Evangélikus Élet, 1975 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1975-12-07 / 49. szám

Emeljétek fel a fejeteket! Lk 21, 28 AMIKOR LUKÁCS EVANGÉLIUMÁBAN Jézusnak ezeket a szavait végső formában, írásban rögzítette, akkor minden bizonnyal vagy igen-igen közel volt vagy már be is követke­zett a „vég”: Jeruzsálem pusztulása. így lehetett, így történhe­tett, mert hosszan tartó békeidőben — mint amilyen hála Is­tennek ez a mi mostani időnk is — el sem lehet képzelni, le sem lehet olyan pontossággal Írni azokat a szörnyűségeket, amelyekről Lukács különösen is ennek a fejezetnek a huszadik versétől kezdődően szól. Ilyen vészterhes mondatok csak akkor juthattak valakinek is az eszébe vagy kívánkozhattak a tollá­ra, ha — még egyszer — vagy közvetlen közelségben élte át a pusztító fenyegetettséget vagy már el is pusztult Isten drága városa: Jeruzsálem. MINDEZEK UTÁN most mégis azt merem, tudom — hitem és meggyőződésem szerint — leírni, hogy az evangélista ér­zékletesen szomorú szavait mégsem a közelítő fenyegetettség vagy a Megváltó születése után 7O-ben bekövetkezett kataszt­rófa diktálta, hanem Jézus Krisztusnak az a szeretete, amellyel kereszthaláláig ragaszkodott saját — oly sokszor hűtlen — népéhez és ragaszkodik azóta is minden időben a békétlen­ségtől, a háborúságoktól fenyegetett emberiséghez és — termé­szetesen — mindenekelőtt annyiszor tévelygő tanítványaihoz, a Földön élő egyházához. EZ UTÓBBIAKNAK, mindnyájunknak mondja: „Mikor pe­dig mindezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, emeljétek fel fejeteket”. — Ma már nehéz lenne megmondani, hogy mi tör­tént, mi történhetett volna akkor, ha Jézus intéseit, sőt: fe­nyegetéseit komolyan veszik a kortársai, ha népének nagyobb többsége nem nyugszik bele az események rossz menetébe, ha­nem egyenes derékkal, emelt fővel nézett volna szembe mind­azzal, amelynek bekövetkezte teljes pusztulását okozta. Ilyen „mi történt volna, ha" találgatásokat nem ismer az emberiség története. Az azonban bizonyos — és ezt az egyház majd két­ezer éves története bizonyítja —. hogy ha valahol és bármi­kor a keresztyén hívők tömege képes volt „fölemelt fővel”, igaz szolgálatának elkötelező tudatában gondolkodni, jót cse­lekedni. akkor ott és abban az időben nem következett be a Jeruzsáleméhez hasonló katasztrófa. Történhetett ez márcsak azért is. mert Jézus Krisztus az élet. a béke fejedelme, az a Megváltó, aki minden hívétől engedelmes hitet kíván és vár el. Szóval: engedelmes életet. MÉG VALAMIT: ezt az igét — mint több másikat — több­nyire akkor szoktuk idézni, amikor a „végső időkről", az utol­só ítéletről esik szó. Semmi kétség, van alapja ennek a gya­korlatnak: a keresztyén embernek mindig készen kell lennie arra. hogy akár egyénenként, akár az egyház közösségével együtt számadásra hivja Isten. Ezt a készenlétet azonban még­sem a rettegés jellemzi, hanem az. amit Pál apostol ennek az igének a „párhuzamosaként” mond: ,.Örüljetek az Úrban min­denkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídlel hűségetek is­mert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!” (Filippi 4. 4—5) Dr. Vámos József DR. FEKETE ZOLTÁN az Országos Egyház felügyelője mos lelkészt, több gyülekezetét négy hetet töltött az Amerikai és a Pennsylvaniai Teológiai Egyesült Államokban, ahol szá- Akadémiát látogatta meg. DIETER KNALL ÉS PETER SCHELLENBERG LÁTOGATÁSAI Cselekedni Jézus keze mozdulatával... Esperes és egyházmegyei felügyelő beiktatása Keszthelyen Dieter Knall a Német Szö­vetségi Köztársaságban levő Gustav Adolf Werk főtitkára a közelmúltban hazánkban járt és tárgyalásokat folytatott dr. Karner Ágoston országos főtit­kárral. a Gyülekezeti Segély országos előadójával segélyek­ről. Dieter Knallt fogadta 0. Kál- dv Zoltán püspök is. Ugyancsak egyházunkban köszönthettük Peter Schellen­berget, a Német Szövetségi Két hét, leforgásán belül most volt Vörösmarty szüle­tésének 175., halálának 120. évfordulója. Emlékezésünk szűk keretében csak életének, költészetének alaphúrját pen­díthetjük meg: a tragikumot, melyből erő és szépség, sőt remény árad. Lelki alkata is hajlamos volt a bánatra, de sorsa sem kedvezett neki. Anyagi gondok között töltött ifjúkor, megözvegyült, sze­génységgel küzdő édesanyjá­nak fájó látványa csak kez­dete élete nagy belső terhei­nek. Mert végigkísérte kettős olthatatlan szenvedély, mely több kínt. mint örömöt adott fiatal éveitől az utolsókig. EGYIK „VÉGZETE” a haza szeretetének mély, személyes átélése. A hazafias gondolko­dást apjától és magyar írók­tól szívta magába. Faluhoz kö­tődő családi életformájuk kö­zel vitte a néphez. János öcs- cse így emlékezik vissza: „... a népmondákat, meséket, nótákat különös figyelemmel hallgatta ... A kukoricafosz- táskor és szőlő szüretekben nagy élvezettel volt . .Az 1830-as évek elején megindult nemzeti függetlenségi mozgal­maknak a nép felé fordulá­sára felfigyelt. Élethossziglan összekapcsolódott lelkében és verseiben a haza és az embe­riség ügye. Belevetette magát a nemzeti megújhodás vágyá­nak és munkálatának sodró áramlatába. Negyvenéves ko­Köztársaságban működő Mar­tin Luther Bund főtitkárát, aki dr. Karner Ágoston országos főtitkárral folytatott tárgyalást. P. Schellenberg főtitkárt elkí­sérte hazánkba Hans Grossing bécsi lelkész is. aki az osztrák Martin Luther Bund vezetője. A vendégeket hivatalában fogadta D Káldy Zoltán püs­pök is. aki hosszas beszélgetést folytatott egvházunk Gyüleke­zeti Segély szolgálatának kül­földi testvérszervezeteinek kül­dötteivel. rára az ország első költőjének számított, a halott nagyokat is megelőzve, akinek szavát leste a nemzet. Ez a teljes azonosulás a haza ügyével, melyet mindig az em­beriség és a humánum ege alatt szemlélt, nem járhatott kétségek, fájdalmak, hullámzó érzések, nagy letörések nélkül. Rázuhant az ország helyzete, a történelmi körülmények ter­he. Állandóan kísértette a nemzethalál látomása. És gyö­törte mindaz, amit nemzeté­ben bajnak, hibának látott: ő igazán nem volt elfogult népe iránt. Felfokozottan vált a nemzeti tragédia költőjévé az 1848-as forradalom összeomlása után, a rákövetkező elnyomatás éveiben. Mindvégig Kossuth politikájának lelkes híve; a szabadságharc leverését köve­tően osztozik a honi bujdosók sorsában, s megrendült egész­séggel. összetörtén éli át a nemzet gyászát. ..Setét eszmék borítják eszemet... Mi a világ nekem, ha nincs hazám?” (Emlékkönyvbe) De — és ez a nagy dolog — hazafias költészetének minden borongásán, kétségbeesésén keresztültör régebben i.s, ké­sőbb is a nemzet talpra állá­sára lelkesítő erő. és a remény A VESZPRÉMI EGYHÁZ­MEGYE ismét egyhangúlag es­peresévé választotta Sikos La­jos pápai lelkészt. A volt egy­házmegyei felügyelő, dr. Mi­hály Dezső tisztéről lemondott, mert az Északi Egyházkerület felügyelőjévé választotta, he­lyére ugyancsak egyhangúlag Schimdt János keszthelyi gyü­lekezeti felügyelőt, egyházme­gyei főjegyzőt választotta meg az egyházmegye. Október 22-én ragyogó őszi napon a keszthelyi gyülekezet látta vendégül a rendkívüli egyházmegyei közgyűlést, mely­nek feladata volt hivatalába be­iktatni e két tisztségviselőjét. A templom körül kőműves áll­ványok meredeztek felfelé és rajta szorgalmasan dolgozó emberek igyekeztek új külsőt adni a vakolatját hullató fa­laknak. Az élet tovább megy és megkívánja, hogy amit megemészt a múlt, helyére a jövőbe néző ember újat te­remtsen. Az egyházmegye szervezete marad mint az épü­let falai, de a benne élő embe­rek váltják egymást. Azért jöttünk össze az újuló keszt­helyi templomba, hogy szere­tettel vegyük körül az új hat év felé induló esperesünket és testvéri, baráti kézfogással Kihunyó és A BALASSAGYARMATI TEMETŐ sok ezer karú gyer­tyatartóján teljes fényben vi­lágítottak a november elsejei apró lángok. Kavargó ember- sorok szünet nélküli áradása és fagytól még érintetlen virá­gok pompázó gazdagsága meg­ismételhetetlen színfoltja volt a halottakra való emlékezés napjának. Ebben a gyászpompában te­mettük a balassagyarmati evangélikus gyülekezet ember­emlékezet óta legidősebb tag­ját, a 101 és fél éves korában elhunyt özv. Algöver Lajosné, sz„ Raffai Zsófia kedves test­vérünket A SZÁZÉVES HATÁRKŐ­NÉL hetilapunk is megemlé­kezett a ritka alkalomról, és a kivételesen megajándékozott életről. Mindig derűs volt és vidám, amihez töretlen szellemi fris­seség társult. Mi a hosszú élet és szép öregség titka? — kérdeztük a 101 -ik születésnapon. A vidámság, mondotta meg­győző hangon. Lett volna ke­serűségre is okom elég'. De én inkább megköszöntem a sok jót. amit kaptam: a jó gyer­mekeimet, az egészséget, a munkakedvet. Édesanya nélkül nőtt fel, hogyan tudott az édesanyák példaképe lenni? Ami nékem nagyon hiány­zott. az édesanyai szeretet, azt akartam soknak kincsévé ten­ni. — Hála Isten, hogy sike­a reménytelenségben. Az 1836- ból való Szózatban egy jobb kor reménysége és a nemzet sírjának képe váltja egymást, de a kicsendülés a tántorítha­tatlan helytállásra biztat: ..Áldjon vagy verjen sons keze: Itt élned, halnod kelj.” Ha­lála előtt, 1854-ben írt A vén cigány soraiban vad. tomboló fájdalom zokog, „Isten sírja reszket a szent honban”, de a végén hirtelen abbahagyja az eszeveszett keserű, gondűző mulatozást: ..Húzd, de még se. — hagyj békét a húrnak. Lesz még egyszer ünnep a vi­lágon ...” AZ ÉLETÉT ÁTSZÖVŐ má­sik. tragikus érzés a szerelem. Húsz éves alig múlt, amikor reménytelen vonzalom támad benne a földbirtokos család­nak — amelynél nevelőskö- dött —, a leánya. Etelka iránt. A seb évek múltán Is sajog. A lassanként kialvó szenve­dély emléke azonban folyvást termékenyíti költészetét — ahogyan Gyulai Pál szépen írja. A tragikum fokozódik: átéli a legnagyobb kietlensé­get, a teljes érzelemnélkülisé­get. ami már maga a halál az életben. „És neked, ki szív­kihalva. Élsz magadtól iszo­nyodva. Kell-e még halai?” biztosítsuk szeretetünkről és a szolgálatban való segítségünk­ről új egyházmegyei felügye­lőnket. Ezért gyülekeztek ígé­retes ünneplésre az' egyház­megye lelkészei, világi tiszt­ségviselői, a keszthelyi gyüle­kezet népével együtt annyian, hogy zsúfolásig megtöltötték a templomot. A BEIKTATÁS ÜNNEPI ISTENTISZTELET KERETÉ­BEN TÖRTÉNT és a beikta­tást D. dr. Öttlyk Ernő, egy­házkerületünk püspöke végez­te. Igét Jn 14, 44—4S alapján hirdetett és többek között eze­ket mondotta: Jézus rendkívüli hangsúly - lyal kiáltja Isten kinyilatkoz­tatott szándékát. Világot átfo­gó terve ez: a világon élő min­den emberi nemzedéket szere­ti! (Jn 3. 16) Az egyházzal való terve is az, hogy akik a Krisztus testé­nek tagjai, tudják, hogyan szolgáljanak és gyakorolják emberszeretetét. Terve van egyénileg is minden ember­rel. íme most is maga hú' és indít szolgálatra két testvért. Titeket is küld az. Ür. Felelje­tek Ézsaiással engedelmesen : „Imhol vagyok én, küldj el engem!” (Ézs 6, 8) Küld ben­örök fények rült — válaszolta s az öröm­től ragyogott az arca. Amikor hirtelen gyengeség lepte meg és gyermekei orvo­sért küldtek, ezt kérte: Hagyjatok elmenni! őrülje­tek, hogy ily sokáig veletek lehettem! ÁLDÁSRA VOLT SOKÁIG SZERETTEI KÖZÖTT. Kitö­rölhetetlen nyomokat hagyott a gyülekezetben s városunk társadalmában. A legjobb ne­velő s legnagyobb művész: a szeretet módszerével valóban a gyermekeit boldog szeretetben összetartó boldog édesanya mintaképe lett. Gyermekei ragaszkodó, há­lás szeretetükkel még életé­ben élő emléket állítottak ne­ki a 4-ik parancsolat: „Tisztel­jed atyádat és anyádat.. fénylő megtartásával. A fájdalom lesújtó első perceiben elhatározta a család, hogy születésnapja hónapjá­ban továbbra is — beleértve a dédunokákat is, az ország minden részéből, összegyüle­keznek. az ő emlékénél. ÁLDJUK ISTENT SZOL­GÁLATAIÉRT! Könnyes szemmel nézünk az örökkévalóságba tűnő alakja után. A gyertyák fénye kialszik. Életünk gyertyája elég. De a Világ Világosságának fényé­ben „az igazak fénylenek az ő Atyjok országában”. (Mt. 13, 43) (Az elhaló szerelem) Negyve­nes éveiben uj szerelem ejti rabul. A nála huszonnégy év­vel fiatalabb Laura iránti ost­romló vágyból szépséges köl­temények születnek. Két esz­tendei várakozás után elnyeri az imádott lány kezét, de híres verse, A merengöhöz, elárulja, hogy a menyasszonya szívét nem kapta meg: „Hová me­rült el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban ke­res? ........Sorsom te vagy” — va llja (Laurához) —, és az ilyen mély, mindent odaadó érzés magában hordja a betel- jesületlenséget. Életének ebből a másik vé­gigkísérő tragikumából szület­tek a magyar szerelmi líra gyönyörű termékei, melyek a léiektárulkozás és a költői szépség erejével ragadnak ma­gasba. VÖRÖSMARTY nem lehe­tett vallásos érzelemvilágú, versei legalábbis ilyenről nem tanúskodnak. Csak ha anyjáról ír. rezdül meg benne ez az érzés, nyilván gyermekkori emlék hatására az imádkozó édesanyáról. Mégis életének költészetének megpendített alaphúrjában — a keresztyén fülek számára hallhatóan — bibliai igaaság visszhangzik közvetetten: az erőtlenségen áttörő erőről, a reménytelen­ségen átsugárzó reménységről a mélyben megnyilvánuló ke­gyelemről. Veöreös Imre neteket az Isten országa ügyét képviselni. Cselekedni Jézus keze mozdulatával, aki gon­dolkodás nélkül indult és szo­lidáris létt az emberrel, oda­szánta magát értünk. Küld benneteket személy szerint: elöl járásra, első teher hordo­zásra. AZ ISTENTISZTELET UTÁNI KÖZGYŰLÉSEN el­hangzott az esperes es a fel­ügyelő székfoglalója. Sikos Lajos esperes az új ciklus kezdetén visszaemléke­zett első székfoglaló beszédé­re, amikor azzal bátorította magát, hogy ha több lesz a munkája, több lesz a barátja is. Ezt a feltevését az elmúlt hat év igazolta. Szolgálatát egyházunk diakó- niái teológiája határozta meg és határozza meg a jövőben is. Ezt a teológiát, amit egyhá­zunk vezetői élén D. Káldy Zoltán püspökkel dolgoztak ki, előkészítette Isten és közöl­te igéjében mint mai keresz­tyén egyházi feladatot Ma kellett ezt meglátni és szolgáló szeretetre gyulladni a csalá­dért, az egyházért, a nemze­tért és az egyetemes emberisé­gért. A diakóniai elkötelezés kapcsolja össze egyházunk szervezetét is. Minden gyüle­kezetünk elmondhatja, hogy adott Isten testvéreket, de nem csak azért, hogy mások­ból, hanem másokért is élje­nek. Ezt a célt szolgálják or­szágos intézményeink: a Köz­ponti Alap, a Gyülekezeti Se­gély és szeretetintézményeink is. Mindezek jó munkájához szükséges a jó pap. a jó prédi­kátor, a jó lelkipásztor, aki maga is diakonosz, mert csak így hirdetheti jól, érthetően Isten igéjét. A jó lelkipásztor forgolódva a gyülekezetben, népünk között, megismeri a családokat, a munkahelyi éle­tet, megérti hogyan kell pré­dikálnia. Ezzel a várakozással né­zünk Teológiai Akadémiánkra, ahonnan ilyen jó lelkészek jö­hetnek. Egyházmegyénk ép­pen ezért a mostani tanévre 6000 Ft teológus ösztöndíjat ajánlott meg. A mi szolgálati területünk a magyar földön van, magyar népünk között, ahol részt ve­Nem mindig könnyű re­ménykedni. Sokszor igen ne­héz a betegágyon a gyógyu­lást várni, háborúban békét remélni, igazságtalanságok közt az igazság diadalra jutá­sában reménykedni. NYOLC ÉVSZÁZADDAL JÉZUS SZÜLETÉSE ELŐTT élt Izraelben egy próféta: Ezsaiás. A kor, melyben élt, nem sok okot adott a remény­kedésre Izrael népe számára. A nagyobb baj az volt, hogy elfelejtettek a szegényeken se­gíteni, az éheseknek enni ad­ni, igazságot szolgáltatni az elnyomottaknak. Hiába fi­gyelmeztette őket a prófétán keresztül Isten és adta útmu­tatásul parancsolatait. Prófé­tája figyelmeztető szavát azonban nem aaarták meghal­lani. Csak kevesen tudtak, hogy Ézsai ásnak igaza van. Egyik napon így szólt Ézsa- iás: Isai törzséből egy új ág fog kihajtani. Ez a hajtás égi­szén lentről, a gyökér közelé­ből nő és termést hoz. Ritka jelenség az., amiről itt a pró­féta beszélt. Ahol az erdőben egy nagy falusiéval találko­zunk, ott valamikor hatal­mas fának kellett állnia. Né­ha előfordul, hogy a tüskéből kicsi, gyenge hajtás tör elő es új fává akar nőni. Ézsaias kortársai jól értették mit akar ezzel a képpel a próféta mon­dani: Dávid királyi háza olyan, mint egy hatalmas fs. De a próféta csak tüskéről be­szélt, mért a fa maga — a ha­talmas királyi család — nincs többé. Isten ítéletének ke­mény szava; sokakat megdöb­bentettek. De Ezsaiás meg va­lamit mondott, ami mégis re­ménységet öntött beléjük. Üj ág fog nőni! Uj király szüle­tik. szünk minden jóakaratú em­berrel összefogva a társadalmi rend építésében a fejlett szo­cializmus építésében. Harminc évvel ezelőtt — a felszabadu­láskor — így sóhajtottunk fel a romokon: Vége a háború­nak! Ma harminc év múltán egvütt örülünk az új Magyar- ország építőivel. Az újat. job­bat építőkkel szívesen mun­kálkodik együtt egyházunk népe. Schmidt János felügyelő székfoglalójában szolgálatá­nak útját konfirmációja alkal­mával kapott ige szerint látja meghatározottnak. „Szeresd az Urat a te Istenedet. . . Szeresd felebarátodat...” Magyaror­szági Evangélikus Egyházunk életformáját, alapállását egyér­telműen erre az igére is épült diakóniai teológia határozza meg. Ez ma már nem csak püspökök, esperesek, profesz- szorok, lelkészek teológiája, hanem a presbitereké és a gyülekezeti tagoké is. Ez a teo­lógia tölti meg tartalommal egyházunk szolgálatát. A tár­sadalomban úgy jelenik meg az egyház és annak tagjai, mint akik nem csak maguk­nak szolgálnak, hanem az egész társadalomnak. Ezzel a szolgálattal visszük előbbre országunkban az igazságos társadalmi rend diadalra jutá­sát, és a béke világméretű fel­építését. Felügyelői tisztét Egyházi Törvényeinket be ve-; zető Ünnepélyes Nyilatkozat által kijelölt úton kívánja be­tölteni. A BEIKTATOTT ESPE­REST ÉS FELÜGYELŐT az egyházkerület részéről D. dr. Ottlyk Ernő püspök köszön­tötte. majd dr. Mihály Dezső egyházkerületi felügyelő kö­szöntötte volt munkatársát, az esperest és utódját, az új egyházmegyei felügyelőt. György Lajos római katoli­kus íőesperes. a veszprémi megyés püspök köszöntését tolmácsolta. A szomszéd Vasi Egyházmegye köszöntését Berzsenyi Miklós felügyelő adta át. Németh Géza lelkész az egyházmegye lelkészi kará­nak és a gyülekezeteknek üd­vözletét tolmácsolta. Mátis István EZ AZ ÜJ KIRÁLY AZON­BAN EGESZEN MÁS LESZ, mint az eddigiek. Isten lelke nyugszik meg rajta, vagyis Istent szereti, mindenben neki engedeime&Kedik. Örömmel jár Istennek útján. S éppen ezért szereti az em­bereket. A szegényeket meg­keresi, igazságot szolgáltat a gyengének. Hallottátok, mi­lyen keveset törődött Izrael királya abban az időben népe szegényeivel. elesettjeivel. Gondolhatjátok, hogy milyen sokak szemeben csillant fel ezért újra a remény sugara, s örültek az új királynak: ilyen­re van szükségünk! ÉVSZÁZADOK MÚLTAK EL AZONBAN KÖZBEN, hogy Isten ezt a királyt ígér­te népének. Mikor Jézus meg­született csak kevesen akarták megérteni, hogy Jézus az a „vetszöszál”, akiről Ezsaiás beszélt. Azok a kevesek — pásztorok, napkeleti bölcsek — azonban bizonyságot tettek erről. Mikor Jézus felnőtt, ő maga is sok embernek beszélt róla: Én vagyok a király, a Szabadító, akit vártok. Isten küldött, hogy segítsek nektek. S milyen gyakran segített is, különösen a szegényeknek, betegeknek, lenézetteknek! A bűnösökhöz is odafordult hívó szavával: forduljatok Is­tenhez és új életet kezdhettek. M: kor az ősi kiráiyvárosba, Jeruzsálembe szamárháton be­vonul. a nép. mint királyt köszöntötte. Akkori ., hozsan­na "-juk évszázadokon atcseng ma is énekein-Koen. Mert ez a Jézus a mi Megváltónk is. Sce.etele legyőzi bennünk is a rosszat. Azért reménykedhe­tünk. mert gonoszságot le­győző, igazságot szerető, kö­nyörületes Urunk van! Sárkány Tiborné Rónay Zoltán Vörösmarty Mihály 1800-1855 Vesszőszál és virágszál Ézs II, 1—1 * i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents