Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-29 / 9. szám

0 R S iliöl EVANGÉLIKUS HETILAP

Xl-I. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 19*6. február 29.

Ára: 2.50 Forint

Szíves hívás

Magyarországi Evangélikus Egyházunk két héttel ezelőtt közzétette lapunk hasábjain a meginduló diakóniai tanfolyam Szervezeti és Működési Szabályzatát. Vele együtt elhangzott a hívogatás is: „Lányok, fiúk jelentkezzetek egyházunk diakóniai munkásokat képző tanfolyamára'.”. Ebben a cikben ezt a hívogatást szeretném felerősíteni és megokolni.

EGYHAZUNK DRÁGA KINCSE A „DIAKÖN1AI TEOLÓGIA”. Sajnálatos, hogy ezt a teológiát több lelkészünk, presbiterünk és gyülekezeti tagunk még mindig nem érti jól. Van, aki azt hiszi, hogy az a diakóniai teológia, ha „politizálunk”, illetőleg segítjük társadalmunk építését. Természetesen, ez is beletartozik diakóniai teológiába, de ez annak csak egy része. Mások azt hiszik, az a diakóniai teológia, ha „járdát építenek másokkal együtt a faluban”. Természetesen, ez is lehet a diakóniai teológia következménye, de ez még nem a diakóniai teológia egésze. Megint csak mások azt hiszik, hogy az a diakóniai teológia, ha „meglátogatjuk az özvegyeket és az árvákat”, továbbá, gondozzuk az öregeket és a beteg gyerekeket. Természetesen, mindezekre is hív a diakóniai teológia, de ez még nem a diakóniai teológia teljessége. Ezek után lehet azt kérdezni, hogy akkor mi hát a diakóniai teológia? A diakóniai teológia az evangélium kellős közepébe vezet bennünket és abból indul ki. Az evangélium közepe pedig az a Jézus Krisztus, aki azt mondotta magáról, hogy .,szolgálni jött”. Ez azt jelenti, hogy a szolgálat „alapállásában” volt jelen a saját világában. Minden szava, tette ebben a diakóniai alapállásban ment végbe. Mai szóval élve azt is mondhatnánk, hogy Jézus „szemléletmódja” diakóniai volt. Ebből az is következik, hogy nemcsak akkor végzett diakóniai szolgálatot, amikor betegeket gyógyított, éhezőknek kenyeret adott, gyászolóknak könnyét letörölte, hanem akkor is, amikor prédikált, bünbocsánatot adott és Isten országának gazdagságát kínálta fel azoknak, akik Öt hallgatták. Tehát diakónia volt a beteg gyógyítás is és a prédikálás is. Egyik Lelkészi Munkaközösségben kissé ingerülten valaki ezt kérdezte: „Most már minden diakónia?” Hadd feleljek az illető lelkésznek e helyen: Igen, most már minden diakónia, mert Jézusnál is minden diakónia volt egészen a ke- reszthalálig.

Ennek a diakóniának — amelyet végeredményben maga Jézus végez az ö egyházán keresztül — egyik, de csakis egyik része az öregek, a betegek, a magukra maradottak gondozása. Ennek viszont megintcsak két fajtája van. Az egyik a gyülekezetben folyó öreg és beteg-gondozás, a másik az intézményekben, szeretetotthonokban végzett gondozás.

egyhazunk a diakóniai munkasokat képző

TANFOLYAMOT azért indította meg, hogy elsősorban intézményeinkben, tehát szeretetotthonainkban folyó diakóniai munkához kapjon és képezzen ki munkásokat. Közismert, hogy 18 szeretetintézménye van egyházunknak, melyekből 4 üdülő, a többi pedig öregeket és beteg gyermekeket gondozó intézmény. A gondozottak száma állandóan 600 körül van. Aki járt már szeretetintézményeinkben, az tudja, hogy ennyi idős ember és beteg gyermek gondozásához mennyi munkaerőre van szükség. Az idős emberek — különösen, ha betegágyban fekszenek — állandó felügyeletet, gondoskodást és törődést igényelnek. A beteg gyermekeknél ez fokozottan így van. Nem elég itt a szeretet hangoztatása, a jószándék kijelentése, kezekre, munkás és szorgalmas kezekre van szükség. Kezekre, amelyek emelnek, betegeket fordítanak meg az ágyban, ételt hoznak, simogatnak, öregekbe belekarolnak. Igen, munkásokra van szükség! De éppen ebben van hiánya egyházunknak. Emberileg érthetően sokan nem látnak fantáziát abban, hogy éppen ezt a szolgálatot végezzék egész életen keresztül. Ezért jönnek olyan kevesen szeretetintézményeinkbe erre a szolgálatra. Akik pedig jönnek — vagy legalábbis azoknak egy része — látva az öregekkel és beteg gyermekekkel való foglalkozás nehézségeit, más pályákon való kereseti lehetőségeket, hosszab-rö- videbb idő után kilépnek ebből a szolgálatból.

A DIAKÓNIAI MUNKÁSOKAT KÉPZŐ TANFOLYAMUNKKAL éppen azokat keressük és akarjuk megnyerni, akik élethivatásul választják a diakóniai szolgálatot. Nem szeretném, ha bárki is megbántódnék, de nem „vándormadaraknak” alkarunk rövid időre szállást adni, hanem olyan munkásokat keresünk, akik készek egy életet rászánni erre a nem könnyű, de szép munkára. Nemcsak most, de az előttünk járó nemzedékben is voltak olyan nők és férfiak, akik szent elhatározással az egész életüket rátették erre a munkára: ott kezdték és ott fejezték be szolgálatukat. Ehhez azonban nemcsak hitbeli döntés szükséges, hanem képzettség is. Nyugodtan mondhatom, hogy nem diakóniai „segédmunkásokat” keresünk, hanem képzett, szakértelemmel rendelkező, a munkaterületet jól ismerő „szak”-munkásokat akarunk szolgálatba állítani. Munkásainknak ismerniük kell az öregemberek természetét, lelkiségét, vágyait, gyenge pontjait, a beteg gyerekek „kezelésének” módjait éppen úgy, mint Jézus Krisztus evangéliumát, a szeretet nagy parancsolatát és a testvéri szó melegét. Ebben akarjuk segíteni tanfolyamunkkal azokat, akik ezt a szolgálatot élethivatásul választják. Hálásak vagyunk azért, hogy államunk vállalta a tanfolyamra jelentkezőknek kiképzését egészségügyi vonatkozásban. Ugyanakkor annak is örülünk, hogy több fiatal lelkészünk és lelkészi munkatársunk kész a tanfolyamon segítséget adni.

MÉG EGY KÉRDÉSRE KELL FELELNÜNK. Van-e jövője, „perspektívája" a diakóniai szolgálatnak? Nem kétséges, hogy erre a kérdésre nagyon egyértelmű „igen-nel” felelhetünk. A napokban hallottam illetékes tényezőtől a televízióban, hogy Magyarországon évente 4—5000 idős ember jelentkezik az állami szocális otthonokba való felvételre. Egyelőre évente a jelentkezőknek csak a felét tudják felvenni. Lényegében ugyanez a helyzet egyházunk szeretetintézményeinél is. Több a felvételt kérő, mint amennyit fel tudunk venni. Egyházi szeretetintéz- ményeinknek is van lehetősége munkájukat folytatni, hiszen ez- zal is segítséget tudunk adni társadalmunknak.

Kérjük Istent ezen a területen is küldjön munkásokat a szolgálatra.

D. Káldy Zoltán

Nairobi

„Kicsoda az a Jézus Krisztus, aki felszabadít és egyesít?“

Robert M. Brown előadása a nagygyűlésen

Az Egyházak Világtanáesa Nairobiban fartott nagygyűlésén fetűnést keltő előadást tartott Brown teológiai professzor. A professzor az egyesült államokbeli Stanford-ban a keresztyén etika professzora. Az egyesült-presbiteriánus egyház tagja. Mivel a nagygyűlés fő témája „Jézus Krisztus felszabadít és egyesít” volt, a professzor ennek kapcsán azt a kérdést fejtegette. hogy kicsoda az a Jézus Krisztus, aki ezt a felszabadítást és egyesítést végzi. Előadásának módszere nagyon érdekes volt. Miután felolvasta az Újszövetségből Mt 16,

13—20-at, amely az ún. Cezá- rea Filippi jelenetet tartalmazza, ő is felvetette a kérdést. hogy mit mondanak az emberek ma Jézusról. Ezt követően dramatizálta előadását és egy-egy „szereplővel” mondatta el különböző emberek álláspontját Jézusról. A „szereplők”’ között volt fekete és fehér ember. nő. zsidó, hivő, kételkedő stb. Hadd idézzünk az elhangzott álláspontokból néhányat: „Egészen bizonyosan Isten szól ajkadon keresztül. De nem te vagy, akire várunk. Nekünk olyan Istenre van szükségünk, akinek hatalma van. Te pedig gyenge vagy. Vezérre van szükségünk, aki nagy vonzóerőt gyakorol az emberekre. Te pedig egy kisvárosi ifjú vagy. Szükségünk van valakire, aki provokálja Heródest. Te pedig halászokkal adod össze magadat. Szükségünk van valakire, aki minden nemzetet zászlaja alá gyűjt. Nem Te vagy, akire ml várunk”.

Másik hang: „Álmod egy szép álom. Jézus. De ez csak egy álom és nem valóság. És ha álmod tovább is fog élni, követőid lidércálommá fogják változtatni. Szavaidat fogják felhasználni, hogy ellenségeidet megszégyenítsék. Fel fogják használni a menny ígéretét, hogy a föld jelentőségét eltitkolják. Keresztedet fegyverré fogják változtatni. Pusztítani és ölni fognak — mindent a Te nevedben”.

Egy latin-amerikai hang: „Én egy latin-amerikai börtönben vagyok. Megkínoztak, mert népem felszabadítása ügyéért dolgozom. Férjemet agyonlőtték. Gyermekeimnek azt mondták, hogy el kell szakadniuk tőlem. Ha nem tetszik, szintén letartóztatják őket és természetesen meg is kínozzák őket. Amit Jézus, tudni szeretnék, az, hogy hol vagy, amíg én a börtönben sínylődöm?”

Volt a „szereplők” között, számos olyan is. aki Jézusról a pozitív véleményeket mondta. Közülük csak egy „női hangot” emelünk ki: „Látom arcodat az elnyomottak arcában. Hallom hangodat a szegények hangjában. Látom cselekvésedet mindazok cselekvésében. akik küzdenek a rabszolgaság béklyóinak széttöréséért. Ha kezet nyújtok nekik, megtalállak Téged, mert felfedezem, hogy felsza- badítási küzdelmük kellős közepén állsz, hogy megszabadítsd őket fogvatartó kötelékeiktől — mint a fajelmélet, imperializmus, osztályellentétek, szexizmus, intézményesített erőszak. Mindenütt, ahol emberek az emberi méltóság és annak teljességéért küzdenek, ott Te velük munkálkodsz”.

Végül még . egy „hangot” idézünk: „Krisztus fekete... azért és egyes-egyedül azért. mert Krisztus teljes való része lett világunknak, és ott van, ahol a szegények, megvetettek és a feketék vannak és ezzel kinyilatkoztatja, hogy az ő pártjukon áll, és megaláztatásukat velük szenvedi el és az elnyomatás alatt levő rabszolgákat felszabadított szolgákká változtatja”.

megbecsülésére, bátorságra, a felebaráti szeretet megélésére, egy új társadalomra, stb. Mint mondta, nem tudufik mindent felsorolni. De három dolgot különösen is hangsúlyozott, amire Jézus felszabadít: 1. felszabadít a hamis biztonságok alól, amelyekkel életünTanulók Afrikában

Brown professzor ezt követően azt mondotta, hogy tanulnunk kell abból, amit az emberek mondanak Jézusról, akár zsidók, akár hinduk, vagy marxisták, vagy humanisták. Kötelességünk tanulni, ahelyett, hogy állandóan abból indulnánk ki: hogy nekik kell tanulniok tőlünk. Azzal folytatta előadását, hogy Jézus Cezárea Filippinél megkérdezte tanítványait is. hogy ők mit mondanak Jézusról. A professzor szerint e kérdés kapcsán Jézus tanítványainak önvizsgálatot kell tartaniuk megkérdezve magukat: „Ki vagyok én. akinek a kérdés feltétetett?” Ha „én” egy fekete afrikai vagyok — mondta a profeszor —, akkor másként alakul a válasz, mintha .én” egy fehér afrikai volnék. Ha „én” a Börtönben vagyok, úgy nem egybehangzó a válasz azzal az ’„én”-nel. aki például valahol egy egyetemen dolgozom. A keresztyéneknek szükségük van arra, hogy figyeljenek egymás ta- núságtételére% Egymást komolyan kell venniük és egymásra hallgatva több esetben korrekciót kell végrehajtaniuk saját eddigi álláspontjukon.

Ezt követően szólt az előadó arról, hogy Jézus Krisztus „mitől” és „mire” szabadít fel minket. Felsorolt néhány dolgot, amitől Jézus megszabadít: Isten haragjától, a törvénytől, a bűntől, a haláltól a félelemtől, a *njelmé- lettől. az elnyomástól, az éhségtől. Sok mindenre fel is szabadít: szeretetre, egymás

két bebiztosítani kívánjuk. Lehet ilyen például az. hogy én „fehér bőrű vagyok” és ez számomra biztonságot ad, kiváltságot a színes bőrűekkel szemben. Vagy az is adhat biztonságot, hogy egy „kiváltságos osztályhoz” tartozom és megkísérlem fenntartani az előnyöket, melyek a jóléti helyzetemből származnak. Van, aki abban keres biztonságot, hogy ő „az Egyesült Államok polgára”. Jézus az ilyen hamis biztonságoktól is megszabadít. 2. Jézus felszabadít bennünket ..arra a lehetőségre, hogy mások szemével lássuk a világot”. „A világot mások szemével szemlélni a mi időnkben egész egyszerűen azt jelenti, hogy a világot a szegények és jogtalanok szemével kell látnunk. Az éhezők kiáltása megrázó. A politikailag és gazdaságilag kizsákmányoltak kiáltása megrázó. A foglyok és megkínzot- tak kiáltása megrázó. Azoknak a szülőknek a kiáltása, akik tudják, hogy gyermekeik egy elnyomorított és eltorzított létre vannak kárhoztatva. megrázó. Egyszerűen nem tudunk Afrikában, sőt a világon másutt sem ülésezni úgy, hogy elzárjuk füleinket e kiáltások elöl ■.. Meg vagyok róla győződve — mondta a professzor — és remélem a nagygyűlés is meg van róla győződve, hogy e mostani időben és ezen a helyen, Jézus Krisztus felszabadítása az elnyomott népek szabadság utáni kiáltásának meghallását és

a szabadság eszközlését jelenti.” „Nem tudunk Jézus Krisztus uralmáról beszélni, vagy Isten engesztelő szeretetérőL, vagy a kereszt értelméről, vagy Jézusról, a felszabadítóról, ha nem a középpontja mindannak amit hallunk, azok kiáltása, akiket nem emberként kezelünk.” 3. Jézus Krisztus felszabadít a cselekvésre is. Nem elég a szegények és elnyomottak oldaláról „látni” a világot, hanem, amit „látunk”, az kell, hogy meghatározza cselekvésünket is. Tehát Jézus felszabadít bennünket a küzdelemre értük és azokért a „másokért”, akik szegények és jogtalanok. Aztán szólt a professzor „egy fehér kisebbség által uralt világról”, majd „a gazdagok által uralt világról, melyben a világnépesség 6 százaléka a világ forrásainak 40 százalékát használja fel”. Ha Jézus Krisztus bennünket valóban felszabadít, akkor arra is felszabadít, hogy következetes küzdelmet folytassunk egy ilyen világnak a felszámolásáért és egy olyan világ létrehozásáért, amelyben a szegények és a jogtalanok élethez és joghoz jutnak.

Brown professzor előadásának következő szakaszában úgy beszélt Jézusról, mint aki nemcsak felszabadít, hanem „meghasonlást is teremt.” „A keresztyének Jézus Krisztusnak való elkötelezettségükkel elválasztják magukat az emberiség nagy családjának túlnyomó többségétől, akik ilyen elkötelezettséget nem vállaltak magukra. Elválaszt bennünket azoktól a munkatársaktól, akik nem kötődnek a valláshoz, akikkel együtt dolgozunk, zsidó barátainktól, akikkel olyan sok közös vonásunk van, a hinduktól, a muzulmánoktól, a buddhistáktól, a marxistáktól és a humanistáktól. Ez egyszerűen olyan tény, melyet minden ember megtapasztal életében.” De Jézus hívei között is folytatódnak az ellentétek és megkülönböztetések. „Amit Jézusról, a felszabadítóról mondottam, máris elválaszt azoktól, akik úgy vélik, elárultam az evangéliumot és . Jézust nagyon is politikussá tettem. Ugyanakkor vannak más emberek, akik az út másik felén ülnek és azon a véleményen vannak, hogy Jézust nem tettem eléggé politikussá és azt gondolják, hogy a burzsoá osztályoktól függök és ezért nem értem eléggé azt az irányt, amely felé a felszabadítás előretör. „Közülünk mindenkinek magának kell állástfoglalnia és helyét megtalálnia ezekben az összefüggésekben.” Jézusnak ezt a megosztó szolgálatát nem lehet feloldani, de azt alaposan meg keli minden keresztyénnek vizsgálnia, hogy melyik oldalon áll.

Végül Jézus nemcsak felszabadít, nemcsak megoszt, hanem egyesít is. Jézus azért jött, hogy „mindnyájan egyek legyünk.” „A világ körülöttünk mélyebben van meghasadva, mint az emberiség történelmében talán valaha is előfordult. És mi keresztyének ezekhez az ellentétekhez magunk is hozzájárulunk, katolikusok és protestánsok, Jézus Krisztus felszabadít bennünket arra, hogy< az emberiség egységéért fáradozzunk.

K. Z.

I