Evangélikus Élet, 1976 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1976-07-18 / 29. szám

Folyamatosait épülő gyülekezet A május-virág édes illatát hoz­ta a bakonyi szél az erdők mé- : lyéröl, amikor Bakonycsernye felé utaztunk május 23-án. A falu végéről már kilenc óra- : kor megindultak a gyülekezet tagjai, a dombon álló, új ruhá- ■ ba öltöztetett templom felé. 190 : esztendővel ezelőtt építette a : falu szorgos népe ezt a templo­mot. A kétszázötven évvel ez­előtt létre hívott és megalakult bakonycsernyei gyülekezet fo­lyamatosan épül és épít. „MILYEN EMBEREK VOL­TAK AZ ÉPÍTŐK?” „Milyen hittel és reménységgel éltek?” — íretette fel a kérdést dr. tieiczin- ger János orvos, a gyülekezet tiszteletbeli felügyelője, Bakony­csernye múltjának kutatója és jelenének építője. „Ahol ma va­gyunk — mondotta — kétszáz évvel ezelőtt sűrű sötét erdő volt. Ennek gazdája engedte meg szlovák és magyar anyanyelvű Nyitra megyei szegény emberek­nek, hogy itt falut létesíthesse­nek, biztosítva vallásuk szabad gyakorlatát. A vallásszabadság hírére még Cseh- és Morvaor­szágból is, de a közeli dunántúli megyékből is jöttek letelepülők. 1725-ben a község és papja neve már szerepel a győri esperes névsorában. 1726-tól rendszere­sen vezetett anyakönyv feltéte­lezi a lelkészlakás felépülését. A telepesek fejszecsapásai nyomán eltűnik az erdő, fájából felépül a falu. a templom haranglábbal. Az erdő helyén rétek és szántók keletkeznek.” MEGPRÓBÁLT GYÜLEKE­ZET. 1747-ben padányi Bíró Márton római katolikus megyés­püspök kanonika vizitációt tart. S mivel Csernyén római katoli­kusból protestánssá lett gyüleke­zeti tagokat talál, hosszú vizs­gálat után a vármegye eltiltja az evangélikus lelkészt a működés­től. A falu népe a földesúrhoz fordul levélben, s azt írja: „Mert mi mindnyájan mindenestül ké­szek leszünk e helységet elhagy­ni, mintsem, hogy prédikátor nélkül itt lakjunk.” A földesúr feloldatja a vármegye tilalmát. 7783-ban a pozsonyi helytartó- tanács engedélyezi a roskadozó fatemplom helyén kőtemplom és torony építését. Most újabb megpróbáltatás következik. Épületanyag fejében az uradalomnak 800 kézi robotot vállalnak a gyülekezet tagjai magukra. Az uradalom ügyvéd­je összejátszva a falu jegyzőjé­vel 1500 fogatos robotról szóló kötelezőt akar a bíróval aláírat­ni, amit ő megtagad. 1784 tava­szán a megindult építkezésnél megjelenik a földesúr, bottal szétveri az építőket. S botját összetöri a jegyző és törvénybíró hátán. A gyülekezet a királyhoz fordul panaszával. Hatvan esz­tendeig tartó pereskedés után végre 1786 rogate vasárnapján felszentelik a templomot. De a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Földrengés teszi használ­hatatlanná a templomot, máskor pusztító tűz égeti ki. Megtizedeli a gyülekezetét a kolera, majd a vörheny. Az első világháborúban a harangból, amely Isten dicsé­retére és felebarát szeretetére hívogatott addig, gyilkos ágyút öntenek. A második világháború alatt a templomot aknatalálat éri. A gyülekezet azonban folya­matosan épül tovább. A háború ütötte sebeket kijavítják. A régi lelkészlakás helyén Danhauser László fehér hajú lelkész vezeté­sével új parókia épül. Alig simí­tanak utolsót a kőművesek az új lelkészlakás falain, már gyüle­kezeti tanácsterem kialakításán fáradoznak, majd a folyamato­san épülő gyülekezet új köntös­be öltözteti templomát. Utat egyenget a dombon álló temp­lomhoz, hogy fáradt léptű gyüle­kezeti tagok is kényelmesen me­hessenek Isten örök igéjét hall­gatni abba a templomba, amely­nek nemcsak külső ruhája újult meg, hanem amely körül 31 esz­tendővel ezelőtt egy új világ született. Igaz, szenvedés, harc és áldozatok árán. FOLYAMATOSAN ÉPÜLŐ GYÜLEKEZET A SZOCIALIZ­MUST ÉPbTÖ TÁRSADAL­MUNKBAN. A templomhoz ve­zető út mellett a lelkészlakás ud­varán egy szovjet katonatiszt sírja áll. Egynek sírja azok kö­Sárközi György: A szeretet himnusza Testvérem, Ki az Északi-sark fényes üveghegyei között botorkálsz S kancsal szemekkel meredsz az ég befagyott tavára, S te másik Sötét, elepedt utasa a szörnyűszelű, szikkadt Szaharának, Ki nyelvet lógatva vágtatsz nyakigláb, görbe tevéden, S te szintén, Rézbőrű, morcos, százszor megrugdosott fia Amerikának, Ki egetfúró sziklák zord ketrecében dühöt üvöltesz, S te is, ki Öpiumos, álmos, langyos hazádban tipegsz ingó léptekkel S álmaidat kegyetlen a lomha, sárga vizekbe fojtod, S ti, mind, mind, Testvéreim, milliók, elhullott magvai egyazon kalásznak, Élők és élni fogók és mind, mind halni fogók: szeressétek egymást! Nézzétek: Fény villan az égen és azt lobogja: szeressétek egymást! S a föld szíve viszadobog remegve: szeressétek egymást! Halljátok: Az óceánok fölzúgnak, így zúgnak: szeressétek egymást! A hegyek közt mennykövek dübörögnek: szeressétek egymást! Hirtelen, Mint gyors villámok cikáznak el az ezerévek felettünk, A harmadik párka szapora ollója iramodva csattog — Testvérek! Sötét gyűlölet ne sarazza a drága pillanatot, Míg mocsoktalan ajkunk egymáshoz érhet. Ha majdan Elhajított hólabdaként száguld a kihűlt föld Zimankós napja körül s szerte bolygók dideregnek, Egy árva Fénysugara még akkor is tűzhessen a sötétült űrbe Az egykori, világot csóvázó, szerelmes szeretetnek! A költő „Ég és föld között” című gyűjteményes kötetéből, mely 1976-ban jelent meg. Hozzászólás Azokból a tényezőkből, amelyek korunk szellemi, politikai áram­latait olyan mélyrehatóan befolyásolják, ma már végképp nem lehet számításon kívül hagyni a munkásosztályok és pártjaik jelentőségét. Rónára szabaduló folyó ez, amely deltájával körülöleli és magával sodorja a haladó, demokratikus, felelős érzetű tömegeket. Ma már ideológiai nézetkülönbségek ellenére olyan széles területen van együttmunkálkodás eszmei és gyakorlati vonatkozásban, hogy ilyen­re az emberiség történelmében alig akad példa. Lényegében ezt a tudatbeli, szellemi és gyakorlati változást össze­gezte a berlini munkáspártok konferenciája, amelynek dokumentu­mához néhány szóban hozzászólunk magunk is. 1. A DOKUMENTUM EGÉSZE TARTALMÁBAN AZT TÜKRÖZI, hogy jelen történelmi szaltaszunkban homloktérbe került a népek létérdekének kérdése, és így nemcsak a munkáspártok, kommunisták ügyéről lehet szó, hanem Európa társadalmainak valamennyi réte­géről. Ezért esett annyi szó a békéről, leszerelésről, be nem avatko­zásról, enyhülésről és arról, hogy Európa valamennyi dolgozója, „függetlenül politikai és vallási nézetétől, egyesítse erőfeszítését a létérdekeiért folytatott harcban.” 2. A JÖVÖ — ÍGY KONTINENSÜNK JÖVÖJE — A TÖMEGEK KEZÉBEN VAN. Eddig sem lehetett számításon kívül hagyni a tö­megek érzelmeit, jogait a munkához, szabadsághoz, megélhetéshez, békéhez stb. De jelen időnk és jövendőnk sorsa végképp a tömegek kezébe került annak ellenére, hogy megosztott kontinensről van szó. Egyesek, és csoportok még erőteljes hatást gakorolhatnak politikai, gazdasági, társadalmi vonatkozásban, de sorsdöntőén jövőt formálni a tömegek nélkül ma már illuzórikus vállalkozás lenne. Az a felis­merés, mely szerint „az európai munkáspártok a többi demokratikus és békeszerető erővel együtt döntő szerepet játszotak azokban a politikai akciókban, amelyek Európában lehetővé tették az enyhülés és biztonság megerősítését és az együttműködés irányába tett fordu­latot”, lényegében visszaszorították azok befolyását, akik kockázatos kalandokba sodorták volna kontinensünket. Ezekben az akciókban Keleten és Nyugaton az egyházak tömegei is becsületes szerepet vál­laltak, tegyük hozzá, a tömegek létérdekeinek tudatos képviselete jegyében. 3. TERMÉSZETSZERŰLEG VÁLT TÉMÁVÁ A JÖVŐ ÉS ANNAK MUNKÁLASA. Noha sok probléma megoldódott menet közben, még­sem került kontinensünk abba a helyzetbe, hogy a politikai meteoro­lógia viharmentes előrejelzést adjon. „A konferencián részt vevő kommunista és munkáspártok a munkásokhoz és alkalmazottakhoz, a parasztokhoz, a középrétegekhez, a tudományos-műszaki értelmi­séghez, a kulturális személyiségekhez, valamennyi párthoz, tömeg­szervezethez, és egyesüléshez, minden, a haladásban és Európa békés jövőjében érdekelt emberekhez felhívással fordulnak... az enyhülési folyamat elmélyítéséért, az európai biztonság növeléséért, a fasiz­mus gyökeres kiirtásáért, a demokrácia és a nemzeti függetlenség megvédéséért, a kölcsönösen előnyös együttműködés kialakításáért és a népek közötti jobb megértésért” — vegyenek tevékenyen részt. Érdemes magunknak is külön hangsúlyt tenni a történelmi jelen­tőségű Helsinki Okmányra, amely rögzítette az európai államok kö­zötti baráti kapcsolatot és az együttműködés elveit. És amelyeknek tíz pontban való összefoglalása és tartalmáért való következetes erőfe­szítésre azért van szükség, mert ez az egyetlen alternatíva az eny­hülés szakadatlanságához, a kontinens létérdekének megvalósításá­hoz. PUSZTÁN HÁROM GONDOLATOT EMELTÜNK KI A DOKU­MENTUMBÓL, de a három gondolattal felöleltük az egészet. Hiszen éppen ezekben a gondolatokban vagyunk magunk is megszólítottjai a felhívásnak, s helyezték szívünkre a felelősséget. Ma aki a konti­nens kérdéseiben felelősen gondolkodik, nem hagyhatja számításon kívül ezeket az elveket. Dr. Rédey Pál Tartalmas nyári szórakozások Trajtler Gábor orgonaestje Tihanyban MARADANDÓ ÉLMÉNYBEN VOLT RÉSZÜK mindazoknak, akik az előszezonban töltve pi­henőjüket, a tihanyi apátsági templomban június 23-án meg­hallgatták Trajtler Gábor orgo­naművészünk estjét, amelyen Szekeres Ferenc vezényletével a Budapesti Madrigál-kórus is köz­reműködött. A zsúfolásig meg­telt templomban, a mintegy 50 kilométeres vonzási körzetből érkezett, zenét és éneket szerető és értő ifjú és korosabb hazai, valamint sok külföldi lélegzet­visszafojtva hallgatta a csodála­tos Bach-szerzeményeket: Allab- reve D-dúr, Pastorale, á-moll preludium és fúga, Három korál- előjáték és végül az e-moll pre­ludium és fúga műveket. Trajt­ler Gábor, nemcsak kiváló Bach- szakértő, de átélt játékával is is­mét bizonyította, hogy sokak vé­leménye szerint — amelyhez ma­gam is, mint Bach-tisztelő, kü­lönösen csatlakozom — leghiva- tottabb hazai tolmácsolója is. Já­tékát az az alázat jellemezte, amely a mesternek és művének szól, és az előadó csak a háttér­ben érzi magát: éppen ettől a játéktól volt nagyon megkapó az előadása. A közönség pedig taps­sal jutalmazta a művész játékát, ami a templomi hangversenye­ken nem szokásos. És volt még egy figyelemre méltó momen­tum, amelyről csak kevesen tu­dunk: csak azok, akik az est után az autóbuszmegállónál várakoz­tunk (mert a Volán közel egy órát váratott magára, fittyet hányva arra a tényre, hogy hangversenyek esetén esetleg il­lő lenne különjáratot biztosítani legalább Balatonfüred felé — hisz nem mindenki „kocsis”, sőt nagyon sokan kispénzűek jön­nek Tihanyba, szerény szabadsá­guk alatt zenét hallgatni!), szó­val a várakozók még egy kis Bach-hangverseny ismétlés ré­szesei is voltak, ugyanis egy fia­talember magnóra vette az or­gonaszámokat — nyilván csak a maga számára, de ellenőrzésként ott önmagának és egyben mind­annyiunknak részben visszaját- szotta, a hallgatóság nagy örö­mére. Hát így gyűrűzik tovább egy-egy zenei nemes élmény — és ez nagyon jó! A Bach-művek közé ékelőd­tek a remek Budapesti Madrigál­kórus számai; előbb Palestrina-, Byrd-, Viadana-számokat, Isme­retlen szerző: Ave Mariáját hal­lottuk, majd a második részben, a Bach-preludiumok és fúgák között, Liszt: Ave Maria, Bár­dos: Karácsonyi bölcsődal, Far­kas: Áldott és és Kodály: Esti dala hangzott el. A hallgatóság valamennyit nagy tetszéssel fo­gadta és — méltán — tapssal ju­talmazta! A leghivatottabb „ze­neértő” pedig azzal igazolta az előadottak értékét: apja ölében ülő kétéves kis gyerek, hogy a Bölcsődal alatt szöszke fejét álomra hajtva elszundított. Ked­ves — templomba illő — jelenet volt, és sokak szerető mosolyát váltotta ki. A tihanyi apátsági templom nyári zenei estjei eseményszám­ba menők; aki arra felé jár a nyáron — ha kap! — okvetlen vegyen jegyet és hallgasson meg legalább egyet! (Félreértés ne essék, ezt a pár soromat nem az Országos Filharmónia felkérésé­re írtam!) Ö.fc ember. Nem önző. Az elmúlt 250 esztendő előretekintésre tanít. Ahogyan irgalmas szeretettel munkálkodott Isten a gyüleke­zetben, úgy munkálkodik majd a jövőben is. Hitben, imádság­ban és szeretetben való egységre szólít minket Isten igéje.” AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST dr. Nagy István esperes igehir­detése előzte meg, aki rámuta­tott arra, hogy nem elég templo­mokat építeni és renoválni, ha­nem ezekben a templomokban, mint műhelyekben olyan életek­nek kell kiformálódni, amelyek Isten dicsőségét és a felebarát javát szolgálják. Az ünnepi közgyűlést gazdagí­totta Peskó György orgonamű­vész szolgálata, valamint a gyü­lekezeti énekkar Nagy Dániel karnagy vezetésével. Danhauser László gyülekezeti lelkész meleg szeretettel számolt be az 1975. szeptember 23-án megkezdett templom tatarozási munkálatokról. A munkálatok értéke 108 000 Ft. Ehhez járul 600 önkéntes munkaóra, mely­ben férfiak kétkezi munkája, fo- gatolása, asszonyok és gyerme­kek szorgossága is szerepel. ÜNNEPI NYILATKOZAT hangzott el a közgyűlés végén. „A bakonycsernyei evangélikus egyházközség 250 éves fennállá­sa alkalmával mélységes hálával gondol teremtő Urának gondvi­selésére. Hálával gondolunk a hithű ősökre... az itt szolgáló lelkészekre, felügyelőkre, segéd­lelkészekre, kántorokra és min­den gyülekezeti munkásra ... A mai gyülekezet tudja, hogy első feladata, hogy a híveket Jézus Krisztushoz hívogassa, és az egy igaz hitben megtartsa, pászto- : rolja. A jelen gyülekezet vallja, ; hogy a hitből fakadó szeretetével i a diakóniai úton kíván haladni építve ezzel szocializmust építő ! társadalmunkat, hazánkat, a né- ' pék békéjét.” i Az egyházkerület püspöke, az • esperes és gyülekezeti lelkész i megkoszorúzta a templom bejá- : rátánál elhelyezett emléktáblát. A bakonycsernyei gyülekezet ■ folyamatosan épülő gyülekezet, . mert az egyházban munkálkodó ■ Szentlélek építi egész egyházun- L kát és benne a bakonycsernyei ■ gyülekezetét is. I A történelemben munkálkodó , Istennek legyen hála és magasz- ) talás. i Dr. Nagy István zül a százezrek közül, akik ha­zánk felszabadításán munkál­kodtak. Akik fáradoztak azon, hogy a múlté legyen a robot, a földesúri pálca, amely hatvan esztendőre lehetetlenné tette egykor a templom építését. A to­rony „szemei” látták tegnap a százados nyomort, éhséget és jár­ványt. S látják azt is, amiről Bakoncsernye múltja című könyv előszavában Ecseri Sán­dor tanácselnök így ír: „Az egy­kori szegény faluból szépen ren­dezett község lett. Eltűntek a szalmatetős házak, helyettük új, nagyrészt kétszintes épületek, lakóházak hirdetik lakóinak szorgos, munkás kezét. Közsé­günk lakói sokat szenvedtek, nélkülöztek, küzdöttek a megél­hetésért. A felszabadulás közsé­günk lakóinak is meghozta a sza­badságot, adott emberséget, jo­got és jólétet. Lakosságunk élet- színvonala az átlagosnál maga­sabb.” A JUBILÁLÓ GYÜLEKEZET­BEN a délelőtti Istentiszteleten D. Dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke hirdette az igét az ünneplő gyülekezet­nek. Kol. 4, 2—4 alapján tartott •igehirdetésében a püspök a gyü­lekezetét hálaadásra szólította fel. „Hosszú időn át nehéz volt itt az emberi sors — mondotta a püspök. Nehéz időben is megépí­tették őseink ezt a templomot. Az épülő gyülekezeten látható hite és életének ereje. TESTVÉREKKÉNT JÁRUL­HATUNK ISTEN ELÉ. Isten há- zanépeként összetartozunk. Aki Istenhez tartozik, az Jézus sze- retetében testvéri szeretettel munkálkodik. Jézusban Isten or­szága közeljött hozzánk. Szere- tete bűnbánatra hív. Jézusban a halál hatalma elnyeletett. Az imádság és ige által közösségbe kerülhetünk Istennel. EBBEN A KÖZÖSSÉGBEN ISTEN MEGTISZTÍT, MEGÚJÍT ÉS ÜJ EMBERRÉ TESZ. Ebben a megújított életben Isten aka­rata valósul, amelyik jó nekem és embertársaimnak. Ehhez az új élethez hozzá tartozik a ke­nyérkérdés, a mindennapok kér­dése is, nemcsak a szent dolgok. A kenyérkérdés az emberi élet- közösséggel hoz kapcsolatba. A keresztyén ember megújított éle­tével is a társadalomban él, ahol kinek-kinek el kell végezni azt, ami reá tartozik. Az imádkozó ember mindig másokra tekintő Az Evangélikus Teológia Akadémia dr. Vámos József professzor, a kari jegyző pedig dr. Selmeczi János otthonigazgató. Isten áldá­sa kísérje további szolgálatukat. tanári karának június 28-án tar­tott ülése az 1976—77. tanévre egyhangúlag ismét dr. Fabiny Tibor professzort választotta dé­kánná. A prodékán továbbra is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents