Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-25 / 30. szám
A sokoldalú Székács Most száz éve halt meg Székács József, a Pesti Evangélikus Egyház első magyar lelkésze. Sírja a Kerepesi-temetőben van, az ún. „művészparcellában”, közvetlenül a Jókai-rondella mögött. Székács tíztalentumos ember volt, aki Teremtőjétől kapott tehetségét, lelki-szellemi talentumait gazdagon kamatoztatta. Széles skálájú egyéniség, megbecsült ember, nagy hatású vezető, előremutató evangélikus lelkész volt. Mostani megemlékezésünkben ezeket a vonásokat figyeljük szellemi portréján. Széles-skálájú egyéniség Bámulatosan sokoldalú, széles ölelésű lélek. Híres igehirdető a pesti evangélikus templom szószékén és sokfelé koporsó mellett. Beköszöntő igehirdetését, vagy a nagy árvíz idején mondott egyházi beszédét országosan is ismerik. Jó író és kitűnő műfordító. Sok nyelven beszélt, még több nyelven olvasott. A klasszikus nyelvek értékeinek átültetésével éppen úgy kísérletezik, mint Goethe nyelvének kincseivel. Szerbből és szlovákból is fordít. Űjságot szerkeszt és tankönyveket ad ki, költeményeket ír és nyelvészeti tanulmányokat olvas fel. A „belső szobát” éppen olyan fontosnak tartja, mint az európai látókört. Ír imádságos könyvet és figyeli az európai eseményeket. Egyházszervező és egyházi diplomata. Munkatársait szereti és képezni akarja, mert, mint egykor Luther, úgy ő is elégedetlen kartársai szellemi színvonalával. Gyülekezetében éppen annyira jelentősnek tartja a helyi kérdéseket, mint kora közegyházában az éppen megoldandó feladatokat. Egyházában és nemzetében egyaránt kiveszi részét a szolgálatból. Megbecsült ember Kora társadalmában Székácsot nagyra becsülték. Szerették hívei, de szerették más felekeze- tűek is, pl. a szerb ortodoxok. Bizalommal voltak iránta, egyszerű, névtelen emberek és kimagasló egyéniségek, országos hírű költők, írók, politikusok. Csak néhány nevet hadd említsünk olyanok közül, akiket barátainak vallhatott: Szemere Pál, Tóth Lőrinc, Toldy Ferenc, Bajza József, Kossuth Lajos. A megbecsülés jele volt az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagjának választották. Nagyhatású vezető Székács hatása messze gyülekezete határain túl terjedt. Szavára adtak, gondolataira figyeltek, tekintélyének latbavetését kérték. Sokan észrevették, hogy ő a bátor magyar hazafi, más népeket is őszintén szeret, nagyra értékel és szomszéd népeinket testvéreinknek nevezi. Ez az európai összefüggésekben gondolkodó evangélikus lelkész nem veszett el hazájának nemzetiségi labirintusában. A Habsburg békétlensé- gi politika nem ejti rabul, vallja minden nép anyanyelvi jogait az egyházban is, és el tudja képzelni, hogy egymást gazdagíthatják a népek. Jó tudnunk, hogy Székács ma is megbecsült ember a szerb irodalom területén. Erre először a mi időnkben Fried István tanulmánya hívta fel a figyelmet (Szomszédság és közösség. — Akadémiai Kiadó, Bp. 1972). Az elmúlt tavaszon a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete ünnepélyes keretek között emlékezett meg Székácsról a délszláv—magyar irodalmi kapcsolatok tudományos tanácskozása során. Ügy méltatták az egykori pesti evangélikus lelkészt, mint aki irodalmi és társadalmi téren egyaránt kitűnő közvetítő szerepet töltött be magyarok és délszlávok között. Szerb kapcsolatai több, mint négy évtizedet öleltek fel életében. Előremutató evangélikus lelkész Székácstól még ma is sokat tanulhatunk. Leírt beszédei, költeményei, műfordításai avultnak hatnak ugyan, de az a magatartás, amit saját korában tanúsított és az az irány, amiben működött, példamutató lehet. Megmutatta. hogy a keresztyén embernek, s az evangélikus lelkésznek nem kell elszigetelődnie, egyoldalúan befelé fordulnia, hanem eleven kapcsolatban élhet kora társadalmával és a Jézustól kapott kincseket gazdagon kamatoztathatja az emberek között. Ez a nagy tehetségű, sokoldalú, népszerű ember nem önző célokra használta kapott kincseit. Amit kapott, azzal jól sáfárkodott. Halálának századik évfordulóján kegyelettel és Isten iránti hálával gondolunk rá, ma élő evangélikusok Budapesten és szerte az országban. H K Isten tiszteletek a Balaton mellett Badacsonytomaj protestáns imaház: a hónap első vasárnapján de. 9. Bala- tonakali evangélikus templom: a hónap utolsó vasárnapján du. 1/4 2. Balatonalmádi evangélikus templom (Bajcsy-Zsilinszky u. 25.) minden vasárnap du. 4. Balatonboglár református imaház: a hónap első és harmadik vasárnapján de. 9. Balatonfenyves református imaház: a hónap első és harmadik vasárnapján du. fél 3. Bala- tonfüred református templom: a hónap utolsó vasárnapján de. 8. Balaton- fíizfő református templom (József Attila u.) : a hónap első és harmadik vasárnapján du. 6. Balatonkenese református templom: a hónap utolsó vasárnapján du. 3. Balatonlelle református imaház: a hónap első és harmadik vasárnapján de. fél 11. Balatonszárszó evangé'ikus üdülő (Jókai u- 41.) minden vasárnap de. 10. és református templom: a hónap második és negyedik vasárnapján de. 10. Balaton- szemes evangélikus imaház (Fő u. 32.) : a hónap második és negyedik vasárnapján de. »"él 9. Balatonszepezd: a hónap harmadik vasárnapján du. 3. Balatonvilágos Drenyovszky-villa (Zrínyi u. 36.): iúliusban és augusztusban minden vasárnap du. 3. Fonyód protestáns templom: a hónap első és harmadik vasárnapján du. fél 2. Gye- nesdiás evangélikus szeretetotthon (Béke u. 57.): minden vasárnap de. 10. Keszthely evangélikus templom (Deák Ferenc u. 18.) : minden vasárnap de. 10. Kőröshegy református templom: a hónap második vasárnapján du. 1. Kő- vágóörs evangélikus templom: minden vasárnap de. 11. Révfülöp evangélikus templom: a hónap első vasárnapját kivéve minden vasárnap de. 9. Siófok (Fő u 93.): minden vasárnap de. 11. Sümeg protestáns templom (Széchenyi u.): a hónap negyedik vasárnapján du. fél 4 Tapolca protestáns templom (Darányi u. 1—3.): a hónap második vasárnapján du 4., a hónap negyedik vasárnapján de 10. Zamárdi evangélikus imaház (Aradi u. és IV. köz sarok) : a hónap második és negyedik vasárnapján de. fél 12. Zánka evangélikus imaház: a hónap első és harmadik vasárnapján de. 11. ÜJ NORVÉG PÜSPÖK Dr. Andreas Aarflot, a Lutheránus Világszövetség végrehajtó bizottságának tagja lett a norvégjai Borg új püspöke. Elődje, Per Lönning, 'tavaly a terhességmegszakítás törvényes engedélyezése miatt mondott le püspöki tisztéről, (epd) István Marian: Az eltávozott Esik az eső, vérzik a felhő, vijjog a szél. Jaj, messze járok, rejt bokor, árok, hulló levél. Búcsút se vettem, sír elveszetten, ki haza vár. Haja megőszül, sikolt, megőrül, s nincs szava már. Hazám, kis mécses! fagyosan fényes a nagyvilág. Jaj, megdermedve fiadnak kedve, / s hozzád kiált! Messze a hazától Idegen föld, Ismeretlen, Idegen szó, szeretetlen, idegen, mérhetetlen erdő, idegen a súlyos felhő. Idegen a madár dala, idegen tél, nincsen hava, s az idegen szó ejtése: szíveknek meggyötretéee, „Tűzben, lángban” verskötetből (1976) A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÚLIUS 1-TÖL AUGUSZTUS 31-IG az iratterjesztés szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1-től augusztus 31-ig — a készpénzért történő eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1, után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. „Egyházunk és hazánk javára” Tanévzáró a Teológiai Akadémián Teológiai Akadémiánk ünnepi ülése mindig fontos közegyházi esemény. Azon a júniusi hétköznap délelőttön, amikor a tanévzáró ünnepélyt tartottuk, a zuglói templom megtelt érdeklődőkkel. Eljöttek a hallgatók szülein és hozzátartozóin kívül egyházunk vezetői, felügyelők, presbiterek, esperesek és lelkészek. Megjelent sabb nívó, nagyobb követelmények mellett a tanárok igyekeztek a leendő lelkipásztorok lelki- pásztorai is lenni. EGYRE INKÁBB KIÉPÜL, és egyre jobban mélyül Akadémiánk kapcsolata a gyülekezetekkel. Az elmúlt évben kétszáztizenkét gyülekezetben szolgáltak hallgatóink szupplikációs, vagy teológusnapi Vendégek és hallgatók a tanévzárón az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében Lóránt Vilmos egyházügyi tanácsos. Részt vettek az ünnepélyen a többi egyházak és teológiai főiskolák képviselői is. „Kit küldjék el, ki megy el követségünkben?” — Ézsaiás prófétai küldetésének igéi szólaltak meg D, dr. Ottlyk Ernő püspök igehirdetésében. A személyes érzésektől átfűtött, közvetlen hangú igehirdetés arról szólt, hogy a lelkészi szolgálatot csak őszinte bűnbánattal és alázatossággal, de Isten bocsánatában bízó hittel és élő reménységgel lehet vállalni. Professzorok, hallgatók, a most szolgálatba indulók, de az egész gyülekezet is átérezte ennek az igehirdetésnek komolyságát és jelentőségét. Dr. Fabiny Tibor dékáni jelentésének elvi részéből három fontos kijelentésre különösen is fel kellett figyelni. Az egyik az, hogy ebben a tanévben is egyházunk és dr. Fabiny Tibor dékán jelentését terjeszti elő hazánk javára kívántunk munkálkodni. A lutheri teológia számára természetes az életnek ez az egységes szemlélete. A másik fontos szempont az volt, hogy akadémiai munkánkat ebben az évben a diakóniai teológia mai szempontjainak fokozottabb figyelembevétele jellemezte. Ezért folyik a tananyag átcsoportosítása, és ezért készülnek új jegyzetek is az előadásokról. Végül pedig ez idén még nagyobb hangsúlyt helyeztünk az oktató és nevelő munka egységére. A magaigehirdetéssel és előadással. Ezenkívül a tavasszal ötödéves hallgatóinkat két hétre kiküldtük egy-egy budapesti gyülekezetbe ún. hospitásra, gyülekezeti gyakorlatra, ahol a lelkészek mellett sok mindent megismerhettek a szolgálat gyakorlatából. A kapcsolatok szorosabbra fűzését szolgálta az is. hogy az otthonórákon püspökeink és gyülekezeti lelkészek tartottak előadássorozatot a teológus élet és a közegyházi szolgálat kérdéseiről. Végül pedig ezt a kapcsolatot mélyítette az Akadémia tanárainak igehirdetői szolgálata is a különböző gyülekezetekben. A DÉKÁNI JELENTÉS Isten iránti hálával, és köszönettel emlékezett meg arról is, hogy gyülekezeteink közösségben és egyénenként is milyen nagy anyagi áldozatot hoztak az elmúlt évben azért, hogy az Akadémia és az Otthon munkája semmiben ne szenvedjen hiányt. Közel félmillió forint volt a szupplikációk és teológusnapok offertóriuma. Ezenkívül a tizenhat egyházmegye, a Budapest — Deák téri, a Szlovák gyülekezet és a Budai Szeretetotthon összesen huszonöt ösztöndíjat biztosít az arra érdemes hallgatóknak. Hálásak, vagyunk az immár százhetven ezer forintot kitevő alapítványokért, és az ebben az évben befolyt húszezer forint adományért, amelyekkel kiváló, vagy jó előmenfetelű hallgatóinkat ez idén is megjutalmazhattuk. NEMZETKÖZI EGYHÁZI KAPCSOLATAINK továbbra is bővültek a professzoroknak az Egyházak Világtanácsa, a Lutheráríus Világszövetség, valamint a Keresztyén Békekonferencia munkájában való aktív' részvételével, valamint azáltal is, hogy arra érdemes személyeknek tiszteletbeli teológiai doktori címet adományozhattunk, amint erről lapunk hasábjain gyakran adtunk hírt az elmúlt évben is. De nemcsak ilyen kapcsolataink bővülnek és mélyülnek. Ebben az évben külön örömünkre szolgált, hogy a Hazafias Népfront XIV. kerületi bizottságának elnökségét, valamint helytörténeti kutatóit is vendégelőadókként fogadhattuk Akadémiánkon. Az idén végzett hat hallgató —- Németh Pál, Pecsenya Anna, Piri Zsuzsánna, Rafael József, Szabó Vilmos és Varsányi Vilma — nevében Szabó Vilmos mondott üdvözlő és búcsúszavakat. Mi pedig Isten áldását kérjük jövendő lelkészi szolgálatukra. Dr. Muntag Andor AZ „ISZLÁM HANGJA” Az Ázsiában és Afrikában működő keresztyén rádióadók ellensúlyozására az iszlám is rádióadó építését tervezi, az „Iszlám Hangja” elnevezéssel. Mint ismeretes Addis Abebában evangélikus rádióadó működik az „Evangélium Hangja” névvel. Az új rádióadó központja valószínűleg Mekkában lesz.