Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-29 / 9. szám

Én tudom csupán... Lukács 18, 31 Fájdalmas és komikus — örök emberi életkép: egy jövőt látó. elhivatott férfi vívódik értetlen, kiskorú környezetében. 0, egyes-egyedül, O tud az elkövetkező órák fenyegető tragé­diájáról, a többiek mit sem sejtenek, fecsegnek, bámészkodnak, nem tudnak, vagy nem akarnak tudni semmiről. Kicsiben, a hétköznapok változatában ilyen az iskolai kirán­dulást vezető tanár, aki kétségbeesve rohangál egy vidéki pá­lyaudvaron, tudva, hogy elment az utolsó vonat — a gyerekek mindebből mit sem értenek, nevetgélnek, uzsonnamaradékaikat majszolják. De a kopaszodó, lihegő osztályfőnök tudja, hogy nincs remény szállásra, és a várótermet is hamarosan bezárják. Nagyban, világirodalmi szinten ezt élte át Odysseus, bolyon­gásai egyik szigetén, amikor isteni sugallatra megtudja: a másnapi hajóúton több társa odavész a viharban, név szerint ismeri, hogy kik, de nem szólhat róla. Gyötrődve ismeri a jö­vőt, viseli a csak általa tudott holnap terhét, még társai kagylókat szednek, vidám történeteket mesélnek. AZ EVANGÉLIUMOKBAN, az Istenember életútján is kísér­tett e fájó, úgy látszik szüntelen önmagát ismétlő jelenség: a Mester maga köré gyűjtötte a tizenkettőt, Jeruzsálembe készül, hogy beteljesedjék minden rémes jövendölés, hogy véresen elvégeztessék minden idők legnagyszerűbb küldetése. Gyötrőd­ve szól velük minderről, elmondja, hogy meggyalázzák, meg- köpdösik, megverik és megölik majd. Isten Fia létére is vágyik egy ici-pici együttérzésre, vigasztalásra, de tanítványai oda sem figyelnek, talán köröző héjákat, vagy futkosó gyíkokat bámulnak önfeledten. Mégis vállalta küldetését. Mindenki más legyintett, dühödten szitkozódott volna — odébb állva, sorsára hagyva ostoba, ér­tetlen társait, akikért hiábavaló minden jószándék, ö tovább ment. Útközben meggyógyított egy kiáltozó vakot, nem lett ideges, nem bőszült fel közönyön, részvétlenségen — külde­tése volt. NEKÜNK IS VAN. Igaz, tán nem olyan izgalmas, mint Odysseusé, semmiképpen sem olyan sorsdöntő, mint Jézusé, — de van. Onnan felülről való küldetésünkhöz tartozik, hogy éjfél után is leüljünk a kiságy szélére és ásítozva is elmondjuk a felriadó gyereknek, hogy nincs mitől félni a sötétben —, hogy végiggondolva a tegnapi összetűzést, legyen bátorságunk elné­zést kérni a szomszédtól, mert rájöttünk, hogy nem volt iga­zunk. KÜLDETÉSÜNKHÖZ TARTOZIK, hogy bizakodva nekivág­junk rendbe hozni elrontott ügyeket, reménytelen emberi kap­csolatokat, évtizedes félreértéseket. Mert a legkényelmesebb úgy hagyni őket és odébbállni. Így megnyerhető a kényelem, sokszor a jólét és az előmenetel is. De kérlelhetetlenül eljön az idő, amikor szembe kell néznünk önmagunkkal és ami félel­metesebb: a küldetést adó Istennel is. Mit mondhatunk akkor Neki és önmagunknakk — „Meghát­ráltam a kényelemért, pedig tudtam — legbelül ignis tudtam —, hogy Isten és emberek várnak tőlem valamit, ami módomban lett volna, de én önmagamat és a kényelmemet választottam. Ajnií elmulasztottam, azt felülről nézve így hívják: küldetés — innen nézve pedig: emberség és becsület.” És fenn is, lenn is ugyanaz az az ítélet: felemelt ujj és négy rövidke szó: Te tudtad! Ennyi kevés! Turchányi Sándor NEMZETKÖZI BONHOEFFER-KONFERENCIA Az Egyházak Világtanácsa halt teológus születésének 70. és a Nemzetközi Bonhoeffer évfordulója alkalmából. Bizottság nemzetközi konfe- A konferencián részt vett renciát rendezett február 4— Lehel Ferenc szombathelyi 8. között Genf ben Dietrich lelkész, Bonhoeffer egykori Bonhoeffer, a mártírhalált tanítványa is. Espereseinké a szó A Veszprémi Egyházmegye Leszámítva kisebb változta­tásokat, a történelmi Veszprém megye határai között él ma is egyházmegyénk. Nagy terjedelme egyházunk egyik legnagyobb egyházme­gyéjévé teszi. Földrajzilag is az. de a gyülekezetek számát tekintve is, hiszen az eddigi több összevonás, társulás elle­nére is 28 lelkészi szolgálati körzetben élnek híveink. TÖRTÉNELMI KÖZÖS SORS KOVÁCSOLTA ÖSSZE egy egyházmegyévé gyülekeze­teinket, bár az egyházmegye történetét tanulmányozva meg­tudjuk, hogy több „gyúpontja” volt itt a reformációnak. Ennek alapján külön körzetet képez Pápa és környéke, mely az egyházmegyében kiinduló pontja volt a reformációnak; patinás múltú a „Somló-vi- dék”, a lelkészi körében virág­zó fraterni tás emlékét ma is őrizzük. Külön említendők a Balaton-parti, s balat cm.felvi­déki ősi gyülekezeteink, több helyen régmúltat idéző bolt­íves templomaikkal és a ba- konyvidéki körünk, benne ha­zánk legnagyobb magassági ponton épült tési templomával (evangélikus). Az említett kö­rök, csoportok, ha hasonlítanak is a kotlós és csirkéi összebú- jásához. mégis van egymással is Összefüggő láncolatuk. GYÖNYÖRŰ A MI HA­ZÁNK S BENNE MEGYÉNK IS! Megterem benne bőven az életet jelentő kenyér, az életet vidító bor, az életet édesítő cu­kor (cukorrépa) vannak bá­nyáink, amelyek téli fagyban a meleget biztosítják. Városaink: Ajka, Várpalota, Veszprém, Balatonfüred. az ipar és tudo­mány fellegvárai. HIT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNY Az Ausztriai Evangélikus ciára egyházunk küldetésében Egyház lelkésztovábbképző Nagy István esperes, a konferenciát tartott Purkers- T t szerkesztőié és dóriban, február 16—21. kő- LeIlapászt°r ses] zött, „Hit és természettudo- Reuss András külügyi titkár many” címmel. A konferen- utaztak el. Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus egyházunk lel­készeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiá­ra felvételüket óhajtják, felvé­teli kérvényüket — az Akadé­mia Felvételi Bizottságához cí­mezve — az Akadémia Dékáni Hivatalának (1147 Budapest XIV., Lőcsei út 32.) küldjék meg. A felvételi kérvény be­adásának határideje 1976. au­gusztus 15. A katonakötelesek­nek azonban 1976. május 15-ig kell benyújtani kérvényüket. Az akadémiai felvételi kér­vényhez a kötelező okmányo­kat kell mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. érettségi bizo­nyítvány (az idén érettségiző katonakötelesek ezt az ok­mányt kivételesen augusztus 15-ig küldhetik be), 3. helyha­tósági vagy más bizonyítvány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei fog­lalkozását és keresetét, Illetve szociális viszonyait feltünteti, 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező fő­iskolai tanulmányokra és lel­készi pályára alkalmas, 5. ke­resztelési bizonyítvány, 6. kon­firmációi bizonyítvány, 7. rész­letes önéletrajz, amely feltárja a kérvényező családi és társa­dalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jelentke­zés okait, 8. esetleg egyházi működésről szóló bizonyít­vány. A felvételhez szükséges to­vábbá az illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanító lelkésznek részletes bizonyít­ványa, mindenesetre annak a lelkésznek a jelentkezőt rész­letesen jellemző bizonyítványa a lelkészi pályára való alkal­masságáról, aki a folyamodó­nak a legutóbbi években lel­kipásztora volt. Ezt a bizonyít­ványt a lelkészi hivatal a kér­vénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben, köz­vetlenül az Akadémia dékán­jának címezve. Az okmányo­kat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles má­solatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi használat­ra” megjelöléssel egyházközsé­gi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A Felvételi Bizottság dönté­sét felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontjáról és anyagá­ról a Dékáni Hivatal kellő idő­ben értesíti a jelentkezőket. Az Akadémia hallgatói köte­lezően a lakói a Teológus Ott­honnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmá­nyi eredményt elért és rászo­ruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. Mostanában valóban az élet napos oldalán sétáltatjuk ol­vasóinkat. Mért jól esik ott is tallózgatnunk, ahol oldódik az idegek feszültsége, ahol a fi­zikai és lelki fáradságok ter­hét letehetjük, ahol a gépek zúgása helyett gyermekhangok csivitelése, kacaja van, s az olajos kerekek, merev fémek helyett lágy mosoly, tiszta öröm tölti be a házat. Most olyan családi hajlékba nyitunk be, ahol sok a gyermek, ahol nagy a család, ahol a fészekbe alig fémek a pihés fiókák. ŐSI TISZTELET ÖVEZI AZOKAT A CSALÁDOKAT, AHOL SOK A GYERMEK. Az a szólásmondás, hogy „gyer­mekáldás”, magában rejti Isten szeretetét, más s2óval Isten gyermekkel áldja meg a csalá­dot. És néha sok gyermekkel. Ehhez a régiek hozzátették, ha az Isten báránykát ad, legelőt is teremt hozzá. Vagyis a régi tapasztalat az volt, ha még oly szűkösek voltak is az anyagi körülmények, a kenyércsoda naponként ismétlődött, valaho­gyan ,Jegelő” adódott a bá- ránykák számára. József Attila beszél arról, hogy sokszor ért­hetetlen volt előtte, amikor a „mama” mégis tudott kenyeret adni a gyerekeknek. No, hála Istennek, olyan társadalmi vi­szonyok között élünk, hogy a nagy családoknak korántsem kell rémülten a holnapok elé­be nézni, a gondoskodás felté­telei a múlthoz képest óriásit változtak. IGAZ, A TÁRSADALOM ÖSSZETÉTELE, SZERKEZE­TE IS NAGY FORDULATOT VETT. Megváltozott a tudat, s Az élet napos oldalán Ahol sok a gyermek a tudat alakítja, formálja a család számszerű összetételét is. Ügy szoktuk mondani, csa­ládtervezés van, s „betervez­zük” az egy vagy két gyerme­ket. Így azután nagyítóval kell keresnünk azokat a családokat, ahol öt, vagy ennél több gyer­mek ül az asztal körül. De er­re is azt mondhatjuk, hála Is­tennek, van ilyen is. Van tehát olyan csalód, ahol örülni tudnak az újonnan ér­kezettnek, nem tartják felesle­gesnek, nem kívánt vendégnek és kimondhatatlan szeretettel fogadják. S általános gyakorlat szerint, nekik, a legkisebbek­nek jut mindig a legtöbb sze­retet. Jókai „Melyiket a kilenc közül” című novellája éppen azt a lélektani pillanatot ra­gadja meg, amikor a szülő egyik gyermekről sem, főleg a legkisebbről nem képes lemon­dani a kedvező lehetőségek el­lenére. MERT VAN ABBAN VALA­MI MEGHATÓ, FELEMELŐ ÉS TISZTELET PARANCSO­LÓ, amikor a szülői szeretet melegéből nem lehet kiszakí­tani egyetlen gyermeket sem. A ragaszkodás, a féltés, az ön- feláldozás bámulatos és ragyo­gó példái állnak előttünk, és ha igazi hősiesség után kuta­tunk, akkor ezt ott találjuk meg, ahol nagy családot nevel­nek a szülők. Igaz. nekik rit­kán jut szobor, vagy kitünte­tés, de melyik az az édesanya, édesapa, aki szoborért, vagy kitüntetésért hozza világra gyermekeit és neveli, ápolja, gondozza, szereti őket? Emlékeimből előbukkan most egy régen meghalt öreg­asszony. „Csak” tizennyolc (!) gyermeknek adott életet. A ti­zennyolcból jutott „a haza ol­tárára” is bőven. Doberdónak kettőt adott, a „spanyol” egyet, a torokgyík kettőt vitt el. Hiá­ba volt jajveszékelés, gyötrő­dés. a sors kerekei kegyetlenül keresztülgázoltak családján. Legkedvesebb meséim közé tartoztak, amikor a néhai öreg­asszony elmondta, hogy na­ponként malomkeréknyi ke­nyeret szelt fel (maga sütöt­te!) s 18—20 tányérba merte a híg levest, s zörögtek az alpak­ka kanalak és foltozott, stop­polt napestig ennyi gyerekre. Honnan volt ennyi ereje? Hogy tudott ennyi gyereket szeretni ? De mondotta, mindig az volt a legkedvesebb, a legszeretet- tebb, amelyik éppen beteg volt, vagy amelyiket gyászolni kel­lett. De áll előttem egy másik öregasszony is. Kilenc gyerme­ke között bolyongott, s nem volt otthona. Hogy Nexő sza­vai beteljesedjenek: „egy anya fel tud nevelni nyolc gyerme­ket. de ki hallotta már azt, hogy nyolc gyermek el tudott tartani egy anyát?” PERSZE AZ ANYÁK — „ISTEN UTÁN AZ ELSŐK” — soha nem azért szültek, ne­veltek, fáradtak, szerettek, hogy ennek jutalmát vegyék. Számukra az volt a boldogság, ha virraszthattak szuszogó gyermekük álma felett, ha a másodpercek tört részét is fel­használhatták gondoskodásra, fáradságra. Ök pontosan tud­ták, hogy a madárkák előbb- utóbb szárnyra kelnek, s ma­gukkal viszik a felmérhetetlen áldozatot, ök mindig tudták, hogy a gyermekre csak és ki­zárólag áldozni lehet, s boldo­gan égtek el ebben az áldozat­ban. Hősiességük éppen abban rejlett, hogy ezt mindenkor tudták és soha nem nyújtották be a számlát érte. KÉRDEZZÜK CSAK MEG ŐKET. A NAGY CSALÁDOK ÉDESANYÁIT, mi az ő bol­dogságuk? A válasz egyértel­mű lesz: teljesen elégni az enyéimért, az a boldogságom, ha mindenemet odaadhatom gyermekeimnek. És mi a leg­nagyobb bánatuk? Ha egy is hiányzik a nagy családból. És kérdezzük meg azt is, mi a tit­ka annak, hogy nagy, népes családot mernek vállalni? A válasz az lesz. volt bizalmuk az élethez. éreztek magukban olyan szeretettartalékot. hogy nem féltek megosztani azt. ők korán rájöttek arra. hogy a megosztott szeretet csak nö­vekszik. ÉS HA IGAZI NAPFÉNYT AKARUNK TALÁLNI, lép­jünk be egy sokgyermekes csa­lád otthonába. Zsongjon ben­nünk Kosztolányi néhány sora: Légy áldott régi zaj, légy áldott régi csend. mely mint egy messzi jaj álmomba visszacseng. E szép földön élő gyülekeze­teinknek külön ajándéka a múltja. Szinte mindegyik gyü­lekezetünkben ott van a je­lent is kötelező múlt idő em­léke. De ezt éppen nem azért említem, mintha a múltból meg lehetne élni s nem lenne jó ma, amikor minden vonalon felgyorsult az élet üteme,, múltba merengően élni! „Él­degélni!” Ennek tudatában is vannak gyülekezeteink. BÁRMERRE IS VETTEM, VAGY VESZEM UTAMAT EGYHÁZMEGYÉNKBEN, mindenütt vannak kisebb, vagy nagyobb renoválások, közben nagyobb építkezések is. Ugyanis a múlt nemcsak pati­nát ad, de sajnos, mállaszt és ront is. Ezért volt szükség pl. a közelmúltban várpalotai templomunk gyökeres renová­lására, vagy veszprémi templo­munk külső-belső tatarozására — dörgicsei templomunk álta­lános tatarozására, Somlósző- lősön és Ajkán új papiak meg­építésére s jelenleg ugyanezen munkában van a marcalgerge- lyi gyülekezet is. De folytat­hatnám a felsorolást a keszthe­lyi, pusztamiskei stb. gyüleke­zeteink küzdelmeivel is, tem­plomuk megújításáért! Mind­ezek az építkezések jelzik, hogy gyülekezeteink is benne vannak nemcsak egyénileg és „államilag", de egyházilag is népünk és hazánk újjáépülésé- nek sodrásában. Jelzik az ál­dozatos egyházszeretet valósá­gát is. Ez utóbbit oly értelem­ben is, hogy komoly felada­taikkal való harcaikban min­dig ott érezhették a testvér­gyülekezetek s közegyházunk segítségét is. Erre pedig azért is volt és van szükségünk, mert bár 8 gyülekezet társulása után számszerűleg még mindig 28 gyülekezetünk van, de ezek egy-kettő kivételével mind kis gyülekezetek, sőt a Balaton- környékiek szinte törpegyüle­kezetekké váltak. További tár­sításokra van szükségünk a munkaerővel való takarékos gazdálkodás, de az anyagiak­kal való céltudatos gazdálko­dás érdekében■ is, amelyek mind feltételei az igeszolgálat biztosításának. A távolságot. egyre jobban kiépülő útháló­zatunkon, mind könnyebben legyőzi egy-egy szolgálati ko­csi, amely egyházmegyénkben a szükséges szolgálati ellátottság legfontosabb külső feltételének bizonyult. ÍGY MÁR FEL IS TÁRTAM LEGÉGETŐBB PROBLÉMÁN­KAT: falusi gyülekezeteink lé- lekszámbeli erős fogyása miatt szükségessé vált több gyüleke­zeti társítás. Hadd hangsúlyoz­zam: ezek nem a gyülekezetek megszüntetései, sőt gyakorlati­lag az illetékes gyülekezetek egyetlen életlehetősége! Tud­juk, hogy világjelenség az ur- banizálódás. Fiataljaink előbb csak ingáznak falujuk és vá­rosi munkahelyük közt. Végül városon telepednek le és ott alapítanak családot. Voltakép­pen egyetlen léleknek sem len­ne szabad elvesznie egyházunk számára, hisz egy sem települ ki hazánkból. Csak a falujából ment el! Egyházunk területéről nem! De megtalálhatók min­dig a városi gyülekezetben? Ha olvassák e tesvéreink sorai­mat, hadd kérjem őket az új gyülekezetük életében való részvételre. LELKÉSZI GÁRDÁNK 28 Fő. Szétszórtságunkban testvé­ri közösségbe kapcsol bennün­ket a Lelkészi Munkaközös­ség. ÉJnsnte 7—8-szor vagyunk együtt egyrészt abból a célból, hogy tanuljunk egymástól, de azért is, hogy mint testvérek, egymás hite által épüljünk, hogy egymás terheit hordoz­hassuk, hogy protestáns prédi­kátorőseink fraternitásának szelleme ki ne hunyjon a szí­vünkben s életünkben. Akik e lángot egymás közt lobogtat­ják, azok gyülekezetében nem szoktak lelkileg dideregni a hí­vek sem. Nekünk pedig mind­nyájunknak egynek kell len­nünk az egymás szeretetének jézusi programjában, annak megvalósításában egyházköz­igazgatási, felekezeti s ország­határokon túl is. De. ha eze­ken belül már kudarcot valla- nánk, hogyan lehetnénk . „só”, vagy „gyertya” a világ számá­ra?! Pedig, mi mind ezek sze­retnénk lenni! Síkos Lajos A betegek orvosa Máté 8, 1—17 Dr. Rédey Pál Nemrégiben gyülekezetünk néhány betegét látogattam meg egy közeli kórházban. Megdöb­bentő volt láni, milyen sokféle betegségben szenvednek embe­rek. Ha voltatok már kórház­ban, mint látogatók, vagy ta­lán éppen, mint betegek, ti is meggyőződhettetek erről. Saj­nos életünkhöz, mint sötét ár­nyék tartozik hozzá a betegség. Kijelölt igénkben is sokféle betegről olvashatunk. Van kö­zöttük leprás. Ezt a betegséget talán még hírből sem ismeri­tek, Indiában azonban ma is sok ezer ember szenved ebben. De olvashattok bénáról, lázban szenvedőről és „megszállottak­ról” is, ahogy akkoriban a kü­lönféle idegbetegségeket ne­vezték. Az a közös mindegyik betegben, hogy mind Jézushoz mentek, vagy vitték, tőle vár­ták, kérték gyógyulásukat. Arra figyeljünk ma, amit ez az ige Jézusról, a gyógyítóról mond. Jézus irgalmas szeretetéről beszél elsősorban1 igénk. Nem véletlenül találkozott Jézus ez­zel a sok beteggel. Ahol csak megfordult, ahol Isten szerete­téről beszélt, mindenütt észre­vette a betegeket, a szenvedő­ket is. Mintha a betegek is vonzódtak volna hozzá, ő hív­ta is magához a megfáradta­kat, terheket hordozókat, bete­geket. s tanításában a bűnt is betegséghez hasonlította. Nem­csak tanított, prédikált, hanem irgalmas szeretettel fordult a szenvedők, betegek felé. Ma is közel van a betegekhez. Meg­hallja .imádságaikat, enyhülést, békességet, türelmet tud adni a szenvedőknek. — Az irgal­mas Jézus azt akarja, hogy mi is mindent megtegvünk min­den szenvedés enyhítésére. Jézus gyógyító erejéről is be­szél ez az ige. A lepra gyógyít­hatatlan betegség volt. Jézus szavára, érintésére azonban a beteg meggyógyult, szörnyű se­bei letisztultak. A kapemaumi százados hittel tapasztalta, hogy Jézus szavából isteni erő árad, amely gyógyulást adott szolgájának. Áz idegbetegek, akiket azért neveztek megszál­lottaknak, mert mintha rajtuk valóban a sátán uralkodott volna, Jézus szavára lecsende­sedtek, megnyugodtak. Jézus ma is Űr betegségeink, erőt­lenségeink felett. Hittel bízhat­juk rá életünket, sorsunkat, szeretteinket is, ha betegek. Reménytelennek látszó helyze­tekben is tud gyógyulást adni. Jézusban egy új világ kezdő­dött el, végül erről beszél igénk. A Messiásról úgy is jö­vendöltek a próféták, hogy a betegek gyógyítója lesz. Így ír erről Ézsaiás: „erőtlenségeinket ő vette fel, betegségeinket hor­dozta”. Amikor Jézus gyógyí­tóként járta a falukat és váro­sokat, amikor szavára elmúlt a láz és a betegség, megszűnt a fájdalom, a betegek boldo­gan gondoltak a prófétai ígé­retre: ö a megígért Messiás. Máté evangélista is Jézusban látta beteljesedni Ézsaiás jö­vendölését, ezért idézi igénk végén Ézsaiás prófétát. Igaz, hogy Jézus nem minden bete­get gyógyított meg akkor sem, és ma sem. Gyógyításai egy új világnak a jelei voltak, ahol majd nem lesz könny, fájda­lom. betegség. 6Őt halál sem. Amit Jézus itt, mint gyógyító elkezdett, az jut majd teljes­ségre, valósul meg örökkévaló országában, az üdvösségben. Erről a boldog időről olvassuk a Jelenések könyvében: „Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet szemükről, és halál sem lesz többé sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom ... íme, mindent újjáteremtek.” Keveházi Lászlóné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents