Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-01 / 5. szám

Látni kell Zsolt 66, 5 Eltűnődve az őszi, sárgulón lehulló levélen, háborította fá­kat szemlélve, hófödte hegycsúcsokban gyönyörködve, fenyő­fák suhanó csendjét figyelve, hó alól fölbukkanó zöldellő bú­zavetést nézegetve megtanúltunk-e látni már? Megtanultuk-e Látni Öt, az Istent, a teremtett világ Urát? A hit szemével nemcsak nézni, de látni kell a teremtett világ lírának dolgait. Életünkben annyi apró csöda történik, csak látni és felismerni kell, hogy mily „csodálatosak az ö cselekedetei az emberek fiain”. JÖNNI ÉS LÁTNI KELL! Elfogadni Isten áldott oltókésé­nek metszegetését életünkben, mellyel nem eltaszítani, ha­nem vonni akar magához a teremtett világ Ura. Elfogadni és kérni kell: „Méltass dühödre, ó, rój] rám sokat / pörköld restségem, rondaságomat. / újítsd bennem orcád annyira, hogy j rám ismerj — s én feléd fordulhatok. I”. — ahogyan az esperessé lett 16. századi költő John Donne megénekelte. Neki kell adnunk önmagunkat „megtörve és üresen”, s akkor Hozzá fordulva naponta újjá teremt. Hozzá menni sok akadály leküzdését jelenti. De érdemes, mert megtanít lát­ni! Megtanít, hogy felismerjem az 6 dolgait személyes éle­temben. Próbáival igazgatja lábaim a helyes útra. Erősíti hi­tem és növeli segítőkészségem. Megtanít arra, hogy lábam a szolgálat életútját járja. Megerősít abban, hogy „a világ ránk tekintve arra számít, hogy vállalunk gondjából egy ha- zányit”. AKI ŐHOZZÁ MEGY. felismeri legcsodálatosabb, legmeg­döbbentőbb cselekedetét az embervilágért, hogy egyszülött Fiát adta érettünk. A teremtett világ Urának el kápráztató an hatalmas cselekedete ez. Izrael népe sokszor tapasztalta Isten megmentő szeretetét, felemelő kezét. Minden hűtlenség el­lenére valóra váltotta megmásíthatatlan ígéretét. S ha végig­gondoljuk: mennyi veszedelemből szabadította meg életün­ket? Megtépázta személyes önigazságunk, a Názáreti nyom­dokán járó szolgáló életre hivott el. Felszabadított, tág ólelé- sü szeretetve, melyet várnak is tőlünk a hazában, s a nagy­világban. Aki felismeri Isten legcsodálatosabb cselekedetét, annak magától értetődően feladata van. „A világon sok a vész, / elsorolni is nehéz: / négert ölnek, elnököt, / keleten fegyver dörög, / sztrájkol a szövetkezés, / ártatlanra hull ütés — / messze van, de veszve van / itt is, minden, ami t>an, / ha nem kiáltasz te is.” (Baranyi Ferenc Kiáltani minden — em­bert emberségében■ meggyalázó, népeket leigázó, háborúsá­gokat szító — gyilkos fegyver ellen nagy s nemes cél és fel­adat! Az éhezőnek nem szép szavak, hanem kenyér kell. Az elnyomottnak szabadság, a megkeseredettnek friss öröm, az idegesen kapkodóknak nyugalom és csend sugárzása szük­séges. Mindezeket — s még sok mindent adva — így lehet Is­ten csodálatos cselekedetei szolgálatába állni az emberért. AKI HOZZÁ MEGY és meglátja Isten dolgait, hogy „cso­dálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain”, annak hála fakad szívéből, s élete hálás életfolytatás lesz. Dicsőíti Istent, hogy akarata szolgálatában eszköze lehet. Boldogan áldja és magasztalja a teremtett világ Urát a haladásért, s az embe­ribb életért való minden fáradozás és küzdelem lehetőségéért. Hálaadással és örömmel dicséri az Élet Istenét. Ez a legkeve­sebb. amit teremtmény adhat teremtőjének. Égjen szívünkben az Isten iránti hála a zsoltáros szavaival: „Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és ke­gyelmét nem vonta meg tőlem." (Zsolt 66,20) Zátonyi János — KECSKEMÉT. Január 11-én sajtónap volt a gyüleke­zetben Szabó István dunaegy- házi lelkész, egyházmegyei saj- tóelöadó szolgálatával. A Saj­tóosztály kiadványainak leikés ismertetése igen eredményes volt: 1000 Ft értékben vásá­roltak a gyülekezet tagjai. Emlékek sokasága teszi-e, vagy a felnőtt örök nosztalgiá­ja az ifjúkorért — de sohasem tudok elfogódottság nélkül be­szélgetni őszintén megnyilat­kozó fiatalokkal. Mindig visz- szaködlik emlékezetemben a múlt. Az a mérhetetlen és ér- tetlen tétovaság, családi sze­mérmesség. az otetató-nevelő- felvilágosító munkában való tartózkodás és járatlanság, mely emberi életünknek ezeket az életkérdéseit megkerülte. Egyszerű, világos, érthető mondatok helyett szégyenlős félszavakat — vagy hogy még ködösebb legyen a kérdés! — sokatsejtető torokköszörülés közben latin kifejezéseket mondott, melyet érteni vég­képp nem, csak megkuncogni tudtunk. Égető életkérdé­seinkre vonatkozó irodalom ugyan volt, de tartalma sze­rint alig mondott többet rideg kazudsztikánál, vagy a polgá­ri társadalom levegőjét lehelő néhány „megszívlelendő jóta­nácsnál”. Ezek az „életkérdések” végre kiléptek illegalitásukból. A tö­megkommunikációs eszközök — rádió, tv, újságok — napi­renden tárgyalják erkölcsi éle­tünk kérdéseit. Különösen a fiatalságét. De ennél még kü­lönösebb az a tény, hogy é kérdést legnagyobb részben maga a fiatalság veti fel! Fia­talságról, két nem helyes kap­csolatáról, párválasztásról, ér­zelmekről, szerelemben való felelősségről napjainkban nem­csak társadalmi szinten foly­nak dialógusok nyílt, őszinte és felszabadult légkörben, hanem ilyen beszélgetéseket folyta­tunk a gyülekezetekben mi is hívő-keresztyén emberek. FIATALSÁG — ne misztifi­káljuk! Ne csináljunk belőle fógalmat vagy elvont elméle­tét! Mondjuk ki bátran és egyértelműen: nemcsak egy megismételhetetlen és párat­lan szakasza óletutunknak, ha­nem ajándék. A refor­máció evangélikus népe ezt vallja évszázadok óta: „Isten adta testemet, telkemet”. Te­hát fiatalságomat is! S ha Ö adta, akkor a fiatalság nem „bolondság” — mint ahogy a hazug szólásmondás mondja, hanem a teremtő és gondviselő Isten ajándéka, roppant lehe­tőségeivel és megismételhe- tetlenségével. S mire adta? Örömre! Jó­kedvre! „örvendezz ifjú még fiatal vagy. légy jókedvű ifjú­ságod idején” — mondja hi­tünk s életünk egyetlen szabá­lyozója, a Szentírás. A FIATALSÁG ELVÁ­LASZTHATATLAN VELEJÁ­RÓJA A SZERELEM IS. Ez éppen olyan ajándéka Isten­nek, mint bármi más. mellyel életünkben eláraszt. Ifjúság— szerelem elválaszthatatlan! Persze hosszú időn keresztül restellünk mi keresztvének szólni és vallani erről. De ha szóltunk is. úgy ..elidealizál­tuk”, mintha semmi köze nem lenne az élet valóságához. El­feledkeztünk arról, hogy ez is Isten -ajándéka, és Isten aján­dékában nincs semmi takar­gatni vagv éppen szégyellni való. Belső tisztázatlanság, sokszor tisztátalanság takarta él é tény valóságos felvetését. A szerelem nem bűn. Nem alacsonyabb életfunkciója éle­tünknek mint bármi más. Tisz­tán élni. szerelemben lenni av­val. kit Isten — hitem és meg­győződésem szerint - társamul Lelkésziktatás Cegléden és Sikátoron Cegléd A félezernél is több tem­plomba igyekező tömegében egy négy év körüli kislány ezt mondja restelkedő szüleinek: — „Jó nagy puttonya lehetett a télapónak, ha az új pap bá­csi is belefért. Tegnap volt Mi­kulás.” A tiszta topánkákat színültig töltő télapóünnepet követő napon, december 7-én iktatta be a ceglédi evangéli­kus gyülekezet tisztébe Ribár Jánost, egyhangúlag választott új lelkészét. Nem csupán a lehelet lát­szott zsúfoltság ellenére is a hirtelen lehűlés következtében a hideg templomban — de va­lami más is, ami nem mérhe­tő hőmérővel: a beteljesült várakozás, a közös örvendezés melege is, mely nélkül nem ünnep, csupán felhajtás, lélek­telen külsőség minden össze­gyűl ekeaés. A gyülekezet nevében Kiss Sándor presbiter magaköltötte verssel köszöntötte a fiatal lel­készt. A régi falusi lakodal­mak, keresztelők jót kívánó rigmusaira emlékeztető kö­szöntő alatt mindenki megíe- lejtkezett arról, hogy Isten há­zában nem illik mosolyogni — nevető szemmel örült minden­ki. Detre László esperes útrabo- csátó szavai után az új lelkész hirdette Krisztus Evangéliu­mát: „Jöjjetek énhozzám mind, akik megfáradtatok, és megter- heltettetek, és én megnyugoszt- lak titeket.” Lelkes, szerény, megragadó igehirdetés volt — méltó felelet a meghívó gyüle­kezet várakozására és bizalmá­ra. Lakodalommal vetekedő volt az iktatás utáni vendéglátás rendel, nem szégyellni való dolog. Bűn minden visszaélés, tisztátalanul kiélt vagy vissza­fojtott vágy. A szerelem el- téphetetlen része fiatal éle­temnek — de, nem értelme! Fiatal életem értelme több en­nél! Ez az a kérdés, ahol meg­oszlanak a vélemények. Mi evangélikusok sok nem hivő barátunkkal együtt valljuk, hogy a legtisztább és legmé­lyebb szerelem is lehet fék, ha élethivatásunk kibontakozá­sában, ill. hűséges és maradék­talan elvégzésében gátol. A fiatal élet is; felelős élet! Fe­lelős fiatal korából adódó sok­féle és páratlan ajándékainak kamatoztatásában, a rábízott munka, egész — vagy részfel­adat becsületes végrehajtásá­ban tudván, hogy életének nemcsak „magánügye” van, hanem „közügyé” is. Egy konk­rét emberi közösségnek, egy társadalomnak tagja, mely nemcsak lehetőségeket ad sze­mélyiségének kibontakozására, hanem áldozatot is vár tőle. A SZERELEM MÉLY, TISZ­TA ÉS SZENT VOLTÁT MU­TATJA EGYÉBKÉNT AZ IS, hogy az Énekek Éneke, a tisz­ta és szent szerelemnek ez a csodálatos leírása — belekerült a Bibliába. Ha ennek a könyv­nek leguralkodóbb gondolatai­ra figyelünk a fentiekre vo­natkozóan. akkor a következő erősítést kapjuk: „ERŐS A SZERELEM MINT A HALÁL.” Vagyis olyan ter­mészetes, olyan hatalmas, olyan elkerülhetetlen az ember életében, mint a halál! Köz­ponti érzése tehát az ember­nek, s így központi kérdése is. — a ceglédi evangélikusok mégsem „kitenni” akartak ma­gukért, de a terített asztal mel­lett is megosztani igaz örömü­ket. Az elküldő Isten tegye el nem múlóvá nyáj és pásztor örvendező egymásratalálását. T. S. Sikátor 1975. december 28-ának dél­utánján bensőséges ünnepi istentisztelet keretében iktat­ta be Horváth József mencshe- lyi lelkész — esperesi megbí­zott, akivel együtt szolgált az ünnepen a beiktatott édesapja, Mátis István ajkai lelkész — a Sikátor—Veszprémvarsányi gyülekezet egyhangúan meg­választott új lelkészét, Mátis Andrást. Az istentisztelet és az azt követő közgyűlés pergő, meg­ható és színes képeinek sorá­ból megállítva, kinagyítunk egy képet: Az ablakokon sugárzik be a késő téli napfény, karnyi vas­tag gyertyák világosságot szór­nak az oltártérre. A gyüleke­zetek tagjai felállva éneklik az ősi Szentleiket hívó éneket. Az oltárnál Horváth József lelkész Jakab 3. 17 alapján hir­dette Isten igéjét, s a gyüleke­zet tudatában és szívében ott tűk az imádkozni tanító, féltő és Istennek szentelt gyermek örömével együttörülő édesapa háláját. Az oltárteret félkörben a gyülekezet felügyelője, gond­nokai és presbiterei állták kö­rül. A félkör gyújtópontjában állt Mátis András lelkész. Eb­ben a felsorakozásban, szoro­san egymás mellé állásban nemcsak az ősi gyülekezet lel- készszeretetét láttuk — azt is, nemcsak örömet láttuk, hogy fiatal igehirdető állt Krisztus szolgálatába — azt is, de lát­tuk az egyház népének felsó- rakozását, útra indulását. Lát­tuk azt az útrainduló elhatá­rozást, amely egyszerre jelenti a Krisztus útján való járást és a szolgáló egyház szolgáló gyü­lekezetének készségét a szol­gálatra. Erről a feladatról hirdette Isten igéjét Mátis András lel­kész Zakariás 8, 20, 23 alapján beszélt arról az új helyzetről, amiben a Világ kérdez az egy­háztól. S szólt arról, hogy eb­ben a helyzetben nem elégsé­gesek a világ számára, ha vá­laszként rég begyakorolt üres sémákat mutatunk fel. A gyü­lekezetnek a Krisztusról szóló igehirdetés mellett a Krisztus kegyelmében járó, szolgáló élettel kell bizonyságot tenni a világban. Az üdvözlő táviratok felol­vasása Után Győry Károly bakonyszentkirályi és Bátky Miklós tápszentmiklósi refor­mátus lelkipásztorok a testvér­egyház gyülekezetéinek kö­szöntését hozták. Köszöntötte az új lelkészt Szepes Alfréd római katolikus plébános. Csonka Ferenc ajkai felügyelő kérte Isten áldását, majd Rutt- kay Levente, a bakonytamási és bakonyszentlászlói gyüleke­zet köszöntését és az Egyház­megye Lelkészi Munkaközös­ségének üdvözletét tolmácsol­ta- R.L. Égy olvasónk leveléből Tisztelt Evangélikus Élet! A november 30-i számuk­ban a „Nagyobb anyagi áldo­zatot kér egyházunk vezető­sége” címmel megjelent köz­leményhez kívánok szólni: Korábban az volt a kívánalom az egyházfenntartási járulék tekintetében, hogy az alap lenne az egyhavi fizetésnek 1%-a és még valami, ennek alapján 1,25% alapulvételével fizettem járulékomat, most a tej pénzzel, tüzelőpótlékkal megspékelt 2219 forint nyug­díjam figyelembevételével évi 400,— forint egyházfenntartásd járulékot fizetek évi két rész­letben, hogy az egyházi év le­zárásáig, tehát november 30-ig be is érkezzék az illetékes egyházi hivatalhoz. Megrökönyödéssel olvasom az igen alacsony kívánalmat, ami az Evangélikus Életben napvilágot látott, 18 évén fe­lüli evangélikus hivőtői 200,— Ft minimális összeget jelöltek meg. Hát mostani havibérek, fizetések mellett, amelyek jóval meghaladják az én időmbell forintilletményeket, béreket, még az áremelkedé­sek, árrendezések előtti időket tekintve is az akkori forintér­téket. Most a víkendházak, kutyák, nem is egy, gépkocsik, öröklakások idején, évi kül­földi utazásoknál, háztartá­sokban televízió, jégszekrény, villanyvasaló, rádió, grillsü­tők világában valóban a 35— 60 év közötti korosztálytól hathatósabb hozzájárulás kí­vánható, ha hivő ember és nem könyöradományt kíván csak jüttatni egyházának. Erős vár a mi Istenünk! Egy evangélikus hittestvér Az első jel János 2, 1—11 csengenek szavai, amelyek bizonyságot tettek a „felülről való bölcsességről”, Isten ki­áradó kegyelméről, aminek meg kell látszania az Ö népén. Ennek a kegyelemnek látható és megtapasztalható jeleiről szólt, a gyülekezet belső egyet­értéséről, s a világ felé forduló szolgálatáról. Az oltárnál állt Mátis István ajkai lelkész — az édesapa — s amikor a lelkészavatás li­turgiájának ünnepélyes szavait mondta, szavai mögül hallot­Nem bűn, nem kísértés, nem bolondság mint sokan tartják, hanem az emberi élet nagy­szerű és csodálatos ajándéka. Érdemes ezen a ponton to­vábbgondolkoznunk: mennyi­vel szebb és teljesebb lenne az életünk, ha szívünkben jobban ápolnánk a szerelmet válasz­tottunk, ill. életünk párja iránt mindhaláláig. Hazugság az a vélemény, mely azt vallja a szerelemről, hogy a szerelem csak addig lehet „lángoló”, míg nem ismerjük meg igazán egymást teljesen. Nem a bű­nös és hitvány változatosság keresére az igazi szerelem! Is­ten egyetlen valakit rendelt mellém. Fiatalságunk roppant kísértése a telhetetlenség bű­ne. Az, hogy sok embernél — és természetesen fiatalnál! — kevés az „egyetlen egy”! Ne szóljunk most arról, hogy en­nek milyen fájdalmas követ­kezményeiről tanúskodik az élet. De arról szóljunk határo­zottan és hangsúlyozottan, hogy akinek kevés az „egy”, az Isten ellen lázad, aki egyet rendelt az egy mellé. Korunk egyik nagy gondolkodója ezt az igazságot más szavakkal így mondja el: „Az embernek az a képessége, hogy a többi emberrel barátságot tud kötni biztosítja azt a képességét, hogy igazán és hűségesen tud­jon egyet szeretni. A nagy, igazi és mély szerelem két egy­mást szerető fiatal kölcsönös bizalmán, egymás tiszteletének és méltóságának megtartásán alapul, melyet a köztük levő őszinte és kölcsönös hűség tesz életreszólóvá.” Egy édesanya mesélte a na­pokban, hogy máskor mindig élénk, jókedvű kislánya egy idő óta kedvetlen, ingerlékeny, fáradt. „Attól félek — mond­ta aggódva —, hogy ez valami betegség előjele.” Ilyen elője­lek gyakran figyelmeztetnek bennünket valami várható ese­ményre. Vannak azonban olyan jelek is, amik valami jó­ra karjáik figyelmünket felhív­ni. Nemsokára például öröm­mel figyelhetitek a tavasz első jeleit magatok körül a termé­szetben: a napok hosszabbo­dását, a napsugár erejét, a szellő cirógatását, vagy a fá­kon, bokrokon duzzadó kis rü­gyeket — jól tesszük, ha figye­lünk a jelekre. Kijelölt igénk megértésében az utolsó vers olvasása segít­het előre bennünket: „Ezt tet­te Jézus első jelként... Mire tanít minket Jézus első jele? ARRA, HOGY JÉZUS OSZ­TOZIK ÖRÖMEINKBEN. A kánai menyegző vidám, örömteli alkalom volt, akár­csak a mai lakodalmak. Szü­lők és rokonok, ismerősök és barátok mind együtt ünnepel­ték a fiatalok házasságát terí­tett asztal mellett, amelyen természetesen sok jó étel és ital volt. A lakodalomra Má­ria és Jézus is hivatalosak vol­tak a tanítványokkal együtt. Ö is együtt örült az ünneplők­kel, részt vett a lakomán is, mint a többi vendég. Megszok­tuk, hogy Jézus ott van a templomban. Azt is megszok­tuk, hbgy szomorúságainkban sem hagy el minket, ott van például a temetésen is. Ez az ige azonban arra tanít, hogy Jézus jelen van és osztozni akar örömeinkben is. Velünk akar örülni. Ne csak a bajban jusson eszünkbe Jézus, mond­juk el neki örömeinket is. ARRA IS TANÍT AZ ELSŐ JEL, HOGY JÉZUS SEGÍT, AMIKOR ITT AZ IDEJE. A vidám hangulatot kellemetlen esemény zavarta meg. Elfo­gyott a bor. Mária Jézushoz fordult segítségért. Jézus vá­lasza látszólag elutasító: „Va­jon énrám tartozik ez.,. nem jött még el az én órám.” Má­ria mégis érzi, hogy Jézus tud és akar segíteni. Valóban, Jé­zus segít, ha különös módon is: bort ad a násznépnek. Azt hiszem, mindnyájan érzitek, hogy itt nem a bor a lényeges, hanem Jézus segítsége. Lát­szólag elutasít és mégis segít Végeredményben nincs éle­tünknek olyan kérdése, amire azt mondja, hogy ez nem tar­tozik rá. Nem írhatjuk elő ne­ki. hogy mikor és hogy segítsen rajtunk, de bátran bízzuk rá kérdéseinket és életünket, mert amikor jónak látja, segít min­denben. EZ AZ ELSŐ JEL LEGIN­KÁBB ARRA TANÍT, HOGY JÉZUS AZ, AKI ÜDVÖSSÉG­RE SEGÍT BENNÜNKET. A lakodalom folytatódott. A leg­többen észre se vették, mi tör­tént. Vidáman itták a finom bort. Mitsem sejtve részesültek Jézus segítségében és ajándé­kában. De Jézus tanítványai számára ez a cselekedet jellé lett: ö az, akit Isten küldött. Igénk ezt így mondja: „így je­lentette ki dicsőségét és tanít­ványai hittek benne.” Isten igéje bennünket is ilyen hitre akar elvezetni: Jézus nemcsak velünk van és segít, hanem ő az, aki az üdvösségre is el tud segíteni. Jézus ezután még számtalan jellel bizonyította, hogy ő az Isten küldötte. Isten azt akar­ja, hogy felismerjük, higgyünk benne és dicsőítjük is őt, ahogy János evangélista egy másik helyen írja: „láttuk az ő dicsőségét”. Kevehází Lászlőné FIATALSÁG — SZERE­LEM: velejárója emberi éle­tünknek. Ajándéka. Bátran fogadjuk el ígv. s éljünk vele őszintén — becsületesen! Blázy Lajos — HÁZASSÁG. Nagy Gyula ny. nagyalásönyi lelkész és Müller Margit január 6-án tartották esküvőjüket a pápai templomban Sikos Lajos pá­pai lelkész, a Veszprémi Egy­házmegye esperese szolgálatá­val. „Nem jó az embernek egyedül...” As élet napos oldalán Fiatalság — szerelem

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents