Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-04-06 / 14. szám

Megújulva

2 Kor 5, 17

A SZENTtRASBAN SOK KÜLÖNÖS KIFEJEZÉS VAN. Né- melyik még olyan természetesen cseng, hogy első olvasásra, hallásra értjük, tudjuk mit takar Isten szándéka felől, s a képzettársítás lelki művelete folytán azonnal kész cselekvéssé érik szívünkben. De az is igaz, hogy sok kifejezéssel találkozunk, amely érthetetlen, nem tud lehatolni a szív mélyébe s tehetetlenül állunk vele szemben. Lehet, hogy ez nem volt mindenkor igy. Az viszont tény, hogy biblikus „műveltségünk’’ egyre hiányosabb lesz, egyre inkább szorulunk magyarázóra és magyarázatra. Nagy kegyelme Istennek, hogy mindig állít magyarázókat, hitben és tudásban elöljárókat és készteti őket, hogy az érthetetlennek tetsző szövegeket, kifejezéseket világossá, érthetővé tegyék számunkra.

Különösen sok problémát jelentenek számunkra a páli levelekbe sűrített, sokszor keresztyén tudásunkat, ismereteinket meghaladó kifejezések. Bizony gyakorta kell az igehirdetöknek is tusakodniuk az igazság keresése közben és még többet azért, hogy mai nyelven, a mai ember számára tolmácsolják Isten akaratát. Evangélikus egyházunk különösen nagy súlyt helyez arra, hogy igehirdetői, magyarázói a mai ember számára közérthetően, az élet időszerűségének megfelelően adjanak magyarázatot. Becsüljük nagyra ezt a törekvést és legyünk hálásak azért, hogy fáradságunk majdnem olyan hatalmas, mint volt egykor az apostoloké.

ITT VAN PL. EZ AZ IGE, „HA VALAKI KRISZTUSBAN VAN”. így rátekintve oly egyszerűnek hangzik, olyan természetesen cseng, hogy egy tizenkétéves gyermek is érti. De vessünk fel kérdéseket az ige felé, s meglátjuk bonyolult voltát, s egyszerre érezzük vele kapcsolatban tehetetlenségünket. Mit jelent Krisztusban lenni? Hogyan gondolta az apostol? Milyen bátorsággal állíthatta, hogy lehetnek olyanok, akik Krisztusban vannak? Olyan hatalmas Krisztus, hogy abba beleférünk családostól, gyülekezetestöl, egyházastól, társadalmastól, vagy ha úgy tetszik mindenestől az egész világ? Csak laikusok vethetnek fel ilyen kérdéseket, vagy pedig a „hivatásosok”, a teológusok is? Lám, egyetlen kifejezés, és ha a biztos választól függne életünk, verejtékben fürödhetnénk a kíntól. Mert nem olyan egyszerű ez a kép.

Krisztusban lenni messze kezdődik. Ott valahol a keresztnél és a feltámadásnál. Ott, amikor és ahol. mindannyiunkért életét adta. Amikor megnyíltak a sebek, amikor elvérzett és elvégeztetett, amikor kifeszített karjai áldóan terjeszkedtek a világ fölé. Ott valahol lehetett „belépni” rajta. Akkor vált „kapuvá”, ajtóvá: „Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd és legelőt talál.” Tehát itt léphetünk beléje.

Innen kezdve a keresztségen s a bűnbacsánatban, az igében és a szentségekben újra, meg újra Krisztusban lehetünk. Azok, akikben a hit szikrája pislogni kezd, azok. akik bűnbocsánatból élni tudnak, azok, akik bizodalmukat a megváltásba vetik mindannyiszor átlépik ennek az ajtónak a küszöbét és benn vannak a szentek szentélyében. Krisztusban. Pál másutt azt mondja: öltözzétek fel őt. Mint ruházatot, vegyétek őt magatokra. Vagyis akik Krisztusban vannak, azok felöltözték őt és láthatóvá vált rajtuk, mint embereken az új öltözet.

INNEN EGY LÉPÉS A KÖVETKEZŐ KÉP, HOGY „ŰJ TEREMTÉSEK LESZTEK”. Mert itt olyan folyamat ment végbe, mint a teremtés hajnalán. Roppant robdjjal, nagy hasadással, amint a sötétség szétvált a világosságtól. Az út teremtés születése olyan hatalmas esemény, mint a gubából kiszabadult lepkéé, mint a bimbóból kipattant virágé, rügyből kifakadt levélé. A régi. a lárva újjászületett s tarka pillangóként, új teremtésként más életet él. A kipattant virág, kifakadt levél funkciója merőben új és más lesz.

Ezt élték át hitünk ősei, amikor Krisztusba költöztek, akik Krisztusban szállást vettek. És még valami mást! Elsősorban azt, hogy megváltozott számukra minden. A környezet, a család, a társadalom, az egész világ. Mindez együttvéve roppant munkamezővé szélesült. Eddig is ott éltek e kör közepén. De attól csak elfogadtak, igényeltek, kértek. Most egyszerre olyan erők munkálkodtak bennük, amelyek arra kényszerítették őket, hogy adjanak. Egyszerre osztani, darabolni kezdték magukat s rájöttek, mentül többet adnak, annál többek, nagyobbak lesznek ők. Kifogyhatatlanná váltak, mint a sareptai özvegy korsója. Akik Krisztusban vannak, azok Krisztusból valósítanak meg valamit. Nem a régi magukat, hanem az újat, a Názáretit. És rájönnek, hol volt Ady Endrének mélységes tévedése, amikor ezt esdekelte: „Szeretném, ha szeretnének”. Ök már igy formálták a vágyat: „én szeretlek téged”. Mivel Krisztus soha nem mondta így: szeretném, ha szeretnének, hanem azt mondta róla az apostol: „mivel szerette az övéit, mindvégig szerette”. A diakóniai teológiában éppen az a nagyszerű, hogy Krisztusba költözhetünk, benne lehetünk és éghetünk másokért. Eléghetünk, mint Mesterünk.

dr. Rédey Pál

Az ajándékozó Isten szolgálatában

Lelkészik latás lrsáu

Amikor a konfirmációi ünnepély keretében fiatal leányok és fiúk először lépnek az oltárhoz, hogy úrvacsorát vegyenek, úgy tűnik, mintha ez a pillanat egy folyamat csúcspontja lenne. Csúcspontja a hó- napokoh át tartó tanulásnak, a vizsgának, a fogadalomtételnek. Az úrvacsora vétel a lezárás. Már semmi nagyobb nem következhet. Ez a meséhez hasonlít, amely megismertet bennünket a hős próbatételeivel, amiket sikeresen kiáll tudása, ügyessége és bátorsága révén, hogy végül elnyerje szíve választottját és az őt megillető tisztséget. Azután boldogan él, míg meg nem hal. Mintha utána már semmi érdekes és izgalmas nem történne a hőssel. Ha valóban így lenne, akkor felesleges volna annyi erőfeszítéssel és kockázatvállalással készülnie az életre.

A konfirmációt és az első úrvacsoravételt ezért ne csúcspontnak, hanem startpontnak tekintsük. Mi kezdődik itt? önálló ismerkedés Jézussal. Felelős munkatársi kapcsolat Jézusssal.

önálló ismerkedés Jézussal. Az ember nem születik keresztyénnek, Jézus kévetőjének, hanem döntések során válik azzá. A szülők példája, a család hagyománya és a gyülekezet biztatása vezethet és irányíthat bennünket egy bizonyos határig, küszöbig. De ott a döntő lépéseket nekünk kell megtennünk. Válaszolni a kérdésre: „Ki az a Jézus Krisztus, akinek a követője akarok lenni? Mit jelent az ő követése valójában? Vállalom-e?” Jézus nem akarat nélküli szolgákat, még kevésbé rabszolgákat akar látni maga körül, hanem olyan embereket, akik tudatosan vállalják őt. és személyes döntésük alapján követik őt. Ehhez pedig ismeret szükséges. Jézus azokat, akiket követőiül hívott, okos vizsgálódásra intette egy szemléletes példával.

\

A hálaadás ünnepen — lkiadón

Március 2-án kedves ünnepre gyülekeztek az evangélikusok az ikladi templomban. A templom tovább szépült — most belül. A toronyban pedig villamosították a 4 harangot. Ezen a napon emlékezett meg a gyülekezet arról, hogy lelkészük, Keve Lajos, 25 éve szolgál közöttük.

Eljött az ünnepre D. Káldy Zoltán, az egyházkerület püspöke, aki Igehirdetéssel szolgált, s tette ezzel még emlékezetesebbé ezt a napot. A Zsolt 102, 13-19 alapján elmondott igehirdetésében a hálaadásnak adott hangot: a templomért, amely 30 éve megsérült, de a gyülekezet helyreállította és azóta is a jó gazda módján gondozza. Így mutatják meg, hogy „drága nekünk ez a templom, az Isten tiszteletének, imádásának szent helye”.

Ezzel a megbecsüléssel lehet igazán kifejezni azt, hogy a templom tulajdonképpeni építője: „a nagy kőműves, maga az Isten” — mondta D. Káldy Zoltán püspök az igehirdetésében, majd arról szólt, hogy „az ikladi templom megőrzője az az Isten volt, aki az építő! — nem a háború, a pusztítás, a családi otthonokat szétszórás, a harangok háborúba vitele az ő akarata, hanem a béke, az építés. Olyan Istenünk van, aki épít: templomot, gyülekezetét, családok mot, gyülekezetei, családok összetartozását”.

Ezután arról hallottunk, hogy az Isten imádságot meghallgató Isten is! Odahallga! az imádságra, ráfigyel, segítséget ad.

Befejezésként arra helyezte a hangsúlyt a püspök az igehirdetésben, hogy „Irattassék meg a következő nemzedéknek is, hogy Isten építő Isten Imádságot meghallgató Isten mentő Isten. megoldásoka adó Isten.” A gyülekezetne! hitben meg kell újulnia, mej kell frissülnie, hogy a templomban olyan gyülekezet legyen, amely követi Ura aka rátát a faluban, a társadalomban, az emberiség nagy csa ládjában.

D. Káldy Zoltán püspöl ezután megáldotta a temlomo és a villamosított harangokat Majd meleg szavakkal kö szöntötte Keve Lajos lelkészt megköszönte 25 éves iklad szolgálatát.

A gyülekezet köszönetét < gondnok tolmácsolta. Végű Keve Lajos lelkész válaszol az elhangzottakra.

A szép napot emelte a gyű lekezet énekkarának szolgála : ta, Nagy Lajosnak, a község HNF elnökének köszöntő sza vai és a testvéri szívek, me lyek asztalt terítettek.

Detre Jáno

Először léDck oltárodhoz

Ha valaki építkezni akar, számolnia kell előre a kiadásokkal, különben épületcsonk fogja hirdetni a megfontolatlan vállalkozást. Így kel! Jézus tanítványainak is felmérniük az előttük álló utat. Ehhez szükséges Jézust egyre jobban megismerni. A Jézussal való ismerkedésben nem a lezárást, hanem a kezdést jelenti a konfirmáció. A kezdés után újabb és újabb lépéseket kell tennünk a megismerése útján. Hogy megtudjunk életéről valamit, amit még nem tudtunk, hogy megértjük tanításából azt, amit még nem értünk. Az igehirdetések, a bibliaórák és az ige olvasása segít ebben.

Felelős munkatársi kapcsolat Jézussal. Jézus munkatársaiul hívta követőit egykor is, most is. A jelenre és a jövőre irányítja figyelmünket. A jelent és a jövőt kell formálni. Jóvá, igazzá, boldoggá tenni. Ezért kell élni. Minden tettnek ezt kell szolgálni. Erre hív Jézus most is. Hitünknek a mindennapok gyakorlatában kell igaznak, jónak, és mások számára hasznosnak bizonyulnia. A hétköznapok az ünnepek próbái, ahogyan a számtanban a szorzás az osztásé. A hétköznapokban kell elöljárnunk azok közt, akik magukra vállalják az emberek boldogulását, előrehaladását szolgáló feladatok nehezét és nem másokra hárítják. Legyen minden szavunk és tettünk mértéke Jézus szolgáló szeretete.

Üj és új ismeretek, felelős döntések és cselekvés. Különösen fontos ez most azok életében, akik a gyermekkor és a felnőttkor mezsgyéjén állnak, de arccal már a felnőttkor felé fordultak. Saját boldog-águk, szőkébb környezetüké és népünk tágabb közösségéé attól is függ, hogy ők, mint Jézus követői, hogyan hisznek, szeretnek es szolgálnak.

Nyitott kapu — ez itt evangélikus szeretetotthon!

A gyülekezet keletkezett 1713-ban, a templom épült 1801-ben. Több mint két és fél évszázados gyülekezeti múlt. és jövőre 175 éves jubileumát ünnepli a templom. Mennyi ünnepi esemény, hány c-endes hétköznapi szolgálat színhelye lehetett ez alatt az idő alatt. Teológiánk egyháztörténeti tanára sorra számolja hazafelé jövet az egyháztörténeti „nagyokat”, akik itt szolgáltak és a ma már kevésbé ismert lelkészeket is. A sor végén az alattomos betegségtől megtá- madottan hirtelen megrokkant Galáth György. Az ó szolgálatára emlékezteti a gyülekezetét igehirdetése elején az egyházkerület püspöke D. Káldy Zoltán. Mert úgy illik, hogy ezen a szép tavaszi ünnepnapon egy pillanatra visszatekintsünk és megköszönjük Isten sok ajándékát, amit és akiket kapott a gyülekezet a 25U év alatt legutóbbi lelkipásztoráig.

AZ AJÁNDÉKOZÓ ISTENRŐL tett bizonyságot az új lelkészt beiktató ünnepi alka- lo x Igehirdetői szolgálatát végző püspök. Ahogy egyre továbblépve bontja ki az alapige Pt 4, 10—11 üzenetét, úgy rajzolódik meg előttünk egyre határozottabban, újabb és újabb vonásokkal a „gazdag Isten”, akinek a keze tele van sokféle kegyelmi ajándékával,

aki szinte pazarló szeretettel szórja szét közöttünk ezeket az ajándékait, mint egykor a kis dunántúli faluban szórták szét a lakodalmas ünnepi kalácsot. Aki ebbe a templomba betér, az se megy el innen üres kézzel. Az úrvacsorában és az igében megkapja azt az ajándékot, amire szüksége van: hitet, szeretetet, reménységet, jó kedvet, élete kiegyensúlyozottságát, szelídséget, örömöt és békét.

Természetes, hogy a gyülekezetnek, amelyet Isten megajándékozott, tovább kell osztania sokfele ajándékát. Mert ez a m. diakóniai szolgálatunk, hogy a kapott ajándékokkal szolgálunk egymásnak és a környező világnak. A szolgálat ugyanis nem állhat meg a gyülekezet határainál. A kapott ajándékokkal szolgálnunk kell az egész község, sőt egész népünk fejlődését, előrehaladását, boldogulását.

Szólt az igehirdető püspök arról a sajátságos ajándékozó szolgálatról is, amely egybekapcsolja az egyébként is történelmileg és területileg is egybenőtt alberti és irsai gyülekezetei az albertirsai szeretetotthon fenntartásában, fejlesztésében. Az igeszolgálat mellett itt komoly fizikai munkát is kell végezni az öregek, egyed ül valók, gyengék megsegítésére.

A DETRE LÁSZLÓ ESPERES beiktató szolgálatával és a környező Pest megyei lelkészek áldó igéivel megerősített új lelkipásztor, Bárdossy Tibor Jn 4, 31 éskv. versei alapján elmondott igehirdetésében azt a Jézust állította az ünnepi gyülekezet elé, akinek „kenyere”, megtartó ereje az Atya iránti engedelmesség és ezzel azonosan az emberek szolgálata volt. Mi is akkor dicsőítjük meg az Atyát, ha az ő akaratát teljesítjük, ha követjük Urunkat az irgalmasság gyakorlásában, az ember szolgálatában. Ezt szeretném végezni szolgálatom minden területén — mondotta a beiktatott új lelkész — a gyülekezetben is, meg a faluban is, amely még sok tekintetben ismeretlen számomra, de nem idegen. Szolgálatomban kipróbált úton járok, a szolgáló szeretet teológiája tudományának ismeretében és vállalásában. Ebből tanultam meg én is, hogy életünk minden tevékenységével bele kell fektetnünk Isten ajándékait gyülekezetünk, hazánk és a világ mai életébe. Vallom, hogy a haza, amely ezekben a napokban ünnepli 30 éves évfordulóját az én hazám, a mi hazánk, a mi rendünkké is lett ez a társadalom, amelynek polgárai vagyunk. Annak szebb jövendőjét, benne gyermekeink boldogságát Istentől kapott ajándékainkkal, igaz emberséggel szolgálnunk mindennapi kötelességünk.

A KÖSZÖNTÉSEK SORÁN, amelyek a beiktató istentiszteletet követő közgyűlésen hangzottak el Detre László esperes, á Pestmegyei Egyházmegye, Roszik Mihály, a szomszéd alberti gyülekezet és a Szeretetotthon nevében köszöntötte az új lelkészt. Mesz- sziről hozta el a lelkész előző gyülekezetének Kisvárdának a köszöntését Bánszky Józse] felügyelő. A helybeli egyházakat Hamar István református

és Tóka Gyula baptista lelkész, valamint Döbrössy Béla római katolikus plébános képviselték. Sorra járultak az új lelkész köszöntésére Lesték TsiAji Tibor, a gyermekek nevében és Lipthai Csaba, aki kedves szavakkal köszöntötte az új nagytiszteletű asszonyt. Külön is meg kell említenünk Gyovai János igazgatónak, a Hazafias Népfront helyi bizottsága elnökének felszólalását, aki a hazaszeretet hétköznapi cselekedetekben való megnyilvánulásáról szólott és kifejezésre juttatta azt az elvárást, amivel az egész nagyközség az úi lelkészre, de az egész gyülekezetre számít, amikor a falu szépítéséről, fejlődéséről, gazdasági és erkölcsi erősítéséről van szó. A gyülekezet felügyelője Gér Mihály örömmel tett tanúságot arról a kölcsönös bizalomról, amely az új lelkész megválasztásával kapcsolatban az egyházkerület püspöke és a gyülekezet között megnyilvánult. A gyülekezet a lelkésztől mai embernek szóló igehirdetést vár, amely rámutat a hibákra is, de megmutatja a szabadulás és a helyes cselekvés útját is. Végül D. Káldy Zoltán püspök foglalta össze a köszöntéseket, amelyekben a bizalom hangja csendült fel újra és újT ra, és ez bátorítás Bárdossy Tibornak, hogy ajtót nyisson a gyülekezet minden tagjára.

Megköszönte a püspök a szomszéd lelkészeknek, hogy helytálltak az itteni Szolgálatokban is az átmeneti időben.

A KÖSZÖNTÉSEK MÉG TOVÁBB FOLYTATÓDTAK azon a nagyon kedves családias együttléten, ahol az ünneplő gyülekezet és ventjégek szolgálatában elöljárt a Vtest- vér alberti gyülekezet lelkésze vezetésével.

Lapunk gyakori cikkírójának, Bárdossy Tibornak mi is Isten áldását kívánjuk új szolgálati helyén.

Mezősi György

Ha komolyan vesszük a meghívást, és meg akarjuk látogatni egy szeretetotthonunkat — nem kell messzire mennünk! Egyaránt találunk Pesten és Budán, még ott is, ahova hazánkban legkorábban érkezik a tavasz, Pécsett. A Balaton mellett és Győrben, a „jó palócok” földjén, és a nyírségi tirpákok között, vagy akár a békési tanyavilágban tárja eléd kapuit. Hazai vagy idegenből jött látogató kopogtat be — egyaránt szíves fogadtatásra talál. A belépő jólesően állapíthatja meg: nyoma sincs ott szegényszagnak, nem menhely az, vagy szegényház, hanem lehetőségeink szerinti otthon, amit mai otthonközösség alakít a saját ízlésének megfelelően.

Egy cikksorozat fogja ismertetni egy-egy tájegység diakóniai munkásságát és az így fenntartott 18 szeretetin- tézményünket. Talán négy- százezer evangélikushoz mérten soknak tűnik e szám, de szórványegyház vagyunk és családi kapcsolatok révén itt-ott más vallásúak is igénybe veszik szolgálatukat. 18 otthon — és mindegyiknek más a története! Gondolom, szívesen fogják olvasni: egyegy asszony vagy férfi személyes hite, valamely gyülekezet diakóniai felelőssége miképp szentelte a szeretet szolgálatába. Áldott emléket őriznek és példát sugalmaznak! Sajátosságaik mellett közös vonásaik: egészségügyi és lelki gondo- zottság, jó táplálék, teljes személyi önállóság és szabadság. Arról is olvashatunk majd, egy-egy hajótörött élet miképp talál új családot az otthon közösségében. Egyik talán úgy, mint gondozott, de legalább ennyire hangsúlyos a másik: a becsületes munkáskezet keresik és megfizetik itt!

Nyitott kapu tehát otthonaink jelképe — és az oda vezető utakat nem is veri fel a gyom. Szabad és élénk a közlekedés az oda be és az onnan kilátogatok részére. Otthonlakók is gyakorta bekapcsolódnak a gyülekezet területi szociális gondozó munkájába, magános öregek meglátogatására. És ugyanígy várják otthonaink is a sokszor magányos, híveink szolgálatát.

Lehet, hogy az otthonlakókat séta és beszélgetés, újság és TV mellett találjuk, vagy éppen klubnapjuk van. Azonnal bekapcsolódhatunk. A látogatás mindig örömet kelt. Boldogan fognak mesélni, megmutogatják „alkotásaikat”, amiket ők, öregek és fogyatékos gyerekek gyakran közös munkával készítettek. Ugyanis ez a két típusú intézményünk van. Az öregotthonokat teljes mértékben a gyülekezetek tartják fenn, az egészségügyi gyermekotthonaink ápoltjainak tartásdiját fele részben államunk fedezi! Így az önkéntes alapon szervezett munkaterápiás (gyógyító) foglalkoztatás nemcsak a mozgás és alkotás örömét adja, hanem gazdaságilag és társadalmilag is hasznos. Zord időben horgolnak, kötnek, játékfigurákat készítenek, dobozokat hajtogatnak össze előkészített alapanyagból. Aki konyakos meggyet, dobozolt zselét vagy cukorkát vesz, nem is sejti, hogy kezeik nyomát tapintja. Babaruhák, fűzött gyöngyök, pénztárca és szemüvegtok, lapok es jelzők kerülnek ki kezeik alól. Ahol ugyaris közel van egymáshoz a kétfajta otthon, remekül összedolgoznak és nagyszülő — unoka módjára gazdagítják egymás életét. A munkájukhoz alapanyagot ajándékba kapják, sót az élelmezés jelentékeny részét is a

különböző gyülekezetek tagjai természetbeni adakozással biztosítják. Akik közülük a kiskertekben dolgoznak szívesen, vagy a háztáji gazdaságban találják örömüket, vagy éppen a télire való tartósítás „mesterei” — szintén értéket termelnek! Messzire híre van a nyíregyházi öregotthonban készült tésztának, sok lagzi csigatésztája kerül ki a kezük alól. Ilyen alkalmakból, szere- tetvendégségek asztaláról otthonlakóink is gyakran kapnak jóízű kóstolót. Igen, a múló napok tartalmát megízesiti, ha tapasztalhatják: ók ott is mindannyiunk nagy családjának szá montartott tagjai! Mennyi hálás, meghatódott érzést vált ki az iskolások nőnapi köszöntése, a helyi közigazgatási és társadalmi szervezetek gondoskodása, vagy ha tsz-ek főzelékfélékkel, gyümölccsel lepik meg őket, vagy fodrász- és cipészszövetkezetek tagjai társadalmi munkával segítik őket!

Lám, milyen kevés kell és elég a boldogsághoz és boldo- gitáshoz: meríteni és nyújtani és átélni is annak áldott mélységét: „Az Isten szeretet!”

Virágh Gyula