek a magas szintű, tudományos cikkek lényegében az állam és egyházak viszonyával, a keresztyének és marxisták, vallásos és nem vallásos emberek együttműködésével, annak elvi alapjaival és a közös cselekvés céljaival és módjaival foglalkoznak.

örülünk ezeknek a tanulmányoknak, mert világos szempontokat adnak keresztyéneknek és marxistáknak, az együttműködés szükségességéről, lehetőségéről és határairól. Mindkét tanulmány szerzője nyíltan, nyitottan és emberségesen szól.

Természetesen egyházi hetilapunk nem térhet ki e nagy jelentőségű tanulmányok minden részletére, mégis kiemelünk néhány megállapítást, amelyek számunkra is nagyon lényegesek. Előbb Aczél György miniszterelnök-helyettes tanulmányára adunk visszhangot.

Az együttműködés szükséges

Aczél György azzal fejezi be cikkét, hogy a marxisták és a keresztyének gyakorlati összefogása szükséges. Szól arról, hogy „marxistáknak és keresztyéneknek

ugyanazon világ ugyanazon kérdéseire kell választ adniuk’’ és össze kell fogniuk a „nagy közös történelmi célokért, amelyeket a mai nemzeti és nemzetközi . társadalmi viszonyok határoznak meg a termonukleáris háború veszélyének árnyékában”. Tehát

szükséges a marxistáknak és keresztyéneknek összefogniuk az egész emberiség érdekében. De szükséges együttműködniük a szocialista társadalom felépítése érdekében is. így mondja ezt a szerző: „egy szabadabb és harmonikusabb társadalom kialakításával jobb feltételeket teremtsünk a szabad alkotó személyiség és az emberi kapcsolatok tartalmas fejlődéséhez — ha úgy tetszik — a szeretet dimenzióinak kiterjedéséhez és reális megvalósulásához”. Mi is úgy látjuk, hogy minden joakaratú embernek a földön össze kell fognia azért, hogy elhárítsuk a termonukleáris háborút és közös erőfeszítéssel megteremtsük a béke világát, amelyben igazságosság és biztonság lakozik. Külön is felfigyeltünk arra, hogy Aczél György, úgy beszél a szocializmusról, mint „a szeretet dimenzióinak kiterjedéséről és reális megvalósulásáról”. Nemcsak nagyon szép ez a megfogalmazás, hanem igaz is. Nekünk, keresztyéneknek világosan kell látnunk, hogy a kapitalista társadalmi rendben a szeretet gyakorlásának korlátot szab maga a kapitalista

struktúra, amelyben még a legjobb keresztyének is legfeljebb „jótékonykodást” végezhetnek. Még akkor is, hogyha ez a „jótékonykodás” sok esetben nem is becsülhető le, mégis, nem lehet vitás, hogy a szocialista struktúra teszi lehetővé a diakönia, a szeretet tágabb körű és hatékonyabb gyakorlását. Éppen ennek a társadalmi rendnek a felépítéséhez szükséges a marxisták és keresztyének együttműködése.

Az együttműködés lehetséges

A szerző egyértelműen beszél arról, hogy noha a marxisták és keresztyének különböző elvi-teológiai alapokon állnak, és ennek következteben cselekvésükben más és más alapból indulnak ki, de a cselekvésben egyek lehetnek, amikor a szocialista társadalom építéséről, a nagy történelmi célok megvalósításáról és a béke biztosításáról van szó. A legdöntőbb bizonyíték erre — mondja a szerző —, hogy Magyarországon a marxisták és a keresztyének együtt dolgoznak a szocialista társadalom építésén, a mindennapi életben, a munkahelyeken, az üzemekben, a termelőszövetkezetekben, a hivatalokban, az intézményekben. Igen, a gyakorlat mutatja, hogy lehetséges ez az együttműködés. De ez az együttműködés nem „elvtelen”, vagy a keresztyének oldaláról nem „teo- lógiátlan”, hanem elvi, illetőleg teológiai megalapozottságú. Mi, keresztyének a magunk bázisán — amely bibliai megalapozású — állunk, amikor népünkért és az egész emberiség boldogulásáért fáradozunk. Nem szükséges és nem is lehetséges az ideológiai, illetve teológiai keveredés. Ezt nem vállalják a marxisták sem, de mi keresztyének sem. így mondja ezt Aczél György: „Nem tartjuk lehetségesnek a világnézetek közötti határok elmosását a marxista materializmus és a vallások közötti kompromisszumot.” Majd ezt kiegészíti a cikkíró így: „A párt ... egyértelműen kitart tudományos, dialektikus és történelmi materialista világnézete mellett.” Valóban, nem szükséges és nem lehetséges a „határok elmosása”, de igenis lehetséges a határok elmosása nélkül is együttműködnie marxistáknak és keresztyéneknek a nagy történelmi célokért, népünk boldogulásának előmozdításáért.

Őszinte eszmecsere

A szerző világosan beszél arról, hogy a marxisták és keresztyének nagy történelmi célokért való együttműködése közben közöttük eszmei konfrontáció van. Ezzel összefüggésben néhány olyan megállapítást tesz Aczél György miniszterelnök-helyettes, amely bennünk, keresztyén emberekben nagyon pozitív visszhangot váltott ki. Ezzel összefüggésben a cikknek legalább néhány gondolatát ki kell emelnünk: „A szocialista demokrácia megköveteli az őszinte eszmecserét, az egymás meggyőzésére és nem legyőzésére irányuló törekvést, amelyben valamennyi résztvevő kölcsönösen gazdagodik, amely az emberi kapcsolatok elmélyüléséhez, az érvek finomodásához és — nem utolsó sorban '■*- a döntések jobb megalapozásához vezet.” Ugyancsak nagyon figyelemre méltó megállapítás: „Ez a demokrácia feltételezi a gondolat, így a személyes és intézményes vallásosság, a hit , szabadságát is.” Végül megelégedéssel figyeltünk fel a szerző egy nagyon fontos megállapitására:

„A végső világnézeti kérdések vitatását a marxista kizárólag eszmék terjesztése és konfrontációja révén, nem pedig erőszak igény- bevételével tartja megengedhetőnek.” A mi álláspontunk szerint is, ez korrekt és egyenes beszéd. Hozzá kell tennünk, hogy nemcsak a marxista eszméket, hanem az evangéliumot sem lehet „erőszak igénybevételével” terjeszteni. Ez természetesen egyik oldalon sem jelenti azt, hogy akár a marxisták, akár. a keresztyének lemondanak „eszméik” terjesztéséről, de igenis jelenti azt, hogy csak meggyőzéssel és nem agresszivitással tehetjük azt. Éppen ezért nagyon becsületesnek érezzük a szerzőnek ezt a megállapítását: „A marxisták, éppen mert tisztelik szövetségeseik meggyőződését, azt is természetesnek tartják, hogy az egyházak folytatják a vallásos nézetek propagandáját, szilárdítják híveik meggyőződését.”

A

„Uj típusú kapcsolatok’*

Miklós Imre államtitkár ezen a címen írt tanulmányt az állam és az egyházak kapcsolatainak alakulásáról Magyarországon. A cikk abból indul ki, hogy „két világnézet gyakorolja a legkiterjedtebb hatást a széles tömegekre világszerte : a marxizmus—leninizmus és a különböző vallások. Ez a tény megköveteli viszonyuk elmélyült vizsgálatát és az adódó politikaigyakorlati lehetőségek realizálását — mind a szocialista országokban, mind másutt.” Ö is hangsúlyozza, hogy az alapvető világnézeti ellentétek kizárják a „filozófiai konvergencia” lehetőségét. Aláhúzza, hogy a „kommunisták nem mondanak le tudományos világnézetük terjesztéséről, de azt sem kívánják. hogy a keresztyények ne gyakorolják vallásukat.” Viszont nagyon lényeges a gyakorlati ösz- szefogás a sürgető életkérdésekben. Szól arról, hogy a Magyar Népköztársaság állama és területén élő egyházak viszonyát alapvetően két dokumentum szabályozza: A Magyar Népköztársaság Alkotmánya, valamint az állam és az egyházak között (1948—1950) létrejött egyezmények. Az Alkotmány különválasztja az egyházat az államtól és biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlatának jogát. Igen lényegesnek látjuk Miklós Imre államtitkár két megállapítását. Az egyik ez: „Államunk a tényleges adottságokat figyelembe véve a türelem, a felelősség és a bizalom légkörében alakítja viszonyát az egyházakhoz és a vallásos dolgozókhoz”. A másik pedig ez: „Szem előtt tartjuk, hogy a fő választóvonal a szocializmus építése során nem a hívők és a nem hívők között, hanem á szocializmus hívei és ellenségei között húzódik.” Azért is hálásak vagyunk ezért az álláspontért, mert mi magunk is nagyon jól tudjuk, hogy a mi evangélikus egyházunk is a múltban milyen nagy mértékben kötődött a félfeu- dál-kapitalista társadalmi rendhez és a második világháború után az új társadalmi rend építésének kezdetén milyen nehézségeket okozott társadalmunknak. Jó, hogy most nem ennek alapján Ítéltetünk, meg, hanem annak alapján, hogy ma hogy viszonyulunk a szocialista építéshez. Egyházunk tömegei ma nemcsak pozitíve viszonyulnak a szocializmushoz, hanem annak aktív építői is.

A szerző értékeli az állam és az egyházak között megkötött egyezményeket. Amikor azokat 1948—1950 között megkötötték, „lezárult egy bonyolult politikai és társadalmi harc időszaka. Ezek

az egyezmények kiállták az idő próbáját. Törvényesen biztosítják annak a lehetőségét, hogy az egyházak és a hívők tevékenyen kivegyék részüket a szocializmus építéséből, ami azért lehetséges és szükséges, mert a vallásos dolgozók nagy többsége egyetért a szocialista társadalom céljaival, és ezért a hívők és nem hivők a közösség javára eredményesen együttműködhetnek.”

Nagyon pozitív visszhangot váltottak ki Miklós Imre államtitkárnak, az Állami Egyházügyi Hivatal működésével kapcsolatban leirt mondatai: „Az egyházakkal való kapcsolatok során nem bizonyítjuk mindenáron és minden eszközzel, hogy csak nekünk lehet igazunk. Társadalmi gyakorlatunk elveinek megfelelően partnereink álláspontját tiszteletben tartjuk, összhangban azzal, hogy államunk az egyházakat teljes jogú partnerként ismeri el, s az állam és az egyház között felmerülő újabb kérdéseket továbbra is tárgyalások és megegyezések útján oldjuk meg.” Evangélikus egyházunk vezetői és lelkészei a gyakorlatból tudják igazolni, hogy ez valóban így van. Valóban partnerként veszünk részt az államot és egyházat egyaránt érintő tárgyalásokon, amelyek mindig őszinték, és egész népünk érdekeit szem előtt •tartók.

Annak is örülünk, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke az állam és a különböző egyházak közötti viszony „hosszú távon biztosítottnak és elvi alapokon nyugvónak” mondja. Hiszen csak így lehet az egyház részéről is felszabadultan együttműködni a marxistákkal egész népünk érdekében.

Hálásak vagyunk a szerzőnek azért is. hogy két évtizedes tapasztalata alapján is ezt írja: „Az egyházak belső életében is lényeges változások következtek be az elmúlt évtizedek alatt. Nyilvánvaló, íiogv az egyházaknak más a szerepük a szocialista társadalomban, mint korábban”. Köszönjük azokat a megállapításokat is, amelyek az egyházak pozitív szerepét emelik ki a szocialista társadalomban, a nemzetközi tevékenységben, a helsinki záróokmány helyes értelmezésének szolgálatában, továbbá a nemzetközi reakció elleni küzdelemben. így jöhetett létre az az „Üj típusú kapcsolat”, amely ma Magyarországon az állam és az egyházak között fennáll.

Egyetértünk az Állami Egyházügyi Hivatal elnökével, és magunk részéről is aláhúzzuk cikkének záró soraiból a következőket: „Az állam és az egyházak együttműködésének távlatait biztosítva látjuk. Ennek során egyik félnek sem kell feladnia elvi álláspontját, de mindinkább tudatosíthatják, hogy bőven van feladat a közös célok megvalósítása érdekében, s mindinkább nyilvánítják készségüket is az összefogásra.”

Dr. Káldy Zoltán

NDK EGYHAZAK SEGÍTSÉGE

Törökországban

Az NDK-beli protestáns egyházak segélyszerve, a „Brot für die Welt” (Kenyeret a világnak) az NDK Vöröskeresztjén keresztül két segélyszállítmányt juttatott el a törökországi földrengés károsultjainak megsegítésére, összesen 150 000 márka (kb. 700 000 Ft) értékben. A szállítmány takarókat, valamint férfi- es gyermekruházatot tartalmazott.

Ő a Messiás?

A vitának az a célkitűzése, hogy a vitatkozó falek jobban megismerjék egymást és a vita tárgyát képező dologban egyetértésre, s ha lehet megállapodásra jussanak. Nem ez történik mai evangéliumi szentigénk tudósítása szerint a farizeusok és Jézus vitájában. A farizeusok a vitára azzal akarnak pontot tenni, hogy köveket ragadnak és meg akarják kövezni Jézust. Ami itt nem sikerül nekik, megteszik nagypénteken, amikor Jézus keresztre feszítésével meggyőződésük szerint véglegesen eldöntik a vitát, hogy Messiás-e Jézus, vagy sem. Mi az oka annak, hogy Jézusnak minden igyekezete ellenére nem sikerül meggyőzni a farizeusokat és Izrael népét arról, hogy ő Isten Egyszülött Fia, a megígért Messiás?

Mindenekelőtt az, hogy a farizeusok annyira kötve voltak a Szentírás betű szerinti, merev és ugyanakkor sok tekintetben félreértett értelmezéséhez, hogy a napnál világosabb tények sem tudták őket meggyőzni az igazságról. A betűhöz, a törvényeskedő vallásossághoz való ragaszkodás gúzsba köti az embert. A betű öl, a lélek az. ami megelevenít. Az igazság megismerésére sohasem lehet eljutni úgy, hogy elavult és alapjában véve helytelen tételekhez körömszakadtáig ragaszkodunk. Pedig az élet valósága sokkal dinamikusabb árinál, minthogy merev tételek közé lehessen szorítani. Jézust ma is úgy ismerhetjük meg igazán, ha mai útmutatására figyelünk és készek vagyunk arra, hogy régi. beidegzett gondolatainktól és elképzeléseinktől megszabaduljunk.

A farizeusokat az is gátolta Jézus megismerésében, hogy nem tudtak megszabadulni téves előítéleteiktől. Hogy lehetne a megígért Messiás, ez az egyszerű vándorpróféta, a názáreti ács fia? Csak nem alázza meg Isten a választott népet azzal, hogy ilyen egyszerű embert tesz Messiássá? Pedig éppen ez a Szolga-Messiás, akiről a próféták is szóltak, végezhette el Isten megváltó akaratát.

Az apostolok, az evangélium üzenetének továbbadó! is ilyen egyszerű emberek voltak. Vagy gondoljunk Luther Mártonra, az egyszerű szerzetesre, alti bíborosokat és fejedelmeket szorított sarokba bátor meggyőződésével. Ma sem tudunk másképpen az igazság szolgálatába lépni, mint hogy félreteszünk minden helytelen előítéletet és szolgáló életünkön át engedjük hatni Isten erejét.

Végül a farizeusok nem vették figyelembe, hogy a szolgáló Jézus működése nyomán mennyi öröm és boldogság fakad. A maguk önzése és önteltsége hályogot borított a szemükre és nem vették észre, hogy éppen az prédikál Jézus Messiás voltáról, hogy az elesetteket felkarolja és a megve- tetteket védelmébe veszi. Egy ügy igazságát mindig az dönti el, mennyi segítséget jelent az élet elesettjeinek, mennyi örömöt és boldogságot hoz az embereknei-c. Ha ezzel a nézőponttal veszünk részt az élet naponkénti vitáiban, akkor mindig sikerül Isten munkálkodó szeretete mellett döntenünk, és szót tudunk érteni olyan emberekkel is, akik talán más indítékok alapján ugyancsak az egyes ember és a világ javát akarják munkálni.

Dr. Sclmeczi János