Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-29 / 9. szám

„Nem magánvállalk“

Lelkésziktatás a monori gyülekezetben

Mindig jóleső érzés részt venni mások örömében, de különösen jó együtt örülni régi kedves ismerősökkel és testvérekkel. Ilyen jó volt ott lenni Monoron a gyülekezet új lelkészének, Turchányi Sándornak a beiktatásán. Látni jól ismert arcokat, új lelkesedéssel rendelkező presbitereket, megújult parókiái épületet — és vendégekkel és gyülekezeti tagokkal teli templomot.

De „az öröm nemcsak a monori gyülekezet öröme, hanem az egész egyház öröme. Mert a lelkészi szolgálat soha nem egy pap magánvállalkozása. A lelkész nem a maga

Az újpesti gyülekezet a múlt év novemberében választotta meg — megbízásuk lejárta folytán — új presbitériumát és tisztségviselőit. Az új együttesnek egyik első feladata volt mélyrehatóan tájékozódni nemcsak a saját gyülekezeti tennivalóikkal kapcsolatban, de arról is, hogyan él egyházunk egésze, hogyan tölti be feladatát itt és most társadalmunkban, hogyan kapcsolódik munkája a világ protestánsai és a keresztyének közösségi munkájába, végső fokon hogyan szolgál a világban. Ehhez a tájékozódáshoz kiváló iránytű volt a három püspöki jelentést magába foglaló „Tovább a diakó- nia útján” című kiadvány. Ezt előbb a presbitereknek adtuk át tanulmányozásra, majd pedig a februári tanácsülésünket nagyrészt ennek megvitatására használtuk fel.

AZ ÜLÉSEN előbb rövid összefoglaló és értékelés hangzott el az anyaggal kapcsolatban, részben kiegészítve az 1975. évre visszapillantó, egyben 1976-ra célkitűző újévi egyházi köszöntők és az Országos Presbitérium decemberi ülésének anyagával (Evangélikus Élet 1976. évi 3. sz.). Az ezt követő hozzászólások bizonyosságát szolgáltatták annak, hogy a persbiterek komolyan, mélyrehatóan foglalkoztak a jelentésekkel, azokról — túlmenően a nagyon fontos ismertető anyagon — új indításokra kaptak ösztönzést. Több felszólaló megnyilvánulása vallomás jellegű volt

A HOZZÁSZÓLÁSOKBÓL NÉHÁNY:

— Látom, hogy az egyház- tagok feladata csak egy lehet: mindenki szolgáljon a többinekl (Lelkész válasza: Ha csak ez az egyetlen tanulság, akkor is jó célt szolgált a jelentés.)

— Eddig támogattunk szór- ványgyülekezetei: idén hogyan hogyan állunk ezzel az ügygyei? (Nagy kiadásoknak nézünk elébe az örvendetes újpesti városrekonstrukció kapcsán, de igyekszünk ez évben is a szórványsegítés módját anyagi erőnk szerint megtalálni.)

— Jó volt összefoglalva olvasni evangélikus egyháznuk helyzetéről, bizonyságtevő szolgálatáról itthon és a nagyvilágban: mindez bíztató és megerősítő. (Csak a jól tájékozott gyülekezet tudja a ma feladatát helyesen betölteni társadalmunkban és a világméretű problémákhoz kapcsolódó tennivalóiban.)

— Kevés az Evangélikus Elet, nem tud mindenki vásárolni: bár Üjpesten újságárusnál is kapható, de a heti számot általában már csütörtökön nem lehet kapni. (Örvenf- detes, és ezen úgy segíthetünk, ha a kiolvasott példányokat rövid időn belül tovább adjuk az érdeklődőknek.)

— Nagyon megörvendeztetett az ez évi 4. számban mégjelent cikk, amely az „Ifjúság és szerelem" témával foglalkozik: nem kerüli meg a kérdést, bátran szól, bizonnyal sokak számára szolgál eligazí- tóul, vagy eszméltetöül. (Ezt az angyalföldi gyülekezettől hozzánk látogató és az ülésünkön részt vevő testvérünk említi: látogatása ismételt bizonysága a közeli gyülekezetek testvéri együttérzésének és együttélésének. Lelkészünk múlt évi három havi külföldi

bölcsességét és teológiáját hirdeti, hanem azt, ami összhangban van egyházunk teológiai felismerésével. Ez a szolgálat része a Magyarországi Evangélikus Egyház szolgálatának” — így kezdődött D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése.

MINDEN JELENLEVŐ

ÉREZTE, HOGY EGYHÁZUNK PÜSPÖK-ELNÖKÉNEK MEGJELENÉSE, igehirdetői szolgálata és felszólalása külön súlyt síd ennek az ünnepségnek. „Nem magától értődő az, hogy ma Monoron lelkészt iktatunk. A monori gyülekezetnek a követkeszolgálati távolléte alatt épp ez a gyüelekezet segített ki minket; lelkészei nagy megbecsüléssel szolgáltak azalatt gyülekezetünkben, még pedig úgy, hogy — testvéri szerétéiből fakadóan — saját gyülekezetükben csökkentették a szolgálataik számát, ezzel biztosítva az újpesti gyülekezetben is a szolgálatokat.

— A családlátogatások alkalmával nagy örömmel tapasztaljuk, hogy a legtöbb helyen a hívek, családok — megértve egyházunk anyagi szükségleteit — a diakóniai szolgálat szellemében maguk emelik önkéntes megajánlásaik összegét. (Ezért csak Istennek tartozunk hálával, hogy egyre többen értik meg: „Jobb adni, mint kapni”.)

— A bokrosítás újpesti gyülekezetünk vonatkozásában jelent-e valamit? (Mind gyülekezetünket, mind a környező gyülekezeteket Isten kegyelmesen megtartotta, és önállóan szolgálnak: így ez a kérdés ma — bár aggódó szívből fakadt — nem kérdés. Bizton tekinthetünk jövőnk, szolgálatunk elé.)

— A püspöki jelentések, egybevetve az Országos Presbitérium december 29-i gyűlésének anyagával, valamint az ott született határozatokkal, jól átgondolt és fontos feladatokat tűznek ez évre a gyülekezetek elé: mit teszünk ezek előkészítése és teljesítése érdekében. (Ezzel a kérdéssel a következő tanácsülésünkön fogunk foglalkozni, de addig is kérjük a javaslatokat. !)

ÉS TOVÁBB záporoztak a kérdések, megjegyzések, melyek összegezéseként az alábbiakat kell megállapítanunk:

Nagy öröm volt számunkra, hogy az új egy ház tanács minden tagja milyen rendkívüli felelősséggel foglalkozott a kérdésekkel, a presbiterek, az újonnan megválasztott nőtestvérek is milyen hamar beletalálták magukat gondokkal és sok örömmel teli feladatkörükbe.

A jelenlevőknek legalább a fele szólt hozzá a témákhoz (a fenti főtémához, valamint a soron levő többi és fontos folyamatos ügyhöz), anélkül, hogy bárki is terjengős, témától elkalandozó lett volna; minden hozzászólás rövid, tárgyszerű volt, sehol egy ismétlés.

Többen jegyeztek a tanácsülés alatt, hogy a maguk számára egy-egy különösen fontosnak tartott kérdést későbbi átgondolásra rögzítsenek.

Végül, de nem utolsósorban nagy örömünk volt az angyalföldi gyülekezet előre be nem jelentett kedves látogatása és részvétele az ülésünkön (ezzel minket megelőztek, mert a tavaszra mi terveztünk náluk meglepetésszerű látogatást).

MINDENT EGYBEVETVE: hasznos volt az elmondott beszámolókat kinyomtatni, a gyülekezetek kezébe adni, azokat tanulmányozni, majd a bennük levőkről közösen is gondolkodni. De mégis mindez még kevés: tovább kell az elhangzottaknak a gyülekezetben gyűrűzni és gazdagabb egyéni és gyülkezeti munkára serkenteni mindannyiunkat. Ügy véljük, erről nálunk a tavasszal legalább még egy ízben, és bővebben is kell beszélgetnünk, hogy „a mag jó földbe hullva, jó és szép gyümölcsöt teremjen”. Ó. I.

ző hónapokban és években kell bizonyítaniuk, hogy igénylik a lelkészi szolgálatot: bizonyítaniuk templomlátogatásiban, a bibliaórák látogatásában, önkéntes adományaikban." Ezek a szavak világossá tették, mi a különös jelentősége ennek az ünnepnek a monori evangélíusok számára. Igaz, a legutolsó évek eredményei azt sejtetik, hogy ez a gyülekezet is kezd rájönni arra, hogy a lelkészi szolgálat érdekében magának a gyülekezetnek is sokat kell tennie. Erről tanúskodik a lelkészlakás két megújított szobája, az udvaron az új kerítés, meg az, hogy ismét emelkedett az istentiszteleti offer- tóriumok és az egyházfenntartói járulékok összege.

A PRÉDIKÁCIÓ ALAP- IGÉJE (Zsid 12, 12—14) azonban arra is int, hogy még sok feladat vár a monori gyülekezetre és új lelkészére. A lelkész feladata úgy hirdetni Isten Igéjét, hogy azzal a „lankadt kezeket és a megros- kadt térdeket”, a hitben és szeretetben megfáradtakat, meggyengültöket megerősítse. A gyülekezetnek pedig úgy kell élnie, hogy egyenesen járjon, nehogy aki látja őket, elhagyja az Istent. Az egyenes járás azt jelenti, hogy a Jézus Krisztusban való hit útján kell járni.

„A HIT ÚTJA PEDIG NEM A LEVEGŐBEN VEZET. HANEM ITT LENN, a Magyar Népköztársaságban, abban a társadalomban, amelyben élünk, és amely a mi társadalmunk. Ez az út a diakónia útja: hinni Jézus Krisztusban, követni őt, szeretetet gyakorolni egyházon belül és egyházon kívül. Ez a diakóniai életvitel. Rajtunk keresztül Jézus Krisztus szeretető árad a világba. Az evangéliumot nem általában kell hirdetni, hanem azt kell elmondani, hogy itt és most mit jelent Jézus Krisztusban hinni és őt követni. Igénk azt mondja: mindenki iránt törekedjetek a békességre és a szeretetre, hogy a gyülekezet élete vonzó legyen. Prédikáld úgy az evangéliumot, hogy o gyülekezet tagjai a béke munkálói legyenek és így járjanak velünk együtt azon az úton, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház útja.”

VILÁGOS CÉLKITŰZÉS EZ LELKÉSZNEK ÉS GYÜLEKEZETNEK. Bizonyára jól megjegyezte a gyülekezet és presbitériuma, amelynek két képviselője, Vadász Sándor másodfelügyelő és Benedikti Istváp gondnok a lelkésziktatás rendje szerint Ott állt az oltár előtt az új lelkésszel.

Detre László esperes, aki az új lelkészt tisztségébe beiktatta, és az egyházmegye, valamint a Lelkészi MunkaköA közelmúltban nyilvánosságra hozott adatok szerint a Német Szövetségi Köztársaságban és Nyugat-Berlinben 1974 folyamán összesen 30,7 milliárd márkát költöttek alkoholra, 299 millióval többet, mint a megelőző évben. Mizösség nevében köszöntötte is, annak a reménységnek adott kifejezést, hogy a monori gyülekezet komolyan a szívére veszi mindazt, amit az igehirdetésben hallott, és újult erővel, friss lelkesedéssel biztosítja a maga jövőjét, hűségesen járva egyházunk útját.

A régóta fenálló ökumenikus testvéri kapcsolatok is újra nyilvánvalóvá lettek a monori gyülekezet ünnepén. Megjelent a két református és a baptista gyülekezet számos tagja, élükön Gulyás László és Fekete János református lelkipásztorral, valamint Nagy Zsigmond baptista lelkésszel. A baptista gyülekezet énekkara pedig még az istentiszteleten is szolgált.

AZ ELHANGZOTT IGEHIRDETÉSRE, A KÖSZÖNTÉSEKRE visszhangként szólt Turchányi Sándor záró beszéde, amelyben arról szólt, hogyan hallotta ő meg Isten hozzá szóló, küldő szavát. Egy néhány mondata hadd álljon itt:

ÍGY SZÓL MA AZ ISTEN: El ne feledd, hogy a terem- tettség mely pontjára tettelek le, és hogy mikor! Az ország, melynek fia vagy, újat, igaza bbat, méltányosabbat akar keserves múltjánál. Akarom, hogy a tegnap kisemmizettjei, a lenézettek, a küszködő milliók felemelkedjenek, ízes kenyeret egyenek, és mosolyogjanak; hogy megtudják: ezen a világon, melyet én alkottam, van hely, levegő, lehetőség a munkálkodóknak, a tenni akaróknak. — És te vállalj szolgálatot ebben. Segíts, csatlakozz, add hozzá erődet egy igazabb, szebb világrendért végzett munkához, mely kedvemre van. Akarom, hogy rokonod, barátod, testvéred legyen itt mindenki, akár úgy imád engem mint te, akár nem; akár Urának vall engem, akár nem. Szolgálatra hívtalak el, és nem személy- válogatásra. Előfeltétel nélküli szeretetre, -és nem hiábavaló okoskodásra. Ne csak prédikálj, ne csak szavakat mondj, de ha játszóteret építenek közös erőből, te segíts rögzíteni •a csúszdát — hisz az én Fiam szerette és magához hívta a kicsinyeket. — Osztozz közösséged örömein és bosszankodj kudarcain. Ezt akarom, mert akit az idők teljességében küldtem hozzátok, nem csupán beszélt, de gyógyított, tanácsolt, vigasztalt, vizet változtatott borrá, hogy a vele levők örvendezzenek. Gondom lesz tereád, hisz Urad hívott el, öt akarod szolgálni.

AKI CSAK OTT VOLT EZEN AZ ÜNNEPEN, AZT KÍVÁNJA: maradjon tartós a monori gyülekezet öröme, váljék 'valóra a lelkész és a gyülekezet reménye.

Dr. Muntag Andor

vei a hadügyminisztérium

költségvetése 27 milliárd dollár, így az alkoholra kiadott összeg még ezt is meghaladta, és tízszerese volt a gazdasági együttműködés minisztériuma költségvetésének, amely évi 3,06 milliard márka, (epd)

Új indításokra ösztönzött

Jankovich Ferenc:

AZ ELMÚLT JÖVŐRŐL

Istenem, hogy repülnek az évek, s mindig csak egy színe van az égnek! Néha felhős, néha köd borítja: éppen olyan, mint az ember útja.

Január van — s elmúl a február is. Jön a tavasz — s elmúlik a nyár is, még nem is volt hátra; minden dolga s olyan, mintha régen elmúlt volna.

Minden évszak a másik adósa: mégis mindig rózsa lesz a rózsa;

Kit igazol, mint felrémlő emlék?

Néha olyan, mintha nem is lennék.

Bár az ember is, mint virág, volna: mint a rózsa, mássá ne fajulna; s tőle, mint a pára, el ne szállna erényei múló ragyogása!...

A „Napravárók” című kötetből, 1960.

HADIKIADÁSOK ÉS ALKOHOLFOGYASZTÁS

Római katolikus íőpapok kinevezése

DR. LÉKAY LÁSZLÓ püspököt, esztergomi apostoli kormányzót esztergomi érsekké nevezte ki VI. Pál pápa. A kinevezéshez a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az előzetes hozzájárulást megadta.

DR. ÍJJAS JÓZSEF kalocsai érseket kimagasló érdemei elismeréséül pápai trónállóvá nevezte ki VI. Pál pápa.

D. Káldy Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke kinevezésük alkalmából levélben köszöntötte a római katolikus egyház vezető egyházi személyiségeit.

Gályarabok kiszabadításánakz emlékünnepélye Debrecenbén

Köztudomású, hogy Ruyter Mihály holland tengernagy 1676. február 11-én szabadította ki a nápolyi gályákról a sok kínzás és szenvedés után is életben maradt 26 gályarabot. A kiszabadítás 300. évfordulója alkalmából a Magyarországi Református Egyház emlék- ünnepélyt tartott február

11-én a debreceni nagytemplomban. Az ünnepélyen a református egyház vezetőségén kívül képviseltette magát a magyarországi ökumenikus Tanács valamennyi tagegyháza. Az evangélikus egyház képviseletében D. Káldy Zoltán és D. Dr. Ottlyk Ernő püspök vettek részt az ünnepélyen. Ugyancsak részt vett az ünnepélyen Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese és Dr. Pozsonyi László, az Állami Egyházügyi Hivatal Protestáns Főosztályának vezetője. A külföldi református egyházak mintegy 30 küldötte szintén részt vett az ünnepélyen.

A debreceni református nagytemplomot teljesen megtöltötte az ünneplők serege. Az igehirdetés szolgálatát D. Dr. Bartha Tibor püspök végezte, az ünnepi előadást pedig dr. Makkai László profesz- szor tartotta. Közreműködött szép énekszámokkal a Kollégium Kántusa.

Az ünnepély után a hívek serege kivonult a gályarabok emlékművéhez, ahol Számos- közi István püspök a Magyar- országi Református Egyház, Dr. Bakos Lajos püspök a gá- lyarabos-gyülekezetek, D. Káldy Zoltán püspök a Magyar- országi Evangélikus Egyház, Varga Imre püpök a szlovákiai református egyház, Heu- wel lelkész a holland egyházak nevében koszorút helyeztek el az emlékműre.

Az emlékünnepéllyel kapcsolatban a Magyarországi Református Egyház Doktori Kollégiuma háromnapos munkaülést tartott Debrecenben. Az ülésen a következő teológiai témákkal foglalkoztak: Isten kijelentésének, igéjének értelmezése a Szentírás alapján; az ekkléziológia jelentősége a mai teológiai gondolkodásban; a szentségek evangéliumi értelmezése; a keresztyén misszió és evangélizáció — a szolgálat korrelációinak vizsgálata.

A Doktori Kollégium egyháztörténeti szakosztályának ülésén előadást tartott Dr. Kö- peczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese „Thököly valláspolitikája és a nemzetközi közvéle- lemény” címen, továbbá D. Dr. Bucsay Mihály profesz- szor „A gyászévtized drámája és a résztvevők külföldi kapcsolatai” címen. Előadást tartott még Dr. Fabiny Tibor professzor, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja ezen a címen: „A Magyarországi Evangélikus Egyház és a gyászévtized.” Rajtuk kívül több fiatal külföldi előadó is volt.

A Doktorok Kollégiumának vitájában részt vett D. Káldy Zoltán püspök is.

Ugve, Te ezt nem akartad?

Aki eddig keveset, vagy egyáltalában semmit sem tudott Guatemaláról, az az utóbbi napokban bőségesen szerezhetett információkat erről a közép-amerikai kis országról. Február 4-én, majd azt követően többször megmozdult a föld és tömegméretű katasztrófa előidézőjévé vált. Az eddig nyert értesülések alapján 20—25 ezer ember vesztette életét, 50—60 ezer súlyos sebesült van, százezrekre rúg azoknak a száma, akik hajléktalanná váltak, nincs ivóvíz, élelem, gyógyszer, kevés a koporsó, tífusz ütött ki. íme, a dráma és a veszteséglista röviden. Azt hiszem, ezt mindenki legalább így tudja.

DE BELŐLEM mégis felszakadt a fájdalom. S napok óta ez a fájdalom tett borongóssá. A természet erői alattomos, titkos háborút folytatnak az ember ellen, s lám a csaták sorában újra egy győzelem javára. Alig hat éve Peruban, s közben Pakisztánban, vagy Bengáliában volt hasonló győzelme, s ne csodálkozzék senki, ha kifelejtettem volna egy-egy tömegméretű katasztrófát, mert bőven adódott belőlük.

Tudom jól, hogy az egyéni tragédiáknak se szeri, se száma. Azt is tudom, hogy mindenkit az a cipő szorít, amelyet éppen visel. Mégis úgy érzem, hogy az együvé tartozás, a közös emberi sors ilyen drámai pillanatokban kell hogy kifejezésre jusson. Végzetes és megbocsáthatatlan bűnünk lenne, ha fásultan, közönyösen napirendre térnénk felette. Egyebekben a nagy körképet mindenkor elemeire kell bontanunk. Akkor találkozunk a valósággal a maga szomorúan megejtő helyzetében. Mert a plasztikzsákba helyezett, lepedőbe burkolt holttest — koporsó híján — valakinek anyja testvére, gyermeke volt. Mert az álmában meglepett fővárosi lakosság egyedeinek a földrengés robajénak szörnyű és félelmetes pillanatában egy Miatyánknyi ideje sem maradt. Mert a rájuk roskadó falak és házak csak egy sóhaj- tásnyi időt engedtek, annyit,

hogy kileheljék lelkűket. Csak fél percig tartott az egész, s akik túlélték, azoknak örökkévalóságnak tűnt.

ÉS TUDOM, hogy az ilyen válságos pillanatban mit tud tenni az ember. És mit tehettek Guatemalában is. Ez a túlnyomó többségben katolikus nép — 90 százalékában — hajnali három órakor hiába szólította Istent, Krisztust vagy védő szentjeit.. A föld felmorajdult és süket részvétlenséggel felszaggatta az utakat, széttépte a vezetékeket, csatornákat, s lerázta hátáról az odaragasztott viskókat, házakat. Majd maga alá temette, ■ vagy elnyelte az embereket, akik eddigelé megzabolázni látszottak őt.

Ma még nem tudunk mást tenni, mint megrendülni. Halkabbra fogni szavunkat, s gyászolni, mert ravatal mellett illetlen dolog hangoskodni. De nem tartom illetlennek, sem hitetlennek kérdésemet Isten felé, hogy ..ugye, Te ezt nem akartad?” Ugye, Uram a Te szeret eteddel ez nem fér össze? Ugye, Te is búslakodsz, amikor gyermekeidet elnyeli a föld, vagy vízár sodorja halálba őket?”

ÉS BIZONYOSAK LEHETÜNK válaszában is: „semmiféleképpen nem illik tervembe.” A mi Madáchunk azután így fogalmazta válaszát: „ember küzdj!” ö megtalálta a végső szándékot ebben a biztatásban. Küzdj a természet alattomos erőivel szemben is! Az árvízzel, a járvánnyal, az aszállyal, a földrengéssel szemben is. Igen, a földrengéssel szemben is. Mindazzal szemben, amely életedre törhet. Óh, mi tudjuk, hogy nagyon gyengék és tehetetlenek vagyunk még pillanatnyilag. De mintha itt-ott küzdelmünk terén egy- egy csatát nyertünk volna. És e győzelmek mögött halványan dereng a reménység, hátha egyszer a földrengéssel is le tudunk számolni.

Ma még csak . gyász jut osztályrészül. de holnap talán már a győzelem fegyvere. És mert bízunk Istenben, van reménységünk a győzelemhez is.

Dr. Rédey Pál

(