Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-03-28 / 13. szám

Kit becsül az Isten ? Jn 12, 26 Igénk kettős arcú. Egyik arca szigorú, követelő, parancsoló a másik derűs, vigasztaló, ígéretes. 1. AHOL ÉN VAGYOK, OTT LÉGYEN AZ ÉN SZOLGÁM IS — szól Jézus parancsa. Jézus magát nem kímélve ott volt az élet sűrűjében, ahol segíteni, szeretni és szolgálni lehetett. Nem jélt, hogy megfertőzik a leprások, nem gondolt arra, nincs-e valamilyen ragályos betegsége a betesdai bénának Nem félt attól, hogy ínegrontják a bűnösök, eltérítik a jó útról a démonok. Jézus a leprást nézte és gyógyultan hazaküldte. A betesdai beteget talpra állította. A bűnösöknek bocsánatot hirdetett, a démonoknak távozást parancsolt. Szánakozott az éhezőkön és kenyérrel táplálta őket. Célja az ember megtar­tása volt. Ezt a szeretetböl fakadó nagy szolgálatát, diakóniáját a kereszten fejezte be élete feláldozásával. Meghalt értünk, hogy életünk legyen. Ha valaki nékem szolgál, engem kövessen, mondja Jézus. Ügy kell az önfeláldozást, a szeretet cselekedeteit, a segítő élet­formát a másik emberhez való odafordulást tenni, ahogyan Jézus tette. A tanítvány útja tehát szorosan összefügg Jézus életútjával. Ez azt jelenti, hogy nem elég a taníványnak szem­lélődni, vagy karbafont kezekkel emlékezni, vagy kimértség­gel szolgálni. Amikor hitünk Jézus áldozatos életére néz, az üdvözítő nyomába kell lépnünk. Szeretete indítson szeretőire, és mert megbocsátott nekünk, tanuljunk meg megbocsátani mi is. Bele kell alázkodnunk Jézus példája nyomán Isten terveibe, hiszen Urunk fel akar használni bennünket, mások javára. Isten az embert emberrel áldja meg. Mint szülőnek, mint gyermeknek, barátnak, ismerősnek, főnöknek, beosztottnak, mindegyikünknek a maga helyén, áldásnak kell lenni. Aho­gyan a gépeknél a műszerfal méri a hatásfokot, hogy mennyire hasznosítsák a beléjük táplált energiát, úgy mérhető le rajtunk, keresztyéneken, mennyire tudjuk hasznosítani Krisztus áldo­zatát és mennyire tudunk áldást jelenteni környezetünk szá­mára. Nemrégen egy tartalmában érdekes, formájában pedig ultra­modern verset olvastam Schweitzer Alberttól, mely jól illuszt­rálja igénk mondanivalóját. Ennyi a vers: SCHWEITZER ALB ER T ÁRNYÉKA JÉZUS ALAKJ AT M U T A T J A Schweitzer Albert élete Krisztus áldozatos életformáját mu­tatja. És vajon mit mutat a mi életünk? Ott vagyunk-e, ahol Krisztus volt? 2. AHOL ÉN VAGYOK, OTT LESZ AZ ÉN SZOLGÁM IS — szól Jézus vigasztalása és ígérete. Jézus azt ígéri, ahol ö van, olt-lesz az Ö szolgája is. Isten a vele örökké tartó boldog kö­zösséget ígéri azoknak az embereknek is. akik Jézus szolgá­latába lépnek az önfeláldozás útján. De Jézus szerint az Atya már most is megbecsüli őket, Megáldja őket szolgálatuk gyü­mölcsének. eredményének megtapasztalásával és embertársaik megbecsülésével. A másokért, az emberiségért élésben rejtette el Isten Jézus tanítványainak és egyházának becsületét és dicsőségét is. Matuz László Napjainkban egyre több iro­dalmi és tudományos írás fog­lalkozik az öregedés, az öreg­ség problémáival. Mégsem rit­ka ma sem egyházi közgon­dolkodásunkban ennek a kér­désnek túl-idealizált szemléle­te. Magam is tapasztaltam, hogy azok közül, akik előre elkészített mosollyal, csupa szelíd, kedves „kisöreget” vár­va lépnek be egy-egy öregott­hon falai közé, nemegyszer többen csalódottan megszök­nek. Az öregedés ugyanis nem kedves-bűbályos folyamat, s az öregek közösségét csak úgy lehet szeretettel fogadni, ha számolunk az öregedés szo­morú realitásaival. Nem vélet­len, hogy Illyés Gyula az Öreg­ségről írt szép könyvében, a As élő Isten ssinc előtt... Igyekezel-e ezután Isten akarata szerint élni? Ezt a gyónó kérdést így is feltehetjük magunknak: Igyeke- zel-e ezután Krisztus szerint szolgálni az emberek között? Bűnei megváltásához, megbánásához és mások bűneinek megbocsátásához az Isten akarata szerint értünk szolgáló Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat segíti a keresztyén embert. Jézus bűnbocsátó szavát: meg vannak bocsátva a te bűneid, mindig követte a felhívás: eredj el és többé ne vétkezzél! A nem vétkezés pedig Isten jó és tökéletes akaratának betöltését jelenti. Az a keresztyén ember nem vétkezik, aki Isién akarata szerint gondolkodik, szól és cselekszik a gyülekezetben, a csa­ládjában, munkájában és minden emberi kapcsolatában. Isten akaratának betöltését a közöttünk szolgáló Jézus Krisz­tus testesíti meg, rajta tájékozódva kapunk útmutatást arra a kérdésre, mi jelent Isten akarata szerint élni. Tehát a szolgáló Jézus követésében lesz eredményes az a jó igyekezetünk, hogy Isién akarata szerint akarunk élni. Isten akarata az. hogy minden ember üdvözüljön és a jó ismeretére eljusson. Jézus egész életében azt szolgálta. Jézus úgy ismertette meg velünk az Isten szerinti jót, hogy abból mindig áldás, lelki és testi felemelkedés származott egyes em­berek és emberi közösségek számára. Az üdvösség az örök élet­re jutást jelenti. De vannak elengedhetetlenül fontos földi, c világi vonatkozásai is. Beletartozik a családi harmónia mun- kálása. a nemzedékek kölcsönös megértése, egészséges mun­kahelyi légkör kialakítása, felelős hazaszeretet, a népek kö­zötti együttműködés és az emberiség békéjének munkálása is. Ennek a Kriszlus szerint munkált üdvösségnek része a társa­dalmi igazságtalanságok felszámolása, az éhség, tudatlanság, kizsákmányolás és az ellenségeskedés leküzdése az egész föl­dön. Valljuk, hogy Isten akarata minden ember földi és örök bol­dogsága. Ez azt is jelenti, hogy minden emhernek legyen lelki békessége, de legyen kenyere, tisztességes megélhetése, em­beri méltósága, biztonságos jövője és egészséges természeti környezete. A szolgáló Jézus Krisztus szerinti élet — az Isten akarata szerinti élet — mindezek segítése, áldozatos kiteljesítése. Ez az új. bűnbocsánatból élő, Isten akarata szerinti életfolytatás küz­delmet is jelent minden közösséget romboló, emberek testi­lelki javát akadályozó erő ellen. Az új. Jézustól bűnboesánatot nyert élet elkötelezett élet lesz az egyes emberek és a világ nagy kérdéseinek jó megoldásáért vállalt szolgálatban, a szolgáló Jézus Krisztus követésében. Ezeket a szavakat Petőfi ír­ta, s a következő sor alliterá- ciójában — mely nyelv mer­ne versenyezni véled — érez­zük, hogy a nyelvnek milyen nehézséget jelent kifejezni a természet nagyszerűségét, sok­oldalú gazdagságát és csodá­latos szépségét. Titkait fürké­szik különböző tudományok, sikerül eredményeket is fel­mutatni, de összességében a csodálaton kívül csak a ter­mészet előszobájáig jutot­tunk. A búzaszembe rejtett élet, a bimbóba zárt jövendő ígérete, a madárvilág ösztöne, a rovarok élete s a végtelen egyensúly csak egy-egy példa, amely alkotója nagyságát di­cséri. Természetesen ezzel Az öt­letszerűen kiragadott néhány példával még csak érinteni se tudtuk a természet végtelen­ségét. mert hiszen ahhoz hoz­zátartozik hegy és völgy rej­tett kincseikkel, az egymásra simuló kőzetek, vizek „az Ér­től az óceánig”, édes és sós állapotukban, a levegő, amely éltet, a szellő, a vihar, s hoz­zátartozik az augusztusi éjsza­ka szikrázó csillagtérképe. S ez a természet parányi ré­szecskéitől a kiterjedő világ­egyetemig kérek egészet alkot, s benne ott piheg. él, mozog a természet része, sejtecskéje. az ember. DE MI MOST TÁVOLRÓL SEM AKARUNK A TERMÉ­SZETRŐL TUDOMÁNYOS KÉPET RAJZOLNI, vagy mo­zaik darabokra tördelve rej­telmes titkokba vezetni az olvasót, mi inkább napos ol­dalra kalauzolunk, ahol felol­dódhatnak a feszültségek, ahol lecsillapodhatnak a fel­zaklatott idegek. Vagyis egy­szerűen a „természetbe”, a „szabadba” invitáljuk az ol­vasót. ahol magára maradhat gondolataival, s a ..jó csönd- herceggel'' barátkozhat, s ízlel­het valamit a végtelenből. Falusi olvasók előtt talán nem is mondunk úiat. Hiszen hivatásuk, munkakörük nagy­jából összekötik őket a ter­As élet napos oldalán öli természet, óh dicső természet! mészettel. Szemük előtt folyik az „Isteni színjáték", a négy évszak nagy felvonásaival. Ök nemegyszer átélték a ha­tár megpezsdülését tavasszal, a madárdal nyitányával. S a nyár terhes illatával, az érés boldogító érzéssel töltötte el őket, s látták az őszöket, har­sogó színekkel ellenállni az elmúlásnak, s a csendes tele­ket. kékes fehérségükkel, az alvó természet lágy vallomá­sában. De a városi ember, aki szo­bája sötétjében raboskodik, akit foglalkozása láncol a zsí­ros füsttel teli kőrengetegbe, annak már mondjuk: töltse a szabad időt a természetben! Mert a hegyekbe teendő tú­rák a folyók, tavak melletti séták, csendes horgászások a kikapcsolódáson túl egészsé­ges felüdülést jelentenek. HAZÁNK SZÉPSÉGÉRŐL, TERMÉSZETI KINCSEINK VARÁZSÁRÓL az útikalau­zok sokat írnak. Mi tulajdon­képpen a lehetőségekre hív­juk fel a figyelmet. Mert többről van itt szó. mint jó levegőről, zajtalanságról. fizi­kai fáradság kipihenéséről. Itt a lelkek felüdülését, felfrissü­lését lehet megtalálni. A ter­mészet csodálatos orvos. Gyó­gyítani tud. S éppen olyan betegségeket, amelyekre nem írnak fel pirulát, amelyeket nem lehet medicinákkal ke­zelni. A TERMÉSZET ÉDES TESTVÉRÜNK. Az ember, és általában a városi ember már régen „disszidált” ebből a testvéri környezetből. De en­gedni kell a honvágynak és újra össze lehet ölelkezni ve­le. És ez az ölelkezés gyógyi- tólag hat. Lépjünk csak ki napfelkeltekor a harmatos rétre, s figyeljük meg a ko­rán ébredő méhek, rovarok, majd a lepkék szorgos csa­pongását! Nyújtózzunk bele a csípős hajnalba, s gyönyör­ködjünk a felkelő nap borzas, szőke sugaraiban! Nézzük vé­gig egy nap szorgalmát, a hangyák tüsténkedését. és ahogy fut, iramlik száz és ezer élet. hogy a nap teendő­jét elvégezze. Hogy vackán, fészkén, üregében, és repedé­sében legyen mindegyik ad­dig. míg az estéli hangver­seny, tücsök-zene. vagy béka­brekegés felhangzik. Különös álomba tud ringatni ez a mu­zsika! Ilyenkor az édes test­vér. a természet ölébe vesz. s megtisztulhat a lelkünk, mint az éjszakai levegő. IGEN, AKI GYÖNYÖR­KÖDNI • TUD A TERMÉ­SZETBEN, az azonnal érzi szívében a hálát, az megsejt valamit a mennyei lajtorjából, és keresni kezdi a Teremtő felé vezető utat. No. világosan látnunk kell, hogy Istenhez az út Jézus Krisztuson ke­resztül vezet, de minden esetre egy-két fokot ezen az úton is tehetünk Isten felé. Az külön is nagy lehetőség, hogy a természettel együtt di­csőítheti az ember Teremtő­jét. Úgy valahogy, ahogyan Berzsenyi Dániel írta: Téged dicsőít a Zenith és Nadir. A szélvészek bús harca, és égi láng Villáma, harmatcsepp, virágszál, Hirdeti nagy kezed alkotásait És ha már ilyen nagyszerű valóság a természet, amelyet egykor Isten lábunk alá ve­tet. és amellyel ugyancsak egykor heves küzdelemben álltunk és állunk ma is. még­is most mintha legyőzötten. elvérezve feküdne lábunk előtt. Barátai, á „természet- barátok” vészjelei sokasodnak körülöttünk: vigyázzatok a természetre, őrizzétek a ter­mészetet! ÉS joggal, mert a századok során nemcsak át­alakítottuk a természet arcu­latát, hanem durván belegá­zoltunk életébe. Gyilkos ke­zünk nyomán hatalmas sebek tátonganak ábrázatán. Kör­nyezetünkről esik hivatalosan szó, és környezetvédelemről. Ez elsősorban a természetet jelenti. É$ itt már többről van szó. mint egyszerűen a „re­zervátumok” védelméről, mert levegőnk, vizünk, földünk, nö­vény- és állatvilágunk van veszélyben. SENKI NE GONDOLJA. HOGY EGYSZERŰ KÉRDÉS­RŐL VAN SZÓ. A természet védelme gigászi küzdelemmé fog növekedni jövőnkben. Olyan mértékben romboltunk eddig, hogy egyszerű „rombo­lási stoppal” nem tudjuk már megoldani a kérdést. Hallot­tam pl., hogy az USA-ban a műtrágya egyik nélkülözhe­tetlen alapanyagát, a nitro­gént a levegőből vonják ki. A levegő kémiai egyensúlyának megbontása oda vezet, ahová a vizek szennyeződése. Mert amint a vízből kipusztul az élet. úgy pusztulhatunk mi is ki a nitrogén-hiányos levegő­ből. Riasztás nélkül mondhat­juk. hogy világunk sorsa leg­alább annyira veszélyben van a természet bűnös megrontása folytán, mint az atom-, vagy hidrogén bombák árnyéká­ban. S a jövőben az ivóvíz legalább olyan drága kincs lesz. mint a kenyér. Ha a ter­mészet nem tud regenerálód­ni —a védelem minden esz­közének latba vetése mellett —, a katasztrófa ijesztgetés nélkül is elkerülhetetlen lesz. SZERETNÜNK KELL A TERMÉSZETET! Isten testvé­reknek szánt bennünket. Egy­másrautaltságunkból ez ki­tűnik. Csak á természet sze­retete késztethet bennünket védelemre, hogy környeze­tünk természeté életünk na­pos oldala lehessen. dr. Kédey Pál nyugtató. Olyanféleképp, mint a jó fundamentum ... Két ag­gastyán egy házban már nem növeli a béke érzését... És harminc aggastyán egy ház­ban?” — Érthető az aggoda­lom, hiszen ebben a közösség­ben tömény tálalásban kapja az író mindazt a problémát, amitől maga is retteg. Köny­vén egyébként is végigvonul ez a torz fintor az öregség fe­lé, s a különben költői szép­ségű, szeretettől áthatott írás nem más, mint az egyén, az egyes ember hősies, de kese­rű-kényszerű szembenézése az öregséggel és halállal, ráadá­sul — véleményem szerint — a megoldás halvány reménye nélkül. Simone de Beauvoir „Az öregség” című híres könyvé­ben más síkon veti fel a prob­lémát. A társadalom felelős­ségét vizsgálja az öregedés fo­lyamatában. Bár az általa vá­zolt megoldás szinte elérhetet­len — hiszen úgy képzeli, hogy az ideális társadalomban az öregség úgyszólván nem is lé­tezne, az ember az utolsó pil­lanatig teljes értékű maradna, s csak valami betegség vinné el az élők sorából — mégis megkapó. Mindez szinte bio­lógiai képtelenség, mégis er­kölcsi megfogalmazásában kö­zel jár keresztyén felfogásunk­hoz, amikor azt mondja, hogy öregkorunkra is igyekezzünk elkerülni az önmagunkba zár- kózás veszélyét, értelmes cé­lokat kell látnunk magunk előtt: „mint odaadó szolgálata egyes embereknek, közössé­geknek, ügyeknek.” SZERETNÉM KERESZ­TYÉN HITÜNK LÁTÁSÁT ebben a kérdésben Prédikátor könyve csodálatos szavaival szemléltetni. A 12. fejezet az öregség Urai leírása, a látás és hallás meggyengülésének képei, az általános elerőtlene­déssel járó félelmek jelentke­zése, s ugyanakkor a többlet, amiben mi reménykedünk. „Amíg a nap meg nem se- tétedik a világossággal, a hold­dal és a csillagokkal egybe, és a sűrű felhők ismét visszatér­nek az eső után ... És az ajtók kívül bezáratnak, amikor is a malom zúgása halkabbá lesz... Minden halmocskától is félnek és mindenféle ijedelmek van­nak az úton ... És a por föld­dé lenne, mint azelőtt volt, a lélek pedig megtérne Isten­hez, aki adta volt azt.” EZZEL A LÁTÁSMÓDDAL, A REALITÁSOK ÉS RE­MÉNYSÉG KETTŐSSÉGÉBEN végezhetjük Igazán felelősség­gel • szolgálatunkat egyházi öregotthonainkban, vállalhat­juk az itt élők gondozását a szó legnemesebb és legtágabb értelmében. Gondoz — szép, kifejező, magyar szó. L őrincze Lajos bizonyára sokat tudna mon­dani nyelvi gazdagságáról. Ma­gában foglalja mindazt a bio­lógiai és pszichológiai, fizikai és lelki gondoskodást, amely­re egy-egy itt élő embernek szüksége van, amelyben se­gítségünket igényli. Tudom, ez így nagyon szépén és egy­szerűen hangzik, de talán súlyt ad és jelentőseget a szavaknak az a lény, hogy olyan valaki mondja azokat, aki maga is az otthonvezetés gyakorlatán keresztül ebben a szolgálatban áll. Amikor az otthonunkat támogató egyházmegyék gyü­lekezeteiben diakóniai szolgá­lataimat végzem, ebből az át­fogó felelősségérzetből szeret­nék a gyülekezetek tagjaira átruházni. S ilyenkor mindig van bennem egy kis félelem, nehogy az érzeimesség hibájá­ba essem. Hiszen az ilyen be­számolók önmagukban hord­ják az érzelgősség buktatóját. Az otthon falai között leját­szódó, kisebb-nagyobb hét­köznapi események ugyanis — melyek a valóságban nemegy­szer komoly erőpróbát jelente­nek az itt szolgálatot teljesí­tőknek — nagyon könnyen vedlenek át. könnyes-mosoly­gós történetekké. Pedig az otthonok lakóinak nem szána­lomra, hanem felelős szeretet­ve van szükségük. Szeretném újra leírni ezt a két szót: realitás és remény­ség. Hiszen a gondozás lénye­gére is ez jellemző nálunk. Mert egyrészt a gondozás fizi­kai feladata az élet megóvása, a testi és szellemi épség meg­őrzése és meghosszabbítása a lehetséges legnagyobb mérték­ben. Él otthonunkban olyan idős asszony, aki teljesen ma­gára hagyott, tehát fizikailag gondozatlan állapotból került hozzánk, s a megfelelő ellátás következtében nemcsak testi, de szellemi erejének is nagy részét visszanyerte. Mondhat­nám azt is divatos kifejezés­sel élve, hogy mi ez, ha nem öregkori rehabilitáció? Más­részt a gondozás a lelkigondo­zást is magában foglalja, s ennek lényeges és fontos ré­sze a felkészítés a nagy útra, az Istennel való találkozás re­ménységének elmélyítése. BIZONY A HÉTKÖZNA­POK GYAKORLATÁBAN mindez nem kis feladat. Talán több és nagyobb, mint azt el­ső látásra gondolnánk. A leg- tudatosabb gondozó is átesik néha a krízisen, amikor úgy érzi, hogy az élet meghosszab­bítása értelmetlen vegetálás csupán, s a gondozás fizikai része — talán éppen a nyűgös, fáradt gondozott magatartása miatt — ijesztően gépies, szolgai kiszolgálássá degradá­lódik. S a felkészítés is szük­ségtelen. hiszen már nincs is ami „fogja” ennek értelmét. És éppen ezeknél a kríziseknél szokott jelentkezni mindig va­lami, ami átlendít és értelmet, örömöt ad, a továbbiak foly­tatásának lehetőségét. Mind­ezek miatt egy-egy öregott­honban a takarítói állás sem közömbös vagy mellékes fel­adat. A szövődő kapcsolato­kon keresztül, ott is lehet rombolni is, meg építeni is. Szép és felelős tehát minden részlet. Mindez pedig kifejezi a legfontosabbat: gondozottak és gondozók szeretetben való egymásra utaltságát. S azt hi­szem ezt nem árt hangsúlyoz­ni! Nemcsak az itt élő lakók­nak van szükségük szeretetre, de az őket ellátókat, róluk gondoskodókat is lendíti, to­vábbviszi a szeretet megnyil­vánulása. Ezért hadd legyen öregnek és fiatalnak egyaránt közös imádsága a 90. zsoltár szép verse: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Sághy Ildikó á A küszöbnél „Kháron ladikján”-ban riad­tan ír az öregek közösségéről egy öregotthonban tett látoga­tása után: 1 , „Egy öreg egy házban meg­AZ EGYHÁZ TÜL KEVESET TUD A MUNKA VILÁGÁRÓL Heves kritikát gyakoroltak az egyházon és lelkészein a göttingeni (NSZK) nagyüzemek üzemi tanácsai. Egyházi képvi­selőkkel folytatott megbeszélé­seik során kijelentették, hogy az egyház nem a munkásoké. A lelkészek nem ismerik a munka világának körülményeit és nem Is értik meg annak problémáit. A munka világa ezért nem jut szóhoz az isten­tiszteleteken. Kifogásolták, hogy a lelké­szeknek nincs kapcsolatuk a munkásokkal. A presbitériu­mokban nincsenek munkások, s ha vannak is. nehéz meghall­gatásra találniuk. Az egyház; külső megjelenésében és hang­adó személyiségeiben „már túl­ságosan messze van a munká­soktól” — vélték az üzemi ta­nácsok képviselői, (lwi) EGYHÁZI FÖLDEK ÁLLAMOSÍTÁSA GÖRÖGORSZÁGBAN? A görög mezőgazdasági mi­niszter, Jordanoglou terve s görögországi ortodox egvhá; köreiben komoly aggodalma keltenek. A tervek szerint ál­lamosítanák az összes egyház: tulajdonban levő földet Gö­rögországban. A földek jöve­delmeiből nemcsak gyüleke­zeteket és hivatalokat, hanem ■ teológiai intézményeket is ' fenntartanak. A terv éle két­ségtelenül az ortodox egyház még a diktatúra idejéből való vezetése ellen is irányul, (epd)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents