Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-08-15 / 33. szám

Reflektorfényben az ökumené

Két nemzetközi konferencia tapasztalatai

Századunkat sokan az Ökumene századának nevezik. Jogosan, mert az ökumenikus mozgalom, amely századunk elején kezdte bontogatni szárnyait, az azóta eltelt időben hatalmas fává terebélyesedett. Ma már nemzetközi szervezetek, vilégigyűlések, konferenciák, két- és több oldalú párbeszédek szolgálják a különböző egyházak közeledését, együttműködését és közös szolgálatát.

A REFORMÁCIÓ két nagy ágának, az evangélikus és református egyházaknak európai kéo- viselői évtizedünk elején kezdtek gondolkodni azon. hogy a kél egyháznak még szorosabban kellene együttműködnie. Az elgondolást tett kövétte. Az európai egyházak képviselői az Egyházak Világtanácsa keretién belül, figyelembe véve az egyházak hozzászólását és véleményét

— megszerkesztettek egy iratot, amelyben összefoglalták az evangélikus és református egyház közös álláisifaglalását. Mivel az állásfoglalást előkészítő és megfogalmazó összejöveteleket a svájci Leuenberg'ben tartották, az állásfoglalást Leuenbergí Kon- kord iának nevezték el, A kon- kordiában kifejezésre juttattak, hogy nem akarnak közös egyház- szerkezetet, sőt a két egyház történelmi hagyományaiból fakadó jellegzetességeit sem akarják elmosni. de kifejezték azt a készségüket. hogy elfogadják egymás igehirdetői szolgálatát, és készek az úrvaosora közös vételére. Ezt a konfcordiát eddig 68 egyház — köztük Magyarországi Evangélikus Egyházunk is — elfogadta. Számunkra a konkordia elfogadása nem jelentett különösebb problémát, hiszen mi a testvér református egyházzal már év- száizadok óta szószék- és úrva- osorai közösségben vagyunk.

A komkordiát elfogadó egyházak 1976. június 10-től 16-ig tartották meg első küldöttgyűlésüket, a svédországi Sigtunában, a svéd evangélikus egvház gyülekezeti munkásokat képző intézetében. A konferencia jelentőségét mutatja, hogy a 78 részvevő között kilenc evangélikus püspök és ugyanennyi református és urnáit egyházi elnök vett részt. Jelen voltak az egyházi világszervezetek képviselői, valamint a római katolikus, az ortodox, az anglikán, a baptista és metodista egyházak megfigyelői is.

A KONFERENCIA elsősorban azt vizsgálta, hogy az egyházak íbízonyságtevő, társadalmi és politikai szolgálatát hogyan moti- iválja Luther két kormányzásról és Kálvin Jék»s Krisztus királyi uralmáról szóló tanítása. Az előadásokból és megbeszélésekből újra kitűnt, hogy bár különböző teológiai megfontolásokból indulunk ki, mégis ugyanannak a Jézus Krisztusnak vagyunk szolgái. A konferencia foglalkozott azzal is. hogy mi a közös és mi a különböző az egyházi hivatalról, az ordtnációról (lelkészajva- itásról) és a szolgálatról vallott: teológiai felfogásunkban.

Mivel több egyház — köztük az északi evangélikus egyházak

— teológiai és jogi megfontolásokra hivatkozva még nem fogadták el a konkordiát, ezek képviselői külön munkacsoportban foglalkoztak a konkordia szövegének értelmezésével. A megbeszélések során sikerült több félreértést eloszlatni, s reménység vám arra, hogy rövidesen ezek az egyházak is elfogadják a kon- ■kordiát. Hogy ennek a reménységnek konkrét alapja van. mutatja az is, hogy a konferencia részvevői a stockholmi dómban a templomi gyülekezettel közösen vettek úrvacsorát, amelynek szolgálatát evangélikus püspökök és református egyházi elnökök közösen végezték. Ez. az inter- íkommuniós és koncelebrációs alkalom az első volt a svéd evangélikus egyház történetében:

A konferencia megválasztotta a további együttműködést 'koordináló bizottságot, felhívta a tagegyházakat a közös tanulmányi munkára, és elhatározta, hogv a Leuenbergi Konkordia második

küldöttgyűlését 1979 őszén tartják meg.

KÖZVETLENÜL a s igtunai konferenciához csullaikozott a Lutheránus Világszövetség fele- kezetközi dialógusokkal foglalkozó tanulmányi csoportjának genfi tanácskozása (június 16—23.). A konzultáció feladata az ökumenikus párbeszéd módszerének ■(ökumenikus metodológia) tanulmányozása volt. A huszonnégy résztvevő azoknak az egyházaknak a küldötteiből került ki, amely egyházak tanulmányi csoportjai a témával faglalkoamak. ■Megfigyelőként jelen volt a Vatikán és az ortodox egyházak képviselője.

A KONZULTÁCIÓ megbeszélésein elsősorban az a kérdés szerepelt. hogy mennyiben szükséges a teológiai egyetértés a különböző egyházak közötti közeledéshez és közösséghez. Vannak úgynevezett „adiaforon” kérdések — mint például az egyházi szervezet és liturgia —:, «melyekben nem feltétlen szükséges a teológiai megegyezés, de a tanításban van egy határ, ahol ■a teológiai különbözőség mér az egyházközösség felbomlását vonja maga után. Az egyház története viszont arról is tanúskodik, hogy bizonyos történelmi szituációikban, a közösséget teremtő Krisztus a teológiai különbözőségek ellenére is meg tudja va- Tósítami az igazi közösséget.

Foglalkozott a konferencia azzal a kérdéssé! is. hogy mi az úgynevezett „nem teológiai” tényezőknek, a társadalmi, kulturális. politikai, vallási, faji éis egyéb tényezőknek a szerepe az egyházak ökumenikus kapcsolatában. Ezek sok esetben akadályai lehetnek az ökumenikus közeledésnek, de varrnak olyan esetek is, amikor ezek a tényezők közösséget formáló erőként hatnak. A szocialista országokban 'élő egyházak például az új szituációban a társadalmi és politikai szolgálatuk keresése közbem kerültek közelebb egymáshoz és találták meg egymás kezét. Éppen ezért az ökumenikus párbeszédekben ezeket a tényezőket sohasem szabad figyelmen kívül hagyni, állandóan elemezni kell őket, mert ezekben ölt testeit e világban az egyház szolgálata.

A konzultáción felmerült a kívánság, hogy az Egyházak Világtanácsának létre kellene hoznia egy olyan bizottságot, amely a különböző két- és több oldalú ökumenikus párbeszédeket koordinálja és értékeli, mert csaik így kerülhető el az ökumenikus párbeszédek zűrzavara.

A KONZULTÁCIÓ során az úrvacsorái igehirdetés szolgálatára személyemet kérték fel. aki igehirdetésében a közös bizony- ságtevő. társadalmi és politikai szolgálat összekapcsoló erejéről szólt.

Dr. Selmcczi János

István Marian:

Űtravaló

Akit nem éget szenvedély, halott csak az, az nem is él. Égesd magad az emberért, szolgálat ez, ne légy kevély!

A szeretet hatalma

Édesanyám simogatott, az életre tanitgatott.

Az életre tanitgatott, szépre-jóra igazgatott.. Szépre-jóra igazgatott, érte élni kardot adott.

Érte élni kardot adott, zsold nélküli harcos vagyok. Zsold nélküli harcos vagyok, elestemig szabad vagyok.

„Tűzben, lángban” verskötetből (1976)

A fizikus válasza

1945. május 8-án a fegyvereit.

még dörögtek Németország szívében, és elvétve a japán! szigeteken, de a katonai szakértők már pontosan tudták, hogy a nagyhatalmak győzelme rövidesen bekövetkezik, s véget ér a TI. világháború. Amikor az első amerikai atombombát előállították, az amerikai kongresszus szélsőjobboldala javasolta, hogy ha többet nem is, de 'legalább egy atombombát dobjanak le élő településre, ezáltal az ellenfelet megfélemlítenék, s ..egyúttal” kipróbálnák embereken az atombomba hatását. A szélsőjobboldaliak javaslatuktól nem álltaik el. sőt már követelték az atombomba bevetését. Mivel a vita a kongresszusban feszültté vált,, felállt a béke egyik nagy híve. a vallásos doktor Robert Oppenheimer atomkutató, a demokrata párt vezetőségi tagja, és megmagyarázta világosan, érthetően, az atomfegyver rettenetes hatását, majd kifejtette, hogy annak 'bevetése nemcsak Isten ellen való vétek, hanem indokolatlan is, hiszen a háborúnak ügyié órák múlva vége lesz. Egyébként — tette hozzá —. mi, amerikaiak, is ■kaphatunk egy atombombát.

mert kJ tudja, hol, kinek a birtokában van még egy a világon. ■Nem tartom például kizártnak, hogy partnerünk, a Szovjetunió is rendelkezik atombombával, s ha netán ott, az ő területükön óhajtanák kipróbálni bizonyos ■amerikai katonai szakértők ... visszaüthetne könnyen a dolog.

A tudós leült, Szavai után síri csend lett a teremben. A kongresszus elnöke törte meg a csendet. Sápadtan felállt és erőltetett nyegleséggel ezt kérdezte:

_ — És ön szerint, Oppenheimer úr. egy esetleges ellenünk használt atomfegyverrel szemben mi. amerikaiak, rendelkezünk-e valamiféle eseiközzel, .amellyel megvédhetnénk magunkat?

A tudós ismét felállt, végignézett a termen, aztán a szélső- jobboldal felé fordulva meggvö- .ződéssel, de szerényen mondta:

— Igen, elnök úr, igen. uram’ Mi, amerikaiak is rendelkezünk Ilyen eszközzel. Maga a Jó Isten adta az egész emberiség kezébe ezt az eszközt. Csak egyetlenegy van belőle az egész világon. És ez az egyetlen eszköz: a béke!

Németből fordította: Dénes Géza

Helsinki éli

Szerte a világon megemlékeztek az európai biztonsági és együtt- műKödési értekezlet záróokmánya aláírásának egyéves jubileumáról. Még bennünk élnek azok az érzések és gondolatok, amelyek akkor ragadtak meg bennünket, amikor egy évvel ezelőtt a televízióban is láthattuk, hogy 35 állam legfelső szintű vezetői kormányaik nevében aláírták a több évi munka után megszövegezett történelmi jelentőségű okmányt. Tudatában voltunk, hogy az okmányba foglalt'tíz alapelv hosszú távú programot ad Európa népeinek, de azt is tudtuk, hogy az aláírás pillanatában máris megtettük a nagy lépést a tartós béke, közelebbről a békés egymás mellett élés, a gyümölcsöző együttműködés felé.

Az elmúlt egy esztendőben letagadhatatlanul éreztette hatását a helsinki záróokmány, illetőleg az abban foglalt alapelvek. Megélénkült Európa államférfiainak egymással való eszmecseréje. Ebből az eszmecseréből nem kis mértékben vették ki részüket a magyar államférfiak is. A „helsinki szellem” érvényesült akkor is, amikor Bonnban ratifikálták a lengyel—NSZK megállapodást, vagy amikor rendezték a jugoszláv—olasz határproblémákat. A helsinki záróokmányban foglalt megállapodásnak megfelelően hívott meg külföldi megfigyelőket a Szovjetunió az előre bejelentett hadgyakorlatokra. Ez a szellem érvényesült akkor is, amikor a KGST-tagállamok kapcsolatépítő kezdeményezést tettek a Közös Piac irányában. Az európai kommunista és munkáspártok ugyancsak előremutató döntéseket hoztak Berlinben. Elevenebb lett az országok között az információcsere is. A turizmus is tovább növekedett. Mindehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy az egyházak közötti kapcsolatok építése is előbbre jutott. Szívből örülhetünk ezeknek a pozitív eredményeknek. Hiszen ki ne örülne annak, hogy Európa és általában a világ népei közelednek egymáshoz, békében akarnak élni és együtt akarnak működni.

MÉGIS VANNAK, AKIK NEM ÖRÜLNEK AZ ENYHÜLÉSNEK, Nyugat és Kelet közeledésének, a békés egymás mellett élés realizálásának és a különböző társadalmi rendszerű államok erősödő együttműködésének. Már Helsinki előtt is voltak a tőkés országokban olyan vezetők és csoportok, akik ímmel-ámmal figyelték, hogy mi készül Helsinkiben, és amit csak tudtak, meg is tettek azért, hogy a záróokmány ne jöjjön létre. Űk már akkor inkább azt akarták hogy kiéleződjenek az ellentétek a szocialista és a kapitalista országok között. Nyilvánvalóan azért, mert ők szívesen törölnék le Európa térképéről a szocialista országokat, vagy legalábbis a szocialista társadalmi rendszert. Jól érezhető, hogy a.tőkés országok egyikében nagyobb, a másikban kisebb a hajlandóság a helsinki záróokmányban foglalt elvek gyakorlati érvényesítésére. És míg a szocialista országok egységes egésznek tekintik a záróokmányt, addig nem is egy európai tőkés ország önkényesen, egyoldalúan értelmezi a megállapodást és válogat annak egyes részei között. Közismert, hogy vannak olyan körök, amelyek nem a békés egymás mellett élést és együttműködést hangsúlyozzák, hanem az „emberek és eszmék szabad áramlását”, amely mögött kétségtelenül az az elgondolás rejlik, hogy ,a szocialista országokba minél jobban „behatoljanak” a saját eszméikkel. Helsinki szellemét így fordítják hidegháborús széllé. Ford, az Egyesült Államok elnöke az amerikai elnökválasztási kampányban már odáig is elment, hogy az „enyhülés” kifejezést törölni kívánta szótárából. A NATO négy vezető hatalma Porto Ricoban pedig megállapodott abban, hogy gazdasági nyomást gyakorolnak Olaszországra abból a célból, hogy ott nekik tetsző kormány alakuljon.

SAJNOS AZ EGYHAZAK KÖZÖTTI ÉRINTKEZÉS POZITÍV VONÁSAI MELLETT SZINTÉN JÖL LÁTHATOK A NEGATÍV VONÁSOK IS. Egyes nyugati egyházi szervezetek és csoportok felerősítették a szocialista országok és az azokban élő egyházak elleni vádaskodásokat és támadásokat. .Gyanúsítanak, rossz hír keltéssel foglalkoznak és egyáltalában nem zavarja őket, hogy naponta szegik meg Isten 8. parancsolatát: „Ne mondj a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” Máskor viszont a mindent megítélő bíró palástjában jelennek meg és nem zavarja őket, hogy a szocialista országokban élő egyházak és egyházi vezetők bírája is maga Isten és semmiképpen sem ők. Sajnos ezek az egyházi csoportok eszközül adják magukat olyan nyugati politikai csoportoknak, amelyek célul tűzték ki a helsinki záróokmány lejáratását és a „kereszteshadjárat” folytatását Kelet ellen.

Nyilván ilyen és ezekhez hasonló tapasztalatok indították Romes Chandrát, a Béke-világtanács főtitkárát arra, hogy július 26-i budapesti tartózkodása idején ezt mondja: „Helsinki él, hiába szeretnék egyesek, hogy meghaljon.” Ö is nagyon határozottan beszélt azokról a szép eredményekről, amelyek Európában születtek Helsinki óta, de ugyanakkor beszélt arról is, hogy vannak, akik vissza akarják fordítani a történelem szekerét. Ezért összefogásra, kemény munkára, szívós erőfeszítésre szólította fel azokat, akiknek drága a béke, a biztonság, a társadalmi haladás és a népek együttműködése.

ÖRÜLHETÜNK ANNAK, HOGY A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG „EGYHÁZI EGYÜTTMŰKÖDÉSI BIZOTTSÁGA”-NAK a kanadai Saskatoonban tartott ülésén az európai titkár és mások részéről kemény szavak hangzottak él azok ellen a nyugati egyházi szervezetek és csoportok ellen, melyek alaptalanul vádolják a szocialista országokban élő egyházakat. Még jobban örülhetünk annak, hogy ugyanezen az ülésen olyan határozat született, amely felkéri az európai evangélikus egyházakat, hogy a helsinki egyezmény minden részének egyenlő fontosságot tulajdonítsanak és segítsék az abban foglalt tíz alapél v megvalósítását a maguk helyén. Ezzel áz egyházak segíteni tudják annak a bizalmi légkörnek a kialakítását Európában és szerte a világon, amely nélkül nem lehet a népek vezetőinek gyümölcsözően tárgyalni.

MILYEN LÉPÉSEKNEK KELL JÖNNIE EGY ÉVVEL HELSINKI UTÁN? Tovább kell folytatni a küzdelmet a „hosszú program” megvalósításáért, tehát a tíz alapelv érvényesítéséért. Mindent el kell követni azért, hogy az enyhülés uralkodó tendencia maradjon. A politi ka! enyhülés csak úgy folytatódhat, ha az párosul katonai enyhüléssel. Az általános és teljes leszerelés végső célként való szem előtt tartásával, haladást kell elérni a fokozatos haderőcsökkentésben és a részleges leszerelésben. A legnagyobb erőfeszítést kell tenni az atomfegyverek gyártásának megszüntetéséért és az atomfegyverek megsemmisítéséért.

A MI MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZUNK és annak tagjai ebben a hazában és határainkon kívül el vannak kötelezve arra, hogy az evangéliumból táplálkozó erővel segítésére legyenek azoknak, akik Helsinki szellemében a békéért, a népek megértéséért és együttműködéséért fáradoznak.

D. Káldy Zoltán

ELHUNYT WANTULA LENGYEL PÜSPÖK

A lengyelországi evangélikus egyház nyugalmazott püspöke, dr. Andrzej Wantula június 15-én 70 éves korában, Varsóban elhunyt. Wantula püspök a múlt év áprilisáig, 16 évig volt egyházának vezetője, 1963 és 1970 között pedig a Lutheránus Világ- szövetség egyik alelnöke volt. Többször látogatta meg hazánkat és egyházunkat is. Szerettük és tiszteltük, (lwi)

LELKIGONDOZÄS A DIAKÓNIÁBAN

kómában” témával. A konferencián egyházunk részéről Blázy Lajos újpesti lelkész,-a diakóniai osztály ügyvivő lelkésze vett részt.

Az NDK Egyházszövetség dia- kóniai osztálya június 15—16-án diakóniai konferenciát rendezett Berlinben „Lelkigondozás a dia-