Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-28 / 48. szám
A kegyelem hirdetője Vannak emberek, akik szinte észrevétlenül lesznek hívőkké. Keresztyén családban nevelkednek és számukra szinte természetes, hogy mint szüleik, ők is keresztyénekként élnek. Sokan azonban annak ellenére, hogy szüleik keresztyének, nem követik őket, hanem esetleg hosszú lelki küzdelem után jutnak el a Jézus Krisztusban való hitre. Az ilyen keresztyének rendszerint a hit dolgaiban is nagyobb mélységekig jutnak el. Ilyen keresztyén volt Augustinus püspök is, az Ókori egyház legnagyobb tanítója és igehirdetője. AUGUSTINUS THAGASTE- BEN, A MAI TUNISZBAN SZÜLETETT. Édesapja kívánsága szerint Rómában tanult, majd szülővárosában a szónokiskola tanára lett. Bár édesanyja keresztyén volt, aki sokat imádkozott fia hitre jutásáért, Augustinus mégsem tudott keresztyénné lenni. Kételkedését ás cinizmusát csak növelte, hogy rossz társaságba keveredett és dorbézoló életmódot folytatott. 39 éves volt már, amikor szülővárosából Milánóba költözött, s itt vállait tanári állást. Mint a szónoklás tanára, sokat hallgatta Ambrosius püspök kitűnő prédikációit. Az igehirdetések hatására elkezdte a Szentírást olvasni. A Római levél tanulmányozása döbbentette rá arra, hogy mennyire értelmetlen volt eddig az élete. Különösen ezek a mondatok ütötték szíven: „Az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és Szentiélekben való öröm.” (Km 14, 17.) Ezt az örömet élte át Augustinus, amikor Isten bűnbocsátó kegyelméből elnyerte szive békességét. Ezután már természetes volt, hogy megkeresztelkedett. Nagy öröm volt számára, hogy vele együtt keresztelkedett meg 15 éves fia is, és a megható eseményen édesanyja is jelen lehetett. AUGUSTINUS EZUTÁN EGÉSZ ÉLETÉT ISTEN ÜGYÉNEK SZENTELTE. Visszaköltözött szülőföldjére és egy kis városban, Hippóban, a gyülekezet lelkésze, majd püspöke lett. Mint gyülekezetének hűséges lelkipásztora és az egész egyház áldott tanítója 35 évig szolgált e kis városban. 430-ban halt meg 85 éves korában. Sok könyvet írt, melyek közül a Vallomások még ma is áldott olvasmánya a keresztyéneknek. Szolgálatának idején kezdődött meg a római birodalom felbomlása. Az idők és történelem változásai között arra tanította a keresztyéneket, hogy nekik az idők változásai között is szolgálniuk kell. Isten országa független a földi birodalmaktól, mert Isten országa ott van, ahol a keresztyének Isten kegyelméből élnek és szolgálnak. Augustinus mélységes hitét és alázatos készségét a szolgálatra ezek a szavai mutatják: „Minden reménységem a te irgalmadban van, Uram. Amim csak van, tőled kaptam, Segíts, hogy akaratod betöltsem, azután tégy velem, amit csak akarsz!” Dr. Selmeezi János Bevezetés az Újszövetségbe Lukács evangéliuma III. A szerző A harmadik evangélium szerzője Lukács. Neve rövidített formája a Lucanus névnek. Az Újszövetség nagyon keveset beszél róla, és magában a harmadik evangéliumban a neve nem is fordul elő, sőt még utalás sem történik reá. Név szerint Pál apostol emlékezik meg róla. név nélkül az Apostolok Cselekedeteiben. Ez utóbbival kapcsolatban ugyanis bebizonyítottalak kell vennünk, hogy azt is Lukács írta, és így azokból a részekből kaphatunk hírt róla is, amelyekben többes szám első személyben beszél az író. A mi-részek” ugyanis Lukács személyes élményeit tartalmazzák. Pál apostol Kol 4, 14-ben .,szeretett orvosnak”. Filem 24-ben „az én munkatársamnak” mondja, 2 Tim 4, 11-ben arról ad hírt, hogy a fogságban „egyedül Lukács van velem”. Tehát Lukács orvos volt, aki Pál apostol közvetlen munkatársa lett, s talán mint orvos kezelte is az apostolt. Ezeket a tényeket megerősítik a már többször idézett egyházatyák is, akik egyértelműen bizonyítják azt is, hogy ez a Lukács volt az evangélium írója. Lukács nem volt Jézus tanítványa és nem volt az események szemtanúja sem, hanem csak apostoli tanítvány. Pogány családból származott (Kol 4, 10—14) és valószínűleg a szíriai Antió- khia lehetet hazája, mert erről a gyülekezetről az egész Üjtesta- mentumban csak ő hoz részletes adatokat (ApCsel 13, lk). Lukács Pál apostolt elkísérte második missziói útjára Troásztól Filippiig (ApCsel 16. 10--17), majd a harmadik missziói útján Filippitől Jeruzsálemig (ApCsel 20, 5—21, 18), de vele volt akkor is, amikor az apostolt fogolyként Cézáreá- ból Rómába vitték (ApCsel 27— 28. fejezetek). Az utolsó közlés, amit róla kapunk az a már idézett mondat: tehát a „szeretett orvos” mindvégig hűségesen kitartott Pál mellett. További sorsa ismeretlen. Az evangélium keletkezése Az evangélium keletkezésére nézve maga ad nagyon figyelemre méltó tájékoztatást az első fejezet első négy versében. Híradásából kitűnik, hogy alapos és körültekintő munkával, szinte „történetkritikai” módszerrel írta meg evangéliumát. Mivel nem volt Jézus szemtanúja, azért nagy szorgalommal utána járt annak, hogy Jézus beszédeit és cselekedeteit azoknak az írásai nyomán közölje, akik „kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének”. Arra is gondja volt, hogy valóban „kezdettől fogva” mondja el az eseményeket, és így az első fejezetekben olyan értesüléseket is kaphatunk, amelyek nincsenek meg sem Máténál, sem Márknál. A gondossága is ugyanezt eredményezi: jó néhány történet, pél— Advent 1. vasárnapján az ol- tárterítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mt 31, 1— 9: az igehirdetés alapigéje: 1 Pt 1, 23—35. — FASOR. November 28-án, vasárnap délután 5 órakor szere- tetvendégség lesz a gyülekezetben, amelyen dr. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelő tart előadást ameHkai útjáról. — KELENFÖLD. December 4-én, szombaton délután fél 6 órakor szeretetvendégség lesz a gyülekezetben, amelyen D. Káldy Zoltán püspök-elnök tart előadást „Egyház a nagyvilágban” címmel. — BUDAVÄR. A gyülekezet novemberi szeretetvendégségén Sze- bik Imre miskolci esperes tartott előadást a Borsod-Hevesi Egyházmegye életéről, örömeiről és gondjairól. Ezen a napon az istentiszteletek igehirdetését is Szebik Imre végezte. A szeretetvendégségen adták át rendeltetésének a gyülekezeti terem adományozásból beszerzett új függönyeit. — Az egyházmegyék életét ismertető sze- retetvendégség-sorozat következő alkalma december 5-én lesz, amikor Benkő Béla kissomlyói esperes fog szólni a Vasi Egyházmegye életéről. — ÉRD. Az október 31 -ét megelőző hét minden napján közös protestáns reformációi sorozatot tartott az evangélikus és a református gyülekezet. Peterdi Béla, Csuka Tamás és Harkai Antal református és id. Harmati Béla ny. evangélikus lelkész felváltva szolgált az esti istentiszteleteken. — GYULA. Október 31-én szolgálatokat végzett a gyülekezetben dr. Muntag Andor teológiai akadémiai tanár. Délelőtt a gyülekezet istentiszteletén igehirdetéssel szolgált. Este, a közös protestáns reformációi emlékünnepélyen — amelyen igehirdetéssel Nagy Sándor református esperes, záró imával Hegyi András baptista lelkész, énekszámokkal a református és a baptista énekkar szolgált — dr. Muntag Andor előadást tartott „Isten emberei az Ószövetségben” cimmel. — GYOMA. November! 7-én istentiszteleten ifj. Kendek György gyulai lelkész, egyházmegyei sajtóelőadó végzett igehirdetői szolgálatot, majd az istentisztelet keretében tájékoztatót tartott egyházunk sajtószolgálatáról. A gyülekezet tagjai közül többen vásároltak ez alkalommal Sajtóosztályunk kiadványaiból. — TRAJTLER GABOR lelkész, orgonaművész három orgonahangverseny megtartására a Német Szövetségi Köztársaságban járt. A Fürthi Egyházzenei Napok rendezősége meghívására Fürthben, Nürnbergben és Schwabachban tartott koncerteket. Műsorát Bach és francia mestereken kívül főként mai magyar szerzők műveiből állította össze. dázat csak nála olvasható, jelezva azt, hogy valóban mindennek végére járt, De jutott figyelme arra is, hogy az így összegyűjtött anyagot időrendben közölje, ezzel is megerősítve azt a tényt, hogy két évig tartózkodott Jeruzsálemben, hogy ott elvégezze a pontos adatgyűjtést (ApCsel 27). Lukács a már meglevő írásbeli források felhasználásán kívül számtalan, előttünk ismert és ismeretlen emberrel beszélt, olyanokkal, akik személyesen átélték az eseményeket. Ezek közül ki kell emelnünk Jakabot, Jézus testvérét (ApCsel 21, 18), a jeru- zsólemi gyülekezet tagjaiként számon tartott Máriát, Jézus anyját és Jézus más testvéreit, akik mindenképpen hiteles tájékoztatással szolgálhattak neki (ApCsel 1, 14). Mivel Lukács sóikat beszél arról, hogy asszonyok is követték Jézust (8, 1—3), gondólnunk kell arra, hogy azoktól is szerzett adatokat, elsősorban azoktól, akiket evangéliumában is megnevezett. Végül a samúriai Fülöpnél is több napot töltött (ApCsel 21, 8), tőle elsősorban a Samáriára vonatkozó közléseket szerezhette meg. Lukács evangéliumának közelebbi vizsgálatánál az is kitűnik, hogy a szóbeli hagyományon kívül használta még Mark evangéliumát (talán annak egy régebbi formáját), amelyről bizonyára tudta, hogy a szemtanú Péter apostol közléseit tartalmazza. Használta az un. beszédgyüjte- ményt is, amelyről valószínűleg tudta, hogy annak összegyűjtése a szemtanú Máté apostolra vezethető vissza. Az evangéliumból nem tűnik ki. hogy Lukács Pál apostolra, illetve annak teológiájára támaszkodott volna. Némi páli hatás azonban mégis látszik, elsősorban az úrvacsora szerzésének (Lk 22, 19—20 és 1 Kor 11, 23), továbbá a hetvenkét tanítvány kiküldésének elbeszélésénél (10, 1—20). Ez utóbbi, minden bizonnyal, a po- gánymisszióra kívánt utalni. Lukács a felkutatott forrásokat úgy tudta felhasználni és elrendezni, hogy az evangélium egységes egészként áll előttünk. Evangéliumából nagyszerű összképet nyerhetünk Jézus Krisztus igehirdetéséről és cselekedeteiről. Keletkezésének idejét Jeruzsálem pusztulása elé teszik a kutatók, és ezt egyeztetve azzal, hogy Márk evangéliumát már ismerte, kb. 65-ben rögzítik a pontosabb dátumát. Arról, hogy hol írta Lukács az evangéliumot, pontosabb értesülésünk nincsen. D. Káldy Zoltán nyomán: V. ), Még egyszer Mohácsról A mohácsi csatavesztés 450 éves évfordulója nemzeti történelmünk egyik leg- váiságosabb korszakára fordította figyelmünket. Újra vizsgálat tárgya lett maga a csata, annak kimenetele, újra értékeltük a vereséget, s annak romantikus ál- igazságait lefejtettük. Kisfaludy sorait: „nemzeti nagylétünk nagy temetője. Mohács” -ot többszörösen megkérdőjeleztük. Mert valóban Mohács nem volt a „nagy temető”, de annak kapuja igen. Ennek igazságát Nemeskürty kifejtette, s azóta 02 évfordulóval kapcsolatban többen is. Mohács olyan folyamatot gyorsított meg, amely rövidesen úgyis bekövetkezett volna. VALÓ IGAZ AZ, hogy „a magyar uralkodó osztály az adott történelmi, politikai és gazdasági helyzetben megoszlott, uralkodásra képtelenné vált... s a középkori magyar állam egyszer s mindenkorra megbukott. Az a magyar nemzet. amelynek tagjai akkor magyar nemzetnek tudták, érezték és vallották magukat, életképtelenné vált.” Ez az igazság azonban nemcsak a mohácsi csata- vesztésre áll, hanem sokkal inkább az 1526-ot követő esztendőkre. KONTINENSÜNK TÖRTÉNETE ritkán mutatta a politikai, gazdasági, társadalmi erkölcstelenség fekélyeit olyan leleplezetlenül, mint éppen a 16. század elején. A magyar társadalmi és politikai szemlélet az általánosnak csok megerősítő része volt. A század elejének tisztaságát lényegében a reformáció képviselte és őrizte, ezért volt annak nemcsak a vallásra, de a politikai, társadalmi, gazdasági életre is döntő kihatása. Nemcsak a hit szorult reformációra! És ezt érezte a 16. század elejének embere. De a nyomasztó és súlyos társadalmi erkölcsön maga sem tudott lényeges változtatást eszközölni. A magyar uralkodó osztály, Európa más uralkodó osztályaival együft azonnal megsejtette a reformációban ért támadást, s ellene drákói szigorral hozott törvényeket. Társadalmi önvédelmében mégsem a reformációval szemben vérzett el. hanem egyfelől Mohácsnál, másfelől a Mohács utáni években. Mindkettőben az európai nemzetközi politika függvénye volt, amely siettette tragikus bukását és ezzel a bukással maga alá temette az egész országot. MI ZAJLOTT LE a nemzetközi életben röviddel Mohács előtt? 1520-ban lépett trónra egy 25 éves ifjú, a nagy Szolimán, a török császárok egyik legtehetségesebb uralkodója. A 13 hadjárata közül, melyet mind személyesen vezetett. az elsőt mindjárt hazánk felé irányította. 1521-ben elfoglalta Sabácot, majd néhány héttel később Belgrádot, hazánk déli kapuit. A két déli erőd váratlan elvesztése alig kavart fel mélyebb érzelmeket a közérdektől a magánérdek felé fordult oligarchákból. Itt pedig azok a várak jutottak török kézre, amelyeket háromnegyed évszázaddal korábban még könnyen megmentett Hunyadi, s csatározásai a Balkánon folytak. És ugyanebben az évben, vagyis 1520- ban megválasztottak egy 20 éves Habsburgot a német-római császári trónra. A „Fugger-császár” egy rozoga birodalom élére került, de ez a rozoga birodalom szerencsés házassági kapcsolatok és öröklések révén olyan roppant nagyra dagadt, hogy az szervezetlensége ellenére veszélyeztette az európai egyensúlyt. Várható volt tehát, hogy e két imperialista hatalom előbb-utóbb összeméri erejét. A sors iróniája szerint a kettő között éppen hazánk feküdt. Mindkettő elleni küzdelmünknek régi hagyományai voltak. A török imperializmus ellen több, mint száz év óta, s a német terjeszkedés ellen még régebb óta. Ezek a hagyományok világosan kiábrá- zolódtak az ország belpolitikáján. E pillanatban azonban a német veszély látszott kisebbnek. Mert V. Károlynak belpolitikai nehézségein túl valóságos pán-európai háborúkat kellett vívnia a versengő és félté- kenykedő Franciaországgal, Angliával, Itália köztársaságaival, amelyek megszimatolták idő előtt a Habsburg-veszélyt. A hatalmas perszonálunió ellen még a pápa is felemelte szavát, s Mohács évében a franciákkal és Firenzével a híres „cog- náci szent ligát” hívták életre. A korszak erkölcsére mi sem jellemzőbb, mint hogy ez a tipikusan római katolikus szövetségi rendszer válságos pillanatában török segítségért nyújtotta ki kezét. A MAGYAR TRAGÉDIA NYITÁNYA Szülejmán átvonulási kérelme volt Bécs, illetve Németország irányába. Szulejmán hírszolgálata tökéletes volt. Pontosan tudta, mi a helyzet Magyarországon. Győzelme a 13 hadjáratának jelentéktelen epizódja maradt. A machiavellista nézetektől megitta- sult uralkodók, — mely szerint mindent a hatalmi érdeknek kell alávetni. — gyakrabban cserélték szövetségeseiket, mini ingjeiket. Holtpontra zuhant a politikai morál értéke. Így érthetjük meg, hogy VII. Kelemen pápa segélyt küldött hazánknak a török ellen, s ugyanakkor elnézte, hogy szövetségese. Ferenc király segítségül hívja a hitetleneket. Majd később kiátkozta Zápolya Jánost a török szövetségért. És hogy még inkább kiélezzük a machiavellizmus csődjét. V. Károlyt támogatni kellett a protestáns eretneküldözésben, de az eretnek Vili. Henriket ösztönözni kellett V. Károly ellen, aki viszont a római katolikus hit bajnokaként nem restelte lutheránus landsknechtjeivel az örök várost feldú- lalni. miközben a pápa az Angyalvárban keresett menedéket. És ezt a sort a végtelenségig folytathatnánk. A MAGYAR URALKODÓ OSZTÁLY semmivel sem tett többet vagy kevesebbet. mint Európa más uralkodó osztályai, A kettős királyválasztásban, s a hatalomért folytatott küzdelemben ez ' világosan kiderült. A magyar koronáért pl. az a Zápolya János jelenkezett először, akinek egyetlen érdeme Dózsa forradalmának leverése volt, s aki ezért a koronáért eladta az országot a töröknek, miközben családi szerződést ajánlott fel a másik koronás királynak, Habsburg Ferdi- nándnak, A két király uszályában ott látjuk az uralkodó osztály képviselőit hasonló erkölcsi köntösben. A hagyományos nemzeti gondolatot és politikát, — a török és német ellenséget, — lényegében a nép, a Verbőczi által örök szolgaságra ítélt nép fogja képviselni. S másfél évszázadon keresztül a végvárak jobbágylcatonái, a portyázó kuruc vitézek, majd a szabad protestáns gondolat hordozta tovább egészen 1918-ig. Dr. Redey Pa!
