Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-07-25 / 30. szám

GYERMEKEKNEK Az oszlop-apostol A Genezáret tavának északi partján fekszik Péter szülőfalu­ja: Betsaida. Halászok lakják. Itt élt Jóna. Halászott a fiaival: Péterrel és Andrással. Eleinte a két testvér Keresztelő János ta­nítványa volt. Jézussal Kaper- naumban találkoztak. Ekkor még Péternek Simon volt a neve. A nagy halfogás (Lk 5, 1—11) után hagyta ott a foglalkozását és lett Jézqs tanítványa — később apos­tola. Jézus egyik kedves tanítványa volt. Nemcsak a tanítványok szűk körének volt a tagja Péter, ha­nem a nevét is Jézustól kapta (Kéíás = Péter = kőszikla). Érdekes ember volt. A Jézussal való kapcsolata az első pünkös­dig nagyon szélsőséges: ő volt az, aki felismerte, hogy Jézus az Is­ten Fia — de ö az, aki félti Jé­zust a kereszttől. Péter volt az, aki a tengeren jár — majd csak­nem elsüllyed. Jézus szenvedé­se előtt fogadkozik, hogy még éle­te árán is Jézus mellett marad — s ö az, aki háromszor megtagad­ta. A Gecsemáné-kertben kard­jával hadakozik — nagypéntek után fél. Húsvétkor boldog, hogy találkozott az élő Jézussal — s ő az, aki rövid idő múlva már újra halász a Genezáret taván. Amikor Jézus ígérete szerint eljött a Szentlélek, Péter valóban méltó lett a Jézus-adta nevéhez: kőszikla. Erővel telt igehirdeté­seinek a gyümölcse volt az első jeruzsálemi gyülekezet. Az Ékes­kapu sánta koldusát meggyógyí­totta. Vállalta Jézusért a fogsá­got — több ízben is. Az első években Péter nem hagyta el Jeruzsálemet. A ki­mozdulásra végül is az adott okot, hogy István diakónus halála után a keresztyének helyzete bizony­talanná vált a fővárosban. Kör­útra indult. Végigjárta azokat a helyeket, ahonnan gyülekezet alakulásának híre jutott el hoz­zá. Bejárta Júdeát, Galileát és Samáriát. Járt Liddában — ahol meggyógyította a 8 éve bénán fekvő Éneászt. Kijutott a Föld­közi-tenger partjaira, Joppéba, ahol egy nőtanítványt, Tabitát tá­masztotta fel. Majd eljutott a sa- máriai Cezáreába, ahol megke­resztelte Korníliuszt. Itt tanulta meg Péter azt, hogy Isten a po- gányoknak is lehetővé tette a Jé­zus-követést. Péter is részt vett az aposto­lok tanácskozásán 49 nyarán, ö is határozottan vállalta azt a kül­detést, hogy az evangéliummal a pogányokhoz kell mennie. Róma felé vette az útját. Jeruzsálemi hívei többé nem is látták Pétert. Igehirdetéseinek középpontjá­ban Jézus halála és feltámadása állt. Ezt nagyon egyszerűen, vi­lágosan mondta el hallgatóinak. Megértették, szíven találta őket (Csel. 2, 14—36). A ránk maradt hagyomány sze­rint Pétert Néró császár keresz­tyénüldözése idején — mint a Mesterét Jeruzsálemben — őt Ró­mában a városon kívül felállí­tott kereszt várta. Ott halt meg vértanúként 64-ben — az evan­gélium nagy fáklyavivője: Péter. Detre János — Szentháromság után a 6. va­sárnapon az oltarteritő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje Mt 5, 20—26; az igehir­detés alapigéje; Zsolt 51, 9—11. — SZÖKEDENCS. Kedves ün­nepe volt a gyülekezetnek pün­kösd ünnepén. Ekkor iktatta be tisztségükbe ünnepi istentiszte­let keretében a május 16-án tar­tott közgyűlésen egyhangúlag megválasztott presbitereket Var­ga Árpád, a gyülekezet lelkésze. A tragikus körülmények között elhunyt Papp Sándor örökébe Papp Lajos lépett. A gondnoki teendők ellátására ismét Papp István kapott megbízást. A meg­becsült, régi munkások mellett fiatalokat is választottak. A pres­bitérium tagjai lettek még: Papp Pál (alsó). Rédei Imre, Biró Já­nos, Varga Imre, Varga György, Varga József, Bognár Pál, Papp F. János, Takács László. Tamás Ferenc, Papp Sándor, Papp I. László és Papp Pál (felső). Az ünnepség után a presbiterek hozzátartozóikkal együtt úrvacso­rát vettek. — HALÁLOZÁS. Özv. Keresz­túri Mártonná, sz. Eiler Margit, 81 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 30-án volt Kiskunhalason a gyü­lekezet nagy részvéte mellett. Egyházának áldozatkész tagja volt. Az elhunytban Bábud An- talné presbitemő édesanyját gyá­szolja. — Haviár István a Szarvas- Ótemplomi gyülekezet húsz éven át volt hűséges pénztárosa életé­nek 78. évében június 4-én el­hunyt. Hamvainak elhelyezése június ‘26-án volt az ótemetőben. „Benned bízom Uram! Életem ideje kezedben van”. Bevezetés az Újszövetségbe Az újszövetségi bevezetés története I. A „Bevezetés az Újszövetség­be” a teológiának az az ága, amely az újszövetségi iratok és iratcso­portok keletkezésének, összegyűj­tésének és továbbadásának körül­ményeit vizsgálja és adja elő. Azt kutatja, hogy az Újszövetség 27 könyvét ki. mikor, és hol írta? Milyen helyzetben volt az író, amikor könyvét írta? Használt-e és milyen forrásokat használt? Milyen okból és célból írt? Ho­gyan viszonyulnak egymáshoz és esetleg a Szentíráson kívüli for­rásokhoz az egyes könyvek? Egységesek-e, vagy különböző ré­tegekből állnak? Megbízha- tóak-e? A különböző könyvek­nek mi a sajátosságuk? Tartalmi­lag hogyan oszthatók fel? Milyen a nyelvük és a stílusuk? Hogyan keletkezett az újszövetségi ira­toknak a gyűjteménye: a kánon? Mi az Újszövetség szövegének és kéziratainak, továbbá nyomta­tott szövegének és a különböző fordításoknak a története? ÁLTALÁNOS BEVEZETÉSRŐL beszélünk akkor, ha a könyvek összességéről, a szöveg történeté­ről, vagy az eredeti görög szöveg nyelvi kérdéseiről van szó. Kü­lönleges bevezetésről pedig ak­kor, ha a vizsgálódásunk az egyes könyvekre irányul. A „bevezetés” kifejezés ma ál­talánosan elfogadott szakkifeje­zés. Eredete igen messzire nyú­lik vissza. Cassidoriys (az egyik első egyháztqrténész) említi a hatodik század közepe táján, hogy a görög Adrianusz írt egy könyvet csaknem száz évvel előbb, amelynek ezt a címet adta: „Be­vezetés az isteni iratokba”. Eb­ből a könyveimből maradt meg a „bevezetés” elnevezés. A LEGRÉGEBBI IDŐKBŐL fennmaradt pergament-kéziratok- ban már találunk erre a terü­letre eső megjegyzéseket, amelyek a legrégebbi kéziratok — kézzel írott újszövetségi könyvek — ko­Uj társgyülekezet új lelkésze NAGYALÁSONY ÉS DAB- RONY két ősi Veszprém megyei község. Már az Árpád-házi ki­rályok korában is említik okmá­nyok a két falu nevét. Az evan­gélikus reformáció hamar elter­jedt ezen a vidéken. Már 1564- ben szolgált evangélikus lelkész ezekben a falvakban. Hol a tö­rök, hol az ellenreformáció tette nehézzé a gyülekezetek életét, de a falu népe hűséges maradt evan­gélikus egyházunkhoz. Volt idő a múltban is, amikor Nagyalá- sonynak és Dabronynak közös lelkésze volt, hiszen a két falu csak három-négy kilométerre van egymástól. Később, amikor egy­házunknak sok lelkésze lett, mindkét falu külön papot kapott. MOST TÁRSGYÜLEKEZETTÉ ALAKULT Nagyalásony és Dab- rony. Ez egyházi törvényeink ér­telmében azt jelenti, hogy a két szomszédos gyülekezetét össze­vonták a lelkészi szolgálat célsze­rűbb beosztása és az anyagi szem­pontok figyelembevétele alapján. A két gyülekezetei egy lelkész gondozza. A társult gyülekezetek­nek külön presbitériumuk és kü­lön pénztáruk van. A gyülekeze­tek presbitériumai együttesen al­kotják a képviseletet, amely hiva­tott az új lelkész jelölésére. A nagyalásonyi előző lelkész, Nagy Gyula, és a dabronyi korábbi lel­kész, Bárdossy Jenő, nagyjából azonos időpontban mentek nyug­díjba. Így vált lehetővé az új lel­kész megválasztása az újonnan létesült társgyülekezetbe. SÁGHY ANDRÁST, a Somogy -Zalai Egyházmegyéhez tartozó vései lelkészt D. dr. Ottlyk Ernő püspök ajánlatára egyhangúlag választották meg az új társgyüle­kezetek. A fiatal lelkész kifejtet­te, hogy a Pál apostoli szeretet útján akar szolgálni. Különös gondot fordít arra, hogy a hívek élete egymás között feszültség- mentes legyen. A társgyülekezet 1000 lelket számlál, ez megfele’ egyházunkban az országos átlag­nak. így szilárd anyagi bázisra épült a gyülekezet élete. D. DR. OTTLYK ERNŐ PÜS­PÖK azért tett látogatást az új társgyülekezet új lelkészének be­iktatásán, hogy főpásztori szere- tetével szolgáljon az új helyzet- j ben és segítse a lelkészt új szol­gálatának elindításában. Délelőtt Nagyalásonyban. délután Dab- ronyban hirdette az igét. a temp­lomot teljesen betöltő gyülekezet előtt. SÍKOS LAJOS, a Veszprémi Egyházmegye esperese végezte a beiktatás szolgálatát Nagyalá­sonyban. szülőfalujában. A köz­gyűlésen a püspök és az esperes után az új lelkészt édesapja, Sághy Jenő mórichidai lelkész, Köszeghy Tamás püspöki titkár, majd a két nyugdíjba vonult lel­kész: Bárdossy Jenő és Nagy Gyu­la, valamint a szomszédos lelké­szek: Boros Lajos somlószőlősi. Kovács Etelka csöglei, Tóth Sán­dor mezőlaki lelkész köszöntöt­ték. MINDKÉT TEMPLOMBAN élénk figyelemmel kísérték a hí­vek Isten igéjének hirdetését, lel­kesen szállt az ének, majd öröm volt látni, hogy a hívek szeretete milyen melegen vette körül a fia­tal lelkészt és feleségét. Minden­ki reménységgel tekint az új társ­gyülekezet új lelkészének szolgá­lata felé. 0 M rát megelőző időkből származnak. Ezek a megjegyzések azonban csak arra szorítkoznak, hogy az illető irat kitől származik, höl ír­ták és hol őrizték meg azt. Az első századokban csaknem mind­egyik egyházatya foglalkozott az újszövetségi iratok keletkezési és tartalmi kérdéseivel. Tudjuk pl. azt, hogy Hieronümosz a Szent­írás latinra való fordítása közben (ez az ún. Vulgata) a felvető­dött kérdéseket az egyes könyvek elé írt előszavában tárgyalta. De különösen is sok hasznos meg­jegyzést köszönhetü ik Origenész és Euzébiusz egyházatyáknak. A KANON LEZÁRÁSA (Kele­ten 367-ben, Nyugaton 393-ban, illetve 397-ben), az egyes újszö­vetségi iratokkal kapcsolatos vi­tákat hosszú időre mégis meg­szakította. Évszázadokon keresz­tül lényegében nem foglalkoztak a Szentírás tudományos vizsgá­latával — tudományos műszóval élve: a bibliakrltikával. A rene­szánsz korában szintén nem tör­tént lényeges előbbrehaladás a Szentírás tudományos megisme­rése terén. S bár Luther írásma­gyarázati munkája közben ál­landóan foglalkozott bevezetés­tudományi kérdésekkel (az ezzel kapcsolatos megállapításait a Szentíi'ás egyes könyveihez írott „bevezetésekben” nála is megta­láljuk). de a mai értelemben vett bevezetéstudományi munkát ő sem végzett, mert erre kora tu­dományos felkészültsége nem is adhatott alkalmat. A REFORMÁCIÓ második szá­zada azonban már jelentős prob­lémákat vetett fel és éppen az Újszövetség eredeti szövegének Vizsgálata kapcsán. Ezért volt je­lentős Simon Richárd (1638—1712) háromkötetes munkája, amely ki­indulópontja minden mai biblia- tudománynak. A 18. SZAZADBAN — érdekes módon éppen — a felvilágosodás teológiai-filozófiai irányzata je­lentett döntő fordulatot a Szent­írás jobb megismerése terén. Az előző évszázadokban, évtizedek­ben ugyanis nagyon gátolta a Szentírás jobb megismerésének lehetőségeit a verbális inspiráció elfogadott tantétele. Ez —a Szent­írásból sehogyan sem igazolható egyházi gyakorlat szerint — a Szentlélek ihletése az egész Szentírásra, annak minden részé­re. részecskéjére, minden szavá­ra. betűjére — tehát az évezre­deken. évszázadokon át akaratla­nul elkövetett „sajtóhibákra” is — kiterjed, tág teret adva az egy- házellenes. tanításellenes egyéni „meglátásoknak” • inspirációknak. S éppen a sokszor „hitetlennek” tartott 18. századbeli teológusok, kutatók mutattak rá arra, hogy az ige több. mint a betű. D. Káldy Zoltán nyomán V. J. Jövőre, 1977-ben, a világ nagy vallásainak vezetőit Moszkvába közös konferenciára hívják ösz- sze. Nagy várakozás előzi meg ezt a világgyűlést, hiszen a vallások történetében igen ritka eset az, hogy keresztyének, muzulmánok, buddhisták, hinduisták és egyéb történeti vallások képviselői egyetlen tárgyalóteremben ülje­nek, s közös megbeszélést foly­tassanak. Ezért különös jelentő­sége lesz ennek a konferenciának. IGEN, MERT AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉBEN gyakorta ismét­lődő jelenség volt, hogy a vallásos elfogultság, türelmetlenség és fa­natizmus szörnyű emberirtásba torkollott, öldöklés és tömegmé­szárlás rugóját képezte. Példák hosszú sora áll előttünk erre vo­natkozóan a históriában. De miért kellene mélyen visszamen­nünk a történelmi időkbe példá­kért? Vessük szemünket Íror­szágra, a Közel-Keletre, ahol el­tekintve társadalmi, politikai té­nyezőktől, felszínesen mégiscsak elfogult felekezetek, vak vallásos meggyőződések motiválják az öl­döklést. Amott katolikusok és pro­testánsok néznek egymással far­kasszemet, emitt pedig keresz­tyenek (maroniták) muzulmá­nokkal, s hogy a kör teljes le­gyen, a zavaros politikai gépezet­Tornyok, minaretek, pagodák... be a zsidók is bekapcsolódtak és így három vallás „érdekelt” a háborúban. A húszadik század végén! De Bangladest is példának ve­hetjük, amelyről az utóbbi hóna­pokban kevesebb hír érkezett. Itt még nem is olyan régen kegyet­len vérfürdőket rendeztek egy­más soraiban a mohamedánok és a hinduk. Vagy elkalandozhatunk gondolatban a közelmúltban be­fejeződött vietnami háborúba, ahol betolakodó „keresztyének” álltak szemben hazaszerető budd­histákkal. Ha nem is beszélhe­tünk ezekben az esetekben ki­mondottan vallásháborúkról, a felszínen vagy a felszín alatt mégiscsak felfedezhetjük az el­fogult vallásosság rugóit. A JÖVŐ ÉVBEN RENDEZEN­DŐ vallásos konferencia mégsem egyedülálló kuriózum. Arra már több eset adódott, hogy egy-egy országon belül békésen együttél­tek merőben más felfogású, hit­vallású felekezetek, vallásos tö­megek. Az utóbbi évtizedek val­láspolitikája, az emberi jogok húszadik századi értelmezése alapján nemcsak fegyverszünetet parancsolt a felekezetekre, hanem egyszerűen lehetetlenné tette a vallásháborúkat, kultúrharcokat. Alig akad modern állam, ahol már nem a múlté az „uralkodó vallás”, az „államvallás” koncep­ciója, és ne rendelné törvény egy­más mellé a kisebb és nagyobb tömegű felekezeteket. Ahol vi­szont nem így van, ott középko­ri gondolkodás, jog és állapot uralkodik. Ott az egyébként is fennálló, sok nehézséget tetőzi még a vallásos elfogultság nehéz­sége. De amint említettem, a külön­böző történeti vallások tárgyaló készségének is volt előzménye. Először a japán K.votóban ülése­zett 1970-ben egy hasonló össze­tételű grémium, majd 1974-ben a belgiumi Lőwenben. Ez utóbbi magát „Vallások a békéért má­sodik világkonferenciájának” ne­vezte. A moszkvai konferencia lényegében ezeknek a gyűlések­nek átfogóbb folytatása lesz és a lőweni tézisek elmélyítését fogja szolgálni. ESSÉK NÉHÁNY SZÓ a lőwe­ni konferenciáról! Az a több, mint 400 résztvevő, amely ötven országból sereglett egybe, kilenc nagy és több apróbb vallási kö­zösséget képviselt. A konferen­cia egyetlen célja volt, mozgósí­tani a vallásos erőket a világbé- kéért, leszerelésért, biztonságért, szociális igazságért, felszabadulá­sért, fejlődésért és az emberiség jövőjéért. A tömegek létérdekeit érintő kérdésekért síkraszálló konferenciának ugyanakkor egyetlen aggodalma volt, hogy ha­tározatait miképpen tudja elfo­gadtatni vallásos közösségeivel. Vagyis a vallásos csoportosulások­nak van-e olyan felelős vezetője, testületé, amely lényegében kép­viseli közösségét. (Ne felejtsük el. hogy csak a kereszténység római válfajának van nemzetek feletti vezetője, a pápa.) Egyszóval, akadnak problémák. Viszont az az igazság, hogy az emberiségnek van egy sereg olyan nagy és közös kérdése, amely teológiai, hitbeli, hitvallásbeli kü­lönbözőség ellenére is egy tábor­ba terelheti a vallások képvise­lőit. És mivel a vallások túlnyo­mó többsége rendkívül mély ha­tást gyakorol széles tömegekre, nem kisebb feladatra vállalkoz­nak, mint Földünk és az embe­riség megmentésére. Az emberi élet és a lét szentsége pedig va­lamiképpen minden vallásban fel­fedezhető igazság. A MOSZKVAI NAGYGYŰLÉS Is félre fogja tenni az útból azt, ami elválasztja egymástól a val­lásokat. A történelmi keserűsé­geket, keresztes- és valláshábo­rúkat, a különböző missziókban ejtett sebeket, és egyetlen célra koncentrál: az emberiség létér­dekére. Erre a célra pedig össze lehet fogni a vallások tarka, szí­nes seregét. MI MOST A KONFERENCIA ELŐTT egy sorozatot indítunk útjára. Bemutatjuk a nagy törté­neti világvallásokat, azok erede­tét, földrajzi elhelyezkedését, tár­sadalmi, történeti hátterét. Nem tudunk minden részletre kiterje­dő leírást nyújtani. A lényegre kell törekednünk, de így is ízelí­tőt kapunk abból, hogy roppant nagy tömegek milyen vallásos befolyás alatt állnak. Olvasóink bizonyára sok mindenről tájéko­zottabbak lesznek, mint írásaink, hiszen kitűnő előadások, ismeret­terjesztések történtek sajtóban, rádióban, televízióban. Dr. Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents