Evangélikus Élet, 1977 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1977-10-09 / 41. szám

Szép ünnep volt Kétszáz éves a domonyi templom Egyre épülő-szépüló falu köze­pén áll a domonyi evangélikus templom. Kereszt alaprajzú épü­let. Magán hordja a szolgálat eredményeit: kivül-belül gondo­san karbantartott, az ünnep örö­mére pedig új kerítéssel vettél« . körül. A SZEPTEMBER 4-ÉN TAR­TOTT ÜNNEPI ISTENTISZTE­LETEN és ünnepélyen ezért a templomért adott hálát a gyüle­kezet. 200 éve, 1777. szeptember 8-án történt a felszentelése. S azóta, minden esztendő szeptem­ber első vasárnapján templom­szentelési emlékünnepet ül a gyülekezet. Ezen az ünnepen azonban kü­lönös módon felsorakozott mind­az, amiért hálát adhattak: Isten szeretetéért, hűségéért, amellyel a múltban megtartotta ottho­nukként ezt a templomot. Pedig mi minden történt e 200 esztendő alatt a faluban is, a hazában is. De hála hangzott el azért is, hogy Jézus Krisztus evangéliuma ma is hangzik ebben a templom­ban. hogy szép számmal vannak ebben a gyülekezetben is, akik imádják az Istent, segítségül hív­ják. tisztelik őt, s itt merítenek erőt mindennapi munkájuk hűsé­ges végzéséhez, családjuk, falu­juk és népünk közösségéért vég­zett szolgálatukhoz. Meg kell kö­szönni azokat is, akik itt szolgál­tak: lelkészeket, kántorokat, ta­nítókat, harangozókat. AZ ÜNNEPET MÉG ÜNNE­PIBBÉ TETTE AZ, hogy ez al­kalommal Káldy Zoltán püspök meglátogatta a gyülekezetét. Több volt, mint a megszokott kö­szönés, amikor Baranyai Tamás lelkész. Valentinéi János felügye­lő és a presbiterek ajkán — az öreg torony tövében — felhang­zott az Erős vár a mi Istenünk! Ez az erő ott volt buzgó énekük sodró erejében is. Káldy Zoltán püspök igehirde­tése ehhez az ünnepi alkalomhoz csatlakozva a gyülekezet jelené­re és jövőjére irányította a fi­gyelmet (Ef 2, 19—22 alapján). Az igehirdetés mondatai — szin­té egyik pillanatról a másikra — hozták vissza az emlékező gyüle­kezet gondolatait, érzéseit a má- * ba. szemeiket pedig előre irányí­tották. Mi az egyház? Mi a temp­lom? Mi a gyülekezet? Otthon, ahová jó hazamenni! Nem ven­dégként, vagy látogatóba. Ahol jó együttlenni, együtt imádkozni, együtt imádni az Istent. — gye­rekeinkkel, fiataljainkkal, házas- tarsunkkal, öregjeinkkel! így nö­vekszik templommá az a gyüle­kezet. amely otthon van a temp­lomban, mert a szívét hozta el — a legdrágábbat. Az egyház, a templom ugyanis szívekből épül fel. Aki ebbe a leiki templomba beépült, az tudja szeretni népét, hazáját is. BARANYAI TAMÁS LEL­KÉSZ SZAVAIBÓL megragadott — velem együtt nyilván másokat is — a vallomás, hogy úgy néz erre a templomra, mint amely­nek nemcsak múltja, hanem jö­vője is van. így válik értékessé az a fáradozás, amellyel épült a templom az 1774-es alapkőleté­teltől az 1777. szeptember 8-i fel­szentelésig. így tudjuk megbe­csülni azt az áldozatot, ahogyan tatarozták, amikor olyan szegény­ség volt, hogy a férfiak annak idején tuskót ástak a közeli er­dőkben. a tatarozás költségeinek előteremtésére. így lehet épülni és erősödni azok hitén, akiknek a 200 év alatt 8 lelkész hirdette Jézus Krisztus evangéliumát. Ennek . a jövőbe vetett hitnek a zálogaként tekinthetjük azt is. hogy a befejező oltári szolgálat­kor két kisgyermeket hozott el a szülői szeretet, hogy a kereszt- ségben részesüljenek. A gyülekezet reménységének a jele az új kerítés is, amelynek felépítéséhez több mint 100 gyü­lekezeti tag társadalmi munkával és sokan anyagiakkal nyújtottak segítséget. AZ ÜNNEPLŐ GYÜLEKEZE­TÉT dr. Káldy Zoltán- püspök, Kiss Pál egyházmegyei felügyelő, Detre János aszódi lelkész kö­szöntötte. A nagyközség) tanács Illyés Gyula: A PRÓFÉTA Gyermekkoromban sok gúnyt nyeltem nevem miatt; a prófétának nem egy dolgát megsirattam én udvarán a kis-iskplának. Néztem is gyakran haragosan, fürkésztem gyűlölködve hátra ' a vad öregre, ki mérgesen jár íöl-aiá a Bibliában. Ott élt; neve ezredeken át keringett míg ősömre végre ráragadt, a kócos jobbágyra, mint a madár a lépvesszőre. Mi közöm hozzá? — védekeztem, ' szégyenlettem a rokonságot, a kis aggastyánt, ki dobogva mindenütt hibát, romlást látott. A dühös zsidót, ki zihálva apró ökleit rázza egyre és századok sűrű ködéből figyel, szemeit meregetve. Szégyenlettem, már nem szégyenlem, vállalom furcsa örökségét, s mint hálás unokához illik arcára mosolyogva néznék. Mint egykor dédapám lábánál, hallgatnám szavát: ravaszkodva kérdezgetnék és biztatgatnám. hogy lelkesen csak továbbmondja. Illés: rókáknak pusztítója, elvadult erdők felverője emeld csak, rezgessed csak hangod, hogy egy vidék visszhangozzék tőle. Dühöngj csak. ordítozz pusztító önemésztő haragban égve, így könnyülsz. így szállsz hirtelen majd dühöd lángjai közt az égbe. Igen, így szeretnék már én is élni. örök sugalmazásban, örök tiltakozásban, örök hadakozásban e világgal. S örök világításban! éles szavakat pergetve mint lángot, nem is tudom mily ős elemmel tartván titkos atyafiságot. S úgy szeretnék már én is múlni e világból, egy lángolásban. Egy villanás és ne maradjon áruló hamu se utánam. (1931.) Dr. Rajnai károly huszonöt éve egyházmegyei íelligyelő Dr. Rajnai Károly, a bajai gyü­lekezet felügyelője, 25 év óta áll a Bács-Kiskun Egyházmegye étén, mint egyházmegyei felügye­lő. É tisztségre való megválasz­tása tulajdonképpen még 1951- ben történt a régi Pest megyei alsó egyházmegyében, de alig fél év után Zsinatunk meghozta a területi újrarendezésről alko­tott törvényt és ennek . alapján megalakult a Bács-Kiskun Egy­házmegye. Ettől kezdve lett az egyházmegye felügyelője. Azóta egy csonka ciklusban és négy egymás után következő ciklusban áll az esperesek mellett, mint egyházmegyei felügyelő. Tagja volt az 1932-es Zsinatnak is és aktívan vett részt az 19tíö-os Zsi­naton, ahol jelentős részt vállalt az új egyházi törvények megal­kotásában. A bajai gyülekezetnek több mint 25 év óta felügyelője. A Bács-Kiskun Egyházmegye ■szeptember 11-én tartott ülésén köszöntötte a jubiláló egyházme­gyei felügyelőt. Az egyházkerület elnöksége nevében dr. Káldy Zoltán püspök meleg hangú levélben méltatta dr. Rajnai Károly felügyelői mun­kásságát. Köszöntésében kiemelte, hogy dr. Rajnai Károly negyed­századon keresztül meleg szív­vel, határozottsággal és bölcsész seggel segítette a Bács-Kiskun Egyházmegye espereseinek, lel­készeinek és gyülekezeteinek munkáját. Minden megnyilatko­zása mutatja, hogy jól érti ma­gyarországi evangélikus egyhá­zunk diakóniai útját és segíti az egyházmegye gyülekezeteit és lel­készeit a! diakóniai útop való já­rásban. Hosszú időn keresztül volt az egyházkerületi presbité­riumnak is tagja és mindig aktí­van segítette a Déli Egyházkerü­let munkáját. Olvasóink nevében is köszönt­jük dr. Rajnai Károly egyházme­gyei felügyelőt és kívánjuk, hogy Isten adjon sok erőt szolgálatá­nak további végzéséhez. f Ilcnkóczv Dániel mr Számum • A Számum, a Szahara forró szele időközönként megmozgatja a ho­moktengert, hátára veszi és sok száz kilóméteren keresztül hurcolja. Amerre végigsöpör, az útjába esQ utakat, oázisokat, gyenge életeket, karavánokat maga alá temeti. A sivatag félelmetes ellensége. Meg­változtatja a Szahara térképét, s amit addig az emberi szorgalom, új­rakezdés és újraakarás létrehozott, szeszélyes rombolásának áldoza­tul esik. AMIKOR A POLITIKAI KALEIDOSZKÖPOT KEZÜNKBE VESZ- SZÜK, valahogyan mindig a szeszélyes Számum! zúgása zakatol fü­lünkben. Évek, évtizedek fáradságos munkája, az élet, a béke, az épí­tés, a virágzó jólét, vagy pusztán a jólétért kidolgozojt tervek eshet­nek áldozatul a Számumnak. Mert betemethet emberi életeket, fel­perzselhet országokat, az előrehaladás útjait homok alá gyűrheti és aggodalommal tölti el a szíveket, mikor csap át más területekre is. Gyermekkorom egyik élménye, hogy még Magyarországra is elfújta a sivatag homokját. A nyári napsütésben vöröses derengésbe borítot­ta a levegő a tengert. S valóban a Számummal birkózunk időtlen idők óta. Tudatunk tiltakozik a végzetszerűség gondolata ellen, nem nyugszunk bele az időnként ránktörő szeszélyes akaratba, minden erővel lekötni kíván­juk a homokbuckákat, hegyeket, hogy biztonságban lehessünk s en­nek meg is van a lehetősége. Mégis ott látjuk kavarogni, pusztítani és rombolni, ahol nagy keservesen már utakat építettünk ki, ahol oázisok lélegzenek a kezdődő szabadságból, ahol új életlehetőségek bontakoztak ki békés, közös összefogásból és ahol az élet biztos lé­péseit róják, mint a karavánok. MAGAM ELŐTT FORGATOM A FÖLDGÖMBÖT. Mint kristály­ban, lesem, hol van elszíneződés, sötét folt, hol kavarog dühödten, örvénylőén a politika, a háború Számumja. Tekintetem a Közel-Ke­letre szegeződik. A sűrű homokfelhőből lángnyelvek csapnak elő. Ke­reken egy évtized óta rendezetlen foltja világunknak. Emlékezetből lapozgatom át a próbálkozásokat, a diplomáciai erőfeszítéseket, a variánsokat, hogy háború nélkül lehessen rendet teremteni e tér­ségben. Bonyolult, zavaros tíz esztendő áll mögöttünk, melyben az érdekszálak összekuszálódtak, s tisztánlátásunk nem egyszer megzava­rodott. Egyetlen világos folt maradt tudatunkban, hogy valami ke­gyetlen igazságtalanság történt, amelynek több millió ember esett, ál­dozatul és ezt rendbe kell hozni. Rémlik az is, hogy egy virágzó kis ország felperzselt földdé lett. bizonyos fokig az előbbiek kihatása­képpen. Hogy néven nevezzük a gyereket, Izraelről, a palesztinokról és Libanonról van szó. BELELAPOZOK A NAPI HÍREKBE. A megszállt területek annexiós törekvései elképesztenek, a hontalan, hazátlan százezrek, a menekül­tek sorsa aggaszt. Miitor lesz rend, megoldás itt, a Számum által fel­kavart, felperzselt vidéken? A kristálygömb másik foltja bukkan elém. Etiópia és Szomália. A hónapok óta dúló háború. Mi történik itt? És mi történik Dél-Afri- kában? Mennyi álszent nyilatkozat, „rendezési terv", politilcai és gaz­dasági szankció teszi állandóvá és maradandóvá a faji megkülönböz­tetést, az elmaradottság konzerválását? Mintha kiveszett volna telje­sen a politikai erkölcs a világ egyes területein. Az összezsugorodott Földből pedig pusztán csak 30 millió négyzetkilométernyi területen tallózgatok, Afrikában. Itt úgy felgyülemlett a rendeznivaló, hogy ha több nem lenne, ez is szinte meghaladná a világ erejét. A Számumról beszéltem, amely betemet sziszifuszi munkával és fá­radsággal kiépített utakat. És vajon nem fenyeget a homokhalál itt Európában? Nem kellene-e újra, meg újra féltenünk a nehezen ki­épített enyhülés útját attól, hogy egy szép napon ismét hidegháborús reggelre ébredünk? Nem aggaszt a nukleáris veszély, az újabb fegyve­rek, mint pl. a neutronfegyver alkalmazása? AMIKOR E SOROKAT ROVOM, ÉPPEN MEGKEZDŐDÖTT A VI­LÁG MÁSIK FELÉN AZ ENSZ 32. KÖZGYŰLÉSE. Valahogy újra a bizakodás és a reménység sodor ama csodálatos, szép palota felé. Hátha itt, és hátha most valami történni fog! Hátha valóra válik ter­vünk, a szocialista világ terve, az unos-untalan emlegetett, akart és követett leszerelés, a fegyverrendszerek korlátozása és egyfajta po­koli verseny felfüggesztése! Hátha! Hátha lekötik a jó szándékú, jó akaratú emberek, kormányok és delegátusok a Számum 'erejét, s nem kell félnünk, hogy gyenge életek, kiépített utak, virágzó oázisok, s ha­ladó karavánok életveszélybe kerülnek. Megáll előttem a glóbusz. Tekintetem Európára esik. A szeretett, kedves kontinensre, civilizációnk, kultúránk közös anyjára. Mennyi por kavarog itt is a levegőben! Egyet a sok közül megemlítek. A hír­közlő szervek egyszerűen „neofasizmusnak” nevezik. Itt is, ott is fel­üti fejét kontinensünkön. Szervezkedések, megmozdulások, pogro­mok, terrorcselekmények kísérik útját. De van egy, talán nem kel­lően felmért formájú. Ez a második világháború memoár irodalmában jelentkezik. Szinte elárasztja a nyugati könyvpiacot. Minden német tábornok, s lassan már hadnagy is kötelességének érzi, hogy megír­ja emlékeit a háborúról. Különös „fejlődés’’ tapasztalható ebben az irodalmi műfajban. Míg a nürnbergi per idején a háborús főbünösök is Hitlert tették felelőssé az elkövetett gyalázatokért, addig ezekben az iratokban Hitler már valóságos nemzeti hősként bukkan fel. s a német glória újra tündökölni kezd. Érthetetlen módon a német nép újrahangolása történik e müvekben. Elmehetünk-e szó nélkül e je­lenség mellett? MERT, HOGY MIT JELENTETT A FASIZMUS, arról nekünk, de Európa valamennyi népének borzalmas élményei vannak. E szó puszta hallása izzásba hozza beheggedt sebeinket. Capek szavai újra lán­golnak: „Európa vigyázz!” A mi kontinensünkre is rászakadhat a mindent elsöprő, mindent betemető Számum. Fürkésztem a világ kristálygömbjében. Csupán egy-két homályos foltra tettem az ujjamat. De mennyivel több van ennél! Behunyom azonban szemem, s mint a sivatag vándora, fohászkodom: Istenem, mentsd meg a világot, a kicsi és nagy országokat, az egyeseket és a népeket a háború, a pusztítás Számumjától! .. , , Redey Pál — PILIS. Június 12-én a gyü­lekezetben a békéscsabai énekkar szolgált. Az istentiszteletek szol­gálatát Mekis Ádám, a Kelet-Bé­kési Egyházmegye esperese és Povázsay Mihály békéscsabai lel­kész végezték. — CSŐVÁR. Június 19-én Keveházi László, a Pest megyei Egyházmegye esperese igehirde­téssel szolgált a gyülekezetben, — GERENDÁS. Augusztus 28-án a jubiláló konfirmandusok szeretetvendégségén Kovács Pál Szárvas-Otemplomi lelkész hir­dette az igét és a két szarvasi gyülekezet életéről és munkájáról tartott beszámolót. — GYULA. Június 5-én az igehirdetés szolgálatát dr. Vámos József teológiai tanár végezte a gyülekezetben és a szeretetven­dégségén előadást tartott. — MEDGYESEGYHÁZA. Jú­nius 12-én a gyülekezetben ige­hirdetéssel és előadással szolgált Szalai Tamás nyíregyházi lelkész. — SIÓFOK. Augusztus 28-án a szórványnap igehírdetési szol­gálatát Ponicsán Imre kiskőrösi lelkész végezte. — FŐT. Augusztus 21-én a gyülekezetben Tóth-Szöllös -Mi­hály. a Bács-Kiskun Egyházme­gye esperese igehirdetéssel szol­gált. \ és vidám emberek emlékével hagytuk magunk mögött Do- monyt — azzal az élménnyel: szép és kedves ünnep volt. Délre János nevében Kiss Károly tanácselnök táviratot küldött. A helyi Haza­fias Népfrontot pedig vezetői képviselték az ünnepélyen. A bőségesen terített asztal, a nyitott szívek, szorgalmas kezek Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Éenkóczy Dániel nyíregy­házi lelkész súlyos betegség kö­vetkeztében 48 éves korában szeptember 24-én elhunyt. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents