Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1975-03-02 / 9. szám
XL. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1975. március 2. ORSZÁGOS ÉVÁN G É LIKUS HETILAP Kard — hatalom nélkül Zsid. 4, 12—16 Kard és trón képe villan elénk. Becsülettel be kell vallanunk, hogy nem ragyog fel láttukon a szemünk. Túl sokszor és túl mélyen vágott az első, kezdetleges alakjától „kifinomitott” formájáig, a második ragyogása pedig túl sokba került és súlya igen-igen nyomasztó volt ahhoz, hogy jó érzéssel dobbanjon a szívünk hallatukon. Ezt az általános, szomorú történelmi tapasztalatból származó viszolygást még csak fokozza Jézus Krisztusnak az a határozott szava, ahogyan valósággal kiveri Péter kezéből a ki tudja honnan szerzett szablyát, és megszégyeníti csak kárt okozó újabb sebeket ejtő handabandázását. Bizony, bátor ember lehetett, aki ilyen előzmények után a kardot és Isten beszédét együtt merte említeni. Nagy reménysége lehetett, hogy a pusztítás eszközének képe nem veszi el az életet teremtő és mentő beszéd hitelét. Egészen világos, miért pontosan a kard képét említi Isten beszédével kapcsolatban. Ki akar mozdítani bennünket abból a hiedelemből, hogy Isten igéiét csupán a vetőmag példázata nyomán szenvedő tehetetlenségében lássuk, ahogyan ki van szolgáltatva tetszésnek vagy elutasításnak. ISTEN BESZÉDE MINDIG BEFELE IGYEKSZIK. Ez az egyetlen vonása a kard képének, ami segít az értéshez. Többek között ez különbözteti meg a mesétől, ami „egyszer volt. hol nem volt’’, és amely mindig messze akarja röpíteni az embert, „túl az Óperenciás tengeren". Isten beszéde mindig befelé igyekszik, az életünkbe. Gondolatot akar formálni, indulatot változtatni, alakítani és tevékenységet szülni. A reformáció egyházának is mindig újra meg kell tanulnia, hogy Isten beszéde befelé igyekezetében éri el célját köztünk. Két félreértést lehetőségnek azonban álljuk gyorsan el az útját. Amikor Isten beszéde életünkbe igyekezik behatolni, nem daraboló, marcangoló szándékkal teszi. Ellenkezőleg: azért hatol be, hogy Istentől és egymástól való elszigeteltségünket, vagy elszigete- lődési szándékunkat áttörje, és megtanítson arra, hogyan tartozunk össze Istennel és egymással. Nem a sarokba szorítottak szűkülését, hanem az Isten irgalma fellélegzést ajándékozó szabadságát akarja egyre beljebb vinni. EZZEL TÁLÁN MÁR A MÁSODIK FÉLREÉRTÉS! LEHETŐSÉGET IS SIKERÜLT KIKERÜLNI: amikor Isten beszéde befelé igyekezik, hogy bizalommá és szeretetté izzítsa istenhitünket, akkor nem valami, csak a lélek belső ügyére tartozót művel. Nem csupán olyan bensőséges találkozás történik, ami csak Istenre és reánk tartozik. Isten nem nyugszik meg azon, ha megszüli bennünk a legszebb hitvallást: „Én Uram, és én Istenem!”. Megkérdezi nyomban: hol van a testvéred? A befelé igyekvő Isten beszéde azért viszi lényünk legmélyéig irgalmát. hogy ebből, mint gyökérből minden életmegnyilvánulá- sunkban kisarjadjon a szeretet és a felelősség. Emberért és emberiségén. Kicsi, de életet keseríthető ügyek rendbehozásáért és a világméretű, a mi lehetőségeink nagyságrendjét meghaladó ügyekben legalább a felelősség felébresztéséért. Hogy semmi emberi ne legyen idegen tőlünk. Az a Jézus. Aki „megindult” gyarlóságainkon. így akarja befelé vinni Isten beszédét és egyúttal annak erejével „megindítani” e szó mindkét értelmében kifelé. NEM TÜL SOK EZ NEKÜNK? KETTŐT NE FELEJTSÜNK EL. Az egyik: a „kard”, az ö irgalmas szava mindig az 0 kezében marad. Nem használódik úgy el bennünk, hogy végtére semmire se legyen jó. Az a reménységünk, hogy szavát újra és újra elindítja hozzánk. Benne erejét is. A MÁSIK: MINDIG O MARAD AZ ERŐS. Az irgalmában erős. A trón képe itt válik beszédessé. Nem elnémító fenség és térdrogyasztó nagyság árad felőle, hanem a közbenjáró imádság szolgálatára való biztatás és bátorítás. Ami testi, lelki lehetőségeinket. sőt reményeinket is messze meghaladja, ami azok fölé nő ijesztően. Előtte elfér. Ne maradjunk magunkban se erőnkkel, se erőtlenségünkkel, se gondjainkkal, se örömünkkel. Mind Elébe való! Bárcsak megszabadulnánk ezen a téren minden szertartásosságunktól, és közbenjáró imádságunknak ne a veretesség, hanem az iránta való bizalom lenne a jellemzője! Ennek a trónnak a képe nem fenyeget, hanem bátorít. Ne mások ellenében magasodik, hanem másokért lehet ráemelni a szemünket. De nem is a trónra, hanem Arra, Akit ez a gyatra és nem rokonszenves kép mégis jelez: az irgalmában erős Jézus Krisztusra. Aki imádságban közbenjár értünk munkatársakul hív, hogy erősek legyünk ne az ítélkezésben, hanem a szolgálatban. Fehér Károly „NYILVÁNVALÓAN VISSZALÉPÉS AZ ÖKUMENIKUS MOZGALOMBAN” Együtt ünnepelünk a főváros és az ország lakosságával Ünnepi megemlékezés a Teológiai Akadémián Mivel a római katolikus egyház az NSZK-ban elutasította azt a tervet, hogy 1975 pünkösdjén a német televízió ökumenikus, azaz közös evangélikus—római katolikus istentiszteletet közvetítsen — ezért egyelőre nem lesznek ilyen közvetítések. A közös istentisztelet gondolatát a televízió vetette fel. D. Helmut Class evangélikus püspök, az Evangelische Kirche in Deutschland tanácsának elnöke örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Az evangélikus egyházban úgy vélték, hogy éppen pünkösd ünnepe alkalmas ilyen istentisztelet megtartására. A német püspöki kar viszont elvetette a gondolatot azzal az indoklással, hogy „éppen pünkösd ünnepén nem mondhat le a katolikus isten- tisztelet közvetítéséről”, mert vasár- és ünnepnapokon az úrvacsora — közösen nem lehetséges — ünneplésének kell a középpontban lennie. S olyan napra javasoltak ökumenikus istentiszteletet, amely a katolikus egyházban nem egyházi ünnep (bűnbánati és imanap). Ezt viszont az evangélikusok utasították el, hiszen a katolikusok is sértésnek vették volna, ha a protestánsok gyertyaszentelőt akarnák ökumenikus istentisztelettel ünnepelni. (epd) Bensőséges, meleg ünnepségen emlékezett meg Teológiai Akadémiánk tanári kara és a lelkészi szolgálatra készülő hallgatók Budapest felszabadulásának 30. évfordulóján, február 13-án, az Akadémia új épületének dísztermében. Az ünnepi alkalmon megjelent D. Káldy Zoltán püspökelnök, D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke, valamint dr. Karner Ágoston országos egyházi főtitkár, akiket dr. Vámos József dékán fogadott a tanári kar élén. A TARTALMÁBAN EGYHÁZUNK DIAKÓNIAI TEOLÓGIÁJÁT, egyházpolitikai és politikai alapállását jól tükröző megemlékezés értékét emelte. hogy azt a szolgálatra készülő fiataljaink maguk állították össze. Az ügyesen megszerkesztett, folyamatosan pergő. színvonalas műsorhoz őszinte szívvel gratulálhatott D. Káldy Zoltán püspök-elnökünk az ünnepség végén. A közös munka gyümölcseként megvalósult kedves ünnep szolgálattevőit név szerint is említsük meg. nem kisebbítve azok érdemét, aki'k bármily módon is részt vettek az előkészítésben. Smidéliusz Katalin foglalta össze a már a felszabadult fővárosban és hazában A történelmi múlt és az ígéretes jövőbe mutató jelen ötvöződik a Dunántúl egyik legszebb városának, Veszprémnek az arculatában. A város műemlék jellegű evangélikus temploma is a múltat idézi az óriásként föléje magasodó torony- Aáz árnyékában, amely egyik tagja a kialakuló új és tetszetős városközpontnak. A KIS TEMPLOM A MÚLTAT IDÉZI a modern környezetben, de a kicsiny gyülekezet, melynek otthona ez a ház, a jelen gyülekezete, melyben az idő ugyanúgy változásokat idéz elő, mint a város képében. Február kilencediké jelentette az egyik ilyen változást a veszprémi gyülekezet életében. D. dr. Ottlyk Ernő püspök és Síkos Lajos esperes ezen a napon új lelkészt iktathattak be Hernád Tibor személyében. Neve és személye szinte elválaszthatatlannak tűnt korábban közismert 6ze- retetintézményünkkel. a Gye- nesdiási Kapernaummal. A LELKÉSZIKTATÁS SZOLGÁLATÁT az esperes, míg az igehirdetést a püspök végezte, aki az őskeresztyén gyülekezet szeretetközösségét állította a gyülekezet és új lelkésze elé, kiemelve azt, hogy ennek a gyülekezetnek „szíve, lelke egy volt”. Hernád Tiborról úgy beszélt, mint aki kipróbált lelkész a szolgálatban és nem riad mpg a feladatoktól. Szólt a püspök a gyülekezet megértéséről, amelyet akkor tanúsított, amikor a közegyház elhívta körükből Vető Bélát, korábbi lelkészüket, aki nagy hűséggel szolgált majd húsz éven át a számos szórványt magában foglaló veszprémi gyülekezetben. A GYÜLEKEZET ÚJ PÁSZTORA a szeretetről. mint ajtót nyitó kulcsról beszélt, abban a reménységben, hogy az Isten ezt a legdrágább kulcsot úgy a lelkész, mint a gyülekezet kezébe adja. Ez a kulcs nyitja azt az ajtót is, amelyen beléphetünk felebarátaink közé, társadalmunk soraiba. született fiatalok értékelését a 30 évvel ezelőtti eseményekről. Felszólalása jól igazolta, hogy ifjúságunk legnagyobb része jól érti és megbecsüli azokat a lehetőségeket, amelyeket számára a felszabadulás teremtett meg. A Babka Barna. Szabó Vilmos, a másik Szabó Vilmos. Németh Pál és Deme Dávid előadásában elhangzó Illyés Gyula. Vass István, Garai Gábor és Pancseva versek arról is tanúskodtak, hogy teológus ifjúságunk figyel egyházunk vezetőinek útmutatására és lapunk szolgálatára is. AZ ÜNNEPI ELŐADÁSRA a Teológiai Akadémia tanári kara és a hallgatók dr. Selme- czi Jánost, a Teológus Otthon igazgatóját kérték fel. Az előadó először is arról szólt, hogy a főváros felszabadulásával kapcsolatos ünnepi megemlékezések sorába méltán kapcsolódik be Teológiai Akadémiánk is. hiszen Akadémiánk az elmúlt 30 esztendőből 34 éve a főváros területén működik és így Akadémiánk tanárai és hallgatói igazi budapestiek. akik Budapest többi lakóival együtt őszintén örülnek mindannak a szép fejlődésnek, ami az elmúlt harminc esztendő alatt fővárosunkban végbement. Az ünA KÖZGYŰLÉSEN KÖSZÖNTÉSEK hangzottak el. D. dr. Ottlyk Ernő püspök az új lelkész szavaira emlékezve a szeretetet. mint egy gyülekezet életének motorját emelte ki. Maid az összetartozás ereiéről szólt, melvnek a gondok és örömök közepette is nagy jelentősége van. Síkos Lajos esperes arról tanúskodott, hogy a kis veszprémi gyülekezetei az összetar- tozandóság megélése teszi naggyá és elevenné. Kérte Istent, hogy áldja meg az imádságot. amely a lelkészért és a gyülekezetért hangzik el. Vető Béla meghatottan szólt a stafétabot átadásról, s e képnél maradva elmondta, hogv a keresztyének egy csoportban futnak és szívük, lelkűk egv. Hegyháti János a Somogyi- Zalai Egyházmegve lelkészeinek és gvülekezeteinek köszöntését tolmácsolta. A Vasi Egyházmegye üdvözletét szólaltatta meg Szabó István szombathelyi presbiter. A testvéri református egyház és annak Veszprémben székelő püspöke, dr. Bakos Lajos köszöntésének adott kifejezést Nagy Tibor református lelkész, aki a két gyülekezet közötti igaz testvéri közösségben való együttéléséről tanúskodott. A VESZPRÉMI GYÜLEKEZET ÉS ŰJ LELKÉSZE nagy feladatok előtt áll: egy gyülekezeti terem megépítésének a gondia nehezedik rájuk. Az új épületek közé kopottas külsejével nem illő templom megújítása is a közeljövő sürgető feladatai közé tartozik. De bizakodóan néznek a feladatok elé ahogy ezt köszöntésében kifejezésre juttatta a gyülekezet felügyelője is. Reménységük megvalósulását segíthetik az eddig tapasztalatok is. Ha ez Isten segítségével és közegyházunk megértésével is párosul, hamarosan újabb jelentős eseménvek, előrevivő változások színhelve lehet a veszprémi evangélikus gyülekezet kis temploma. Kőszeghy Tamás népség magába foglalja hazánk felszabadulásáról való megemlékezést is, mivel április 4-én teológus ifjúságunk is részesedik a tavaszi szünet pihenésében. A felszabadulás eseményeinek ismertetésébe belefűződött az előadó és kortársai személyes vallomása is. akik ezekben a napokban maguk is a szolgálatra készültek. Ebből a szempontból izgalmas része volt az ünnepi megemlékezésnek az egykori teológiai fakultás sorsa. Mert a fasizmussal szövetkezett nyilas kormányzatnak a fakultást és a Teológus Otthont Németországba kitelepíteni akaró rendelkezését csak hősi elszánással tudta megakadályozni a tanári kar és a hallgatók egy bátor csoportja. A fel- szabadulás a mi számunkra is azt jelentette, hogy felszabadultunk a félelem lidércnyomása alól. s elkezdhettük egy olyan társadalmi rend és egyházi közösség felépítését, ahol azoknak, akik a nép és emberiség javáért fáradoznak, nem kell rettegniük, hanem szabadon végezhetik ezt a szolgálatukat. Dr. Selmeczi János igazgató szólt arról, hogy mit jelentett népünk és benne egyházunk számára a felszabadulás. A fel- szabadulással újra megnyílt egyházunk előtt a lehetőség, hogy a dolgozó nép ügyét, népünk és az egész emberiség fejlődését és felemelkedését szolgálja, amint a reformáció utáni évszázadokban tette. ÖSSZEFOGLALTA AZ ELŐADÓ azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt harminc évben hazánk és fővárosunk fejlődésében értünk el. Külön szólt az egyházunkban végbement fejlődésről. A külső változások mögött még nagyobb jelentőségű az a fejlődés, amely népünk életében és gondolkodásában ment végbe, amely során népünk megtanulta,«hogy a boldogulás útja csak a közösség előrehaladása lehet. Egyházunk számára a legnagyobb eredmény, hogy megtalálta azt az utat, amelyet szocialista társadalmunkban járhat anélkül, hogy küldetését megtagadná. Ez az út a diakóniai teológia útja, ami egyszerűen azt jelenti, hogy az egyház feladata az önfeláldozó, segítő szolgálat mindenütt, ahol erre szükség van. Ezen az úton járva egyházunk megtalálta helyét társadalmunkban és népünkkel együtt fáradozik azért, hogy egyre jobban kiteljesedjék az, aminek lehetősége népünk életében 30 évvel ezelőtt elkezdődött. A fentiek összefüggésében értékelte dr. Selmeczi János a lelkészképzésünk történetében páratlan eseményt, új Teológiai Akadémiánk felépítését és vázolta a lelkészi szolgálatra való felkészítés időszerű feladatait. AZ AKADÉMIA TANÁRAIRA ÉS HALLGATÓIRA váró feladatokról, az ezekkel kapcsolatos tervekről folytatott közvetlen beszélgetést az ünnepség után D. Káldy Zoltán püspök-elnök és a kíséretében megjelent vendégek az Akadémia dékánjával és a tanári karral. A beszélgetésben körvonalazott tervek arról tanúskodnak, hogy teológiai tanáraink komolyan veszik szolgálatukat, hogy minél képzettebb fiatalokat állítsanak egyházunk és népünk szolgálatába, M. Gy. Michalko püspök kitüntetése Dr. Jan Michalko profesz- sói Keresztyén Teológiai Aka- szort, a szlovákiai evangélikus démia tiszteletbeli teológiai egyház vezető püspökét a var- doktori címmel tüntette ki. Egyháztörténeti naptár Március 6. ötszáz éve, 1475. március 6-án született Firenzében minden idők legnagyobb itáliai szobrásza, festője, építésze és költője, Michelangelo Buo- narrotti (t Róma, 1564). 11. Négyszáz évvel ezelőtt, 1575. március 11-én halt meg Frankfurtban az istriai (Illyricus) származású Flacius Mátyás (eredetileg Frankowich vagy Vlacich), (sz. 1520), Luther és Melanchthon tanítványa, több nagy egyháztörténeti mű szerzője. 16. Kilencven éve, 1885. március 16-án született Budapesten dr. Podmaniczky Pál, a pozsonyi és eperjesi Teológiai Akadémiának, majd a soproni Hittudományi Fakultásnak tudós professzora, a népszerű „Podi bácsi” (t 1949). 17. Száz évvel ezelőtt, 1875. március Í7-én született a Vas megyei Rábabogyoszlón id. dr. Prőhle Károly, a rendszeres teológia neves professzora, a lipcsei egyetem tb. doktora. NYUGAT-NÉMETORSZÁG A Nyugat-Németországi Evangélikus Egyház Külügyi Hivatala (Frankfurt) új vezetője 1975. február I-től Dr. Heinz-Joachim Held, aki 1964- től a Buenos Airesben (Argentína) működő evangélikus ökumenikus vezéregyéniség (t 1962). 31. Kétszázkilencven éve, 1685. március 21-én született Eisenachban a lipcsei „Tamás-templom kántora”, a halhatatlan Johann Sebastian Bach (f 1750). 25. Huszonöt évvel ezelőtt, 1950. március 25-én halt meg Moszkvában 85 éves korában Tyihon pátriárka (családi nevén Vaszilij Ivanovics Bela- vij), akit a patriarchátust visszaállító 1917—18-as Moszkvai Zsinat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után elsőnek választott meg az orosz orthodox egyház legfőbb vezetőjének. 30. Százhúsz éve, 1855. március 30-án halt meg Budán 58 éves korában Mária Dorottya, József nádor württembergi születésű felesége, a budai evangélikus gyülekezet biblikus lelkületű alapítója, az egész hazai protestantizmus áldozatos patrónusa. ^ F. T. teológiai főiskola professzora, majd 6 éven keresztül a La Plata Argentinjai Evangélikus Egyház 60 ezer egyháztagot számláló egyházának elnökpüspöke volt. (epd) Változások Veszprémben 4 I
