Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-03-30 / 13. szám

Életváltozást hozó Húsvét 1 Kor 5, 6—8. Egy asszony mondotta el: sok éven át hallgatta a húsvéti igét, olykor megragadta a figyelmét a gondolatok szépsége, máskor elgyönyörködött a zengő énekben, megmelegítette éle­tet egy kis húsvéti hangulat, de az életében minden maradt a régiben. Elmúlt az ünnep, el a hangulat, visszamaradt szivében a régi kovász és lassan újra erjedt az élet egésze. Azután azt hitte, takarítani kell, ahogyan kisepri az ember a házat, az ünnepre kimeszelik a ház elejét és a lakást.,. Csak akkor ér­tette meg húsvétot, amikor az egész ünnap alatt, nagypénteken és húsvét ünnepén a szivében zengett ez a három szó: érettem, helyettem, miattam. Mert húsvét Jézus Krisztus értünk vívott harcáról, helyettünk vállalt haláláról, értünk való feltámadá­sáról szól. A Ml PÁSKA BÁRÁNYUNK MEGÁIDOZTATOTT. ö a mindhalálig engedelmes Bárány, aki a nagypénteki kereszten függ. Ű, aki kihullott vérével mentesít, mint az ótestamentumi előképe a páska bárány, a bűn és halál zsoldjából és szabadít meg annak rabságából. Feltámadása nélkül mindez csak szívet- tépő áldozat, amely körül emberek gúnyolódnak. Krisztus feltá­madása tette győzelemmé. Ezért lett már a korai keresztyén gyü­lekezetekben, ősi szimbólum a katakombák falán a győzelmi zászlót vivő Bárány, a győzelmes Krisztus jelképe, Ez a győze­lem értünk való és Jézus Krisztus minket is győzelme részesévé akar tenni. ÜGY TESZ GYŐZELME RÉSZESÉVÉ, hogy akik őt hittel sze­mélyes és élő Megváltójuknak fogadják el, azoknak életét meg­újítja■ Ez az életújulás úgy következik be, hogy azok akik szaba­dító hatalmát elfogadták, élnek is ezzel a Tőle kapott szabadság­gal. Ez a változás beragyogja az életüket, megteljesednek a sza­badulás örömével, szívüket az átélt szeretet gazdagítja meg. Nemcsak személyes életükön, cselekedeteiken, szavaikon látszik meg, hanem kiárad a környezetükbe is. Ahol a győzelmes Krisztus van jelen a családokban, az kisugárzik az életbe, meg­látszik a munkán, amit végzünk, együttérzésünkben, szere té­tünkben, amivel felebarátaink iránt vagyunk, benne van re­ménységünkben, ahogyan a holnap felé nézünk, eloszlatja fé­lelmünket, aggódásunkat és békességgel tölti meg szíveinket. Így válik mások felé is ható erővé, mert akinek szívében, éle­tében megújító hatalom lett a győzelmes, feltámadott Krisztus, annak élete, öröme, békessége kihat a társadalomba, hat az egyházunkban, hat minden emberi közösségben. Ott nagy erők szabadulnak fel szolgálatra. AHOL JÉZUS GYŐZELMET VETT, ez a győzelme a mi éle­tünkben is valósul. Igénkben két szó utal erre: tisztaságban és igazságban. Az első azt jelenti, hogy lehetséges a tiszta élet. So­kan azt mondják, az élet annyi kísértéssel vesz körül, hogy nem lehet benne tiszta életet élni. Igénk arra biztat: lehet. Szavaink­ban, cselekedeteinkben, életszemléletünkben, családi életünk­ben, becsületesen végzett munkánkban, tiszta pénzkezelésben, közéleti forgolódásban, lehet tisztán élni, és becsületesnek megmaradni. Akinek az életében igazi húsvét van. ragaszkodik a tiszta élethez. A másik fontos szó: igazságban. Akinek az éle­tében a győzelmesen feltámadott élő Ür Jézus Krisztus meg­kezdte munkáját, és megtisztított, az szenvedélyesen fogja ke­resni az igazságot. Nem alkudhat meg semmiféle hamissággal (regi kovásszal), hazugsággal, sem a maga, sem a környezete életében. Ezért mindig igazságtalannak érzi, ha valaki különb­séget tesz ember és ember között, ezért érzi magáénak az éhe­zők, az elnyomottak igazát és hajlandó azokért küzdeni. VALAMI ILYESMI TÖRTÉNIK OTT AHOL HŰSVÉT VAN, ahol Jézus Krisztus mint bárány megáldoztatott, de feltámadott és győzelméből nékünk is részt adott. Ott nem marad minden a régiben, ott új örvendező, hálaadó felelősséget hordozó, a régi kovász kitakarítását vállaló új élet kezdődött. Sólyom Károly IMÁDKOZZUNK Hála néked Ür Jézus Krisztus, hogy Te érettünk nemcsak halálba mentél, hogy megszabadíts bűneink rabságából, hanem fel is támadtál, hogy feltámadásod által minket is új életre hívjál. Kérjük Te indíts minket győzelmes életre, amely tisz­taságban és az igazság hűséges követésével tanúskodik a Ve­led megtalált élet öröméről, békességéről a felebarátaink kö­zött. Ámen. NAMIBIA Az Otjimbingwe városában működő Paulinum Evangéli­kus Szeminárium, az Egyesült Evangélikus Egyház lelkész- képző intézetének új vezető­je a színes bőrű Jeremiah Ka- meeta lelkész. A 28 éves új szemináriumi vezető támo­gatja a Dél-Nyugat Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) programját és nem csinál tit­kot abból, hogy ellenzi az or­szág Egyesült Nemzetek Szer­vezete határozatában is bizto­sított függetlenségének Dél- Afrika által történő letiprását. A három fehér és két színes bőrű tanár vezetése alatt ta­nuló diákokat az új igazgató föl akarja bátorítani a felsza­badító mozgalomban való rész­vételre, (lwi) A Parlamentéi’ Ügy jött közénk, mint par­lamenter. Azért jött közénk, hogy az ősi, szenvedélyes el­lentétet, amely Teremtő és te­remtmény között feszült, egy­szer s mindenkorra kiküszö­bölje. A megbékélés üzenetét hozta erre a szerencsétlen, so­kat szenvedett, vérrel öntözött Földre. Lecsendesítette a szí­veket, mint a háborgó ten­gert, elnémította a fegyver­csörgést, mint az ördöngöst. Összetördelte a nyílvesszőket, hüvelyébe parancsolta a kar­dot. Ügy jött közénk Isten vi­lágából, mint parlamenter. Fe­hér zászlóval, az élet érdeké­ben és az élet nagy tiszteleté­vel. „Tárgyalása” is olyan volt, mint a parlamentereké: „Én azért jöttem, hogy életük le­gyen és bővölködjenek benne”. A „küldött” szerepére vállal­kozott, hogy vége legyen a odadobott kesztyűt felveszik és mindannak fordítottja tör­ténik, ami a teremtésben vég­bement. És a „legyen” áldott szava vérbe mártva és siste­regve így hangzott volna: „vesszen”. Vesszen vele együtt minden. A fehér zászlós Par­lamenter elesett, essen el vele együtt az egész világ. DE EKKOR VALAMI MEG­MAGYARÁZHATATLAN TÖRTÉNT. Amit a gyilkosok nem hallottak meg, azt meg­hallotta a Küldő. Fülébe ju­tott a szó: „Atyám, bocsásd meg nékik ...” ö pedig, Fiáért és a teremtett világért ráte­kintett a milliókra. A városok­ban és falvakban zsibongókra. A kőházakban és sátrakban nyüszítő, életért reszkető em­berekre. Rátekintett az édes­anyákra, akik fájdalommal szülték gyermekeiket, az apák­harcnak, a küzdelemnek, amely emberemlékezet óta fennállt ember és Isten között. OTT VOLT MINDENKOR, ahol veszélyben volt az élet, ahol a halál és a megsemmi­sülés ólálkodott. Ott bukkant fel, ahol válságossá vált az emberi sors, ahol félelemben vacogtak a fogak, ahol kin, gyötrődés mardosta a lelket. A parlamenter életvédelmi szol­gálatra vállalkozott. Sorsa is az lett, mint általá­ban a parlamenterek sorsa lenni szokott. A „másik fél” küldöttjét, a békeszándék hir- hozóját, mint örököst utoljá­ra is megölték. A fehér zászló­ra vércseppek hullottak, piros vérfoltok éktelenkedtek rajta. Az ő véréből. A gyilkosok ha- hotáztak, ő nyögött. Míg vé­geztek vele. nem értették sza­vát. Nem vették észre, hogy az Élet került végső veszélybe e közönséges gyilkosság által. Hiszen a Parlamentert ölték meg. Ügy hunyta le szemét, úgy lehelte ki lelkét, hogy még mindig parlamenter volt: „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselek­szenek”. AZ LETT VOLNA A TER­MÉSZETES. ha ezek után el­pusztul a Város, összerogynak a falak és maguk alá temetik a hóhérokat. Hiszen a küzdő felek között ezek után kibékit- hetetlenné vált az ellentét. Az lett volna a természetes, ha az ra, akik verejtékezve, keserves munkával teremtették elő a mindennapit, az éhezőkre, akiknek termését elvitte az ár, az aszály, a fagy, vagy egysze­rűen kiszolgáltatott sorsuk. A sebesültekre, akiknek utolsó vágyuk e sóhajban tört fel: „élni szeretnék”. A gyerme­kekre. akik gondtalanul go­lyóztak az utcán. Rátekintett a Káinokra, akik habzó düh­hel üldözték az Ábeleket, s az Ábelekre, akik hideg verejték­ben fürödtek a félelem miatt. Rátekintett a csatamezőkre, ahol százezrek várták a paran­csot az öldöklésre. Rátekintett az ágyúkra, a bombákra, az otthonokra, iskolákra, kórhá­zakra, gyárakra, templomok­ra. ɧ azt mondta: „NEM”! És megmagyarázhatatlan módon újra az élet mellett döntött. Húsvét reggelén a Parlamentert újra elküldte. És jött ismételten a Parlamenter. Űjra fehér zászlóval, amely fehérebb volt, mint valaha. Festeni sem lehetett ilyen fe­héret. Jött. És úgy köszöntöt­te a világot, mint parlamen­ter. Nem véletlenül, és szóról szóra így: ..Békesség néktek”. Mert a parlamentereknek ez a köszöntése: ..Békesség nék­tek”. Mert ezért küldik őket. Mert az Atya pontosan azért küldte, hogy ezt mondja: „Bé­kesség néktek”. ŰJRA KÖZÉNK JÖTT TE­HÁT a Parlamenter. S azóta abban a korban vagyunk, hogy itt van, itt él közöttünk a Par­lamenter. És ha láttok két ha­lálos ellenséget egymás felé tartani békejobbot nyújtva, a Parlamenter fehér zászlója lo­bogni kezd. És ha látjátok a tárgyalóasztalokat, ahol béke- szerződéseket írnak alá és ter­veznek egy szebb holnapot, ahol megszűnnek ellenséges­kedések, fegyverszünetek szü­letnek és enyhülés valósul és bizalommal terveznek jólétet és fejlődést, a Parlamenter hó­fehér zászlója csattog a szél­ben. És ha látjátok, hogy a fegyvereket halomba rakják, a bombákat elsüllyesztik, a Parlamenter zászlója szakado­zik a lobogástól. OTT VAN Ö MINDEN JÓ- SZÁNDÉKŰ SZÍVBEN. Ott van, ahol reszketnek az életért. Ott van a szülőszobákban, a kórtermekben. Ott van az en­ciánkék ég alatt, ahol végte­len búzatáblákon érik a vetés, ott van a barna éjszakákban, ahol csillagok fésülködnek a béke csendjében, ott van a za­katoló gépek mellett, ahol ter­melnek a jobb, szebb életért. Ott van a tömegek között fe­hér zászlójával és mozgatja az érzelmeket, hogy akarják az életet, felbátorítja az embere­ket, hogy védjék a legdrágáb­bat, az életet, de soha ne ve­gyék másokét. Hogy mentsek egymást, de soha ne pusztít­sák. Van háború, van gyilkos­ság, van életgyalázat. De van valaki, akit azért küldött a Teremtő, hogy ez soha többé ne legyen. A háborúk, a gyil­kosságok megmagyarázhatók. A Parlamenter közénk jövete­le megmagyarázhatatlan. Hús­vét, a Parlamenter újra kö­zénk jövetele éppen azért drá­ga nekünk, mert az élet szere- tetének, megtartásának óriási lehetőségét kaptuk. Mert Par­lamenterünk életvédelmi szol­gálata új perspektívát nyitott. Mert az ő zászlója, ez a hófe­hér zászló, új élet felé vezet bennünket. Köszöntsük őt és egymást a húsvéti köszöntés­sel: „Békesség néktek”. Dr. Rédey Pál Igaz emberségért Ahitatok a Hegyi Beszéd alapján Híveink régi kívánságát tel­jesítette Sajtóosztályunk, ami­kor megjelentette Csizmazia Sándor nyíregyházi lelkész áhítatos könyvét. Akik rend­szeresen olvassák a Bibliát, akik napról napra merítenek az élet forrásából, olykor szük­ségét érzik annak, hogy biblia- olvasásukhoz útmutatást is kapjanak Isten igéje mai üze­netének jobb megértéséhez. Az „Igaz emberségért" című áhi- tatos könyvünk kitűnően meg­felel ennek a célnak. 150 f rap­páns, rövid áhítatban — na­ponkénti bibliaolvasás esetén közel egy fél esztendőn keresz­tül — nyújthat útmutatást, naponkénti eligazítást azok­nak, akik reggel, vagy este né­hány percre elcsendesednek Isten színe előtt. AZ ÜJ ÁHÍTATOSKÖNYV- NEK legnagyobb erénye, hogy nem innen-onnan vett bibliai helyeket magyaráz, hanem összetüggő három fejezet, a Hegyi Beszéd alapján szólal­tatja meg Isten igéjének mai üzenetét. Ennek a folyamatos bibliaolvasásnak megvan az az előnye, hogy a Biblia monda­nivalóját, az ige üzenetét ösze- függésben tudja nyomon kö­vetni. Azok számára is, akik a bibliaolvasó Ütmutató szerint olvassák Isten igéjét, szüksé­ges. hogy a Biblia egy-egy könyvét, vagy hosszabb léleg­zetű részét folyamatosan ol­vassák és tanulmányozzák. Ehhez kitűnő segítség Csizma­zia Sándor áhítatos könyve. Az is nagyon szerencsés, hogy a szerző éppen a Hegyi Beszédet választotta alapigéül. .4 Hegyi Beszéd legsommásabb összefoglalása Jézus etikájá­nak. A Hegyi Beszédből tud­hatjuk meg legrövidebben, hogy mi jellemzi Jézus tanít­ványainak magatartását. A szerző egyetlen kifeiezésben foglalja ezt össze: az igaz em­berség. Ennek az igaz ember­ségnek egv-egv vonása, finom részlete domborodik ki minden áhítatból. Amint haladunk előre az áhítatok olvasásában, szinte érezzük, hoav egyre plasztikusabban, áll előttünk az új ember, amelynek vonásai mögött az emberré lett Isten­nek, Jézus Krisztusnak a vo­násait ismerjük fel. AZ ÁHÍTATOKNAK AZ A MÓDSZERE, hogy az olvasót oda állítja Isten színe elé, le­rántja róla a valóságot elken­dőző álarcot, s vágyat ébreszt a szívében az Isten akarata szerinti igaz emberség iránt. Ezt az igaz emberséget úgy rajzolja meg, hogy ne csak Isten színe előtt, az imádság­ban, a gyülekezeti életben mu­tatkozzék meg, hanem elsősor­ban az emberekhez való vi­szonyban. S az emberekhez va­ló viszonyt a legszélesebb skálán érzékelteti: kezdve a családtól, a munkahely, a tár­sadalom problémáin át egészen az emberiség, nagy családjáig. Aki az áhítatos könyv alapján próbál tájékozódni arról, hogy naponként milyen fela­datok várnak reá az életben, az egészen konkrét feleleteket kap, hiszen talán nincs is a mindennapi és közösségi élet­nek olyan területe, amelyre ne hullana egy-egy fénysugár az áhítatok egy-egy sorából. A SZERZŐ KEMENESALJA SZÜLÖTTEKÉNT nem is olyan régen került a tirpákok vidékére. Ez nemcsak az áhí­tatok szövegéből derül ki, de megérződik a stíluson is. Szin­te minden egyes mondatából kicsendül a kemenesaljai ve­retesség, de ezt a veretességet áthatja a nyírségi melegség. A két táj olvasói különösen na­gyon a magukénak fogják érezni az áhítatok minden so­rát. Az áhítatos könyvet frisse- sége és modern hangvétele igen alkalmassá teszi arra, hogy fiatalok is áldással ol­vassák. Konfirmációi ajándék­nak is kitűnően megfelel. A KÖNYV CÍMLAPJA és a szöveg között elhelyezett il­lusztrációk Váci András met­szetei, melyek megkapóan fe­jezik ki a Hegyi Beszéd han­gulatát. Dr. Selmeczi János Készen állni, ez minden Milyen lakonikus egyszerűséggel mondatja ezt a nagy igazságot Shakespeare egyik hősé­vel. Készen állni, ez minden. Ki ne gondolt volna közülünk — úgy negy­ven után, —, amikor kedveseit, barátait, isme­rőseit szólítják: Istenem, talán holnap én is! Ilyenkor döbbenünk rá, hogy mennyi dolgunk lenne még. Még semmit sem rendeztem el! Mennyi elintéznivalóm lenne! Mennyit beter­veztem és nem fejeztem be! A fék éleset csikordul. Jaj, ha a kocsi felfu­tott volna a járdára! Vijjog a mentőautó sziré­nája ... vajon kivel száguld, hogy még idejé­ben segítséget kapjon? Ha engem vinne? Ki mondhatja magáról, hogy készen áll. Ki meri mondani igaz hitére, hogy élete, gondo­latai, szivének dobbanása a nagyhivásra ké­szen állnak. Nagypéntek — Húsvét. Két nagy kérdés hor­dozói. A mikoré és a hogyané. Mikor kell mennem? Hogy lesz a halál után? Egy indiai tró művét olvasom. „Törekedj a jóra — írja —. mielőtt legyűr a fájdalom és szellemed elveszti élességét. Elmélkedj az élet nagy kérdésein. Olyan vagy. amilyen a szived gondolata. Amint a múltban gondolkodtál, olyan lesz jelened, ahogy ma gondolkodsz, az jövőd meghatározója lesz, mert az ember az, amit gondol.” Gondolsz-e néha a készenlétre? Felfigyelsz-e lelkiismereted szavára, amely a lélek látha­tatlan és megfoghatatlan megnyilvánulása, s amelyre ha hallgatsz olyan utakra kerülsz, ahol talán már nincsen földi értelemben vett születés és halál. Készen állni, ez minden. .. ■ És eszembe jutnak az elmulasztott dol­gok, az elszalasztott lehetőségek. Két alkalom különösen élesen él emlékezetemben. Két le­hetőség, amelyeket már soha sem lesz módom­ban jóvátenni. Tolókocsiban, lábak nélkül, teljesen magá­nyosan élt egy ismerősöm. Betegsége, magánya ingerlékennyé tették. Az emberek nem szeret­ték. Engem is sokszor igaztalanul bántott. Gyakran felhívott. — Beszéljen hozzám vala­mit, mondta, maga olyan megnyugtatóan jó. Egyszer arra kért. látogassam meg. Jöjjön rög­tön! Fáradt voltam, kedvetlen. Majd a jövő héten — mondtam —. ha lesz egy kis időin. Né­hány nap múlva Isten magához szólította. Ezt az adósságomat sohasem felejtem el. Egy szomorú asszony Volt. A férje elhagyta, egyetlen fiának ólt. Mindent vállalt gyermeké­ért. Takarított, mosott, kosztosokat vállalt. A fia szép szál emberré lett, magas, kisportolt alakja volt. Mellette édesanyja, gyenge, vézna kis asszony. Hányszor elhozta hozzám a fiút! Nézd, a kicsi fiam. hogy megnőtt! A kicsi fiam most konfirmálkodik. a kicsi fiam most érett­ségizett, megnősül a kicsi fiam. Egyik nap fel­hívott. A férjem visszakönyörgi magát. Sze­retnék veled beszélni, annyi mondanivalóm lenne. Szombat volt. Hétfőn telefonálok — ígértem. De hiába hívtam, hétfőre Teremtője szántotta. A fej-fáján fehér szegfűkoszorú, fe­kete szalagján: kicsi fiad. — Miért nem indultam az első hívásra? És eszembe jutnak az elmulasztott lehetősé­gek. amikor örömet, vigasztalást vihettem vol­na. Eszembe jutnak a meg nem irt levelek, amelyekre vártak, az elmaradt telefonhívás, amit megígértem, az elmulasztott bocsánatké­rés. amely után két szív könnyebbült volna meg, a dicséret, amely nem jött ki a számon, a magukra hagyott öregek, akik hiába vártak ránk. az elfelejtett szülők, család, a szívünk­ből elindult jó. amelyet vem hagytuk megszü­letni. A drága lehetőségek Istennel kettesben lenni, a kihagyott vasárnapi utunk az Isten házába, egész rohanó, kapkodó életünk, amely­ben egyre kevesebb helyet kapnak a lélek dol­gai. A boldog pillanatok, amelyeket nem kö­szöntünk meg. és sok-sok levél, amit papírko­sárba dobtunk. Mennyi elmulasztott alkalom a jóra! Jó lenne új emberré lenni. Jó lenne békében élni. mindenkinek megbocsájtani. minden könnyet letörölni, örömet szerezni, Istennel gyakrabban találkozni! Jó lenne az elmulasz­tottat bepótolni és minden hívásra azonnal el­indulni! Jó lenne tiszta szívvel eléd állni, Uram. s szent fogadalmat tenni. Kérlek, adj rá lehetőséget! Háborúból jöttünk. Halottakon, romokon át vitt utunk. Némelyek közülünk ezer halált is hallak. Ismerjük a nagypénteki gyászt. Békére vágyunk, nyugalomra! Aki viharokat látott, az tudja, hogy a nap mindig süt, és ha nem is látjuk, mégis ott van az égen: a virágok nyílnak, a csillagok ragyog­nak. télre tavasz jön, nagypéntekre Hús vét, halálra élet. Félretéve kicsinyes aggodalmainkat figyel­jük az örökkévalóság ritmusát. Legyünk ké­szenlétben. Ez minden. Gyarmathy Irén 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents