Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-12-21 / 51. szám

Dicsőség — béke — jóakarat

A KARÁCSONYI ANGYALÉNEK sokak számára a karácsony legközéppontibb eseménye. A földön történtekre mintegy pecsétet tesznek rá a2 angyalok, amikor igy énekelnek:

„Dicsőség a magasságban

Istennek,

és a földön békesség,

és az emberekhez jóakarat”

Bizonyára nem véletlen, hogy az évszázadok folyamán kialakult népi betlehemes játékokban is ez a csúcspont, amikor felcsendül a pásztorok ajkán az angyali ének: Dicsőség Istennek ...!

Miről énekelnek az angyalok?

Hogy megértsük, oda kell visszanéznünk a betlehemi eseményekre. Szegényes külső, istálló jászla, gyermek a rongyokban. Szinte szégyenszámba megy ez a nagy szegénység. Vagy nem szégyen az, hogy így kellett megérkeznie közénk Isten egyszülött Fiának? Erre Válaszolnak az angyalok: nem szegyein! való. ami történt, éppen ezzel teljesedett be Isten dicsősége. Az Ö akarata volt ez így! Isten dicsősége az, hogy igy jött a világba, az ő dicsősége maga Jézus egész müvével: azzal, hogy evangéliumot

hirdet és azzal, hogy életével, tetteivel Isten irgalmas szere- tetét cselekszi válogatás nélkül minden emberrel.

Igaz, ez a dicsőség még nehezen látható. Csak a „magasságban” látják így az angyalok, a ml szemünk elől el van rejtve, csak hitünkkel tapogatózva sejtjük. De mi is meg fogjuk látni, amikor „bevis? az ő dicsőségébe ..

VAN AZONBAN, AMI LÁTHATÓ ÉS MEGFOGHATÓ. Ezt két szó jelzi a karácsonyi angyalénekben: béke és jóakarat.

Így valósul tehát Isten dicsősége a mi világunkban: az Istennel megbékélt ember békét akar és békét teremt. Innen, erről aa alapról indult el egyházunk, hogy belekapcsolódjék a „békét akaró” emberek nagy táborába. Mert ezt a békét sokan akarják ebben a világban. Olyanok is, akik más alapról indultak,'más indítékokkal érkeztek él ehhez a következtetéshez: „a világnak béke kell!” S ha a világ össznépességének csak egyötöde is a keresztyén- ség, mi mégis boldogan sorakozunk az emberiség „nagyobbik feléhez”, mely békét akar e világban!

ELINDULT VALAMI KARÁCSONYKOR E VILÁGElmentek asért sietve

Elmentek azért sietve a pásztorok, hogy meggyőződjenek a hallott örömhírről. Vitte őket az igazságkeresés és megbizonyosodás vágya. A híradásban Isten szeretetét érezték, s meg akarták keresni azt, aki ennek a szeretetnek a jele, bizonysága, megtestesítője: „Nézzük meg, hogyan is történt az, amiről üzent nekünk az Űr.”

AZ EVANGÉLIUMI HÍRADÁSRA ÖK AZ ELSŐK a Krisztust keresők beláthatatla- nul hosszú sorában, hiszen ez a kereső magatartás végighúzódik a keresztyén egyház egész életén és történetén. Neves és névtelen emberek szívében támadt fel Isten üzenete nyomán a megismerés vágya, és keresték azt, akiben megfoghatóvá válik a feléjük hangzó üzenet, akin keresztül többet megtudhatnak magáról Istenről, cselekvéséről és ígéreteiről. Ez a keresés felelősséggel jár. A Krisztusban megismert szeretetről vallani, állásfoglalással és tettekkel tanúskodni kell.

EBBEN AZ IGAZSÁG ÉS BIZONYOSSÁG KERESÉSBEN Isten igéjének, az „üzenetnek” mindig döntő útmutatása volt. Jól ismert példák mutatják ezt egyéni útkeresések tükrében, amelyeknek azután mindig megvoltak a maguk társadalmi, politikai és egyházpolitikai kihatásai is.

Az Újszövetség tudósítása szerint, amikor a napkeleti bölcsek elmentek, hogy megkeressék azt, akinek a születéséről jelet kaptak, csak úgy találták meg, hogy a Mikeás prófétán keresztül hangzó Ígéretre hallgattak ... A kereső, tudni vágyó András Keresztelő János Krisztusra mutató szavain keresztül jutott bizonyosságra, hogy azután ő is továbbadja az örömhfrt: „Megtaláltuk a Messiást.” A szere- csen kincstárnok keresése Ézsaiás próféciáján és Fülöp apostol tanúskodásán keresztül jutott el a Krisztusban kapott szeretet megismeréséig, az itáliai sereg századosa, Kornélius pedig a Péter ajkáról hangzó örömhíren keresztül ismerte meg azt. Az apostoli kor keresztyénéi az időszerű igét meghallva jutottak el az élő Jézushoz, vált életük szolgálattá és koruk társadalmát formáló erővé.

HÁROM ÉS FÉL ÉVSZÁZADDAL KÉSŐBB egy Agus- tinus nevű észak afrikai ifjú kereste feszítő, belső nyugtalansággal az igazságot és élete értelmét. Minden örömszerzési alkalmat megragadott, amelyről azt hitte, közelebb viszi a keresett célhoz, de nem talált megnyugvást. Sok kudarcot, csalódást, lelkiismeret- furdalást élt át zsákutcába futó élete, míg fisvelni tudott a Szentírásból feltáruló üzenetre: ..Öltözzetek fel az Ür Jézus Krisztust és a testet ne tápláltátok a kívánságokra.” S ő. aki addi« mesbotránkozva utasította el Isten emberré léteiének gondolatát, örömmel hagyja életét a Krisztusban felé áradó szeretetre. Kereső életének legfőbb tapasztalatát összegezi közismertté vált mondata: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik, oh Isten.” Életének nyugalmát a szolgáló életformában találta meg, hogy a világmindenséget Isten sze- retfetében együttlátva napjainkig szolgáljon.

A XVI. SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDEIBEN Luther Márton a szerzetes kereste vívódó, belső gyötrődéssel és érdemszerző önsanyargatással Isten szeretetét és igazságát. Korának gondolkodása rá is erősen hatott. Ha Isten igazságáról olvasott vagy hallott, mindig Isten bűnt büntető igazságára gondolt, s mivel ez szívében félelmet ébresztett, valósággal gyűlölte Istent, mégis vágyott szeretetére, ezért ki akarta érdemelni azt. Rm 1, 17 olvasásakor Habakuk próféta szavai vezették el a felismerésre, hogy Isten igazsága a Krisztusról szóló örömhírben jelentetett ki. Azért lehetséges, hogy „az igaz ember hite által él”, mert Krisztusban Isten bűnöket megbocsátó és üdvözítő szeretet és igazságát hirdetteti a bűnös embernek. Krisztusban Isten kegyelmét kaptuk. Ez a felismerés olyan hatással volt rá. „mintha a paradicsom kapui nyíltak volna meg” előtte. Krisztusban megismerte Isten szabadító igazságát, ezért nevezte őt üdvösségre vivő vezérének. segítőjének, révészének. Ebből a Krisztusban bizonyosságot talált keresésből sarjasztotta ki Isten a reformációt, amely sok kereső embert segített el a Krisztusban kapott örömhír meghallásához és tette a reformáció egyházait hosz- szú időn át népünk haladását hűségesen szolgáló közösséggé.

A KRISZTUS KERESÉS és a benne kapott szeretet megismeréséből fakadó felelősségvállalás, tanúskodás ma is hozzátartozik a keresztyén egyházak életéhez. Minden nemzedéknek újra el kell jutnia a felismeréshez, hogy kicsoda számára Jézus Krisztus. Egyházunk felismerte a ma is szolgáló Krisztust, aki irányt mutat, és aki követőit is szolgálatra hívja. D. Káldy Zoltán püspök sorai nemcsak egyházunk útra találását tükrözik, hanem az előre mutatást is: „Az az egyház, amely bizonyságot tesz arról, hogy „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden népnek”, arra hivatott, hogy ő maga is lépjen ennek a szeretetnek a nyomába. és szeretetével fogja át az egész emberiséget, annak minden gondjával és problémájával együtt... Az egyháznak együtt kell végigküzdenie a mai ember célkitűzéseit és reménységeit. aggodalmait és félelmeit, mert csak így hirdetheti az egyház az evangéliumot arról a Krisztusról, aki szolgáló szeretett“! van benne ebben a világban”

Magyar László

BAN: „a földön békesség” és napjainkban, szemünk láttára egyre jobban valósul és erősödik. Mert 1975. karácsonyfája alatt ilyen ajándékok is találhatók: vége van a vietnami esztelen és kíméletlen vérontásnak, mégpedig úgy van vége, hogy a betolakodók voltak kénytelenek hazamenni, az imperializmus veszített csatát. Ott van karácsonyfánk alatt a Helsinkiben aláirt záróokmány, mely Európa államfőinek kézjegyével szentesíti népeink békevágyát és akaratát. Most már nem csupán vágy, hanem a megvalósulás útjára lépett, hogy földrészünk népei békében, biztonságban és egymással együttműködve éljenek és boldoguljanak. De talán a legnagyobb eredmény ezen a téren az, hogy az emberek millióiban egyre jobban tudatosodik a béke akarata, az emberi fejekben rendeződnek úgy a gondolatok, hogy „e földön békesség” legyen és igen erős bi- zodalmunk van arra, hogy egyre kisebb lesz azok száma, akiknek fejében a háború — akár hideg-, akár melegháború — gondolatai győzedelmeskedhetnének.

AZ IDEI KARÁCSONYON MÉLTÁN TÖLTHETI EL SZIVÜNKET a teljes evangéliumi öröm: Isten Jézusban megbékélt az emberrel, megvan a békességünk Vele, de valósul és egyre terebélyesedik a béke a földön is, ember és ember, nép és nép között. Érdemes volt megtenni az eddigi erőfeszítéseket és folytatnunk kell ezt tovább is.

AZ ANGYALOK JÓAKARATRÓL IS ÉNEKELNEK. Amit elmondtunk a békéről, azt elmondhatjuk a jóakaratról is. Isten „nagy jóakarattal” volt és van irányunkban — méltó, hogy mi emberek is jóakarattal legyünk egymás iránt. Jóakarat: emberiesség és humánum. Összetartozó fogalmak. Mennyi szép példa áll előttünk ebben a vonatkozásban. Hazai társadalmi életünkben naponta teremnek a gyümölcsök ezen a fán. Emberiesség az öregek gondjának hordozásában, társadalmi összefogás a gyermekekért, fiatalokért. Törvényeken és rendeleteken túlmenően emberies magatartás és segítés nagy családok lakáshoz juttatásában, népesedéspolitikánk végrehajtásában. Jóakarat és megértés a nőik életkörülményeinek köny- nyítésében, egyenjogúsításuk intézkedések veszélyeztetett helyzetben élő emberek megsegítésére, alkohol rabságában élő emberek megszabadítására, magányban vívódók segítésére ... Mennyi jóakarat kell ehhez, mennyi emberiesség, hogy így is cselekedjünk. S milyen öröm az most karácsonykor, hogy a mi társadalmunk ezen a területen is termett már sok gyümölcsöt és ezek között ott vannak a mi gyümölcseink is, Az örömnek ez az ajándéka is ott van karácsonyfánk alatt. De még mennyi adósságot kell törlesz- tenünk egymás iránt az emberiesség, a jóakarat vonalán ...?

FONÓDJÉK BELE AZ ANGYALOK ÉNEKLÉSÉBE 1975. KARÁCSONYÁN is a mi énekünk. Mondjunk dicséretet Istennek. küzdjünk tovább a mi világunk békéjéért és nap mint nav több jóakarattal közelítsünk eaymdshoz: ember az embertársáhozl

Tóth-Szöliős Mihály

Somlyó György:

CSAK A BÉKE...

Ne is mondjátok, tudom én, hogy csupa kis háború a szerelem, a hivatal, az utca. a gyár,

hogy a család csöpp egére is naponta nehézbombázók raja

száll,

felkel reggel az ember s magányába beássa magát, úgy várja a múló percek körülötte becsaoódó sorozatát, tudom én, hogy akaratod és akaratom

s a tizediké s a tízezrediké, ha összecsap, úgy robban, akár

az atom,

s kiszámíthatatlan erőket idéz föl,

tudom én, hogy a2 emberi természet messze még a leszereléstől,

attól, hogy az ember fegyver nélkül álljon meg egymás előtt reggeltől estig és estétől reggelig, s fedezék nélkül, menedék nélkül, csel nélkül, álcázatlanul eressze a senki földjére álmait, szavait, tetteit, tudom én, ó tudom, hogy még az egymáshoz simuló testeken is olykor láthatatlan páncél csikorog, hogy értelmes, szép, szelíd szavaidon

mint gázol át hirtelen sírva-röhögve a lélek ős-szörnye a HY,

tudom én gyilkos és öngyilkos fegyvereidet, szerelem s sze- tet,

tudom, hogy az indulatok egy percre se kötnek fegyverszünetet,

tudom én, hogy a magányos, örömtelen öregek bombaként szorongatják szűkülő ereikben a Vérrögöket, hogy, ha más fegyverük már nem maradt, ezzel küzdjenek az egyedüllét szörnyei ellen,

tudom én, tudom én s mi mindent még, jaj, a lélekben s a testben,

né is mondjátok, tudom én mind az emberi nyomort, mit a béke,

e vágyva-vágyott, legszebb emberi szó is rejt puha négy

betűjébe,

tudom azt is. ó tudom én, hogy még a leggyönyörűbb is, művészet, tudomány ,

hány temetetléft holtat hagy minden győztes Csatája után, hogy még az űrrakéták tüneményes röptének is megvan az árnya e földtekén,

s hogy békében is ölhet az érdek, a téboly, a vakhit, az ország, a hatalom és a dicsőség, tudom én, hogy az érteimet, s bőralatti, kényesen lüktető, finom artériát, nemcsak a modem erőszak kifinomult gyllka, de az ösztönök durva pattintott kőbaltája is mily könnyedén üti át, ne is mondjátok, tudom éti, de azért mégis mindezek ellen csak a béke a Vért, csak a béke, a hosszú, a megszakítatlan, a béke, amely nem puszta szünet a harc-sorozatban, a béke, a hosszú, a nemcsak ránk, a fiakra, unokákra szabott, a béke, amely puha húsa mögött nem rejt kemény csonthéjba zárt egyre növekvő robbanó atomot, a béke, amely nem összecsapódó függöny a háború lázas próbái előtt,

a béke, amely nem rombolni sűríti, de szétrobbantja a bárgyú

erőt,

a béke. a hosszú, amely oly hosszú, mint egy hosszú nyári nap, mikor háborítatlanul teheted legkedvesebb dolgaidat, mintha egy örökkévalóság lenne minden percre kimérve, mindennek ellenére, amit tudtok s tudok én is, csak a béke, csak a béke fékezheti meg a békében is tomboló indulatot, mindazt, ami önnön bensejében is ott vicsorog, csak a béke a jó pásztor, az okosan terelő, az ősi juhász, a szilaj csikós, aki minden vad mént megzaboláz, csak a béke a rettenhetetlén, villám-szemű idomár, aki előtt értelmes alakot ölteni kényszerül az idők mélyéből üvöltve gomolygó mindenféle homály.

csak a béke, a béke szelídítheti meg bennünk a rengeteg irdatlan őskori, bozontos, uszonyos, ormányos, cézár-fejű, pápasörényű, pénz-pikkelyű, ágyú-agyarú, föld-agyú fenevadat, mit a háború ránk vadított az évezredek alatt.

Megjelent a „Tavasz Magyarországon” című kötetben 1965-ben

Korunk rejtélyeiből

Mostanában gyakran halljuk ezt a kifejezést: „vallásháború". Legújabb korunk eme kifejezése a régmúltat idézi fel, amikor hitükért embereket, népeket üldöztek, máglyák és kínzókamrák, vad mészárlások próbáltak az uralkodó vallásnak érvényt szerezni. A kisebbség fantasztikusan sokat szenvedett.

DE VAJON A JELENKORI „VALLÁSHÁBORÚK” a hitnek ugyanilyen mély elfogultságából, fanatizmusából táplálkoznak, vagy csak felületesen lehet kijelenteni, hegy „vallásháborúk’’ vannak? Nekünk végtelenül fáj és lesújtólag hat, ha halljuk, vagy olvassuk: protestánsok és római katolikusok, keresztyének és mohamedánok fegyverrel állnak szemben egymással, s nem kímélik Megváltónk által is magára vett emberi életet. Ezért most karácsonykor, amikor az emberek békés, örömteli és félelem nélküli életének ünnepét tartjuk, két területre kalauzoljuk el olvasóinkat azzal a céllal, hogy fényt derítsünk az igazságra. Az egyik terület Észak-lrország (protestáns

—katolikus), a másik Libanon (keresztyén—mohamedán) lesz.

Tulajdonképpen Eszak-trországban 1960 óta uralkodik az a bizonytalan állapot, amelyre már-már áll a~. a kifejezés, hogy: polgárháború. Bombák robbannak középületek, magánházak, előtt, polgári lakosság és közbiztonsági szervek, élet és vagyon teljes bizonytalanságban vannak. Ezrek és ezrek vesztették a másfél évtized alatt életüket, s aligha lehet arról szó, hogy változni fognak az állapotok.

A SÜLYOS VÁLSÁGNAK MÉLY TÖRTÉNELMI GYÖKEREI VANNAK. Nincs helyünk a brit hódításnak részletezésére, s az ír szabadságmozgalmaknak,' forradalmaknak felsorolására. Elég, ha összevetjük Írország helyzetét Magyarországnak a monarchiában betöltött szerepével és ebből némiképpen megértjük az ír kérdést.

Mert Írországot már a 12. században megkezdték leigázni, s Vili. Henrik, az angol protestantizmus megalapítója a római katolikus hithez hű íreket kényszeríteni az anglikán vallás felvételére. Ezidőtől egyre keservesebb sorsa lett a szigetország lakosságának. Afz évszázadok mezsgyéin patakokban folyt a vér ? a vallásért, szabadságért felkelt nép som vesztette el függetlenségi harcait. Minden bukott szabadságharc után keservesebb lett a sorsa, s így a politikai, gazdasági elnyomás elől emigrációba menekültek az ír hazafiak. Álljon itt egy drámai adat ennek szemléltetésére: Írország lakossága 3 millió körül mozog, viszont az ország területén kívül több mint 16 millió ír él. Ez az egyetlen adat félelmetes múltról tanúskodik.

AZ 1R FÜGGETLENSÉGI TÖREKVÉSEKNEK nagyon későn értek be gyümölcsei 1921-ben kapta meg domíniumi státusát, 1937-ben lett független állam a Brit Nemzetközösség keretében és csak 1948-ban kiáltották ki a független tr Köztársaságot. Tehát Írország nagyon fiatal állam. Ami pedig külön problémát jelent: Észak-lrország változatlanul Angliához tartozik. S itt mennek át az események a jelenkori történelembe.

Mert a vallásos elfogultság lényegében nem jellemzője korunk eseményeinek. Észak-lrország sem. ‘Ahol a gazdasági elmaradottság, megkülönböztetés régi múltra tekint vissza. Az angol feudalizmus jellegzetes módszere volt pl., hogy a földeket elvették az írektől, angoloknak adták és az írek csak bérlők, vagy cselédek lehettek. Észak-lrország mezőgazdasági képe e tekintetben nem változott. Az ipari foradalom után angol tőkések létesítettek üzemeket, az írek csak munkások lehettek. Az osztályharc feszültsége annál erősebb volt, mivel Írországot, következésképpen Észak-lrországot gyarmati állapotban tartották. A belső békétlenség vallásos színezete csak annyiban nyilvánult meg, hogy az írek változatlanul katolikusok, s az angol telepesek, gyárosok, tisztviselők protestánsok voltak. 1957-ben az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) elindította terrorakcióit. Természetesen érte ez az ír Qulslinqeket, de elsősorban az angol csoportokat. S miközben fegyverszüneti tárgyalások voltak, fel- fellángolt a nemzeti tudat, s a végső cél, a teljes ír sziget felszabadítása polgárháborús helyzetet teremtett.

VALAMI HASONLÓ. DE NÉMIKÉPPEN BONYOLULTABB FOLYAMAT ment végbe Libanonban. Sokáig úgy állt előttünk Közel-Kelet Svájca jólétével, leány- és kábítószer-kereskedelmével, mint amelyet megkímélnek az erre az övezetre zúduló politikai, katonai, gazdasági nehézségek. Igaz, hogy délről határos Izraellel, s ez önmagában feszültséget hordozott, de az országot keresztül szelő olajvezeték a nyugati kapitalista államokat rendkívül érdekeltté tették. Ennek következtében játszadozhatott ideig-óráig a semlegesség gondolatával. Lassan Libanon amerikai támaszponttá lett, mert hiszen amerikai fegyverzettel látták el hadseregét, s megjelentek a szokásos katonai tanácsadók. kiképzők. Bejrútban az elmúlt évben is nem kevesebb, mint 850 amerikai diplomata és ClA-ügynök tevékenykedett. A helyzet először akkor vált bonyolulttá, amikor 185 ezer palesztin menekültet fogadott be, majd utóbb, amikor ez a szám 300 ezer fölé emelkedett. Ennek következtében napirenden voltak az izraeli határvillongások, sőt Bejrut, a főváros bombázása. Hadüzenet nélküli háború bontakozott ki a két ország között.

Ebben az évben pedig romhalmazzá vált a gazdag város. Bejrút és ezrek vesztették életüket. A világsajtó arról szólt, hogy keresztyének és mohamedánok küzdelme ez.

LIBANON TÖRTÉNETÉBEN valóban nagy szerepet játszott a keresztyénség és a mohamedánizmus. Ismét azt kell mondanunk, nincs helyünk a történelem felvázolására. De annyit mégis megemlítünk, hogy a török uralmat francia, angol megszállás követte (1918). Ez kereken két évtizedig tartott, de csak 1946-ban hagyták el az országot az angol és francia csapatok. Ez a két, két és fél évtized elégnek bizonyult ahhoz, hogy a telepesek, az európaiak és a velük kollaboráló rétegek meggazdagodjanak, s egyfajta magasabb osztályt alakítsanak ki. A véletlen úgy hozta, hogy ezek éppen keresztyének voltak. Ma Libanon lakossága (3 millió) 93%-a arab, de ennek 53%-a keresztyén. Tehát a többség! Túlnyomó többségükben monofizita Ortodoxok, kevés katolikus és protestáns lakossal. De minden esetben a jobb módú réteg, amely a kereskedelemben. Iparban, forgalomban érdekelt. Az osztályharc kiéleződése a palesztin menekültekkel robbant Libanon életébe. Viszont teljes mértékben túlzás azt mondani, hogy keresztyénéi és mohamedánok állnak egymással szemben. (Még akkor is, ha a libanoni alkotmány szerint az elnök keresztyén, helyettese mohamedán.) Sokfajta érdek küzd itt egymással tragikusan kialakulatlan front

nélkül.

S TÁLÁN e néhány sor elgondolkodtat és eligazít BENNÜNKET, hogy a mélyben más tényezők uralkodnak és mozgatnak tömegeket, mint vallási kérdések, amelyekkel szimplifikáljuk korunk rejtélyeit.

Dr. Rédey Pál

NIEMÖLLER A KÖNNY GÁZBOMBÁK ELLEN

A könnyfakasztó gázok rendőrségi használata ellen emelt kifogást D. Martin Nie- möller volt hessen-nassaui egyházelnök. Niemöller kijelentette hogy mint „keresztyénnek és morálisan még élő

embernek” tiltakoznia kell azok ellen „az egészséget és

életet veszélyeztető módszerek” ellen, amelyek a kémiai, harceszközöknek a tüntetők elleni bevetése jelent, (epd)