Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-09-26 / 39. szám
/ Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVAN GELIKUS HETILAP XLL ÉVFOLYAM 39. SZÁM 1976. szeptember 26. Ara: 2,50 Ft líira a Finlandia pálmában PÁR HÉTTEL EZELŐTT EMLÉKEZETT MEG A VILÁGSAJTÓ ARRÖL, hogy egy évvel ezelőtt írták alá Helsinkiben, a Finlandia palotában az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányát, amelyben 33 európai és két tengerentúli állam hivatalos képviselői állapodtak meg abban, hogy fáradoznak a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett éléséért, a békéért és biztonságért. Ez az egyezmény egyfelől gyümölcse volt annak a politikai enyhülésnek, amely nyilvánvalóan tapasztalható volt a záróokmány. aláírásakor, másfelől jó alapot adott arra, hogy elsősorban Európa népei, de más országok is tovább munkálkodjanak a politikai enyhülés visszafordíthatatlanságáért. Nem vitás, hogy azoknak volt igazuk, akik a záróokmány aláírásakor azt mondották, hogy a gyönyörű Finlandia palota történelmi esemény színhelye volt. MOST ÜJRA A FINLANDIA FOG HELYET ADNI ANNAK A VILÁGKONFERENCIÁNAK, amelyet szeptember 23—28. között tartanak Helsinkiben a leszerelésért és ezzel összefüggésben nemcsak a politikai, hanem a katonai enyhülésért is. A hírek szerint mintegy 500 kiküldött foglal majd helyet a Finlandiában, képviselve 90 ország békeszerető erőit. Ez a világkonferencia folytatja a békeszerető erők 3 évvel ezelőtt Moszkvában tartott világkongresszusának munkáját. Ezek a témák szerepelnek a tárgysorozatban: enyhülés és nemzetközi biztonság, nukleáris és más, tömegpusztító fegyverek eltiltása, a hagyományos fegyverzet csökkentése; a fegyverkezési verseny és a leszerelés gazdasági és társadalmi következményei; a leszerelés és a fejlődő országok. Aki figyelemmel, felelőséggel és féltő szeretettel néz körül világunkban és drága neki mindaz, amit az emberi értelem és szív az emberiség boldogulásáért és szebb életéért létrehozott és akinek e iöldön nagyon drága maga az emberi élet. az aggodalommal, sőt rettegve nézi azt az iszonyatos fegyverkezési versenyt, ami a hat világrészben folyik, állandó fenyegetettségben tartva azt a több mint négy- milliárd embert, aki a Földön lakik. Nem kell nagy haditudomány és politikai képzettség annak megállapításához, hogyha ez így folyik, annak alig lehet más a vége, mint az. hogy az emberiség lesöpri magát a Földről. Nem elég tehát politikai enyhülésért erőfeszítéseket tenni, hanem minden jóakaraté erőt össze kell fogni annak érdekében, hogy a politikai enyhüléssel együtt folyjék a katonai enyhülés is. Katonai enyhülés pedig elképzelhetetlen a fegyverkezési hajsza megállítása és előbb a részleges, majd az általános és teljes lesze- lés végrehajtása nélkül. Minden kis és nagy lépés a leszerelés felé hasznos, amit meg kell becsülni, ugyanakkor mindaddig szítani kell az elégedetlenséget a leszereléssel kapcsolatban, míg el nem érjük az általános és teljes leszerelést. Könyvtárakra megy ma már azoknak a ^könyveknek, cikkeknek és röpiratoknak a száma, amelyek száz és száz oldalról közelítik meg a fegyverkezés és leszerelés problémáját. Csak éppen tovább folyik a fegyverkezés! Azt sem lehet tagadni, hogy elsősorban a Szovjetunió kezdeményezésére és békepolitikájának következetes érvényesítésére több olyan egyezmény született, — mindenekelőtt a Szovjetunió és az Egyesült Államok, továbbá más államok között. — amelyek feljogosítanak bennünket arra, hogy reménységgel nézzünk több most folyó, a leszereléssel különböző- vonatkozásban foglalkozó tárgyalás felé. Mégis, kell, hogy elfogja a világ népeit valami csillapíthatatlan türelmetlenség, amiatt, hogy ezek a tárgyalások végtelenül hosszúak és sokszor igen kis eredménnyel végződnek. E tárgyalások ideje alatt nemhogy csökkent hanem növekedett a fegyverkezési verseny. Hiszen, míg — a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet számítása "szerint — 1974-ben a világ országai 220 milliárd dollárt tékozoltak fegyverkezésre, addig most olyan kimutatások látnak napvilágot, melyek szerint jelenleg 300 miliárd dollárt fordítanak katonai kiadásokra. Hogy ez milyen iszonyatosan nagy összeg és mit lehetne létrehozni ebből az összegből, hány éhes szájba lehetne kenyeret adni, hány iskolát, kórházat lehetne belőle építeni, lassan már ki-sem lehet számítani, A leszerelés sürgősségének alátámasztására csak néhány tényt sorakoztassunk fel: AZ AZ ÖSSZEG. AMIT MA AZ EMBERISÉG KATONAI KIADÁSOKRA FIZET ANNYI, mint 1 évi nemzeti jövedelme annak az 1 milliárd embernek, akik Dél-Ázsiában, Távol-Keleten és Afrikában élnek. Ennek az ‘l milliárd — sokszor nagyon éhes — embernek meg lehetne kétszerezni nemzeti jövedelmét a leszerelés megvalósításával. Akkor nem halna meg ezen a területen naponta 18 ezer ember! Akkor ezekben az országokban csökkenteni lehetne az analfabétizmust, szinte a földből nőhetnének ki az iskolák és a kórházak. A fegyverkezési verseny nemcsak óriási mennyiségű dollárt emészt föl, hanem kizsákmányolja a Föld természeti kincseit. Egyre többet beszélnek a tudósok arról, hogy ha áz emberiség nem tér észhez és tovább fegyverkezik,- úgy kifosztja a természeti erőforrásokat, hogy az .emberiség egész életterületén jelentkezni fog olyan hiány, amit, alig lehet majd pótolni, még a legnagyobb technikával is. LEHET-E AZT SOKÁIG TŰRNI, hogy nemcsak a föld természeti kincseinek kizsákmányolása folyik katonai célokra, hanem az emberi érlelem és agy kifosztása és kizsákmányolása is. Megbízható kimutatások szólnak arról, hogy a világ legkiválóbb tudósainak több mint fele ma azzal tölti idejét, hogy még hatékonyabb fegyvereket találjanak ki, hogy még több embert és gyorsabban lehessen elpusztítani. Nem inkább arra kellene mozgósítani ezeket a kiváló „agyakat”, hogy kitalálják, miképpen lehetne a rohamosan növekedő emberiség számára békét teremteni és létrehozni olyan nemzetközi gazdasági rendet, amelynek révén biztosítható volna mindenki számára a kenyér, a tanulás, a jobb egészség és a boldogabb élet? örülünk, hogy a Finlandiában ezekről a kérdésekről fognak tanácskozni. Nagyon reméljük, hogy az egyházak képviselői is nagyon határozott és egyértelmű álláspontot fognak képviselni más világnézetű emberekkel együtt. Ezt az álláspontot: Minden erőfeszítést meg kell tenni azért, hogy a fegyverek belátható időn belül lomtárba kerüljenek ‘ D. Káldy Zoltán Az istentisztelet mint ének és imádság Vasárnapi és hétköznapi istentiszteleteinknek a prédikáción kívül az ének és az Imádság a jelentős része. Az első évszázadok keresztyénéinek az istentisztelete ugyanúgy elképzelhetetlen volt ezek nélkül, mint ahogyan mi is furcsállnánk, ha elmaradnának. Az istentiszteleti éneket és imádságot most a gyülekezeti résztvevők oldaláról vizsgáljuk, hogyan veszünk részt azokban, és mi a jelentősége az együttes éneknek és imádságnak. Szent muzsika Az ének és zene végigkíséri az ember életét. Hozzá tartozik emberi életünkhöz, hogy ki-ki a maga módján műveli és szereti az örömöt és szomorúságot olyan jól kifejező éneket, zenét. A vallások világát különösen is végigkíséri a különféle zene, a kultikus-liturgikus ének, a különböző hangszerek. A keresztyén istentisztelet énekes és zenés hagyományai az ószövetségi istentiszteletből nőttek ki, gondoljunk például a Zsoltárok könyvére. Az újszövetségi iratokban sok helyen dolgoztak bele az apostolok olyan verseket vagy énekeket a szövegbe, amelyek az első keresztyén gyülekezetek istentiszteleteire engednek következtetni. Pál apostol például a filippibeli gyülekezetnek írott levelében a második fejezetben az ötödik verstől kezdve idéz egy ilyen Krisztus-himnuszt, vagy gondoljunk a legismertebb szakaszra, a szeretethimnuszra. Evangélikus egyházunk mindig is híres volt arról, hogy híveink szerettek énekelni. Az egyházi zene, a „szent muzsika” nagyjai közül sokan, mint például Bach János Sebestyén, gyülekezeti kántorokként, orgonistákként szolgálták az egyházat. A sokfelé működő egyházi énekkarok, amelyek közül á leghíresebb és legszélesebb programot nyújtó a Buda- pest-Deák téri gyülekezet Butilerántó énekkara, a Foton működő egyházi kántorképző tanfolyamok, az új kiadásokban megjelenő énekeskönyvünk mind azt bizonyítják, hogy mai gyülekezeteink élni akarna^ gazdag egyházzenei múltunk értékeivel és szeretnek énekelni. Vajon mennyire szoktunk részt venni az istentiszteleti éneklésben? Van-e saját énekeskönyvünk otthon, és elő szoktuk-e venni családi körben, megtanítjuk-e szép koráljainkra a gyermekeinket és unokáinkat? Ismerjük-e az énekeskönyv új részének énekeit is? Jó tudnunk, hogy egyházunk erre hivatott szakértői esztendők óta új énekeskönyvet készítenek elő. Minden kornak sajátos irodalmi és zenei ■ kifejezésmódja volt, más és más „ízlés” tükröződik régi énekeinkben. A török háborúk, a vallásüldözések korában keletkezett énekek bűnvalló- kesergő hangja eiüt a múlt században írott, a racionális, értelemre nagyobb hangsúlyt tevő vallásosság légkörében természetesnek ható, szárazabb énekszövegektől vagy romantikus dallamoktól. Üj énekeskönyvünk szeretné majd a mai korra jellemző, új énekeket is .összegyűjteni hazánkból és más népek egyházaiból a hagyományos anyag mellé. Énekeljünk együtt a gyülekezettel vasárnaponként, kísérjük figyelemmel az ének szövegét is. Nemcsak hangulati elem az orgona, az ének, a muzsika, hanem Isten dicsőítése, kérés, bűnvallás vagy hálaadás, része az istentiszteletnek. A liturgia legmostohább része A prédikáció és ének mellett istentiszteleteink legmostohább része az imádság. A liturgikus rend szerint ugyanis a lelkész az oltár elé fordulva mindig imádságot mond, a gyülekezet nevében, a gyülekezettel együtt fordul oda Istenhez. El szoktuk-e mi is mondani ezeket az imádságokat a lelkésszel együtt? Az imádságra vonatkozó após-1 toli parancs az, hogy mindig, szüntelenül imádkoznunk kell, azaz egész életünknek Isten színe előtt kell folynia. A gyülekezet imádsága annyiban más, mint az otthon elmondott, csendes fohász, hogy a gyülekezet az istentiszteleten nem egyszerűen mint keresztyén egyének összessége, hanem Krisztus parancsára összegyülekezett, ígéretében jelenlétét biztosító szavára figyelő közösség van együtt. Valaki egyszer ezt így fogalmazta: az uralkodó elé oda lehet lépni egyedül is valamilyen kéréssel, de más az. ha egy küldöttség, deputáció jelenik meg. Az egyéni imádságot nem pótolja az istentiszteleti és fordítva, mindkettőre szükség van. Milyen erő lehet az a beteg vagy magános ember számára, ha el tudja imádkozni az istentisztelet órájában, távolról is a gyülekezet közösségében érezve magát, amit a templomban együtt mondanak! Szép szokás sok gyülekezetünkben, hogy az istentisztelet végén a Miatyánk alatt meghúzzák a harangot. Hadd hallja meg a gyülekezet otthon levő vagy beteg tagja, hogy most együtt mondhatja a többiekkel a Jézustól tanult imát. Egyházunk kiadásában sokféle imádságos könyvet ismerünk. Ott van például az énekeskönyvünk végén is egy imádságos rész. Lapozzuk egyszer végig azokat az igeszakaszokat és imádságokat tartalmazó részeket, amelyek az élet különféle alkalmaira vonatkoznak. Megtaláljuk a magyar egyházi hagyomány mellett az egyháztörténet nagyjaitól származó imádságokat is. Istentiszteleti rendünket vizsgálva, az énekkel és imádsággal kapcsolatban, ugyanarra a következtetésre kell eljutnunk, mint amit a prédikációról mondtunk. Hiába a legdíszesebb istentisztelet, a legszebb és legjobban előkészített templomi „hangulat”, a legérdekesebben megfogalmazott imádság, ha az csak templomi liturgia, lelkészi vagy kántori „cselekmény” marad. Az istentisztelet akkor ér valamit, ha abból erőt ■merítünk a hétköznapikra, ha meghalljuk Isten szavát, és annak megtartói leszünk. Ifj. Harmati Béla D. Káldy Zoltán püspök moszkvai útja A „Vallásos dolgozók világkonferenciája a tartós békéért, a leszerelésért és a nemzetek közötti igazságos kapcsolatokért” elnevezésű mozgalom jövő évre tervezett világgyűlésének előkészítő bizottsága szeptember 28—30 között tartja ülését Moszkvában Juvenalij metropolita meghívására. Az ülésen az előkészítő bizottság tagjaként részt vesz D- Káldy Zoltán püspök-elnök is. Késsülünk a Lutheránus Világszövetség , nagygyűlésére Amint arról már lapunk többször hírt adott, a Lutheránus Világszövetség legközelebbi világ- gyűlésére 1977.. június 13—25. között Tanzániában, Dar-es-Salaam városában kerül sor. Egyházunk az előző nagygyűlésekre mindig elküldte tanulmányi hozzájárulását, és ezt kívánja tenni ez alkalommal is. D. Káldy Zoltán püspök-elnök vezetésével 1976. szeptember 10-én megalakult a tanulmányi anyagot előkészítő bizottság. A világgyűlés főtémáját, „Jézus Krisztusban új közösség”, és az egyes altémákat, a misszió, a keresztyén egység és a világ kérdéseit a püspök-elnök és D. dr. Ottlyk Ernő püspök vezetésével öt munkacsoport dolgozza föl. A munkában egyházunk következő professzorai és lelkészei vesznek részt: Balikó Zoltán. Baranyai Tamás, Benczúr László, dr. Cserháti Sándor, Dóka Zoltán. dr. Fabiny Tibor, dr. Groó Gyula, dr. Hafenscher Károly, ifj. Harmati Béla, dr. Karner Ágoston, Lehel Ferenc, Magyar László, dr. Muntag Andor, dr. Nagy István, dr. Prőhle Károly, Reuss András, dr. Selmeczi János, Solymár Péter. dr. Vámos József, Veö- reös Imre.
