Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-25 / 4. szám
Mint már többször közöltük, az Egyházak Világtanácsa 1975. november 23—december 10. között tartotta V. nagygyűlését Kenya fővárosában, Nairobiban. A nagygyűlések hétévenként követik egymást. Előzőleg Amsterdamban, Evanstonban, Üj-Delhiben és Uppsalában tartották az üléseket. A nairobi nagygyűlésen egyházunk hivatalos küldötte D. Káldy Zoltán püspök volt, aki több mint három hetet töltött Kenyában. Vele beszélgetünk a nagygyűlés munkájáról és eredményeiről. — Püspök Ür, mondjon valamit a nagygyűlés kenyai hátteréről. — Kenya majdnem hétszer akkora ország, mint hazánk. Mindössze 13 évvel ezelőtt lett függetlenné. A 16—17. században az arabok és a portugálok küzdőtere volt. 1895-től angol védnökség alá kerül. 1920-tól Anglia koronagyarmata. A második világháború éveiben a nemzeti felszabadító mozgalom megerősödött. 1952-ben népi felkelés volt, amely a függetlenség kivívását akarta elérni. A mozgalom vezetőjét, Dzsomo Kenyattát hétévi kényszermunkára ítélték a felkelés leverése után. Ö lett a független állam első elnöke és ma is az. A lakosság 97%-a néger. A megművelt területeken — amely csak 30°'o-a az országnak — kávét, teát, szi- zált termelnek. Maga a főváros. Nairohi nagy fejlődésnek indult. Számos modern épülete, sőt felhőkarcolója van, de a külvárosokban és általában az országban nagy a szegénység, a munkanélküliség. Nem kedvez a lakosságnak a lényegében kapitalista gazdasági és társadalmi rend. Egyébként a nagygyűlés az „esős évszakra” esett. Csupa virág volt az egész város. Ez felejthetetlen emlékünk marad. — Mi a helyzete a keresz- tyénségnek Kenyában? — Jelenleg a 12 millió lakosnak közel 70%-a tartozik a különböző felekezetű keresztyén egyházakhoz, a töbhi mohamedán, buddhista, hindu és természetimádó. Sajnos, a keresztyének, akiknek a száma 8 millió körül mozog — a római katolikus, az anglikán, a református és a kisebb evangélikus egyházakon kívül — közel 160 felekezetre oszlik. Ezek az utóbbiak az ún. „független” egyházak. Megdöbbenéssel hallottuk a keresztyéneknek ezt a nagyméretű szét- íorgáesolódását. A helybeliek egyfelől azzal magyarázták, hogy Kenyában mintegy 70 „bennszülött nyelv” van és a keresztyénség sok esetben egy-egy nyelvterület határain belül vert gyökeret. Ezek a nyelvek egyben más kulturális hátteret is adtak, amely színezte a karesztyénséget. Az egyes csoportok egymástól való elszigetelődését az is előmozdította, hogy a közlekedési viszonyok miatt alig tudnak egymással érintkezni. Nagy baj az is, hogy kevés a képzett lelkész és tanító, akik tudnák őket segíteni a továbbtanulás útján. Az viszont öröm, hogy mind a 160 keresztyén felekezet abból a tényből indul ki, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból. Egyébként a keresztyén egyházak élete Kenyában igen eleven. A statisztikák szerint minden vasárnap az összlakosság 20%-a, tehát 2,5 millió ember látogatja a keresztyén istentiszteleteket. A fővárosban — ahol 300 keresztyén gyülekezet van — a látogatottság még ennél is nagyobb. Vasárnaponként a lakosság 50%-a hallgatja a rádiós istentiszteleteket, tehát 6 millió ember. Szinte hihetetlen adat, hogy 1971-ben 1 155 000 Bibliát vásároltak a nairobi Biblia- Házban. Azzal számolnak, hogy 2000-re Kenya lakossága 34 millió lesz és abból megközelítőleg 28 millió lesz a keresztyén. .(Jellemző adat, hogy „fekete” Afrikában évente 5 millió embert keresztelnek meg, melynek fele gyermek, a másik fele pedig felnőtt.) — A nagygyűlésre térve, mi volt az első benyomása? — A nagygyűlés rendkívül nagy mérete. Jelen voltam már az új-delhi és uppsalai nagygyűlésen is, de ennyi embert még egyházi nagygyűlésen nem láttam. A hat világrészből (Latin-Amerikát tekintem a hatodiknak) több mint 2500 küldött, tanácsadó, megfigyelő, újságíró, rádiós és televíziós riporter volt jelen. A szavazati joggal bíró, hivatalos kiküldöttek száma 676 volt. Érdekes megfigyelni ezeknek a földrajzi és világrészenkénti megoszlását. Afrikából 107, Ázsiából 92, Közel- Keletről 24, Lati n-Amerikából 21. tehát az ún. „harmadik világból” több mint 250 hivatalos kiküldött volt. Észak-Ame- rikát 137, Nyugat-Európát 147, Kelet-Európát 97 küldött képviselte. Feltűnő, hogy a korábban túlnyomó többségben levő ,.nyugati keresztyének”, Narirobiban mindössze 50-nel több delegátussal voltak képviselve, mint a „harmadik világ” keresztyénéi. Ez is jelzi azokat a nagy változásokat, amelyek elsősorban Afrikában, de Ázsiában is végbementek. Azt is hozzá kell tennem, hogy az afrikai, ázsiai és a csendes-óceáni szigeteken lakó keresztyének felnőttek a nyugati keresztyénséghez, sőt egyes területeken túl is haladták azt. — Mi volt a nagygyűlés munkamódszere? — Az előadások plenáris üléseken hangzottak el. Itt hallhattuk a nagygyűlés fő témájáról „Jézus Krisztus megszabadít és egyesít” szóló előadást, amelyet egy japán asz- szony Dr. Kiyoko Takeda Cho tartott. Ezen kívül ilyen címeken hangzottak az előadások: „Kicsoda az a Jézus Krisztus, aki megszabadít és egyesít?”, „Hogy mindnyájan egyek legyenek”, „Hogy a világ elhigy- gye”, „Teremtés, technológia és emberi túlélés”. „Az uralkodás és elnyomás bilincsedből”, „Asszonyok a változó világban”. Az előadók a hat világrészből jöttek. A plenáris üléseken kívül hat szekcióban folyt a munka, melyek egyenként 4—4 alcsoportra tagolódtak. Jellemzőnek tartom a szekciók témáit. Ezek között a Jézus Krisztusról való bizonyságtétel, az egyház egysége éppen úgy szerepelt, mint a különböző hitű, kultúrájú és ideológlájú emberekkel való közösségkeresés, a szabadságra és közösségre nevelés, valamint az igazságtalan gazdasági és társadalmi struktúrák összefüggésében a felszabadulásért való harc és az emberi fejlődés problémája. Munkában volt 8 bizottság is, melyek egyfelől különböző területeken irányították a nagygyűlés munkáját, értékelték az előadásokat és hozzászólásokat. Volt olyan bizottság is, amely az Egyházak Világtanácsa munkáját igyekezett meghatározni a következő hét évre. Egészen új dolog volt a nagygyűlések történetében, hogy mintegy 80 „munka-csoportot” is alakítottak, melyben egyenként mindössze 15— 16 ember volt. Ezek a munka- csoportok 8 alkalommal jöttek össze, részleteiben elemezték az elhangzottakat és készítettek javaslatokat. Ezzel a nagygyűlés vezetősége azt akarta elérni, hoev szinte „mindenki hallathassa szavát” és ezek a kis csoportok meleg testvéri közösséggé formálódjanak. A különböző szekciókból, bizottságokból, munkacsoportokból beérkező javaslatokat összegezték s a végső döntéseket a plenáris ülés hozta meg. — Közbevetőleg megkérdezzük Püspök Urat, hogy az említett munkaterületek melyikében dolgozott? — A szekciók közül a másodikban voltam, amely a „keresztyén egységről” tárgyalt. kéért, a vertikális vonal elhanyagolása niélkül. Igen örültem annak, hogy Mortimer Arias bolíviai me- thodista püspök „Hogy elhigy- gye a világ” című előadásában nagyon határozottan hangsúlyozta a két szolgálat szétsza- kíthatatlanságát. Először is azt emelte ki, hogy az egyháznak minden időben hirdetnie kell Jézus Krisztus evangéliumát. „A nem hirdetett evangélium nyilvánvaló ellentmondás”. Beszélt arról, hogy az ő bolíviai methodista egyháza 27 téMondanom sem kell, hogy az a 300 ember, akik ott jelen voltak — különböző felekezetekhez tartozva — milyen más oldalról közelítették meg a problémát. Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy beválasztottak egy meglehetősen szűk körű csoportba, amely az Egyházak Világtanácsa irányát és munkáját tervezte a következő nagygyűlésig. Kifejthettem egyházunk szempontjait. A bizottságok közül abban voltam, amely Philip Potter főtitkár jelentését kritikailag elemezte és általában a genfi központ munkáját és adminisztrációját vizsgálta. Valamennyi ülés nagyon eleven volt. sokan szóltak hozzá a kérdésekhez Mindenesetre, egyházunk álláspontját sehol nem halgattam el, úgyszintén dr. Pröhle Károly professzor sem. — Miben látja Püspök Ür a nagygyűlés legnagyobb szolgálatát? — Abban, hogy egyértelműen állást foglal a „vertikális és horizontális vonal” elválaszthatatlan együvé tartozása mellett. Tudom, hogy ezt most meg kell magyaráznom. A „vertikális vonalon” azt értjük, hogy az egyháznak hirdetnie kell Jézus Krisztus evangéliumát, végeznie kell a missziót, hogy az emberek eljussanak Jézus Krisztusban való hitre és az üdvösségre. A „horizontális vonalon” viszont azt értjük, hogy az egyháznak nemcsak a lelki kérdésekkel kell foglalkoznia, hanem fáradoznia kell az emberek földi boldogulásáért is, a társadalmi és gazdasági igazságosságért, az emberiség békéjéért és az emberi méltóság megbecsüléséért. A nagygyűlés előtt a tagegyházak sorában elég gyakran lehetett hallani, hogy „az egyháznak egyetlen feladata van: Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése”. Többen támadták az Egyházak Világtanácsát, hogy miért foglalkozik társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekkel. Voltak természetesen olyan egyházak is — és ezek között élen járnak a szocialista országokban élő keresztyén egyházak —, amelyek közel 20 esztendő óta hangsúlyozzák az egyházak szolgálatának szükségességét a földi igazságosságért, egyenlőségért és bázist készített az evangélium hirdetéséről. Meggyőződésük szerint az evangélium-hirdetés Jézus Krisztus közöttünk való folyamatos misszióján alapul és abból a nagy megbízásból ered, amelyet Jézus az ő egyházára hagyott. Nincsen olyan helyzet, amely felmenthetne bennünket az evangélium hirdetése alól. Csak Isten országának eljövetele vethet véget ennek a szolgálatnak. De ez csak az egyik oldal — hangsúlyozta Arias püspök. Az evangéliumhirdetéshez hozzátartozik „az állhatatos protestálás a társadalmi igazságtalanság, az erőszak, a faji megkülönböztetés, a népelnyomás ellen, az imperializmus elítélése”. Az egyháznak állandóan erőfeszítést kell tennie az egyház és társadalom összefüggésednek vizsgálatára és arra, hogy fáradozzék a földön élő emberiség mai égétő kérdéseinek megoldásáért. Számomra azért is meglepő volt Arias püspöknek ez az állásfoglalása, mert ő szoros kapcsolatot tart a Világevan- gélizáeió Nemzetközi Kongresszusával, amely Lausanne- ban tartotta ülését és amelynek állásfoglalásait szerte a világon sokan szerették volna kijátszani a „horizontális vonal” ellen. — Csak Arias püspök hangsúlyozta ennyire a nagygyűlésen a két vonal ösz- szetartozását, vagy mások is? — Megelégedésemre, mások is. Charles Birch ausztráliai professzor rendkívül nagyhatású előadást tartott „Teremtés, technológia és emberi túlélés” címen. Nagyon szemléletesen beszélt arról, hogy a mai emberiség „hajója” úgy, mint valamikor az elsüllyedt Titanic. jéghegy felé tart. Ennek a jéghegynek csak egy része látszik ki a tengerből, a többi víz alatt van. A tudósok ismerik ennek a jéghegynek a víz alatti részét is. Az emberiséget igen komoly veszélyek fenyegetik, és ha nem tesszük meg a legnagyobb erőfeszítéseket, kétségessé válhatik a veszélyek „túlélése”, öt nagy veszélyre hívta fel a figyelmet: a népesség-robbanás, az élelmiszerhiány, az egyre fogyó nyersanyag és ezzel együtt üzemanyagkészlet, a környezet-romlás és a háború. Példaképpen említette, hogy Afrikában jelenleg 400 millió ember él, de 20 év múlva ott 800 millió lesz a lakosság száma. Az emberiség jelentős része már most nem kapja meg a minimális táplálékot, a meglevő élelmiszer-mennyiség elosztása egyenlőtlen. Óriási pénzt költenek a nemzetek a fegyverkezésre, atombombák készítésére. Fölvetette a professzor a nagy kérdést, hogy ezeknek a veszedelmeknek az elhárításáért és a „túlélésért” csak a világa kormányoknak kell erőfeszítéseket tenniük, vagy az egyházaknak is van valami feladata? Mi a szerepe az egyházaknak — tette fel a kérdést. Majd így felelt: „Teljesen korlátolt álláspont azt gondolni, hogy az egyháznak munkaterülete a "lelki szféra« és az »idői« területet rá lehel hagyni másokra. Ez ahhoz a hamis hithez vezet, hogy az egyháznak meg kell változtatnia az embereket és ezek a megváltozott emberek fogják megváltoztatni a világot. Ez nyilvánvalóan hamis út. A megszabadítás (a megváltás) magába foglalja a világ megszabadítását is, amelyben élünk. A bilincsek, amelyek az embereket szorítják egyszerre gazdaságiak, politikaiak és lelkiek. Ez azt jelenti, hogy a felszabadításért való harc, harc a gazdasági, politikai és lelki szabadságért. Az egyházaknak bele kell menniük ezekbe a feladatokba. Komolyan kell venniük elkötelezettségüket a technika által uralt társadalomban.” Annak is örülök, hogy a vertikális és horizontális vonal összetartozása nemcsak egyes előadásokban, hanem a nagygyűlés határozataiban is világos volt. különösen is az 1. szekció határozataiban, amely Jézus Krisztusról való mai bizonyságtételt tárgyalta. — Az „egység” kérdésében milyen álláspont alakult ki a nagygyűlésen? — Erre elég nehéz felelnem. Köztudomású, hogy még egy fél évtizeddel ezelőtt is. egyes nyugati egyházi körökben igen nagy reménységet fűztek ahhoz, hogy valamilyen formában létrejön a protestáns, az ortodox és a római katolikus egyházak közötti egység. Szó volt róla, hogy a római katolikus egyház belép az Egyházak Világtanácsába. Sokak csalódására ez nem történt meg. Ennek ellenére a római katolikus egyház 16 képviselője most is részt vett a nagygyűlés munkájában. A nagygyűlés megállapította, hogy a közeledésben az „előrehaladás lelassult”. „A találkozás kezdeti szakasza elmúlt és az egyházak most az ökumenikus közösség mélyebb problémáival néznek szembe.” A nagygyűlés úgy látta, hogy a fő nehézség abban van, hogy „a római katolikus egyház meggyőződése szerint Jézus Krisztus egyetlen egyháza benne él, nem zárja ki ugyan a más egyházakkal való dialógust és együttműködést, de az a hangsúly, melyet saját identitására helyez, megnehezíti a más egyházakkal való cselekvést.” Pozitív irányban megállapította a nagygyűlés, hogy a római katolikus egyházzal való teológiai eszmecsere „új és váratlan eredményekre vezetett. Olyan témák lettek most a közös vizsgálat tárgyai, melyekkel néhány évvel ezelőtt nem lehetett volna foglalkozni. A bibliaforditás területén való együttműködés várakozáson felül kibővült.” Nemcsak a római katolikus egyház irányában, hanem általában a keresztyén egyházak egymáshoz való viszonyában a nagygyűlés nem az organizációs, tehát szervezeti egységet hangsúlyozta, hanem az „organikus egységet”. Ezzel összefüggésben hangsúlyt tett a „karizmatikus közösségre”. Mindez azt jelenti, hogy a különböző keresztyén egyházaknak a maguk sajátos kincseivel szolgálniuk keli egymásnak és egymás irányában „ki- engeszteltnek”, illetőleg „megbékél tnek” kell lenniük. Egyébként sajnálatos módon mutatkozott meg, hogy még az Egyházak Világtanácsa tagegyházai is messze vannak az egységtől, hiszen a „közös” úrvacsoravételtől több egyház képviselője távol maradt. — Foglalkozott-e a nagygyűlés kifejezetten „politikai kérdésekkel”? — Nemcsak foglalkozott, hanem több égető kérdésben határozottan állást is foglalt. A közel-keleti kérdésben aggodalmát fejezte ki a „katonai erő folyamatos beáramlásáért erre a területre”. Azt az álláspontját juttatta kifejezésre, hogy Izraelnek ki kell vonulnia az általa elfoglalt területekről, biztosítani kell a palesztin nép önrendelkezési jogát, továbbá Izraelnek és az arab államoknak el kell ismerni egymás határait. (Természetesen Izrael kivonulása után.) Köszöntötte a Nagygyűlés az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia Helsinkiben aláírt záródokumentumát. értékelve az abban foglalt alapelveket. Felhívással fordult az érdekelt kormányokhoz. hogy „haladéktalanul minden részletében hajtsák végre a helsinki egyezményt”. Az egyházaknak is fáradozniuk kell a maguk helyén azért, hogy ezek az elvek érvényesüljenek. Angolával kapcsolatban aggodalmát fejezte ki a nagygyűlés, hogy „az angolai konfliktus az afrikai földrészen nagyobb háborúvá szélesedik”. Dél-Afrika beavatkozása Angolába komolyan csökkentette e terület problémáinak békés megoldását. Felszólította a nagygyűlés az érdekelt kormányokat, hogy „tartsák tiszteletben Angola függetlenségét és területi sérthetetlenségét”. — Milyen negatív vonásokat tapasztalt Püspök Ür a nagygyűlésen? — Sajnos voltak negatív vonások is. Egyes nyugati egyházak képviselői a jelek szerint nem nagyon örülnek Nyugat és Kelet közeledésé’ nők, amelyet a helsinki záródokumentum is elő akar mozdítani. Éppen a záródokumentum tárgyalásánál intéztek támadást több szocialista ország ellen. A nagygyűlés egyes szakaszaiban újra lehetett érezni a hidegháború feléledését. Vannak olyan nyugati egyházi emberek, akik szeretnek mindig más egyházakkal és országokkal foglalkozni, ahelyett, hogy a saját országukban fennálló társadalmi igazságtalanságok ellen és az emberi jogoknak a saját országukban való megsértése ellen tiltakoznának. Természetesen, ezt vissza kell utasítanunk és Nairobiban vissza is utasítottuk. Ügy látom, hogy a negatívumok ellenére, a nagygyűlés munkája zömében előrevivő volt. D. KÁLDY ZOLTÁN GENFBEN Nairobi A Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Bizottságának vezetői január 21—22-én munkamegbeszélést tartottak Genfben, melyen a bizottság alelnökeként részt vett D. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke.
