Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-08-15 / 33. szám

GYERMEKEKNEK Az ifjú szolgák példaképe Gondolom, már jó néhányszor hallottátok idősebbektől, felnőt­tektől: „...ezt te még nem ért­heted, ehhez még túl fiatal vagy, ez még nem neked való...” De Jézus Krisztus tanítványai, köve­tői számára nincsen ilyen korha­tár. Ezt bizonyítja Timóteus élete is. Még egészen fiatalember, ami­kor Pál apostol második missziós körútja során maga mellé veszi a kisázsiai Lystra városában élő Ti- móteust. S talán maga Pál sem gondolta, hogy milyen nagyszerű, hűséges munkatársat kap a fiatal­emberben. Legkedvesebb tanítvá­nya lett, szinte fiaként szerette: „... szeretett és hű gyermekem az Urban ...” — vall róla a korin- tusi levélben. „Nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel” — írja a fillippi gyülekezetnek. De Timóteus is úgy nézett föl a leg­nagyobb- apostolra, mint lelki édesatyjára. Hogy mennyire szívén viselte Pál lelki gyermeke sorsát, azt sem­mi sem bizonyítja jobban, mint­hogy Timóteus az egyetlen, akihez Pál két olyan levelet is írt, ame­lyek belekerültek az Újszövetség­be is. Nagyon érdemes elolvasni ezeket, hiszen nemcsak Timóteus- nak szólnak. Az apostol intései, jó tanácsai minden idők Krisztus­követőinek, így nekünk is nagyon hasznosak és megszívlelendőek. ízelítőül egy-két gondolat, ame­lyeket különösen is érd cities szin­te kívülről megtanulni. Mindannyian megszólítva érez­hetjük magunkat, ha elolvassuk a bölcs apostoli buzdítást: „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tud­ván, kiktől tanultad, mivel gyer­mekségedtől ismered a szent írá­sokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által.” Ránk is érvényes az a figyel­meztetés, amellyel első levelét zárja az apóstól: „Timóteus, őrizd m4g a rád bízott kincset!” Való­ban drága és örök értékű , kincs mindaz, amit Jézus Krisztusról tu­dunk, amit Tőle kaptunk és ka­punk. S vajon nem lenne nagyszerű, ha ránk is illene mindaz, amire ifjú tanítványát biztatja: „Senki (meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szere- tetben, hitben, tisztaságban.” S a fiatalember olyannyira meg­fogadta a bölcs szavakat, hogy ki­nőve az „iskolapadból”, mestere rábízhatta az efezusi gyülekezet vezetését. De kettőjük szoros kap­csolata ezek után is megmaradt, és valóban a. sírig tartott. A Ró­mában fogságba kerülő Pál halá­la előtt még magához kéreti ked­ves ..gyermekét”, aki még saját halálában is hűséges követője ma­radt lelki atyjának. Pálhoz hason­lóan ő is vértanúhalált halt a hagyomány szerint 97-ben. így ő is jó lelkiismerettel mond­hatta el mestere szavait, amelyek­kel éppen a neki szóló második levélben summázza Pál egész éle­tét: „Ama nemes harcot meghar­coltam, futásomat elvégeztem, a hitet' megtartottam ...” Milyen jó lenne, ha egyszer majd mi is elmondhatnánk saját magunkról ezeket a szavakat. Er­re segíthet minket Timóteus pél­dája. Gáncs Péter Negyven éve annak, hogy Magyarországon első alkalommal tartottak sza­badtéri előadásokat a pécsi Dóm téren, 1933. és 1930. évek nya­rán. Várhalmi Oszkár kezdemé­nyezésére rendezték meg Pécs város ünnepi játékait 1933 nya­rán, Piernétől: „A gyermekek 1«?.. resztes hadjárata” című oratóriu­mot, melyet több alkalommal Is­mételtek meg. 1936 nyarán, ugyancsak a Dóm téren vezényelte Várhalmi Osz­kár karmester Ujházy György­inek drámáját, a „Missa Solem- nist". Liszt Ferenc esztergomi miséjének zenié j ével. , Első ízben történt meg Ma­gyarországon ilyen hatalma«, több mint 5,00 fővel szereplő, elő­adói gárda felvonulása a Dóm té­ri ünnepi játékok keretében.. négy alkalommal, mely a követ­kező évben, egymás után hat íz- iben hangzott fel. Várhalmi Oszkár mint karmes. tér. ajz 1920-as évek közepén ke­rült Pécsre — 1926. évben már a Pécsi Dalos Egyletet vezette, a következő évben pedig a Király- díjas Pécsi Dalárdának lett kar­nagya, ugyanekkor a Pécsi Ze­nekedvelők Egyesületének is. Életének utolsó éveit már visz- szavonultan1 töltötte a Pécsi Bal- (dauf-féle Evangélikus Szeretet­otthonban, ahol Pécs város zenei múltjának felkutatásával foglal­kozott1 és. a helyi egyházi és vi­lági zenetörténetet írta meg. melynek anyagát a helyi mú­zeumban helyezte letétbe. 1974. június 18-án halt meg, 87 éves korában. Sass Dezső Bevezetés az Újszövetségbe A szóbeli Evangéliumtól az írott evangéliumokig Az evangélisták a maguk evangéliumát nem egyetlen nap alatt írták. A szóbeli Evangé­lium hosszú utat tett meg, amíg az evangélisták lejegyezték. Ezen a hosszú úton sok min­den történt, de az események folyása közben mindenütt felis­merhető a Szentlélek Úristen céltudatos munkája. MAGA JÉZUS nem hagyott ránk semmiféle írásbeli feljegy­zést. Tanítványait sem kötelez­te arra, hogy igehirdetését leír­ják és cselekedeteiről írásbeli feljegyzéseket készítsenek. De mindebben nem kell semmi külö­nösebbet találnunk. A régi Kele­ten ugyanis megszokott dolog volt. hogy nagy egyéniségek ta­nítása és története nem írásban, hanem nagyon pontos és sokak által ellenőrzött szóbéli hagyo­mányban maradt fenn. Ezért használtak a régi keleti tanítók beszédeikben olyan formát, amely alkalmassá tették azokat arra, hogy a szóbeli hagyomá­nyokban hűségesen fennmarad­hassanak. Rövid mondatokban beszéltek, amelyeket könnyen meg lehetett jegyezni. Gyakran használtak beszédeikben képe­ket, hasonlatokat és példázato­kat. amelyek nemcsak érthetőb­bé tették mondanivalójukat, ha­nem az emlékezetben való meg­tartást és a továbbmondást is megkönnyítették. AZ EVANGÉLIUMOKBÓL már az első pillanatra kitűnik az, hogy a Jézusra Vonatkozó hagyomány is ilyen formában maradt ránk. Ez elsősorban Jé­zus szavaira vonatkozik. Jézus­nak az evangéliumokban talál­ható beszédei a mai értelemben véve nem beszédek, hanem rö­vid „mondások” összessége. (Még a Hegyi beszéd is ilyen!) Emellett „mondásai” erősen kép- szerűek. Megtudhatjuk azt pl., hogy Keresztelő János nem „szélingatta nádszál”, vagy „pu­ha ruhába öltözött” ember. Je­ruzsálemben végzett pásztori te­vékenységét a kotlósnak a kis- esibéit összegyűjtő munkájához hasonlítja. Milyen szemléletes az, amikor a galileai halászt ar­ra hívja fel, hogy a jövőben em­bereket halásszon. Heródest ró­kához, a farizeusokat meszelt sí­rokhoz, a hamis prófétákat ju- Ihoik bőrébe bújt farkasokhoz ha­sonlítja. A nagyravágyásit úgy ábrázolja, amint akik termetüket meg akarják növelni egy arasz- szal. A „mondások” mellett Jézus­nál is megtalálhatjuk a minden­napi életből vett példázatokat és hasonlatokat. Milyen jól megje­gyezhető az. amikor a jó és a rpssz termésről, a terméketlen fügefáról, a piacon lakodalmasi- dit és temetőisdit játszó gyerme­kekről. a . tartusról és a vám­szedőről, a gazdagról és Lázár­ról beszél. Az akkori emberek, bámulatos evnüé kez ötéhetséqü k- kel — amely nem volt annyiraj mes+erhelve. mint a mienk! — könnyen megőrizhették ezeket. JÉZUS BESZÉDEINEK és cse­lekedeteinek emlékezetben való megőrzésére igen nagy szükség volt, mert azok mintegy három évtizeden keresztül a szem- és fültanúk elbeszélése nyomán szó­beli formában maradtak fenn és így terjedtek tovább. Beszédeit to- vábbmondták azok, akik hallották. Csodatételeit elbeszélték azok a betegek, akiket gyógyított, és azok a családtagok, akik a meggyógyí- tottakhoz tartoztak, de mások is, akik — mint szemtanúk :— ott voltak Jézus egyes tetteinél. A meggyógyítottaknak és azoknak, akik valamilyen eseménynek szemtanúi voltak, bizonyára több­ször is el kellett mondaniuk a tör­téneteket. A többszöri ismétlés közben a szóbeli közlésnek is egy­re határozottabb formája lett. s a gyakori elmondás következtében az egyes történetek szinte szó sze­rint rögződtek és ebben a rögzített alakban terjedtek tovább. AZ ELSŐ PÜNKÖSD UTÁN a Szentlélek által megteremtett egy­házban egyre nagyobb szükség volt arra, hogy Jézus beszédeit, továbbá csodatetteire, életére, ha­lálára, és feltámadására vonatkozó elbeszéléseket összegvűjtsék. Szükség volt ezekre egyfelől a gyülekezeti istentiszteleteken hangzó igehirdetés, másfelől a zsi­dók és pogány ok között végzett misszionáló igehirdetés számára Tehát a szóbeli hagyományok összegyűjtése nem valami irodal­mi szempontból történt, hogy ti. Jézus mondásait és életének tör­ténetét „megőrizzék” az utókor számára, hanem kifejezetten a gyülekezet építése és a missziói szolgálat végzése, céljából. D. Káldy Zoltán nyomán: V. J. „Koponyák hegye” A könyvhét egyik „slágere” volt' Ördögh Szilveszter Jézus- regénye. Nagyosütörtak estétől a kereszthalálig kíséri végig a pas­sió eseményeit. Egy-egy -rövid fé- jezetben — az egész könyv 142 oldal — pár vonással festi meg a szenvedés-történet szereplőinek portréját. Amennyire hiteles, életközei a mellálcszereplők bemutatása, annyira egyoldalú, ellervtmoYtdá- scis a főszereplő, Jézus megfor­málása. A szerző csak az embert látja benne. Legalábbis igyekszik megfosztani minden olyan vo­nástól, amely már túlmutat az emberen. Csakhogy ez a vállal­kozás nem „segít” az olvasón, nem teszi Jézust „érthetőbbé”. Az, hogy a Gecsem-áné kertben v,em imádkozik — hanem csak fantasztikus írói szunyesztivitás­sál megrajzolt lelkitus&t vív. egész az eszméletvesztésig —, nem. ad magyarázatot arra, hogy miérrt engedi el fagafini magát, hogy miért, és főleg hogyan gyó­gyítja meg csodálatos módon Málkus szolga fülét. Mimt ahogy az sem teszi világosabbá a ke­reszthalál titkát, hogy a krisz­tusi hét szó közül csak azokat idézi, amelyekben nincsen sem­mi utalás az Atyára. A „racio­nalizált” csalk ember Jézus sé­máját szétfeszíti a teljes Jézus Krisztus! Maga az író is érzi ezt a fe­szültséget — őszintén küszködik főhősével. Pilátus önmarcangoló, vívódó szavai mögött ott sejtem e-gy kicsit a szerző tusakodását is: „Legalább bólints! Legalább jelezz a szemeddel! Csak annyit legalább, hogy még élsz! Hogy nem haltál még meg! Hogy nem beszéltem hiába?! Ne nézz így rám! Ne nézz rám! Fordulj el!..." De Jézus egyéniségétől, szemé­lyiségének varázsától nem lehet szabadulni. Erről igy vall Ör­dögh Szilveszter az „Epilógus feszülettel” című utolsó fejezet­ben, ahol magát Jézust szólítja meg a következő szavakkal: ......Téged bámulnak. Hozzád fo­hászkodnak. Akik elfordulnak, azok is rólad beszélnek. Hát min­den sikerült. Már nem feledhet­nek. Már. ha akarna akarnál sem. szűnhetnél lenni... A tested már nem test:i ige ... öröktől fogna létező, történő és cselekvő. Örökétiglen cselekvő, történő és létező. Istenfia, Emberfia, Szol- gakircüy...” S hogy kérdéseket provokál, illetve hagy nyitva? Hogy nem tudja elfogadhatóan indokolni a tanítványok újjáéledését, és ez­zel együtt a mai Krisztus-köve­tők létét? Hogy gyengének, ke­vésnek érezzük azt, amit erről mond Jézusnak az epilógusban? Idézem: „Lásd: barátaid sírását éledő elszántság fojtja ökölbe." De honnan ez az „éledő elszánt­ság” akkor, és azóta mindmáig? S egygltalában. miért örök té­ma ez a Megfeszített, ha csak ember1, ha 2000 éve halott?'. Miért izgatja egy fiatal író fan­táziáját? Miért hozza lázba a mai olvasót is? Kérdések és úiabb kérdések, melyekre több­féle válasz is lehetséges. A hit felelete is!— G. P. Tornyok, minaretek, pagodák A „nemzeti vallás’ 1973-ban a Stern magazin szo­kásos szenzációi között részlete­sen foglalkozott azzal a feltevés­sel, hogy Jézus Indiában (Kas­mírban) halt meg, 115 éves ko­rában, s leszármazottai még ma 5s élnek, akik többek között őr­zik Jézus próféta síriát. Abban ez évben a Népszabadság is fog­lalkozott a témával. A cikk lénye­gében Hassnain indiai archeo­lógusra hivatkozik, aki Jézus két indiai útjáról is tudni vél. Az el­ső a gyermek Jézus közel húsz- esztendős indiai kalandját mesé­li el. aki egy karavánhoz csat­lakozva került a szubkontinens- re, s ot.t elsajátította a. fakírok, jógik, bölcseik tudományát, majd heves vitába bocsátkozott az in­diai vallás képviselőivel, főként a lélekvándorlással kapcsolatban, de a nép igen megszerette őt. A második útja feltámadása után következett be. Mert Jézus a ke­reseten nem halt meg — állítia (Hassnain —, csak ájult volt, majd amikor sebeiből felépült, a rómaiak miatt menekült Indiá­iba, ahol sok követőre tett szert. A feltevéssel itt most nincs helyünk vitázni. Mindenesetre naiv és nevetséges érvek halma­za szerepel a kutató leírásában. Ami számunkra ebben az össze­függésben érdekes, az az, hogy sok indminak a fantáziáját fog­lalkoztatja a Krisztus-kérdés. s mivel a hindu vallás tarka for­gatagában számára is van hely, legendákat szőnek köréje. Van­,nak köztük több száz éves ha­gyományok. De ugyanilyen . hagyományok itatják át vallásukat a buddhiz­mussal és hz iszlámmal knvaso- Vatban is. A számtalan szekta között tehát meghúzódhat olyan csoport is, amely messze Nyugat­ra vezeti vissza hitének tapotga- ■tócsápjait. A HINDUIZMUS elsősorban labban különbözik a buddhizmus­tól, a keresztyénségtő 1 és atz isz­lámtól, hogy kifejezetten indiai ijelenség, közösségébe nem fogad egyetlen más .nemzetbeli sze­mélyt. Látszólag tehát zárt egy­séget képez, és így a ...nemzet vallása”. Viszont a szubkontinens ■történelme során gyakorta esett áldozatul idegen hódítóknak, akik idegen vallással jelentkez­tek. s belülről is akadt vallásújí- tó — mint pl. Gótáma királyfi, ia buddhizmus megalapítója —, így az 500 milliónyi lakosság mégsem „tiszta” vallású. Az isz­lám követőinek milliói teszik bo­nyolulttá India legújabb kori tör­ténelmét. Említettük vallásuk m.élyséqes kihatását a társadalomra. Ez a jelenség isimét érthetetlen előt­tünk, európaiak előtt. A kaszt­rendszerről vám szó. Indiában a kasztrendszer, h'a változó formá­iban is. de évezredeken keresztül fennmaradt, és máig a társadalmi élet gerincét, alkotja. Szemben a kasztrendszerrel államformák, történelmi tragédiák, vallási kü­lönbségek mind háttérbe szorul­nak. A kasztrendszer, amelynek metafizikai jelentőséget tulajdo­nítanak, oly mélyen ivódott az indiai gondolkodásba, hogy an­nak megváltozatására tett kísér­letek mind rendre elbuktak. Az új, modern India képviselői, a városi lakosság vékony, művelt .rétege, képtelen áttörni a még mindig 78 százalékos arányban élő falusi lakosság elmaradt gondolkodását. India hallatlan .nagy léptekkel halad a társadal­mi forradalom útján. Gazdasági, politikai életében robbanásszerű változások mentek végbe 1947 óta. De a társadalmi élet rákfe­néje, a kasztrendszer kínai fala, újra meg újra lefékezi a hala­dást. Miben áll ez a kasztrendszer? VOLTAKÉPPEN HINDU NÉ­ZET SZERINT a világegyetem rendezett egész, amely fölött a világtörvény tiralkodik. Ez meg­szabja a mindenséget benépesítő élettelen és élő lények helyét. Természetük szerint különböz­nek az élőlények jogaikban és kötelességeikben egymástól. Az emberiségen belül is számtalan különböző rend vám, mást szabad ,az egyiknek, és más tiltott a má­siknak. Legfelül helyezkednek el azok. aikik tetteikben és életmód­jukban a legnagyobb tisztaság­iban élnek. Ezek közei állnak az istenekhez, ök szellemi dolgok­kal foglalkoznak, ők a bráhma- nák, a legfelső kaszt. Közülük kerülnek ki a bölcsek, a tanítók. Táplálkozásra, érintkezésre vo­natkozóan szigorú parancsaik vannak, tisztátalansággal szem­ben különböző rítusokkal véde­keznek. A második rend a harcosok rendje. Közülük kerülnek ki a királyok, a maharadzsák is. '(Gótáma is a második rendiből származott.) Mint harcosok, ehet­nek húst, s mivel alacsonyabb rendűek, mint a bráhmanák, tes­ti dolgokkal is foglalkozhatnak. Amazok adományokból, ez utób­biak szerzéssel teremtik elő szükségleteiket. A 'tanító és har­cos renddel szemben áld a. dolgo­zók rendje, az állattenyésztésiben, 'földművelésiben, iparban é6 ke­reskedelemben érdekeltek töme­ge. E három felső kaszt tagjai különleges szertartás révén úgy. szólván másodszor is megszület­nek. A negyedik rendhez tartoz­nak azok, akik az előzőeket szol- igádják, akiknek szennyes tár-' gyakkal kell bánniuk, élőlénye­iket ölnek stb. ( AZ INDIAI TÁRSADALOM legalsó fokán az ötödik rend. a .páriák rendje áll. Ennek tagjai középkori értelemben vett tisz­tátalan mesterséget folytatnak, ipl. W. C.-tisztítás, utcaseprés, tolvajlás stb. S mivel az öt kaszt számtalan alcsoportra oszlik, ■ezért a hinduizmus ■ 2—3 ezer 'kasztból álló hierurachiát képez. Mondottuk, hogy a kasztrend­szer ősidőktől kezdve meghatá­rozta az indiai társadalmat. Olyan „rendkívüli” jelenség a népek történetében, hogy nem ltudjuk összehasonlítani pl. az osztálytársadadom fogalmával, vagy más vallásos hierarchiával. Egyedülálló, és ezért az euró­paiakat, mindenkor meglepte, fhogy milyen fontosságot tulajdo­nítanak, ki milyen kaszthoz tar­tozik, milyen emberi, isteni ősök­re vezeti vissza származását, mint élnek, érintkeznek egymás­sal. mint étkeznek, öltözködnek, milyen erkölcsök, szokások sza­bályozzák életüket. A modern útra lépett Indiának ez a megrögzött, vallása által táplált társadalnfi hierarchiája, a kasztrendszer, a próbatétele. Dr. Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents