Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-12-26 / 52. szám

Megszoktuk*?

Elcsendesedett a város

Budapesti karácsonyest

A jót gyorsan megszokja az ember, és hamar megfeledkezik arról, hogy ez a jó nem is olyan természetes. Mindez akkor jutott eszembe, amikor az egyik szabad délutánomon, sétálás közben a karácsonyi kirakatokat nézegettem, és figyeltem a vásárlók lelkes tolongását. Közben önkéntelenül más karácsonyok bukkantak fel emlékezetemben: 1944 háborús karácsonya, és a háború utáni esztendők szűkös karácsonyai. S eszembe jutott az is, hogy vannak a világnak olyan tájai, ahol ma is sokkal szűkösebb az élet. Sőt, olyan országokról is tudunk, ahol — míg mi a karácsony előtti vásárlás közben válogatunk a szebbnél szebb dolgok között — ezrével halnak éhen az emberek.

AMÍG FIGYELTEM A VÁSÁRLÓK TOLONGÁSÁT, az is eszembe jutott, hogy a vásárlóknak több mint a fele nem is emlékezhet a háborús karácsonyokra és arra az időre sem, amikor karácsony előtt még az is probléma volt, hol szerzünk szaloncukrot a karácsonyfára. A fiatalabb nemzedék — és a vásárlók nagyobb része ehhez a nemzedékhez tartozott — csak a szülők és nagyszülők elbeszéléseiből vágy olvasmányaiból szerezhetett tudomást minderről. Sokszor bosszankodnak is a fiatalok," hogy miért jövünk mindig elő „ezekkel a régi mesékkel”. Ez az idő rég volt, elmúlt, és minek azt mindig emlegetni — szokták mondani. Pedig nem azért emlegetjük ezeket a régi időket, hogy a fiatalokat bosszantsuk, s nem azért emlékezünk a régi szűkös karácsonyokra, hogy magunkat sajnó.ltassuk, hanem azért, hogy tudatosítsuk magunkban és a fiatalabb nemzedékben is, hogy nem olyan természetesek ezek a mai békés, boldog karácsonyok. Sok mindent kellett tenni azért, hogy ilyen boldogan ünnepelhessünk.

GONDOLJUNK PÉLDÁUL A SZÉNCSATÁKRA. A háború pusztítása után mennyi erőfeszítésbe került annak biztosítása, hogy karácsonykor mindenki meleg szobában ünnepelhessen, no, meg hogy az iparnak is legyen „kenyere”, és megindulhasson a termelő munka. A bányászok vállalták ezt az erőfeszítést. Pedig az infláció miatt keresetükből sokszor betevő falatra is alig jutott. Mégis vállalták a harcot, annak reményében, hogy harcuk eredményeképpen mások és maguk számára is nagyobb darab lesz a kenyér, és egyre boldogabb az élet. A széncsata után más csaták következtek. Az ipar beindítása és fejlesztése, a mezőgazdasági termelés megszervezése, és még ki tudná felsorolni, mennyi. S ezek a csaták sem kívántak kevesebb helytállást, mint a széncsata.

ENNEK A HARCNAK SOHA NINCS VÉGE, mert a gazdasági fejlődés újabb és újabb feladatok elé állítja népünket. S ezeket a feladatokat is éppolyan lelkesedéssel és helytállással tudjuk csak megoldani, mint a régi problémákat. Ahhoz, hogy ilyen békés és boldog karácsonyunk legyen, arra van szükség, hogy ipari és mezőgazdasági fejlődésünk lépést tartson a világ termelésének fejlődésével. Ehhez pedig legalább annyi lelkesedésre és helytállásra van szükség, mint a széncsata megnyeréséhez volt.

De nemcsak a munka frontján kellett küzdenünk azért, hogy népünk boldogabban élhessen.

A termelőmunka békés fejlődése csak úgy lehetséges, ha béke van. Ezért a háború veszélyének elhárításáért is sokszor kellett összefogni és harcba szállni népünknek.

NEM OLYAN TERMÉSZETES ÉS MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ, HOGY 1944 KARÁCSONY A ÓT A EURÓPÁBAN NEM VOLT HÁBORÚS KARÁCSONY. Gondoljunk csak arra, hogy hányszor függött szinte már csak hajszálon az európai béke. S ahhoz, hogy mégis megőriztük a békét, s hogy most Európa népei Helsinki szellemében azzal a reménységgel nézhetnek a jövőbe, hogy a békés együtt munkálkodás is egyre inkább valósággá válik, a békeszerető embereknek szervezett összefogására és lelkes harcára volt szükség. Karácsony békés hangulatában erről sem szabad megfeledkeznünk, mert a béke megőrzése állandó éberséget és lelkes odaszánást kíván.

AMIKOR GONDOLATAIMBAN IDE MEGÉRKEZTEM,- sétám közben a Kálvin térre jutottam. A metró építői éppen az utolsó simításokat végezték a tér rendezésén, hogy karácsonyi vagy újévi ajándékképpen birtokunkba vehessiik a. metró újabb szakaszát. Néhány hét, és megszokjuk a téren a közlekedés új rendjét, és megfeledkezünk a több mint kétéves építésről. Pedig a Marx téren és más helyeken folynak már az előkészületek az újabb szakaszok építésére, az újabb karácsonyi ajándékok elkészítésére. Az élet fejlődésében, a szebb és jobb építésében nincs és nem is lehet megállás. Ezért nem szabad megszokni, természetesnek venni az eredményeket, amelyeket már elértünk.

Dr. Selmeczi János

Hazánk lakosságának mintegy negyedrésze lakik fővárosunkban, éá ez a szám további félmillióval emelkedik, ha azokra is gondolunk, akik a Budapestet közvetlenül körülvevő községekből és falvakból naponta járnak be fővárosi munkahelyükre s térnek haza műszakjuk befejeztével falusi környezetükbe. Hatalmas forgalommal, szüntelenül vibráló mozgalmassággal jár mindez, s színpompája mellett bizony feszültségeket, is magában rejt.

SZERETJÜK EZT A NAGY, NYÜZSGŐ ÉS FESZÜLTSÉGEKKEL TERHES VÁROST. Még akkor is, ha hibáin változtatni akarunk, szépségeit pedig mindig tovább igyekszünk fokozni. Még akkor is, ha a beosztott idő miatt a város egyik végén lakók ritkán jutnak el a másik végére, vagy .egyáltalán nem jutnak el. Szeretjük megújuló arcát is. hiszen megszokott, patinás részei változnak meg, szinte szemünk láttára és csodálkozására, új lakótelepek, új városrészek nőnek ki a régi szűkös és megkopott otthonok helyén. Szeretjük a metrót, amely százezreket szállít naponta, várjuk az új vonalrészeket, és már számolgatjuk, menynyi időt takaríthatunk meg,

mennyivel lesz kisebb az utcai forgalom, zejártalom. Szeretjük az új létesítményeket, felül- és aluljárókat, korszerűsített utakat és közművezetékeket, a megújított műemlékeket, az ismét zöldterületet kínáló Városligetet, a korszerű, új áruházakat és üzleteket. És végül kisebb súrlódások és csúcsforgalmi incidensek ellenére szeretjük a nyözsgő emberáradatot,

KARÁCSONY ESTÉJÉN

AZONBAN NEM LEHET RÁISMERNI erre a városra. Délutánig .még tart, sőt fokozódik a mozgás, sietés, alkonyaikor azonban egyszer csak kiürülnek az utcák, megáll az élet az üzletekben,, szórakozóhelyeken, még a közlekedési eszközök is leállnak, és már csak egy-egy suhanó személyautó. egy-egy sietős járókelő léptei törik meg a csendet. Mi történt a két és fél milliós világvárossal? Hogyan változtathatja meg az évben egyetlenegyszer ilyen alapvetően képét az ünnep, a mással össze sem hasonlítható karácsony esti hangulat?

AZ EMBEREK KÖZÖTT JÓAKARAT. — A családi otthonokban valóban ez történik: jó- akarattal, több szeretettel nézünk

egymásra. JeTenthetí ez azt is,

hogy haragosok kibékülnek, rossz, gyűlölködéssel, irigységgel teljes folyamatok megtörnek. De — és azt remélem, hogy ez a gyakoribb — jelentheti azt is, hogy egyszer csak észrevesszük egymást, mert ilyenkor együtt van a család, van időnk meghallgatni gyermekeinket vagy idős szüleinket, nincs más „program”, rendszerint, csak ennyi: csendes karácsonyfafényeknél, ajándékok szerezte örömök és családi asztalnál elköltött vacsora alatt és után együtt lenni és örülni egymásnak.

Ennek a jóakaratnak persze ki kell sugároznia másokra is, munkatársainkra, akikkel majd ünnepek után találkozunk újra, egész társadalmunkra, amelynek mi is alkotó tagjai lehetünk, de elkezdeni karácsony estéién ezt a jóakaratot otthonunkban, szeretteink között lehet.

A FÖLDÖN BÉKESSÉG’ Talán soha nem érezzük ennyire szükségesnek és ennyire megbontha- tatlannak. mint ezen az estén, a belső és külső békességet. A mi nemzedékünk átélt háborútól, halálfélelemtől, szorongástól és emberi sikoltásoktól terhes kará- csonyestéket is. Megtanultuk már a békét szeretni, és érte minden lehetőt megtenni, örülünk annak,' ha Libanonban is elhallgattak a fegyverek. Tudjuk, hogy nemcsak fegyvernyugvásra, hanem igazságra és igazságos békére van szükség mindenütt a világon. örülünk annak, hogy ennek a gondolatnak és erőfeszítésnek Budapesten is sok kis műhelye van ezen az estén is.

— DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK. A keresztyén emberek .igazi temploma, isten- tiszteleti helye ilyenkor az otthon. Máskor is azt kérik igehirdetők hallgatóiktól, hogy vigyék magukkal az evangéliumot és annak minden elkötelezését mindennapi életükbe, hogy ott teremjen jó gyümölcsöket, de karácsonykor ez fokozottan igaz.

Nagy családosok és ketten élők, betegágyban fekvők és magányosok is meg érezhetik Isten hozzánk érkezett szeretetének min- dehekhez szóló, minden emberi helyzetben igaz valóságát! Isten szeretete csodájának nagyszerűsége értelmet, tartalmat adott ennek az estének számukra is: Jézus Krisztus megszületett, értünk született, hogy életünk, békességünk, erőnk és üdvösségünk legyen. Boldogok vagyunk, mert békében mondhátunk dicsőséget Istennek, a karácsonyfa vagy kis fenyőgallyak alatt.

ELCSRENDESEDETT a VILÁGVÁROS. Régi és új városrészek, fiatal és idős lakók, önfeledten örülök és terhet hordozók szívében gondolatok és érzések kavarognak, és élettel töltik be a csendet.

Szirmai Zoltán

Virágnak virága

Nagy öröm a szívemben ez a számozatlan lapszámú vékonyka verskötet, mely a legrégibb ismert magyar verset teregeti ki a szemnek, s véle a léleknek Mi másról írhatnék karácsonyra, mint erről az örömről. AZ ÓM AGYAR MÁ- RIA-SIRALOMRÓL VAN SZÓ, most jelentette meg a Magyar Helikon, Szalay Lajos rajzaival, Szántó Tibor válogatta betűkkel, összeszámolom: hat oldal a vers az eredeti szöveg átírása szerint, négy oldal a mai értelmezés alapján, tehát mindössze tíz oldal, s a képekkel és nyomdai elrendezéssel együtt húsz oldal. A hat oldalon ötven sor. Nekünk a legbecsesebb élő bizonyíték, nem versmúzeum emléke. Egy nemzet kincse, Isten-kultúrája, embersége lobog e félszáz sorban csodálatos erővel, olthatatlanul. A keresztyén magyarság ereje. Az első világháború után, 1922-ben, bukkant rá a belga' Lö- wen-L,euvén egyetemi könyvtárában, egy XIII. századi latin nyelvű kódexben, Gragger Róbert irodalomtörténész. Ma is lelőhelyén található, mert a belgák semmi pénzért nem akarták eladni nekünk. Ismert költemény, minden magyar vers- gyűjtemény ezzel kezdődik, s minden magyar méltatás joggal minősíti nagynak és jelentős alkotásnak. Kutatók megállapították, hogy Geoffroi de Bretcuil latin sequentiáj&nak magyar fordítása, de any- vyira önálló s szabad átköltés, hogy eredeti magyar versnek számít teljességében, bár nem tudjuk, ki írta. Idejét tudjuk megközelítő pontossággal: 1280— 1310 között keletkezett, tehát a Halotti Beszéd után közvetlenül.

GYÖNYÖRŰ VERSJÁTÉK, NEM EGYHÁZI SZERTARTÁS DARABJA, hanem független költői mű. Formailag sem alkalmazkodik az eredetihéz, a magyar nyelv ösvényén halad kétütemű soraival, magyar ritmusban, s páros rímekkel, ami a latinban nem található. Négy gyönyörű sorát példaként idézhetjük, mivel ez a négy sor ma sem hangzik s íródik nyelvünkön másképpen, jelentéktelen három magánhangzót kivéve, mint hét száz évvel ezelőtt. „Világ világa I Virágnak virága! / Keserűen kinzatul, / Vos szegekkel veretül.” De megannyi szó azonos még mai szavainkkal: epedek, választ, anyát, szemem, árad, fárad, nekem, t’égy, halál, kit világ, bezzeg, én érzem, halállal, mert hol, anyát: így mondjuk írjuk ma is. Nem vagyok filológus, még kevésbé Öszehason- lító nyelvész, de annyi nyilvánvaló előttem, hogy a XIII. század végén egyetlen nyugat-európai nyelv sem élt saját fejlődésének magasabb fokán, mint a magyar. Lüktető erő él ebben a nyelvben. Igaza van Horváth Jánosnak: „Versszakai ritmuß- és mondatmenetben csaknem kivétel nélkül egyetlen lendületűek, töretlen folyásúak. Hol ellasúhodó, hol nekiiramló tempójú spontán lírai sugal- makat követ, s versszakváltásai megany- nyi lelki-intonálások. Ritmus, rím és mondatképlet testvéri zendülettel lejtenek elő s együtt ringatják a magyar költői nyelv kedves, máig is magunkénak tudott szép virágait”.

Még nem volt magyar nyelvtan, nem létezett semmi nyelvi szabály, még kevésbé helyesírás, amikor megszületett ez a gyönyörű vers, tökéletes formajátékkal. Sok évvel ezelőtt olvastam egy idegen nyelvész fejtegetését arról, miért nem lehetett a régi Magyarország államnyelve a magyar, hanem a latin. Példaként a tudós a Halotti beszedet idézte, azt társítván hozzá szegény feje, hogy azt úgy mondták, ahogyan leírták. Holott a legkisebb iskolázottság ü filológus is tudja, hogy a kiejtés eltért az írástól, ahogy ma eltér például a francia vagy angol. Honnan szól ez a Mária-siralom? A múltból, mely tovatűnt? A jelenből, amely újra kiadta? A jövőből, mely elhiteti velünk a magyar nyelv elkövetkező századait? Mindhárom oldalról szól egyszerre. Viszszavezet a múltba, megtart a jelenben, irányít a jövőbe.

EZ A MARIA-VERS, KARÁCSONY ÉS HÚSVET VERSE, születés és halál lírája, egy nemzet kifejező erejének gazdag melegét bizonyítja. Népi származású uralkodócsaládunk korát jelzi, az Árpádokét, amikor egyenlő hatalom voltunk bármelyik másikkal e földrészen, amikor a magyar dúliát értéke felülmúlta a német, olasz s francia aranyét. A Máriavers e dukátok párhuzama, színarany nyelvi állapot képe. Aki ilyen versírásra készségesen ült le, nem ezt írta egyetlen versként se előzmények nélkül. A Mária- siralom egy hosszú nyelvi fejlődés érett gyümölcse. Egyet kell érteni Képes Gézával, a régi verskérdések egyik legjobb ismerőjével, a költővel, hogy a Mária-siralom ezeréves nyelvi fejlődés eredménye. Mi lakozott ebben a régvolt magyar költőben, környezetében, társadalmában, hogy ezekre a mondatokra hevítette fel? A szép szó a jóság legteljesebb megnyilatkozása. A „VILÁG VILAGA, VIRÁGNAK VIRÁGA!” AZ EMBERSZERETET BIZONYÍTVÁNYA. Egy nemzet kijárta iskoláját. Akkor már a tatárjárás után voltunk, akár megtépázva emberséget vállaló-hirdető nagy költőinkkel az első világháború után. Aki a verset írta, Jézust és Máriát mondta. Karácsony és Húsvét között. Szalatnai Rezső